Népakarat, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178–203. sz.)

1957-08-15 / 190. szám

A nyugati hatalmak kitérnek a szovjet javaslatok elől Zorin felszólalása a leszerelési albizottság keddi ülésén London, augusztus 14. Az ENSZ leszerelési albizottsága kedden Ormsby-Gore angol megbízott elnökletével ülést tartott. Az ülésen felszólalt Zorin szovjet megbízott. Az albizottság pillanatnyilag öthónapos munkája ellenére sem jelentheti ki, hogy valamilyen megegyezésen alapuló határozatra jutott, a leszerelésnek akárcsak egy alapvető kérdésében is — mondotta Zorin, majd idézte Stassent, aki az augusztus 7-i ülésen kijelentette: az albizottságnak mind az öt tagja egyetért abban, hogy a fegyveres erők létszámát három szakaszban kell csökkenteni, mégpedig az Egyesült Államok és a Szovjetunió fegyveres erőit 2,5 millió, 21 millió és 1,7 millió főre, Anglia és Franciaország fegyveres erőit pedig 750 000, 700 000 és 650 000 főre. Zorin ezzel kapcsolatban megjegyezte: " Az Egyesült Államok azonban nincs tekintettel arra, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok nincs egyenlő helyzetben a határvonalak hossza és a védekezés stratégiai feltételei tekintetében, minthogy a Szovjetuniót az Egyesült Államok és a katonai tömbök katonai támaszpontjai veszik körül. Az Egyesült Államok a jelek szerint nem ellenezné, hogy a két állam fegyveres erőit az Egyesült Államokra nézve előnyös módon 2,5 millió főben állapítsák meg. Mindenki előtt világos ugyanis, hogy az Egyesült Államok e fegyveres erők mellett továbbra is teljes lehetőséggel rendelkeznek, hogy külföldi katonai támaszpontjain, a Szovjetunió közelében milliós hadsereget tartson fenn és katonailag előnybe kerüljön a Szovjetunióval szemben. Az Egyesült Államok elutasítja, hogy fegyveres erőit jelentősen (1 millió—1,5 millió főre) csökkentse, pedig ez valóban döntő módon csökkentené a háborús összeütközések veszélyét. A nyugati hatalmak e kérdésben elfoglalt álláspontja tarthatatlan és ellentmondásos. Egyfelől azt állítják, hogy a Szovjetuniónak óriási fölénye van a fegyveres erők és a hagyományos fegyverzet terén. Ezt az állítást fő érvként használják fel a katonai tömbök alakítására, az atomfegyver raktározására és e fegyver használati jogának fenntartására. Másfelől viszont, amikor a Szovjetunió a fegyveres erők lényeges csökkentését javasolja, akkor a nyugati hatalmak heves ellenállással fogadják és mindenféle ürüggyel elutasítják e javaslatokat. — A mielőbbi megegyezés érdekében — folytatta Zorin — a Szovjetunió kijelentette, hajlandó elfogadni az Egyesült Államok javaslatát, hogy a fegyveres erők csökkentése három szakaszban történjék: először 2,5 millió, azután 2,1 millió, majd 1,7 millió főre. Mi hajlandók vagyunk ebbe belemenni, bár igazságosabbnak és az általános érdekekkel egyezőbbnek tartjuk, ha a csökkentés még nagyobb arányban, 1 millió— 1,5 millió főre történnék. A fenti csökkentésekbe természetesen csak akkor lehet beleegyezni, ha jelentőségük reális lesz és végrehajtásuk nem válik kérdésessé az egyezmény aláírása után. A katonai költségvetés kérdéséről szólva Zorin kijelentette: Ahhoz, hogy az albizottság tovább tudjon haladni — mondotta a szovjet megbízott —, itt is arra van szükség, hogy a nyugati hatalmak világos és egyértelmű választ adjanak, hajlandók-e megegyezni a katonai kiadások 15 százalékos csökkentésében, miként a Szovjetunió javasolta. Befejezésül Zorin leszögezte, hogy a nyugati hatalmak továbbra is kitérnek a válasz elől a Szovjetunió világos és pontosan körülírt javaslataira 1957. augusztus 15 Visszaérkezett Moszkvába a szovjet küldöttség Moszkva, augusztus 14. Szerdán a kora délutáni órákban leszállt a Moszkva melletti vnukovói repülőtérre a TU 104-es lökhajtásos utasszállító gép, amelyen a