Népszava, 1958. március (86. évfolyam, 51–76. sz.)

1958-03-01 / 51. szám

2 Megkezdődött a magyar szakszervezetek XIX. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) az egyszerű dolgozókat, ha bár­melyiküket is a bürokraták vagy egyes hanyag vezetők ká­ros intézkedései sújtják.­­ A XIX. kongresszus az ország és az egész világ nyil­vánossága előtt szemlélteti, hogy népünk, pártunk és kor­mányunk a szocialista építés jelentőségteljes feladatainak megoldásában bizton számít­hat az ött­udatos, szervezett dolgozók nagy családjára. Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! A Magyar Szakszervezetek XIX. Kongresszusának jelen­tőségét növeli az a körülmény, hogy a beszámolási időszak eseményekben gazdag és poli­tikai összefüggésekben igen bonyolult öt esztendő volt. A XVIII. Kongresszus óta el­végzett munkánkról részletes írásos jelentés készült. Ezt a küldött elvtársak megkapták és nyilván gondosan át is ta­nulmányozták. A Szaktanács beszámolójában éppen ezért az elkövetkező időszak feladatai­nak meghatározásával foglal­kozunk, néhány elvi kérdés tisztázása alapján. Emlékezetesek az elvtársak előtt a Magyar Szakszerveze­tek XVIII. Kongresszusának legfőbb megállapításai. A kongresszus helyesen értékelte azokat a történelmi vívmányo­kat és eredményeket, amelye­ket a munkásosztály, az egész dolgozó nép a felszabadulás óta elért. Valóban történelmi eredmé­nyekről van szó. A hatalom a dolgozók kezébe került. Meg­változtak a termelési viszo­nyok, megváltozott a terme­— Hiszem, hogy a kongresz­szus egész tanácskozását ez a felelősségérzet hatja majd át, mert ez a biztosítéka annak, hogy alkotó módon járuljunk hozzá nagymúltú harcos moz­galmunk további kibontakozta­tásához. A kongresszus ezután meg­emlékezett a nemzetközi mun­kásmozgalom ha­ttairól, Giu­seppe di Vittorio elvtársról, a Szakszervezeti Világszövetség elnökéről, a nemzetközi szak­­szervezeti mozgalom kiemelke­dési mód. Ennek nyomán je­lentősen fejlődtek a termelő­erők, de alakjáról, továbbá a ma­gyar szakszervezeti mozgalom halottairól és az 1956 októberi ellenforradalom áldozatairól. Somogyi Miklós elvtárs javas­latára a kongresszus elfogadta a napirendet és megválasztot­ta a mandátumvizsgáló, a jelö­lő, a szavazatszedő, a határo­­zatszövegező és az alapszabály­­módosító bizottságot. Ezután Gáspár Sándor elvtárs, a Szak­tanács főtitkára mondotta el a Szaktanács beszámolóját, le­állt és minden erejét fel­használta a megmentett pro­letárhatalom, a proletárdikta­túra erősítésére. A forradalmi munkás-pa­raszt kormány megalakítása és tevékenysége a munkás­hatalom megmentésében és megszilárdításában azt a le­győzhetetlen hitet, bizalmat és elvhűséget fejezte ki, amely a munkásosztályban saját hatal­mának megtartására, megerő­sítésére megvolt és ma is megvan. A forradalmi munkás-pa­raszt kormány létrejötte a nemzetközi munkásmozgalom dicsőséges harcainak is ki­emelkedő eseménye volt, amely nagy erkölcsi és poli­tikai hatást gyakorolt a nem­zetközi munkásmozgalomra, a nemzetközi helyzet alakulásá­ra is. Hiszen a magyarországi ellenforradalom időszakában a szocializmus minden ellen­sége a szocialista eszmék, a szocialista rendszer csődjét igyekeztek bizonyítgatni. Azt kürtölték világgá