Népszava, 1956. március (84. évfolyam, 52-78. sz.)
1956-03-01 / 52. szám
Ismét a Felvonógyár! Ahogy körülnézek, még minden a régi: a »raktár« a gépek mellett, a csoportosan beszélgető, ácsorgó munkások az időelemző és a szerszámkiadó ajtajában. Most azzal fogadnak: — Rettenetesen »leégtünk« a decemberi nagy hajrá után. A munka most sem megy: akár decemberben, amikor írtunk az üzemről. Alig dolgozik valaki, a többség sorban áll munkáért, pótidőért, mintegy ezzel is jelezve a látogatónak: nemhogy javulna, inkább romlott a helyzet! Erre vall a januári 37,8 százalékos készáru tervteljesítés és a vezetők magatartása is. A forgácsoló üzem régi vezetőjét leváltották, elküldték a művezetőket. Az új vezetők még mindig objektív nehézségekben látják az elmaradás okát, s azt hajtogatják: »A kooperáló vállalatok nem szállítottak, a szerszámműhely nem készítette el a szerszámokat...« Nincs értelme újra visszatérni ■ ezekre a problémákra, hiszen — ahogy december 11-i számunkban részletesen megírtuk — e tárgyi nehézségek ellenére is megvolt a lehetőség az export-felvonók elkészítéséhez. A gépek mégsem készültek el! (Sőt: a 19 új típusú gép még február közepén is félbehagyva hevert az üzemben.) A gyár vezetői akkor azt mondták: azért, mert későn kapták a megrendelést. Most azt emlegetik: túlfeszített az ez évi terv, lehetetlen teljesíteni. Ha az üzem belső bajairól beszélünk, mindenki azt mondja: »A forgácsolóban van a hiba.« A káosz, a szervezetlenség természetesen az alkatrészgyártásnál »ugrik ki« legjobban. De nem innen ered, hanem onnan, ahol a gyártást irányítják — a termelési osztálytól. Ez is legalább olyan természetes, mint az előbbi. Csupán nem »mutatja magát«, ha senki sem elemzi a hibákat, senki sem törődik vele. Kérdés, amelyre nem lehet választ kapni Valahogy megszokták és szinte természetesnek tartják, hogy a gyártás nem mehet másképp. Radányi István elvtárs, az üb elnöke elmondta, hogy a dolgozók kifogásolják:nem kapnak választ a termelési értekezleten felvetett kérdéseikre. ■— Ezek nagy része műszaki probléma, a munka- és szerszámellátással függ öszsze — mondotta. S hogy az üzemvezető és a művezetők miért nem válaszolnak, nem csupán hanyagság kérdése. A forgácsoló üzemben például az üzemmérnöktől a diszpécserekig senki sem tudta, hol tartanak a program teljesítésében. Fejből mondtak egykét eltérő számot. Pontosan azonban Morvai Géza elvtárs, a programiroda vezetője sem ismerte a helyzetet. Sőt, amikor az erre vonatkozó kimutatásokat kértük, beismerte: nem tartják nyilván sem a további műveletekre, sem a raktárba vagy a szereldébe kerülő alkatrészeket. Ezért nem tudják megállapítani, hol tartanak a program teljesítésében. Felvonó anyag nélkül A termelés regisztrálásának hiányát azonban egyik vezető sem tartja súlyosnak. »Ez csak adminisztratív dolog« — mondják. Pedig komoly zavarokat, károkat okoz. Legutóbb is a HT 3003/A jelű segédcsapágyból 50 darabot gyártatott a termelési osztály. De hogyan?! Ahelyett, hogy indíttatott volna egy 50 darabból álló szériát, ugyanezt a menynyiséget négy szériában gyártatta le. Négyszeri felfogással természetesen csökken a munkások teljesítménye , keresete és négyszeres az adminisztráció. A raktárosok és a diszpécserek így nyugodtan elhanyagolják a papírok kitöltését, mert hiszen »felesleges«. Furcsa módszer az is, hogy a szerelde »kollektív kivételezési kartonjára« az alkatrészek kiszállításának keltét utólag, a gép elkészülte után írják rá: »ha a gép elkészült, nyilván a hozzávaló alkatrészeket is »kivételezték«! De még ezt sem végzik el mindig. Az 5472—76. munkaszámú felvonókat a papírok szerint anyag nélkül gyártották: 186 700 forint értékű alkatrészt ugyanis »elfelejtettek« utánaírni