Népszava, 1958. május (86. évfolyam, 102–127. sz.)

1958-05-01 / 102. szám

A magyar munkásosztályban, különösen a szervezett munkásságban évtizedek óta mélyen, él május 1. nemzetközi jelentősége, mozgalmi, forradalmi tradíciója. Ha vissza­pillantunk az elmúlt évtizedek harcaira, cso­dálattal gondolunk arra a pár száz bátor­­mun­­kásra és mesterlegényre, aki kibontott vörös zászlók alatt felvonulva, Budapesten először ünnepelte meg május elsejét, a nemzetközi munkásszol­idari­tás napját. A bámész kispol­gárokat meghökkentette a merészség , és ér­tetlenül kérdezték, hogyan merik ezek az »►alacsonyrendű« munkások megzavarni ezen a virágos tavaszi napon az úri-, dzsentrivilág életét. Hogyan merészelnek jogokat követeini, fellépni az uralkodó osztály ellen? Az a pár­­száz munkás, aki ezen a fényes májusi reg­gelen, szembeszállva az üldözéssel, magasra tartotta a munkásosztály vörös lobogóját, pél­dájával is ösztönzést adott a kibontakozó és egyre terebélyesedő magyar munkásmozga­lomnak, amelynek története annyi dicsőséget, annyi sok kiontott vért, s áldozatot tud fel­mutatni. A vörös zászló alatt fellépő munkásosztály új hangot, új színt, új erőt és a diadalmas jövő reményét hozta a magyar nép számára. Évről-évre hatalmasabb tömegek tüntettek nálunk is a munkásosztály ügye mellett. Ahol ipar kezdett kibontakozni, ahová munkásokat telepítettek, ahol gyökeret eresztett és virult a kapitalizmus, ott fellépett a szervezkedő, a harcoló munkás is, megjelent a vörös lobogó, megkezdődött a küzdelem a jövőért, így volt ez a világ minden táján. Megszü­lettek a követelések a 8 órás munkaidőért. Megszületett a „Föld, kenyér, szabadság” jel­szó. Folyt a harc a sajtó- és gyülekezési sza­badságért. A politikai szabadságjogokért meg­mozduló munkásság százezres tömegeket moz­dított meg. Mi adott erőt a bátor úttörőknek ? Hon­nan merítették hitüket a harchoz a tőke őfel­sége, a kizsákmányolás ellen, egy új társa­dalmi, politikai, gazdasági rendért? A Marx­ Engels által lefektetett tudományos szocializ­musból, amelynek eszméi kezdtek behatolni a mozgalomba és elfoglalták az ösztönösség he­lyét. Már nemcsak az elkeseredés fűtötte a tö­megeket, hanem az éledő tudat, annak a felis­merése, hogy bármennyit is szavalnak a tőkés társadalmi rend urai és kiszolgálói a burzsoá államrend tökéletességéről, a kapitalizmus el fog pusztulni, elpusztítják kibékíthetetlen el­lentmondásai, és már megjelent sírásója, a proletariátus. A sírbatételt nem akadályoz­hatja meg senki és semmi sem, az áltudósok és álpróféták hazug jelszavai sem, sem rend­őr, sem csendőrönkény, sem árulás, sem a gyá­vák félreállása. Egyre többen bíztak abban, hogy a munkásosztály ki fogja termelni sorai­ból azokat az elszánt forradalmárokat, akik képesek megszervezni az osztályerőket és lét­rehozzák azokat a szervezeteket és eszközöket, amelyekkel felfegyverkezve győzelemre tud­ják vinni a proletárforradalmat. Évtizedek harca létre is hozta ezt. Ne csak magunk emlékezzünk mindig a régi harcokra, hanem neveljük e dicső küzdelmek emlékein gyermekeinket, az új generációt is, mert ez a harc a mi harcunk, a mi forradal­munk, a mi életünk és győzelmünket nekik kell továbbvinniük. Így folytatódik a mi éle­tünk az övékében. Nincs egyetlen hely