Népszava, 1955. február (83. évfolyam, 26-49. sz.)
1955-02-01 / 26. szám
LEVELEZŐINK ÍRJÁK Január 24-én, a komlói állomáson legnagyobb munka idején fűtő nélkül maradt az egyik tolató mozdony. A fűtő elhagyta szolgálati helyét amelleül, hogy gondoskodott volna helyettes ütéséről. Ezért persze a Dombóvári Fűtőház vezetőségét is felelősség terheli. A szorult helyzetből Szemeted Imre kocsirendező mentette meg a kocsi kirakókat. Az új fűtő megérkezéséig vállalta a fűtést. A kocsirendező helyére a tolatásvezető állott, a tolatás irányítását pedig a forgalm szolgálattevő, Novotny Károly vette át az iparvágányokon. A szolgálattevőt az állomásion® helyettesítette, így harcoltak e komlói állomás dolgozói a kirakási idő csökkentéséért (Görbe Zoltán leveléből Komló.) • A napokban részt vettem egy megbeszélésen, ahol a párttitkár, az ab-elnök, a főmérnök és néhány gyenge munkát végző ú. n. »kerékkötő« bányász vett részt. Kobela elvtárs, az egyik lemaradó, lehorgasztott fejjel hallgatta, hogy bizony hanyagul végezni a munkát senkinek sem szabad, hogy ez kárt okoz. Azonnali intézkedések születtek. A főaknászokat, a lőmestereket a hiányzó szerszámok pótlására, kijavítására, a lemaradók segítésére utasították. Közben eszembe jutott, hogy régebben, sőt egy-két helyen még ma is másként beszélnek a lemaradókkal. Jólesett hallgatni az őszinte, segítőkész hangot. Kobela elvtárs és a többiek kijelentették: Nem ígérünk, helyettünk majd az eredmények beszélnek. (Bertalan József leveléből, Tatabánya, VIII-as akna.) • Nagy horderejű, országos jelentőségű újításba kezdtünk a múlt évben. Bányászainkat egy fúróoszlop készítésével a fúrókalapács rázásától, a nehéz fizikai munkától akarjuk tulajdonképpen megmenteni. A kisebb hibák módosítása után a bemutatókon mindenütt örömmel fogadták az újítást, kérték azonnali bevezetését, mégis a vállalatunk minden segítséget megtagadott ezirányban. Azt mondták, hogy nincs rá béralap. Az elfogadott jelentős újítás gyárig még most sem kezdődött meg. (Bördös Ödön leveléből, Bányászati Mélyépítő Gépjavító Vállalat.) Egy kezdeményezés országos hírre tesz szert — Jóestét kívánok! — Jóestét, Polescsuk elvtárs. Foglaljon helyet! Minek köszönhetjük a szerencsét? — Hogy szerencse-e vagy sem, az majd kiderül később. Annyi azonban biztos, hogy nem magához jöttem látogatóba, Frolov elvtárs, hanem Vasijához. — Vaszjához? Hát az kicsoda? Itt csak az én tízéves kisfiámat hívják Vaszjának... — Akkor helyben vagyunk. Éppen őt keresem ... Különös látogatás No, ilyen csudát sem látott még Nyizsnyij- Tagil. Hogy Polescsuk, az Uráli Vagongyár köztiszteletben álló főmechanikusa, komoly felnőtt ember létére, rövidnadrágos gyerkőcökhöz járjon vendégségbe! Vajon mi ütött bele? Polescsuk azonban titokzatosan hallgat a látogatás céljáról és mialatt Frolovné a valahol szomszédoló fiacskáját előkeríti, csak az időjárásról hajlandó beszélgetni Vaszja papájával. Jön a gyerek, fülei csak úgy égnek. Vajon mit akarhat tőle Polescsuk bácsi, az ezermester, akinek arcképe majd’ mindig ott van a gyár előtt álló dísztáblán? Csak nem derült ki, hogy ő, Vaszja rúgta be futballal a gyári veteményeskert egyik melegágyának ablakát? De hiszen az már vagy két hónapja történt. Vaszja illendően köszön, de rebbenő tekintetét máris mágnesként vonzza a nagy, vastag vörös plajbász, amivel a vendég Frolovnak rajzolgatja az enyhe téli időjárást okozó