Népszava, 1955. január (83. évfolyam, 1-25. sz.)
1955-01-01 / 1. szám
„Szeretettel üdvözlöm magyar barátainkat!" Moszkvai villáminterjú Igor Mojszejevvel A Szovjet Tájékoztatói Iroda munkatársa az új év küszöbén rövid beszélgetést folytatott a Népszava felkérésére Igor Mojszejevvel, a Szovjetunió Sztálin-díjas népművészével, a szovjet koreográfia egyik legnagyobb mesterével. — Mi volt 1954-ben az együttes legérdekesebb és legemlékezetesebb élménye? — hangzott az első kérdés. — Ezerkilencszázötvennégy mindannyiunk számára gazdag volt nevezetes eseményekben — mondotta Igor Mojszejev. — Nehéz volna kiemelni a legérdekesebbet közülük. Sokat utaztunk és vendégszerepeltünk. Nagy szeretettel emlékezünk vissza magyarországi fellépéseinkre. Magyarország után Lengyelország és a Német Demokratikus Köztársaság következett, majd itthon a Don menti Rosztovban, Szocsiban, Harkovban, Dnyepropetrovszkban és Kievben mutattuk be műsorainkat. Alig tértünk vissza Moszkvába, máris útrakeltünk ismét. Kínába utaztunk, hogy felszabadulása ötödik évfordulójának nagyszerű ünnepségein vendégszerepeljünk. Együttesünk — szerényen számítva — több mint ötvenezer k kilométert tett meg ebben az évben. Ez volt a legnagyobb élményünk. — Milyen jelentőséget tulajdonít ön a szovjet művészek külföldi fellépéseinek? — A k külföldi vendégszereplésekben szerintem az a legfontosabb, hogy megerősítik, elmélyítik a Szovjetunió és az illető országok közötti kulturális kapcsolatokat. A külföldi közönség megismeri a szovjet nép művészetét, a Szovjetunióban vendégszereplő külföldi művészek fellépései viszont a szovjet embereket hozzák közelebb a baráti népek művészetének színe-javához. A kölcsönös vendégszereplések kétségtelenül elősegítik a béke megszilárdítását, ami közös, nagy ügyünk. — Milyen hatással volt az együttes munkájára a magyarországi vendégszereplés? — A már korábbi látogatásunk idején megtanult magyar népi táncok jelentős helyet foglaltak el eddig is abban a nagy műsorunkban, amelyet 1953-ban állítottunk össze a népi demokratikus országok táncaiból. Legutóbbi magyarországi vendégszereplésünk idején ismét alaposan tanulmányoztuk a magyar népi táncokat és sokat »lekottáztunk« közülük. Ezeket okvetlenül felhasználjuk új műsorunkban. — Mit terveznek 1955-re? — Elsősorban a népi demokratikus országok baráti népeinek néhány új táncát tanuljuk be és a szovjet szövetséges köztársaságok nemzeti táncait. Ezenkívül az új évben szeretném valóra váltani régi álmomat: a »Spartacus« című balettet bemutatni a Nagyszínház színpadán. Az antik Rómában kirobbant rabszolgalázadásról szóló balett zenéjét Aram Hacsaturján írta, a szövegkönyv pedig Nyikoláj Volkov munkája. A monumentális előadáshoz mozgósítanikell a Nagyszínház egész hatalmas együttesét. — Mit üzen a magyaroknak, Mojszejev elvtárs? — Boldog újévet kívánok! Szeretettel üdvözlöm magyar barátainkat, akiket együttesünk az utóbbi években