a földgolyón, ahol ma május elsejét ne ünnepelnék. Ahol másképpen nem lehet — ott a föld alatt, illegalitásban. Millió és millió vörös zászló hirdeti ma szer­te a világon a nemzetközi munkásosztály gi­gászi erejét, és ettől a lenyűgöző seregszem­létől megropognak a kapitalizmus korhadt csontjai. Van, ahol még csak az alapvető em­beri jogokat követelik, van ahol már a szocia­lizmus kivívása a jelszó, nálunk és a szocia­lista tábor országaiban a szocializmus építé­sének sikerét tükrözi a seregszemle. Minden zászló egyben a békességet is jelképezi, har­cot hirdet a háború ellen. Május 1. hanoi jellege, osztályjellege válto­zatlanul megvan és ebből a „széplelkek” ked­véért sem lehet majálist csinálni. Éppen a belső tartalom, az osztályjelleg teszi lehetővé, hogy május 1-én a föld minden lakott terü­letén százmilliók nyújtsanak egymásnak kezet a közös harcban. Ebben van­ a proletár inter­nacionalizmus hallatlan nagy ereje. Sok vita folyik arról, mi a világ legna­gyobb ereje napjainkban? A hidrogénbomba, az atombomba, az interkontinentális rakéta? Úgy gondolom, egyik sem. Nincs olyan fegy­ver s nincs olyan társadalmi, vagy politikai té­nyező sem, amely csak megközelítően is egyenrangú aratást gyakorolhatna az emberi­ség fejlődésére, mint az az erő, amelyet­ a proletár nemzetköziség testesít meg. Semmi kétség: a proletár nemzetköziség a világon a legnagyobb erő! A munkásosztálynak természetesen ébe­ren kell vigyáznia, hogy sorait és fejét soha senki meg ne tudja zavarni. Az elvi, politikai és szervezeti egység volt mindig az az erő, amely a munkásosztályt képessé tette, hogy bármilyen nehéz feladatot is megoldjon, így tudta és mindenütt csak így lesz képes meg­­dönteni a kizsákmányolókat, és ha már meg­döntötte őket, csak így tudja felépíteni ki­zsákmányolásmentes társadalmát. Az ellen­ség, a kapitalisták és az imperialisták mindig arra törekedtek, és most is azon dolgoznak, hogy meghiúsítsák a munkásosztály egységé­nek létrejöttét, ahol pedig létrejött, ott igyek­szenek azt megbontani minden módon és min­denféle eszközzel. Nacionalizmussal, szociális demagógiával, áldemokratikus jelszavakkal próbálják elködösíteni a munkás fejében az osztályöntudatot, amelytől tisztánlátását nyeri a legbonyolultabb helyzetekben is. A „mo­dern” tudományra hivatkozva igyekszenek rombolni a munkásöntudatot, kétségbevonják a munkásosztály, a párt irányító, vezető sze­repét, azt hajtogatva, hogy a munkás a tudo­mányos világ felfedezéseinek bonyolult kor­szakában alkalmatlan az államvezetésre. Márpedig ez a tudományos köntösben je­lentkező — tisztesség ne essék szólván — „el­mélet”, amely a munkásosztály vezető szere­pét tagadja, meg akarja fosztani a tömegeket a modern társadalom leghaladóbb, legforra­dalmibb és legszervezettebb­ erejétől. Megpró­bálták ezt különböző „tudósok” és „ideológu­sok” korábban is. Hasztalanul! Mert, hogy a munkásosztály korunk társadalmának hiva­tott vezetőereje, s hogy a néptömegek egyedül a munkásosztály s annak forradalmi pártja vezetésével képesek sorsproblémáikat megolda­ni — ezt a tényt a történelem igazolta. Igazol­ta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, igazolta a szocialista világrendszer létrejötte és szüntelen erősödése, igazolja az osztályharc mindennapos gyakorlata a tőkés világban. E ténnyel, amely a történelmi fejlődés objektív szükségszerűsége, hasztalan igyekeznek szem­beszegezni korszerűsített ruhába öltöztetett korhadt elméleteiket az imperialisták és a szolgálatukban álló különféle propagandisták. Az októberi ellenforradalom leverése után pártunk kialakította helyes marxista-le­ninista politikáját. Nyílt elvi harcot indí­tottunk a káros revizionista nézetek megsem­misítésére, s szüntelenül küzdöttünk a szektás, dogmatikus nézetek feltámadása ellen. Ezután sem teszünk engedményt semmiféle elhajlás­nak, nem adunk menlevelet semmi olyan né­zetnek, amely a pártvonaltól eltér. Ez a poli­tika összekovácsolta a munkásosztály erejét és harcba lendítette az ellenforradalom ma­radványai ellen. Ennek eredménye az, hogy a munkásosztályban és a dolgozó parasztságban elszigeteltük az ellenforradalmi erőket és né­zeteket. De ezt a harcot tovább kell vinni az ellenséges nézetek teljes megsemmisítéséig. Nemrég zajlott le a szakaxervezetek kongres­zusa. Eredményes munkát végzett azon a talajon, amelyet az ellenforradalom után a párt tört fel nehéz munkával számára. Most már tovább kell haladnia a megkezdett úton. Nagyobb, előremutató feladatokat tűzhetünk a szakszervezetek elé is, mert a szervezett munkásság tudatában van annak, hogy a mi harcos pártunk töltötte meg tartalommal a szakszervezet tevékenységét, emelte arra a magaslatra a szakszervezet súlyát, tekintélyét, amelyet méltán meg is érdemel. Politikai és gazdasági eredményeinknek nem valamiféle csoda a magyarázata, hanem a párt helyes politikája, jó kapcsolata a tö­megekkel. Ez nem egyszerűen szavakon mú­lik, hanem tényeken alapszik. A munkásosz­tály és a dolgozó parasztság elégedett, helyes­nek tartja azt az utat, amelyen járunk. Tá­mogatja, segíti a pártot. Minél nagyobb támo­gatást, erősítést kapunk a tömegektől, annál szilárdabb lesz a párt elvi és politikai egysé­ge, tovább nő a párt tekintélye, ami egyben a munkásosztály tekintélyét is jelenti. Nem volt könnyű a dolgozó tömegek bizal­mát kiérdemelni. De a párt azzal, hogy min­dig világosan leszögezte álláspontját, feltárta terveit , nem szépítette a rosszat és leleplez­te azokat, akik bármilyen céllal akadályozták az előrehaladást —, maga mellé állította a dol­gozó tömegeket. Október végleg megtanított mindenkit, hogy a párt nélkül senki és semmi sem tudja megvédeni, harcba vinni a munká­sokat. Évtizedes tapasztalat ez és főképpen a magyar szervezett munkásságnak nem szabad elfelejtenie. A magyar szervezett munkásság az októberi események idején saját bőrén szenvedte meg ennek a tapasztalatnak a mel­lőzését. Nemcsak a saját maga számára volt ez tanulságos, de tanulságos volt az egész nemzetközi munkásmozgalom számára is. Május 1-én, a nemzetközi proletariátus ün­nepnapján arra is emlékezünk, hogy fokozni kell minden szervezett munkásban a munkás­öntudatot, a proletárinternacionalizmusba ve­tett hitet, a szocialista építés igazát. Mi ma a proletárnemzetköziség próba­köve? A Szovjetunióhoz való hűség! Erről min­den becsületes magyar dolgozót meggyőzött a Szovjetunió magatartása az­ ellenforradalom idején, majd az a nagy politikai és gazdasági segítség, amelyet a világ első szocialista álla­mától kaptunk. A