Népszava, 1955. március (83. évfolyam, 50-76. sz.)
1955-03-16 / 63. szám
Az 1955. évi Kossuth-díjasok (Folytatás az első oldalról.) redes tapasztalatainak felhasználásával. Török Gábor, a kémiai tudományok kandidátusa, a Konzerv-, Hús- és Hűtőipari Kutató Intézet igazgatója, aki rendkívül sokoldalú munkássága során különösen jelentős eredményeket ért el a sterilizálás folyamán történő hőbehatolás törvényszerűségeinek feltárásában, kiemelkedő eredményeket ért el a paktin szerkezetének vizsgálata és alkalmazása terén; Veress Zoltán, a Karcagi Üveggyár főmérnöke, aki az elmúlt három évben folytatott tudományos kutatásai és üzemi kísérletei alapján eredményesen megoldotta a híradástechnikai C—9 és G—28 jelű speciális üvegtípusok előállítását. Az üveggyártás minőségének megjavítása érdekében több műszert szerkesztett, továbbá különleges biológiai szűrőberendezéseiket állított elő. Zólyomi Bálint akadémikus, aki »A bükkhegységi növényföldrajzi térképezés erdővonatkozású eredményei« című cikksorozatában a szovjet Pogrebnyák-féle tipológiai osztályozás alapulvételével újszerű erdőtípusokat állapított meg és ezzel nemcsak az elméleti növénytársulástant gazdagította, hanem a gyakorlati erdészet számára is értékes útmutatással szolgált. A KOSSUTH-DÍJ III. FOKOZATÁT ÉS A VELEJÁRÓ 20.000 FORINTOT KAPTAK. Ambró Ilona általános iskolai tanítónő, aki a Kálmánháza—Nagylapos tanyai általános iskolánál 15 év óta kiváló oktató-nevelő munkát végez. Különösen az olvasás, a nyelvtan, az írás és a számtan tanításában ért el szép eredményeket. Az eredmények elérésében a szülői házzal való szoros kapcsolata is segítette. Benczik Sándor, a Mezőhegyes Állami Gazdaság sertéstenyésztője. Benczik Sándor nevéhez fűződik a világhírű mezőhegyesi mangalicaállománynak a fasiszta dúlástól való megmentése. A megmentett kis sertéstörzsből tíz év alatt kiváló szelekciós munkával az élenjáró szovjet sertéstenyésztési és nevelési módszerek alkalmazásával kiváló tenyésztési eredményt ért el, s az ország mai legjobb mangalica törzsei nagyrészt a mezőhegyes tenyészetből származnak. Budavári Károly, a Nógrádi Szénbányászati Tröszt csapatvezető vájára, akinek az 1954. évi terv teljesítése átlagosan 147,9 százalék volt. Az »Egyesülés mozgalom« egyik kezdeményezője és legjobb folytatója. Komoly eredményei vannak a »Nevelj új bányászt«mozgalomban is. Cseperkálovics Antal, a KGM Vaskohászati Igazgatóságának osztályvezetője és Paxián János, az RM Vas- és Fémművek technikusa, az előmelegített, képlékeny állapotban hengerléssel végzett Új fogaskerék-megmunkálási technológia kidolgozásáért, amely a tisztán forgácsolással történő fogazásnál jóval gazdaságosabb és alkalmas a fennálló szűk fogazási kapacitás kibővítésére (a díj egyenlő arányban megosztva); Dischka Győző, a műszaki tudományok kandidátusa, a Textilipari Kutató Intézet osztályvezetője, a textilipari exakt tudományos vizsgálati módszerek kialakításában végzett sokirányú tevékenységéért; Dallos András, a műszaki tudományok kandidátusa, a Távközlési Kutató Intézet laboratóriumvezetője és Fried Henrik, az Egyesült Izzó gyáregység vezetője, Dallos András speciális mikrohullámú elektroncsövek és katódsugárcsövek kidolgozásáért, Fried Henrik ezen csövekhez szükséges gyártóberendezések kidolgozásáért és a gyártás megszervezéséért. (A díj egyenlő arányban megosztva.) Fernbach Antal, a Szentlőrinci Gépállomás traktorosa, aki termelési tervét 1950 óta többszörösen túlteljesíti és kiváló minőségű munkát végez, nemcsak a szántásban, hanem minden munkagéppel kitűnő munkát végez, s a gépek karbantartásánál, kijavításánál sorozatos technikai újításokat alkalmaz. Hanzó Lajos középiskolai tanár, a Szarvasi Általános Gimnáziumban és a gimnáziumon kívül mint történelemszakos tanár kiváló munkát végez. A történelmi anyagot eredménnyel adja át tanítványainak és ezzel biztosítja