a kartonra Ez éppen 75 százaléka a gép értékének! Lám, a lebecsült, rossz adminisztráció hiánya milyen zavarokat okoz a mindennapi munkában! Ne csak büntessenek, hanem segítsenek is Érdekes, hogy a gépipari igazgatóság munkatársai, akik szinte naponta kint járnak az üzemben, gyakorlati segítség, tanácsadás helyett egyszerűen büntetnek. Ezt bizonyítja az a legutóbbi intézkedésük, amely a KGM Közlöny 1956. január 13-i számában olvasható. A minisztérium fizetésük 15—15 százalékára büntette a gyár igazgatóját, főmérnökét és a munkaügyi osztály vezetőjét, mert »1955 október havi engedélyezett béralapjukat túllépték«. A valóság az: — nem lépték túl a béralapot, mert a termelés arányban állott a kifizetett bérekkel. A papírok szerint mégis úgy festett a helyzet: béralaptúllépés van! Az évévi leltározásnál aztán kiderült: megvannak az alkatrészek, csak éppen nem szerepeltek semmiféle nyilvántartásban. Az ilyen súlyos hibák megoldását adminisztratív módszerek már nem segítik. (Pénzbüntetés.) Ennél sokkal több kellene — elsősorban a minisztériumtól! A gépipari igazgatóság azonban semmit sem tett az elmúlt két hónap alatt a gyár rendbehozásáért. Tavaly a Műszaki Egyetem egyik jeles tanára kidolgozta a termelés irányításának legkorszerűbb elvi és gyakorlati teendőit. A gyár vezetői azonban a sutba dobták, mondván: »az anyaghiány miatt« úgysem lehet megvalósítani. Tud erről a gépipari igazgatóság is, hiszen a tervezet létrejöttét ők kezdeményezték. A segítség azonban a kezdeményezéssel be is fejeződött: egyszer sem követelték annak végrehajtását! Úgy vélik, elég, ha megrendelést szereznek a gyárnak, elintézik a kooperációt, biztosítják az anyagot — aztán jöhet a hajrá! Ha kell, még esztergálni is segítenek! (Legutóbb, decemberben erre is volt példa.) Újra csak azt hangsúlyozhatjuk, amit legutóbb: a Felvonógyár fontos üzemünk. Ki akarjuk használni a benne rejlő export-lehetőségeket, így azonban lehetetlen! Ezért ismét feltesszük a kérdést Buzgó Kálmán elvtársnak, a gépipari igazgatóság vezetőjének: döntsék el: akarunk-e korszerű felvonókat exportálni vagy sem; akarunk-e a nép pénzének pazarlása helyett gazdaságosan termelni? Erre kérünk most már feleletet! Pongor Magda KÉSZÜLNEK A RADIOLÁMPÁK Az Egyesült Izzóban Győre Ferencné szerelő, a szakma kiváló dolgozója rádiólámpák szerelésénél februárban 155 százalékos teljesítményt ért el (Magyar Foto : Járai Rudolf felvétele) Dobi István üdvözlő távirata a Finn Köztársaság elnökéhez Dr. Urho Kaleva Kekkonen őexcellenciájának, a Finn Köztársaság elnökének Helsinki A Finn Köztársaság elnöki tisztségébe történő beiktatása alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében szívből jövő üdvözletemet küldöm Nagyméltóságodnak és őszintén kívánom, hogy elnöksége alatt tovább emelkedjék a testvéri finn nép jóléte és fejlődjék a népeink közötti ba-Iráti kapcsolat. Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke - A kereskedelem és ipar felderítői. A vásárlók igényeinek megismerése — az áruellátás megjavítása — a piackutatás munkaterveiben Két évvel ezelőtt hívta életre a Belkereskedelmi Minisztérium a kereskedelemfejlesztési és piackutató igazgatóságot. Fenyő Imre elvtárssal, az igazgatóság vezetőjével munkájukról és eredményeikről beszélgettünk. — Mi a piackutatás célja? — A piackutatás az igények megismerésének egyik legfontosabb módszere. Ha megismerjük a vásárlók igényeit, irányítani tudjuk az ipar termelését is. Emellett a piackutatás deríti ki azt is, miért tartózkodnak az emberek valamilyen cikk vásárlásától. Egyszóval a piackutatás célja, hogy miinél tökéletesebb összhangot teremtsen a vásárlók igényei és az áruellátás között. — Hogyan folyik a piackutatás? — Az