légáramlatváltozásokat. Polescsuk bácsinak jó szeme van, felfogja a gyerekszem vágyakozó pillantását és Vaszja kezébe nyomja a ceruzát: — No, de cserébe megmutatod, hogyan készítetted el a holnapi leckét — teszi azután hozzá és kacsint egyet. Polescsuk bácsi mindent tud Most azután kiderülnek a bajok. Mi tagadás, Vaszja még hozzá sem fogott a tanuláshoz. Először hímez-hámoz, hogy nincs írásbeli feladat, a szóbeli meg csupa ismétlés — de hiába minden ördöge van ennek a Polescsuk bácsinak, kívülről tudja, hogy a holnapi orosz nyelvórára erről meg erről kellett volna írni, matematikából pedig ez meg ez a lecke. Egyszóval jól felkészült erre a látogatásra. Annál kevésbé lehet ezt elmondani Vaszja Frolovról, a 39-es iskola IV. osztályos növendékéről, aki szulpirul nagy szégyenében é® legszívesebben a föld alá süllyedne, amikor hallgatja a vendég bácsi szemrehányását: — ... Nincs ez így jól, Vaszja — dörmögi mély basszusán Polescsuk. — Szégyent hozol apádra, aki két-három hét múlva sztahanovista oklevelet hoz haza, meg pirulhatunk miattad valamennyien. Bizony, szégyene vagy te az egész gyárnak .. . »Még hogy az egész Uráli Vagomgyárnak« — szörnyülködik magában Vaszja és egy világért sem emelné már fel tekintetét cipője orráról. Dehogy is nézne apjára, aki csak ugyanúgy hallgat, mint ő, de neki is piros már az arca, amikor kenetfog a búcsúzó vendéggel: — Köszönöm a leckét, Polescsuk elvtárs. Értek én a jó szóból... De mi tagadás, eddig nem gondoltam erre... A gyár gyermekei — Te meg Vaszja, ne lógasd a fejed — veri hátba Polescsuk a gyereket. Ne azt bánd, ami volt, hanem arra gondolj, hogy az ország egyik legjobb gyárának gyereke vagy. Majd meglátom legközelebb, hogy megérdemelted-e a piros ceruzát. Ha nem, bizony ne hívjanak Polescsuknak, ha nem veszem vissza... Valahogy így folyt le Polescsuk elvtársnak, a vagongyári garázs üzemi bizottsága mellett működő gyermeknevelési bizottság tagjának a látogatása a Frolov-családnál. Nem ő az egyetlen olyan szakszervezeti aktivista, aki hetenként egyszer-kétszer meglátogatja gyári dolgozótársainak iskolás gyerekeit, miután előzőleg alaposan tájékozódik az osztályfőnököknél a Vaszják, a Nagytusák, meg a Vovák előmeneteléről, szorgalmáról és magaviseletéről. Nagy megtiszteltetés egy-egy ilyen látogatás a gyerekeknek, habár itt-ott kínos jelenetekben is bővelkedik. Persze, eleinte az is előfordult, hogy a szülők idegenkedve fogadták az aktivistákat, sőt néha meg is sértődtek. Ma már sokan hálásan emlékeznek meg a gyermeknevelési bizottság munkájáról. A kezdeményezés tehát bevált. Nemrég a gyár pártbizottsága is foglalkozott a gyermeknevelési bizottság munkájával. Jóváhagyta a garázs szakszervezeti aktivistáinak kezdeményezését és javasolta, hogy a vagongyár minden üzemrészében létesítsenek ilyen bizottságot. Ez meg is történt, több mint háromszáz aktivista kapcsolódott be a munkába. Segítség a szülőknek, az iskolának A bizottságok érdeklődési köre igen széles. Tagjaik segítséget nyújtanak az iskoláknak, lelkére beszélnek azoknak a gyerekeknek, akik lemaradnak a tanulásban, megvizsgálják a fiatalok helytelen viselkedéseinek okait. Az utóbbi időben már a felserdült fiatalok munkába helyezésével is foglalkoznak és figyelemmel kísérik életüket az üzemben. A vagongyári gyerekek tanulmányi eredményei egyre javulnak, a fegyelem megszilárdult és könnyebb lett a tanítók munkája is. Az Uráli