Népszava, 1958. február (86. évfolyam, 27–50. sz.)

1958-02-28 / 50. szám

HASZNÁLT A KRITIKA! Levélváltás — KÖZÉRT-ügyben dunk óránként érdeklődni mikor érkezik a tej és a kenyér. Miért mostoha Kelenvölgy? Korponay Pálné Kelenvölgy, Mágnes u. 10. Nálunk a Hunyadi úton csak egy Közért-üzlet van. Sajnos, ott délelőtt 11—12 óra előtt nem kapunk je­gyes tejet, sőt sokszor még kenyeret sem. Nem tu-Olvasóink bírálatát továbbítottuk a XI. kerületi tanács kereskedelmi osztályához, ahonnan a követ­kező választ kaptuk: A levelükben foglalta­kat kivizsgáltuk. Megálla­pítottuk, hogy Korponay Pálné budapesti lakos pa­nasza jogos volt. A XI. kerületi Közért Vállalatot felhívták a pa­nasz orvoslására és ennek eredményeként utasítot­ták a szállító vállalatokat, hogy úgy a kenyeret, mint a jegyestejet a kora reg­geli órákban szállítsák ki a kelep­völgyi 11429-es bolt részére is. Buzsáki Rudolf osztályvezető összeült az egyeztető bizottság s örömmel tudatom az elvtársakkal, hogy a má­sodik »Szerkeszti az ol­vasó« oldalon megjelent levelem alapján mindjárt másnap összeült a Posta Kísérleti Intézetében a vállalati egyeztető bizott­ság. Bár elutasító határo­zatot hoztak, mégis örülök a gyors intézkedésnek, mert így mégis megvan az alap a jogi eljárás folyta­tására, melynek során ügyem tisztázódhat. Pontráct István Budapest, VIII., Dankó utca 4. BB 18 Búcsú a kedves gyártól Tíz évig voltam a Vörös Október Férfiruhagyár dolgozója. Most, 68 évemmel, kértem a nyugdíjazta­tásomat. Fájó szívvel váltam meg gyáramtól, mert oly sok önzetlen jóságot és emberséget tapasztaltam hosszú időn át. Nagy türelemmel, együttérzéssel, gyámolítással és szociális támogatással segítették munkámat. Ezt — úgy érzem — soha nem tudom meghálálni. Most e sorokkal köszönök mindent az igazgatóságnak, a szakszervezeti bizottságnak és a gondnokságnak. Kívánok nekik eredményes munkát és sok sikert. Hajnal Istvánné Budapest VII., Elemér utca 36 Egyik féldeci követi a másikat Lapunk január 25-i szá­mában olvastam, hogy a gyárban is ellenség az al­kohol. Ehhez szeretnék én is hozzászólni. Az 55-ö­s villamos vég­állomásánál van egy csi­nos kis italbolt, ahonnan reggelenként csak egy nyolctagú cigányzenekar hiányzik. Én már évek óta járok az 55-ös vagy a 12-es villamoson. Eddig ezeket nem figyeltem úgy meg, mint a cikk elolvasása óta. Mostanában az újságok és a nőtanácsok állandóan napirenden tartják az al­kohol elleni harcot, sőt azóta én is jobban megfi­gyelem az iszákosokat. Úgy látom, sok balesetet okoz a dolgozók ittassága. Mennyi balesetet lehetne megelőzni, ha a dolgozó férfiak józan, tiszta fejjel mennének a munkába, még ha munka után bár­mennyit isznak is. Igaz, sokan csak féldecit fo­gyasztanak. Sajnos, gyak­ran az egyik féldeci kö­veti a másikat. Előfordul, hogy már nem is tudja el­fogyasztani azt a pohár rumot, amit a »kedves sző­ke kiszolgáló« kimért az ablakon. Arra kérem az illetéke­seket, szüntessék meg ezt a kis italboltot, hogy józan és tiszta fejjel menjenek a dolgozók az üzemekbe, hogy ne legyen könnyes arcú anya vagy feleség és ne sírjon a kisgyermek apukája után. Néha esetleg hiába is várják haza az apát, fér­jet, mert elkapta az üzem­ben a gépszíj a reggeli három—öt féldeci rum vagy pálinka elfogyasztá­sa után. Ha nem volna alkalmuk reggelenként vagy munkába menet bár­mikor alkoholt fogyasz­tani, akkor minden dolgo­zótársunk tiszta fejjel