Népakarat, 1956. december (1. évfolyam, 17-41. sz.)
1956-12-31 / 41. szám
HUSZONÖTEZER zeneművész ügye új kezekben Mint ismeretes, a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének hozzájárulásával megszűnt a Művészeti Dolgozók Szakszervezete, s megalakult a zenészek, színházi, filmipari, képző- és iparművészeti dolgozók, valamint az artisták külön-külön szakszervezete. Tulajdonképpen az 1945 és 50 közötti helyzet újult fel ezzel a művészeti dolgozók érdekvédelmében, de néhány, akkor hibásnak bizonyult forma nélkül. A komoly és a könnyű zene a Vezetésben Az új művészeti szakszervezetek közül a zenészeké a legerősebb. Országosan mintegy 15 000 tag, s régóta megoldást kívánó problémák egész özöne vár a szakszervezet jó munkájára.. AZ újjászületett szakszervezet vezetői nem ismételték meg azt a hibát, hogy pozícióllongásból — mint a felszabadulás után — külön Magyar Zeneművészek Szakszervezetét és külön Zenész Szakérvezetet hoztak volna létre. A Magyar Zeneművészek Szabad Szakszervezete az egész magyar muzsikustársadalom érdekvédelmi szerveként jött létre. A demokratikus választásokig működési jogkörrel felruházott vezetők is egyaránt képviselik a komoly és a könnyű zenét. (Elnök: Garay György, alelnök: Bor Kálmán és Harrer Pál, titkár: Rácz Gusztáv.) Az új szakszervezet négy szakosztályának programja — amint régilap a sajtóval ismertették — felöleli a hangszeres és énekes előadók, karmesterek és zenepedagógusok, a hivatásos szimfonikus és színházi zenekarok, valamint kórusok tagjai, a tánczenészek és a cigányzenészek problémáit. Mik ezek? Csak a legfőbbeket említjük itt vázlatosan. Azokat, amelyeknek mielőbbi megoldását már lapunkban is többször sürgettük. A magyar zeneművészetet és zeneművészeket végre az erkölcsi és anyagi megbecsülésnek arra a megtisztelő szintjére kell juttatni, amelyet rangjuk és tudásuk alapján megérdemelnek. A szakszervezet hozzáértő vezetéssel többet tehet ennek érdekében, mint együttvéve azok az eddig volt szervek, amelyek nem foglalkoztak ezzel. (Csak kellett volna foglalkozniuk.) .A munkaközvetítést a zenész szakmában a szakszervezet végzi Ez így túl általános. Mi kell hozzá konkrétan? Mindenekelőtt a munkaközvetítésnek ebben a speciális szakmában teljes egészében a szakszervezet kezében kell lennie — amint ezt ebben az esetben a Szaktanács is elismeri. A szakszervezet máris rendelkezik 101 életképes vidéki helyi szervvel, amely képes erre a munkára. Ezúttal csak mellékesen említjük meg: a szakszervezet a benne helyet foglaló szakemberek révén hivatott arra is, hogy őrködjék a jövőben kötetlenebbül megrendezésre kerülő különféle műsorok színvonalán. Nagyon üdvös, hogy a szakszervezet figyelme elsők között terjedt ki az eddig érvényben volt helytelen személyi kategorizálási rendszer megváltoztatására. Most nagyon fontos, hogy az összes körülmények figyelembevételével megfelelő minimum—maximum bérskálát dolgozzanak ki az esetenként fellépő zeneművészekre vonatkozóan. A külföldi szereplések ügye Messzemenő intézkedési hatáskört követel a zeneművészek szakszervezete — nagyon helyesen — a művészek külföldi szerepléseivel kapcsolatban. Mind a komoly-, mind a könnyűzenében népünk szerencsés adottságaiból folyó sok évtizedes tradíció, hogy magyar zeneművészek nagy számban szerepeltek a világ minden táján. Ma több képzett zeneművésszel rendelkezünk, mint valaha — elengedhetetlen, homi végre teljes fordulat következzék be e téren, az elmúlt évek káros gyakorlatával szemben. Zeneművészeink zöme itthon maradt, s ezen a területen nincs egyéb kívánsága, mint hogy alkalma nyíljék külföldi