Népszava, 1959. július (87. évfolyam, 152–178. sz.)
1959-07-08 / 158. szám
A nép művelésének ügye A több tudás által felemelni, értékesebbé, nemesebbé tenni az embereket — ez az egyik legfontosabb a szakszervezetek mindenkori feladatai közül. Hazánkban a felszabadulás óta végzett szakszervezeti kultúrmunka gyümölcsei most kezdenek igazán beérni. Gazdag termést ígér ez az érlelődés. Gondoljuk csak el: tavaly 620 000 olvasó 6,5 millió kötetet kölcsönzött ki a szakszervezeti könyvtárakból, közel két és félmillió dolgozó hallgatta meg az üzemek és a művelődési házak ismeretterjesztő előadásait. Hozzávetőleges számítás szerint az állami színházak és egyéb kulturális rendezvények közönségének mintegy 70 százalékát a szakszervezeti üzemi közönségszervezői hálózat juttatta jegyhez. Hatvanezer felnőtt dolgozó pótolja hiányos műveltségét az általános iskola padjaiban és a középiskolákban, technikumokon. Ezekben az eredményekben kivétel nélkül benne van a szakszervezetek felvilágosító, szervező munkája. Nem feledkeztek meg a jövő nemzedék kulturális neveléséről sem: az idén már 64 szakszervezeti kultúrházban indult meg a rendszeres, állandó jellegű gyermekfoglalkoztatás. A szakszervezetek XIX. kongresszusa óta nemcsak a Szaktanács elnöksége hozott irányt szabó határozatot a kulturális nevelőmunkáról, de foglalkoztak vele úgyszólván valamennyi szakma választott vezető szervei is. Sikerült végre az alsóbb szervek felfogásában is bizonyos tekintetben fordulatot elérni. Néhány éve még, ha valamelyik szakszervezeti bizottságtól a kultúrmunka felől érdeklődtünk, mindenekelőtt a műkedvelő csoportokat és fellépéseik számát kezdték emlegetni. Ma már a tájékoztatás főként a könyvtármunkára, az ismeretterjesztésre, közönségszervezésre vonatkozik. Egészséges jelenség ez, a munka tartalmi megjavulására mutat. Sorolhatnánk új kezdeményezéseket, amelyek a szakszervezeti munka nevelő jellegének erősödését, mind szélesebb tömegekre történő kiterjesztését mutatják. Az építő, a helyi ipari és a kereskedelmi szakszervezetek politikai iskolái a politikai ismeretterjesztés új formái. Új kezdeményezés szülöttei a különféleszabadakadémiák, több szakma könyvtárainak központosítása, a négy szakszervezetnél bevezetett központi közönségszervezés. Rendszeressé vált a kulturális munka a vas-, a textil- és az építőipar legtöbb munkásszállásán. Nem eshetünk azonban a számok és az eredmények bűvöletébe. A körültekintő, hasznos határozatok nem éreztetik hatásukat minden üzemben, minden munkahelyen. A lelkes törekvések gyakran az értetlenség és közöny, sőt hanyagság zátonyán rekednek meg. Különösen sok könyvtáros panaszolja meg, hogy a szakszervezeti bizottságok magukra hagyják őket , s ha valahol takarékoskodni kell, elsősorban a könyvvásárlás sínyli meg. Amíg a kis Komáromi Lengvárban tavaly egy olvasóra számítva 80 forint értékű új könyvet vettek, addig a Ruggyantaárugyárban alig 12 forint jutott erre a célra. Nem is olyan régen a közlekedési szakszervezet és a MEDOSZ állapíthatta meg, hogy sokan e szakszervezetekfunkcionáriusai közül jóformán alig olvasnak. Sok még a hiányosság az ismeretterjesztésben is. Kevés olyan üzem van, mint a Kistext, ahol a munkások vezetőiket is sorukban látják egyegy előadáson. Nem mindenütt értették meg még, hogy a munkások öntudatának, jellemének alakítása erőteljes harcot kíván a polgári ideológia, életfelfogás és erkölcs ellen. Az ismeretterjesztés többnyire még mindig puszta ismeretközlés — ritkán ered belőle világnézeti következtetés. A színházi közönségszervezés még ott tart jelen pillanatban, hogy a jegyek nagyobb része a könynyű, igénytelenebb műfajokra kel el. E hibák gyökere, hogy üzemeink nagy részében a kulturális nevelést még ma is reszort feladatként kezelik, s nem a szakszervezeti vezetés