Népakarat, 1957. december (2. évfolyam, 282–304. sz.)

1957-12-17 / 295. szám

ELTÖRÖTT AZ UGRÓDESZKA A Váci utca 46 alatt működő betegekből és csökkent mun­kaképességűekből alakult Jövi K­TSZ dolgozói kértek meg bennünket: — Rendellet­esség van szövetkezetünkben, holnap tartunk munkaértekezletet, szí­vesen vennénk, ha eljönnének . A teremben néma csend, a szövetkezet dolgozói feszültei figyelik az előadó szavait Kövesi Máté elnökasszony néhány hónapos ügyködésének megvitatása a napirend. Ko­vács Andor, a Textilipari KI­­SZÖV elnöke sorakoztat fel megdöbbentő tényeket: A kiskirálynak is mag a fele hajlikt a keze . Fejébe szállt a dicsőség Kiskirálynak képzeli magát. Nem tűri az ellen­tmondást. Beosztottjai egy részét megfe­­nyegette: kirúgja őket. Felügye­­leti hatósága Határozatait nem tartja magára nézve kötelező­nek. Gondatlanul bánik a szö­vetkezet vagyonával. Jóformán hiteles bizonylatok nélkül gaz­dálkodnak pénzzel és anyag­gal. Nem egyszer bemondások alapján könyvelnek. A tételes revizori vizsgálat jónéhány méter anyaghiányt állapított meg. A vezetőség semmiféle darabbér nyilvántartást nem vezet. Az elnök önkényesen állapítja meg, ki mennyi bért kap elvégzett munkájáért. Megsértették a szövetkezeti demokráciát. Saját fizetését önkényesen havi 3200 forint­ban állapította meg. A közgyű­lés tudta és beleegyezése nél­kül határozta el, hogy a veze­tőség a jövőben premizálja ön­magát. Bár az OKISZ rendelete — szabályos eljárás után is — negyedévenként csak 30 száza­lék prémiumot engedélyez, a főkönyvelő tiltakozása ellenére 45 százalékot fizettetett ki ma­gának, 3800 forintot. Férjéből szövetkezeti tagot csinált, a felső szervek tudta nélkül anyagbeszerzői feladatkörrel bízta meg. Az OKISZ-ban a napokban adta elő legújabb javaslatát: válasszák ketté a szövetkezetet, a gyógyult tüdő­betegek és az »egyebek« kü­­lön-külön egységet alkossanak. Elmondotta: az utóbbiak szö­vetkezetének elnöki tisztjét szeretné a jövőben betölteni. „Az ember kiteszi a szívét“... — Hazudik, egy szava sem igaz! Aljas gengsztermunkát folytatnak ellenem — ordít közbe magából kikelve Kövesi Mórné. Majd munkatársai felé fordul: — Miért tűritek, hogy rágalmazzanak? Az utcáról szedtelek fel majd mindannyio­­tokat. Embert faragtam belő­letek. Szakmát adtam keze­tekbe. Nálam tanultatok meg varrni... Oh, szégyen és gya­lázat ... Az ember kiteszi a szívét, betegre dolgozza magát — íme a köszönet... Pillanatok alatt parázs vita verekedik. Sokan kérnek szót, mellette is, ellene is. Észreve­­hetően, érzelmi alapon, a té­nyek alapos ismerete nélkül kardoskodik majdnem minden­ei igaza mellett. Jómagunk is anácstalanok vagyunk, hiába m­i faggatás, döntőbíró szerepére; nem vállalkozhatunk. Az értekezlet után két na-; non keresztül jártuk a várost; — jónéhány illetékessel beszél-; ;ünk. Kövesiné felháborodása; mesterkéltnek bizonyult. Az­ V. kerületi ügyészség időköz-: nen bekapcsolódott munkatár-­ iának ellenőrző vizsgálata­­ nagyjából egyezik a Textilipari­ OKISZÖV revizorainak jelenté-;­­ével. Az Egészségügyi Minisz- t térium és az OKISZ ü­gyinté-­ tőinek tapasztalatai is megkö-­ telítően azonosak. Kövesiné; ény’evesen tú’fizettette orma-; ’át, hűtlenül és hanyagul ke-; telte a szövetkezet tulajdonát.; méltatl­annak bizonyult az el-­ löki tisztségre. Nem okozott­­arob’émát , ennek felderítése.