vendégszereplésekre. E fogós kívánság teljesítése csak erkölcsi és an-'-m hasznot hos az országnak és a művészeknek. A szakszervezet sürgősen meg akarja oldani a zenepedagógusok súlyos problémáit, így a munkaközösségekben és magántanárként dolgozók betegségbiztosítását, a műkedvelő csoportok hivatásos vezetőinek rendezetlen bérezését. Újból rendszeresíteni kívánja a szimfonikus és színházi zenekaroknál a kárpótlékot, a rádió-, film- és gramofon-felvételeknél a külföldön bevált percbérezést. Segíteni kell a vendéglátóipari zenészek súlyos helyzetén Végül a legsürgősebb feladatok között kíván az új szakszervezet segíteni a vendéglátóipari zenészek kritikus helyzetén. Ez a helyzet még súlyosbodott az elmúlt hónapok eseményei miatt. Semmiképpen nem vehető tudomásul, hogy ezek a zenészek minden más dolgozónál nehezebb körülményekre kényszerüljenek, mert a vendéglátóiparban huzamosan és következetesen nem veszik figyelembe elemi érdekeiket. A Belkereskedelmi Minisztérium januárraBuda-pesten mindössze 400 zenészt] kíván foglalkoztatni, őket is csak 50 százalékos munkabér] rel. Ugyanakkor 2500 buda-] pesti zenész közül ebben a] negyedévben amúgyis csak 1200-nak volt szerződése. A ] szakszervezet — nagyon helyesen — a leghatározottabban harcol azért a minimumért hogy ha teljes foglalkoztatásra, ] most nem is lesz mód, az 1200', vendéglátóipari zenész leg-', alább 80 százalékos bért kap-', jön, közülük 50 százalékot', még azok is, akiket ebben ez időszakban egyáltalán nem tudnak szerepeltetni. A zenés helyeken mindenkor beszedett a felár eddig is és ezután is elég jövedelmet ad ehhez a vendéglátóiparnak. » 250 000 forint gyorssegély ] Harcol a szakszervezet an» nak a 312 zenetanárnak, 528» alkalmakként szereplő zenész-» nek és 251 kisegítő zenésznek» gyors segélyezéséért is, aki a legközelebbi jövőben előrelát-; hatóan semmiképpen nem jut-; hat jövedelemhez. A szakszer-', vezér tagjai közül azoknak,', akiket a közelmúlt események', során kár ért. 250 000 forint, segélyt máris kiutaltak. Jó munkát kívánunk a zeneművészek nagy lelkesedéssel és máris eredményesem munkához látott új szakszer- vezetének! ... : R. A.:» Molt egyszer a partvidékeken egy ember, akinek emléke nemzedékről nemzedékre szállott, s bár sohasem távozott a szárazföld mélyére annál meszszebb, hogy a mosolygó-haragos Égei-tenger hullámait lássa, időnek múltával tudtak róla a hegyek között is. Sokan úgy beszélték, látták ott is, ahol pedig sohasem járt, a sósvízű Tűz Csölly tó partján, sőt, mélyen bent a Taurosz meredek hágóin is, a megközelíthetetlen Örmény felvidék ösvényein bolyongani. Jóllehet mindig csak ugyanazt a parti vidéket járta, Myzia, Lydia és Kária kies völgyeit. Nem is volt rajta semmi különös, ha csak az nem, hogy homloka a tűző déli napban is fehér maradt, kék szeme mindig szelíd nyugalommal nézett a hegylakók villogó fekete tekintetébe. Rövid fehér köntöst viselt, hogy a ruha ne akadályozza lábát a korong hajtásában, mikor napestig ült előtte és keze alól puha simán fodrozódott ki a surranó anyag, hasas korsókká gömbölyödve. Mindig csak korsókat gyúrt perdülő korongján, soha tálakat, vagy más apró bolondos holmit, amit a többi fazekasok az asszonyok örömére százával formáztak. Mégis, ha egy házban korsó kellett, csak hozzá jöttek választani, mert az ő korsói simára kigyúrt agyagitól készültek, nem voltak bennük egyenetlenségek, homokos csomók, amik az égetésnél rejtve maradnak, de az agyag mégsem ég ki egyenletesen és az első koccantásra elpattan. Tartós, jó árut készített és szépet, formásat is, noha mintát, színes mázat sohasem