kezdené munkáját. Szilágyi Sándorné, Budapest, V., Nádor u. 26. több termelés — kitűnő mi­nőséggel A kábelgyártás lényeges része iparunknak, s ezért nem lehet számunkra közömbös a gyártmányok mi­nősége. Az elmúlt évek során kialakítottunk olyan bérezési rendszert, amelynél nemcsak a mennyiség fokozása, hanem a munka minősége is fontos. Egyik gyárrészlegünknél például a termelés mennyiségét gépenként maximáltuk, s csak ott maradt a mennyi­ség a teljesítménybérezés alapja, ahol a termelés mennyiségi növekedése nem veszélyezteti a minősé­get. Ezzel a módszerrel már eddig is szép eredmé­nyeink vannak a minőség javítása tekintetében. Medgyasszay Vince, a Kábel- és Sodronykötélgyár dolgozója AVITASAROK A jövő munkásosztályáról van szó Jogokról és kötelességekről Munkási fj­úságunk igényeiről szeretnék szólni. Sze­rintem a baj nem ott kezdődik, hogy az ifjúmunká­sok igényei napról napra nőnek. Az a fontos, hogy felismerjék: mindazért, amit a népi demokrácia nyújt számukra, keményen meg kell dolgozniuk. Való igaz, hogy éveken át, miközben jogaikról be­széltünk, keveset szóltunk kötelességeikről. Ezzel magyarázható, hogy sok fiatal nem becsüli meg a népi demokrácia vívmányait és szinte sértve érzi magát, ha kötelességeire figyelmeztetjük. Hogyan lehetne ezen segíteni? Úgy is, hogy fia­taljaink alaposabban ismerjék meg, milyen volt a Horthy-rendszerben az akkori ifjúmunkások hánya­tott élete. Az idősebb harcosok beszélgessenek a múltról a fiatalokkal. Mondják el nekik, hogy mai eredményeink nagyrészt azoknak a harcosoknak köszönhetők, akik ifjú éveikben szabadságukat, éle­tüket is kockáztatták a mai fiatal nemzedék szabad életéért. A párt a KISZ-re bízta az ifjúság nevelését, de nyilvánvaló, hogy szövetségünk egyedül nem lát­hatja el ezt a feladatot. Csak úgy érhet el sikert, ha az egész társadalom támogatja munkáját. De ez a segítség sose legyen valamiféle egyoldalú »ado­mány«. Ezzel csak a követelőzés szellemét erősíte­nénk a fiatalokban. Az ifjúságnak jó munkával, a társadalom javára végzett hasznos tevékenységgel kell kiérdemelnie a segítséget. Jó dolog, ha például a fiatalok szervezeteinek van zenegépe, televíziója s mindezek beszerzéséhez anyagi támogatást kapnak a vállalattól, a szakszervezettől. De a fiataloknak ki kell érdemelniük ezt a támogatást. A tapasztalat azt igazolja, hogy képesek nagy feladatok elvégzésére, ha komoly megbízást kapnak. Ilyen megbízatás lehet például a nyersanyag- és energiatakarékosság, az ex­portcikkek kitűnő minőségű elkészítése s mindaz, ami az adott üzem munkáját legjobban segíti. Régi igazság, hogy a fiatalok jelleme munka közben, a munkáshétköznapok harcaiban kovácsolódik ki. Ne­veljük hát úgy ifjúmunkásainkat, hogy miközben egyik kezünkkel kielégítjük feltörő igényeiket, a másikkal kérjük számon kötelességeiket! Lukács Alfréd, a KISZ KV munkatársa ­ Az olvasó szemével • Hideg, takarítatlan nézőtér, drága helyárak A január 30-i lapszám­ban egy engem igen közel­ről érintő cikk ragadta meg a figyelmemet: »ösz­­szevonni vagy meghagyni — ez a kérdés Cegléden, a kulturházak városában« címmel. A cikk arról szá­mol be, hogy Cegléden, a hatalmas, korszerűen be­rendezett Kossuth Kultúr­­ház nem elég látogatott. A ceglédi vezető elvtársak szerint ennek fő oka az, hogy az itteni vállalatok majd mindegyikének van klubszobája, tánchelyisége s így a közönség szétfor­­gácsolódik. Engedjék