többször meglátogatott és akik mindig oly melegen és szívélyesen fogadtak bennünket. Rachmaninov operaja Puskin „CLganuek. "amu költeménye nenn irt in Két színes szovjet film egy mr I________________ színes szovjet filmen Bemutatja december 30-tól: URÁNIA BRIGÁD (Pestlőrinc) Athenaeum Nyomda Ft. Soproni Béla MŰSOROK SZÍNHÁZ (Szombat) Opera: Traviata (E-bérlet, 5. előadás; 7). Erikei Színház: Tosca (15. bérlet, 4. előadás; 7). Nemzeti Színház: Bánk bán (7). Katona József Színház: Pygmalion (Szigligeti-bérlet, 4. előadás; 7). Magyar Néphadsereg Színháza: Zrínyi (7). Déryné Színház: Csalódások (7). Fővárosi Operettszínház: Két szerelem (7). Blaha Lujza Színház: Párizsi vendég (7). Madách Színház: Romeo és Júlia (7). Madách Színház Kamaraszínháza: Egy pohár víz (7). Jókai Színház: Vízkereszt (7). Petőfi Színház: Pál utcai fiúk (7). Vidám Színpad: Hol szorít a cipő? (délután 3, 7). Fővárosi Kis Színpad: Telitalálat (fél 4, fél 8). Állami Bábszínház: Művész Maci (délután 5). Szigorúan bizalmas (fél 8). Jászai Mari Színház: Nincs előadás. Zeneakadémia: Cigányosan . . . Blaháné ked,véne dalai (Fővárosi Népi Zenekar; 8). (Vasárnap) Opera: Arózsalovag (A-bérlet, 4. előadás: 7). Erkel Színház: A babcsiszeráji szökőkút (11). Pillangókisasszony (7). Nemzeti Színház: Úri muri (Vízvári- és Szigeti-bérlet, 4. előadás: 7). Katona József Színház: Tartuffo (7). Magyar Néphadsereg Színháza: Holnapra kiderül (fél 3); Zrínyi (7). Déryné Színház: Csalódások (3, 7). Fővárosi Operettszínház: Csárdáskirálynő (negyed 3); Két szerelem (7). Madách Színház: Nem magánügy (fél 3); Tévedések vígjátéka (7). Jókai Színház: Vízkereszt (3, 7). Petőfi Színház: Pál utcai fiúk (délelőtt fél 11, 7). Vidám Színpad: Hol szorít a cipő? (3, 7). Fővárosi Kis Színpad: Telitalálat (fél 4, fél 8). Állami Bábszínház: Csalavári Csalavér (délelőtt 11). Művész Maci (3, 5): Szigorúan bizalmas (fél 8). Jászai Mari Színház.* Ahogy tetszik (fél 8). Építők Rózsa Ferenc Kultúrotthona: Piroska és a farkas (délelőtt fél 11); Sybil! (délután 4). MOZIK SVÉD GYUFA (színes szovjet film) és ALJEKO: URANIA (Rákóczi út 21) 4, negyed 7, fél 9. BRIGÁD (Pestlőrinc) 16, h8. üan. 14. SIMON MENYHÉRT SZÜLETÉSE (új magyar film, kisérőműsor: Operettalbum): VÖRÖS CSILLAG (Lenin körút 45) prol. 4, f7, 9; MÁJUS 1 (Mártírok útja 55) prol. f4, 6, f9; CORVIN (Kisfaludy köz) prol. h4, 6, f9; ZUGLÓI (Angol utca 26) prol. f4, 6, f9; DÓZSA (Róbert Károly körút 59) prol. 4, f7, 9; TÁNCSICS (Csepel) prol. f6, h8, ünn. 3; TÁTRA (Pesterzsébet) prol. n4, h6, n9; FÉNY (Újpest) prol. f4, 6, f9. EGY NYÁRON ÁT TÁNCOLT (magyarul beszélő svéd film): PUSKIN (Kossuth Lajos utca 18) 3. hétre prol. 9, 11, n2, f4,h6, 8; DUNA (Fürst Sándor utca 7) 3. hétre prol. f5, h7, 9. ünn. n3; SZABADSÁG (Bartók Béla út 64) 10, 12, 2, 4, n7, f9; ALKOTMÁNY (Újpest) prol. f4, h6, 8; ATTILA (Budafok) f6, h8 ünn. n4. — KAMÉLIÁS HÖLGY (színes francia film): KOSSUTH (Váci