Népszava, 1955. január (83. évfolyam, 1-25. sz.)

1955-01-01 / 1. szám

„Szeretettel üdvözlöm magyar barátainkat!" Moszkvai villáminterjú Igor Mojszejevvel A Szovjet Tájékozta­tói Iroda munkatársa az új év küszöbén rövid be­szélgetést folytatott a Népszava felkérésére Igor Mojszejevvel, a Szovjet­unió Sztálin-díjas nép­művészével, a szovjet ko­reográfia egyik legna­gyobb mesterével. — Mi volt 1954-ben az együttes legérdekesebb és legemlékezetesebb él­ménye? — hangzott az első kérdés. — Ezerkilencszáz­­ötvennégy mindannyiunk számára gazdag volt ne­vezetes eseményekben — mondotta Igor Mojszejev. — Nehéz volna kiemelni a legérdekesebbet közü­lük. Sokat utaztunk és vendégszerepeltünk. Nagy szeretettel emléke­zünk vissza magyarországi fellépéseinkre. Magyar­­ország után Lengyelország és a Német Demokratikus Köztársaság következett, majd itthon a Don menti Rosztovban, Szocsiban, Harkovban, Dnyepropetrovszk­­ban és Kievben mutattuk be műsorainkat. Alig tértünk vissza Moszkvába, máris útrak­eltünk ismét. Kínába utaztunk, hogy felszabadulása ötödik évforduló­jának nagyszerű ünnepségein vendégszerepeljünk. Együt­tesünk — szerényen számítva — több mint ötvenezer k kilométert tett meg ebben az évben. Ez volt a legnagyobb élményünk. — Milyen jelentőséget tulajdonít ön a szovjet művé­szek külföldi fellépéseinek? — A k külföldi vendégszereplésekben szerintem az a legfontosabb, hogy megerősítik, elmélyítik a Szovjetunió és az illető országok közötti kulturális kapcsolatokat. A külföldi közönség megismeri a szovjet nép művészetét, a Szovjetunióban vendégszereplő külföldi művészek fel­lépései viszont a szovjet embereket hozzák közelebb a baráti népek művészetének színe-javához. A kölcsönös vendégszereplések kétségtelenül elősegítik a béke meg­szilárdítását, ami közös, nagy ügyünk. — Milyen hatással volt az együttes munkájára a magyarországi vendégszereplés? — A már korábbi látogatásunk idején megtanult magyar népi táncok jelentős helyet foglaltak el eddig is abban a nagy műsorunkban, amelyet 1953-ban állítot­tunk össze a népi demokratikus országok táncaiból. Leg­utóbbi magyarországi vendégszereplésünk idején ismét alaposan tanulmányoztuk a magyar népi táncokat és so­kat »lekottáztunk« közülük. Ezeket okvetlenül felhasz­náljuk új műsorunkban. — Mit terveznek 1955-re? — Elsősorban a népi demokratikus országok baráti népeinek néhány új táncát tanuljuk be és a szovjet szö­vetséges köztársaságok nemzeti táncait. Ezenkívül az új évben szeretném valóra váltani régi álmomat: a »Spar­tacus« című balettet bemutatni a Nagyszínház színpa­dán. Az antik Rómában kirobbant rabszolgalázadásról szóló balett zenéjét Aram Hacsaturján írta, a szöveg­könyv pedig Nyikoláj Volkov munkája. A monumentális előadáshoz mozgósítani­­kell a Nagyszínház egész hatal­mas együttesét. — Mit üzen a magyaroknak, Mojszejev elvtárs? — Boldog újévet kívánok! Szeretettel üdvözlöm magyar barátainkat, akiket együttesünk az utóbbi évek­ben többször