Népszava, 1955. október (83. évfolyam, 231-256. sz.)

1955-10-01 / 231. szám

3- p­­P­­­I-1- Világ proletárjai egyesüljetek! NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 83. évfolyam 231. szám ÁRA 50 FILLÉR 1955. október 1. szombat A /• r ••• rr • r r » A falu jövőjéért Nemcsak magamért jegy­zek, hanem gyermekeimért is — mondotta Tímár György, balatonakarattyai tsz-tag a jegyzésgyűjtőknek, miköz­ben ötszáz forint alá írta a nevét. Találóbban nem is fe­jezhette volna ki a békeköl­csönjegyzés lényegét. Aláírá­sából kicsendül a bizalom is: azért ad, mert tudja, hogy eddig adott forintjai is jó helyre kerültek. Sokszoro­san fizettek, gazdag termést adtak, akárcsak a jól elve­tett búza magja. Megváltozott a magyar falu arculata. Kulturáltabb, könnyebb a magyar paraszt élete. Mindez nem véletlen műve, hanem annak a szí­vós, következetes, fáradha­tatlan munkának eredmé­nye, amelyet pártunk útmu­tatásával kormányunk, mun­kásosztályunk áldoz a pa­rasztság felemelkedéséért. Gépeket kapott a falu, utat, fényt, könyvtárat, kultúrott­­hont, iskolát, egészségházat. Parasztcsaládok tízezrei is­merték fel, hogy a boldogu­lás egyetlen helyes útja a társasgazdálkodás. Több ezer parasztcsalád gyermeke pedig megtanulta a paraszti gazdálkodás újfajta módját: traktorista, aratógép- vagy kombájnkezelő lett. A pa­rasztságnak nyújtott segítség hatékonyságára jellemző Tiszaroff község példája. A helybeli­ gépállomás 1951 és 1955 között 15 536 hold szán­tást és 2761 hold vetést vég­zett el a környékbeli terme­lőszövetkezetek és egyéni parasztok földjén. Ha a gép­állomás által végzett összes munkákat figyelembe vesz­­szük, akkor kiderül, hogy körülbelül 30—35 000 mun­kanapot dolgoztak a gépek csak ebben az egy község­ben az emberek helyett. Hatalmas ipari létesítmé­nyeink is közvetlenül vagy közvetve részesei a paraszt­ság felemelkedésének. Nem­régiben bővítették ki a Péti Nitrogén Műveket és a kö­zeljövőben adják át rendel­tetésének a műtrágyagyártás fellegvárát, a Borsodi Vegyi Műveket. Csak az utóbbi évente annyi műtrágyát ad a falunak, hogy segítségével több mint kétmillió mázsa gabonatöbblettermés érhető el. A Sztálin Vasmű alap­anyagot ad a gépgyártáshoz, köztük a mezőgazdasági gé­pek, traktorok gyártásához. A November 7 Erőmű pedig az energiát szolgáltatja hozzá. Jó termést takarítunk be az idén. Nemcsak kenyér­­gabonából, hanem gyümölcs­ből, kukoricából, burgonyá­ból, cukorrépából és nem utolsósorban szőlőből. Ebben a jó termésben jelentős ré­sze van a kedvező időjárás­nak, de ezzel egy sorban kell említeni az agrotechnikai színvonal emelkedését, a fo­kozott gépesítést, a kultu­ráltabb paraszti gazdálko­dást. A gépek, a műtrágya, tudományos intézeteink munkája évről évre jobban érezteti hatását. Az az előre­látó gondoskodás, amely az első ötéves tervben jelent­kezett, kezdi meghozni gyü­mölcsét. A termelőszövetke­zeti tagok, állami gazdasági dolgozók, traktoristák, egész dolgozó parasztságunk jöve­delmét tehát a becsületesen végzett munka mellett ezek a tényezők is növelték. A kölcsönjegyzéskor sem fe­ledkeznek meg erről a sok­oldalú segítségről. Az ered­ményeket a munkásosztály­nak köszönhetik. Ezért kö­vetik a munkásosztályt a szocialista építésben, amely egyúttal a szebb jövőt jelenti a falu számára. Ezért adják forintjaikat az országnak és saját maguknak. A kölcsönjegyzésben a fa­lun az állami gazdasági és gépállomási dolgozók járnak az élen. De a meggyőző munkában sem maradnak el. Érvek ezrei állnak rendelke­zésükre, hogy megmagyaráz­zák a termelőszövetkezeti ta­goknak és egyénileg dolgozó parasztoknak a VI. békeköl­csönjegyzés jelentőségét. A faluból, saját életükből vett példákkal érveljenek. Emlé­keztessenek arra, mi a jó gazda jellemző tulajdonsága: eltervezi, melyik parcellába mit vet, milyen módon mun­kálja meg a földet, mikor