egész hatal­mas propagandagépezetük lat­­bavetésével, hogy a magyar­­országi események a szocia­lizmus, a proletárdiktatúra valamiféle zsákutcájáról ta­núskodnak. Ez a módszeres imperia­lista propaganda az első idő­ben kétségtelenül megzavarta jelentős tömegek tisztánlátá­sát, megnehezítette az esemé­nyek helyes megítélését s ez­zel kezdetben számottevő ká­rokat okozott a nemzetközi munkásmozgalom ügyének. Később azonban ez a helyzet gyorsan megváltozott. Napnál világosabban bebizonyoso­dott, hogy egyáltalán nem a szocialista rendszer csődjéről van szó, hanem éppen ellen­kezőleg: a szocializmus erői­nek fölénye, a szocialista rendszer legyőzhetetlen élet­ereje diadalmaskodott. Bebi­zonyosodott, hogy a magyar dolgozó nép túlnyomó többsé­ge hű a szocializmus ügyéhez. A nemzetközi munkásmoz­galom gyorsan kiheverte a magyar események nyomán Röviddel­­Az ellenforrada­lom fegyveres megsemmisíté­se után normális kerékvágás­ba került az élet, megindult a munka. Erősödött, tovább szilárdult a munkáshatalom. De még többről is szó van, mint a konszolidáció tényéről. A munkáshatalom létéért és megszilárdításáért folytatott harccal egy időben a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány, a Magyar Szocialista Munkáspárt olyan feszültsége­ket oldott fel, amelyek ko­rábban hátráltatták építő­munkánkat és a munkásosz­tály, a parasztság soraiban elégedetlenséget okoztak. E feszültségek feloldása egyben a konszolidálást is gyorsí­totta. A munkás-paraszt szövet­ség, a proletárdiktatúra alap­jának megszilárdítására tett intézkedések — a begyűjtési rendszer megszüntetése, a me­zőgazdaság szocialista átala­kításánál alkalmazott mód­szerek megváltoztatása — nagymértékben növelték a dolgozó parasztság termelési kedvét, megerősítették a munkás-paraszt szövetséget, bekövetkezett átmeneti visz­­szaesést és a magyarországi politikai, gazdasági és eszmei konszolidáció tette lehetővé, hogy a tőkés világ még félre­vezetett dolgozó tömegei is egyre tisztábban lássanak a magyar események megítélé­sében. A fejlődés kiemelkedő ál­lomása volt a IV. Szakszer­vezeti Világkongresszus, ahol a nemzetközi munkásközvéle­mény egyöntetűen foglalt ál­lást a magyar munkáshata­lom mellett és ország-világ előtt bélyegezte meg a ma­gyar ellenforradalmi össze­esküvés szervezőit, a munkás­hatalom belső és külső ellen­ségeit. Jelentősen megnövekedett a munkások reálbére. A lakos­ság életszínvonalának ilyen mérvű emelése azonban nem állt arányban akkori lehető­ségeinkkel és csak a testvéri országok segítségével volt megvalósítható. Az ellenforradalom elleni harccal egy időben — a pro­letárdiktatúra elnyomó funk­ciójának erősítése mellett — szélesítettük a szocialista de­mokráciát, fejlesztettük a proletárdiktatúra rendszeré­ben fontos szerepet játszó szervek munkáját, megszilár­dítottuk a munkásosztály ve­zetőszerepét. Ezek az intézkedések lehe­tővé tették, hogy szélesedjék a proletárdiktatúra rendszeré­nek társadalmi alapja és en­nek megfelelően a szakszer­vezetek is az őket megillető társadalmi és politikai súly­­lyal végezhessék munkájukat. Mindehhez jelentősen hozzá­járult annak felismerése, hogy a szakszervezetek sze­repét, társadalmi és politikai tevékenységét nem lehet a