szovjet párt- és kormányküldöttség tagjai érkeztek vissza a Német Demokratikus Köztársaságbón. Az onani felkelők nem adják meg markat Kairó, aug. 14 (Tanjug) A kairói rádió közölte az ománi imám szóvivőjének nyilatkozatát az ománi helyzetről. A nyilatkozat szerint a felkelőknek lökhajtásos repülőgépekkel, tankokkal, páncélkocsikkal és a katonák ezreivel kellett szembeszállniuk, de július 23 óta mind a mai napig nem adták meg magukat, ahogy azt az angolok követelték és hiába várják az angolok, nem is adják meg magukat. Az ENSZ-jelentés — nyugati sajtóvallomások fényében 11. Demokratikus szocializmus" — vagy fehérterror // Az ENSZ ötös bizottságának tagjai, miután a különböző dokumentumok gondos figyelmen kívül hagyásával, az imperialista sajtóvallomások el nem olvasásával és a Szabad Európa rádió adásainak meg nem hallgatásával sikeresen elkerülték a tárgyilagosság veszélyes szirtjeit és megszülték a »külső sugalmazás és beavatkozás nélküli felkelés« legendáját — új vadászterületek felé fordultak. Jelentésük egyik alapvető megállapítása az, hogy ennek a spontán felkelésnek a célja a »demokratikus szocializmus« uralomrajuttatása volt Magyarországon. Ennek a tézisnek a felállításához persze ugyancsak az előbb vázolt módszerre volt szükség, a tények tudomásul nem vételére. Jellemző ugyanis, hogy az akkoriban Magyarországon járt nyugati sajtótudósítók jelentései gyökeresen mást mondanak. Pedig ezek az újságírók és lapjaik nem a demokratikus szocializmus, hanem legjobb esetben isa demokratikus kapitalizmus hívei voltak. (Ami azért mégsem ugyanaz.) Nézzük hát, hogyan vallanak Andersen úr és társainak »demokratikus szocializmusáról« a tőkés lapok szemtanúi. Először is leplezetlenül megírták, hogy Nyugat-Németországból és Ausztriából rohamcsapatok és roham-rádióadók gördülnek a magyar határ felé. Az emberanyag jellegéről érdekesen vall a Salzburger Tagblatt október 31-i száma. A cikk értékét fokozza, hogy Salzburg évek óta a nyugati kémszervezetek és disszidens csoportok egyik központja. íme: »A Heilbrunner utcán levő úgynevezett Magyar Iroda, amely sohasem titkolta, hogy amerikai dollárokból él, mozgalmat indított a magyar menekültek között, hogy a Horthy-időkből való emberanyagot szállítsanak illegálisan Magyarországra... A salzburgi pályaudvaron már százéval gyülekeznek a magyar csoportok, hogy a határra szállítsák őket.« Ez az érdekes vallomás természetesen nem kerülhetett bele az ötös bizottság jelentésébe, miután a volt Horthycsendőrtiszteket és a Hunyadi SS-hadosztály Salzburgban középkorúvá érett legényeit nehéz lett volna a demokratikus szocializmus »kádereinek« álcázni. Hasonló okokból maradt ki Mindszenti politikai manőverezésének tekintélyes része, amelyről a nyugatnémet Deutsche Woche így írt: »A bíboros egy egykori munkatársával, a San Franciscóban élő Jaszowszky páterrel beszélt telefonon. Rajta keresztül az Egyesült Államok elnökéhez személyes üzenetet küldött, amelyben kérte... nyittassa meg az osztrák határt fegyveres anyagszállítás céljaira.« Kimaradt ez is, mert mi lenne a »demokratikus szocializmusból«, ha kiderülne, hogy uralomra juttatásához a földkerekség legerősebb tőkés hatalmának kell adnia a fegyvert. Kimaradt, mert zavarta volna az események ellenforradalmi jellegének elleplezésére irányuló manővereket. Az ötös bizottság éppen ezért behunyta a szemeit a Monde című francia lap tudósításai előtt is, pedig, mint közismert, ez a francia polgári sajtó legtekintélyesebb orgánuma és Nyugat-Európa egyik legbefolyásosabb újságja. Andersen úr szerencsétlenségére azonban a lap tudósítója azt is leírta, amit a két szemével látott. Már október 27-én: »Egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a felkelők nem a rendszer működési módja, hanem maga a rendszer ellen küzdenek.