erkölcsi, politikai és az igaz hazafiságra nevelésüket. Segítséget nyújt a megye történelemszakos tanárainak továbbképzéséhez, ezenkívül tudományos munkát is végez. Hazai István egyetemi tanár, a geodézia tudományos és gyakorlati fejlesztésében elért kiemelkedő eredményeiért, illetőleg az 1954. évben megjelent »Földi vetületek« című könyvéért. A könyv anyagának nagy része eredeti kutatások eredménye. Herke Sándor, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a Szegedi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kutatója, a mezőgazdasági és népgazdasági jelentőségű talajtani kutatások terén elért kiemelkedő eredményeiért, elsősorban a Duna —Tisza közi rizstermelés módszereinek kidolgozásáért és alkalmazásáért; ifj. Horváth János, az irodalomtudomány doktora, »Árpádkori latinnyelvű irodalmunk stílusproblémái« című könyvéért, amely úttörő kezdeményezés a stiuskutatás terén. Eredményei nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi latinkutatások szempontjából is kiemelkedőek. Kadosa Gyula, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a Növényvédelmi Kutató Intézet munkatársa, aki nemzetközi viszonylatban is elismert növényvédelmi szakember, könyvei és tanulmányai nagyjelentőségűek. Tisztázta számos kártevő életmódját és ennek alapján megállapította az ellenük való védekezés módját. Kerekes András, a Végegyházi Szabadság termelőszövetkezet elnöke, aki a Végegyházi Szabadság mezőgazdasági termelőszövetkezetet az ország legjobb termelőszövetkezetei közé emelte. Ez a szövetkezet nyerte el az MDP III. kongresszusának zászlaját, a Minisztertanács és a termelőszövetkezeti tanács 1954. évi vándorzászlaját; Klaniczay Tibor, az irodalomtudományok doktora, »Zrínyi« című monográfiájáért, amely a szerző korábbi részleti kutatásainak és az előbbi eredményeknek nagyméretű szintézise; s egyaránt komoly nyeresége nemcsak irodalom-, hanem történettudományunknak is; Korányi Imre mérnök, a műszaki tudományok doktora, a »Tartók statikája« című 1953 —54-ben megjelent kétkötetes tankönyvéért, amely a vonatkozó magyar szakirodalomban egyúttal az első teljes, a mérnöki gyakorlatot is szolgáló kézikönyv; Kovács Endre, a történettudomány kandidátusa, a Magyar Tudományos Akadémia történettudományi intézetének tudományos kutatója. »Bem József« című monográfiájáért, amelyben helyesen rajzolja meg a lengyel és a magyar nép közös hősének hiteles arcképét, a munka jelentős lépés a népi demokráciák közötti tudományos kapcsolatok és a közös haladó hagyományok feldolgozásának területén; ifj. Kovács Ferenc és Zsebük Zoltán, az orvostudomány kandidátusai, »A tüdő kutatásának röntgenanatómiai alapjai« című 1953-ban megjelent munkájukért, amely a tüdősebészet és röntgenanatómia számára igen értékes ábrázolását adja a hörgrendszer és tüdők röntgenanatómiájának. (A díj arányosan megosztva.) König Rezső, a Chinoin-gyár laboratóriumvezetője, gyógyhatású természetes eredetű anyagok, anyarozs alkaloidák és penicillin elkülönítése és tisztítása terén kifejtett eredményes munkájáért; Labanc Mihály, a 61/1. Építőipari Vállalat kőműves brigádvezetője, a gyorsfalazási módszer bevezetésében és elterjesztésében végzett eredményes munkájáért, a minőségi és anyagtakarékossági követelmények példás teljesítéséért, valamint a megyék közötti falazási versenymozgalom kezdeményezéséért; Ludmann László, a Budapesti Szerszámgépgyár gépészmérnöke, az E 320 és 400 jelű eredeti konstrukciójú esztergapad kidolgozáséért, amely mind műszaki előnyeinél, mind az eddigi hasonló típusú gépeknél lényegesen kisebb előállítási költségénél fogva a nemzetközi piacon is versenyképes; Marx György, a fizikai tudományok kandidátusa, az elektrodinamika, valamint a magelmélet terén elért eredményeiért. Elméleti fizikai dolgozatai közül kimagaslik az elektromágneses tér energiaimpulzus-tenzorára vonatkozó, valamint