Népszava, 1956. június (84. évfolyam, 128-153. sz.)
1956-06-01 / 128. szám
Újabb kérdés a miniszter elvtárshoz — A FÚRÓÁLLVÁNYRÓL 1955. augusztus 20-i számunkban megbíráltuk a Szénbányászati Minisztériumot azért, mert aktatologatással elbürokratizálta Csécs Elemér mérnök és Bördös Ödön lakatos újítását (egy fúró-előretoló készülék bevezetését a szénbányászatba). November 6-i számunkban Czottner Sándor szénbányászati miniszter a cikkre válaszolva ígéretet tett, hogy felelősségre vonja azokat, akik gátolják az újítás bevezetését.. Több mint fél év telt el azóta, érdemes megnézni, mi történt az újítással. A Bányászati Kutató Intézet egyik mérnöke, Szenttornyai András a műszaki fejlesztési főosztály megbízásából több kísérletet végzett a készülékkel néhány Pest vidéki ásványbányában. 1955. november 1-én keltezett kísérleti zárójelentésében elismerően nyilatkozott az előretoló készülék teljesítményéről, amelyet számadatokkal is bizonyított. Javasolta a készülék széleskörű elterjesztését az ásványbányászatban, továbbá néhány szénbányában is. Csécs Elemért és Bördös Ödönt nem elégítette ki a zárójelentés, mert az volt a véleményük, hogy a fúrókészülék nemcsak néhány szénbányában, hanem mindenütt alkalmazható, ahol a bányászoknak félkemény vagy kemény kőzettel kell megbirkózniuk. A minisztérium műszaki fejlesztési főosztálya erre újabb kísérletet javasolt. (Ez már éppen a negyedik kísérlet volt, amit a minisztérium elvégeztetett.) A gyöngyösoroszi szénbányában próbálták ki a fúróállványt. A két újító tudomása szerint — sikerrel. Mégis, legnagyobb meglepetésükre, a Szénbányászati Minisztérium újítási előadója, Félegyházi Dezső hivatkozva a pilisi bányákban végzett kísérletek “eredménytelenségére« (?!) és a gyöngyösoroszi kísérletekre, mint egyszemélyi elbíráló, elutasította a készülék bevezetését a szénbányászatba. A két újító megfellebbezte a döntést. Félegyházi Dezső ekkor közölte velük, hogy az újítások fölött egy bizottság dönt február 6-án, megjelenésükre azonban nincs szükség. A bizottság jóváhagyta Félegyházi döntését és elutasította a javaslatot. Ezzel jogilag a minisztérium a maga részéről befejezettnek nyilvánította az ügyet. De nem így Bördös Ödön és Csécs Elemér. Sehogy sem tudtak belenyugodni, hogy a készülék, amelyet főleg a szénbányászok munkájának megkönnyítésére készítettek, pont a szénbányászatban ne lenne használható. Keresték az alkalmat, hogy bemutathassák újításukat. Bördös Ödön valósággal könyörgő levelet írt a Pécsi Szénbányászati Tröszthöz, hogy engedjék meg a fúróállvány bemutatását s ne hallgassanak addig semmilyen más véleményre, csak a fúróállvány kipróbálása alapján döntsenek. A Pécsi Szénbányászati Tröszt szívesen fogadta a kételkeseredett embert. Bördös egy héttagú bizottság előtt bemutatta a fúró-előretoló készüléket. A bizottság, amelyben részt vett a tröszt műszaki fejlesztési osztályának vezetője, a Kossuth-díjas Kiss Nagy József is, a próba után Jegyzőkönyvbe foglalta észrevételeit. A jegyzőkönyv befejező része a következőket tartalmazza: »A bizottság egyöntetű álláspontja az, hogy a készüléket a Pécsi Szénbányászati Tröszt üzemeiben főként a feltárási munkáknál használhatjuk eredményesen. Ugyanis kemény, homogén, egynemű kőzetben a legnehezebb fizikai munkától mentesíti a dolgozókat. Előnye ezenfelül abban is jelentkezik, hogy a fúrókalapács, illetve az előtoló szerkezet beállításával a dolgozó egyéb munkákat is végezhet a munkahelyen, valamint két fúrókalapács esetén egy ember végezheti a fúrókalapácsok felügyeletét , a párhuzamosságot és az egyenlő mélységet. A biztos feltámasztás által, úgy látszik, hogy a fúrószárak élettartamát is meghosszabbítja, tekintve, hogy