Népszava, 1958. április (86. évfolyam, 77–101. sz.)

1958-04-17 / 90. szám

Készül az új magyar toló-vontató hajó (Tudósítás a 8. oldalon) * Tudósítás a Vasas-Real Madrid mérkőzésről (15. oldal) * Nyáron már játszanak a lágymányosi szabadtéri színpadon (Tudósítás a 8. oldalon) A szakszervezetek megyei elnökeinek tanácskozása A szakszervezetek megyei elnökei tanácskozásának má­sodik napján, szerdán délelőtt, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Szaktanács elnöke bel- és külpolitikai kérdésekről tájé­koztatta a megjelenteket. Ez­után Hart Béla, a Szaktanács Szervezési osztályának vezetője beszélt a szakszervezeti munka mozgalmi jellegéről. Hangoz­tatta a társadalmi munka fon­tosságát, nagyobb megbecsü­lését, a vezetők és a dolgozók közötti közvetlen kapcsolat je­lentőségét. • Épül Lábatlanon a vasbetonfeszítő üzem A lábatlan­ Épületelem­­gyárban az idén olyan üzem építését fejezték be, amelyben a legkorszerűbb, úgynevezett feszített vasbetontalpakat gyártják majd. A feszített vas­betonból készülő elem lényege­sen rugalmasabb, magasabb szi­lárdságú és 25 tonna tengely­­nyomásra is alkalmas. A 30 millió forintos beruházással épülő üzemet magyar mérnö­kök tervezték és berendezéseit — két gép kivételével — ma­gyar­­üzemek állítják elő. Évente 300 000 feszített vas­betontalpat gyártanak majd. Szinte »­gombnyomással« a teljesen gépesített üzemben és így az Épületelem gyár jelen­legi teljesítőképessége kétsze­resére bővül. Az új üzem Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb ilyen gyára — évente mintegy másfélmillió dollár értékű importfa-meg­­takarítást jelent majd a nép­gazdaságnak. Elnökségi fogadó­órák a Szaktanácsban Pénteken, április 18-án 3­6 óráig Vas-Wit­eg Miklós, a Szaktanács alelnöke tart foga­dóórát az első emeleti tanács­teremben. (A Szaktanács cí­me: VI., Dózsa György út 84/b.) ♦ Világ proletárjai egyesüljetek! NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 80. évfolyam, ?6. szám ÁRA 60 FILLÉR 1958. ÁPRILIS 17. CSÜTÖRTÖK _____________________________________________________________________________| ­A három nyugati nagyhatalom válaszolt Hruscsov április 11-i levelére Készek a szovjet javaslat értelmében ma megkezdeni a diplomáciai tárgya­lásokat Moszkvában a csúcstalálkozó ügyében Moszkvában nagyköveti szün- ] ten megkezdeni a tárgyaláso­] kat. 1 . A három nyugati nagyhata-] lom nagykövetei tehát készek] megjelenni április­­ 17-én a] Szovjetunió külügyminiszté-] riumában a tárgyalások meg-] kezdésére. ► A három nyugati nagvhata­► lom válaszát Hruscsov április ► 11-i levelére szerdán átadták ►a Kremlben. Az AFP jelentése ► szerint Franciaország, Nagy­► Britannia és az Egyesült Álla­► mok a válaszban kijelentik,­­ hogy hajlandók elfogadni Hrus­­­csov ajánlatát és április 17-én. .w»11»■■■■■ ......I ....... .......................................... ..... ......... . * i 300 ÉV ALATT 1 MÁSODPERC. A Lebegyev Fizikai Inté-­­zetben új fizikai műszert , molekuláris generátort szerkesz-­­tettek. Az új műszernél az óra szabályozó szerepét az ammo-­­nia molekulák belsői rezgése tölti be. A molekuláris generátor­ alapján lehetővé válik olyan pontos órák készítése, amelyek-­ nél 300 év alatt mindössze 1 másodperc idő eltérés mutatko­­­zik. G. Vasznyeva tudományos munkatárs a molekuláris­ generátorral folytatott kísérlet közben '' Csaknem 81 ezer tonnás napi széntermelés — Több ruha és élelmiszer — Nyolc százalékkal csökkentek a piaci árak A Központi Statisztikai Hivatal jelentése 1958 első negyedéről A Központi Statisztikai Hi­­­vatal szerdán közzétett jelen­­­­tése szerint ■ iparunk az első­­ negyedévben a fontosabb ter­mékekből teljesítette, illetve­­túlteljesítette tervét. Bányá­szaink kereken hatmillió ton­na szenet termeltek három hó­nap alatt, négy százalékkal többet a tervnél. A napi átla­gos széntermelés 80 829 tonna volt az első negyedévben, ma­gasabb a korábbi negyedévek­ben elért legjobb színvonal­nál is. A kőolaj-termelés tíz száza­lékkal volt magasabb, mint a múlt év utolsó negyedében és elérte a 184 000 tonnát. A vil­­lamosenergia-termelés