festett rájuk, csak ha férjhezmenendő lány kelengyéjéül készítette megrendelésre. Az ilyen korsók oldalára hegyes kis fapálcával megrajzolta a lány képét, ha keresztény volt, ha pedig mohamedán hitű leányzó, annak csak apró, bonyolult, de utánozhatatlan díszítéseket karcolt a korsóba. Ezek az írott jószágok vitték először hírét, s később az ilyen korsókat nem is fogták be vízhordásra, hanem díszül tartották a házban s féltőn őrizték, mert ha eltörik, azon évben végeszakad az asszony élete fonalának is. Ki tudja, honnan eredt ez a hiedelem, talán onnan, hogy csak egyszeri alkalommal, a házasságra lehetett hozzájutni, talán onnan, hogy a tulajdonos arca oldalán feszült, kevés vonallal, sejtelmessé égve a kemence forróságában. Mindenképpen egyre nagyobb becsben tartották e korsókat. Némelyik túlélte gazdáját és lánya vitte tovább a maga házasságába, ha éppen úgy adódott, be a hegyek közé is. Ereklye örökségként éltek tovább a falvakban e korsók emberöltőkön át. Mindig kevesebb, mert az idő mégis ellenük dolgozott, megpattantak, kicsorbultak, számuk egyre fogyott. Nem így készítőjének híre. Ahogyan ritkultak a korsók, úgy nőtt, terjedt a róla kelt mese, a fazekasról, akit közönségesen Kékszeműnek neveztek, mert más neve nem volt, s a kék szem oly ritka ezen a vidéken. A mese egyszerű volt, mint amilyen egyszerűek errefelé az emberek, akik azt sem tudták pontosan, hogy azokat a düledező fényes márványpalotákat, derékbatörött karcsú oszlopokat hajdanvolt városok helyén a parton vajon az ő őseik építették, vagy valami ,más nép, melyet azóta letörült az idő keze a földről a tengerbe, mint ahogyan a háziasszony a morzsát lesöpri kezével az asztal lapjáról. Hiszen nem tudatukban, csak álmaikban élt emlékezete annak, hogy e kopár hegyekről tengernek szaladó gazdag völgyekben megfordultak magasobb hajókon nyugatról jött fehér ruhás jövevények, délről és keletről göndörített szakállú idegenek, északról csupa vaspáncélba öltözött lovagok, akik mellükön keresztet viseltek. Jártak erre mezítlábas apostolok, akik a Megfeszítettről prédikáltak és ugyancsak mezítlábas dervisek, akik a Próféta igéit hirdették, üvöltöttek és habzó szájjal forogtak maguk körül. De hogy a sokféle vándornép közül melyik építette és melyik rombolta le a pompás városokat, arra nem emlékeztek. Megelégedtek annyival, hogy gondozták a fügefákat, leszüretelték a mazsolát, a hegyek közt lenyírták a juhok gyapját és mindezt bevitték Szmirába, ahol a bazárban vasedényért, selyemért, néha pénzért is — ezt nem szerették— elcserélték. Egyszerű emberek egyszerű meséje volt az, amit a fazekasról, közönséges nevén Kékszeműről költöttek. Fényes gályát vert a vihar a partra, négyszögletes vitorlái lankadtan hullottak alá, hosszú evezői fennakadtak a parti fövényben. Erről a gályáról szállott le egy karcsú fiatalember. A falu összeszaladt lakosai elvezették házukba és megkínálták fügével. Menyegző volt éppen, oda is elhívták. Mint előkelő vendéget, megkínálták jó rhodosi borral, a legszebb kancsóból, mely a menyasszony jegyajándéka volt. S ahogy ivott a borból, a korsót letette az asztalra és abban a pillanatban lepattant a korsó alja. A násznép elkomorodott, mert törött korsó a menyegzőn balszerencsét jelent az ifjú párnak. Az idegen a komor tekintetekből megértette, mit cselekedett és kérte, hogy azonnal vezessék el a falu fazekasának házába. Azt hitték másik korsót akar venni. Vele ment az egész násznép. De az idegennek a fazekas hiába mutatta legszebb mázas korsóit, ő csak a fejét rázta és az agyagos ládába nyúlt. Jól meggyúrta a friss agyagot, azután a koronghoz