Népakarat, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. sz.)

1957-01-22 / 17. szám

NÉPAKARAT A MAGYAR SZABAD SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA 2. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM ÁRA 60 FILLÉR 1997. JANUÁR 22. KEDD Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Varsóból: Az első lengyel választási eredmények Nemzeti Egységfront fényes diadalát jelzik 4»cinu­ska nyilatkozni 4.i a $c»|»a katainak és üzenete a magyar* dolgozókhoz Varsó, január 21. A lengyel nép a fenti, a nyugalom és a méltóságteljes komolyság légkörében vasárnap megválasztotta új parlament­jét — a lengyel szejm 159 képviselőjét. A szavazás végleges eredményét — hivatalos közlemény formájában — valószínű­leg csak szerdán ismertetik. A nagyobb választókerületek és nagyvárosok választási végeredményei azonban már korábban is nyilvánosságra kerülhetnek. A Nemzeti Egységfront valamennyi vezetőjét döntő többséggel megválasztották Egyes választókerületekben már összeszámolták a szavaza­tokat, de hivatalosan még nem közölték az eredményt. Az első értesülések­ szerint Varsó 3. számú választókerületében a szavazólap élén álló Wladys­­law Gomulka, a LEMP első titkára a szavazatok 99,5 száza­lékát kapta és a kilenc jelölt közül a hat képviselői helyre a szavazólapon szereplő első hat jelölt került be. A választási bizottságok ál­tal közölt nemhivatalos ideig­lenes adatok szerint a Lengyel Egyesült Munkáspárt, az Egye­sült Parasztpárt és a Demok­rata Párt valamennyi főbb ve­zetőjét döntő szavazattöbbség­gel választották meg. A választók tehát szinte egységesen támogatták a Nem­zeti Egységfront központi je­löltjeit.­ Annyi már a részletes eredmények nélkül is bizonyos — és ennek a választásokra idesereglett 114 külföldi újság­író is tanúja lehetett —, hogy a teljesen szabad és demokra­tikus körülmények között le­bonyolított választáson a len­gyel nép túlnyomó többsége a LE­MP Vik­ .plénumán hozott »októberi program« mellett foglalt állást. Ezt elsősorban a szavazó­körzetek hatalmas látogatott­sága bizonyítja (a választásra jogosultak 91—96 százaléka — Varsóban 95 százaléka — sza­vazott le), továbbá az a körül­mény, hogy a választópolgárok milliói szavazólapjukat borí­tékba zárva azonnal bedobták az urnába — s ezzel az ünne­pélyes aktussal tettek eleget Gomulka és az egységfront arra irányuló felhívásának, hogy ne töröljenek senkit a szavazólapról. (Ugyanakkor annak is tanúja voltam, hogy a választók tucatjai — anélkül, hogy a zárt fülkéket használ­ták volna — szabadon áthúztak egy-egy nevet és így dobták be cédulájukat az urnába.) A hétfőn megjelent varsói lapok mértéktartóak ugyan, de egyértelműen ■­ a Nemzeti Egységfront vitathatatlan győ­zelméről számolnak be. A Glos Praey hétfői számá­ban elégtétellel szögezi le, hogy a zavarkeltő kísérletek csődöt mondtak. »Az ország különböző részeiből befutott jelentésekből megállapítható, hogy — leszámítva az egyes sikertelen rendzavarási pró­bálkozásokat — mindenütt rend és nyugalom uralkodott a választás napján« — írja a lap. Most pedig őszinte és töre­delmes beismeréssel kell foly­tatnom beszámolómat: vasár­nap reggel lekéstem a varsói választás egyik legérdekesebb eseményéről." Wladyslaw Go­mulka, a LEMP első titkára feleségével együtt 9.05 órakor szavazott le a Francuska ut­cai 348-as szavazókörzet he­lyiségében, én pedig csak fél tízkor érkeztem oda. De: »kár — haszonnal jár!