meg, hogy igen sok ceglédi színház­­látogató nevében felsorol­jak néhány okot, amelyek miatt — szerintünk — a közönség elkerüli a szín­háztermet. Először is — bár kály­hák vannak a teremben — a nézőtér mindig hideg és a közönség kénytelen nagykabátban ülni. Gyak­ran előfordul, hogy az es­télyi ruhában szereplő művésznők gyapjú kendőt borítanak a vállukra. Van egy másik dolog is, amely elrettenti az embe­reket: a nézőtéren tapos­suk a tökmag- és napra­forgóhéjat. Ugyanis az esti színházi előadás előtt rendszerint filmvetítés van. Ha a mozirajongók már teleszemetelték a padlót, az igazgatóság gon­doskodhatna a takarítás­ról. A díszlet is nagyon sivár s csak akkor válto­zatos, ha a Faluszínház, a kecskeméti vagy a szegedi színház együttese ad mű­sort. Az is furcsa valami s egyáltalán nem vonzó, hogy nevesebb művészek szereplésekor két-négy forinttal emelik a hely­árakat, holott tizennyolc forintos helyér sem kevés vidéki viszonylatban. A fentieket összefoglalva, Cegléden a színházi est így várja a nézőt: hideg terem, sivár díszletek, piszkos padló, kényelmet­len ülés —­­ mindez sze­mélyenként 18—20, eset­leg 22 forintért... Farkas Sándor Cegléd 4 N­* válaszolni óhajt, hivatkozzék a »posta­­bélyegzőnk« és a kö­zölt levél számára. 1958 11.28 ^ 3^ SZERKESZTI: AZ OLVASÓ Az eplényi iskolások karneválja Február 2-án megtartot­tuk Eplényben az általá­nos iskolások karneválját. A műsor után felöltöz­tünk maskarába. Én cica voltam, a bátyám spanyol lovag. Senki nem ismert fel. Volt karneválherceg és hercegnő is. Ilyen szép bált Eplényben még nem látott senki. Most már bánják, hogy tavaly nem rendeztek, de akkor nem volt aki hozzákezdjen. A megmaradt bevételből Pestre megyünk! A kirán­dulást mindannyian türel­metlenül várjuk. Előre! Maurer Feri IV. osztályos tanuló Előzékeny kiszolgálás A napokban villany­­vasaló-csatlakozóra volt szükségem. Szorgalmasan végigtelefonáltam az ösz­­szes KERAVILL-fiókokat, de a válasz mindenütt nemleges volt. Végre az egyik fiókban egy kedves hangú eladónő azt taná­csolta, hogy próbáljam meg a Kerepesi úti lakó­telepen levő új üzletük­ben, ott valószínűleg meg­kaphatom. A telefon­­könyvben még nem sze­replő számot is megadta. Felhívtam az új, 58-as számú KERAVILL-fiókot. Baranyainé kortársnő ud­variasan közölte velem, hogy a csatlakozó rendel­kezésemre áll. Ám a kel­lemes meglepetés még csak ezután következett. Tekintettel távoleső mun­ka- és lakhelyemre, a csat­lakozót beküldte a Város­ház Utca sarkán levő 6. számú fiókba, ahol a pénz­tárnál napi munkám után átvehettem. Az egész tu­lajdonképpen nem nagy dolog, de mégis például szolgálhat a kereskedelmi dolgozóknak. Nagy Béla, Csepel Autógyár Sok kicsi sokra megy ! Sok apróság bántja az embert. Például nem ér­tem, miért nem ég a Vi­segrádi utcai rendelőinté­zet előtt lámpa. Sokan megbotlanak a kapu előtt levő gödörben, az épület­nél építkezés van s az anyagoknak a sötétben könnyen nekimegy az em­ber. Egy másik, számomra érthetetlen kérdés: miért kellett a Visegrádi utcá­ban luxuscukrászdát nyit­ni, amikor az utca sarkán, tehát a főútvonalon évek óta működik a­­Tüköré­nek nevezett eszpresszó s erre inkább ráfért volna egy kis átalakítás. A Gogol utca 23. számú házban még szeptember­ben kisebb átalakításokat végeztek. Az építkezés után körülbelül 400 darab téglát ottfelejtettek a ház előtt. A téglák felét las­sanként elhordták a kör­nyék