ült. Már formázódott keze alatt a bámuló násznép tekintete előtt az új korsó, mikor hírül hozták, hogy a dagály megemelte a gályát és indulnak azonnal. Az idegen azonban csak a fejét rázta és pergette a korongot tovább. Nem mozdult semmi kértelésre. Már a nyílt vizen hintázott a gálya, s csak akkorának látszott, mint egy gyűszű, mikor a korsó elkészült. Akkor az idegen leültette a menyaszszonyt és fapálcikával a korsó oldalára írta arcának körvonalait. Később a korsót kiégették, s az új házasságból öt szép szál fiú származott. A család fügefái kétszer hoztak abban az évben termést. Az idegen pedig megtelepedett a faluban és attól kezdve formázta a korsókat napestig, de mintát, vagy arcképet csak menyegzőre csinált. Ezek a korsók boldogságot hoztak: az új házasok kunyhóiba, gyermekáldást és hosszú öregkort. Igaz volt-e vagy sem, hogy mindezt a fazekas művének kellett tulajdonítani akár kutatni. Egyszerű emberek egyszerű meséje volt ez, ők hitték és hitük boldoggá tette őket, mert tudatlanok és jámborak voltak. Azután egy karácsony napján hiába keresték. Eltűnt, nyomtalanabbal mint jött. Felkutatták érte a partot, nem sodorta-e el, s vetette vissza a hullám, bejárták a hegyek szakadékait, nem zuhant-e oda le. De soha többé nem látták viszont, így született a fazekas legendája. A toscanai herceg nem volt különösebben vallásos ember, az imádkozásnál jobban szerette a hadakozást, lovagi játékokat. Mondogatta is gyakorta, hogy ha nem hercegnek születik, akkor zsoldosvezérként szerzett volna már magának egy hercegséget a kardjával. Ezt annál is inkább elhitték neki, mert veszedelmesen jó bajvívó és hatalmas termetű ember volt, aki nem csak kíván magának valamit, hanem lóra ül és meg is szerzi, így szerzett feleséget is. Udinében látta meg Celli gróf lányát, Paulinát. Egy napig sehogysem találta helyét, míg rádöbbent, hogy mi baja lehet. Meg kell házasodnia és csakis Paulinát veheti el. Megkérette hát, de Cetli gróf makacs ember volt és visszaüzent, hogy párbaj hőshöz nem adja leányát, akkor sem, ha hercegi korona van a címerében. A herceg azonnal lóraült, hogy a sértésért elégtételt vegyen magának, s megölje a grófot, de a lovaglás lehűtötte. Eszébe jutott, hogy a becsületét megmenti ugyan, de a lányt örökre elveszíti, márpedig mit ér a becsülete, ha nem kaphatja meg Paulinát. Megváltoztatta hát tervét és egyszerűbb, bár nehezebben kivihető megoldást választott. Egy arra alkalmas pillanatban, karácsony szentestéjén, mikor Paulina éjféli misére indult a templomba, egy kocsi termett mellette, melybe négy koromfekete ló volt fogva. A kocsiból álarcosok ugrottak ki és megragadták a lányt. Sikoltani sem tudott, s máris robogtak vele az éjszakában. Celli gróf tehetetlen volt. Haragjának vihara megtört a hercegi kastély áthatolhatatlan bástyafalán. Paulina a herceg felesége lett, bárha atyai áldást erre sohasem kapott. A toscanai herceg nem volt vallásos ember, de ezúttal jónak látta, kegyes engesztelésül egy kápolnát építeni, mert Róma felöl baljós hírek érkeztek, a pápa haragudott. A kápolna építés kegyes cselekedet, jele a bűnbánatnak és aránylag nem is kerül sokba. Építészt hivatott Veronából és üzent Firenzébe messet Michalangelónak, hogy egy ügyes tanítványát küldje el hozzá, aki a Boldogságos Szűz szobrát kif’aragja, így érkezett meg egy derűs, nyárutói napon a kis L’.lyda Angelico, aki tengerkék szenteiért nyerte a kereszt.ben az Angyalka nevet. Kevés beszédű, szelíd ifjúnak látszott, a herceg félt is kissé, hogy elrontja majd a kerti pari’’onban várakozó márvány tömböt, de az öreg művész oly meleg kísérőlevéllel ajánlotta tanítványát a herceg kegyelmébe, hogy nem találhatott kifogást. S mert a levélben talált utalást az ifjú zárkózott természetére, azon sem akadt fenn, hogy az arra kérte, dolgozhassák teljes magányban ott a kert mélyén, s művét is csak avatásakor mutathassa meg a hercegnek. Attól kezdve szorgalmas kopácsolássalatszott a kerti lak felől, jelezve, hogy Angelico nem tétlenkedik. A hercegnek BOGÁTI PÉTER: :! ItKIUSSZIST ITAKKA HÍREK ! a nagyvilágból —iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 2 FREDERICK BALK kissé italos hangulatban kószált Milwaukee utcáin és hirtelen támadt ötletnek * engedve, becsengetett az egyik bérház kapuján, hogy felkeresse rég nem látott barátját. Fel is jó-J tett a második emeletre, s zörö ngetni kezdett az ajtón, noha hajnánali 3 óra volt már. Mialatt a folyosón álldogált, eszébe jutott, hogy rossz helyen dörömböl. Ahy-J nyira megijedt attól a gondolattól, hogy szembe kell néznie egy is-meretlen emberrel, aki bizonyára rendkívül zord lesz amiatt, hogy azt éj közepén felébresztették álmából, hogy az ajtónyitást meg sem várva, meneküléshez látott. Felrohant a közeli padlásra, onnan ki a tetőre, de idegességében, vagy elfogyasztott ital mennyiség hatására érvétette a lépést és két eme- let magasságból az utcára zuhant. A hajnali látogatás kórházban végződött, ahová eltört bokával, helyéből kimozdult hátcsigolyávak és belső vérzéssel szállították be.1 Ingrid Bergman „megtérése“ : A hollywoodi filmszínész társadalom nagy számban vonult ki, hogy megtapsolja — s egyúttal visszafogadja körébe — egyik leghíresebb »rdhegátját", Ingrid Bergmant. A világszerte ismert éskedvelt svéd filmcsillag ugyanis , 1949-ben, amikor Európában fillmezett, beleszeretett új rendezőjébe, az olasz Roberto Rossellinibe, akivel később össze is házasodott, miután Amerikában maradt orvos férjétől elvált. Hollywood el- hagyása, méghozzá olyan körülmények között, hogy férjén kívül J Pia nevű kislányát is hűtlenül el-1 hagyta szerelméért, sokáig megbolcsálhatatlan bűnnek látszott az hollywoodiak szemében. Az évek múltával azonban a merev elzár-$kozás lassan felengedett és az a tény, hogy Ingrid Bergman végül is szerepet vállalt, a fox filmgyár , új alkotásának elkészítésében, előkészítette a kibékülés útját. Az ünnepélyes bemutatódós frakkban és nagyestélyiben — nagy taps köszöntötte a svédűvésznőt, amikor először a neve, majd ő maga is megjelent a részben. Az új film, azAnasztáziai Világbemutattóján tehát megtörtént a kibékülés, amelynek szereplői között ott volt a hollywoodi csillagok színe-java, így Mariéhé Dietrich, Norma Shearer, Frákk Bihatrá, David Niven és sokan mások. * Történelem az állatkertben Az Ohio állambeli Columbus város állatkertje történelmi nevezetességű esemény színhelye volt. Christínának, a kilencéves gorillának utóda született. A 126 kilós mama körülbelül 20 kilós csemetét hozott a világra. Az újszülöttet egy állatorvos tanhallgató vette észre az állatkert majomházában. A szülés végére érkezvén, elvágta a köldökzsinórt, s amint látta, hogy a bébi-gorillát kimúlás veszélye fenyegeti, szétfeszítette az állat száját, levegőt fújt belé, majd mesterséges légzést alkalmazott. Állattörténelmi jelentősége az esetnek abban van, hogy a gorillák sem szoktak fogságban utódot hozni a világra. Az állatkert igazgatósága azt mondja, hogy tudomása szerint ez az első ilyen eset. SZILÍZSZTERI NÉPSZOKÁSOK Mikor a szagának telik esztendeje, veszi a gúnyáját, viszi a csapszékre. ?,mondja a gazdája: — maradj meg jövőre, csak a hat ökrömet hajtsd a legelőre! Egyék meg a kutyák mind a hat ökrödet, égesse meg a tűz vasas szekeredet. .