út 14) 4. hétre prol. f5, h7, 9, ünn. n3; VÖRÖSMARTY (Üllői út 4) 5. hétre prol. f10, f 12, f2, f4, h6, 8; MUNKÁS (Kápolna utca 3/b) f4, h6, 8. ÉN ÉS A NAGYAPÁM (magyar filmvígjáték, kísérőműsor: Ami megérthetetlen): FELSZABADULÁS (Flórián tér 3) prol. f4. h6, 8; UGOCSA (Ugocsa utca 10) prol. 4, n7, f9, ünn. 2; HUNYADI (Kispest) prol. h4, 6, n9. ZŰRZAVAR A CIRKUSZBAN (színes csehszlovák filmvígjáték): SZIKRA (Lenin körút 120) 4. hétre prol. fl6, f 12, h2, 4, n7, f9. TAVASZ (Rákospalota) 6, n9, ünn. h4. — REPÜLÉS A HOLDBA (magyarul beszélő színes szovjet rajzfilmsorozat): MŰVÉSZ (Lenin körút 88) prolongálva fél 4. háromnegyed 6, 8. RÁKOSI MÁTYÁS KULTURHÁZ (József Attila tér 4) n6, f8, ünn. 3, n6, f8. - HÁROM TESTŐR (színes francia fikavígjáték): TOLDI (Bajcsy-Zsilinszky út 36) 3. hétre prol. 14, h6, 8. — 1 Magyar híradó, 2. Ne engedjétek, 3. Lammermoori Lucia, 4 Erdei színpad: HÍRADÓ (Lenin körút 13), reggel 9-től este 11-ig folytatólag. — Ne engedjétek: kísérőműsor a Szikra, Puskin, Duna, Szabadság, Ugocsa, Felszabadulás, Alkotmány (Újpest), Hunyadi (Kispest), Bástya, Haladás, Partizán, Marx, Verseny, Tavasz (Rákospalota), Rákóczi (Csepel) és Kossuth (Pesterzsébet) mozikban. A kékvércsék erdejében (túl színes magyar természetűim, kísérőműisor: Pixi és Mixt a cirkuszban): BETHLEN (Bethlen Gábor tér 3) 4, n7, f9, ünn. 2. — Senki nem tud semmit (csehszlovák filmvígjáték): BÁSTYA (Lenin körúti) 4. hétre prol. 11, 1, 3, 5, 7, 9; MARX (Landler Jenő utca 39) h4, 6, n9; KOSSUTH (Pesterzsébet) prol. 16, h8, ünn. n4. — Rokonok (magyar film, kísérőm-Hot: Vadak az árban): SPORT (Thököly út 56) mrol. 4, n7, f9: TÁTRA (Üllői út 63) prol. 14, h6 8: HAZAM (Váci út 150) 4, n7, f6: MIKSZÁTH (Sashalom) 5, n8, ünn. h3: MÓRICZ ZSIGMOND KULTÚROTTHON (Jókai utca 2) 1-én 16 h8. - Fel a fejjel (színes magyar filmvígjáték) TANÁCS (Szent István körút 10) 10, 12, n3, f5, h7, 9; BÁNYÁSZ (József körút 63) A-terem 4, n7, f9; PETŐFI (Nagytétény) h6, 8, ünn. f4; KULTÚRA (Pesthidegkő) h6, 8, csttt. szünnap; Nyomdvari Szakszervezet Kultúrotthon (Kölcsey utca 2) h6, 8, ünn. f4. — Két úr szolgája (szovjet filmvígjáték): BÁNYÁSZ (József körút 63) B-terem 14, h6, 8. ÉVA (Erzsébet királyné útja 36/b) 14, h6, 8. MATINÉMŰSOR január 1-én délelőtt 10 órakor ÁRPÁD (Budafok): Az utolsó padban OTTHON (Soroksár): Rákóczi hadnagya január 2-án, délelőtt 10 órakor UGOCSA- Zűrzavar a cirkuszban RÁKOSI MÁTYÁS KULTURHÁZ: Tavasz a jégen MOM Kultúrotthon: Titokzatos lelet ÓBUDA: Elefánt és az ugrókötél TINÓDI: Fel a fejjel KOSSUTH (Pesterzsébet): Óceán vándora SZIGET (Csepel): Varázsbolt OTTHON (Soroksár): Színes mesevilág RÁKÓCZI (Csepel): Ezerarcú hős NÉPSZAVA a magyar szakszervezetek központi lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Kiadja a Népszava lapkiadóvállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Rákóczi út 54 Telefon- 224—815, 224-819 Az építkezési vállalat bér- és ■C* norma osztályaba augusztusban új vezető érkezett. Párás, nyári délelőtt volt, az irodában felhúzták a rolettákat és a félhomályos helyiségben álmosan üldögéltek a tisztviselők. Egyikük a vízvezetéknél állt és megeresztette a csapot, hogy a vasízű artézivíz valamelyest hús legyen. Az ajtó félig kinyílt és egy tömzsi, izmosnak mondható, vászonsapkás férfi lépett be. Kezében kis faláda, amelyben a kőművesek hordják az ennivalót. Egy pillanatig várt, míg szeme megszokta a félhomályt, azután a kelleténél hangosabban köszönt. — Szabadság! A vízcsapnál álló tisztviselő valamit mozgott magában, a másik férfi pedig figyelemre se méltatta a belépőt. A vászonsapkás mosolygott, letette a földre az ennivalós ládát, azután bemutatkozott. — Matos vagyok. A selyeminges, bodroshajú fiatalember elzárta a csapot, néhányat kortyolt a pohárból, a többit kilöttyintette a kagylóba. Azután odament a látogatóhoz. — Mit óhajt? — Mondom, Matos vagyok — nyújtotta széles tenyerét a tisztviselő felé. Az odalesett az íróasztalnál matató társára, majd kényszeredetten elfogadta a kézfogást. — Miben állhatok rendelkezésére? A látogató egy fellépést tett előre, majd az ablak felé bökött bütykös mutatóujjával. — Húzza csak feljebb azt a függönyt, hadd nézek körül, hová is kerültem. Ekkor az íróasztalnál ülő tisztviselő felpattant a helyéről és odasietett a látogatóhoz. — Szabadság, Matos elvtárs! Bocsásson meg, hogy nem ismertük meg... Az ablakhoz szaladt és egy rántással fellibentette a vászonrolettát. A szobába világosság ömlött, a selyeminges tisztviselő csodálkozva tartotta a poharat a kezében, a másik pedig kissé szónokiasan folytatta: — Üdvözlöm az osztály nevében, osztályvezető elvtárs. Matos biccentett és megkérdezte: — No, melyik lesz a szobám? — Erre, erre, osztályvezető elvtárs — vezette be a szolgálatkész tisztviselő Matost a másik helyiségbe, ahol kissé megrekedt a meleg levegő. Matos letette az íróasztalára az ennivalós ládát, egy pillanatra körülnézett a szobában, szemügyre vette a páncélszekrény felett lógó olajfestményt, amely egy májusiakkal díszített építkezést ábrázolt, majd visszatért a tisztviselőkhöz. — Mondják csak, mivel foglalatoskodnak? Azok ketten egymás szavába, vágva magyarázták, hányféle kimutatást kell készíteniök a minisztériumnál, milyen sok írnivaló akad, belegebedhet az ember, de akárhogy is törik magukat, mindig az osztályt szidják az emberek. Matos előszedte a dózniját, rájuk pislantott, majd szép lassan cigarettát sodort. — Azután Felsőhalmon mikor voltak kint? Erre elhallgattak. Bizony vagy fél esztendeje feléje se néztek az építkezésnek. Elárasztja őket az aktaözön. Matos mosolygott. — Pedig nem szabad itt koslatot az irodában. Maguk csak egyszerűen elfogadják az építésvezetők bérjelentéseit? Nálam nem lehet csak az íróasztal mellől megítélni a világot. A két tisztviselő savanyúan mosolygott és zavartan néztek a szobájába visszatérő Matos után.