Vagongyár garázsában dolgozó, az ifjúság nevelését szívükön viselő, lelkes szakszervezeti aktivisták példája nyomán egyre bővül, egyre terebélyesedik az iskola és a szülők közötti kapcsolat megszilárdításáért folyó mozgalom, a nyizsnyij-tagili kis kollektíva sikeres kezdeményezése rákerül a Trud, a szovjet szakszervezetek központi lapja hasábjaira és országos hírre tesz szert. Hogy egyre többen kövessék a szovjet országban és határain túl is. A FÖLÖSLEGES EMBER Irt«: NEMES LÁSZLÓ — No, estére mér az aszszony testjét eszem. — Az az igazi — tette hozzá a szomszédja, egy ötven év körüli, kicsattanó pirosaivú ember. A kalapját hátratetta a tarkójára és kezelőjével megtörölte a száját, mintha már enne is. — Töltött káposzta. Jó tejfelesen. — Csak meg ne feküdje a gyomrát, szakikám — nézett fel megint a csaptpépszélűre olvasott ponyvaregényből a szemtelen legényeke. — Nem hallgatsz, te, még ki sem látszol a tojásból — mordult rá a vasutas. Többen nevettek, leghamgosabban egy göndörhajú, lódemkabátos fiatal lány, ott állt közvetlenül Pusztai előtt, az arna előtt lengett a vállára akasztott hálóenntyor, amiből egy törülközőbe csavart ruhacsomag és a Karenina Anna kandikált ki. — Mit szól ehhez, doktor bácsi? —■ kérdezte. A pirosarcú még feljebb tolta kalapját. * — Nekem még olyan betegem nem volt, akinek a jó töltöttkáposzta ártott volna meg. — De hiszen maga fogorvos — kacagott a lány. Pusztai János megint lehunyta a szemét. Mintha jéghideg üvegfal választaná el a többiektől, akiket már egy karé fűzött a beszélgetés fonala. De jó, hogy itt senki nem ismeri. Ha most valaki azt mondaná: nézd, a Pusztai, hát te mit keresel itt? Jaj, de szörnyű lenne! Szörnyű? Hiszen nem bűnöző, nem menekül. Csak magy®rázni, csak azt ne kellene! Egyszerre elfogta a türelmetlenség, a vágy, hogy ott legyen már az építkezésen, hogy ásót, csákányt, vagy bármi más szerszámot szorítson a kezébe és dolgozzon, dolgozzon, úgy, ahogy egész életében dolgozott. Hiszen, ami megtörtént, az megtörtént, maga az okozója. Nincs is benne igazán harag. Csak hát, persze, a mód, az fáj neki. Pusztai János mégsem akárki. Bebizonyította nem egyszer. Nem valami ropgy ember ... Most majd megint megmutatja. Kinézett az ablakom. Szürke eszi köd telepedett a földekre. Az útitársai hangosan nevettek. A pirosarcú orvos egy adomát mondott el. Ő maga kacagott rajta a legjobban. Pusztai csak a végét hallotta, — és ott álltam, kezemben a fogóval, a beteg meg már kinn volt a házból, árkon-bokron is túl. — Hát még ami velem történt a múltkor Debrecenben — kezdte a vasutas. Minden arc figyelemmel fordult felé. A Pusztáig is-2. Volt valami jó is, meg rossz is abban, ahogy délután kézről kézre adogatták- Jól volt megszervezve a szűrőállomás, egykettőre elvégeztek mindent. Ő maga is azt hitte, hogy sokkal több időt kell majd eltöltenie az orvosi vizsgálatokkal. Mintha futószalagra került volna, úgy intéződtek a dolgok: röntgen, oltás, kopogtatás, azután a munkahely és szállás kijelölése, reggeli-, ebéd-, vacsorajegyek, takaró, minden, amire csak szükség volt. Kicsit bántotta is ez a személytelen, gyors “munka. Jó lett volna, havalamennyire érzi, hogy most ővele, az emberrel foglalkoznak, ha csak egy percre is megáll a szalag és megkérdik akár azt, hogy mindig ilyen ideges volt-e, vagy csak most? Talán a háború, vagy valami más okozta? Kicsit elkényeztették az utóbbi időben, ő maga