meglátogatott és akik mindig oly melegen és szívélyesen fogadtak bennünket. Rachmaninov ope­raj­a Puskin „CLganuek. "amu költeménye nenn irt in Két színes szovjet film egy mr I________________ színes szovjet filmen Bemutatja december 30-tól: URÁNIA BRIGÁD (Pestlőrinc) Athenaeum Nyomda Ft. Soproni Béla MŰSOROK SZÍNHÁZ (Szombat) Opera: Traviata (E-bérlet, 5. elő­adás; 7). Erikei Színház: Tosca (15. bérlet, 4. előadás; 7). Nemzeti Szín­ház: Bánk bán (7). Katona József Színház: Pygmalion (Szigligeti-bér­let, 4. előadás; 7). Magyar Néphad­sereg Színháza: Zrínyi (7). Déryné Színház: Csalódások (7). Fővárosi Operettszínház: Két szerelem (7). Blaha Lujza Színház: Párizsi vendég (7). Madách Színház: Romeo és Jú­lia (7). Madách Színház Kamaraszín­­háza: Egy pohár víz (7). Jókai Szín­ház: Vízkereszt (7). Petőfi Színház: Pál utcai fiúk (7). Vidám Színpad: Hol szorít a cipő? (délután 3, 7). Fő­városi Kis Színpad: Telitalálat (fél 4, fél 8). Állami Bábszínház: Művész Maci (délután 5). Szigorúan bizal­mas (fél 8). Jászai Mari Színház: Nincs előadás. Zeneakadémia: Cigá­­nyosan . . . Blaháné ked,véne dalai (Fővárosi Népi Zenekar; 8). (Vasárnap) Opera: A­­rózsalovag (A-bérlet, 4. előadás: 7). Erkel Színház: A bab­­csiszeráji szökőkút (11). Pillangó­­kisasszony (7). Nemzeti Szín­ház: Úri muri (Vízvári- és Szi­geti-bérlet, 4. előadás: 7). Katona Jó­zsef Színház: Tartuffo (7). Magyar Néphadsereg Színháza: Holnapra ki­derül (fél 3); Zrínyi (7). Déryné Színház: Csalódások (3, 7). Fővárosi Operettszínház: Csárdáskirálynő (ne­gyed 3); Két szerelem (7). Madách Színház: Nem magánügy (fél 3); Té­vedések vígjátéka (7). Jókai Színház: Vízkereszt (3, 7). Petőfi Színház: Pál utcai fiúk (délelőtt fél 11, 7). Vidám Színpad: Hol szorít a cipő? (3, 7). Fővárosi Kis Színpad: Teli­találat (fél 4, fél 8). Állami Bábszín­ház: Csalavári Csalavér (délelőtt 11). Művész Maci (3, 5): Szigorúan bizal­mas (fél 8). Jászai Mari Színház.* Ahogy tetszik (fél 8). Építők Rózsa Ferenc Kultúrotthona: Piroska és a farkas (délelőtt fél 11); Sybil! (dél­után 4). MOZIK SVÉD GYUFA (színes szovjet film) és ALJEKO: URANIA (Rákóczi út 21) 4, negyed 7, fél 9. BRIGÁD (Pestlőrinc) 16, h8. üan. 14.­­ SIMON MENYHÉRT SZÜLE­TÉSE (új magyar film, kisérőmű­­sor: Operettalbum): VÖRÖS CSIL­LAG (Lenin körút 45) prol. 4, f7, 9; MÁJUS 1 (Mártírok útja 55) prol. f4, 6, f9; CORVIN (Kisfaludy köz) prol. h4, 6, f9; ZUGLÓI (Angol utca 26) prol. f4, 6, f9;­­ DÓZSA (Róbert Károly körút 59) prol. 4, f7, 9; TÁNCSICS (Csepel) prol. f6, h8, ünn. 3; TÁTRA (Pesterzsébet) prol. n4, h6, n9; FÉNY (Újpest) prol. f4, 6, f9.­­ EGY NYÁRON ÁT TÁNCOLT (magyarul beszélő svéd film): PUSKIN (Kossuth Lajos utca 18) 3. hétre prol. 9, 11, n2, f4,­­h6, 8; DUNA (Fürst Sándor utca 7) 3. hétre prol. f5, h7, 9. ünn. n3; SZA­BADSÁG (Bartók Béla út 64) 10, 12, 2, 4, n7, f9; ALKOTMÁNY (Új­pest) prol. f4, h6, 8; ATTILA (Bu­dafok) f6, h8 ünn. n4. — KAMÉLIÁS HÖLGY (színes francia film): KOS­SUTH (Váci út 14) 4. hétre prol. f5, h7, 9, ünn. n3; VÖRÖSMARTY (Üllői út 4) 5. hétre prol. f10, f 12, f2, f4, h6, 8; MUNKÁS (Kápolna utca 3/b) f4, h6, 8.