igények vizsgálata igen bonyolult kérdés. A piackutatás számos módszer együttes alkalmazását követeli meg. A piackutató munkájának első állomása a bolt. A bolti dolgozók naponta a vevők száz- és százezreivel érintkeznek. Hogy ez nem túlzás, hadd említsek meg egyetlen példát: az állami áruházak az elmúlt évben negyvenmillió vásárlót szolgáltak ki. Az eladó tudja tehát elsősorban, melyik árut keresik leginkább, melyik szín, minta, méret, fazon a legtetszetősebb. A kereskedelemnek az eladók tapasztalatait is fel kell használnia, amikor árut rendel az ipartól. Hogyan gyűjtik össze a tapasztalatokat? — Ez eleinte kissé mechanikusan ment Minden boltnak különféle jelentéseket kellett készítenie, amelyeket először a vállalatok, majd felsőbb irányító szervek összesítették és juttatták el a minisztériumba. Ez a módszer bonyolult bürokráciához vezetett. Emellett pedig a sok összesítés közben a vásárlók egyéni kívánságai elhalványultak. Most új piackutatási módszert alakítunk ki, amely arra is kiterjed, hogy egy-egy cikk iránt melyik városban, illetve megyében nagyobb a kereslet. Az új módszer nagy gondot fordít a fogyasztók véleményének a közvetlen megismerésére. Igazgatóságunk ma már több ezer lakással levelez közvetlenül, akik gyakran eljuttatják véleményüket, javaslatukat hozzánk, így rendszeresen ír nekünk Koleszár Géza oroszlányi vájár, Kapusi István, a Győri Vagongyár sztahanovista lakatosa, Szakál János vasöntő a Lánggyárból, dr. Krasznai István igazgató főorvos, Szittya Ferenc főmérnök és még sokan mások. — A közvélemény megismerésének másik módja a kérdőív. Valahányszor új cikkek kerülnek a boltokba, kérdőívekkel igyekszünk kipuhatolni, hogyan fogadják azt a vásárlók. A férfikonfekció ruhákkal kapcsolatos kérdőívünkre mintegy kétezren válaszoltak. Szász József, a Beloianniszgyár műszerésze például ezt írta: »Az eladók fektessenek nagyobb súlyt arra, hogy a felpróbált ruhák valóban jól álljanak a vevőn.? De a piackutatás munkáját segítik az árubemutató kiállítások is. — Miben segítséget nyújtanak az iparnak? — Az igazgatóság igyekszik az iparral is eleven kapcsolatot kialakítani. Igen jó a kapcsolatunk például az élelmiszer- és a könnyűiparral, valamint a tömegcikkipar egyes ágaival, üzemeivel. A férfikonfekcióruhák méretválasztékának helyes kialakítását jelentősen elősegítették azok a számítások, amelyeket a Ruházati Tervező Intézet bocsátott igazgatóságunk rendelkezésére. Egyes nagyüzemek igazgatóitól, főmérnökeitől, az iparágak vezetőitől beérkező levelek azt bizonyítják, hogy már a kezdő lépések is termékenyek voltak. — Hogyan ismerik meg az egyes vidékek sajátos igényeit? — Ez a kérdés is igazgatóságunk fontos feladatai közé tartozik. Az új településeken, szocialista városokban végzett vizsgálataink például kiderítették: az ottani lakosság nagyon is igényli, hogy az új épületekben kapott lakását minél szebben, otthonosabban rendezhesse be. Ezekben a városokban igen keresik a bútor mellett a függönyöket, szőnyegeket, konyhafelszerelési cikkeket és nem utolsósorban a rádiót. Erről győzött meg bennünket legutóbb az Almásfüzitői Timföldgyár területén végzett kutatásunk is. A várpalotai bányászok a konfekcióruhákat keresik leginkább. Kutatjuk a falusi lakosság kívánságát, igényét is, hiszen tudott dolog, hogy a vásárlási kedv és az igény falun is erősen megnőtt. — Hogyan segíthetik a vásárlók a piackutató igazgatóság munkáját? — A vásárlókhoz már eddig is sűrűn fordultunk és a jövőben még gyakrabban kérjük ki véleményüket. Amint Ilkó János győri műszaki ellenőr igen helyesen megjegyezte levelében: »a kérdőíveken összegyűjtött vélemények hasznosít írásával mind az ipar, mind pedig a kereskedelem sokat javíthat a dolgozók áruellátásán.