lát dologhoz. Azt is kigondolja, hogy erejéhez képest ho­gyan növeli gazdasági fel­szerelését, állatállományát, miként csinosítja házát, por­táját, öltözteti gyermekeit, milyen mesterségre taníttat­ja őket. Az állam is olyan, mint a jó gazda. Hasonlóan tervezi el, mi mindenre van szüksége az ország népének. A VI. Békekölcsönre adott forintok elősegítik, hogy ezek a tervek a dolgozó pa­rasztság, az egész ország ér­dekében valóra is váljanak. Csak néhány nap telt el a Hatodik Békekölcsön feltéte­leinek kibocsátása óta és munkásosztályunk nagy lel­kesedéssel vette ki részét a kölcsönjegyzésből. Az a munkásosztály, amelyik pél­damutatásban, áldozatkész­ségben mindig az élen járt s amelynek oly sok része van abban, hogy parasztsá­gunk ma már megváltozott körülmények között él. Most a magyar falu is felzárkózik a munkásosztály mellé. Köl­csönadott forintjaikkal erő­sítik ezt a szövetséget, tesz­nek hitet hazánk felvirágoz­tatása mellett. Jegyeznek a haza javára, a maguk hasz­nára. Kétszázhúszezer család kapta meg eddig téli tüzelőjét Az elmúlt évinél lényegesen nagyobb, jobb minőségű áru­készlet van a TÜKER-telepe­­ken. Már eddig három és fél ezer vagonnal több tüzelőt szállítottak ki, mint tavaly. Ebből mintegy ezer vagon a központi fűtéses házak pincé­jébe került. Jól bevált a SZOT által kezdeményezett előleg­akció is. Budapesten már 220 ezer család kapta meg a téli tüzelőjét- Amíg tavaly ilyen­kor a készlet mindössze 7000 vago­n volt, az idén 19 000 va­gon. A hazai tüzelők minősé­gének javulása folytán az idén már nem vásárolunk német brikettet, helyette a TÜKER a jó minőségű tatai brikettet ad­ja. Az idén már gyorsabbak a szállítások is. Általában há­rom-nyolc napon belül szál­lítja haza a TÜSPED a téli tüzelőt. A diósgyőri gépgyárban Demjén Károly lakatos 700 fo­rintot írt Demeter József és Láncos Dezső lakatosok békekölcsön-jegyzési ívén Üdvözlő táviratok a Kínai Népköztársaság fennállásának hatodik évfordulóján MAO CE-TUNG elvtársnak, a Kínai Népköztársaság elnökének Peking A Kínai Népköztársaság fennállásának hatodik évfordu­lója alkalmából forró üdvözletemet küldöm Önnek, Elnök elvtárs, és az ön személyén keresztül a nagy kínai népnek. A kínai nép, a Kínai Népköztársaság fennállásának rövid hat esztendeje során elért ragyogó eredményeivel a békesze­rető népek őszinte csodálatát és elismerését vívta ki. További sikereket kívánok a testvéri kínai népnek diadal­mas alkotó munkájához és a világ békéjéért a Szovjetunió oldalán, a békeszerető országokkal vállvetve folytatott hősies harcához. DOBI ISTVÁN, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke ★ CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének Peking Engedje meg. Elnök elvtárs, hogy a Kínai Népköztársaság nagy nemzeti ünnepe alkalmából a magyar nép, a Magyar Népköztársaság kormánya és a magam nevében szívből jövő jókívánságaimat küldjem a testvéri kínai népnek, a Kínai Népköztársaság kormányának és személy szerint Önnek. Népeink barátsága az eltelt hat esztendő során elmélyült és jelentősen hozzájárult a népek békéjének fenntartásához, országaink felvirágzásához. Kívánom, hogy a testvéri Kínai Népköztársaság további nagy sikereket érjen el az új, szocialista Kína megteremtésére irányuló alkotó munkájában, a Távol-Kelet igazságos békéjé­nek megszilárdításáért, Tajvan békés felszabadításáért folyta­tott lankadatlan küzdelmében. HEGEDŰS ANDRÁS, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Üzemek, bányák, járások jelentik: Mindenki teljesítette hazafias kötelességét A DIMÁVAG Gépgyár dol­gozói becsülettel eleget tettek a haza iránti kötelességük­nek: péntek délig befejezték a békekölcsön-jegyzést. Több mint 3 millió forintot adtak kölcsön államunknak és az egy dolgozóra eső átlagjegyzés 120 forinttal nagyobb, mint az elmúlt évben. A kölcsönjegy­­zéssel