Népszava, 1956. október (84. évfolyam, 232-257. sz.)

1956-10-25 / 252. szám, 2. kiadás

Kádár János beszéde Szervezett dolgozók, munkások, munkásfiatalok!­ ­Kádár János, a magyar mun­kásmozgalom régi harcosa, az angyalföldi vasmunkás, ma­gyar hazafi, éveken keresztül ártatlanul sínylődött Rákosi Mátyás munkásgyilkos, állam­­védelmi hatóságának börtöné­ben. Most ő áll Nagy Imrével együtt a magyar függetlenség, a magyar dolgozók szocialista követelései megvalósításának élére.) Magyar dolgozók! Kedves elvtársak! Pártunk Politikai Bizottsága nehéz és súlyos helyzetben bízott meg a Központi Vezető­ség első titkári tisztével. Sok idő a beszédre ma nincs. Ezért egészen röviden kívánok szólni néhány kérdésről. A súlyos helyzetnek, amely­be kerültünk, az a jellemzője, hogy különböző elemek ke­verednek bennük. Ezután szólt arról, hogy mi­ként lett az ifjúság békésen, céljában becsületes szándé­kokkal indult tüntetéséből f­egyveres összeütközés. ] A dolgozó nép, a munkásosz- :­­ály, a parasztság népköztár- s­aságunkban megtestesült ha- s­zima számunkra szent és­­­zent kell, hogy legyen min­­t senki számára, aki nem ki- i , vonja vissza népünk nyakára : a régi igáz, a tőkések, a ban­károk, a nagybirtokosok ural­mát. Ez a fegyveres támadás, vérontás, pusztítás is súlyos anyagi károkat okozott és fog okozni mindaddig, amíg egész dolgozó népünk segítségével teljesen véget nem vetjük. Mivel mindenki számára lát­ható módon a rend, a békés építő munka feltételeinek azonnali helyreállítása ebben az órában a legfőbb érdek, pártunk Központi Vezetősége az egész néphez fordul, külö­nösen fővárosunk népéhez, tá­mogatást kérve e feladat meg­oldásához. E feladat megoldá­sában elsősorban pártunk egész tagságának és a munkás­­osztálynak egységes, határo­zott állásfoglalása a fő erő. Minden munkás, paraszt és értelmi és dolgozó, minden becsületes hazafi közös és­­ egyetértő fellépésében bízva, kérem az ifjúságot is, hogy vonja meg támogatását a rend­­ megbontóitól és bízzon abban, hogy javaslataikat a párt ve­­­­zetősége az egész nép érdekei­vel összhangban megvizsgál!* * és meg fogja oldani. Ezen túl­­ legyenek tudatában az elv-­­ társak, mennyire fontos, hogy­­ minden kommunista, az egész 3 . munkásosztály megingatha­tatlan egységben cselekedjél e nehéz órában. A párt veze­tőségét az az eltökélt szándék hatja át, hogy a rend mielőbbi helyreállítása után kerülgetés nélkül, nyíltan szembenézzen mindazokkal az égető kérdé­sekkel, amelyek megoldása ha­laszthatatlanná vált. Mindeze­ket a feladatokat a párt,­álla­mi és társadalmi életünk de­mokratizálásának elmélyíté­se útján, a reális lehetőségek figyelembevételével és késle­kedés nélkül akarják megol­dani. Elvtársak! A párt Központi Vezetősége javasolja a kor­mánynak, hogy a rend helyre­állta után a Szovjetunió és Magyarország között teljes egyenjogúság, baráti együtt­működés és az Interz­­mus szellemében folytasson tárgyalásokat a szovjet kor­mánnyal, a két szocialista or­szág közötti kérdések mindkét fél számára méltányos és igaz­ságos rendezéséért. Munkások! Kommunista elv­­társak! Legyetek állhatatosak és szilárdak! Védjétek meg a népi hatalom rendjét, szocia­lista államunkat, a dolgozó nép jövőjét! Nagy események részesei vá­lyúnk. Ezek a napok, sőt órák,­­láthatatlan jelentőségűek nemzetünk, egész munkás­­oztályunk jövője számára, munkások, alkalmazottak, ér­telmiségi dolgozók! A jogos kívánságok és kö­vetelések kielégítésének útja a békés tisztázás, az előremutató programalko­tás, a munkásosztály sorainak zárt egysége. Mély megrendü­léssel tölt el mindnyájunkat a ránkszakadt nemzeti tragé­­dia.A munkásosztály szakszer­vezetei kötelességüknek érzik, hogy felvessék a kormány előtt:­a szakszervezetek rész­vételével sürgősen meg kell vizs­gálni a tragikus esemé­nyek okait és meg kell állapítani azokért a fele­lősséget. A dolgozók okos gyülekeze­­eikben beszéljék meg, mit kíván a nemzet és benne a munkásosztály a válságos helyzet megoldásá­ra. A szakszervezetek mind­ezekről a kérdésekről tárgyal­nak a kormány képviselőivel. Addig is hallgassanak el a fegyverek, vegye át uralmát a békés munka, az alkotás. Haladéktalanul ki kell adni a dolgozók esedékes fizetését és meg kell téríteni kiesett bérü­ket. Fokozatosan, a munkásosz­tály legszorosabb ellenőrzése alatt ki kell elégíteni a dolgo­zók jogos követeléseit. Követni kell a nemzeti érzés megbecsülését. Hozzá kell fog­­ni a munkásifjúság saját szer­vezeteinek létrehozásához. Meg kell javítani a közellátást és az egésszégügyi viszonyokat, fel kel emelni a nyugdí­jakat és az alacsony bé­reket. Mindehhez azonban nem utcai harc, nem tüntetés, hanem nyugalom szükséges. Méltó helyükre kell állítani nemzeti ünnepeinket, március 15 és ok­tóber 6-át, nemzeti szokásain­kat, de ehhez nemzeti megbé­kélés kell. Ehhez elengedhetetlen a mun­kások védelmi csapatainak megszervezése és felfegyver­zése. A szocialista demokrácia ki­­szélesítéséért, a törvényesség betartásáért folytatott tevé­kenységetekkel segítsétek elő a rend megteremtését — ezzel együtt a hatalmatok biztosí­tásáért harcoló szovjet csapa­tok mielőbbi hazatérését. Szervezett dolgozók, a mun­kás-, paraszthatalom fő ré­szesei! Segítsétek helyreállítani a békét és a nyugalmat. SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSA

Next