Népszava, 1959. március (87. évfolyam, 51–75. sz.)
1959-03-07 / 56. szám
Három kérés a jó tündérhez, 1959 márciusában Víkendház, mosógép, keramikus sapka és egyebek a budapestiek kívánságai közötti Mindig kínzott az a vágy, hogy jó tündér lehessek, olyanfajta jó tündér, aki odaröppen embertársainkhoz, akárcsak aranyos szárnyú társai a mesében és megszólítja őket, mint korábban a szegény favágót, halászt, vagy pechére elárvult királyfit — mi a három kívánsága? Tegyünk kísérletet egy szép, már tavasszal biztató napos délelőttöm. Keressük ama bizonyos három jókívánság alanyait. 1. Vidok Jenőné üzletvezető. (Jókedélyű, őszülő asszony, imádja a virágokat, a gyerekeit, láthatólag a férjét is, aki szerszámlakatos Csepelen. Az első kívánsága egy mosógép. Miért? Minek magyarázzuk, két gyerek van, nyilván a szerszámlakatosság se habtiszta mesterség. A második kívánság: szakszervezeti utalvány egy 4500 forintos kombináltszekrényre (szíven talált a kérés, mert még el sem árultam neki, hogy a jótündéri kívánságok a Népszava számára készülnek). A harmadik, hogy a fia jól tanuljon, mert komisz a legény, apja pedig nem elég keKaties Annus, aki alig néhány éve hagyta ott a pécsi virágokat, hogy helyettük a pestieket ápolhassa, mindjárt a lottóval kezdi. Ha már jó a tündér, legyen nagyon jó , így az ő kívánsága egy legalább négyes találat, egy jó lakás és egy jó férj. Valamennyit kilátásba helyeztem. Tárgyalás közben azonban kiderült, hogy a fél igényei mérsékelhetők, nagyon szeretné, ha már nem lehet négy találata, legalább annyit, hogy sok testvérrel küszködő mamájának küldhessen pénzt... A virágok birodalmából induljunk a »szőrkombinátba«. Következő páciensem ismét asszony: Vértessy Sándorné, az ifjú Péter és Miki mamája, a férje egy könyvkiadó vállalat osztályvezetője. Előbb bölcsen Montecuccoli közismert válaszát idézi: »Pénz, pénz és pénz«, aztán — látva, hogy komoly a tündérügy — előveszi valódi kívánságait, melyeket ezúton továbbítok: 1. Mosógép. (Már másodszor! Erre fel kell figyelni!) Itt A Rákóczi út egyik virágért üzletében egymásután nyitnak be a vevők. Mindenki hóvirágot visz, egyet, kettőt és a pult mögött állóik megelégedéssel honorálják: egyetlen műszak alatt elfogy a tegnap este érkezett nyolcvan hóvirágcsokor. Felhasználom a jó hangulatot és villámgyorsan felveszem jótündéri köntösöm. A kérdésre, mi a három kívánságuk, a következőképp felelnek: mény hozzá. (Fél a szigorúbb nevelői érvek alkalmazásától, mert túl erős a keze.) Van egy terven felüli kívánság is, ami ami arra mutat, hogy a jó tündérek szerepe is modernizálódik. Ez a kívánság: Vidákné szeretne végre egyszer repülőgépen ülni, főleg a kisfia kedvéért. Nyáron már egyszer nekivágtak, de lekésték a sétarepülőhöz induló autóbuszt. Ugyanitt dolgozik Dolánszky Erzsébet. A három kívánság? A szoba-konyhás lakás átcserélése komfortosra, egy szép új konyhabútor — és hát persze valami pénz, az se baj, ha lottónyeremény, ahogy a budapesti férfinyelv a Nemzeti Színház mellett a nagy fodrászüzletet hívja. A jó tündérrel először Nagy László, a vendégek szeretett és mindig jókedvű Lacija találkozik és kérelmét így adja elő: 1. Szeretnék egy vikendházat, valahol közel Pesthez, a hegyekben. 