Népszava, 1955. április (83. évfolyam, 77-101. sz.)
1955-04-01 / 77. szám
ÉVFORDULÓ A LŐVEREK ALJÁN: Azéfi&ége& SopiPOU fiaAzanti Aza&adó,ág,at »Wiener-Neustadt 32 km, Wien 70 km — Budapest 218 km« — mutatja a szokásos kék-fehér útjelző tábla a távolságokat a soproni várkerületben. A kilométeradatok sok mindent megmagyaráznak: azt is, miért a legutolsó napokban szabadult fel Sopron, azt is, miért kellett küzdenie évszázadokon keresztül, de különösen a két világháború között, a horogkereszt feltűnése után Sopron dolgozó népének olyan sokat a német hódító ellen. Sopron nagyon közel van Bécshez, osztrákokhoz és németekhez — és nemcsak Mozart, Strauss, Beethoven és Goethe népéhez —, de a Hitlerek, Seyss-Inquartok, Göbbelsek, a mai Kesselringek és az osztrák—német közös katonatalálkozókon hitlerista zászlókat lengető SS-ek egykori birodalmához is. A német határ — a Balaton ... »Gen Osten wollen wir reiten!« — Kelet felé akarunk lovagolni! — mondta egy régi zsoldosdal. Már 1919 nyarán a Tanácsköztársaságnak erélyesen kellett fellépnie egy »Vierburgenland« című, nyájas családi folyóirat ellen, amely — a madárkák etetéséről és a tavaszi mezőn andalgó szerelmesekről szóló jámbor cikkek között — (már akkor!) horogkeresztes emblémával díszített felhívásokat közölt egytiszta német népi alapon álló szövetségbe lépésre. A tagokat, egyszerűség kedvéért, Volksgenosse — (néptárs) néven szólították. Ez volt a Deutschbund, a későbbi Volksbund őse. A különbség csak az, hogy 1919 Tanácsköztársasága habozás nélkül útját állta a nacionalista-soviniszta bandáknak, amit viszont bajos elmondani Horthy Magyarországáról. Néhány becsületes, kemény férfi időnként felemelte a szavát — de hasztalan. 1988 előtt még csak beszélnek arról, hogy »a német határ a Balaton!« — azután a gyakorlatban is hozzáfognak a »Kelet felé lovagoláshoz a Volksbund és a nyilasok útján. A pusztítás térképe Hogy milyen eredménnyel? Erről legtöbbet a soproniak tudnak. A Pannonia-szálló öreg portása elmerengve mondja, kicsit svábos kiejtéssel: »Az apám ötven évig zsákolt a malomban, hogy egy kis házat vehessen. No, a bomba elvitte egy perc alatt. Pedig azért a kis házért mi annyi rántottlevest megettünk, hogy ladikázni lehetne rajta... És most megint elölről kezdenék a disznók!« Az utóbbi jelző azokra célzás, akik bombázóezredekkel sötétítették el az eget Sopron fölött is és most megint bombákkal hencegnek. Sopronnak elege van a bombákból. A múzeumiban Czutkay elvtárn, a várns Endre bácsija — gyönyörű művészettörténeti kiadványban mutatta be Sopron műkincseit, Kossuth-díjat kapott érte —egyszerű térképet mutat. A szöveg is egyszerű: a GYSEV állomásra három légitámadás során 207 darab 500 és 1000 kilós bomba hullott. Hogy egész Sopronra mennyi esett, senki ne számolhatta meg. Hiszen még a halottakat se tudták megszámolni! A hivatalos adatok 4000-ről beszéltek .,. „Udvarias" gyilkosok Fájdalommal, embertelenséggel nem takarékoskodott az a világ, amelyet a fasizmus hozott a leheletfinom gótikus kőcsipkék, a zöldpatinás kupolájú Tűztorony, a barokk erkélyek városára. Március 19 után mégcsak a zsidó lakosság volt soron. A gettóba szállítást, a csillaggal jelölt házakat elégedetten vigyorgó nácik fényképezték. A fényképek ma ellenük szólnak a múzeum üvegszekrényeiben. Ott egy távirat is, a halálba-* küldöttek után küldött valóságos gúnykacaj. Endre László adta fel 1944. július 4-én: »Belügyminiszter úrnak, Budapest. Úgy Pápán, mint Sopronban ellenőriztem a zsidó táborokat. Jogos panaszra ok sehol nem volt. Zsidókkal való bánásmód mindenütt emberséges, sőt udvarias.