★ A selyeminges, bodroshajú fiatalember szertartásosan kopogott Matos ajtaján és egy aktát vitt aláírni. — Utazás címéii bérkiegészítés a tómelléki kőműveseknek. Matos elkérte a papírlapot, elgondolkodva olvasta, majd hátradőlt a karosszékben. — Ez nem jár nekik. A tisztviselő csodálkozó arcot vágott, sietve mondta: — De már egy féléve mindig kiutaltuk nekik, az igazgató elvtárs is tud róla. Matos lassan kettéhajtogatta a papírlapot és visszaadta a tisztviselőnek. — Akkor sem jár nekik. Felállt és azt mondta a kilincset szorongató fiatalembernek. — Tudja mit, kimegyünk együtt Tómellékre. ■Célóra múlva ott ültek a kis zöldszínű Skodában. Matos kihajolt a nyitott autóablakon, a szél belekapaszkodott vászonsapkájába. Nézte a kazlak mellett dohogó cséplőgépeket, a dombok hajlataiban húzódó szőlősorokat. A fiatalember hallgatott, csak néha pillantott Matosra. Az osztályvezető visszafordította fejét, két nagy tenyerét a térdére helyezte. Szinte mérgesen — mintha veszekedtek volna — szólt oda a társához: — Mindenki csak szórja a pénzt... A tisztviselő csak hallgatta, hogyan mérgelődik, pusmog magában Matos, amíg kiértek Tómellékre. A kis barakkirodában ott találták az építésvezetőt. — Mi van a bérpótlékokkal? — támadt neki minden bevezető nélkül Matos. Az építésvezető megvonta a vállát. — Hát mi volna? A télen megállapodtam Suhajdával, hogy kéne egy kis pótlékot adni, mert csapnivalóan szűk itt a norma. — Szabálytalan — vágta rá Matos. — Ezennel beszüntetem. Az építésvezető arcát pirosság öntötte el. — Hát akkor vezesse maga a munkát, Matos elvtárs, mert engem holnap reggelre itthagynak mind egy szálig. — Nono — mosolygott Matos. — Majd én megmondom a szaktársaknak. Fogadok, egy sem tűnik el innen. A kőművesek éppen ebédeztek, amikor Matos beállított közéjük. Amikor meghallották, miről van szó, káromkodtak és kiabáltak. Matos kieresztette a hangját, hogy csendre intse őket. — Hallgassatok csak, szakikáim. Miért kaptatok eddig pótlékot? Azt mondják, hogy szűk volt a norma. Nem tudtatok eleget keresni. Hiszen az volna a lényeg, ami a lényeg — mosolyodott el és megállt a beszédben egy pillanatra. — Hát az igaz — mondta az egyik vasbetonszerelő, aki már régebben ismerte Matost még Tiszántúlról. — A pénz nem lesz kevesebb, csak tenni kell róla — folytatta Matos. — Ha például nem kell majd várni a cementre órákat, meg a téglára, akkor jobb lesz a norma. Persze könnyebb volt pótlékokkal tömködni az embereket, mint rendesen megszervezni a munkát. — Mindig csak ígérgetnek, azután semmit sem tesznek — szólt közbe valaki az ebédlő végéről. — Majd én elintézem — válaszolta Matos —, ha kell, még Pestre is felmegyek. Hazafelé a tisztviselő felengedve korábbi idegenkedéséből, elismerően mondta Matosnak. — Hát ez jól ütött ki, osztályvezető elvtárs. — Csak érteni kell a nyelvükön — felelte Matos és leeresztette szemhéját, mindhse aludna. Alighogy beértek az