­­ ÉN ÉS A NAGYAPÁM (magyar filmvígjáték, kísérőműsor: Ami megérthetetlen): FELSZABADULÁS (Flórián tér 3) prol. f4. h6, 8; UGOCSA (Ugocsa utca 10) prol. 4, n7, f9, ünn. 2; HU­NYADI (Kispest) prol. h4, 6, n9.­­ ZŰRZAVAR A CIRKUSZBAN (szí­nes csehszlovák filmvígjáték): SZIKRA (Lenin körút 120) 4. hétre prol. fl6, f 12, h2, 4, n7, f9. TAVASZ (Rákospalota) 6, n9, ünn. h4. — REPÜLÉS A HOLDBA (magyarul beszélő színes szovjet rajzfilmso­rozat): MŰVÉSZ (Lenin körút 88) prolongálva fél 4. háromnegyed 6, 8. RÁKOSI MÁTYÁS KULTUR­­HÁZ (József Attila tér 4) n6, f8, ünn. 3, n6, f8. - HÁROM TESTŐR (színes francia fikavígjáték): TOLDI (Bajcsy-Zsilinszky út 36) 3. hétre prol. 14, h6, 8. — 1 Magyar hír­adó, 2. Ne engedjétek, 3. Lammer­­moori Lucia, 4 Erdei színpad: HÍR­ADÓ (Lenin körút 13), reggel 9-től este 11-ig folytatólag. — Ne enged­jétek: kísérőműsor a Szikra, Puskin, Duna, Szabadság, Ugocsa, Felsza­badulás, Alkotmány (Újpest), Hu­nyadi (Kispest), Bástya, Haladás, Partizán, Marx, Verseny, T­a­vasz (Rákospalota), Rákóczi (Csepel) és Kossuth (Pesterzsébet) mozikban. A kékvércsék erdejében (túl színes magyar természetűim, kísérőműisor: Pixi és Mixt a cirkuszban): BETH­LEN (Bethlen Gábor tér 3) 4, n7, f9, ünn. 2. — Senki nem tud sem­mit (csehszlovák filmvígjáték): BÁSTYA (Lenin körút­i) 4. hétre prol. 11, 1, 3, 5, 7, 9; MARX (Land­­ler Jenő utca 39) h4, 6, n9; KOS­SUTH (Pesterzsébet) prol. 16, h8, ünn. n4. — Rokonok (magyar film, kísérőm-Hot: Vadak az árban): SPORT (Thököly út 56) mrol. 4, n7, f9: TÁTRA (Üllői út 63) prol. 14, h6 8: HAZAM (Váci út 150) 4, n7, f6: MIKSZÁTH (Sashalom) 5, n8, ünn. h3: MÓRICZ ZSIGMOND KULTÚROTTHON (Jókai utca 2) 1-én 16 h8. - Fel a fejjel (színes magyar filmvígjáték) TANÁCS (Szent István körút 10) 10, 12, n3, f5, h7, 9; BÁNYÁSZ (József körút 63) A-terem 4, n7, f9; PETŐFI (Nagytétény) h6, 8, ünn. f4; KUL­TÚRA (Pesthidegkő) h6, 8, csttt. szünnap; Nyomd­­vari Szakszerve­zet Kultúrotthon (Kölcsey utca 2) h6, 8, ünn. f4. — Két úr szolgája (szovjet filmvígjáték): BÁNYÁSZ (József körút 63) B-terem 14, h6, 8. ÉVA (Erzsébet királyné útja 36/b) 14, h6, 8. MATINÉMŰSOR január 1-én délelőtt 10 órakor ÁRPÁD (Budafok): Az utolsó padban OTTHON (Soroksár): Rákóczi hadnagya január 2-án, délelőtt 10 órakor UGOCSA- Zűrzavar a cirkuszban RÁKOSI MÁTYÁS KULTURHÁZ: Tavasz a jégen MOM Kultúrotthon: Titokzatos lelet ÓBUDA: Elefánt és az ugrókötél TINÓDI: Fel a fejjel KOSSUTH (Pesterzsébet): Óceán vándora SZIGET (Csepel): Varázsbolt OTTHON (Soroksár): Színes mesevilág RÁKÓCZI (Csepel): Ezerarcú hős NÉPSZAVA a magyar szakszervezetek központi lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Kiadja a Népszava lapkiadóvállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Rákóczi­ út 54 Telefon- 224—815, 224-819 A­z építkezési vállalat bér- és ■C* norma osztály­ab­a augusz­tusban új vezető érkezett. Párás, nyári délelőtt volt, az irodában felhúzták a rolet­­tákat és a félhomályos helyi­ségben álmosan üldögéltek a tisztviselők. Egyikük a vízve­zetéknél állt és megeresztette a csapot, hogy a vasízű ar­tézivíz valamelyest hús le­gyen. Az ajtó félig kinyílt és egy tömzsi, izmosnak mond­ható, vászonsapkás férfi lépett be. Kezében kis faláda, amely­ben a kőművesek hordják az ennivalót. Egy pillanatig várt, míg szeme megszokta a fél­homályt, azután a kelleténél hangosabban köszönt. — Szabadság! A vízcsapnál álló tisztviselő valamit mozgott magában, a másik férfi pedig figyelemre se méltatta a belépőt. A vászonsapkás mosolygott, letette a földre az ennivalós ládát, azután bemutatkozott. — Matos vagyok. A selyeminges, bodroshajú fiatalember elzárta a csapot, néhányat kortyolt a pohárból, a többit kilöttyintette a kagy­lóba. Azután odament a láto­gatóhoz. — Mit óhajt? — Mondom, Matos vagyok — nyújtotta széles tenyerét a tisztviselő felé. Az odalesett az íróasztalnál matató társára, majd kényszeredetten elfo­gadta a kézfogást. — Miben állhatok rendel­kezésére? A látogató egy fellépést tett előre, majd az ablak felé bö­kött bütykös mutatóujjával. — Húzza csak feljebb azt a függönyt, hadd nézek körül, hová is kerültem. Ekkor az íróasztalnál ülő tisztviselő felpattant a helyé­ről és odasietett a látogatóhoz. — Szabadság, Matos elvtárs! Bocsásson meg, hogy nem is­mertük meg... Az ablakhoz szaladt és egy rántással fellibentette a vá­­szonrolettát. A szobába vilá­gosság ömlött, a selyeminges tisztviselő csodálkozva tartotta a poharat a kezében, a másik pedig kissé szónokiasan foly­tatta: — Üdvözlöm az osztály ne­vében, osztályvezető elvtárs. Matos biccentett és megkér­dezte: — No, melyik lesz a szo­bám? — Erre, erre, osztályvezető elvtárs — vezette be a szolgá­latkész tisztviselő Matost a másik helyiségbe, ahol kissé megrekedt a meleg levegő. Ma­tos letette az íróasztalára az ennivalós ládát, egy pillanat­ra körülnézett a szobában, szemügyre vette a páncélszek­rény felett lógó olajfest­ményt, amely egy májusiak­kal díszített építkezést ábrá­zolt, majd visszatért a tiszt­viselőkhöz. — Mondják csak, mivel fog­lalatoskodnak? Azok ketten egymás szavába, vágva magyarázták, hányféle kimutatást kell készíteniök a minisztériumnál­, milyen sok írnivaló akad, belegebedhet az ember, de akárhogy is tö­rik magukat, mindig az osz­tályt szidják az emberek. Matos előszedte a dózniját, rájuk pislantott, majd szép lassan cigarettát sodort. — Azután Felsőhalmon mi­kor voltak kint? Erre elhallgattak. Bizony vagy fél esztendeje feléje se néztek az építkezésnek. El­árasztja őket az aktaözön. Matos mosolygott. — Pedig nem szabad itt koslatot az irodában. Maguk csak egyszerűen elfogadják az építésvezetők bérjelentéseit? Nálam nem lehet csak az íróasztal mellől megítélni a világot. A két tisztviselő savanyúan mosolygott és zavartan néztek a szobájába visszatérő Matos után.