Szovjetunió a nemzetközi munkásmozgalom központja. Támogatására, tanácsára mindig számíthat a világ munkás­­mozgalma, tapasztalatai, a szocializmus épí­tésének kimeríthetetlen kincsestára. Senkit nem érhet csalódás, aki a Szovjetunióra szá­mít, de kritikus helyzetbe juthat a munkás­­mozgalom ott, ahol elszakad a szocialista tá­bor vezető erejétől. Mi a legnehezebb időben tudtuk, mit kell tennünk a néphatalom megmentése érdeké­ben: tudtuk, nem hiába fordulunk segítségért a szovjet néphez, és nem is csalódtunk. Ezt a magyar dolgozó nép sohasem felejtheti el. De nem felejtheti el egyetlen dolgozó sem. Gondoljunk ezen a májusi napon hűséggel, szeretettel nagy barátunkra, s a szocialista tá­bor testvéri népeire. A magyar szervezett munkásságot át kell hatnia annak a tudatnak, hogy az országot magának építi és nem valaki másnak, aki esetleg külön hasznot, vagy kiváltságot élvez­ne ebből. Látnia, éreznie kell a 13 év eredmé­nyeit, amelyek összehasonlíthatatlanul meg­változtatták a munkásosztály és a magyar dolgozó nép helyzetét. Készen kell lennünk, hogy ezt minden helyzetben megvédhessük és tovább fejleszthessük. Csak öntudatlan mun­kás lehet közömbös a 13 év elért eredményei iránt. Vannak még ilyenek? Akadnak! Raj­tunk múlik, hogy ne legyenek. Október megtanított bennünket arra is, hogy jobban vigyázzunk a munkásosztály so­raiba került deklasszált elemekre. Nem sza­bad engednünk soha és sehol, hogy ezek de­magógiával, hazugsággal megcsúfolják mind­azt, ami széppé, emberibbé tette és teszi éle­tünket. Teremtsünk olyan hangulatot, amely­ben elszigetelődnek a teljesíthetetlen követe­lések demagógjai, és nem ők, hanem a köte­lességüket becsülettel teljesítő dolgozók viszik a szót. A párt és a kormány nyíltan bejelen­tette, hogy 1958-ban nem lesz béremelés. A dolgozó nép nagy többsége megértett bennün­ket, mert amit 16 hónap alatt tettünk, azt vele együtt tettük. Látja az eredményeket, ismeri a nehézségeket és tudja, hogy elért eredmé­nyeink megszilárdításáért összeforrott, közös munkával még sokat kell tennünk. Csak ke­mény, áldozatos munkával vethetjük meg az alapját annak, hogy 1958-as tervünk végrehaj­tása után, 3 éves tervünk során biztosítsuk az életszínvonal számottevő emelkedését. Ez nemcsak munka, hanem idő és harc kérdése is. Ha valamikor is érezhette és tudhatta a magyar szervezett munkásság és a magyar dolgozó nép azt, hogy magának építi az orszá­got, akkor most, az októberi ellenforradalmi események után minden idegszálával éreznie és tudnia kell. Amikor a párt napirendre tű­ni az ideoló­giai harc kérdését, sokan húzódoznak ettől Világosan és nyíltan meg kell mondani, hogy az ideológiai harcot az ellenséges és hamis né­zetek ellen maga az élet tűzte napirendre. Ahol ez a harc nem folyik, vagy elkenik a hi­bás nézeteket, ott előbb-u utóbb rosszul fog menni a munka, és ahol rosszul megy a mun­ka, ott az ellenség kihasználja az alkalmat, hogy eltorzítsa a mindennapi élet által felve­tett problémákat. Ezért is­ legyen gondunk arra, hogy az emberek merjenek beszélni, mondják el nézeteiket, gondolataikat, a he­lyeseket és a helyteleneket egyaránt. A rosszat megváltoztatni, a jót kamatoztatni — ez a mi feladatunk, s ezt a párt nélkül nem lehet meg­valósítani. Minden sikernek