­ Kíváncsiságink azonban kez-­ dettől jó»va­s -árért« körül forgott. Túszén Kövesiné min-' den készf'»et kizáróan sokat hn­erv »rr.­»T-V0-7-7(T'T\ irrTTiValehetrtséffet eT^r'idf+co.-) nak. Vajon mi bujkálhat tettei mögött... ? Ügyeskedés és összeköttetés... — Az élelmes, a helyzetet gyorsan felismerő emberek tí­pusához tartozik. Tudott róla, hogy a kormány fel kívánja karolni a csökkent munkaké­pességű betegeket, öregeket és a szövetkezeti mozgalom fel­adatául adta foglalkoztatottsá­guk megszervezését. Ezt nyargalta meg. Ugródeszkának tekintette csupán »jótékony­kodását« — saját pecsenyéjét akarta megsütni a nemes cél­kitűzés tüzén. Tartalom szerint többen nyi­latkoztak így róla. S a mor­zsánként összeszedett tényeink ugyancsak nyesztűről árulkod­nak. Még máig is megfejthetetlen rejtély, hogyan kerülhetett a volt vásári textilkereskedő felesége a nagyhírű orvospro­fesszor védnöksége alatt mű­ködő szervező bizottságba, majd a megalakult szövet­kezet elnöki székébe. El kell fogadnunk a feltételezett indo­kot: ügyeskedése és összeköt­tetései révén. Amikor beszéltünk vele, fennen hangoztatta: »Minden cselekedetemet a szövetkezet felvirágoztatásának szándéka hatja át.« Úgy mondotta, a fér­jét is ezért alkalmazta anyag­­beszerzői munkakörben. Dicse­kedett vele: 3000 forintos ál­lást hagyatott ott érte. Utána­jártunk a dolognak. Nem mon­dott igazat: férje­ ura a Minő­ségi Kelmefestő és Vegytisztító, Csányi utcai telepén segéd­­munkáskodott ezt megelőzően.­ Műszaki vezetőként a család egyik ismerősét alkalmazta­­, aki hajdan ugyancsak keres­­kedősködött. Felettes szerve minden rábeszélése ellenére sem volt hajlandó őt szakkép­zett vezetővel felcserélni. Egy meglepő levél és a dolgozók igaza Körülbelül idáig értünk, amikor rá kellett jönnünk, hogy Kövesiné óvatos és kö­rültekintő kereskedő, aki a tá­madást tartja a legjobb véde­kezésnek. Meglepetésünkre ugyanis levelet kaptunk­­ Kö­­vesinétől, írásában panaszt emel a még el sem készült cikk írója ellen: »Azt ígérte nekem, ha a vizsgálat nem állapít meg ellenem törvény­telenséget, akkor segítségemre­ lesz igazságom kiharcolásában. Ehelyett — a Textilipari KI-­ SZÖV-vel karöltve — igyek­szik ellenem hangolni a szö-­ vetkezet tagságát.« Egyebek­ között még ki is oktatja szer-­ kesztőségünket.­­ Mit feleljünk reá? Megálla-­ pításainak sértő, rágalmazó, élét figyelmen kívül hagyjuk,­ így csak annyit: a vizsgálati törvénytelenséget állapította­­ meg. Elsősorban erkölcsi vo-­ natkozásban. Ezért adunk iga-­­zat azoknak a szövetkezeti dol-l gozóknak — hivatásunk szerint, védelmezve érdekeiket —, akik­ a munkaértekezleten hibás,, . vétkei ellen emelték fel sza-', ■ vukat. Ezért helyeseljük — az! ■ OKISZ, az V. kerületi ügyész-!­­ ség, az Egészségügyi Miniszté-t ' rium ügyintézőivel egyetértés-! ' ben —, hogy Kövesi Móriét­leváltották elnöki tisztségéről.­ Mocsári Károly : lepottyant az elnökasszony 1957. december 17 ! Szerelemben gyönyörű, csa­­­lódásban örökké emlékezetes, ' fájdalomban talán nincs is b első, az mindig volt. Lemon­dásban hősi dolog, vitézi tett. ■ Különben minden lemondás m ilyen, mi, idősebbek már meg­­­­tanultuk, érezzük a szánkban ; kesernyés ízét.