« November elsején a Monde megírta, amit az ötös jelentés el akar titkolni, a restaurációt: »Mire a szürkület, a harcok füstjébe burkolva leszállt Budapestre, mindenki számára világossá vált, hogy a magyar népi demokrácia nincs többé.« November harmadikán pedig a Monde egy másik tudósítója, név szerint Jean Roman kimondja a varázsszót, ami kiűzi őt az ötös bizottság paradicsomából: .■A forradalom, vagy ha úgy tetszik, az ellenforradalom győzedelmeskedett Magyarországon ...« A kapitalista sajtó szemtanúi még továb is mennek: arról is vallanak, amelyet az ötös bizottság jelentése ugyancsak makacsul nem akar meglátni: a fasizmus felbukkanásáról. Hallgassuk meg a nyugatnémet (!) sajtótudósítókat. November elsején a Westdeutscher Tagblatt levelezője ezt jelenti lapjának: »Elképzelhetetlen borzalmak — ez volt az események következménye ... vérben tobzódó lincstörvény lett úrrá az országon.« Ugyanezen a napon a düsseldorfi Deutsche Volkszeitung tudósítója azt írta: ..Attól az időtől fogva, hogy Budapestet elhagyták a szovjet páncélosok, szörnyűséges tömegmészárlás, valóságos Szentbertalan-éjszaka kezdődött.« A nyugati sajtóvallomások ** még ennél is továbbmennek: világosan megmondják, hogy olyan eseményekről, amelyek egyre inkább rendszerbe fonódnak és »fehér«-rezsim felé mutatnak. Nyugat-Németország egyik legtekintélyesebb napilapja, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, tudósítójának jelentése alapján november harmadikán »igazi kormány« alakulását sürgeti — nehogy »fehér uralommá fajuljanak végleg az események.« (!) A Monde tudósítóinak egyike még határozottabb: »Budapesten is tombol az embervadászat. Az egész országban (!) olyan jelenetek játszódnak le, amelyek a fehérek visszatérésére emlékeztetnek Magyarországon 1919-ben. Az ötös bizottság hónapokig kutatott tanúk után. Megtalálta, persze, az árulókat, akiknek most valamiből élniük kell — és a washingtoni elemzéssel ellentétes mondatokért nem fizetnek. Megtalálta az elsodort kisembereket is és hoszszasan idéz a »demokratikus szocialista« jelleg igazolására egy szegény kis gimnazistalányt. De saját táborában sem találta meg azokat a megfigyelőket, akik akkor az események középpontjában éltek és a tények előtt nem tudták behunyni a szemüket. A tényeket tudomásul venni, a »fehér uralmat« felbukkanása napjaiban meglátni és néven nevezni — ez megbocsáthatatlan bűn az ötös jelentés szerzőinek szemében. Sőt, több mint bűn, hiba; mert ha a tényeket tudomásul veszik, nem lehet sem kiszolgálni, sem menteni az amerikai politikát. Andersen úr bizottságának pedig éppen ez a feladata. Az £h$£-jelentés készítése. Uäz&es*. Andersen, az ENSZ ötös bizottságának elnöke a nagy dán mesemondó állítólagos leszármazottja. IFJ. ANDERSEN: — Semmi izgalom, fiúk! Itt van az öregnek néhány kötete, átírjuk jelentésnek... Nyugati előőrsünk Ag minden iskolásgyerek megtanulja, hogy akármekkorára fuvalkodik is fel az aesopusi béka — nem válik ökörré. Az adenaueri Nyugat-Németország is hiába emeli az egekig a hitleri ábránd légvárának tornyait, sohasem tiporhatja maga alá sem az NDK-t, sem Európát, sem a világot. E hasonlattal korántsem akarjuk a puszta és ártalmatlan levegővel azonosítani azokat a harckocsikat, amelyeket ma, és azokat az atomágyúkat, hidrogénbombákat, amelyeket holnap szándékozik felhalmozni a Wehrmacht. Mindössze azt szeretnénk érzékeltetni, hogy Nyugat-Németország állig fegyverben is csak olyan koloszszussá dagadhat, amely egy esetleges háború során történelmi másodpercek alatt összeomlana, maga alá temetve a szerencsétlen németek millióit. Ez most még egyszer és rendkívül nagy figyelmeztető erővel vált világossá abból a közös közleményből, amelyet a Szovjetunió és az NDK párt- és kormányküldöttségeinek megbeszélései nyomán tettek