már­ciusban meghaladta a korábbi évek legmagasabb színvonalát. Az első negyedévben 1579 mil­lió kilowattóra villamos ener­giát termeltünk és ez lehetővé tette a villam­osenergia-im­port­­ csökkentését. Az előző időszakhoz képest a kohászat eredménye növe­kedett, míg a gépipar termelé­se számos termékből csökkent. Ez a csökkenés sok esetben a tervnek megfelelően történt. A fontosabb nehézvegyipari termékekből a termelés meg­haladta az előző évek átlagos eredményét. A textilipar pamut- és gyap­­j­úszövetből, pamutharisnyából némileg kevesebbet, szinte­tikus harisnyából többet ter­melt, mint az előző negyedév­ben. A textilruházati ipar 15 százalékkal több férfiöltönyt, 23 százalékkal több női kabá­tot és nyolc százalékkal több férfiinget gyártott, mint a megelőző időszakban. Az élel­miszeripar ugyancsak túl­szárnyalta régebbi eredményét. A fontosabb termények kö­zül a takarmánygabona, a ku­korica és a bor első negyedévi felvásárlási tervét túlteljesítet­ték, kenyérgabonából és bur­gonyából azonban kevesebbet vásárolt az állam a tervezett­nél. A termelők a múlt évi kukoricatermésből március végéig több mint 210 000 ton­nát adtak el az államnak. A vágóállatok és az állati termé­kek első negyedévi felvásár­lási tervét, a vágóbaromfi ki­vételével, túlteljesítették. A munkabér és a személyi jellegű kifizetések összege az 1. negyedévben tizenhat száza­lékkal magasabb volt, mint egy évvel ezelőtt. A kiskeres­kedelem tizenkétmilliárd fo­rint értékű árut adott el, ami a múlt évihez képest nyolcszá­zalékos növekedést jelent. A kereskedelem készletei a ne­gyedévben nőttek. A készletek választéka és összetétele azon­ban nem mindig megfelelő. A budapesti piacokra főleg húsból, zsiradékfélékből, ba­romfiból és gyümölcsből ke­vesebbet hoztak a termelők, mint 1957 első negyedében. Ezért a hús, a baromfi és a gyümölcsfélék ára emelkedett, a többi cikké azonban alacso­nyabb a tavalyinál. A buda­pesti piaci árszínvonal általá­ban nyolc százalékkal volt ala­csonyabb, mint 1957 elején. A­­külkereskedelem mind be­hozatali, mind kiviteli elő­irányzatát túlteljesítette. (MTI) Új elhelyezkedési lehetőségek fiatalok számára Milyen kedvezményeket biztosítanak az általános iskolát végzett és érettségizett ipari tanulóknak Az 1958—59-es tanévben az általános iskola nyolc osztá­lyát végzett, illetve érettségi vizsgát tett tanulókat nagy számban helyezhetik el a ke­reskedelem és a vendéglátó­­ipar területén. A Belkereskedelmi Miniszté­rium tájékoztatása szerint az általános iskola nyolcadik osz­tályát végzett tanulók két­vagy háromévi tanulás után tehetnek szakmunkásvizsgát. Hetenként két napon iskolai oktatásban vesznek részt, ahol a közismereti tárgyakon kívül áruismeretet, kereskedelmi is­mereteket, illetve vendéglátó­ipari szakmai ismereteket sa­játítanak el. Négy napot tölte­nek a boltban, üzemben, a szakma gyakorlati elsajátítása érdekében. Munkabérük tanul­mányi eredményüktől és az el­töltött félévektől függően ala­kul, munkaruháról, ebédről a vállalat gondoskodik. A gim­náziumi érettségit tett fiatalok tanulóideje egy-másfél év. Kirakatrendező, foto-optikai cikk eladó, szállodai portás szakmára csak érettségizett fiatalokat vesznek fel. Tanuló­idejük alatt csak a szakmai tárgyakat tanulják és általá­ban hetenként egy napot töl­tenek az­ iskolában. A 14—16 évesekkel azonos juttatások-­­ban részesülnek.­­ A továbbtanulási jelentkez­­zési lapot legkésőbb június­ 15-ig kell elküldeni a legközel­­lebbi kereskedelmi tanulóisko-­­la igazgatójához. Kirakatren-­ dezőnek vidéken a megyei ta-­ nács kereskedelmi osztályán, ] Budapesten az Iparcikk Keres-] kedelmi Tanulóiskolában le-] het jelentkezni. A fővárosi ta-| nács élelmiszeripari igazgató-] sága körlevélben fordult az ál-] talános iskolák igazgatóihoz,­­ amelyben ismerteti a sütőipari] tanulók elhelyezkedési lehető­] ségeit. Az érdeklődők a 2.] számú Élelmiszeripari Ta-­­­nulóiskolában jelentkezhetnek, augusztus 15-ig. A fővárosi tanács megállapít] totta, hogy egyes ipari tanulók­ nem járnak iskolába, be sem­ iratkoztak, s így az érvényes­ rendelkezések szerint, szerző- ! désük lejártakor nem bocsát-! hatók szakmunkásvizsgára. A­ kerületi tanácsok ipari osztá-l lyai most felülvizsgálják, hogy­ kik azok, akik ipari tanuló! szerződéses viszonyban állnak,­ de valamely oknál fogva (kor-­ határ stb.) nem vesznek részt­ iskolai oktatásban. Az oktatási alóli felmentésre a kerületi ta­­­nács ipari osztálya adhat en-­­gedélyt (j. -j.)