­­ De az első ' lemondás? A '• magamét nem tudom, régen ] feledtem már. A kicsi fiamét ■ szenvedtem most át, vele ■együtt. Micsoda harc volt, mi­­­ íyen heroikus küzdelem. Bele­­­­fájdult a szivem. Hiszen négy­■ esztendős csak. Cumizott ed­­­dig, úgy tudott csak elaludni. ■Olyan volt számára a cumi, '■ mint a dohány, a pipa, a kávé '■a felnőtteknek Morzsolgatta a ■gallérját kis ujjaival, s szívta­m a cumit. Tíz perc múlva már­­ aludt. Mi kegyetlenek voltunk. (Ó. , hogy fájt később!) Azt mond­­­­ták, azzal ijesztgettük, hogy a­­ Mikulás valószínűleg elviszi­­ majd a cumikat. Figyeltem: attól a perctől kezdve mily édesen szívta es­ténként a kopott cumit. Aztán hogy örült a Mikulásnak reg­gel. Körülszaladta a kis asz­talt, mindent megnézegetett. Majd szomorú lett. Egész nap szomorú volt. Nem tudtuk, mi lehet az oka? Csak este, ami­kor síri hangon megkérdezte: »Minden cumit elvitt?...« Igen. Mind elvitte. Így mondtuk neki. Könyörtelenül, határozottan. Mert összebe­széltünk. Elvitte mind, most már nincs cumi. Az öreg Mi­kulás jár vele, alig látni ki nagy, bozontos, fehér szakálla közül. Elvitte a cumit, és most­­ szívja nagy élvezettel. Ilyen nagy gyereknek már nem való. Andris fiam hallgatott, s kis szive bizonyosan halálo­san meggyűlötte a Mikulást, aki szakállas, vénember létére cumival járja most az utcákat, házakat. Meggyűlötte, de nem szólt. Lefeküdt. Figyeltük fur­csa izgalommal. — Én nagy fiú vagyok már! — mondta egyszer felénk, s tudtuk, hogy miért mondja, összeszorította a száját, for­golódott. — Ugye, én már neon fiú vagyok­? Igen, igen. Nagy fiú. Mond­tuk neki, hogy az. Biztattuk. Mert ugye, egy kicsi fiú, csöppnyi gyerek, aki még nem tudja, hogy mi a lemondás, még nem érezte sosem keserű izét a szájában, hogyan is tud­na lemondani a cumiról? De egy nagy fiú, egy felnőtt, az már más! Az, ha akar, akkor le tud mondani. S ő akart. Néha rám nézett, s ilyenkor összeszorult a torkom. Olyan riadt volt a szeme. Se­gítségért kiáltozott a szeme, s nem mozdultam. Hogyan is keményítheti meg így a szívét egy apa? Hogyan hát? Ki tud­ja ezt? Csak ültem, s nem mozdultam. Pedig nem vitte el a Mikulás a cumikat. Hiszen én voltam a Mikulás, s ott­hagytam a helyükön. Oda kel­lene csak mennem, s a szájá­ba dugnom egyet. Ó, hogy fel­mosolyogna, hogy megköszön­né, milyen vidám lenne. S aludna mindjárt. De nem, nem­ mozdulok, összeszorítom az öklöm, belevájom a kör­möm a tenyerembe. — Nagy fiú ,carry te! —mon­dom neki hangosan, s ő hálás ezért. Segítem nagy küzdelmét. Tudja ő. De belül, belül na­gyon szomorú leszek. Eszembe jut, s folyton az jár eszemben később is, hogy milyen nehéz is az élet. Ilyenkor, négyéves korában már■ le kell, hogy mondjon valamiről az ember. Egy cumiról. Milyen kis öröm pedig. Aztán később lemond nagyobb dolgokról, egyszer ta­lán egy nőről is. Szép lesz, kí­vánatos, szőke haja a vállára omlik, pillája árnyasan reb­ben, szeme kék lesz, mozdu­lata igéző, s lemond a fiam ... Keserű lesz a szája, s áll a du­­naparton, várja, hogy leszáll­jon az alkony. Aztán elindul a fák alatt. Ősz lesz akkor, s hullanak a levelek, csendesen hullanak az útra... Hirtelen odalépek a szek­rényhez, előveszem a cumit, s viszem neki. Feltérdel. Köny­­nyes a szeme. »Nem, Andriska nagy fiú!