egy időben kiváló mun­kasiker is született a gyárban, péntek délig elkészítették az exporttervük teljesítéséhez szükséges munkadarabokat. Péntek este a gyárból több mint 200 dolgozó — köztük­ számos DISZ-fiatal — indult­ a környező falvakba népnevelő útra. Fejér megyében pénteken újabb üzemek jelentették, hogy minden dolgozójuk jegy­zett békekölcsönt. Befejezték a békekölcsön jegyzését a Gánti Bauxitbányában is, ahol 430 ezer forint gyűlt össze. Baranya megyében elsőnek a szőlőtermeléséről híres vil­lányi járás jelentette, hogy a járás dolgozói, a termelőszö­vetkezetek tagjai, az egyénileg dolgozó parasztok, kisiparo­sok és mások, kivétel nélkül jegyeztek békekölcsönt, egy­millió forinton felüli értékben. Nógrádból öt akna jelentette, hogy bányászai befejezték a kölcsönjegyzést. Az ötödiknek jelentkező Pálhegy II. aknánál 240 000 forint gyűlt össze a jegyzési íveken — ezzel a nóg­rádi szénmedencében összesen 7 200 000 forintot jegyeztek. Befejeződött a kölcsönjegyzés Heves megye valamennyi ipari üzemében, nyolcmillió forint­tal nagyobb eredménnyel, min­t tavaly. Péntek reggelre a jegyzés befejezését adta hitül a­ szuhakállói, a­­perecesi bá­nyaüzem, a Kaposvári Textil­művek, a Pamuttextil Művek és sok más üzem. A közalkalmazottak forintjai Nógrád megyében 1 150 000 forintot, Vasban 1 512 000-et jegyeztek már az első nap a közalkalmazottak. A miskolci tanácshivatalok 840 000 forint, a Bács megyei bíróság 137 000, a Szabolcs megyei tanács 304 000 forint kölcsönadásáról számolt be. Sok jelentés ki­emeli a szakszervezeti akti­visták példamutatását — így az I. kerületi tanács szb-elnö­­ke, Csorba Gyula 1600, Lukics Andor, a szegedi városi tanács szb-elnöke 1700, Balogh István, a csongrádi területi bizottság tagja 1900, a borsodi területi bizottságban Littkei István 1200, Juhász Lajosné 1100, Já­vor Béla 1200 forintot jegyzett. Ebesen már kiosztották a kötvényeket A Debrecen és Hajdúszo­boszló között néhány éve ala­kult új község, Ebes dolgozó parasztjai eddig több mint 120 000 forintot jegyeztek. »Ve­zetnek« ebben a szép feladat­ban is az Ady Endre tsz tag­jai: már valamennyien jegyez­tek kölcsönt, sőt át is vették kötvényeiket. Távirat Koreából A Rák­osi Mátyás-kórház dolgozói táviratban jelentették, hogy távol a hazától, 35-en 75 800 forintot írtak a jegy­­zésgyűjtő ívekre. Negyven traktor ára A Csongrád megyei gépállo­másokon már minden név mellett ott sorakoznak a köl­csön adott forintokat jelző számok — kivéve néhány be­teget, vagy­ üdülőt. Az itt jegy­­­zett összegből csaknem négy­­ven traktort lehet vásárolni. FŰTŐHÁZI A HÁMÁN KATÓ FÜTŐŐ­­HÁZBAN hallottam: Lábak Jánossal, az ismert kiváló mozdonyvezetővül az vb-nek volt egy kis »differenciája«. Hiába, van úgy az ember, hogy nem gondol se múltra, se jö­vőre — csa­k­ a pillanatot látja. Megtörténhet ez bárkivel. De­ TÖRTÉNI? te is megtörtént. De aztán mégis nagyon szépen kitett magáért. A vasutas-szakszervezet tit­kára, Feleki Pál elvtárs más­nap, ottjártakor megkérdezte tőle: — Mi volt magával, Lábok elvtárs? — Mi lett volna? — kérdez­te vissza. — Lejegyeztem a »három lepedőt«. (Háromezer forintot jelent ez szavajárása szerint.) Csák Gáborra harag­szom. (Az ab-elnök.) — És miért? — kérdi meg­lepődve a titkár. — Mert nem agitál jól. Neki fél nap kellett ahhoz, hogy meggyőzzön, én meg tíz perc alatt 11 ezer forintot hoz­tam be a csoportomtól. Az történt ugyanis, hogy Labák elvtárs, a fűtőből lett mozdonyvezető, aki oly sokat köszönhet a népi demokráciá­nak, rádöbbent arra, milyen szégyen, hogy éppen ő nya­­kaszkodott, ha csak ideig-pedig is. »Bűnbánatában« aztán kü­lön kérte, hogy ezek után ő is a jegyeztetők között lehes­sen. AZ ÜB-ELNÖKÖT, Gábor elvtársat, aki hétfő óta szinte egyhuzamban talpon van, egyébként nem kell félteni az agitáció miatt. Munkatársai­val, Mohai