2. Minden nyáron egy külföldi utat. 3. Szeretném, hogy a saját házamból, amelyet pedig már 1948 óta borotváltam össze, kimenne a lakó, mert jelenleg üzlethelyiségben lakom. Lottónyereményt nem kér. Ma volt három találata... is sok a mosnivaló, hiába, aki a férjjel együtt három férfira mos. (Ezek a kis melegítők, mackók és egyebeit iszonyú gyorsan koszolódnak!) 2. — Hát nézze, tündér kartárs, ha már valóban itt tartunk, valóban valami mesebelit. Álljon meg az idő. De csak felettem. A gyerekeim nőjenek meg, én maradjak fiatalaszszony. Persze a barátnőim is öregedjenek csak nyugodtan. És a harmadik? Nincs, nem haragudj, jó tündér! Nincs, mit kívánnom, minden alapjában rendben van. Meghatva búcsúzom így, még marad valahol egy kíván-ság teljesítésére kapacitás. Sosem árt. Legutoljára a Technika Háza országszerte ismert munkatársát, Komáromi Lajos maróst, a Szocialista Munka Hősét sikerült megnyerni a tündér interjú alanyául. — Hogy ti miket találtok ki! — ezzel kezdi, s aztán azonnal közli, hogy személyes jellegű kérései nincsenek, tündérszinten is csak technikai problémákról tárgyal. A kívánságok ezek szerint: 1. Ha már megvan a Technika Háza, fejlesszük tovább, vala-* mi olyasmit csináljunk belőle, mint a leningrádi, mert az ug ’rást hozna az egész ipar technikai fejlődésében. 2. Induljon meg végre a keramikus lapkagyártás, mert egy ilyen lapka csak IS forint, a külföldről importált esztergakés pedig 240 forintba kerül; csökkentsük vele az önköltséget és tegyük lehetővé, hogy ne szidják azok a vasasok az összes illetékesekét, akik nem jutnak hozzá az* újfajta szerszámhoz, pedig szí-* vesen dolgoznának vele. — És a harmadik? — Hát ez mégis személyes. Hogy még sok jó újítást sike- rüljön összehoznom. — Hány éves vagy ? — Negyvenkettő. Azt hiszem, ezt is nyugodtan megígérhetjük. Nincs mese... Végigtekintve a munkalapokon, az önkéntes jó tündér leteszi a töltőtollat és megállapítja: néhány tréfás kérésen kívül nemigen hallott teljesít,hetetlen kívánságot. Vagy megfordítva a dolgot: ha nem tréfál az ember és reálisan néz körül kis birodalmában, nehéz olyat kívánnia, amihez manapság több-kevesebb fáradsággal, beosztással ne lehetne hozzájutni. Főherceg férjet, nizzai villát, narancsligetet az Északisarkon senki sem kívánt. Hogy is mondják Pesten? Nincs mese. És ezt néha még a jó tündér is kénytelen elismerni. Baktai Ferenc Három asszony a VIRÁGÉRT-nél Férj-igénylés lakásostul Ahol csak két kívánságra futja Valahányszor írásba fogok, mindig megállapítom: mennyivel könnyebb verset írni, mint prózát. Amire a szatirikus hajlamúak azt mondják: persze, mert a prózához ez meg ez kell, ami a költőnél viszont... No, de mindegy, elég az hozzá, hogy most verset szeretnék írni; egy asztalról egy öreg kávéházban. Ennél az asztalnál ültem harminchat évvel ezelőtt, mint ifjú költő. Erről — és ennél — akarok emlékezni e pillanatban. A székről ott, velem szemben, amely ugyanaz, mint akkor volt. Most üres. Azaz hogy. . . Ahogy ránézek, mit látok, Uramisten! Pedig csak egy pohár bort ittam. Nem hiszek a szememnek. Az asztal végén, ott velem szemben, Krúdy Gyula bátyám ül, kivételesen nagyon szelíd, kezelhető kedvében. Ez azt jelenti, hogy nem vágná utánam a szódásüveget, mint ahogy nemegyszer csinálni szokta, ha most elmennék. Éppen a Rákóczi út 54 alatti szerkesztőségből futottunk ide, egy percre. Súlyos megfontolással néz rám, és komoly mérlegelés után azt mondja: — Neked többet kellene innod, persze