a kézben tartás alkalmával fellépő lengőmozgásokat kiküszöböli. Ugyanez áll a fúrókalapács bedugó végének megkímélésére is. Fenti kísérletek alapján a bizottság jónak és célszerűnek látja a magyar bányászatban való bevezetését ezen előretoló készüléknek és ezért azzal a kéréssel fog a felsőbb szervekhez fordulni, hogy ezen készüléknek a gyakorlati alkalmazásának megfelelően rövid, közép és hosszú szánkós kivitelben bocsássa trösztünk rendelkezésére. Erről szóló részletes kérésünket a megfelelő osztály el fogja juttatni felsőbb szerveinkhez." A jegyzőkönyvet Gartner Ferenc, a biztonságtechnikai csoport vezetője az alábbi véleménnyel egészítette ki: “Az újítás bevezetése nagyfokú munkaerőkímélést jelent a fizikai dolgozóknak, ami végeredményben egészségvédelmet is szolgál. A másik szempont, mely figyelemre méltó, az a tény, hogy szárazon való fúrás esetén sokkal kevesebb ártalmas apró, mikron alatti por képződik, mint a rendes kézifúrásnál." Hogy milyen örömmel fogadták az ottani műszakiak és bányászok az újítást, arról hírt adott a Pécsi Bányász, valamint a Dunántúli Napló című újSág is. Csáti József újítási előadó pedig a következő levelet küldte szerkesztőségünknek: “Az elmúlt héten próbáltuk ki a vasasi bányánkban a “Bördös—Csécs«-féle fúróelőretoló készüléket. Erről már a Népszava is írt és tudomásunk szerint a minisztérium még mindig nem döntött véglegesen. Ez az újítás igen értékes. És az eddig hozzánk küldött tapasztalatcsere-újítások közül a legnagyobb jelentőségű. A szerkezet alkalmas a kemény és félkemény kőzetek fúrására, sőt mi több, a szó szoros értelmében magától fúr. A készülék egy vezetősínből és egy előtoló szerkezetből áll, amely a hátralökés elvén működik. Felszerelése előtt egy rövid síntartó lyukat fúrunk, amelybe beleillesztjük a vezetősín csapját, majd a rászerelt fúrógépet bekapcsoljuk s az előtoló szerkezetet egy szárnyas csavarral tetszés szerinti előtolásba beállítjuk. Mindezek után a fúrás automatikusan történik. A készülékről elismerően nyilatkozott a bemutatón részt vevő szakbizottság és alkalmasnak találjuk a bevezetésre minden olyan szén- és ércbányában, ahol kemény és félkemény kőzet van, természetesen beleértve a Pécsi Szénbányákat is. A bemutatott készülék lényegesen meggyorsítja és megkönnyíti az egyik legnehezebb bányamunkát, a kőzetfúrást. Dolgozóink örömmel fogadják. Most csak az a fontos, hogy mielőbb minél többet kapjon belőle a szénbányászat, Csóti József, Pécsi Szénbányászati Tröszt, újítási előadó." Ezek után megismételjük a tavaly augusztus 20-i számunkban Czottner Sándor miniszter elvtárshoz intézett kérdésünket: hogyan lehetséges az, hogy a fúróelőretoló készülék lent a bányákban mindig elismerésre talál a hozzáértő műszakiak és bányászok részéről, ugyanakkor a minisztériumban mindig alkalmatlannak minősítik? Vajon megfelelő kezekben van-e az újítások sorsa a minisztériumban? És meddig tűri ezt a huzavonát a miniszter elvtárs? Hollós József MERÉNYLET A KIKÖTŐBEN Izgalmas szovjet játékfilm egy kémbanda leleplezéséről Bemutatásra kerül június 7-től Holnap már késő ismét egy film a serdülő fiatalok problémáiról és — tegyük hozzá — ismét haladó (olasz) filmművészek azok, akik megszólaltatják e problémákat. Ez a film elsősorban a szülőkhöz és a nevelőkhöz szól, őket inti, óvja a vaskalapos, ósdi szemlélettől, mely a 15 éves fiatalokat gyermekeknek tekinti, felvilágosításukra nem gondol, vagy legalábbis fél attól, viszont az ébredő természetes ösztönök legkisebb és legártalmatlanabb jelentkezését is elvetemültségnek, erkölcstelenségnek bélyegzi. Ez a szemlélet képtelen belátni, hogy merev és oktalan “szigorúságával" nemhogy visszatartaná, hanem éppen maga