Népakarat, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. sz.)

1957-01-06 / 4. szám

Nem csak „a Jani fiú** ügye! „Ott, ahol él anyám..." ■ a. Tizenegy Angliában tartózkodó menekült üzeni hozzátartozóinak: Mindannyian táborban lakunk. Nem dolgozunk ... Elhelyezést csak bányában kaphatnánk, amelyhez szerződésileg kétévi kötelezettséget kellene vállalnunk... Hazatérésünk érdekében megtettünk minden szükséges lépést és a magyar külképviselet segítségét kértük... Lovász József... Lovász Gusztáv... Bárány József... Beles János, édesanyjának, Beles Jánosnénak, Budapest, IV. kerület, Tavasz utca 51.” Az üzenet a távoli Angliából, kilométerek százairól eljutott most egy magyar újság papírjára. És Újpesten, a Tavasz utcában, egy őszhajú néni kezében megremeg az újság lapja. „Hazajön!’ — Jó lesz-e ott kint? Tudja az ördög, s különben is nem érdemes ezen annyit gondolkodni. Majd meglátjuk, ha ott leszünk — mondta Beles Jánosnak barátja, Gyuri, amikor november 22-én (vagy negyven más fiatallal együtt) teherautóra szálltak, hogy elinduljanak Ausztriába. Elindultak. S végeredményben a kalandvágy sem lebecsülendő érzés. Kiiáthatatlan is a fiatalemberekből... — De így, hogy egy szót sem szólt róla* nekem... Ez fáj, gyermekem, higgye el, a legjobban... — Ezt már Beles néni mondja, „a Jani fiú" mamája. Ott ülünk vele, a jó melegre fűtött kicsi szobában. Halk szavú asszony a mama — s most különösen nehezen szakadnak fel belőle a szavak, talán óvatosságból is, mintha nem bízna kérdéseim őszinte szándékában. — Ment valakihez, rokonhoz a fiú? Vagy senkijük sincs Anglában? — próbálom kibogozni a „miért”-et, megérteni és elkénzelni a Janit. — Senkihez, kedves... Nincs rokonunk... De én nem is tudom, miért kellett elmennie... Hiszen nem csinált semmit... Itt vannak a szomszédok, mindtől meg lehet kérdezni, dolgozott egész nőn. Gépkocsit vezetett a KÖZÉRT- nél... De nem is tudom, mit mondjak... És nem is tudom, miért kérdi? Kiment szegény fiú, elég baj az nekem. Most már egészen értem a nénit, nem tudja, hogy egyszerű gondni«*«!’**1 -Arcra toluló felenetei közül mit mondhat el nekem. — Néni drága, igazán az újságtól jöttem ... Nem, nem a követségtől, nem is az útlevélosztályról ... Tulajdonképpen nem akarok semmit, csak éppen beszélgetni a fiáról. És arról: várja-e? Hogy várja-e? Úgy érzem, ez a kérdés kissé felesleges is, hiszen már könnyebb magam elé képzelni. Előttem a fényképe: magas, hullámos szőkehajú, melegszemű ember. Itt élt ebben a szobában. Vajon hogyan élt? — Menyasszonya van a Janinak, de nem tudtak még összeházasodni, kicsi ez a lakás ... Ketten éltünk itt. Olyan nagyon jól gondját viseltem ... S olyan anyás fiú, pedig már huszonhat éves... — Igen, Jani volt az anyámasszony katonája — szólal meg, egész beszélgetésünk alatt először. Jani egyik nővére. — Istenem, hogy elment... Pedig reggel még azt mondta: »Anyám, főzzön jó erős paprikás gulyást...« És aznap hiába vártam a gulyással... Azóta csak most hiszem újra, hogy az én fiam a Jani, mióta megláttam az üzenetét... Enged a feszültség: mintha a néni szívéből lassan megindulnának felém a bizalom első sugaracskái. Mert már a gondjait kezdené megosztani: — Hogy tud majd hazajönni, hisz’ nincs pénze? S vajon itt visszaengedik-e a munkahelyére? És hogyan fogadják majd, ha újra itt lesz? Magyarázom erősen, hogy higgyen nekem: az amnesztiarendelet élő valóság, az ország komolyan, halálosan komolyan veszi minden szavát szeretettel várjuk vissza azokat, akik elsodródtak a hazától. S ott ül, a néni a kályha mellett, fekete kendős, kicsi asszony, s ahogy ül, a fiát visszaváró anya, a Peer Gynt Aase anyósa szobrot lehetne megmintázni róla. Búcsúzunk Ki kísér a havas utcára. Most már remél és kér is segítséget — tőlem. — Segítsenek, ha tudnak valamit, s ugye tudnak? Hamar jöjjem már a Jani! — Nem a vőlegény, nem a férj a fiú várása ez, aki után az anya szíve örökké tele marad szerető szerelemmel. Vajon muzsikál-e az angliai tábor rádióján a dal: »Oly távol, messze van hazád?« Vajon hallgatta-e már Jani a sorokat: »Ott, ahol él anyám, ott van az én hazám, ott lennék boldog csupán«...? Talán nem — a honvágy dala amúgy sem minden szívben egyforma. De hazahozzaa Janit«. Mert nagyon várják a Tavasz utca 51-ben ... Győry Zsuzsa Gyötrőtábor Ausztriában a visszatérő magyarok számára A Volksstimme című osztrák lapban a Passauer Neue Presse híre alapján a következő közlemény jelent meg: „Miután a közeljövőben nagyobb számú magyar visszavándorlóra számítanak, a Passau közelében levő Schalding helységben levő menekülttáborban gyűjtőtábort rendeztek be hazatérni kívánók részére. Itt kerülnének összeállításra a csoportos szállítmányok és innen vinnék őket a magyarosztrák határra. ("Szántó—Szécsén zenés vígjátékával") mutatkozik be a Pannónia Filmstúdió ra kilátásba, újabb nagy tervekkel foglalkoznak. Egész estét betöltő játékfilmeket akarnak készíteni, hogy nemes vetélkedésre keljenek a Hunnia Filmgyárral és az újabban ugyancsak játékfilmeket is forgató Híradó- ésDokumentum Filmgyárral. Két forgatókönyvön már javában dolgoznak. Ez egyik egy zenés vígjáték, szerzői: Szántó Armand és Szécsén Mihály, a másik tervbevett film Csapó György szairikus vígjátéka. — Még csak a kezdet kezddetén vagyunk — mondja Újhelyi József igazgató —, de márciusban már szeretnénk megkezdeni a munkát. Főként ddám, szórakoztató filmeket veretnénk készíteni. Természetesen tovább dolgozik bábos rajzfilmcsoportunk is. A Pannónia Filmstúdióban ■léink visszhangot keltett Tártok Jánosnak, a Népművelési Minisztérium filmfőigazgatósága vezetőjének lapunkban egutóbb megjelent nyilatkozta. — Nem lehet arra hivatkozni — mondják —, hogy gazdasági szempontokból nem célszerű most a külföldi filmek szinkronizálása. A mozilátogaó közönség legnagyobb része szereti a szinkronizált filmeket és ragaszkodik hozzájuk. A hiba a múltban az volt, hogy györge, rossz filmeket kellett elsőbb utasításra szinkronizálnunk, mejhatékozottabb tilakozásain ellenére. A rossz flmeken persze nem segít a szinkron. A jó filmeken pedig sem ront, sőt fokozza érthetőségüket. Azt szeretnénk, ha a évében mi választhatnánk meg azokat a filmeket, ameyeket valóban érdemes és néhó szinkronizálni. Aki pedig ragaszkodik az eredeti szöveghez, annak tegyék lehetővé, hogy kedvenc színészeit megnézhesse és meghallgattassa egy külön erre a célra kijelölt moziban, ahol ugyanazokat a filmeket feliratozva áthatja. A szinkronvita tehát tart . Pannónia Filmstúdió művészei a vita eldöntéséhez a nost befejezett két olasz film. -Szegény szerelmesek krónikája és aHalló, Gabriella« kitűnően sikerült szinkronjával kívánnak hozzájárulni. Garai Tamás : — Mi újság a Szinkron Filmgyárban? — tesszük fel az első kérdést Újhelyi Józsefnek,a gyár igazgatójának. Élénk tiltakozás a válasz: ! — A Szinkron Filmgyár neve megszűnt! Az új elneve■ zésünk: Pannónia Filmstúdió. ’ A Pannónia Filmstúdió mun■ határsai most, hogy nagyobbb önállóságot helyeztek számuk- HOGYAN DOLGOZIK egy lengyel munkástanács ?] Jerzy Boguslawski, a Tribune Ludu című lengyel lap munkatársa írja: — Megvallom, hogy a varsói motorkerékpárgyárban első ízben hallottam egy gyári beszélgetés folyamán az »ügyfél« szót. Az önkormányzat ülésén, amelyen részt vettem, ez a szó egyébként még sokszor elhangzott. — Vonzóvá kell tennünk motorkerékpárjainkat — mondotta az egyik munkástanácstag —, az ügyfél csomagtartót akar, az ügyfelek szebb lámpát követelnek, tetszik nekik a szélvédők alkalmazása... és emellett jól kereshetünk... Rögtön utána a gyár konstruktőrje szólt. — Kisebb oldalkocsitípust tervezünk, így több lesz a hasznunk és az ügyfelek számára is előnyös lesz... Ami pedig a tartalékalkatrészeket illeti, tudomásul kell végre venni, hogy a vevők különösen az idény kezdetén keresik a pótalkatrészeket. Vagyis gyártásukat erre az időszakra fogjuk koncentrálni. Elvégre az ügyfél és a haszon érdekében termelünk. Milyen jó volt végre hallani, hogy gazdasági nyelvünk az üzemekben az »ügyfél«, a »jövedelmezőség«, »haszon« és más efféle kifejezésekkel kezd gazdagodni. Az olvasót persze érdekli, milyen kérdések kerültek még szóba. Nos, igen sokat vitatkoztak azon, hogy az önkormányzat milyen szótöbbséggel hozza határozatait. A vélemények, persze, erősen megoszlottak. Végül is az a nézet kerekedett felül, hogy az egész gyár munkájának érdeke, ha abszolút szótöbbség kell a határozathoz. Miután az önkormányzat egyhangú határozattal megerősítette állásában Laskowski igazgatót, egy másik kérdésben ismét izgalmas vita kerekedett. Scootert (robogót), vagy motorkerékpárt gyártsunk? Melyiknek van nagyobb jövője? Hogyan alakul a kalkuláció, az árak? Figyelembe vették-e a lengyelországi utak állapotát? Zsúfolódnak az érvek. »Franciaországban ilyen irányban halad a motorkerékpáripar fejlődése« — szól közbe az egyik. »A Német Szövetségi Köztársaságban pedig ugrásszerűen fejlődik a ,Moped' gyártás« — mondja a másik. A számunkra levonható következtetések? Fejleszteni kell a segédmotoros »Moped« kerékpárok gyártását, de a scooternek is nagy jövője van, ezt sem lehet elhanyagolni. Fellángol a vita. Most már nemcsak a »hivatalos« ötéves tervről van szó. Itt vannak már a rajzok, sőt a modellek is... — Vajon figyelembe vették-e a béralap kiszámításánál a scooter-gyártás munkaigényességét? — szól bele a főkönyvelő. Zavarodottság támad. Laskowski igazgató hozzám hajol és a fülembe súgja: »Ez talált. Műszaki knock-out.« De a scooter-pártiak nem adják fel a harcot és végül is ép bőrrel megússzák, bár némi fenntartással, a jövőben alaposabb kutatásokat kell végezni egy új gyártmány bevezetésénél, sokkal jobban figyelembe kell venni a külföldi irodalmat, tapasztalatokat ... JÓZSEF KÖRÚT 29 A József körút 29. szám alatti épületre, amelyet joggal lehet a magyar divat hajdani fellegvárának nevezni, egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket. Levelében a kibombázottak nevében felszólítja a szerkesztőséget: ostromoljuk meg ezt a fellegvárat... Segítsük elő, hogy az ott székelő Ruhaipari Tervező Vállalat — amely olvasónk szerint teljes egészében felesleges, ráfizetéssel dolgozó intézmény — megszűnjék, s hivatali helyiségeit mielőbb lakásokká alakítsák át. Divatdiktátorok alkonya Az ostromot felderítéssel kezdtük. Sorra jártuk a ruhagyárakat, meg a kereskedelmi szerveket, hogy kipuhatoljuk, csakugyan bealkonyodott-e már a fellegvár felett? Úgy látszik, igen. A kispesti Férfiruhagyárban és a Május 1 Ruhagyárban hallani sem akarnak többé a Ruhaipari Tervező Vállalatról (az egyszerűség kedvéért ezentúl RTV-nek nevezzük). Alaposan megindokolták, miért nem. Íme: Az RTV 1948 óta monopolizálta a magyar férfi-, női és gyermekkészruha-tervezést. A gyárak — egészen tavalyig — csakis azokat a modelleket használhatták munkájukhoz, amelyeket felsőbb utasításra az RTV-től kellett vásárolniuk, így lényegében egyetlen szerv, sőt azon belül is két-három ember ízlése döntötte el, hogy mit hordjunk országszerte. Azuniformizálást a modelleket felülvizsgáló vegyesbizottságok működése sem akadályozhatta meg. „Gerő-zakó“ és társai,, • így született minden különösebb bonyodalom nélkül az 1910-es években a központi tervezés egyik csodája, aGerő-zakó.« (Ne csodálkozzék az olvasó, ha eddig nem halott róla! Mi is csak most tudjuk meg a szakemberektől, hogy évekig ezt hordtuk ...) Valakinek ugyanis akkoriban az a zseniális ötlete támadt, hogyha minden zakót egy-két centiméterrel rövidebbre szabnak, ez óriási szövet-megtakarítást jelent. A külső nem számít. Az RTV tehát ennek megfelelően készítette el modelljeit, s mivel ezeken váloztatni nem lehetett, a konfekcióipar a vevők keserűségére ontotta aGerő-zakót«. Hozzátartozik azonban az gazsághoz, hogy szép és jó modellek is készültek a vállaltnál s ezek a külföldi ruhaversenyeken sokszor szereztek dicsőséget iparunknak. Nem rossz üzlet a monopólium A változatosság iránti vágy, az egészséges versenyszellem kialakításának óhaja mellett súlyos, zsebbevágó okok miatt is idegenkednek a gyárak az RTV-től. Ez ugyanis drágán dolgozott — nem csoda, hiszen a gyárakból élt —, modelljeit és műszaki anyagait 4000—22 000 forintig terjedő áron mérte, ezenkívül az üzemek még külön sápot fizettek a vállalat fenntartására. Monopolhelyzetét felhasználva, az RTV egy időben a Kispesti Féiruhagyárral még azokat az exportmodelleket is »megvásároltatta«, amelyeket a gyár saját költségére, saját embereivel, nemcsak a vállalat közreműködése nélkül, hanem annak ellenkezését legyőzve, tervezett. Egy kicsit erkölcstelen üzlet, dehát amint mondják, a pénznek nincsen szaga, az ATV-nek viszont sok pénzre volt szüksége. Létszáma a kezdeti 20—25 főről 260-ra duzzadt, no meg sokba kerültek az anyagilag kevéssé gyümölcsöző nemzetközi ruhaverseny-bemutatók. Érthető, hogy a gyárak nem óhajtják tovább eltartani a vízfejjé duzzadt RTV-t. Azt mondják, saját rezsiben olcsóbban és gyakorlatiasabban terveznek, mivel ők ismerik leginkább anyagkészleteiket és technikai feltételeiket. A fellegvár lakói a tervezésnél bizony elrugaszkodtak az élettől, s a tömeggyártásra alkalmatlan modellek megváltoztatása hosszú, bürokratikus huzavonával járt. A fellegvár ellenáll Miután a rendelők nem kérnek tovább akényszerházasságból, úgy véltük, hogy az ATV-t már felszámolás közben találjuk. Dehogy is! Kurbel Gyula, a vállalati munkástanács elnöke azzal fogadott bennünket, hogy termelő, méghozzá rentábilis vállalattá alakulnak át. Megszüntetett iparfejlesztési osztályuk dolgozóit beosztották a műhelyekbe, amelyekben ezentúl ők maguk készítenek saját terveik alapján minőségi, osztályon felüli ruhákat, s ezeket saját üzletükben szeretnék árusítani. Az átszervezés egyébként nem jár létszámcsökkentéssel, s az adminisztráció sem lesz kevesebb. Hogy mikorra lehetnek rentábilisak, azt még nem tudják. Kurbel Gyula beszélgetés közben megjegyzi: — Nem mondunk le a tervezésről Meggyőződésünk, hogy a gyárak előbb utóbb visszatérnek hozzánk, mivel nem készültek fel az önálló tervezésre. A korábban hallottak alapján ebben erősen kételke* dünk... Vég Tibor, a Kömnynyűipari Minisztérium ruhaipari igazgatóságának vezetője azonban másként vélekedik, sőt ő még arról ismeggyőz bennünket, hogy az RTV átszervezését sem kell komolyan venni. — Csupán az a célunk, hogy a vállalat dolgozói addig se maradjanak munka nélkül, amíg újra teljes gőzzel tervezhetnek. Erre hamarosan sor kerül, mert az, hogy egykét gyár kiesett a megrendelők közül, nem sokat számít. Ott vannak a többiek, például Debrecen, Sopron, meg az OKISZ, amely összes szövetkezeteinek az RTV modelljeit »szériázza. Kinek kell az RTV ? (Csak így zárójelben: mi az OKISZ-tól úgy értesültünk, hogy a jövőben ők is teljesen önállóan terveznek, nemcsak a saját szövetkezeteiknek, hanem más kisebb ruhaipari üzemeknek, s részben a soproni és debreceni ruhagyáraknak is...) Ez lenne hát ahelyes megoldás? Aligha. Azok a szakemberek, akikkel a hosszadalmasostrom hevében beszélgettünk, úgy vélik, hogy ha az RTV-t átszervezik, ám tegyék. De nemmel-ámmal, mint eddig, hanem úgy, hogy rövid határidőn belül valóban rentábilis üzem legyen. Ha ez nem sikerül, vagy nincs rá biztosíték, akkor oszlassák fel. Egyik legfontosabb feladatát, az anyaghányad megállapítását és ellenőrzését bízzák egy két- háromtagú, pártatlan, az érdekelt minisztériumoktól függeten csoportra, az újonnan alakuló ipari vezetőszerv keretében. A tervező szakembereket bizonyára tárt karokkal várják a gyárak, amelyekről éppen az RTV állapította meg, hogynem készültek fel az önálló tervezésre«. Mi megszívlelendőnek tartjuk, amit a szakemberek mondanak. Ám egyelőre úgy látszik, hogy az RTV — bármenynyire életképtelen is jelenlegi formájában — szeretnemindenáron együtt maradni. Ismét monopol helyzetbe kerülni, s ezt a kívánságát másutt is támogatják. Hát így bizony, sajnos, nehezen jutnak be a kibombázottak a divat fellegvárába, amely — valljuk meg őszintén — mindörökre divatját múlta. Nincs szükségünk arra, hogy restaurálják. Anélkül is elég vén szüünkbe került. Miklós Dezső RTV — az uniformizált divat fellegvára Fizessen elő a NÉPAKARATra! LAKÁSÁRA KÉZBESÍTIK REGGELENKÉNT A LAPOT Kedves Olvasónk! * Értesítjük, hogy a Népakarat február 1-től kezdve nemcsak napi árusításban kapható, hanem előfizethető! Az előfizetett lapot a posta hírlapszolgálata lakására kézbesíti. Szeretnénk lapunkat minden olvasónknak biztosítani, ezért kérjük, hogy az alábbi megrendelő lapon jelentse be előfizetési szándékát. Az előfizetésre vonatkozó tudnivalókat a szerelem ! 1. A lap előfizetési díja havi 12,— Ft. (negyedévre 30,—, félévre 72,— Ft.) A megrendelőlap alapján az előfizetési díjat a megjelölt lakáscímen a postakézbesítő szedi be. A díjak előzetes megfizetése nélkül a posta a lap kézbesítését nem indítja meg. Január hó végéig történő díjfizetés esetén az előfizetői példányok kézbesítése február hó 1-vel, február 1 és 16-e közötti díjfizetésnél pedig február hó 16-val kezdődik. Február 16-i lapindítás esetén a február 16—28-ig, valamint a március hóra esedékes előfizetési díjat együttesen kell megfizetni. Bérmentesítés nélkül postára adható __180056/1957. Postavezérigazgatóság HÍRLAPMEGRENDELÉS Postahivatal hírlapi és elős megrendelőlap -FIGYELEM« feliratú része tartalmazza. A pontos adatokkal és jól olvasható írással kiállított megrendelőlapot — a lakáscímre illetékes postahivatalnak megcímezve — bérmentesítés nélkül lehet postára adni. Átadható azonban a postakézbesitőnek, üzemben a sajtófelelősnek, vagy személyesen a postahivatalban. Előre is szeretettel üdvözöljük önt lapunk előfizetői táborában. ITT LEVÁGANDÓ