közzé kedden Berlinben. E nyilatkozat utal arra, hogy amennyiben Nyugat-Németország imperialistái, vagy az őket támogató külföldi körök atomháborút robbantanának ki. Nyugat-Németország nem kerülhetné el a hasonlóan korszerű fegyverekkel történő visszavágást, aminek szükségképpen áldozatává válna. A német nép és az egész emberiség iránt érzett mélységes felelősség hatja át azt a figyelmeztetést, hogy azerő politikájának útja nem járható, hogy Bonn önmagára gyújthatja a házat, ha tovább játszik a tűzzel. K nem az atomfegyverkezés — csak a béke oldhatja meg a németek nagy nemzeti kérdését, az újraegyesítést. A berlini közös közlemény újólag érvényt ad annak az álláspontnak, hogy a német egységhez a két német állam közeledésén, bizonyos kérdésekben folytatott közös politikáján, majd a német államszövetség megalkotásán keresztül vezet az út. Ennek az útnak egészen a végállomásáig önálló hatalomként menetel majd az NDK — ezt kivétel nélkül mindenkinek tudomásul kell vennie. Az NDK erős ország, amelynek védelmi készségét nem csupán azoknak a németeknek a számával kell mérni, akik határain belül élnek, hanem a szocialista országoknak azzal a legyőzhetetlen, száz milliókat tömörítő közösségével is, amely szilárdan áll mellette. Az NDK, »a szocializmus táborának nyugati előőrse«, az első német munkás-paraszt állam, nem eladó. A berlini közös közlemény azonban nem ** csupán a németek problémáira és nem is csak a szovjet—német barátság további elmélyítésének kérdéseire vet határozott fényt, hanem véleményt ad tudtul egész sor olyan nemzetközi kérdésben is, amely az európai biztonsággal, a nemzetközi feszültség enyhítésével, a világbéke biztosításával függ össze. Az államok, amelyek egymással szembenálló katonai szövetségekhez tartoznak, sok esetben úgy néznek egymással farkasszemet, mint lehetséges ellenségek. A közös közlemény: olyan nemzetközi megállapodások tervét vázolja fel, amelyek megszüntethetnék e földrész politikai, katonai és gazdasági feldaraboltságát, az idegen csapatok állomásozását az egyes országok területén, amelyek eloszlathatnák a holnapot illető nehéz bizonytalanságot és az egyszerű emberek otthonaiba elvinnék a tartós biztonság friss, termékenyítő levegőjét. A célok megvalósításában különleges szerep hárul arra a közös harcra, amelyet a nemzetközi kommunista mozgalom folytat a szocializmusért és a békéért , s ezért különösen nagy fontosságot kell tulajdonítanunk azoknak a megállapításoknak, amelyeket a közös nyilatkozat a kommunista és munkáspártok egységének megóvásáról, a revizionizmus, a dogmatizmus és szektarianizmus ellen folytatott harcról, a pártok kapcsolatainak további rendíthetetlen erősítéséről, az egységről, mint a jövő legfőbb biztosítékáról tesz. Az ezzel kapcsolatos kijelentéseket külön is időszerűvé teszi két körülmény: a közös közlemény kiadására nem sokkal a Hruscsov és Tito vezette küldöttségek romániai találkozása után került sor; a nyilatkozat külön is utal a romániai tárgyalásoknak a nemzetközi munkásmozgalomban betöltött kedvező szerepére. S másrészt: a közös közleményt nem nagy időbeni távolság választja el attól sem, hogy a Molotov-, Kaganovics-, Malenkov-féle pártellenes csoportosulást eltávolították az SZKP vezetéséből. Külön is figyelmet érdemel a közlemény utalása az SZKP XX. kongresszusára: nyilvánvaló, hogy a XX. kongresszus szelleme szabadabban és következetesebben érvényesül majd az egész nemzetközi munkásmozgalomban, a legfőbb belső akadály elhárítása után. A szovjet—német közös közlemény hiztö®, gyakorlatilag is járható ösvényeket szab a nemzetközi élet legfontosabb területein. Aki nem szenved gyógyíthatatlan politikai vakságban, annak meg kell látnia őket. (C8) A londoni Covent Garden zöldség- és gyümölcspiac 4000 munkásának 4 hét óta tartó