taszítja tévutakra és tartja rettegésben a megértésre, baráti tanácsra vágyódó fiatalokat. Erről szól tehát a film, s meséje egyszerű: két fiatal (Anna Pierangeli és Gino Leurini) megszereti egymást, de félelmük a szülőktől és az elvakult nevelők bornírtsága majdnem tragédiába fordítja bontakozó vonzalmukat. Vittorio de Sica és Luis Maxwell játsszák azt a két pedagógust, akik kiáltanak a fiatalok mellett és akik hirdetői egyben a felvilágosult nevelésnek. Az ő alakjukban különösen, de a film egészében is (Alfred Machard és Léonide Moguy forgatókönyve és az utóbbi rendezése) helyenként a szükségesnél is jobban hangsúlyozza az oktató szándékot, pedig a történet anélkül is világos. E némileg túlzott megmagyarázást viszont ellensúlyozzák az élet apró jelenségeinek az olasz filmekre oly jellemző meglátása, a kitűnő színészi alakítások és végül a film eléggé nem hangsúlyozható hasznossága, szükségesség. És ez utóbbihoz még egy megjegyzés. A film határozottan azokhoz is szól, akikről beszél: a fiatalokhoz. Érthetetlen, hogy miért tiltják el a hovatovább mind kétesebb értékű — csak 16 éven felülieknek! — sorompóval őket a film megtekintésétől! A kis szökevény Nem nagy igényű, de igazán kedves, bájos film. Amerikában készült, alkotói azonban nem a filmnagyipar emberei. Néhány független, haladó gondolkodású művész készítette azzal a szándékkal, hogy bemutassa, miként hatnak az amerikai ifjúságra a romantika örvén tálalt képes rémhistóriák és televíziós cowboy-történetek. E szándék lólába ugyan nem lóg ki a filmből, sőt eléggé el is bújik benne. A történet hőse a hét esztendős Joey, akivel a nagyobb fiuk ponyvából ellesett módszerekkel »játékból« elhitetik, hogy lelőtte bátyját. A megriadt kis kölyök derekára csatolja játékboltját, elemei hat dollárt és megszökik — egyenesen a New York-i vurstliba. A film nagy része ezután Joey csatangolásáról, apró kalandjairól szól — míg végül megtalálják és minden rendbejön. Két dolog emeli ki a filmet a naivitás és cselekménytelenség kátyújából. Elsősorban az az éleslátás, mellyel az írók, akik egyben rendezők is (Ray Ashley, Morris Engel, Ruth Orkin) a gyermeki lélek számtalan jellemző megnyilvánulását megfigyelték és bájos, derűs epizódok sorozatában visszaadták. A film másik erősítője Joey »alakítója«, Richie Andrusco. Azért tettük idézőjelbe az »alakítója« szót, mert valójában a bumfordi kisfiú nem játszik, hanem játszik. Azaz nem színészként, hanem úgy mozog előttünk, mint aki — akár a felvevőgép ott se volna — végigjátszik egy napot a vurstliban, kiéli és végigpróbálja hét éve minden vágyát, álmát. Hanem egyre figyelmeztetjük az olvasót: nézze meg a filmet, de kisgyermekét ne vigye el hozzá. Mert az csak egyet »tanulna« belőle: hogyan lehet büntetlenül megszökni hazulról és baj nélkül elcsavarogva szórakozni. Nem a gyerekeik, a szülők okulására készült ez a film. Bogáti Péter MAI FIATALOK A Láng-gyár kazánműhelye** ben vagyunk. Azt beszélik: rosszul megy itt a fiatal szakmunkások sora. Tudnak erről gyárszerte, de nehéz segíteni. »A fiatalok a hibásak« — állítják, bizonygatják az »öregek« a műhelyből — s még a DISZ-bizottság se igen tud mit válaszolni érvelésükre. A kazánműhely főnöke Galcsó István főművezető. 