a fermionok töltésének megmaradásáról írt munkája. Matolcsy Kálmán, a Szerves Vegyipari Kutató Intézet osztályvezető helyettese, a korszerű technológiával dolgozó és gazdaságos ecetsav-anhidrid gyártás elméleti és gyakorlati részleteinek kidolgozásáért; Máthé Imre akadémikus, akinek az elmúlt három évben számos komoly tanulmánya jelent meg és tudományos munkásságának egyre inkább gyakorlati iránya van. Különösen kiemelkedőek a fűtársítási és gyökérfejlődési florisztikai kutatásai, amelyek rétek és legelők telepítésénél nagy jelentőségűek, de alapul szolgálhatnak a gyepes szakaszok összetételeinek megállapítására is. Melczer Miklós, az orvostudomány doktora, aki a rák keletkezésének kutatásában eredeti módszerekkel tett új megállapításokat. Miskolczy László, a Lakóépülettervező Vállalat építészmérnöke, aki a lakóházak és lakótelepek korszerű, gyors és gazdaságos megépítése érdekében kidolgozta a tömeges élőgyártásra alkalmas szerkezeti elemek műszaki terveit, köztük a legjelentősebbet, az import faanyagot teljes mértékben helyettesítő előgyártott vasbeton fedélszék tervét; Őrös Pál Zoltán, a mezőgazdasági tudományok doktora, a Kisállattenyésztési Kutató Intézet méhészeti osztályának vezetője, a méhészet fejlesztésében kifejtett kutatói és gyakorlati munkásságáért, iletőleg az eddig három kiadásban megjelent »Méhek között« című könyvéért; Rufli Lajos, a Pécsi Szénbányászati Tröszt csapatvezető vájára, aki jelenlegi beosztásában Valigula elvtárs, a szocialista munka hőse munkamódszerére tanítja társait. Módszerét a Pécsi Szénbányászati Trösztnél körülbelül ötszáz vájár vette át s azt a vájártanfolyamokon is ismertetik. Sávoly Pál, az Út-Vasúttervező Vállalat mérnöke, a aki a hidak, elsősorban a függőhidak méretezésének elméletét önálló kutatásai révén továbbfejlesztette. Az általa kidolgozott eljárás alkalmazása már a Széchenyi Lánchíd újjáépítésekor igen komoly megtakarításokat eredményezett. Az új Erzsébet-híd kész, általános terve is bizonyítja munkásságának műszaki és gazdasági előnyeit. Szegő Miklós vegyészmérnök, a Tejipari Központi Laboratórium osztályvezetője, a tejiparban és az egész élelmiszeriparban egyaránt nagyfontosságú fertőtlenítőszer, a nitrogenol laboratóriumi előállításáért és üzemi megvalósításáért ; Szőke Gyula, a 21. számú Építőipari Vállalat gépészmérnöke, aki a korszerű hazai építési-szerelési technológia kialakításának egyik úttörője. Az általa szerkesztett különleges munkahelyi emelőgépek (daruk, bikák stb.) segítségével számos nagyipari létesítményt 20—60 tonnás előregyártott elemekből á irányzat nélkül — lehet megépíteni. Szöllősi László, a toponár— répáspusztai Első Ötéves Terv termelőszövetkezet állattenyésztési brigádvezetője, akinek munkája eredményeképpen a termelőszövetkezet 1953-ban törzsállattenyésztő termelőszövetkezet lett. Kitűnő eredményeket ért el a termelőszövetkezet a sertéstenyésztésben is. Tháli Sándor, a Csepeli Papírgyár igazgatója, a gyár vezetésében hosszú időn át elért kiemelkedő és példamutató munkájáért. 2. Irodalom és A KOSSUTH-DÍJ I. FOKOZATÁT ÉS A VELEJÁRÓ 50.000 FORINTOT KAPTAK. Bölöni György író, több évtizedes irodalmi munkásságáért, amelyet a társadalmi haladás és a magyar haladó gondolat kimagasló képviselőinek — különösen Adynak — népszerűsítése érdekében végzett. Fischer Annie zongoraművésznő, az utóbbi években kifejtett kimagasló művészi teljesítményeiért, nevezetesen Bartók 3. zongoraversenyének kiváló tolmácsolásáért; Major Tamás színművész, kiemelkedő színészi, rendezői munkásságáért, a Nemzeti Színház vezetésében kifejtett eredményes tevékenységéért; Székely Mihály operaénekes, a klasszikus és új magyar operák főszerepeinek kimagasló tolmácsolásáért; Zathureczky Ede hegedűművész, az utóbbi évek nagysikerű hangversenyeiért. A KOSSUTH-DÍJ II. FOKOZATÁT ÉS A VELEJÁRÓ 35.000 FORINTOT KAPTAK: Bárdos Lajos főiskolai tanár, zeneszerző, több évtizedes kimagasló pedagógiai munkásságáért, a magyar énekkari kultúra fejlesztésében szerzett érdemeiért, sikeres énekkari szerzeményeiért; Básti Lajos színművész, Osztrovszkij: Vihar című drámájában Tyihon alakításáért, valamint szovjet darabok pozitív hőseinek kiemelkedő alakításáért; Bessenyei Ferenc színművész, Shakespeare: Othello című drámájában nyújtott kiváló alakításéért; Fábry Zoltán filmrendező, az Életjel című film kiváló rendezéséért; Illés Béla író, a Honfoglalás című regényéért; Rosier Endre énekművész, az oratórium és hangversenyének terén elért kimagasló eredményeiért a művészet terén Szervánszki Endre zeneszerző, az utóbbi években bemutatott, komoly művészi értékű szerzeményeiért. Cray Tivadar színművész, Hubay Miklós: »Egy magyar nyár« című darabjában Bernárd professzor alakításáért. A KOSSUTH-DÍJ III. FOKOZATÁT ÉS A VELEJÁRÓ 20.000 FORINTOT KAPTAK: Eiben István operatőr, az elmúlt évek során kifejtett sikeres operatőri működéséért; Gádor István keramikus művész, a művészi kerámia terén kifejtett magas színvonalú munkásságáért; id. Kapoli Antal népművész, a népi díszítőművészet terén kifejtett több évtizedes munkásságáért; Karinthy Ferenc író, »Hazai tudósítások« című riportkönyvéért; Kerényi Jenő szobrászművész, »Szocialista Művészet« és »Osztapenkó« című szobraiért; Kolláth László paposi kultúrotthonigazgató, aki Papos községben a lakosság anyagi felemelkedését, szellemi, kulturális gazdagodását a népművelés sokrétű nevelőmunkájával a felszabadulás óta nagy lelkesedéssel és kiváló eredménnyel segíti. Mihály András zeneszerző, a II. zenei plénumon bemutatott sikeres gordonkaversenyéért, valamint kiváló pedagógiai munkásságáért; Olthy Magda színművésznő, a klasszikus darabok nőalakjainak kiváló alakításáért; Rimanóczy Gyula építőművész, a Budapesti Műszaki Egyetem belső építészeti kiképzésének magas művészi színvonaléért és az egyetemi építkezések területén kifejtett működéséért; Sarkad Imre író, »Verébdűlő« című novelláskötetéért; Simon István költő, »Nem elég« című verseskötetéért; Solthy Bertalan színművész, az »Életjel« és a »Simon Menyhért születése« című filmekben nyújtott alakításáért. A „HIDAK APJA Jobban szereti, ha hidak beszélnek helyette — ez az új ismerős első benyomása az UVATERV tervezőmérnökéről. Ezt nem is tagadja az új Kossuth-díjas, sőt, »segít a hidaknak«: albumokat vesz elő, képeket mutat... és percről percre jobban belemelegszik a magyarázatba. Negyedóra múlva már nem a hallgatag tervezőmérnök, a szinte legendásan kevés beszédű Sávoly Pál beszél , hanem az építés szerelmese, a »hidak apja«. Mert gyerekeinek nevezi azokat, amelyeket ő tervezett. És a család igen nagy. A családtagok közé tartozik: a Lánchíd, a Szabadság-híd, az északi összekötő, a dunaföldvári és a bajai híd, a komáromi Barátság hídja, »néhányan« a Tiszáról — és mindegyikhez emlékek fűződnek... A Szabadság-híd immár kilenc év távolából az első nehézségekre, a lesoványodott, de megállás nélkül dolgozó MÁVAG-brigádokra, az első, hídon végigdübörgő pesti villamos csengetésére emlékeztet; a bajai a szabadszerelés, az állványzat nélküli megoldás sikerére. A kedvenc, a lánchíd, arra, hogy erősebb és korszerűbb, mint a régi, de külsőre éppen olyan, vasba, acélba, betonba öltöztetett emléke nemcsak a régi építők tudásának, de az utódok kegyeletének is. A falon, szemben Sávoly elvtárs íróasztalával, karcsú, szinte a levegőben lebegő két rajz. A régi Erzsébet-híd — és az új, ismerősen és megnyugtató érzést keltve. — Nézze meg, lát valami eltérést a két híd között? — kérdi, aztán a tervező szeretetével és alaposságával mutatja meg, mi az a — laikus szemével észrevehetetlen — különbség; kisebb lesz a hídpálya emelkedése. — Már alig várom, hogy kiadhassam a munkát, idáig csak én foglalkoztam vele — teszi hozzá »Foglalkozni egy híddal!