« Elkésésem­­nek köszönhetem ugyanis, hogy találkozhattam Wladys­­law Gomulkával, s nemcsak beszélgettem vele, hanem nyi­latkozatot és üzenetet is kap­tam tőle a Népakarat olvasói, a magyar nép számára. Ám hadd kezdjem az elején. Reggel fél hétkor a Farko­­wa utcai 8-as számú szavazó­helyiségbe, Cyrankiewicz mi­niszterelnök választókörzeté­be siettem, de arra igazán nem számíthattam, hogy Cy­rankiewicz pontosan hatkor, a szavazás megkezdésekor már megjelent az urnánál. Varsó­ban ezen a vasárnapon külö­nösen nehéz volt taxit szerez­ni, s mire a város másik vé­gébe, a Francuska utcába ér­tem, már csak a Népakarat lengyel testvérlapja, a Glos Praey két munkatársát — Bartos Janisewskit és Z­yg­­munt Oldakowskit — találtam a 348-as körzetben, amint ép­pen rendezték a Gomulka sza­vazása alkalmából készített jegyzeteiket. Íme, néhány részlet a lengyel kollégák jegyzetéből: »Hajnal óta több mint félszáz lengyel és külföldi újságíró, fotó­riporter, filmhíradós, rádióriporter szorong a kis helyiségben. A vá­lasztók alig tudnak utat törni ma­guknak közöttük. 9 órakor érkezik meg gyalogosan, közeli lakásáról Gomulka és felesége. Rendőrnek, biztosításnak nyoma sincs. Taps, éljenzés és az állampolgári köte­lességének eleget tett választót. Aki egyben a LEMP él, megrohanják az újságírók. Néhány szó a rádió mikrofonjába, s a ri­porterek kérdéseit máris túlhar­sogja az időközben összegyűlt varsóiak éneke: »Száz évig élj!...«, amellyel a legszívesebben köszön­tik azt, akit szeretnek. Gomulka már az utcán van, s együtt énekel a tömeggel. A hazafelé induló Gomulkát kí­sérő varsóiak és »Wieslaw« között — sokan így, régi illegális fedő­nevén hívják őt — közvetlen be­­szélgetés alakul ki. Gomulka las­san sétálva megy a Francuska ut­cán, felesége mellett, körülötte legalább kétszázfőnyi tömeg. Egy autóbusz megáll a járda szélén, az utasok integetnek Gomulkának, ő leemeli kalapját és mindenkinek visszaköszön. A Barcinska utca sarkait egy újságárusnál lapokat vásárol (itt minden reggel félre­teszik számára az újságokat). Közben a Barcinska és az Elster keresztutcákon át az egyre gyara­podó ,sétáló társaság* megérkezik ♦ a Francuska utcával párhuzamos ^ Laska utcába, amely itt nem­­ messze a gyönyörű Paderewski ♦ parkba torkoll. A 109-es számú £ ház előtt Gomulka bocsánatot kér.­ ^ »Ne haragudjanak, de még nem­­ reggeliztem!...« Gomulka utoljára int. Bemegy a ♦ kapun. A tömeg — nők, férfiak,­­ gyerekek, munkások, kisiparosok, értelmiségiek, fiatalok és öregek — még egyszer utoljára eléneklik a »Száz évig éli«-t és békésen szétoszlanak. A külföldi újságírók hazafelé ballagva megállapítják: »Valóban, Lengyelország legnép­szerűbb embere!...« Találkozás és beszélgetés Wladyslaw Gomulkával És most lengyel kollégáim­mal itt állunk a Laska utca 109. előtt. Egyszerű, három­­emeletes bérház, akárcsak a budapesti Béke téren, lépés­nyi parkosított kis udvar kö­rülötte. Kollégáim beinvitálnak a kapun. A falon a lakók táb­lája, összesen kilenc lakás van a házban, minden emeleten három. A táblára ragasztott és tussal írt fehér cédulák kö­zül a legutolsón: »Wladyslaw Gomulka«. A lépcsőn dübörögve szá­guld le két kisfiú és két kis­lány. Pillanatok alatt felfog­ják a helyzetet. — A Gomulka bácsit tetszik keresni? — kérdi bátran a kis Andrej, a második emeleten lakó Edward Romanovszki vasutas nyolcéves fia. — Igen, itt lakik ... A gyerekek elmondják, hogy Gomulka feleségével és menyével a harmadik emelet egyik háromszobás lakásában lakik. (Lift nincs a házban.) A két kislány, Barbara és Lucinka — rendszerint egy­szerre beszélnek — elmondja, hogy »Wieslaw« bácsi és Sofia néni már megreggelizett és együtt mentek el sétálni. A Misi kutyát vitték ki a park­ba. Tessék utánuk menni! Menetünk (elöl én a két kis­lánnyal, mögöttünk a két len­gyel kolléga) a park sétautain kanyarog. Jobbfelől felénk hangzik a jégpálya zenéje. Talpunk alatt csikorog a hó. Lucinkáék tényleg jól tudják, hogy merre szokott harmadik emeleti szomszédjuk sétálni. Nemsokára szembe gurul ve­lünk egy kis barna szőrcsomó, kilógó lila nyelvecskével. Kis füttyel visszahívja a »Misit« egy középtermetű, sötétszürke télikabátos férfi, aki mellett barna bundás, sárga fejken­dős nő sétál. A két, kislány odafut »Wieslaw« bácsihoz, aki lehajol hozzájuk­ és meg­simogatja hajukat.