soha nem kereste fel az orvost, nem akart feleslegesen várakozni; ha valami panasza volt, szólt a titkárnőjének s az áttelefonált a rendelőbe. Barna doktor olyankor túlzó alapossággal vizsgálta, kérdezősködött, őt sokszor már idegesítette is. Másrészt meg jólesett, hogy itt a szűrőállomáson úgy vették, ahogy volt; egy a sok közül — nem érdeklődtek, nem csodálkoztak. Pedig ott voltak a kezükben az Iratai: utolsó beosztása vállalati igazgató, így jó ez, ilyen természetesen. Kinek mi köze hozzá! Megmagyarázták, hol üljön az autóbuszra, hol találja meg a szállását. Az idő kissé megenyhült, könnyű szellő kerekedett, friss, őszi illatokat hozott be a földekről az alkonyaiban romvárosra emlékeztető építkezés falai közé. Pusztai mély lélegzetet vett. Régen nem érezte ilyen ízesnek a levegőt, mintha Budapest füstje, pora után nehéz, fáradságos úton a falujába érkezett volna.,, Nézte a homályba vesző vidéket. Hatalmas, modern házak, kész utcasorok. S a híres, legendás sár helyett aszfaltozott járda, üzletek. A távolban a gyártelep óriás épületeit már inkább csak sejteni lehetett. Hát igen, az úttörő munkát, az első hősi erőfeszítéseket, nekilendüléseket már elvégezték. Azért itt mégis csak most alakul az élet, minden újabb, kialakulatlanabb, mint odahaza, mindenki jött valahonnan, senki se a tegnapot kutatja, de már itt is az autóbusz. — Az építők barakkjaihoz! — Igen, igen, elvtárs, gyorsan —■ kiáltotta a kalauz és segített felrakni a nagy bőröndöt. Leült az ablak mellé és megpróbált tájékozódni. Valaki a vállára tette a kezét. — Persze, hogy a Pusztai elvtárs! — harsant a fülébe. — Nem akartam hinni a szememnek. Makrai Lajos volt, valamikor a statisztikai osztályt vezette náluk, a szállítási vállalatnál. Széles, azelőtt sápadt, petyhüdt arca most, ragyogott az egészségtől és az örömtől, fogai fehéren villantak ki nevetésre nyíló szájából. — Szervusz — mondta Pusztai s most már nem is bánta, hogy ismerőssel találkozik. Hogy megváltozott ez a Makrai. Csendes, szerény ember volt, most meg harsog, bizalmaskodik. örül, hogy régi ismerőst, felújításra érdemes kapcsolatot fedezett fel. Megsimogatta Pusztai bőröndjét, megpiskolta, ahogy a jó lovat szokás. —• Látom, nem csak rövid kirándulásra jöttél. Hiába, Janikám, itt az igazi élet, ez az első frontszakasz, itt van ránk is szükség. — Igen ... — Neked mesélem? — nevetett. — Hiszen éppen te mondtad nekem nem is egyszer, hogy ne gubózzak be a számok közé. Az élre Lalikám, az élre! Nem emlékezett, de arra sem, hogy valaha is Lalinak nevezte volna. — És az asszonykát otthon hagytad? — Egyelőre. Az autóbusz hirtelen fékezett, mindenki előrebukott. Makrai felugrott. — Az utolsó városi megálló következik. Hol a szállásod? Majd én elkísérlek. — Azzal már meg is ragadta a nagy bőröndöt. (Felytatjunk) 2 NÉPSZAVA SZÓVÁTESSZÜK Repül az izzó vas, ki tudja hol áll meg?! az Ituvi Acemengermű finomhengerdéjében gyorsan siklik az izzó vasrúd a hengerek alá, hogy félkörívben meghajolva szalaggá alakuljon. A gép előtt idősebb munkás áll, kezében fogóval. Tompa morajlás. S egy pillanat töredéke alatt a vasrúd szinte kirepül a gépből, de nem a félköralakú vezetőcsatornába (ahogy rendeltetése szerint kellene), hanem — ki a szabadba! Azaz, csak repülne ... De, szerencsére, nem tud, mert a gyakorlott hengerész boszorkányos gyorsasággal elfogja, visszahelyezi a gépbe. S az izzó vasrúd engedelmesen