Lászlóval, Szabó Istvánnal, Beke Lászlóival együtt egész agitációs »kutató­munnkát« folytatott: ki része­sült jutalomban, üdültetésben, sorortkívüli előléptetésben, ki­nek a gyereke van napközi­ben, emberről emberre mutat­ták ki, mi mindent kaptak a vasutasok az elmúlt évek so­rán. Az vb tagjai a beszélge­tések folyamán sok, eddig csak futólag vagy egyáltalán nem is hallott problémát is­mertek meg. S ezek közül igen sokat a helyszínen megoldot­tak. Mindez együttvéve hozzá­járult a jegyzés sikeréhez. ( mészárosfl Aratják a rizst Tiszasülyön A gát tetejéről messzire el­látni. Alacsony, fekete ember, Kiss Jónás, a tiszasülyi rizsőr. Kezével mutatja: — Ez itt a kolopi rizstelep. Odébb a kőteleki, azontúl pe­dig a tamásházi... Lassú léptekkel elindul a gát tetején. — Az én gyermekkorom­ban még olyan volt ez a ha­tár, mint valamilyen vad csi­kó, amelyik nem tűr meg a hátán senkit. Pedig sokan próbálták megnyergelni ezt a makacs földet, de bizony nem sok sikerrel. — És hozzáteszi: — A kukorica is satnya ma­radt errefelé, hitvány csövek voltak rajta. A vöröshere és lucerna meg olyan ritka volt, akár a kopaszodó ember haja. Aztán a mostani határ álla­potáról beszélgetünk: a meg­hódított földekről. Ebben az állami gazdaságban majdnem hét és fél ezer holdon terem a rizs. A rizstáblák mellett, a kis kalitkákban pedig takar­mányhere zöldell. Micsoda fü­ves here terem azon! Kétezer hold van belőle. Egy-egy holdról 35—45 mázsa száraz­szénát takarítanak be. Amerre megyünk, minden­felé sarlós embereket látunk. Mert a rizst nem kaszával aratják. — Nézze, milyen éles a sar­lóm — mondja az egyik sző­kehajú kislány és egész szak­szerű magyarázatot tart arról, hogy miért nem szabad élet­len sarlóval aratni.­­ Az ugyanis nem vágja, hanem tépi a növény szárát. Ilyenkor a kalászok nagyon rezegnek és sok szem hullik ki belőlük. Egyébként egész táborra való rizsarató van már a ti­szasülyi állami gazdaságban. Eddig mintegy 2500-an lehet­nek, de még ezer aratót vár­nak. A legtöbben Heves és Borsod megyéből, a Mátra és a Bükk fennsíkjairól jöttek. Errefelé a hegyi emberek­nek nevezik őket. Ezek a leg­kiválóbb aratók, jól értik a sarlómunkát, megszokták azt fenn a hegyekben. A tamásházi üzemegység­ben is ilyen »hegyi emberek« dolgoznak, a cserépfalusiak. Bizalmijuktól, Tóth Istvántól érdeklődöm, hogyan ízlik az alföldi élet? — Nem könnyű a rizsaratás — válaszolja —, de legtöbbünk már próbálta ezt a munkát. — A keresettel, szállással és koszttal elége­dettek az emberek. Aratás közben persze nincs sok idő beszélgetésre, így a kolopi határrész felé indulok, ahol már több nap óta búg a cséplőgép. A munkacsapat­beliek elbeszélik, hogy eddig szép rizst csépeltek: egy-egy holdról 15 mázsát. Másutt azonban csak 10 mázsa körül van a termés. Idén ugyanis Tiszasülyön nem a legjobb a rizs. Közbeszólt az időjárás: kevés volt a napfény. Erről nem tehetnek. Abban viszont hibáztak, hogy egy-egy par­cellán már hat-hét év óta ter­mesztenek rizst. Holott­­ há­rom-négy esztendő után ta­karmányféléket kellett volna vetni. Ezen okulva, jövőre már megfelelő vetésforgókat állítanak be. A köteleki határrészen talán a rizsaratásnál is érde­kesebb látvány fogad: a »hal­aratás«. Nagy a sürgés-forgás. Bozsó Mihály rizsőr vezény­letével éppen a vizet csapol­ják le a rizsföldekről. Szép lassan engedik, nehogy a víz sodra lefektesse a növénye­ket. Ahogyan apad a víz, úgy élénkül meg az élet a za­varos, piszkos árokban, a rizstábla szélén. Ott gyülekez­nek össze a jól megtermett pontyok. Olyan sűrű tőlük a víz, hogy a köztük járó halá­szokat majd leverik a lábuk­ról. Pedig hát a halászok nem akarnak rosszat nekik. Az élet számára mentik meg őket: az ott várakozó, vízhat­lan ponyvával bélelt teher­autóra rakják a megriadt ál­latokat és új otthonukba, a sajfoki halastóba szállítják. Varga Nándor

Next