­­3 .­­ Az országgyűlés ülésszaká­nak megnyitó ülésén, amelyet 10 órakor nyitott meg az el­nöklő Rónai Sándor, megjelent Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára, államminisz­ter, dr. Münnich Ferenc, a for­radalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke, Apró Antal, a kormány első elnökhelyettese,­­ Kállai Gyula, Marosán György­­ államminiszterek, a Politikai­­ Bizottság tagjai. Jelen voltak­­a Minisztertanács tagjai, részt­­vett az ülésen a Budapesten ♦ tartózkodó, albán parlamenti küldöttség is. Helyet foglalt az ülésterem páholyaiban a budapesti diplomáciai testület számos vezetője és tagja. Rónai Sándor megnyitójá­ban kegyelettel emlékezett meg az elhunyt Horváth Imre elvtárs életútjáról. A képvise­lők helyükről felemelkedve hallgatták végig az elnök mél­tató szavait és elhatározták, hogy­­Horváth Imre volt kül­ügyminiszter emlékét az or­szággyűlés jegyzőkönyvében megörökítik s erről özvegyét értesítik. Ezután bejelentette az elnök, hogy a Szovjetunió Legfelső Tanácsa felhívással fordult va­lamennyi ország parlamentjé­hez a nukleáris kísérletek megszüntetése érdekében. A külügyi bizottság — amely már megkapta a felhívást — még az országgyűlés mai ülé­sén megteszi a felhívással kap­csolatos javaslatát. Az országgyűlés ezután elfo­gadta az Elnöki Tanács jelen­tését a legutóbbi parlamenti ülésszak óta alkotott törvény­­erejű rendeletekről, majd Ilku Pál képviselőt választotta a kulturális bizottságban Lenke Valéria miniszterré választásá­val megüresedett helyre. Eredményeink optimizmusra iogositanak®5^'' és serény munkára sarkallnak — mondotta dr. Münnich Ferenc az országgyűlésen nemzetközi kérdésekről beszélt a kormány elnöke Ma kezdik a költségvetés tárgyalását Dr. Münnich Ferenc beszédét mondja A parlament ülésének szünetében élénk volt az élet a folyo­sókon. Képünk: Marosán György beszélget a képviselők egy csoportjával Az albán parlamenti delegáció köszöntése Rónai Sándor ezután meleg­hangú üdvözlő beszédben kö­szöntötte a Tonin Jakova köz­lekedési miniszter, az Albán Munkapárt Központi Bizottsá­ga tagja vezetésével hazánk­ban időző és az országgyűlés ülésén is részt vevő albán par­lamenti delegációt. Emlékezte­tett a két nép történelmének olyan közös hagyományaira, mint Szkander bég és Hunyadi János harcai a török elnyomó ellen, majd hangsúlyozta, hogy a két nép szoros baráti kapcso­lata és testvéri együttműködé­se csak azzal vált lehetővé, hogy felszabadító nagy bará­tunk, a Szovjetunió támogatá­sa révén lehulltak kezeinkről a fasiszta bilincsek és megin­dulhattunk a népi demokra­tikus fejlődés, a szocializmus építése útján. Tonin Jakova válaszbeszédé­ben a parlamenti küldöttsé­gek cseréjének nagy jelentősé­géről szólott és átadta az or­szággyűlésnek és ezúton az egész magyar népnek is az al­bán képviselők és az albán nép forró testvéri üdvözletét. Ez­után az albán néphatalom vív­mányairól szólott, ismertette az ipar, mezőgazdaság és kul­túra néhány jellemző eredmé­nyét. Kiemelte, hogy mindezen eredmények a Szovjetunió és a többi baráti nép önzetlen se­gítségéről tanúskodnak. Végül a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának a világ parlamentjei­hez intézett felhívását méltat­ta, elmondotta, hogy az albán parlament egyhangúan és nagy lelkesedéssel csatlakozott . (Folytatás a 2. oldalon) . ­ Vorosilov a Lengyel Népköztársaságba utazott ► Moszkva, április 16. (MTI) Mint a TASZSZ jelenti, Kliment Vorosilov, a Szovjet­­­­unió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke kíséretével szer­­­­dán délben elutazott Varsóba. A szovjet államfő a Lengyel­­ Népköztársaság Államtanácsának meghívására baráti látoga­­­­tást tesz a­ Lengyel Népköztársaságban.

Next