★ A selyeminges, bodroshajú fiatalember szertartásosan ko­pogott Matos ajtaján és egy aktát vitt aláírni. — Utazás címéii bérkiegé­szítés a tómelléki kőművesek­nek. Matos elkérte a papírlapot, el­gondolkodva olvasta, majd hátradőlt a karosszékben. — Ez nem jár nekik. A tisztviselő csodálkozó ar­cot vágott, sietve mondta: — De már egy féléve min­dig kiutaltuk nekik, az igaz­gató elvtárs is tud róla. Matos lassan kettéhajto­gatta a papírlapot és vissza­adta a tisztviselőnek. — Akkor sem jár nekik. Felállt és azt mondta a ki­lincset szorongató fiatalember­nek. — Tudja mit, kimegyünk együtt Tómellékre. ■Célóra múlva ott ültek a kis­­ zöldszínű Skodában. Matos kihajolt a nyitott autóablakon, a szél belekapaszkodott vá­szonsapkájába. Nézte a kazlak mellett dohogó cséplőgépeket, a dombok hajlataiban húzódó szőlősorokat. A fiatalember hallgatott, csak néha pillan­tott Matosra. Az osztályvezető visszafordította fejét, két nagy tenyerét a térdére helyezte. Szinte mérgesen — mintha ve­szekedtek volna — szólt oda a társához: — Mindenki csak szórja a pénzt... A tisztviselő csak hallgatta, hogyan mérgelődik, pusmog magában Matos, amíg kiértek Tómellékre. A kis barakkirodában ott találták az építésvezetőt. — Mi van a bérpótlékokkal? — támadt neki minden beve­zető nélkül Matos. Az építés­­vezető megvonta a vállát. —­ Hát mi volna? A télen megállapodtam Suhajdával, hogy kéne egy kis pótlékot ad­ni, mert csapnivalóan szűk itt a norma. — Szabálytalan — vágta rá Matos. — Ezennel beszünte­tem. Az építésvezető arcát piros­­ság öntötte el. — Hát akkor vezesse maga a munkát, Matos elvtárs, mert engem holnap reggelre itt­hagynak mind egy szálig. — Nono — mosolygott Ma­tos. — Majd én megmondom a szaktársaknak. Fogadok, egy sem tűnik el innen. A kőművesek éppen ebédez­­tek, amikor Matos beállított közéjük. Amikor meghallották, miről van szó, káromkodtak és kiabáltak. Matos kieresztette a hangját, hogy csendre intse őket. — Hallgassatok csak, szaki­­káim. Miért kaptatok eddig pótlékot? Azt mondják, hogy szűk volt a norma. Nem tud­tatok eleget keresni. Hiszen az volna a lényeg, ami a lé­nyeg — mosolyodott el és megállt a beszédben egy pil­lanatra. — Hát az igaz — mondta az egyik vasbetonszerelő, aki már régebben ismerte Matost még Tiszántúlról. — A pénz nem lesz keve­sebb, csak tenni kell róla — folytatta Matos. — Ha például nem kell majd várni a ce­mentre órákat, meg a téglára, akkor jobb lesz a norma. Per­sze könnyebb volt pótlékokkal tömködni az embereket, mint rendesen megszervezni a mun­kát. — Mindig csak ígérgetnek, azután semmit sem tesznek — szólt közbe valaki az ebédlő végéről. — Majd én elintézem — vá­laszolta Matos —, ha kell, még Pestre is felmegyek. Hazafelé a tisztviselő fel­engedve korábbi idegen­kedéséből, elismerően mondta Matosnak. — Hát ez jól ütött ki, osz­tályvezető elvtárs. — Csak érteni kell a nyel­vükön — felelte Matos és le­­eresztette szemhéját, mind­hse aludna. Alighogy beértek