« — a gyakorlatban egy hatalmas iratszekrényre való tervet jelent. Hozzávetőleg egyévi munkát. De ismeri is a »családot«, s magában csendesen sommázgatja a munkát. Nemcsak a saját munkáját — az egész magyarhíd építését. Mert igaz, hogy hídjainknak »csak« negyven százalékát pusztította el a visszavonuló Wehrmacht, de — a nagy hidak kilencven százaléka a levegőbe röpült, a Duna, a Tisza, a Sió, a Zala hullámaiba rogyott. — Esztelenség volt, gonosztett — veti fel pillantását Sávoly Pál. Nem szereti a nagy szavakat, de szemében most békíthetetlen harag csillan. Ezzel a haraggal, az alkotók szent haragjával beszél a hitleristákról; a munkatárs megbecsülésével és melegségével a munkásokról, akikkel együtt épít; a tanár szeretetével ,tanítványairól], a fiatal mérnökökről. Csak a beszélgetés végén vettem észre, hogy saját magáról viszont semmit sem mondott. Mégis úgy érzem, megismertem Sávoly Pál tervezőmérnököt. (baktai) RUFLI LAJOS VÁJÁR, aki ötszáz kiváló bányászt nevelt Pápaszemes tudósok, magashomlokú mérnökök, törékenykezű zeneművészek után egy tagbaszakadt bányászegyenruhás férfi vette át a Kossuthdíjat a parlament fényesen kivilágított kupolacsarnokában. Rufli Lajosnak hívják, szemre olyan harminchatéves forma, a valóságban negyvenhat. Pedig életének első harminchat éve cudarul nehéz volt. Magát és Kató asszonyt eltartani is elég lett volna, amikor részesarató volt a Tolna megyei Nagykónyiban, hát még felnevelni az Imre meg a Feri gyereket. Még az Ilonka is a szolgasorban született — de már csak két évet élt a régi világban. Ma tizenkét éves, iskolás s édesapja ugyancsak büszke rá. Általában a fiatalokra a legbüszkébb. — Szívesen és eredményesen tanulnak a mi fiataljaink, s akárki megnézheti DISZ-brigádjaink munkáját — legelőbb is ezzel »kérkedik« mindenkinek. — S ha tegnapelőtt megkaptuk a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlajait, merem állítani, mindent megteszünk, hogy a felszabadulási serleget is megszerezzük hozzá, ötezer formást vállaltunk a felszabadulási versenyben terven felül, s már túl vagyunk a tízezren. így beszél Rufli Lajos, a pécsszabolcsi István-akna sokszorosan kitüntetett kommunista vájárja. Pedig nem erről, hanem saját érdemeiről kérdeztük. Arról nem szívesen nyilatkozik. Nem is szükséges, beszélnek az eredményei, amelyeket nélküle is jól ismerünk. Hogy mit köszönhet az ország ennek a kedves, lelkesedéssel, szívvel tele bányásznak? Mindent nem lehet elmondani. De annyi bizonyos, hogy az egybegyűlt kitüntetettek egész életükben sem fűthetnék el azt a szenet, amit közvetlenül Rufli Lajosnak köszönhetünk. Még azt sem, amit mindig új és új csapatával terven felül adott -s ad naponta. (Jelenlegi csapata 115—120 százalékos átlagteljesítménnyel mintegy 85.000 kiló kiváló fekete szenet termel napról napra.) Rufh elvtárs, aki tíz év óta bányász — s tíz év óta ugyanabban az aknában — mindig új és új csapatot tanít remek, szakosított munkamódszerébe. Helyesebben nem is a sajátja ez a módszer. 1952 tavaszán Valigura elvtárstól, a szocialista munka hősétől, emlékezetes szovjet bányász vendégünktől tanulta. Azóta csak saját üzemében több mint ötszáz társának adta át a módszert eredményesen s tavaly Komlón is több csapatnak. S a korábbi 70—80 csillés átlag helyett 160 csillés átlageredményt ért el a csapatokkal évi átlagban — a korábbi átlag 15 fő helyett 9 fővel. (És ami nem mellékes, jelenlegi csapatának tagjai átlag kétezer forintot keresnek havonta.) Ó, mennyi mindent kellene még elmondani, hogy igazán megismerjük és megszeressük Rufli Lajost, úgy, ahogyan Bin József, a VI-os telep öreg, tapasztalt csapatvezetője, meg a fiatalok, Bayer János, Böhm András és a többiek ismerik és szeretik. De ő maga azt mondja: — Sebaj! A felszabadulási műszakban még úgyis bőven hallanak rólam. (rajki) NÉPSZAVA , 1955. március 16, szerda