lakói s a megmaradt homokot részben elfújta a szél, részben hazavitték a madártulajdonosok. Az építkezés vezetői talán nem gondolnak arra, hogy sok kicsi is sokra megy? Stern Artúroé, Budapest, XIII., Gogol utca 23. JÁNOSKA ÉL / A napokban a monori járási egészségház gyer­mekgyógyászati rendelé­sén egy kétségbeesett anya kereste fel dr. Gombos Matild gyermekgyógyászt. Szőcs Ferencné Csévha­­rasztról hozta be a három­hónapos Jánoskát, aki 41 fokos lázban, eszméletlen állapotban pihent karjá­ban. A doktornő soron kívül megvizsgálta a kis beteget, állapotát aggasztónak ta­lálta s azonnal kórházba utalta. A járási mentő­­állomásról sajnálkozva je­lentették: »A mentőkocsi úton van, beteget szállít.« Gombos doktornő nem té­továzott, felhívta a járási pártbizottságot, hogy se­gítsenek egy beteg kisfiún s ha tehetik, adjanak gép­kocsit. Az elvtársak éppen vidéki kiszállásra készül­tek, de gyorsan határoz­tak: a gépkocsi szállítsa azonnal a beteg csecsemőt a budapesti kórházba. A nagybeteg Jánoskát végül is sikerült idejében kórházba szállítani s azóta már a gyógyulás útján van. S mindez Gombos doktornő gyors intézkedé­sének, lelkiismeretes gon­doskodásának és a járási pártbizottság elvtársi se­gítségének köszönhető. Hörömpő Jenő ,a LEVELEZŐ A közvagyon megőrzéséről A legfőbb az ellenőrzés Régi tapasztalat, hogy az üzemi lopások megelő­zésének fontos eszköze a helyesen felépített ellen­őrzési rendszer. A mi vál­lalatunk módszere jól be­vált. Tanácsi építőipari vál­lalatnál dolgozom. Az anyaggal az építkezés ve­zetője rendelkezik, ő felel érte. Ha tehát őt megfele­lően ellenőrizzük, akkor a drága anyagokat biztos kezekben tudhatjuk. Az ellenőrzést az úgy­nevezett anyagelszámol­tató bizottság végzi utó­kalkuláció alapján. El­nöke a főmérnök, tagjai a főkönyvelő, a tervező­csoport vezetője, az anyag­­könyvelő és az utókalku­látor. Úgy szervezték meg az utókalkulációt, hogy nemcsak pénzügyileg mér­legelik az építkezést, ha­nem az anyagfelhasználást is összevetik a műszaki anyagnormákkal. Az utó­kalkuláció pontosan ki­mutatja, hogy az építke­zéshez milyen és mennyi építőanyagot enged az anyagnorma és hogy a művezető anyagfelhaszná­­lási jelentései szerint ténylegesen mennyit hasz­náltak fel. A műszaki anyagnormától való leg­kisebb eltérést is kivizs­gáljuk a helyszínen. A túl­lépést az elszámoltató bi­zottság csak indokolt eset­ben fogadja el. Ha a hiányt semmi sem indo­kolja, akkor a művezetőt felelősségre vonják. Ki­sebb hiány esetén fizetésé­nek 15 százalékáig kár­térítésre kötelezik, ha a hiány nagyobb, az ügyész­ségnek jelentik. Súlyos esetben el is bocsátják. Erre azonban ritkán kerül sor, mert az a tudat, hogy munkáját ellenőrzik, a művezetőt is fokozottabb felelősségtudatra ser­kenti. Emellett érdeke a becsületes munka azért is, mert hiánymentes elszá­molásai arányában nő a megbecsülése s ez kifeje­zésre jut a prémiumban és a jutalmazásban is. Úgy vélem, tanulságos lenne, ha a Népszavában más vállalatok is ismertetnék a társadalmi tulajdon vé­delme érdekében fogana­tosított jól bevált intézke­déseiket. Kristóf Kálmán Zalaegerszeg A sz­eh írlátogató a színpadra is kiváncsi Február 2-án a Nép­hadsereg Színház »Nap­lemente előtt« című elő­adására volt jegyünk. Gyanútlanul foglaltuk el helyünket a II. emeleti 3. sor baloldalán, a 12-es és 13-as széken. Jegyein­ket darabonként 12 forin­tért vásároltuk. Amikor