« A vásárlók azzal segíthetnek leginkább, ha kérdőíveinket kitöltve küldik vissza , mert a vásárlókkal való közvetlen érintkezés, véleményük, észrevételük, tanácsaik piackutatásunk legjobb bázisa, az igények felderítésének fő eszköze. (A. O.) Szavakban elismerik, de a gyakorlatban... Itt egy bányász, amott egy cipőgyári munkásnő ül figyelő tekintettel. Mellettük egyik jelentős vasipari üzemünk alelnöke jegyezget. Fiatal építőmunkás beszél a szabad magyar sajtóról, a levelezésről, a Népszava levelezőinek összejövetelén. Szavai és a többiek mondanivalója is megerősítik azt az örvendetes tényt, hogy mindinkább általánossá, természetessé válik nálunk a levelezők megbecsülése, elismerik önzetlen munkásságukat, amellyel a fejlődésért, a jobbért, a hibák kijavításáért harcolnak. Kifejezték ez elismerést a kitüntetések is, amelyekkel a kormány a magyar sajtó napján jutalmazta a levelezők legjobbjait, s még ékesebben azok az intézkedések, amelyeket soraik nyomán a munka és a munkakörülmények javítására hajtottak végre számos üzemben, gazdaságban, életünknek úgyszólván minden területén. A levelezők sok ilyen esetről számoltak be. De elhangzott néhány szó arról is, hogy még mindig vannak, akik a levelezés jelentőségét csak szavakban ismerik el, s a gyakorlatban akárhányszor ezzel ellentétben cselekszenek. Ezért, ha elbüszkélkedhetünk azokkal az emberekkel, akiknek mindennél fontosabb, hogy a közösség érdekében szót emeljenek, meg kell mutatni azokat a tüneteket is, amelyek akadályozzák a levelezők hasznos és értékes tevékenységét. A dicséretet örömmel fogadja mindenki, a bírálat elviselése és különösen megszívlelése azonban már nem ilyen egyszerű. S ha valahol nehézségek adódnak a levelezőmozgalomban, ha gátja támad, legtöbbször ott találjuk az okát, hogy egyes vezetők erősen borzonganak a bírálattól. Hiúság, szűklátókörűség, félelem a kritikától s nem kevésbé a lelketlen ügyintézés, a bejelentések lekicsinylése fékezi, lassítja s olykor meg is állítja egy-egy levelező lendületét. Kétségessé teszi előtte, vajon érdemes-e a közösség ügyeiért, vagy éppen saját igaza kivívásáért fáradoznia. Nézzünk csak meg néhányat e »fékek« közül közelebbről is. Azt a szűklátókörűséget például, amellyel a Komárom megyei tanács oktatási osztályának munkatársa megtiltotta egy pedagógusnak, hogy a nevelés problémáiról írjon. Vajon nem egyik igen fontos közügyünk a fiatalság nevelése, amelyben annál jobb eredményeket érhetünk el, minél szélesebbkörűen vitatjuk és világosítjuk fel róla a szülőket? Micsoda oktalanság e kérdést zártkörű szakmai beszélgetésekre szűkíteni és elítélni azt, aki a nyilvánosságot is igénybe veszi, csakhogy minél többet tehessen az ügyért. És ami gyakoribb jelenség: hibakeresés a levelező munkájában. Olyan dolgok felhánytorgatása, ami eddig senkinek sem jutott eszébe. Körülbelül ilyen hátsó gondolattal: »Ügy? Szóval te kipellengérezted a mi hibáinkat?! Azt hiszed, te makulátlan vagy? Ne félj, találunk mi nálad is kivetnivalót!« És ha nagyon keresnek, valami kifogást, gyenge pontot, úgyszólván mindenkinél találnak. A bírálat ilyen helytelen,elveinkkel szöges ellentétben álló felfogásának következtében előfordul, hogy rosszabb munkát adnak annak, aki bírálni »merészelte, esetleg áthelyezik más munkakörbe, ahol »kevesebbet láthat«. Orosz B. József rudabányai levelezőnk sem értette először, miért teszik el arról a helyről, ahová nemrégen éppen vállalati érdekből osztották be. »A bírálattal csak a nagy zaj volt« — közölte vele adandó alkalommal a főmérnök. S ha eddig kételyei voltak a hirtelen áthelyezés miatt, most már majdnem bizonyosra vehette: enyhén szólva nem szívesen fogadták, hogy szót emelt az