régi módon leegyszerűsítve értelmezni, feladatokra, másrészt állan­­dóan szem előtt kell tartaniuk a lehetőségek maximális ki­használását, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek min­dennapos javítását. A mi államunk munkásai - sam, de a mindennapos munka gyakorlata nem mentes a bü­rokratikus vonásoktól. A szak­­szervezetek azzal is erősítik a munkáshatalmat, ha követke­zetesen harcolnak a bürokra­tikus torzulások ellen minisz­tériumi, tanácsi és üzemi szin­ten egyaránt. Ez nemcsak a munkásállam tevékenységének hatékonyságát fokozza, hanem a dolgozók bizalmát is növeli a munkáshatalom iránt. A szakszervezetek alapvető funkciója, hogy a dolgozók ész­revételeit, bírálatát közvetítsék az állami vezető szervekhez. A bírálatnak ez a módja szocia­lista fejlődésünk egyik hajtó­ereje. Gyakorlati értelme pe­dig az, hogy a hibák kijavítá­sánál a munkásosztály bírá­latát juttatja érvényre. Az osz­tályharc logikájából fakad ugyanis, hogyha a hibák kija­vításáért nem a munkásosztály emel szót, akkor ezt megteszik mások, s ez elkerülhetetlenül a munkáshatalom elleni ellensé­ges támadássá változik. Az elmondottakból követke­zik, milyen helytelen és káros volt az a nézet, amely a szak­szervezetek szerepét leegysze­rűsítette és amely nálunk éve­ken keresztül eluralkodott. E nézet összes káros következ­ményei éreztették hatásukat a szocialista építés minden, terü­letén. A szakszervezetek szere­pének helytelen értelmezése végső fokon a munkásosztály vezető szerepének, a közélet­ben való részvételének lebe­csüléséből, meg nem értéséből fakadt. Ma jó úton vagyunk afelé, hogy az elkövetett hibákat e téren is végleg felszámoljuk.A Magyar Szocialista Munkás­párt eltökélt szándéka, hogy maradéktalanul érvényre jut­tatja a lenini elveket a szak­­szervezeteknek a proletárdik­tatúra rendszerében elfoglalt helyét illetően is. Ma már a szakszervezetek rendelkeznek azzal a politikai és társadalmi súllyal, amely az uralkodó osztály, a munkásosz­tály legnagyobb tömegszerve­zeteit megilleti. Ez természet­szerűen megnöveli az egész szakszervezeti mozgalom fele­lősségét. Ez a felelősség a mun­káshatalom erősítésében, az élet- és munkakörülmények alakításában és az erre vonat­kozó törvények, rendeletek ki­dolgozásában, betartásának el­lenőrzésében mutatkozik meg. Gáspár Sándor főtitkár beszámolója A munkáshatalom győzelme Gáspár Sándor az elnökség beszámolóját tartja A két kongresszus közötti időszak eredményeiről és hibáiról Több évszázados elnyomatás után hazánk elnyerte újra sza­badságát és függetlenségét. Mindeme történelmi vívmá­nyok elérését a magyar szak­­szervezeti mozgalom tevéke­nyen segítette. Helyesen álla­pította meg a XVIII. kong­resszus, hogy a szakszerveze­tek alapvető feladata: a mun­káshatalom erősítése, a ter­melőerők fejlesztése. Helytelen lenne azonban el­hallgatni, hogy ebben az idő­szakban társadalmi életünk­ben, szocialista építésünkben súlyos hibák is keletkeztek, amelyek kihatottak az állami és társadalmi élet számos te­rületére, így megmutatkoztak a szakszervezeti munkában is. A szakszervezetek tevékeny­sége egyoldalúvá vált, az eb­ből adódó torzulások megmu­tatkoztak a XVIII. Kongresz­­szus határozataiban is. A termelés emeléséért folyó