a függöny felgördült, kide­rült, hogy csak a felét látjuk a színpadnak. Ilyes­minek nem volna szabad előfordulnia. A Néphad­sereg Színházat nem régen építették át. Furcsa, hogy egy mérnök úgy tervezte meg a széksorokat, hogy a nézők egy része ne lásson. A dolgozók közül sokan nem engedhetik meg ma­guknak, hogy harminc fo­rintot adjanak egy szín­házjegyért. Ugyanez történt meg egyébként a József Attila Színházban is. Egyik mun­katársam vett 20 forintért jegyet a földszint bal II. sorba, a 15-ös számú szék­re. Neki egy hatalmas és széles tartóoszlop jutott osztályrészül. De sorolhat­nám még tovább. A Jég­­coctail előadásain is a he­lyek jelentős részét egy­­egy oszlop mögé dugták el. Jó volna, ha ezen min­denütt tudnának változ­tatni. De addig is, amíg erre sor kerülhet, nem jó módszer az, hogy a közön­ségszervezés útján — sok­szor már egy hónappal is előre — éppen a leggyen­gébb jegyek jussanak el a dolgozókhoz. Kubicsek Károlyné, a Budapesti Buvát Raktár közönségszervezője Több szemétgyűjtő ládát az utcákra Derűs Anna legutóbbi oldalunkon jogosan rótta meg a fővárost elcsúfító szemetelőket. De mit java­sol? Nem tudja megérteni, hogy­­miért nem lehet hazavinni a szemetet, vagy a sarkon elhelyezett gyűj­tőládába dobni­? Vajon ez lenne a javulás útja, a lel­kiismereti önmarcangolás? Gondolkoztak-e már ko­molyan azon, hogy miért tiszta például Moszkva? A vitákból az derül ki, hogy nem. Talán a moszk­vai járókelő félve a rend­őri büntetéstől, zsebében hordja a szemetet? Vagy pedig öntudatból nem sze­metel? Ilyen földreszállott­­szeméthordó angyal« nem létezik Hát mit tesz? A hulladékot bedobja a tíz­méterenként felállított sze­métkosárba. S nálunk miért nem így cseleked­nek? Mert nálunk néha több száz métert is kell gyalogolni egy szemét­­gyűjtőig. Igen ám — mond­hatja valaki —, de még ahol van gy­űj­tőláda, ott is inkább mellé szemetel­nek, így igaz! Mert a gyúj­­tóláda oly ritka, a­hogy az emberek azt hiszik: nincs is! S amíg nem lesz­ ele­gendő, még büntetni sem lehet. Immár majdnem telje­sen befejeződtek a helyre­állítási munkák. A Nagy­körúton és a Rákóczi úton az épületek szebbek, mint voltak. S a járda, meg az úttest? A régi. Talán az illetékes köztisztasági szer­vek is azt hiszik, hogy a szemétnek zsebben a he­lye? Szemdai Sándor Budapest Fizessenek a szemetesek! Sok szó esett az utóbbi időben Budapest­­tiszta­ságáról­. Sajnos, ezt a szót csak idézőjelbe tehetjük. Megjelent az újságokban több, Budapesten tartóz­kodó külföldi nyilatko­zata. Ezek általában elis­merik, hogy Budapest két­ségkívül a világ egyik leg­szebb városa, de ha le­vesszük a selyempapírt, éz a csomagolást - kide­rül, hogy piszkos. Nem is kell külföldi szem, hogy meglássuk a szomorú tényt. Meg kell állapítanunk, hogy mi ma­gunk vagyunk a hibásak. Igen, kifordítjuk zsebünk, eldobjuk a villamosjegyet, a kukoricaesutkát, a gyü­mölcsös zacskót, és min­den egyebet, ami eldob­ható. Hiába a Ludas Matyi elgondolkoztató rajzaival, a figyelmeztető falraga­szok, a kabarétréfák, a lelkes kis úttörők - mi csak szemetelünk tovább. Szerény véleményem szerint egy a megoldás: szigorúan alkalmazni kell a pénzbüntetést. Fizessen a szemetelő! És a befolyó pénzt fordítsuk főváro­sunk tisztaságain. Akkor majd eltűnik a Nemzetinél a jegyhalom! Fazekas Mátyás, a Váci Vendéglátóipari Vállalat sz. b. elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék