Népszava, 1958. február (86. évfolyam, 27–50. sz.)
1958-02-28 / 50. szám
Megbecsülést kér, utánpótlást vár az ápolónők fehérruhás hadserege Valahol olvastam, hogy külföldön egyes országokban éppúgy zöldet mutat az utcai jelzőlámpa, ha feltűnik az ápolónő szürke egyenruhája, mintha a mentőautó közeledik. Itt nálunk is elkelne valami ilyesmi, jelképe a megbecsülésnek, ha másért nem, hát a hivatásszeretetért, az önfeláldozó munkáért, a sokszor 60 órás munkahétért Azt mondják, mindig a betegnek van igaza, ha nincs megelégedve az ápolással. Ez így igaz. Mert elég baj neki az is, hogy beteg, hát ha még ehhez az állapothoz súlyos egyéni gondok, esetleg családi konfliktusok is járulnak. De itt az ideje, hogy egyszer meghallgassuk az ápolónőknek, ezeknek a nesztelen nemezpapucsban suhanó, tiszta illatú asszonyoknak az igazát is. Koltói-kórház. — Ég és föld !— így emlegetik ezt az intézetet ápolónői körökben — a többi kórházhoz viszonyítva. Jobb a beosztás, nagyobb a megbecsülés, a betegről is több a jó szó. S mégis, még ebben a kórházban is túlterheltek az ápolónők. A heti negyvennyolc óra betartása csak akkor lehetséges, ha a létszámból nem esik ki senkit. Ez azonban ritka szerencsés helyzet, hiszen itt is asszonyok dolgoznak, családanyák, mindennapos gondokkal. ötvenkét betegre jut délelőtt három, délután és éjszaka is két ápolónő. Ma már az ápolónői munka egyre nagyobb tudást követel. Alig van ápolónő ebben a kórházban, aki nem maga végezné el az injekciózást, a transfúziót, a vérvételt, s egyéb vizsgálatra az előkészítést. Emellett kimutatást készít, rendbeszedi a beteget, gyógyszert oszt, etet, s ki tudja felsorolni hányfajta más munkát még. És túlórázik, ha kell egy egész éjszakát, beteg társnője István-kórház. Dél-Pest legnagyobb kórháza. Csepel, Kispest, Soroksár munkási kerületeinek betegellátó központja. A pavilonos, nagy kiterjedésű kórházban ezerkétszáz beteg, százhetven ápoló. S ennek ellenére akárhány beteggel beszéltem, s végignéztem a betegekre menő levélsort (a betegek köszönőleveleit) — mind azt tanúsítja, hogy kitűnő volt az ellátás, s az »ápolónők modora kifogástalan“. Különben itt, az István-kórházban Cuzics doktortól hallottam azt is, hogy »az orvosi munka fabatkát sem ér jó ápoló nélkül«. S végignéztem, amint egy nővér az I. sebészeten úgy emelt karjába egy tehetetlen, öreg nénikét, akár egy nyöszörgő kisgyereket, hogy elsimítsa a lepedő égető ráncait, éneklő, palócos hangján valahelyett, vagy éppen azok helyett, akik elrohannak iskolába. Mert a beteget nem lehet otthagyni, akármi is van. Az ápolónőnek nem ünnep az ünnep, jöhet karácsony, húsvét, május elseje — mindig a beteg mellett a helye. — Minden gondunk a létszámhiányra vezethető vissza — mondja Zárándi Károlyné, a Koltói-kórház vezető főnővére — ezért van, ha siet az ápolónő, ha nem mindig kielégítőek a válaszai. Akik itt vannak — mert nagyon sokan elmennek laboránsnak vagy más pályára, ahol kevesebb a munka és viszonylag több a szabadidő — mindegyik a hivatás bolondja. Számtalan példát lehet felsorolni az ápolónői áldozatvállalásra. Hogy hány jelentkező akad, ha valaki helyett bent kell maradni éjszakára... »Csak annyit engedj meg — mondják —, hogy hazaszaladjak valamit összekotyvasztani a férjemnek, aztán jövök vissza.« Amit a legjobban hiányolnak — az a megbecsülés. A jó szó, a betegtől, az orvostól egyaránt... mi vigaszt duruzsoljon kínzó fájdalmára. S láttam azt az éjszakás nővért is, aki legyűrve álmatlanságát, ötven beteg lélegzését figyelte egy éjszakán át. Ezek nem úgynevezett »kiemelt« példák. Ezt csinálja valamennyi asszony vagy leány, aki vállalta ezt a hivatást. A kórháznak 18 betöltetlen státusa van, s ezért ez a nagy túlterhelés. Németh Erzsébet — vezető-főnővér — majd mindennap valóságos sakkpartit végez, hogy elossza az »állományt«, s hogy sehol se legyen fennakadás. Égetően sürget az utánpótlás meggyorsítása! Emellett a védőruha is nagy problémát okoz. Miért van az, hogy míg más kórházban négy védőruha és négy kötény jár, addig az Istvánban csak kettő? Hiszen ez is kórház! Életéhez hozzátartozik a tisztaság. A meglevő két ruhával pedig szinte lehetetlen biztosítani ezt — majd minden másnap tisztát kellene váltani. A lakáskérdés. Hát igen, itt is a lakás. Sok nővér azért meg£ Inkább máshova, mert a 900—1100 forintos fizetésből nem tudja fedezni egy albérleti szoba bérét — a kórházban pedig nincsen szállás. Igaz, még ebben az esztendőben felépül a 25 személyes ápolónői otthon a kórház területén, az valamit majd segít a dolgon. Valamit tenni kell ! Mi az oka annak, hogy kevés az ápolónő? Miért van az, hogy emberfeletti munkájukat nem becsüli a közvélemény? — Nehéz és felelősségteljesmunka az ápolás — mondják az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetében —, emberszeretet és áldozatvállalás nélkül nem is lehet végezni. A velejáró munkaörömet csak az ismeri, aki már jártas az ápolási munkában. A köztudatban viszont csak a nehézségeket — elsősorban az éjszakázást, ünnepnapi szolgálatot—ismerik. Bizonyára ez riasztja vissza fiataljainkat, akik bizony az előnyösebb munkalehetőségeket keresik. Mert bárhova elmegy dolgozni — ahol éjszakáznia sem kell —, megkeres annyit, mint itt. Bár a legutóbbi bérrendezés segített valamit a helyzeten. — A munkakörülmények megjavításáért, a fokozott erkölcsi megbecsülésért folytatunk állandó harcot, ettől várunk javulást. Felemelő, magasztos hivatás a gyógyítás. Embertársaink szeretete, sok önfeláldozás kell hozzá. Valamit tenni kell, hogy a fiatalság megismerje és megszeresse ezt a szép pályát. Mert mi lesz, ha az »öregek« kidőlnek, ki veszi át a stafétabotot, illetve a hőmérőt. Valamit tenni kell. Csehszlovákiában meg Lengyelországban működnek egészségügyi szakiskolák, amelyek érettségi bizonyítványt adnak négy év után s a fiatal leánynak van ideje eldönteni, hogy orvosi egyetemen vagy enélkül vállalja a gyógyítás szép feladatát. Lehet, hogy ez a megoldás? Lehet, hogy más? Meg kell keresni. Gantner Ilona Túlterheltség... „Fabatkát sem ér az orvosi munka jó ápoló nélkül..." AZ „ÜGYIEIF© <GY©TT" IRTA: KIRÁLY DEZSŐ A pimfet Sultejsznek hívták és ötven évvel ezelőtt együtt jártunk a Mankó-reálba. Vézna fiúcska volt és szánalmasain ügyetlen. Számtant és fizikát félelmetesen tudott, de a tornateremben gyászosan szerepelt. A póznán képtelen volt két méternyire kapaszkodni, függeszkedésben még ennyire se vitte, a »10« pedig egyszerűen levetette magáról. Futásban mindig tökutolsó volt, ha pedig fociztunk, még véletlenül se tudott a labdába rúgni. Mit cifráztam? Vérbeli, mondhatnám totális pirns volt. Vajkovics, a suli legjobb tornásza fitymálva mondogatta: — Nem lesz semmi ebből a pimfből! Sultejsz, a pimf ilyenkor szégyenkezve kullogott el. Boldogtalan volt. Teltek, múltaik az évek, Sultejsz színjelesen érettségizett, de a tornavizsgán úgy belegabalyodott a gyűrűbe, hogy hármunknak kellett őt kihámozni azördöngös tornaszerből Vajkovics megvetően legyintett: — Mondom, hogy nem lesz semmi ebből a pimfből! Az iskola legjobb tornásza kettőből elzúgott ugyan és pótérettségire utasították, de látszott Sukejszen, hogy szívesen elcserélné vele a bizonyítványát, ha úgy tudna »saslengeni«, mint Vajkovics. Aztán elszéledtünk. Alig szippantottunk néhányat az életből, már jött a tizennégyes világháború. Vajkovics századosként szerelt le, öt kitüntetéssel, Sultejsz segédszolgálatos közbaka volt valamiféle technikai alakulatnál. Most már az évtizedek váltották egymást olyan szédítő iramban, mint valami vágtázó staféta, és alig hallottam valamit a fiúkró. Csak Vajkoviccsal találkoztam rendszeresen a sportélet különböző területein. A húszas években több bajnokságot nyert, majd tornatanár lett. Egyszer röhögve mesélte, hogy Sultejsz feltalált »egy olyan izét«, és most Svájcban próbált szerencsét, mert itthon nem állnak szóba vele. — Nem is csodálom — tette hozzá szelíd megvetéssel —, már a suliban megmondtam, hogy nem lesz semmi ebből a pimfből. Azután többé nem is hallottunk Sultejszről. Mostanában ünnepeltük az érettségi 45. évfordulóját. A tanárok közül, fájdalom, már egy se jöhetett el mi, »fiúk« is mindössze nyolcan maradtunk. Persze Vajkovics volt köztünk a legbélcegebb. Harsányan büszkélkedett vele, még most is megy a kézenállás és a »zászlót« úgy kivágja, hogy ropog! A vacsora csendes, ünnepi hangulatát váratlan esemény kavarta fel. Legnagyobb meglepetésünkre betoppant Sultejsz. Vajkovics kirúgta maga alól a széket és nagyot rikkantott: — Szevasz, Pimf! Mert ha nem is volt nagy véleménnyel Sultejszről, az erős férfiakat jellemző gyöngédséggel szerette esetlen, kis barátunkat. És már ölelte is, majd nyújtott karral a feje fölé emelte, mintha eleven súlyzó lenne, háromszor is könnyedén a magasba lendítette, azután szelíden és óvatosan letette egy székre. Vajkovics még csak nem is lihegett, de a kis Sultejsz úgy zihált, mintha ő emelgette volna Vajkovicsot, és kissé riadtan, de boldog mosollyal nézett körül Most is olyan kisfiús és törékeny volt, mint az iskolában. Hosszú, hófehér haja lihegett a feje körül és a tekintetében meleg, ölelő, könnyes mosoly fénylett. Megrohantuk kérdésekkel, de szerényen csak annyit motyogott, hogy Svájcban »fizikával meg ilyenekkel« foglalkozott. Hirtelen eszembe ötlött valami. Mikor a többiek nem figyeltek ránk, halkan megkérdeztem: — Te Sultejsz! A folyóiratok sokat foglalkoznak egy Svájcban élő magyar tudóssal. A világ egyik legnagyobb atomfizikusának tartják és csodálattal írnak tevékeny humanizmusáról. Nemzetközi díjat is kapott. Szekeresnek hívják. Nem találkoztál vele? Sultejsz zavartan elpirult, majd suttogva felelte: — Az én vagyok... — Te?!... Mikor magyarosítottad a nevedet? — Svájcban ... Amikor kezdtek megismerni... Izé ... Tudod, hogy van az... Hírnév, meg micsoda ... Gondoltam, hadd tudják meg, hogy magyar vagyok ... Mert izé... Mindvégig magyar állampolgár maradtam... Mindezt egészen halkan, majdnem dadogva mondotta a pimf és ixult-pirult, mintha szégyellné magát. Hogy meghatottságomat leplezzem, tárgyilagosan kérdeztem: — Látogatóba jöttél? — Végleg ... Szép munkakört kaptam itthon... Tudományos kutatás. Elképedve néztem rá. — Otthagytad a sikert? ... A gazdagságot? ... Miért? — Nehéz ezt megmagyarázni — dünnyögte halkan. — Haza kellett jönnöm ... Tudod, itt pottyantam le a nyújtóról ... És mindig a fülembe csengett a kacagástok ... Azóta se hallottam ilyen jóízű nevetéseket... Pedig akkor egy kicsit fájt... A sok kék meg zöld folt is fájt, amikor a lapockámra estem a korlátról... Sokszor simogattam a helyét... És egyszer csak észrevettem, hogy már nem fáj, hanem bizsereg ... Édes, csiklandozó bizsergés volt... Talán úgy van, hogy az ember nem élhet másutt, csak ott ahol lepottyant a tornaszerről ... Hallgattunk. Bevallom, kissé elszorult a torkom. Még sose hallottam ilyen egyszerű és megható fogalmazásban azt hogy mi a honvágy... Elérzékenyülten néztünk egymásra Szerencsére felcsendült Volkovics öblös hangja: — Te Pimf! Megtanultál azóta függeszkedni? A pimf fátyolos mosollyá hunyorított felém, mintha az mondaná, hát látod, ezért neri lehet másutt, majd szégyenkezve felelte: — Sajnos, nem... — Kissi restellkedve meredt maga elé majd felcsillant a szeme és büszkén mondotta: — De az unokám egy percen belül úszsza a százat! Az volt az érzésem, hogy büszkébb az unokája 59,8-ára mint a maga tudományos díjára. Vajkovics tovább ugratta — De golfozni csak megtanultál külországban? Így mondta, »külországban* mert a derék, öreg fiú szeretti az efféle régies szólásokat. Pimf lehajtotta a fejét: — Próbáltam, de neri ment... Tíz esetben kilencszer a labda helyett a bokámat találtam el Harsány hahota volt a válasz. Vajkovics pedig a fülembe dörmögte: — Hiába ... Mindig mondtam, hogy nem lesz semmi ebből a pimfből... 1958. február 28 A METEOROLÓGIÁT IS LEHET ILLUSZTRÁLNI — itt van például ez a most érkezett prágai felvétel, amely igazolja tegnapi jelentésünket... »Sarkvidéki, jeges légáramlatot hoz egy ciklon Grönlandból...« S bár Pesten még tavaszias, szeszélyes az idő, a csehszlovák főváros híres Vencel terén friss hó fehérsége köszönt... Öt-hatmillió betoncserepet gyártanak a földművesszövetkezetek Megakadályozzák a visszaéléseket az elosztásnál . Több levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelyeknek [írói az építőanyag elosztását [ kifogásolják némelyik földművesszövetkezeti telepen, sőt [van, aki árdrágításról, visszaélésekről is hírt ad. Ezzel kapcsolatban Hirschl ► Györgytől, a MEZŐSZÖV Igazgatóság építőanyag-osztályának vezetőjétől az alábbi tájékoztatást kaptuk: 1 — Az építőanyagipar faláról és kötőanyagból bőven el tudja látni a lakosságot, de a tetőfedőanyag még mindig kevés.Ez különösen a saját erőből ► építkező falusi lakosságnál jellenkezik problémaként. Né-hány földművesszövetkezeti te► lepen korrupcióra, visszaélésekre is bukkantak ennek kapcsán. [ A lakosság bejelentései és a [megszigorított ellenőrzés nyomán leváltották az ácsai és tárpiószentmártoni földműves[ szövetkezetek telepvezetőjét. [Az Állami Kereskedelmi Felügyelet közreműködésével le[ leplezték a nyírábrányi földi művesszövetkezet telepvezetőjének sorozatos árdrágítását, [ami már az ügyészség előttvan. Napvilágra került, hogy ► Szabolcs megyében a nagyha► lászi földművesszövetkezet afenyőfűrész-árut, az újfehértói az oltott meszet, a nyék► ládházi a cserepet hozta a meg► engedettnél magasabb áron ► forgalomba. [ a tapasztalt visszaélések ► megszüntetésére tovább erő► sítik az ellenőrző-hálózatot. ► — Bár a földművesszövetkezeti telepekre ebben az évben a múlt évihez viszonyítva mintegy tíz százalékkal nagyobb mennyiségű tetőfedőanyag kerül, szükség van rá, hogy saját üzemeikben betoncserép nagyobb arányú gyártására rendezkedjenek be. Ezzel előreláthatólag mintegy öthatmillió betoncserepet juttathatnak a lakosságnak. Kísérletezünk új módszerű betoncserép gyártásával is, amivel tovább lehet növelni az eladásra kerülő mennyiséget. Tavasszal egyelőre csak Szentesen, de később több