* Azután szemüvege felém csillan, mo­solyog és bólint. — Ne haragudjék Gomulka elvtárs, hogy séta közben za­varom — kezdem és bemutat­kozom, de félbeszakít: ♦ — A tény azonban az, hogy ♦ mégis megteszi. Pedig ponto­♦ san két órányi pihenést szán-e ♦tarn magamnak. KERESKEDELMI TÁRGYALÁSOK: Szávai étet- amely, beval­­lom, meghökkent — derűs mű­ BUDAPESTEN : sólya tompítja és ahogy hozzá­♦ fűzi­­tások és a Szovjetunió által ♦ — No, de hiszen mindez a 1957-ben nyújtandó hosszú- ♦ maguk foglalkozásához tartó­­lejáratú áruhitel, az ezekkel ♦ zik... összefüggő pénzügyi kérdések, ♦ Széleskarimájú puhakalapja, valamint a jövőbeli gazdasági ♦ amely alól kicsillan ezüstös kapcsolatok előzetes megbeszé- ♦ halántéka, kissé beárnyékolja lése. A tárgyalások meleg, ba-­a szemét, ráti légkörben, a teljes egyen- ♦ Nem szakítja félbe a séta­­jogyság alapján, eredménye- t lát, s mellé kerülve, együtt sen haladnak.­­haladunk. Nem, a választások­ról korai lenne még beszélni. Ez a választási vasárnap arra sem éppen alkalmas, hogy a nemzetközi kérdések kerülje­nek szóba. A magyar hely­zetre terelődött a beszélgetés, a magyar munkások sorsáról. Arról szívesebben beszél. — Rendkívül fontos dolog — mondja megfontoltan , és tagoltan —, hogy a magyar munkások komolyan dolgoz­zanak... Ne hagyják magukat heccelni az ügyesen álcázott ellenforradalmároktól... — Átadhatom ezt az üzene­tet, Gomulka elvtárs? — Igen — bólint és megkér­dezve, hogy melyik lap mun­katársa vagyok, így folytatja: — Éppen jó. A Népakarat, a­­ magyar szabad szakszerveze­tek lapja útján szeretettel üd­vözlöm a magyar munkásokat, a magyar szervezett dolgozó­kat és üzenem nekik: a bá­nyászoktól kezdve végig, az egész vonalon fogják meg ke­ményen a munkát, mert csak a munka segítségével szabadít­hatják meg magukat a mun­kanélküliség fenyegető rémé­től... — A magyarok értsék meg azt is, hogy a nemzeti függet­lenség biztosítéka is — akár-­­csak nálunk, lengyeleknél — a­­ normális munka és a rend. ♦ Korcsolyát csörgető gyerek: kék, vasárnapiasan öltözött papák, mamák jönnek szembe az úton. Mosolyogva, hango­san üdvözlik Gomulkát, aki mindenkinek visszaköszön, kalapot emel, rámosolyog a gyerekekre. Azután így foly­tatja: — Igen, teremtsenek otthon teljes rendet a magyar mun­kások. Van kormány­uk, Ká­dár János kormánya, amelyik az ő érdekeiket képviseli. A munkások támogassák tehát ezt a kormányt!... Amikor búcsúzóul kezet szo­rít velem, azt mondja: — Ezt meg... MAGYAR-SZOVJET Néhány nap óta I. F. Szemj­­csaszinov külkereskedelmi mi­niszterhelyettes vezetésével szovjet gazdasági küldöttség tartózkodik hazánkban és tár­gyalásokat folytat illetékes magyar szervekkel. A tárgya­lások három fő kérdés körül csoportosulnak: mégpedig az 1957. évi kölcsönös áruszállí­ Jelentés a Záhonyból Nyers Rezső: Lesz elég élelem és iparcikk Leleplezték a főváros egyik hírhedt találkahelyét •­Este 11-ig lehet az utcáit járni Az Országos Rendőrfőkapitányság vezetője a budapesti ♦ üzemek, vállalatok és hivatalok zavartalan munkájának bizto­♦ sítása érdekében — a szovjet katonai parancsnoksággal cgyet­♦ értésben — Budapesten a szabad mozgást 1957. január 21-től ♦ kezdve hajnali 4 órától este 23 óráig engedélyezi. ­ 48 468 tonna a szénbányászat­­ szombati eredménye . A szénbányászat dolgozói ismét rácáfoltak a kishitűekre. Január 19-én 48 168 tonna szenet adtak az országnak. A ter­melés grafikonja egyre felfelé ível a magyar szénbányászat­ban. Köszöntjük a közép-dunántúliakat, a nógrádiakat, kom­lóiakat, dorogiakat, akik