és annak, hogy a tömegek higyjenek a pártban, a párt vezetésében, a he­lyes politika az elsődleges feltétele. Ha ez adva van — mint ahogy adva van —, a mi felada­tunk keményen harcolni a termelés vonalán, az ideológiai harc vonalán. Felkészülten küz­deni a helyes és jó politika realizálásáért, mert csakis a gyakorlat lehet a vizsgája "minden helyes politikának. A gyakorlati eredmények azok, amelyek a dolgozók széles rétegeit meg­győzik arról, hogy a párt jól dolgozik, helye­sen vezeti a tömegeket. Mi évtizedek óta megtanulhattuk már, hogy a népszerűtlen fel­adatoktól sem szabad visszariadni. A ma eset­leg népszerűtlen feladat végrehajtásáért hol­nap megkaphatod a dolgozó nép szeretetét és megbecsülését. Nagy példa erre 1956. novem­bere. A magyar szervezett munkások tehát harcoljanak bátran a jövőért tettekkel. A magyar—szovjet barátság elmélyülésé­nek és fejlődésének kiemelkedő állomása volt a szovjet párt- és kormányküldöttség lá­togatása. Hruscsov elvtárs e látogatása során őszinte baráti kapcsolatba került a magyar szervezett munkások százezres tömegeivel a budapesti nagygyűlésen, Diósgyőrött, Sztálin­­városban, Tatabányán és a csepeli nagygyűlé­sen. Közvetlen, őszinte hangon szólt a ma­gyar dolgozókhoz. Nagyon jól esett nekünk, szervezett munkásoknak, hogy megköszönte a magyar szervezett munkásoknak, a magyar forradalmároknak azt az elvtársi, baráti se­gítségét, amit az 1917—19-es forradalom ide­jén nyújtottak a Szovjetuniónak. Hruscsov elvtárs dicsért is, bírált is bennünket. Mind a kettőt úgy tette, hogy ezzel megnövelte a szervezett munkások önbizalmát, tekintélyét és súlyát ebben az országban. Amikor azt mondotta, védjük meg a mun­káshatalmat minden támadással szemben, ak­kor azt is mondotta: mi, magyar dolgozók, elég erősek vagyunk ahhoz, hogy megvédjük. Ez valóban így is van, mert mi vagyunk több­ségben ebben az országban, magyar szervezett munkások, dolgozó parasztok, mi alkotjuk en­nek az államnak alapjait és mi teremtjük meg ragyogó jövőjét is. Májusi gondolatok ír­ja: Marosán György 1958. május 1 .-i­k­ei NÉPSZAVA • A magyar sseb­­ eseti munkásokban, a ma­gyar dolgozó népben sok-sok erő és anyagi tartalék van, ezt felszínre kell hozni, ezzel gazdagítani kell a magyar munkásmozgalmat, a szocializmust építő hazát. Van-e ennél szebb és dicsőbb feladat? Minden magyar szervezeti munkás gondoljon arra, hogy az imperialista, tőkés, gyarmati országokban az ember elemi jogaiért, életlehetőségéért folyik a harc. Min­den magyar szervezett munkás gondoljon ar­ra, hogy Angliában, Amerikában, a sokat di­csőített kapitalista országokban milliók élnek a munkanélküliség nyomorúságában. Mi ezt Magyarországon és a szocializmust építő or­szágokban már nem ismerjük. Ott milliós tö­megek a létért, a mindennapi kenyérért har­colnak, nálunk azért, hogy a meglevő ke­nyérhez még nagyobbat adjunk közös erővel, közös munkával. És a párt vezetésével ezt a csatát is megnyeri az osztályöntudattal ren­delkező magyar szervezett munkásság. Újra itt van május 1-e. Évtizedek szenvedé­sével, megaláztatásával mögöttünk, a felsza­badulás óta szabadon ünnepelhetünk, mint államalkotó, államvezető, államépítő erő, itt a Duna-medencében. Dolgozzunk a magyar nép­ szolgálatára és boldogulására!

Next