csak jó bort, fiatalember, ha amolyan igazi lírát akarsz csinálni, amilyet Puskin csinált, vagy amilyet én csinálok. Azonkívül szorgalmasan tanulmányozd az álatoskönyveket, amelyek mindennek a jelentését megmagyarázzák. Az is igaz viszont, hogy az ivásban esetleg tönkremész, mint én — folytatta, mint aki jó viccet mond — de hát az más kérdés. Fő az irodalom, ha beledöglünk is, hehe! Így tréfált komolyan Gyula bácsi, ennél az asztalnál, ott szemben, s mi engem illet, ha tőlem telhetőleg meg is fogadtam a tanácsát, hogy mi lett az eredmény? Nos, hagyjuk. Tecsukom a szemem s kinyi-*-* tem: hát ki ül már ott a széken, mint... Tán érdekes lesz, ha előbb elmondom, hogyan kerültem össze evvel a valakivel. Benn ülök a szerkesztőségben — tudniillik 1923-tól 1930-ig Mikes Lajos segédszerkesztője voltam, Az Est irodalmi rovatánál. Félénk kopogást hallok, aztán az ajtó résén benyúlik egy szakállas, öreg fej, körülpislog, majd gyorsan visszahúzódik. Utánamegyek s elkapom. — Jöjjön be. — Bejön, valamit motyog roppant félszegen, aztán megkérdi, mikor jön be Mikes úr? — Nem tudom — mondom, de mit várassam ezt a szegény nyugdíjazott vidéki postamestert. — Kérem, adja ide azokat a kéziratokat, hiszen én is megnézhetem — szólok oda a pozíciós fiatalok alattomos fennhéjázásával. Az öreg matat, aztán két papirost vesz elő a zsebéből át átnyújtja. Tudományos képet vágok, szétterítem a kéziratot, belenézek. Két vers, az van aláírva: »Juhász Gyula...« No persze, fennhéjázásom hirtelen elolvadt, Mikes éppen belép, jót mulat a dolgon. Gyula bácsi aztán becitált a kávéházba, a szóban forgó asztalnál leültünk... S most itt ül, íme, Krúdy után, velem szemben ... Azt mondja: — Hallom, csépelnek téged. Hát ne törődj vele, akármit mondanak. Engem az tett tönkre, hogy törődtem. Nézd meg például a Nyugatot. A szájukon vagyok hébe-hóba, de másodrangú költő gyanánt kezelnek. Vidéki költő vagyok! »Vidéki!« Hát vigyázz, fiam, téged ketten-hárman felfedeztek, de kétszázan állnak résen, hogy agyonüssenek. Lehet, hogy agyon is ütnek. Mindenesetre a jó vörösbor segít. Valamennyire rajtam is segített. Egyelőre, hej haj! — fejezte be a költő, és felsóhajtott. Ami rám vonatkozik most már: az agyonütést meg is próbálták egypárszor, aztán mindig feldugtam a fejemet. Nyilván elég konok, göcsörtös fej ez. Úgy látszik „.. Becsukom a szemem s újra kinyitom, és ki ül ott már megint, a szemben levő üres helyen?! Fölmeredő hajú, vékony, szúrós szemű, kicsi szálkásbajuszkás, kissé reszelős hangú ifjú ember. — Nincs igazad — mondom —, Leopardi azért nem rossz költő, a modern franciákra pedig fütyülök. Viszont örömmel látom kedvenceid között Aranyt, a Kalevalát és a népköltészetet. A fiatalember nagyon komolyan azt mondja: — A költőnek a modern külföldi és magyar, valamint a klasszikus és népi irodalom szintézisét kell adnia; de az irodalmi szépelgőkre és a csak szép jelzőket hajszolokra pökök. Éppen úgy, mint a puszta és művészietlen sillabusz-megverselőkre. Meg kell csinálni a szocialista lírát, de a legmagasabb művészi szinten! A formai tökéletesség és az eszmei forradalom: ez a jelszó. Téged viszont Mikes bácsi, azt hiszem nagyon beleszédített a klasszikusokba! — fejezte be szigorúan, miközben tüskebajuszos száját rángatta. Hogy miket mond még József Attila — mert ki is volna más, mint ő —, nem