földművesszövetkezeti téglagyár rendezkedik be égetett cserép gyártására, ami ugyancsak enyhíti majd az ellátás nehézségeit — fejezte be tájékoztatóját Hirschl György osztályvezető. (B. A.) . NÉPSZAVA Napfizikai kutatómunka Debrecenben • A Magyar Tudományos Akadémia csillagvizsgáló intézeteinek napfizikai osztálya dr.Dezső Lóránt csillagász vezetékével nemrégiben önálló napfizikai kutatásokba kezdett , Debrecenben. A kutatócsoporta nagyerdei botanikus kertben , évtizedek óta kihasználatlanulálló csillagászati kupolát hasznosítja munkájában. Itt helyezik el azt a műszert, amelynek segítségével a napfelületet ultúraibolya fényben fényképezhetik. Ugyancsak ebbe az épületbe kerül az épülő spektrohelioszkóp, amellyel a Nap kromoszférának nevezett részét figyelik. Az épület mellett állítják fel a 25 centiméter átmérőjű refraktort. Tervbe vették, hogy egy kisebb heliográfot a Bükk hegységben állítanak fel ,és ott is folytatnak napészleléseket. Az építkezések befejezése után a debreceni napfizikusok bekapcsolódnak a geofizikai év munkájába. - Minden segítséget meg kell adni a fiatalkorúak hazahozatalához Fontos megbeszélés Angyalföldön A Magyar Vöröskereszt kutatószolgálatának vezetője csütörtökön délután érdekes tájékoztatót tartott Angyalföld pedagógusainak és társdalmi aktivistáinak. A tájékoztató célja: a társadalom segítségével, felvilágosító szavával elősegíteni disszidált fiatalkorúak hazatérését. Hazánkból az októberi események idején — és azután — mintegy 22—25 ezer fiatalkorú távozott külföldre. Ezek közül, sajnos, aránylag igen keveset — körülbelül 700-at — sikerült eddig hazahozni. — Az egyik nagy probléma: az útiköltség — fejtegette Székelyné, a kutatószolgálat vezetője. — Kevesen tudják az itthonmaradt, gyermekeiket sirató szülők közül, hogy az útiköltséget minden nehézség nélkül, forintban is be lehet itthon fizetni, az IBUSZ útján, a devizát a magyar állam biztosítja. Angliából az út körülbelül 800 forintba kerül, Jugoszlávia, Svájc ingyen utaztatja haza a gyerekeket, a Kanadából hazatérők útiköltsége mintegy 7000 forint. Azok a szülők, akik gyerekeiket rátudták beszélni a hazatérésre, is azok szándékukat már beljelentették az illető országban ► levő követségünknek, helyes, i ha mielőbb rendezik az anyaigiakat is, mert az ifjúsági táborok majdnem minden or- I szágban felbomlóban vannak, s I később sokkal nehezebb lesz I megkeresni a világ minden táljára szétszóródott gyerekeket. A kormány 20 éves korig — tehát az 1938. október 1 után ► születetteknek — teljes am► esesztiát biztosított. A Vörös- keresztnek azonban bőségesen ► vannak olyan tapasztalatai,hogy a szülök nem írják ezt ► meg elég világosan gyerekeikének, nem mindenki él a meg► győzés, rábeszélés fegyverei► vel, viszont az imperialista ► propaganda annál inkább ► igyekszik minden eszközzel el► rettenteni a gyerekeket a ► hazatéréstől ! Ha a szülők nem tudják a ► gyerek pontos tartózkodási he► lyét, de vannak külföldi roko► naik, a rendőrség is segítsé► get tud nyújtani a pontos cím ► megszerzésében. Angyalföld pedagógusai a [ beszámoló után elmondották: [ igen sok fiatal disszidált a kerület iskoláiból, akad olyan is► kora, ahonnan 120-an, 140-en ► s eltávoztak. A nevelők most í’ határozták: »feltérképezik« a területet s beszélnek minden í ■ e gyes szülővel, akinek gyereke iiszökött. A pontos névsor birtokában a Vöröskereszt min► lm. gyere’-ét váró és eddig ► rég nem cselekvő szülőt fel ► tud keresni és megpróbál segí’tetit, ahol csak teheti. (V. M.) !