sztrájkja tovább folyik. NÉPAKARAT Köszöntjük a testvéri koreai népet 1945 augusztus 15-én szabadította fel Koreát a japán iga alól a szovjet hadsereg. A magyar nép mint testvéreit köszönti a távoli népi demokrácia hős lakóit, akik anyngi áldozatot hoztak országuk szabadságának és függetlenségének védelméért és — tegyük hozzá — az egész világ békéjének megőrzéséért. Népünk őszinte nagyrabecsüléssel figyelte azt a fejlődést, amely 1945-től a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban végbement és mély együttérzéssel kísérte a koreai nép áldozatos küzdelmét, amelyet a kínai népi önkéntesekkel vállvetve vívott a nemzeti függetlenségért, a szocialista vívmányok eltiprására törő imperialista agresszió ellen, őszinte elismeréssel adózunk a szorgalmas és tehetséges koreai népnek azokért a hatalmas erőfeszítésekért, amelyekkel oly gyorsan és sikeresen gyógyítja be a háború okozta súlyos sebeket. Az a segítség, amelyet a szocialista országok és így a mi országunk is nyújtott a koreai népnek hazája újjáépítésében, éppúgy szimbóluma volt a szocialista tábor testvéri szolidaritásának, mint az az anyagi és erkölcsi támogatás, amelyet a mi hazánk kapott szocialista testvéreitől, így a koreai néptől is, hogy felgyógyuljon az ellenforradalom okozta sebekből. A magyar nép és kormánya teljes mértékben támogatja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népének és kormányának Korea egyesítésére irányuló politikáját, s elítéli Li Szin Mannak, az amerikai imperializmus támogatásával végrehajtott provokációit a fegyverszüneti egyezmény ellen. Népünket örömmel tölti el az a tudat, hogy a testvéri koreai néppel együtt munkálkodhat a Szovjetunió és Kína vezette szocialista táborban a világbéke megszilárdításáért, az emberi haladás ügyéért. 5 A független India ünnepe »Nem vagyunk hajlandók lemondani Indiáról, királyi koronánk legragyogóbb és legértékesebb gyöngyszeméről, amely minden más domíniumnál és gyarmatnál jobban hozzájárul a brit birodalom erejéhez és dicsőségéhez.« — Nem felesleges emlékezni ezekre a szavakra, Sir Winston Churchill szavaira, ma: India függetlenségének tizedik évfordulóján. Churchill igazat mondott, Anglia nem volt hajlandó lemondani a számára legértékesebb gyémántról. 1947 augusztusában azonban, amikor Indiának dominiumi jogokat kellett adni, Nagy-Britanniának már nem volt más választása. S a független India elindult a felemelkedés útján. »Tíz esztendő alatt Új-Delhi a világ fővárosai közé emelkedett« — írta a minap Walter Lippman, a neves amerikai publicista. E megállapítás súlyét éppen az adja meg, amit azonban Lippman már nem említ, hogy korunk nagy eszméjének, a népek békés egymás mellett élése eszméjének egyik nagy és fontos erkölcsi vára: a szabad és független India. És ezekkel a nemes külpolitikai célkitűzésekkel egyidőben India népe kimondotta: az országnak be kell lépnie a XX. századba. Az ország kemény harcot folytat a súlyos gyarmati örökség felszámolására. India erőforrásainak ésszerű kihasználása érdekében tervgazdálkodást folytat. Nemrégiben hozták nyilvánosságra második ötéves tervüket. A legfontosabb cél: az ország iparosítása, a nép emberi életének megteremtése: acélgyárak épülnek és hatalmas öntözőművek. Utakat és új vasútvonalakat építenek, s az országban, ahol valamikor milliók pusztultak éhen, megteremtődött az önálló nemzeti ipar. India, melynek neve azelőtt egyet jelentett az elmaradottsággal, ez év első negyedében 9339 autót gyártott... Új-Delhiben néhány héttel ezelőtti óriási robajjal ledőlt talapzatáról két szobor: két véres emlékű brit tábornok, Taylor és Nicholson szobra. S ez az esemény azt hirdeti: a történelem színpadáról eltűnnek a Taylorok és a Nicholsonok. Ugyanígy eltűnik a gyarmatosítás korhadt világa is, amelyet képviseltek.