« — s ezzel befelé fordul. Szen­ved még egy ideig, majd elal­szik. Igazi hős, én tudom. Igen, így születnek a hősök, a spár­tai jelem­ek. Egy cumin dől el, hogy kiből mi­­sz ... Illés Sándor AZ ELSŐ i ALKOTÓ KEDV mellett tört lándzsát, nemcsak fó az exportlehetőségek miatt hanem azért is, mert a pulyka nagy pusztítója a burgonya­­bogárnak, ahol pulykát te­nyésztenek, nincs veszedelem­ben a krumplitermés. S álta­lában: a szárnyas jószág neve­lése nagyon hasznos! Hajós község lakói libáért, kacsáért négyszer annyit kaptak, mint amennyit a gabonaföldek ter­méséért. Az ordasiak az újbur­gonya specialistái, hogyan tud­ják tavasszal a dunai Pestre szállítást megoldani — ekörül is folyt a vita. Ott helyben mindjárt meg­alakították a különböző fel­adatkörök szerinti szakbizott­­♦ságokat, amelyeknek tagjai ♦rövidesen munkához látnak. ♦ TÁRGYALTAK MÉG SOK ♦ MINDENRŐL, de most nem ♦ szándékom az egész vita ismer­tetése. Mindez csak kiemelte: ♦ gazdag keretbe helyezte a lé­♦ nyeget: mennyi szív, mennyi­­értékes tettvágy, szakértelem ♦ sűrűsödik az emberekben. ♦ Nagyon is fején találta a -õ szöge: — még ha kissé roman­tikusan fogalmazta is meg —­­ az egyik középkorú parasztem- i ber, amikor a tanácskozás ta­­­­pasztalataként ezt szűrte le­­tanulságul: »Van nekünk egy­­ titokzatos kincsünk, amelyről­­ sokszor megfeledkezünk, pedig­­ erőssé, gazdaggá tenne ben-­­ nünket. Ez a kincs: az emberek­­alkotó kedve...«­­ S éppen ez a kalocsai tanács­­­kozás mutatta meg azt is — ♦ anélkül, hogy erőltetni akar­♦ nem a tanulságot —, hogy mi­­ a Hazafias Népfront-mozga­♦ lom egyik legfontosabb, leg­­l­ényegesebb feladata városon ♦ és falun egyaránt. Az emberek lalkotó kedvének megihletője, ♦ megvalósulási medrébe tere­­­lője, mozgatója, irányítója le­­het a népfront.­­ További szép példák is ajkad­énok, akár messzebb se men­tsünk értük Kalocsánál. Ebben­­a járásban sok ragyogó jele Iván a népfront kezdeményezte 2 társadalmi összefogásnak. Mis­ikén harmincezer forintos tár- rsadalmi munkával járultak­­ hozzá a hídépítéshez. Bátván ♦ negyvenezer forint értékű ♦ társadalmi munkával járdát­­ építettek, körülkerítették a­­ futballpályát és parkot léte­♦ sítettek a községben. Most ♦ meg kultúrház építését terve­­­zik: a faanyagot a falu erde­­f fából, a sódert, a homokot a­­ közeli Dunából társadalmi­­munkával termelik ki, sőt szer­e­retnének még téglát is égetni. 2 Homokmégyen is kultúrház ♦ épül majd s a négyszázezer ♦ forintos építési költségből itt­­is sok tízezer forintot társa­­­­dal­mi munka tesz ki. » Más irányba is tekintve, és­­t mondhatnám még, hogy a ka­locsai járási népfront-bizott­­»»ág egészségügyi szakosztálya 277 orvos részvételével éppen a 2 minap rendezett jól sikerült to­­j­vábbképző ankétot, vagy a 2 bajai tanítóképző növendékei- 2nek a legelemibb orvosi tudni- 2 valókról rendszeresen tarta-­­ rak el "akácokat, hogy az é’et­­»be, például egy orvos nélküli »♦anyába kikerülve sürgős eset­iben maguk is segíthessenek a ♦ betegen.