irodába, szólt a telefon, az igazgató kérte Matost. — Mit csináltál te kint Tómelléken? — dörögte a kagylóba az igazgató. — Hiszen arról a pótlékról a minisztériumban is tudnak. — Akkor sem jár nekik — válaszolta csöndesen Matos és hozzátette: — Hiszen ezt legalább annyira tudod, mint én. Veszekedtek egy darabig, majd az igazgató neheztelve is, meg tréfálkozva is, így fejezte be a beszélgetést: — Ej, ej, fukar ember vagy te, Matos. Rá is ragadt ez a megállítás Matosra. Ő ezen egy cseppet sem sértődött meg, sőt úgy viselte, mintha dicsérnék vele. A vállalatnál ha valaki a bér- és normaosztályt kereste fel, már előre legyintettek. «»A fukar Matoshoz megy? Nincs sok reményed, öregem.« Ha történetesen valakinek megadta a kérését, akkor hozzátették: »Ha már a Matos is beleegyezett, vedd úgy, mintha már a zsebedben volna a pénz.« A napokban régi jó komája, Telkes Béla kőműves kereste fel Matost. Korban egyidős volt vele, csak termetre más. Nyakigláb, szikárarcú férfi volt. Még Komlón barátkoztak meg, ahol egy esztendeig egy szobában laktak. Most úgy jött el Matoshoz, hogyha másnak nem is, de neki megadja a normakiegészítést. Matos leültette, meg sem kérdezte, mi járatban van, hanem elkezdett vele beszélgetni a komlói emlékekről. De amikor társa előhozakodott a kérelmével, szigorú arckifejezést öltött. — Nem lehet. Még neked sem tehetem meg, komám. Ha járna neked, még kérned sem kellene. Telkes Béla nagy mérgében gorombán odavágta a szót Matoshoz. — Igazuk van, fukar ember vagy te, Matos. Matos elnevette magát. — Tudom, tudom én, hogy mind ezt mondjátok rólam. Azután hirtelen megragadta barátja kabátját. — Ha nem tudod mit? Gyere le velem a vendéglőbe. Fizetek neked egy liter bort, ráadásul még egy ebédet is. Telkes nem értette, mi ütött Matosba. — Miért, talán születésnapod van? Matos legyintett. — Szó sincs róla. Kivette a pénztárcáját kabátjából. — Mennyit akarsz kölcsön a komám? — Megbolondultál? — kérdezte tőle Telkes. — Dehogy is barátom. Ti mindnyájan tévedtek. Nem vagyok én fukar... a saját pénzemből. De az államéból — az más. Ratkó István A FUKAR MATOS SZILVESZTERI BÚCSÚZÁS Mit tudom én, az új mit ad nekem? Én még a régit, azt dédelgetem. Olyan gazdag volt, engem úgy szívelt, hogy kicsit fájón búcsúztatom el. S amíg szemem a kék, decemberi, naptól ragyogó eget figyeli, elvonul minden, amit ő adott. A leningrádi mámoros napok, Krím sziklás partja ... Jalta ... pálmafák, a júliusi Moszkva ... sok barát... s a lányok, kiket ő ragyogtatott, Verocska, Tánya, Annák, Margitok... és mennyi szép perc, mennyi drága rím? Kötetté felgyűlt kedves verseim. S kik megszerettek, mind az emberek, faluk, hol kértek, költőjük legyek ... . . Hát lehet még év, szebb és gazdagabb? Én nem tudom még, hogy az új mit ad? — mit tartogat? Talán tovább emel... S a réginek, tudom, hogy menni kell, de úgy nézem a vénen elmenőt, Hogy visszavárom... ifjan, újra, őt. Jobbágy Károly