harc mellett nem fordítottunk elég figyelmet a dolgozók min­dennapi szükségleteinek jobb kielégítésére, a társadalmi és az egyéni érdek helyes össz­hangjának megvalósítására. Így következett be az a hely­zet, hogy a társadalmi gazdag­ság növekedésével — egyes években — nem járt együtt a dolgozók életszínvonalának megfelelő ütemű emelkedése. Nem sokkal a XVIII. Kong­resszus után megtörtént a hi­bák felismerése. Különösen a Szovjetunió Kommunista Párt­jának XX. Kongresszusa nyo­mán, az 1956. július 18-i párt­­határozat után, hozzá­fogtunk a hibák kijavításához. Ezt a határozott törekvést tükrözték a szakszervezetek IX. Tanács­ülésének határozatai is. A fejlődést azonban megsza­kította az 1956 októberében ki­tört ellenforradalmi lázadás. Az ellenforradalom a múlt-Meg kell állapítani azt is, hogy a kellő színvonalú párt­vezetés hiánya, az MDP-ve­­zetés bizonytalansága, képte­lensége arra, hogy a régi hi­bákat következetesen kija­vítsa és szembeszálljon a re­vizionisták aknamunkájával, csökkentette a szakszervezeti munka hatékonyságát. Az ellenforradalom nyílt kirobbantása után a szak­­szervezeti vezetés a kialakult zűrzavarban, helytelen takti­kai elgondolásokból olyan jó­­ban elkövetett hibákat felna­gyította, eltorzította és a szo­cializmus elleni általános tá­madásra használta fel. A Magyar Szocialista Mun­káspárt 1956 decemberi hatá­rozata — amelyet az 1957 jú­niusi pártkonferencia ismétel­ten megerősített — részletesen feltárta az ellenforradalom okait. Ezzel az elemzéssel a magyar szakszervezetek teljes mértékben egyetértenek, amint azt a I.­ Tanácsülésen részle­tesen ki is fejtettük. A X. Tanácsülésen behatóan elemeztük a magyar dolgozók, különösen pedig a magyar munkásosztály állásfoglalását az ellenforradalom idején. Sok ténnyel lepleztük le azokat a rágalmakat — amelyeket az imperialista propaganda még ma is olyan előszeretettel em­leget —, mintha a magyar munkásság fordult volna szem­be a szocializmussal, a mun­káshatalommal. Igaz ugyan, hogy megzavar­ták a dolgozók sorait a dema­góg jelszavak, de a munkások, parasztok, értelmiségiek nagy többsége hű maradt a szocia­lista rendszerhez és ki koráb­ban, ki későbben­­ felismerte a demagóg szólamok mögött az ellenforradalom népellenes céljait. Milyen volt a szakszerveze­tek szerepe ebben a nehéz idő­szakban? A szakszervezetek nem vet­tek részt az ellenforradalom eszmei és politikai előkészíté­sében. Szembeszálltak az ellen­­forradalmi és revizionista pro­paganda féktelen demagógiá­jával. A maguk eszközeivel konstruktív módon igyekeztek hatást gyakorolni a régi párt­os kormányvezetésre, a fel­ismert hibák gyors és haté­kony kiküszöbölése érdekében.­péseket is tett, amelyek ké­sőbb súlyos politikai hibává fajultak. A legsúlyosabb hiba a Szakszervezeti Világszövet­ségből való kilépés volt, mert az nemcsak a magyar mun­kásosztálynak, hanem az egész nemzetközi munkás­­mozgalomnak is károkat oko­zott. November 4-e után a szak­­szervezeti mozgalom első perctől kezdve a forradalmi munkás-paraszt kormány mel- A szakszervezetek magatartása az ellenforradalom idején A szakszervezetek szerepe és helye a szocializmust építő társadalomban A szocializmust építő tár­sadalomban a szakszervezetek helyét és