napok óta túlteljesítik az előirányzott szénmennyiséget. ♦ „Príma a koszt csodás a fenger.. Vidám levelek és berlini postások híradása az NDK-ban üdülő magyar gyermekekről Postahivatal vagy fénykép­­kiállítás? Szülői értekezlet vagy mozielőadás? Mit keres néhány száz izgatott mama és papa, egy ölrevaló levél, sok szép fénykép és egy mozigé­pész vasárnap délelőtt a Szak­tanács nagytermében? Képeslap Bansinból A mamák és papák a Német Demokratikus Köztársaságban üdülő gyermekek szülei. A leveleket világjáró csemetéik írták Drezda mellől, Kreischá­­ból és Usedom szigetéről, s a képek is róluk készültek, csak­úgy, mint a mozigépész hóna alatt lapuló filmtekercs. Takács mama boldogan mu­togatja Laci fia verébfejbetűk­­kel írt háromsoros levelező­lapját: »Szerencsésen megér­keztünk és szép ruhát kaptunk örökbe. Príma a koszt!« A Schmidt család testületileg ra­gyog örömében. A nagymama alig tud betelni a Miki gyerek kikerekedett arcát megörökítő fényképpel. Anyuka és Gabi, a nagylány­ egymás kezéből kapkodják ki a Bansinban üdülő ikrek, Miki és Jancsi le­velét. A praktikus János ar­ról számol be, hogy eddig 21 márkát, cipőt és tréningruhát kaptak, a költői Miklós vi­szont a tenger szépségeiről áradozik. Táncoló, kacagó gyerekek üzenem, ezt írja! Elsötétedik a terem, pereg­nek a filmkockák és peregnek bizony a könnyek is sok mama szeméből. Örömkönnyek, hi­szen a bansini üdülőről készült rövidfilm minden kockája gyermekeik örömét sugározza. Kényelmes, szép szobák, fi­nom falatokkal megrakott reg­gelizőasztal, táncoló kislányok, pompás játékok, kórusban ne­vető fiúcsoport képe villan fel a vásznon. Aztán vége a vetí­tésnek és a szülők szinte meg­rohamozzák Heinz Brüllt, a levelek, fényképek és üzene­tek kedves postását. Heinz Brüll — az NDK szakszervezetei »Szocialista Magyarországot Megsegítő Bi­­­­zottságának« titkára — vitézül Lóránt L. Endre : állja az érdeklődök ostromát.­Mit csinálnak a gyerekek Kreischában? Pihennek, tanul­nak, táncolnak és saját kis­autójukat vezetik. Van televí­zió, ródli és fotolaboratórium is. Ruhát küldeni a kisfiúnak? Ugyan minek, hiszen mind­egyik kapott fehérneműt, cipőt, mackóruhát. Sőt egy csoport gyereket tetőtől talpig felöltöz­tették a kreischai bányászok. 149 bányász várta őket a pá­lyaudvaron és egy áruházban fejenként. • 7­ 800 forintnak megfelelő márkát költöttek rá­juk. „Szeresd úgy a babát, mint én”. Aztán azt is elmondja Heinz Brüll, honnan, miből kerül ki a 2700 magyar gyermek há­romhónapos üdültetése, a nagyszerű ellátás, a sok aján­dék. Négy hét alatt 13 millió márka — több mint 65 millió forint — adomány érkezett a szakszervezeti központ segély­­bizottságához. Fritz Gailer berlini kisfiú biciklire gyűj­tött 38 márkáját küldte el ma­gyar pajtásai megsegítésére. Egyik leipzigi pionirtábor lakói évek óta féltőn dédelgetett tyúkfarmjukat adták el 500 márkáért és a pénzt eljuttat­ták a bizottsághoz. Valamelyik csöpp berlini kislány a babá­ját ajánlotta egy pesti lányká­nak ezzel a felírással: »Szeresd úgy a babát, mint én.« Egy csoport bányász 600 tonna jut­tatott szénről mondott le a magyar dolgozók javára. A szén, egy teljes vasúti szerel­vénnyel, a jövő héten érkezik Budapestre s a szakszerveze­tek 3000 családnak oszthatnak belőle két-két mázsa tüzelőt. — Elvinné-e levelünket a bányászoknak és a gyerekek­nek? — kérdi egy papa. — Gemacht — rendben van! — ígéri Heinz Brüll és hama­rosan tele a két keze sebtiben írt levelekkel. S a levelek mellett mást is visz a tarso­lyában. Millió csókot a gyere­keknek és megannyi köszöne­tét a nemzetközi munkásszo­lidaritás eszméjétől áthatott keletnémet szervezett dol­go­­zóknak, igaz barátainknak. (v. ro­ mm Heinz Brüll az önkéntes postás szerepében

Next