­­ EGY VAGY KÉT JÁRÁS » még nem az ország. Ám kicsi-1 ből kerekedik a nagy s bizo­­­nyos, hogy mindaz, ami a ka­locsai járásban az élet pezsdü­­­lését mutatja, nem egyedülálló a jelenség. Mint ahogy az is biz­tos, hogy a kalocsai­­titokza- 2tos kincs«, az emberek alkotó ♦ kedve fellelhető mindenfelé­­az országban, falvakban is, vá­♦ rosokban is. Csak segíteni* ♦ összefogni, irányítani kell,­­ hogy mindenütt alkotássá való- 2 süljön. 2 Slorváth Győző : SOKÓRÁS TANÁCSKO­ZÁSON vettem részt a napok­­­­ban. Nem volt ez nagy hord­ó­erejű politikai megbeszélés,­­ még csak nem is a főváros­­­­ban tartották, sőt nem is me­­­­gyeszékhelyen. Kalocsán, a­­járás központjában zajlott le. [ Kik voltak jelen ezen a meg» «beszélésen? Javarészt parasz­­­­tok, egyéniek és termelőszö­­­vetkezetiek, aztán néhány ta­­­nácsa dolgozó, a paprikama­­­­lom embere, valamelyik falu­­ állatorvosa, talán egy tanító­­ is, ha jól értettem a bemutat­­­­kozását. A járási Hazafias Nép­­­­front mezőgazdasági szakosz­­­­tálya hívta össze őket. A járás hároméves mező­­gazdasági tervén vitatkozgat­­tak. Olyasmin, hogy az Úszód községből elindult majoranna­­termelést más falvaikban is ki kell próbálni, ki kell kísér­letezni, hogy ültetve vagy pa­­lántázva kifizetődőbb-e? Ki kell dolgozni, hogy érdemes-e nagyobb területen borsosmen­tát termeszteni, ha igen, elő­adásokat kell tartani róla, kö­zös termelési társulásokat kell szervezni. Egy gazda elmondta, miképpen érte el, hogy ez idén földjén rövidebb idő alatt több nemes csemesepsorika termett, mint másokén. Egy ezüstkalá­szos gazda a pulykatermesztés ♦ !" is Véget ért a vasas-együttesek V. zenei fesztiválja Kodály Zoltán a vasasoknál ! Csaknem egy hónap után,­­december 15-én lezárult az V vasas zenei fesztivál. Rendkí­­­vül figyelemre méltó és szép­­ volt a három utolsó hangver­­­­seny. Schenk és Debussy kisopera-bemutató December 13-án két kis ope­­­­raművet (Debussy: A tékozló fiú és Schenk: A csodadoktor) mutatott be a központi együt­tes. Hadd szögezzem le min­denekelőtt: ilyen produkciót, csakis az zenei műkedvelés legjobb színvonalát közelítő, kitűnő szakvezetéssel rendel­kező együtteseknél tartunk megengedhetőnek. Itt ilyennel volt dolgunk, így azután egé­szen jól sikerült ledönteni a nagy fát, amelybe az együttes a kitűnő András Béla vezeté­sével belevágta a fejszéjét. Az előadás bizonyosan használ majd a műkedvelő énekesek és zenészek muzikalitásának, fogékonyságának, műveltsége csiszolásának — és ez a fő. A Schenk-operában meglepően arányos hangzásokat megszó­laltató zenekar mellett főleg a könnyed rendezés (Szécsi Fe­renc), s az énekesek felszaba­dult színpadi mozgása, helyes­­alkalmazkodása hangadottsá­gaikhoz és tiszta szövegejtése eredményezett kellemes perce­ket. Zenekarilag a merőben más természetű, modern (emellett biblikus témájú) francia kis­operát is sikerült megoldani Vétek István, illetve Végvári Rezső érdeme, hogy a kórus­rész és a kis balettbetét is szép, ízléses és stílusos volt Tatay Erzsébet tavalyi, Szé­­kelyfonó-beli éneklése után is­mét nagy feladatot oldott meg sok ízléssel, szép énekléssel. Ünnepi magyar kórus-est és záróhangverseny A hangversenysorozat 14-i, talán