25 éve dolgozik a gyárban. Kiváló szakember, híres kazánkovács. Az utóbbi öt-hat évben mintegy százhúsz fiú fordult meg a műhelyében, MTH-sok gyakorlaton, aztán vizsgázott, fiatal szakmunkások. Most csak tizenhárman vannak nála. S ez a tizenhárom fiatalember (egy-két kivétel akad csak közöttük) sok és komoly kellemetlenséget okoz az idősebbeknek. Nemcsak ők, akik elmentek se voltak sokkal különbek — sőt! — Általában a mai fiatalságra sokat lehet panaszkodni. — Így kezdődik a beszélgetésünk a műhelyirodában. Fiúkról hallok, akiket fegyelmivel bocsátottak el a hárból, csavargókról, börtöntöltelékekről, kettőt meg is nevez. Nem szerették a munkát, lógtak, s ráadásul szemtelenül követelőztek, ha kevés volt a pénzük. Ki kellett dobni őket. Sokan más szakmába mentek. Ez túl nehéz volt nekik. Csak az élet könnyebbik oldalát keresték. S beszél a mostaniakról: ezek között is van, akivel nem lehet bírni. S a mai fiatalság általában nagyon pénzsóvár. Azt képzelték, ha gyárba kerülnek, az ezresek csak hullanak az ölükbe, dolgozni se kell. Soha nem elégednek meg a keresettel. De tanulni, azt nem. Könyöröghet az ember nekik, hogy jelentkezzenek a szakmai tanfolyamokra. Az öreg mindezt lassú szóval, nyugodtan mondja el. Pirospozsgás arca se halványabb, se sötétebb nem lesz. Mintha természetes dolog volna fiatal nagyüzemi szakmunkásokról, szakmájának utánpótlásáról ennyire súlyos vádakat elmondani. »Ilyen a mai fiatalság" — szűri le a következtetést. Ugyanezt ugyanígy mondja el Nagy Mihály, az egyik kazánkovács csoportvezető. Az alapszervi DISZ-titkár, Hárshegyi Attila volt az egyetlen, aki mást is mondott: — Igazuk van az öregeknek, de a fiatalok is jogosan követelnek több pénzt, mint amenynyit most kapnak. Nem egészen rendjénvaló, hogy kazánkovácsok havonta 6—800 forintot keressenek. S ezután beszéljenek a fiatalok. A munkásszálláson találkoztam velük egy óriási, hodályszerű szobában. A szállást fabarakkban helyezték el. Benn ragyogó tisztaság. Az ágyak tökéletes rendben sorakoznak egymás mellett és fölött. De a tetőről, ha esik az eső, becsöpög a víz, s a falon olyan rés van, amin kilátni az udvarra. Nem lehetett ott nagyon meleg a télen ... Sokan összegyűltek a beszél*■* getésre. Közbe-közbeszóltak más szakmabeliek is. Forró vita kerekedett. Nagy Mihály kazánkovács csoportjából ketten voltak ott: a magas, piszeorrú, szeplős Papp Jancsi, meg egy hallgatag, fekete szemöldökű fiú: Gaál Gyurka. — A kazánkovácsok mindig csoportonként kapják meg a munkát, egyedül ott nem boldogul senki soha. Hónap végén a műhelyirodán kiszámítják, hány százalékot teljesített a csoport. Ebből aztán a csoportvezető kinek-kinek annyit ír fel, amennyit az gondolomra megérdemel. Vannak nagy gyakorlattal rendelkező régi szakmunkások — ezek még kategóriában is magasabbat kapnak, ők végzik ugyanis a bonyolultabb munkákat. Tehát a csoporttagok fizetése nem lehet egyforma. És Nagy bácsiéknál aztán tényleg nem egyforma. Április hónapban Papp Jancsi 1108 forintot kapott. Gortva Mihály, egy idősebb csoporttag 2955 forintot. Ez körülbelül 1800 forintos különbség. De ennél sokkal rosszabb arányok is vannak. S ez az, amit a fiúk igazságtalannak tartanak. Különösen akkor, amikor nekik már csak 8 900 forint jut, sőt Merkl Mihálynak egy másik csoportból 600. S emellett mindenki elismeri, hogy 16 munkások. Ilyen nehéz munkáért ennyi pénz kevés. És követelik: kapják meg elvégzett munkájukért a megérdemelt bért. A csoportvezető azt mondja, hogy bonyolultabb munkát nem lehet rájuk bízni. De a bonyolultabb s az egyszerűbb munka között egyrészt nincs 1800 forintos különbség a kazánkovács szakmában. Másrészt miért nem lehet rájuk bízni? A fiúk szenvedélyesen vitatkoznak, egymás szavába vágva magyaráznak: — A munkával sietnünk kell. Mi lassabban csináljuk a hatos kategóriáját, mint mondjuk Gortva Mihály, aki 3000 forintot keresett áprilisban. A csoport lemaradna, ha hagynának minket, próbálkozni, tanulni munkaidőben. Eszembe jutott, hogy Galcsó István azt mondta: nem akarnak, tanulni, nem jelentkeznek a szakmai tanfolyamokra. — Ez igaz — felelik. — De miért nem? Zavart csend. Aztán kiderül, hogy tanulnak