építőanyagok hanyag kezelése miatt. Különösen hat a bírálat fogadásának az a formája is, ahogyan a III. kerületi tanács építési és közlekedési osztálya válaszolt Kovács Istvánnak, egyes utcák elégtelen világításáról és rendezetlenségéről szóló bejelentésére. Nem azt közli velünk a vb-elnök, hogy mit kívánnak tenni a panaszok megszüntetésére, hanem azt, hogy Kovács Istvánnal aláíratták, tudomásul vette, hogy Oszusztóv István főmérnökkel, az ügy további intézését megbeszélték. Megjegyzendő, hogy az »ügy intézésében« azóta sem történt semmi, viszont az aláírás megvan és úgy látszik ez a fő. Az ilyen és hasonló eljárások, módszerek, amelyek azt célozzák, hogy a levelezőnek elvegyék a kedvét a további »okvetetlenkedéstől«, sajnos nem is olyan ritkák. Bár semmi esetre sem ezek az esetek a jellemzőek. A bejelentett panaszok, kifogások, javaslatok ügyében a legtöbbször hathatós intézkedések történnek. Mégis a hibákat tesszük inkább szóvá, mert meg kell akadályozni, hogy a bírálatot bárhol is elfojtsák. A bírálat nem a vezetők tekintélyét járatja le, ellenkezőleg, a tömegek segítése a vezetőknek. A mi életünk alkotó eleme a bírálat. Aki ezt nem érti, vagy nem akarja elismerni, nem látja világosan fejlődésünk útját. A régi rendnek, a burzsoá erkölcsnek volt velejárója, hogy minden kritikát elnyomtak, hogy ferde szemmel nézték azokat, akik önálló véleményt mertek nyilvánítani. A mi társadalmunk támogatja, bátorítja a gondolkodó, állandóan az újért, a haladásért lelkesülő embereket. Rendünk szilárd támaszai, erősítői ők. Soraikba tartoznak a sajtó levelezői is.Azok a vezetők tehát, akik megértik, segítik a levelezők nagyszerű tevékenységét s bírálataikat, javaslataikat a közösség javára hasznosítják, a szocializmus építésének ügyét viszik előre. Egy bányászváros ellátásáról - ŐRJÁRAT A TATABÁNYAI ÜZLETEKBEN Hozzászólás a Képszava cikkéhez Múlt év december 15-i számunkban »Egy bányászváros ellátásáról« címmel Tatabánya áruellátásáról írtunk. A Női és Gyermekruha Nagykereskedelmi Vállalattól a cikkel kapcsolatban az alábbi levelet kaptuk: »A boltok megrendeléseiket általában nem az igényeknek megfelelően adják le. Ezért nincs az üzletekben kellő választóm. Miután öt, legfeljebb tíz darab ruhát, kabátot rendelnek egyszerre, érthető, hogy sem színben, sem méretben nem tudják a vásárlókat kiszolgálni. A helytelen megrendelés eredménye, hogy míg vállalatunk az utánpótlást leküldi — bármennyire is pontosan szállítunk — az üzlet napokig áru nélkül marad. Ami a cikknek azt a megállapítását illeti, hogy Tatabányán a női ruhák és kabátok fazonjából sincs kellő választék, megjegyezzük, hogy az elmúlt negyedév folyamán 28 női kabát- és 33 női ruhafazont készítettünk és így módunkban lett volna a tatabányai Kiskereskedelmi Vállalatot hozzásegíteni, hogy jobban felkészüljön a karácsonyi forgalmra-Nálunk csak nagyobb méretű ruhákban volt átmenetileg hiány, de ezt is hamar kiküszöböltük. A gyermekkabát-hiánnyal kapcsolatban közöljük, hogy ebből a cikkből vállalatunk százezer darabbal adott el többet a múlt félévben, mint az előző év hasonló félévében. Csak velük gyermekkabátkészletünkben mutatkoztak átmeneti hiányok. Vállalatunk igen nagy gondot fordított és fordít a jövőben is, hogy a hozzátartozó megyék és főleg a bányászvárosok áruellátását kifogástalanul biztosítsa Instruktoraink állandóan látogatják a boltokat. Még azokat a boltvezetőket is felkeresik, akik egyébként személyesen vásárolnak vállalatunknál. Véleményünk szerint a boltvezetőknek sokkal merészebben és előrelátóbban kellene rendeléseiket feladniuk. Csak így tudják biztosítani, hogy egy-két napnál hosszabb iőre is nagyobb választék legyen. Nagy Lajos és Kulcsár Sándor osztályt ezdik