az iro­dába, szólt a telefon, az igaz­gató kérte Matost. — Mit csináltál te kint Tó­melléken? — dörögte a kagy­lóba az igazgató. — Hiszen ar­ról a pótlékról a minisztérium­ban is tudnak. — Akkor sem jár nekik — válaszolta csöndesen Matos és hozzátette: — Hiszen ezt leg­alább annyira tudod, mint én. Veszekedtek egy darabig, majd az igazgató neheztelve is, meg tréfálkozva is, így fe­jezte be a beszélgetést: — Ej, ej, fukar ember vagy te, Ma­tos. Rá is ragadt ez a megál­­lítás Matosra. Ő ezen egy csep­pet sem sértődött meg, sőt úgy viselte, mintha dicsérnék vele. A vállalatnál ha valaki a bér- és normaosztályt kereste fel, már előre legyintettek. «»A fu­kar Matoshoz megy? Nincs sok reményed, öregem.­« Ha törté­netesen valakinek megadta a kérését, akkor hozzátették: »Ha már a Matos is beleegye­zett, vedd úgy, mintha már a zsebedben volna a pénz.« A napokban régi jó komája, Telkes Béla kőműves kereste fel Matost. Korban egyidős volt vele, csak termetre más. Nyakigláb, szikárarcú férfi volt. Még Komlón barátkoztak meg, ahol egy esztendeig egy szobában laktak. Most úgy jött el Matoshoz, hogyha más­nak nem is, de neki megadja a normakiegészítést. Matos leültette, meg sem kérdezte, mi járatban van, ha­nem elkezdett vele beszélgetni a komlói emlékekről. De ami­kor társa előhozakodott a ké­relmével, szigorú arckifejezést öltött. — Nem lehet. Még neked sem tehetem meg, komám. Ha járna neked, még kérned sem kellene. Telkes Béla nagy mérgében gorombán odavágta a szót Ma­toshoz. — Igazuk van, fukar ember vagy te, Matos. Matos elnevette magát. — Tudom, tudom én, hogy mind ezt mondjátok rólam. Azután hirtelen megragadta barátja kabátját. — Ha nem tudod mit? Gyere le velem a vendéglőbe. Fize­tek neked egy liter bort, rá­adásul még egy ebédet is. Telkes nem értette, mi ütött Matosba. — Miért, talán születésna­pod van? Matos legyintett. — Szó sincs róla. Kivette a pénztárcáját ka­bátjából. — Mennyit akarsz kölcsön a komám? — Megbolondultál? — kér­dezte tőle Telkes. — Dehogy is barátom. Ti mindnyájan tévedtek. Nem vagyok én fukar... a saját pénzemből. De az államéból — az más. Ratkó István A FUKAR MATOS SZILVESZTERI BÚCSÚZÁS Mit tudom én,­­ az új mit ad nekem? Én még a régit, azt dédelgetem. Olyan gazdag volt, engem úgy szívelt, hogy kicsit fájón búcsúztatom el. S amíg szemem a kék, decemberi, naptól ragyogó eget figyeli, elvonul minden, amit ő adott. A leningrádi mámoros napok, Krím sziklás partja ... Jalta ... pálmafák, a júliusi Moszkva ... sok barát... s a lányok, kiket ő ragyogtatott, Verocska, Tánya, Annák, Margitok... és mennyi szép perc, mennyi drága rím? Kötetté felgyűlt kedves verseim. S kik megszerettek, mind az emberek, faluk, hol kértek, költőjük legyek ... . . Hát lehet még év, szebb és gazdagabb? Én nem tudom még, hogy az új mit ad? — mit tartogat? Talán tovább emel... S a réginek, tudom, hogy menni kell, de úgy nézem a vénen elmenőt, Hogy visszavárom... ifjan, újra, őt. Jobbágy Károly

Next