szerepét az a tény határozza meg, hogy az új társadalmi rend megvalósítá­sáért legkövetkezetesebben küzdő osztály, az uralmon levő munkásosztály legna­gyobb tömegszervezetei. A hatalom megszilárdítá­sáért folyó harc osztályharc, amely politikai, gazdasági és ideológiai téren egyaránt fo­lyik. A szakszervezetek szi­lárdan az osztályharc alapján állnak. Ebből fakad, hogy fel­adatuk a munkáshatalom szüntelen erősítése — ez ha­tározza meg helyüket és sze­repüket a szocializmust építő társadalomban. Ebből szük­ségszerűen következik, hogy a szocializmus építése során a szakszervezetek szerepe és je­lentősége állandóan növek­szik. Az új szocialista társadalmi rend felépítésének ütemét a történelmi adottságok mellett az befolyásolja, hogy milyen méretű a dolgozók társadalmi támogatása, tudatos cselek­vése. A szakszervezetek szer­vezeti erejük és politikai be­folyásuk felhasználásával a legalkalmasabbak a legszéle­sebb dolgozó rétegek cselek­vőkészségének kiváltására és fokozására. Alkalmassá teszik a szak­­szervezeteket erre osztályhar­cos hagyományaik és tapaszta­lataik, valamint az a tény, hogy a hatalom átvétele után nemcsak a munkásosztályt tö­mörítik soraikba, hanem a mű­szaki dolgozókat, a mezőgazda­sági munkásokat, a kereskede­lemben foglalkoztatottakat, a közalkalmazottakat, az orvo­sokat, pedagógusokat és a szak­­szervezetekbe tömörül a kul­turális és művészeti területen dolgozók döntő többsége is. A szakszervezetekhez való tartozás végső fokon a mun­káshatalom elismerését jelenti. A kapitalizmusból a szocia­lizmusba való átmenet idősza­kában az osztályharc igen bo­nyolult formákat ölt Nemcsak a volt kizsákmányoló osztályok maradványainak műlt vagy burkolt ellenállását kell letör­ni, hanem szervezni kell a gazdasági épí­tőmünket és át kell hidalni a dolgozók öntu­datának különböző fokából adódó nehézségeket is. Az osztályharc bonyolult kö­rülményeiből következik, hogy a szakszervezeteknek is bonyo­lult és sokoldalú feladatokat kell megoldaniuk. A szakszer­vezetek részt vesznek a hata­lom gyakorlásában, képviselik a társadalom egyetemes érde­keit, a közösség érdekeit — ugyanakkor egyetlen pillanat­ra sem hanyagolhatják el a dolgozók közvetlen, mindenna­pos egyéni érdekeinek védel­mét sem. NÉPSZAVA A társadalmi és egyéni érdek egybehangolása A szakszervezeti munka egyik központi kérdése tehát a társadalmi és egyéni érdek egybehangolása. Ez azt jelenti, hogy szüntelenül rá kell irá­nyítaniuk a dolgozók figyelmét a szocializmus építésének táv­lataira, az abból adódó konkrét A szakszervezetek feladata a munkáshatalom gazdasági erősítésében A munkáshatalom erősítésé­nek alapvető feltétele a szo­cializmus anyagi alapjának megteremtése. Az élet- és mun­kakörülmények állandó javítá­sa csak a népgazdaság fejlesz­tése, a termelőerők növelése alapján valósítható meg. A szakszervezetek tehát felelő­sek a szocializmus gazdasági erősödéséért is. Ma a munkáshatalom erősí­tésének legfőbb kérdése az el­lenforradalmi támadás követ­kezményeinek felszámolása, gazdasági nehézségeink leküz­dése, az elért életszínvonal biz­tos alapjainak megteremtése. Az 1958. évi gazdasági terv és a most készülő hároméves terv célkitűzéseit ez határozza meg. 1958-ban a dolgozó