« Hasonló »udvariassággal« kezelték a magyar hazafiakat — holtában is tanú rá két városi alkalmazott, a fiatal Kőfaragó László és Takáts László, akiket a nyilasok október 15 éjjelén öltek meg, s névtelen tízek és százak. Ezt a náci udvariasságot volt alkalma tapasztalni a felbomlott frontról hazafelé menekülőknek például március harmincadika délelőttjén. Német tábori csendőrök tartóztatták fel az emberáradatot az országúton, nyílt parancsot kértek, s akinek nem volt: »falhoz«. Aztán már csak a géppisztolyok beszéltek ... Gyilkoltak. És nagyon ragaszkodtak hatalmukhoz. Az összetartás utolsó számában — március 27-én! — Csia Sándor testvérnek nem volt fontosabb közölnivalója: »A sötét alagútból kifelé tartunk.« Omelka testvér is felcsapott publicistának, három hasábon üvölti: »Magyarok! most aztán mindent bele!« És egy »külpolitikai szemle« leszögezi, hogy »a szovjet hadsereg (és általában a Szovjetunió) tragikus összeomlás előtt áll«. Pápa és Celldömölk, Sárvár és Kőszeg felől akkor már tíz- és százezer szovjet katona menetelt gyalog, vágtatott tankokon és rohamlövegeken, hogy örökre betömje Csia és Omelka testvér száját. A jelen fogadalma a jövőnek Április elsején — húsvétvasárnapja volt — mint Radó Ferenc tanár mondja, egy szovjet katona azzal a vidám kérdéssel fordult egy kislányhoz a légópincében: »No, Vera, mennyi háromszor hét?« — »Már nem tudok semmit... vagyon régen nem voltam iskolába»« — nézett rá könnyben úszó szemekkel a kislány. A hadak éle tovább vágtatott — és Sopron, most először igazán — szabad volt. Mindenki megértette ezt mindjárt? Aki ezt mondaná, nem ismeri az embereket. Évtizedek belénknevelt szokásai, előítéletei nem tűnnek el percek alatt. Tíz év múltán azonban sokat tanul öreg is, fiatal is. Sokat is tanítottak: kommunisták, olyanok, mint Bognár elvtárs, a városi tanácselnök, aki hat évet töltött az urak börtönében, Fodróczy elvtárs, a SOTEX párttitkára, s anynyian mások. Tanított maga az élet, az építés öröme, az első hangversenyek boldogsága, a romok közül kibontakozó újra ép műkincsek, a dúsgazdag Haladás tsz elegáns motorkerékpáron mászkáló parasztjai. A vizsgát mindennap leteszik Sopronban, s hogy értik, miről folyik a szó a világban, arra a legbiztosabb jel az a 17.400 békealáírás, amivel eddig szavaztak. »Ékszerdoboz« — mondják Sopronra. Valóban az a város: ékszerdoboz, egyik legkultúráltabb, legszebb városunk. De amikor ma mondják ezt a soproniak féltő szeretettel, a hangjukban az is benne van, hogy tanultak a tíz éve a Doverek alján harcoló sztálini seregtől, s aki még egyszer »ékszerdobozuk« felé nyújtaná a kezét — nem járna különbül, mint ahogyan az 1945-ös tavaszon világgá kergetett rablók jártak. Baktai Ferenc A FÖLÖSLEGES EMBER (51) Pusztai János egyik nagy építkezésünkre érkezik mint kubikos. Egy szállítási vállalat igazgatója volt, de leváltották, mert