legszebben sikerült est­jének ünnepi órái voltak azok, amelyek a 75 éves mester, Kodály Zoltán jelenlétében zajlottak le. A munkásdalosok kitörő örömmel üdvözölték a körükben megjelent zeneköl­tőt és érthető ambícióval, szí­vük mélyéből szólaltatták meg gyönyörű műveit, amelyek az »Ünnepi magyar kórus-est« műsorát uralták. Kodály Zol­tán szeretettel köszöntötte az őt üdvözlő vasas-dalosokat. Néhány mondatban visszapil­lantott az új szellemű magyar kóruséneklés múltbéli nehéz esztendőire és útmutatást adott a munkáskórusok jöven­dő működéséhez. Végighallgat­ta a vasasok műsorát, majd hosszan, szívélyesen elbeszél-l­getett a munkásdalosokkal. A záró díszhangversenyen­ Szőnyi Miklósnak, a vasas-­ szakszervezet főtitkárhelyette-­­sének beszéde után hivatásos; művészeink adtak nagyon szép­ műsort a fesztiválon részt vett, lelkes vidéki és fővárosi mű-­ kedvelők tiszteletére. A fesztivál műsorával, színvonalával, arányaival, eredmé­nyeivel és kísérleteivel mindenképpen példát mutatott az egész zenei-, kórus- és táncos-mozgalomnak. Útkereső mozza­nataiban akad vitatható — de ami egyszer vitatható, az sem­miképpen nem haszon nélkül való. Bebizonyította ez a sereg­szemle, hogy az életképes jó énekkaroknak és zenekaroknak ma már nem terhertétele, hanem életszükséglete a magas színvonal, a magyar alaphang. S bebizonyította, hogy a bátor kísérletezés (itt főleg a táncmozgalomra gondolok) — még az eredményében vitatható kísérletezés is — százszor értéke­sebb, mint a kiúttalan egyhelyben topogás Természetesen: lel­kes, áldozatkész, segítők, hozzáértő magas képzettségű szak­emberek nélkül újat hozni képtelenség — legfeljebb újnak álcázott nagyon is régit. A fesztiválon hallott vasas-együttesek közül azonban több is képes még régebbi alkotásokból is új hangzást, friss kedélyt, a munkáskultúrához méltó tartalmi­ újdonságokat kihozni, mert a közreműködőkben megvan ehhez­ a lelkesedés, a vezetőkben az ezzel párosult hozzáértés. A leg-­­főbb tanulság: a műkedvelő mozgalomban mindkettő nélkü­'­ lözhetetlen. : Rajk András A zeneköltő a munkásdalosokkal (Hemző Károly felvétele) Díszelőadás az Operaházibán a 75 éves Kodály Zoltán tiszteletére Vasárnap este díszelőadást rendeztek az Operaházban a 75. születésnapját ünneplő Kodály Zoltán tiszteletére. Mihályfi Ernő művelődésügyi miniszterhelyettes köszöntötte Kodály Zoltánt a forradalmi munkás-paraszt kormány ne­vében. A bensőséges ünnepség után a »Háry János« került színre Ferencsik János ve­zényletével. A második felvo­nás végén a szereplők köré­ben megjelent a színpadon Kodály Zoltán is, akinek dr. Palló Imre, az Operaház igaz­gatója, Háry János alakítója arany babérkoszorút nyújtott át. NÉPAKARAT ­ Az idén már nem lesz­­ komolyabb vízhiány . Minden remény megvan arra­­— mondják a Vízművek ille­tékesei —, ha a még érvény­­­­ben levő víztakarékossági ren­►­deleteket a lakosság megtart­► ja, ebben az esztendőben szá­­­mottevő vízhiány már nem­­ lesz. A Vízművek továbbra is­­ ellenőrzik az éjszakai korlá­tozás megtartását s azt, hogy­­az ipar eleget tesz-e az élerbe­­■ léptetett intézkedések­nek. Hét­főn a délelőtti órákban igen kedvező volt a helyzet, a táro­lókban mindenütt volt víz.

Next