■Meguntam, meguntam gazdám kovárléjját, három töpörtyűvel a főüjtös laskáját! A Bartók—Kodály gyűjtésű magyar népzenetár »Jéles napok" című kötetében, az újévi népi rigmusok között a fenti vers olvasható. így felelt a szegény cseléd gazdája hívogatására, akinél ki tudja hány esztendőt »büjtöst« mér végig. Ott állt hát szegényes cókmókjával a cseléd az útszélen... és előtte a semmi jóval nem kecsegtető új esztendő. Ilyenkor aztán megindult a szegények képzelete. Így kerekedtek a »kincskereső« újévi szokások. Sokan kitalálták maguknak »Tündér Ilonát«, aki ott öl egy váromit/Vladék pincéjében a vasajtó előtt. Ez az ajtó — így rebesgették — minden újévkor megnyílik, de csak hét percre. És akkor látni azt a rengeteg aranyat, ezüstöt, drágaságot, amit a pincében halmoztak fel. Ha valaki már legalább két esztendeig nyomorgott és újév napján a pincébe megy, annál azt mondja Tündér Ilona: »Eredj be odri, végy abból a kincsből, Amennyit két szem.fd kíván. De vigyázz, hogy hét percnél tovább ne maradj benn!« És aki hét percnél egy Pillanattal is tovább marad — így szólt az intelem —, előbb egy hétfejű, majd egy tizenkétfejű sárkány fogja meg és iszonyatos kínok között őt magát is sárkánnyá változtatja. De voltak ennél sokkal »kézzelfoghatóbb« népszokások is- Újévkor például malacot ettek, mert a malac előre túr. Így hát feltúrja az elkövetkező évre a szerencsét. Tyúkot Viszont éppen azért nem esznek ilyenkor, mert hát az »hátra kaparja« a szerencsét. A szerelemre, házasságra vonatkozó sok kedves és máig fennmaradt népszokás között is legtöbb arra utal, hogy a szegény lánynak kétszeresen bizonytalan volt az élete. Hiszen a szegénység mellett még a nőkkel szembeni évszázados előítéletektől is szenvedtek. Legtöbb helyen azt tartották, hogy ha az új esztendőben férfi jön a házhoz először, az szerencse. Ha azonban nő kopog be elsőnek, nem sok haszna lesz az évnek. Mennyi vidáman ható, de mégis szorongóan lesett cselhez folyamodtak anyák és lányok, hogy megtudják, kerül-e az új esztendőben vő a házhoz. És vajon ki lesz az? Talán a legkedvesebb szokások egyike volt, hogy újév napján a leány apró cédulákra legényneveket írt. A cédulákat összehajtva galuskába tette és kifőzte. Amelyik galuska leghamarabb feljött a víz színére, az foglalta magéban jövendőbelije nevét. Egyes vidékeken újévkor a lányok kimentek a karós kerítéshez, ahol bekötött szemmel megérintették az egyik karót. Ha a karó szép egyenes és magas — így tartották —, férjük is szép derék termetű lesz. De ha a karó kicsiny, vagy éppen görbe, akkor férjük is alacsony, vagy jaj, talán éppen púpos ember lesz.És az anyák mit meg nem tettek a ..K lányukért? Sok ív. helyen ó-esztendő $ ■ utolsó napján. / lopna levágtak a harang közeléből egy darabkát. Kivették annak egyik egét és eladó lányuk hajába fonták. Azt remélték, hogy akkor hamarabb kerül főkötő alá. De a lányok maguk is segédkeztek a »férj fogásban.« Siklósom például, amikor Szilveszterkor éjfélt ütött az óra, leültek háttal az ajtónak és jobb lábukról a papucsot fejükön keresztüldobták. Ha a hátuk mögé esett papucs orra kifelé állt, az eladó lány még abban az évben elhagyta a házat. — tartotta a babona —, ha befelé, otthon Híres szokás néhány vidéken, hogy az óévet jelképező szalmabábot ásnak el a legények. Ez az úgynevezett téltemetés. Somló vidékén viszont az járja, hogy egy fiatalon görnyedt hátú öregembert korbácsol végig jelképesen, az utcán. Ez »tél-kiverés«. Száz és száz hasonló népi szokás maradt fenn, amely a magyar élet egy-egy darabkáját örökíti meg. Ábel Olga