ők! De az egyik valami zeneiskolán, a másik motorszerelést és így tovább. — Igazuk van az öregeknek, hogy magukat nem érdekli a szakma? — kérdezem. Újra csönd. S valaki mesélni kezdi: — Múltkor a villamoson találkoztam egy régi iskolatársammal. Kalauz. Ruhát kap, s megkeres 1100 forintot. Valamivel könnyebb a munkája, mint a kazánkovácsoké... És sok mindent elmondtál még, történeteket az életükből, a gyáréból. Megpróbálom röviden összefoglalni. A szakmától sokuknak elment a kedve. Volt, aki emiatt rosszul dolgozott. Megszidták, szemtelenül visszavágott. A másik el akart menni a gyárból. Nem engedték. Hiányozgatott , aztán fegyelmi úton elbocsátották. Ide-oda hányódott az országban, csavargott, mint ahogyan K. Palival történt. Ezt a fiút sokat emlegetik. Rendes, szelíd gyerek volt, nem valami vagányfajta. Inni sem ivott soha. Mindenki ezt mondja róla, volt lakásadós, a fiúk, aki csak ismerte. Úgy »agitálták", azaz irányították kazánkovácsnak, de nem szerettették meg vele a szakmát soha! Most már katona valahol vidéken. És szemben ült velem egy fiatalember, ő az, akit Galcsó emlegetett, börtönbe került. Most újra dolgozik. És jól. A DISZ-titkár jótállásával vették vissza a gyárba, s egy másik munkahelyre helyezték — már nincs Galcsó keze alatt. Kérdezem a fiúktól: mindennek a pénz az oka? — mert most még ketten el akarnak menni a műhelyből. — Sok mindennek. De van, amiben mi vagyunk a hibásak. Látjuk ezt magunk is ... A mutter 280 kilométerre van ide. Ki fékez meg minket? — Papp Jancsi mondta ezt el izgatottan, lázasan. S a végén legyintett egyet. Csupa vidéki fiú. Pesti talán egy sincs a kazánkovácsok között, önállóak, egyedül vannak 17—18 éves fejjel. Gyerekfejjel! A gyárban gyakran rájuk ripakodnak, legjobb esetben meghallgatják panaszukat, s nem történik semmi. Próbálta valaha megérteni Galcsó elvtárs, Nagy Mihály, hogy mi miért történik a fia-talokkal?! " . A gyárban tíznél több felelős vezetőt kérdeztem meg ezekről a dolgokról. S legtöbbjük igazat adott abban, hogy a kazánműhely fiataljaival nem eléggé törődnek, nem vizsgálják meg alaposan s nem orvosolják jogos panaszaikat, pedig azt is látják, hogy sokan mennek el közülük a gyárból, a szakmából. Az öreg Galcsó Istvánt vádolják: nehéz ember — mondják —, s a műhelyben az történik, amit ő akar. Pedig akármilyen nehéz ember Galcsó István, nem ő az egyedüli felelős a gyerekek sorsáért! Felelős azért a Láng-gyár egész kollektívája! És biztosan módjában is áll segíteni fiataljaink megakadályozni, hogy akár egy is közülük utcára kerüljön, kárba veszejtse a taníttatására ment pénzt. S igen fontos még valamit elmondani. Vannak a műhelyben idősebb munkások, akik szeretik a fiatalokat, segítenek nekik. Sőt olyan is akad közöttük, akiket a fiatalokéhoz hasonló sérelmek bántanak. Tehát azt a tényt, hogy a műhelybeli és gyárbeli vezetők nem törődnek a fiatalokkal, sőt azt, hogy a bérek körül bajok vannak, s mindennapos a kivételezés — nem lehet az öregek és fiatalok ellentétévé avatni. Az igazság meghamisítása azt állítani, hogy az öregek és fiatalok szükségképpen szembekerülnek egymással. Ha a gyár vezetői mielőbb fényt derítenének a fiatalok igazságára, orvosolnák a panaszokat — hasznára válnék a műhelynek, s az egész gyárnak. Salgó Rózsa Árvízsújtottak megsegítése A szekszárdi járás területén több mint tízezer hold szántóföldet öntött el a márciusi árvíz és számos tsz súlyos károkat szenvedett. Az állami segítség a beadási kötelezettségek csökkentésében is megmutatkozik. A szekszárdi járás területén 22 tsz jelentett be kisebb-nagyobb árvízkárt. A károk arányában a begyűjtési hivatalok összesen 11 076 mázsával csökkentették évi beadási kötelezettségüket.