nép ter­melőmunkáját megtestesítő nemzeti jövedelem 4,3 száza­lékkal emelkedik a tervek sze­rint. Ezt elsősorban az ipari termelés 7,3 százalékos növe­kedése alapozza meg. Beruhá­zásaink összege 9,4 milliárd fo­rint. Ennek nagy részét az energia- és alapanyagbázis ja­vítására, az ipar munkaigé­nyes ágainak fejlesztésére használjuk fel. Tekintélyes há­nyada jut a lakosság életkö­rülményeit javító lakás- és is­kolaépítésekre. A munkások és alkalmazot­tak reálbére 4,6 százalékkal emelkedik a tervek szerint, jó­részt az 1957-ben hozott intéz­kedések eredményeképpen, részben az idén először szét­osztásra kerülő nyereségrésze­sedéssel. Az 1958-as terv arra épül, hogy ebben az esztendőben lé­nyegében már saját erőnkből kell tovább folytatni gazdasá­gi helyzetünk megszilárdítását. A terv szerény. Teljesítése mégis sokkal fegyelmezettebb, jobb munkát követel. Le kell vonnunk a tavalyi gazdálko­dás során elkövetett hibák ta­nulságait. Az 1958-as terv eredményes teljesítésének legfontosabb fel­tétele, hogy a gazdaságossági szemlélet jusson érvényre mind Az első helyen áll ezek kö­zött az üzemi demokrácia fej­lesztése. Ebben alapvető esz­köz a termelési értekezletek munkájának további javítása. E tanácskozások azok a fóru­mok, ahol a munkások közvet­lenül részt vehetnek a terme­lés, a gazdasági vezetés mun­kájában, ahol elmondhatják véleményüket, észrevételeiket. Legalkalmasabb eszköz arra, hogy segítségével gyakorlat­ban megvalósítsuk, érthetővé tegyük a dolgozók előtt egyéni érdekeik és a mumikásállam tö­rekvéseinek szoros összefüggé­sét. Az üzemi tanácsok új szer­vek, az üzemi demokrácia fej­lesztésének eszközei. Céljuk és alapvető funkciójuk az, hogy biztosítsák az üzem dolgozói­nak demokratikus ellenőrzését az egyszemélyi gazdasági ve­zetés felett. Az üzemi tanács az üzem valamennyi dolgo­zójának fóruma, a nem szer­vezett dolgozóké is. Míg a termelési értekezletek­ben területen. Nagy erőfeszíté­seket kell tennünk a termelé­kenységi előirányzatok teljesí­tésére. Gazdasági életünk min­den területén a legszigorúbb takarékosságra kell töreked­nünk. A szakszervezetek ma már rendelkeznek azokkal az esz­közökkel — kialakultak nagy­jából azok a módszerek is —, amelyekkel eredményesen tud­ják segíteni e feladatok megol­dását, az egyes munkahelyek problé­máit vitatják meg, az üzemi tanácsok az egész üzem átfogó kérdéseivel foglalkoznak és egyesekben döntési joguk is van. Az üzemi tanácsok létre­hozása a szakszervezetek sze­repének helyes értelmezését és jogkörének bővítését is tükrö­zi. Az üzemi demokrácia fejélesztésének ez az új szer­ve az általános szakszerve­zeti célkitűzések megvalósítá­sának és az egész szakszerve­zeti munka hatékonyabbá téte­lének is eszköze. Az üzemi ta­nácsok révén ugyanis a mun­kások közvetlenül részt vesz­nek a gazdasági vezetésben, s ez hozzájárul egyúttal ahhoz is, hogy jobban sajátjukéinak érzik a gyárat, az üzemet. Az anyagi ösztönzés helyes alkalmazása, a szocialista el­osztás elvének következetes megvalósítása igen nagy szer­vező erő a gazdasági célkitű­zések megvalósítására. A bér­alapnak a régebbinél lényege­sen önállóbb felhasználása na­gyobb lehetőséget nyújt a vál- Am üzemi demokrácia fejlesztéséért 1958. március 1

Next