súlyos hibákat követett el és inni kezdett. Felesége, aki minisztériumban dolgozik, Pesten marad a kislányukkal. Pusztait az első napokban többen bizalmatlanul fogadják, egyesek gúnyolják is. Felesége mind hidegebb iránta, s ő megbántva, megértésre vágyva, brigádvezetőjének, Vagyóczkinak asszonylányánál. Katinát keres vigasztalást. Bizalmatlanul tekint párttitkárára, Virág Sándorra is, aki régi elvtársa ugyan, de öccse annak a Virág Károlynak, aki annak idején a fegyelmi vizsgálatot vezette ellene. A párttitkár elkomorodva hümmögött és a bajusza alját rágcsálta. Szóval mégis... Azért nem akar ez ma este ővele találkozni... Más programja van ... (hm ... családos ember ... kommunista létére. Pusztai is elvörösödött. Mint két bika, úgy álltak egymással szemben, tömören, leszegett fejjel. Hümmög, már megint hümmög... miért? Neki azonnal rohanni kell, ha Virág Sanyi hívja? Nem lehet más dolga? Hát nem független ember ő? Vagy azt hiszi?... Ő is tudná? ... És ha tudja ... A fene essen ezekbe a vénasszonyos pletykákba! Virág Sanyi tovább ment. Érezte, hogy most okosabb nem tovább feszíteni a húrt. Majd nyugodtan beszélnek ... Nyugodtan, mint Bakos Lajossal ... majd, minden csak majd... s közben hadd lopják a fát, az emberek lelkét ... Dühös volt, önmagára a legdühösebb. Pusztai vadul lapátolta a földet. Ő most csak Virág Sanyira haragudott. 20. A női szállás, ahol Pál Józsefné lakott, sokkal nagyobb helyiség volt, mint a Vagyóczki brigád szobája. Néhány hónappal azelőtt még szükségből zsúfoltak bele annyi lányt, volt is panasz éppen elég, most pedig, hogy sokan elutaztak, a szoba végében üresen álltak a vaságyak s a megmaradt hét lakó a kályha közelében helyezkedett el. Kati már levette vastag vattaruháját, megmosakodott, s esetlen mackóból visszavedlett karcsú, fiatal nővé. Az asztalon ott ketyegett a szobatársak közös ébresztőórája. Még van ideje. Előszedte a fehér térítőt, melyre három oldalon már beleihímezte vidám piros és fekete mintáit. Itt is virág, kézimunka díszítette az asztalt meg a szekrénykéket, de milyen csinos, kedves lesz majd a saját ott-hónuk! Most már nem is kétséges, hogy kapnak külön szobát, amint Józsi visszajön. Ha ugyan itt maradnak... Hiszen még az sem biztos... A kályha vaslapján kis zománc lábosban már jókedvűen sercegett, illatozott a vacsorája. Még az őszön határozták el a lányok, hogy este nem mennek az étkezőbe, hanem a barakkban főznek a maguk ízlése szerint. Izgalmas program volt mindig ez az asszonyos foglalatosság, összeállni ketten-hárman, megbeszélni, mit készítsenek, azután bevásárolni ... — Mit főzöl? Sovány, hirtelen nőtt fiatal lány volt a szomszédja, Kádas Ica. Az ágya fölé akasztott kis tükörbe nézve fésülködött. Szép, hosszú szőke haja volt, ábrándos kék szeme. Csak valahogyan az is elvesztette a helyét a túl hosszúra nyúlt arcban. — Paprikáskrumplit — felelte Kati. — Az jó... — Bánatosan mondta, nyelt is hozzá. — Te nem készítesz vacsorát? — Nem... — Miért nem? — Nem vagyok éhes. — Halkan mondta, egészen elpirult s vadul beleszántott a fésűvel a hajába. — Bolond vagy, Ica — nevetett Kati. — Megosztjuk, elég ez kettőnknek is. — Nem, nem vagyok éhes ... — A Ferit várod? Attól még ehetsz! Szabó Rózsi mondta ezt váratlanul. Ott feküdt a szemközti ágyon, cipőjét lerúgta, kezét összekulcsolta a tarkója alatt. Azt hitték, hogy alszik. Ica nem válaszolt, csak fsilig vörösödött. — Attól még lehet enni, te bolond! Rózsi fölényes hangon kiabált, adta a nagyot, ő már menyasszony. Két hét múlva lesz az esküvőjük, egyszerre tartják az ikertestvérével, Margittal. — Te már vacsoráztál? — kérdezte Kati. — Ne félts engem, nem fo gok éhenhalni Majd Margittal eszünk. Ő ma korábban végzett, bement a városba vásárolni. Kati levette a lábost a tűzről. — Na, Ica, igazán nem kell? — Nem... van egy kis kenyerem, majd azt megeszem. — Legalább pirítsd meg. Vagy zsírod sincs? — Nincs. — Add már ide a lábosodat, meg a kenyeredet! — Közben ő maga elő is vette szekrényéből a zsírt, az éles késet s szeletelni kezdte Ica kenyerét. — Te meg addig tisztítsd ki szépen a cipődet ! Moziba mentek? — Igen. Éppen pirulni kezdtek a zsírban a kenyérszeletek, amikor Feri bekopogott. Nyakigláb, lapátkezű fiú volt, sofőrbundában, új, barna kalappal a fején. — Jó estét kívánok. — Jó estét... — Ica úgy suttogta elvértelenedett ajka közül, hogy alig lehetett hallani. A fiú zavartan álldogált. —■ Levethetem a kabátomat? — Persze... A lány fürgén ugrott, s ágyára tette a súlyos bundát. Gondosan eligazította, hogy össze ne gyúródjék. A fiú még mindig állt. Elegáns szürke öltöny, vastag csokorra kötött piros nyakkendő volt rajta. — Üljön le minálunk — mondta Kati, s kicsit elhúzta az asztal alá tolt padot. — Köszönöm szépen. Egyenes derékkal, udvariasan mosolyogva kissé meghajolt s leült. Rendkívül ünnepélyes volt, hiába, ez a barakk is csak a lányos ház az ő szemében. Rózsi hasrafeküdt az ágyán, rázta a nevetés. Ica már megint vörös volt. (Folytatjuk.) Regény írta: NEMES LÁSZLÓ 2 NÉPSZAVA 1955. április 1, péntek Ma lép életbe az új prémiumrendszer A KOHÓ- ÉS GÉPIPARBAN Új prémiumrendszer lép életbe a mai nappal a kohó- és gépiparban. Az új prémiumrendszer kiegészítése, folytatása az igazgatói jogkör kiszélesítéséről elmúlt év októberében kiadott minisztertanácsi határozatnak. Az új prémiumrendszer alapelveiben különbözik az eddigitől. Ez utóbbi ugyanis számos megkötöttségével, s megszorításával nem nyújtott kellő lehetőséget arra, hogy az iparági, illetve vállalati igazgatók az anyagi ösztönzést kellően alkalmazzák a népgazdaság érdekében. Az Új rendelet ezzel szemben igen széleskörű önállóságot ad az igazgatóknak. Az új prémiumrendelet nemcsak a terv mennyiségi teljesítését, illetve túlteljesítését jutalmazza, hanem sokkal nagyobb súllyal ösztönöz a gazdaságossági feladatok megoldására, a szocialista akkumuláció növelésére. Lehetőséget ad a vállalat igazgatójának arra, hogy az üzem sajátosságainak megfelelően, a ténylegesen jó munkát végzőket jutalmazza. Ezzel egyidőben megszűnnek azok a mechanikus feltételek, amelyek eddig érvényben voltak és amelyelek következménye, hogy a premizálás lényegében fizetéskiegészítéssé változott. Az új rendelet tehát előnyös minden becsületes, munkáját lelkiismeretesen végző műszaki ember számára, mert megszünteti azt a helytelen egyenlősdit, amely az eddigi prémiumrendszer egyik jellemzője volt. A vállalat igazgatója most olyan feltételeket szabhat, amelyek teljesítése közvetlenül függ az egyes emberek, csoportok jó vagy rossz munkájától. Az új prémiumrendelet lehetőséget ad arra, hogy például magasabb prémiumot kapjon a beosztott, mint az osztályvezető, ha a termelés érdekében hatékonyabb, lelkiismeretesebb munkát végez. Ez a lehetőség egyben azt jelenti, hogy az igazgató sokkal inkább elismerheti az átlagnál magasabb szaktudást és jutalmazhatja is azt. Tehát nem munkakör, nem besorolás,hanem kizárólag a végzett munka alapján történik a premizálás. » További újdonsága a prémiumrendszernek az úgynevezett »független tényező« alkalmazása. Ez annyit jelent, hogy a vállalat akkor is megkapja a műszaki alapbér meghatározott százalékának megfelelő pénzösszeget, ha nem teljesíti valamennyi feltételt. Miért jó ez? Mert így az igazgató jutalmazhatja azokat az üzemrészeket vagy önelszámoló egységeket, amelyek jó munkát végeztek, annak ellenére, hogy az egész vállalat adós maradt az egyéb feltételek teljesítésével. Ezt a pénzösszeget használhatja fel az igazgató meghatározott célfeladatok teljesítésének a jutalmazására is. Az új alapelveken nyugvó premizálási rendszer az eddiginél sokkal nagyobb mértékben dotálja az önköltségcsökkentés és egyáltalán a gazdaságosság eredményeit. Az önköltségi tényezők beépítése a prémiumrendszerbe most már közvetlenül is érdekeltté teszi a műszaki vezetőket a gazdaságos termelés megvalósításában. Érdekeltté válik a művezető, a műhelydiszpécser abban, hogy minél olcsóbb legyen a termelés és minél kevesebb a selejt. Az anyagi ösztönzés — az új prémiumrendszer alapján — összhangban van a népgazdasági érdekekkel. Az új mémiumrendszer kedvezően hat a kooperáció alakulására is. Pártunk III. kongresszusa élesen rámutatott, hogy a kialakult egészségtelen méretű kooperáció akadályozza az üzemek termelésének fejlődését. A kooperáció túlburjánzása visszavezethető az eddigiekben érvényben levő prémiumrendszerre. A prémiumfeltételek között ugyanis kizáró tényezőként szerepelt a béralaptúllépés. Hogyan védekeztek a vállalatok a béralaptúllépés ellen? A többi között úgy, hogy egyes alkatrészek vagy félkésztermékek gyártását más üzemeknek adták ki. Bármily sokba került is így az előállítás, az az anyagköltségekhez tartozott — tehát nem befolyásolta a prémiumot. Az önköltségcsökkentés és egyáltalán agazdaságosság beépítése a prémiumrendszerbe azt jelenti, hogy most már érdekeltek a műszaki vezetők abban, hogy saját gyárukban, olcsóbban állítsák elő az egyes termékeket és ne adják ki más vállalatoknak. De érdekeltek abban is, hogy felülvizsgálják a társvállalatok kalkulációit. Most már nem közömbös, hogy egyegy munkáért mennyit fizetnek ki a másik vállalatnak, mert ez közvetlenül kihat a prémiumra. Az új prémiumrendszer további jellemzője, hogy erőteljesen ösztönöz — például Új gyártmányok bevezetésénél — a műszaki fejlesztési terv teljesítésére. Ez egyben azt is jelenti, hogy a műszaki vezetőknek érdeke határidőre megvalósítani az elfogadott és jónak ítélt műszaki intézkedéseket, újításokat, mert ez anyagi előnyt jelent számukra. Az új prémiumrendszer elvi különbsége az eddigivel szemben, hogy negyedévenként jutalmazza a jó munkáit. A műszaki vezetők tehát nemcsak a havi, hanem a negyedéves terv teljesítésében is érdekeltek. Mindezideig ugyanis nem volt érdekük például egy hónap lemaradásának behozása.. Miért? Mert előfordulhatott, hogy az a műszaki vezető, aki lelkiismeretesen megtett mindent, hogy üzemegysége hónapról hónapra teljesítse tervét — így a negyedéves tervét, ugyanannyi prémiumot kapott, mint az a műszaki vezető, aki egy hónapban lemaradt ugyan, de a másik két hónapban »rávert« — bár nem teljesítette a negyedéves tervet. Az eddig elmondottakból is világosan kitűnik, hogy az új prémiumrendszer életrevaló jó segítője lesz iparunk fejlődésének. Lehetővé teszi, hogy az anyagi ösztönzést, amely számottevő eszköze a szocializmust építő társadalomnak, építőmunkánk érdekében használjuk fel. Egyetlenegyről azonban nem szabad megfeledkeznünk. Azzal, hogy kormányzatunk feloldja az igazgatók kötöttségeit, a legnagyobb mértékű bizalmat helyezi ugyanekkor a vállalatok vezetőinek kezébe. Az igazgatók felelőssége megnőtt Most már kizárólag az ő lelkiismeretességükön, az egyes emberek munkájának helyes vagy helytelen értékelésén múlik az, hogy ez a komoly eszköz milyen mértékben válik szocialista építőmunkánk segítőjévé. Itt föltontfrKir Február 11-i lapszámunkban »A Borsod megyei pedagógusok helyzetéről« címmel írtunk az iskolák és a pedagógusok súlyos helyiségproblémáiról. A Pedagógusok Szakszervezete miskolci területi bizottsága a napokban értesített bennünket, hogy a MÁV által jogtalanul igénybevett pedagóguslakást kiürítették, s Miskolcon a pedagógusoknak eredetileg kiutalt, de utólag folyton csökkentett számú lakások közül végül is nyolcból hetet a jogosult pedagógusok kaptak meg. A lakásokba már be is költöztek. Reméljük, hogy a pedagógusok egyéb sérelmei is hamarosan orvoslást nyernek. A komlói vasútállomáson tartott ankétünkön Zombor Ferenc vasutas arra kért bennünket, járjunk közbe, hogy a lakásába hónapokkal ezelőtt beszerelt villanyt végre használhassa is: szereljenek fel villanyórát. A Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemvezetőségének válasza szerint Zombor Ferenc mecsekjánosi őrház lakásának a hálózatba való bekapcsolását március 9-én elintézte. Szucskó Lajos harsányi lakos nyolc dolgozótársa nevében megírta szerkesztőségünknek, hogy hosszabb ideig a sajószentpéteri bölcsőde építkezésén dolgoztak, mint segédmunkások. Az egyik munkát számításuk szerint tévesen fizették ki, s így nekik még 1169 forint jár. Az ÉM Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat üzemi bizottsága közölte velünk, hogy Szucskó Lajos brigádjának a teljesítmény téves felmérése miatt 600 forinttal kevesebbet számoltak el, mint amennyi a brigádot megillette volna. A további reklamáció indokolatlan volt, a 600 forintot viszont a brigád már megkapta. Szabó László, az Újpesti Cérnagyár egyik levelezője panaszolta, hogy Csillaghegyen a 03439. számú KÖZÉRT-ben a kenyér minősége nagyon gyenge: legtöbbször égett, ragacsos, sokszor ehetetlen. A bejelentést a fővárosi tanács vb élelmiszeripari igazgatósága kivizsgáltatta. Megállapította, hogy a minőség romlása a gyártástechnológia elhanyagolásából adódott. Utasították a III. kerületi Sütőipari Vállalat igazgatóját a gyártástechnológia szigorú betartására. Ezt követően a kenyér minősége megjavult