meghajolva idomul a vezetőcsatorna alakjához. Az ilyen mutatványokra azóta van szükség, mióta a bevezetőcsatorna széle egy jó darabon eltörött. Hogy a rúd mégse vesszék kárba, a munkásnak testi épségét kell kockáztatnia! Azonkívül munkatöbblettel is jár (ami nincs benne a normában). Sokszor megiéltem az is, hogy nem sikerül a »mutatvány«, ami hetenként több mázsa selejtet okoz! így megy ez, immár másfél éve! Nemrég mást állítottak a géphez, egy Zsadányi nevű előhengerészt. Csak egyszer vétette el a mozdulatot, s a nagy sebességgel és erővel kiugró vas súlyosan megégette. A hengermű dolgozói szóltak — nem először — a főművezetőnek: »Meg kell «kínáltatni!« »Jó, majd megcsináltatjuk.« Szóltak az igazgatónak. Az szólt az Öntödegyárnak, készítsék el az öntvényt. Azóta ismét teltek a fretek és hónapok. A soros hengerész pedig ott áll mindennap és várja, emelgeti az izzó vasat. Eddig még nem történt baja, de holnap esetleg történhet! Mikor akarják megcsináltatni a gépet?! Mikor értik meg végre az Acélhengermű vezetői, emberekről, emberéletről van szó! Pongor Magda Tegnap múlt tíz esztendeje, hogy a magyar szobrászat egyik legnagyobb jelentőségű, mindenkinél nagyobb hatású mestere, az új magyar művészet lelkes és hivő apostola, Beck ö. Fülöp az ostrom zűrzavaros napjaiban eltűnt. Valószínűleg jeltelen tömegsírban nyugszik. A Szépművészeti Múzeumunk !*- to « mestert megillető emlékkiállítással egyelőre nem is.adózik — ez alkalomból kiálllította Beck ö. Fülöp néhány művét, szép dokumentációs anyag kíséretében. Meg kell hagyni, az emlékezésnek elég sovány módja ez, de még így is több, mint ami az elmúlt tíz év alatt történt. A századforduló táján lépettamagyar művészetbe Beck. Fülőp■ Idehaza akkor a millenniumi hangulat uralkodott ,el Ekkor készültek az üres, hivalkodó történelmi emlékszobrok, amelyeken a páncélzat díszessége, a délcegen feszülő mente rojtjainak-bojtjainak-gombjainak kidolgozott-sága akarta pótolni azt, ami a szobrot művészivé teszi: a I szobrászi gondolatot. Csoda-e, s hogy az Adyval csaknem egy- I szerret új időknek új dalaivale betörő Beck ö. Fülöp I művészete nem talált megsértésre ebben a világban? A Tanácsköztársaság rövid uralma alatt aktív politikai szerepet vállalt, pénzmintákat s tervezett a Tanácsköztársaság megbízására. A fiatal művésznövendékek lelkesedéssel fogadták, amikor a nép hatalma a hivatalos emlékműszobrdizat képviselőjének, Strobl Alajosnak tanár székébe írttette. Hivatalos megbízást éppen ezért később sosem kapott. Emlékiratait írva, élete végén emígy sóhajt fel: »... munkás• Ságomnak nem kisebb gátja az a kis megbecsülés, ami a kommün alatt fordult felém, az a néhány hónapos tanárság, amelynek hire futott úgy, hogy tíz évvel utána is tőlem akart tanulni a fiatalság egy része.« Fővárosunknak napjainkig is egyik legszebb szobra az ő nevéhez fűződik. Az »Ifjúság skútjá»-t a Rózsadomb egy csendes terén állították fel. A kút egyetlen figurája: nemesvonalú fiatal leányalak. Benne Beck Ö. Fülöp művészetének minden nagyszerű sége, mély humanizmusa, harmóniaszeretete, szobrának anyagszerűsége. Beck ö. Fülöp csak részben és nagyon kicsiben valósíthatta meg törekvéseit. Monumentális művek alkotására vágyott, de megbízás híján nagyobbrészt kisplasztikát és érmet alkotott. Jelentősége elsősorban kezdeményező szerepében, későbbi hatásában mérhető le. N. Gy. Ifjúság kútja — Beck ö, Fülöp szobra