tudom, ugyanis elhangzott szavaiba, mint valami füstbe beburkolva, már megint másvalaki ül ott, az üres széken. — Van ringlijük? — kérdi az íróbarát főpincért (aki E. J. költőnek egyszer száznegyven kávét hitelezett, tiszteletből; persze a költő ki is fizette a legközelebbi Baumgarten-díjból) Zömök Móricz Zsigmond... Aztán felém fordul: — Neked kapálnod kéne, Jóska; nem jó, hogy folyton együtt ültök, ti fiatalok, és távollevő társaitokat csepülitek, meg minket, véneket. Menjetek a nép közé, nézzetek szét az országban. Az fenyeget téged is, amibe Babits beleesett. Puszta esztéták lesztek. Menj kapálni, Jóska, ahogy mondom — s kivesz egy ringlit a sör mellé. — No, de beszélj csak hát, mit láttál, hallottál újabban? — hajlik felém. — Hát Zsiga bácsi — kezdem, s mire mondanám, már hárman ülnek körülöttem. Gelléri Andor Endre, Pap Károly, Radnóti Miklós... A halk, szerény Radnóti még főleg csipkézett, finom verseket farag. Egyelőre messze még a Tajtékos ég nagysága — és szenvedése. Gelléri harsány erővel feszül bele a világba; regényt ír a Nagymosodáról. A réveteg szemű Pap Károly Jézus-regényének témáját mondja. — Hallom, Milotay cikket kért tőled a »Zsidó sebek és bűnök« című könyved után a »Magyarságba«, a zsidók ellen. — Hogyne, mondtam, hogy írok, ha éppen olyan igazat írhatok a keresztényekről is. Ebbe persze nem ment bele — feleli Pap. A másik két költő keserűen nevet. — Jó kilátások mindenképpen — mondja az aszkéta arcú Radnóti szárazán. — Gömbös, az ezeréves Magyar Birodalom! — Szomorúan nevetünk. S már mások ülnek ismét az asztalnál, ott velem szemben, ahogy nézem, merően nézem a helyet... A szatír arcú Karinthy Frigyes, a túl érzékeny, nagy poéta Babits, s a fájdalmas-szelíd, ironikus-keserű Tóth Árpád. Mások és újra mások... Nem tudom, mi van ma, hogy mindenki itt van. Nagy Lajos, Révész Béla, Osvát Ernő, Cholnoky László, Kosztolányi Dezső; és még és még: Sárközy György, Lukács László, Zsolt Béla, Szerb Antal, Szabó Lőrinc, Peterdi Andor, Heltai Jenő, Fenyő László, Pásztor Béla, Landesz Elek, Gábor Andor, Surányi Miklós és Szint Gyula, s kicsoda még ... Ezek mind ott ültek, sorban és sorban, szemben velem, egy örök jelen izgalmában, ennél az asztalnál, azon a széken, valamikor. .. Hallom a hangjukat, látom a gesztusaikat. Most a szék üres. Én se nagyon ülök ide már mostanában. "Talán elmentek mind, akik a barátaim voltak? Még vannak, itt-ott vannak... Akik hébe-hóba szintén szívesebben elülnek már, így egyedül. Mint most én. Ránéznek egy üresen álló székre, vagy belenéznek a levegőbe. Ó, mert sokan mentek el mitőlünk, és jó nekünk, régieknek és néha fáradóknak, emlékezőn és ösztönzőül visszaidézni őket: az Eszmében vagy a Szépben régi, harcos társakat. Fodor József: Emlékeimből 1959. március 7 JÓL DOLGOZNAK az érettségizett fiatal szakmunkások a Vörös Csillag Traktorgyárban. Szűcs Ferenc 1958 szeptembere óta tanulja az esztergályos szakmát. A képen: Kovács János beállító (balról) segít Szűcs Ferencnek (ARTI Fotó : Lajos György felvétele) NÉPSZAVA Vegyiparunk a fejlődés útján Egy-egy ország ipari fejlettségét még a közelmúltban is elsősorban villamosenergia termelésén, acélgyártásán és gépiparán mérték le. Újabban az sem hanyagolható el, hogy mennyi vegyipari termék jut egy-egy főre. S bár a felszabadulás óta vegyiparunk fejlődése még a nehéziparét is túlhaladta —sem felA vegyipar fejlesztése már az első hároméves terv időszakában megindult. 1950-ban a vegyipar lényegesen többet termelt, mint a háború előtt s 1950—54 között közel háromszorosára növelte kapacitását. Az ötéves terv időszakára tervezett fejlődésből sok minden nem valósult meg kellő időben. A Borsodi Vegyikombinát nitrogén műtrágya gyára például 1954 helyett csak 1958- ban kezdhette meg a termelést. Vegyiparunk elmaradottsága és az iparágon belüli aránytalanság elsősorban a műtrágya- és a műanyaggyártás aláA hároméves terv a legfontosabb pótolnivalók közül: a műtrágyagyártást és a műanyagtermelést fejleszti jelentős mérteikben. A nehézvegyipar legnagyobb beruházása, a kazincbarcikai nitrogén műtrágyagyár tavaly ősszel kezdte meg a termelést. A három év alatt mintegy 85 százalékkal növekszik a hazai műtrágyagyártás. A Tiszamenti Vegyiműveknél hozzákezdünk egy szuperlettsége, sem az egy főre jutó vegyipari termékek tekintetében nincs okunk az elégedettségre. Nem véletlen, hogy a költségvetési vitában az ipar szerkezeti átalakításának legfontosabb feladatát épp a vegyipar fejlesztésében jelölték meg. csony színvonalában mutatkozik meg. A műanyagok termelése 1949—1957 között megháromszorozódott, az egy főre jutó műanyagfelhasználás Magyarországon mégis 6—8-szorta kisebb, mint az NDK-ban. Pedig a műtrágyagyártás egyik alapvető feltétele a mezőgazdasági termelés növelésének, míg a műanyagtermelés a karosszéria-gyártástól a csapágyig, a fogaskerékig és a közszükségleti cikkekig nemcsak az ipar műszaki fejlettségét, hanem a lakosság ellátottságát is növeli. A foszfát üzem építéséhez is. A Borsodi Vegyikombinát kétszeresére történő kibővítése s a koksz helyett a földgáz felhasználása, valamint az új tiszapalkonyai földgáz bázisú nitrogén műtrágyagyár felépítése már a soron következő esztendők feladata. A műanyag- és szintetikusszál termelésében is nagy lépéssel jutunk előre a hároméves tervben. A több száz tonnás perion alapanyag-üzem már termel, az ugyancsak több száz tonnás PVC kísérleti ■üzem rövidesen megkezdi működését s a hároméves terv időszakában hozzákezdünk egy több ezer tonnás korszerű PVC-üzem létesítéséhez. A különféle műanyagok közül itthon állítjuk elő a fenoplaszt, az aminoplaszt, a szilikon, a cellulóz és a fehérje alapú anyagokat. A hároméves terv emellett egymillió tonnával bővíti a kőolajfeldolgozó kapacitást s a vegyipar kétségkívül legfejlettebb ágát, a gyógyszeripart — ezt közegészségügyi és külkereskedelmi szempontok is indokolják — korszerűsíti és bővíti. Több műtrágya, PVC és polietilén A vegyipar ma világszerte a leggyorsabban fejlődő iparág. Ennek alapján dolgozták ki — együttműködve a baráti államokkal — a magyar vegyipar legfontosabb célkitűzéseit a második ötéves terv idejére. A műtrágyatermelés mintegy félmillió tonnával, a műanyagtermelés 50 000 tonnával növekszik. Megkezdjük a polietilén hazai gyártását, PVC-ből pedig mintegy 20 000 tonnát állít elő a magyar vegyipar. A fejlődés meggyorsulására utalaz is, hogy a vegyipar fejlesztésére a jelenlegi évi 300—400 millió forint helyett évente egymilliárdot fordítunk. Amíg a gépipar szerkezeti átalakítását a hároméves terv jórészt elvégzi, a vegyipar tekintetében csupán előkészíti e feladat megvalósítását. (gi) Mi mindenre jó a műanyag ? A legfontosabb pótolnivalók