munkája szerves részének. Nem elég, ha az stb. időnként megtárgyalja a kulturális feladatokat. Egész tevékenységében érvényesülnie kell annak a tudatnak, hogy felelősség terheli a munkások művelődéséért. G. Szabó László A fogorvos múzeumát államosították. Így terjedt el a hír, holott múzeum eddig nem volt a városkában. Kéri, a fogorvos három évtizede gyűjti, amit a föld kivet magából. Horgászott is eleinte a Tisza holtágaiban. Aztán dús ártereken ornitológiára tért át. A madarászattól hódította el végképpen az ősrégészet. Ennél aztán megmaradt harminc éven keresztül. Odvas fogú betegei hozták a tudósítást, ha valamelyik tanyán régi pénzdarabot, vásott kapcsot vagy törött köcsögöt lökött ki a földből az eke. A pénzekért, meg a fémholmiért illendően pénzt fizetett kéri, a köcsögöket meg a korhadt koponyákat ráadásul adogatták a népek. De most nemrégiben egyszerre nagyon megállt a gyűjtés! Megállt a régészet! Mióta nem ekével, hanem traktorral megyen a szántás! Igaz, kútásó, homokkitermelő, szőlő alá forgató vagy tanyaépítő ember ma is sokat tehetne a tudományért. Csakhogy ezek az emberek jórészt szövetkezetben vannak! Hát így aztán... Kéri haragudott a traktorokra, haragudott a szövetkezetekre, amelyek miatt a traktorok léteznek. Látták sokan Kéri töppedését, tudták korai összeomlásának okát is. — Vége az archeológiának — szokta panaszolni. De senki nem tudott segíteni rajta. Annyira bántotta Kérit a vég, talán egy gyűjtő élet dicstelen befejeződése, nem bírta látni azt sem, amije van, ha már tovább nem gyarapíthat. Felajánlotta minden ásatag kincsét a helyi művelődési háznak. Két hátsó szobát zsúfolásig megtöltött az új, nagy épületben. Abban az évben, ami ezután következett. Kéri szemlátomást aszalódott. Keze reszketeg, szája csámcsogó-vén — nyugalomba menendő az egész ember. Be is adta a nyugdíjazási kérelmét. Csak hát mivel a hatvanadik évét még nem ütötte el, húzódott a dolog. S mivel tétlen (csupán fogak tömésével) nem bírta az életet, ismét a madarászatra tért vissza, bár igen szerényen. Történt, hogy vendég érkezett a városkába. S történetesen múzeumlátogatni jött kedve. Elvitték hát ama két zsúfolt szobába, maga a tanácstitkár vezette a vendéget, de bizony ott nem értettek semmit abból az összevisszaságból, ami eléjük tárult. Szégyenszemre előkerítették Kérit. A reszketeg fogorvos majdnem elájult a keserűségtől, amikor az a tárgyak ismerős lehelete megcsapta. De aztán férfiasan magyarázott vagy két órát. Szívszakadva. Meg is fogadta: ide többet nem teszi be a lábát. A múzeum azonban, mely eddig nem is létezett, az első látogató töttént meglétesült. Igazgatót is kellett keresni hozzá. S a választás a fogorvosra esett. Majd szakít rá időt! Kéri kárpálódott a megbízatás ellen, de aztán hát vállalta őszinteg. Amint gondolta, úgy is tett, tájára se ment a népvándorlásnak! Ha valaki kérdezni találta, kétféleképpen felelt: »Nincs időm!« És: »Vége az archeológiának!« Aki elrendelte a múzeumot, nem bírt Kérivel. Vissza is vonta volna a múzeumát. De azt már letagadni nem lehetett, és költségvetés is készült reá!Segíteni itt csak Kéri tudott! De ő nem akart. Új igazgatót keríteni? Nem könnyű dolog szakembert találni. Idegenből! Ezekben a válságos hetekben a gépállomások, az iskolák és termelőszövetkezetek bizalmas értesítést kaptak Kéri doktor körzetében. Mindenütt nagyon meglepődtek, mert volt már megbízatásuk személyesen tőle, de cankóügyben, madarászvonalon. S amit a bizalmas, sőt titkos értesítés kívánt, abban hirtelen eredményt elérni aligha remélhettek. Mindenesetre a traktorosok, a gyermekek és némely fájós fogú tsz-tagok ez idő tájt sokat jártatták szemüket a földön. Legelsőbb egy traktorkezelő ért el eredményt. Zápfoga kivétele után zsebébe nyúlt, s mint aki fizetni akar, egy avarkori tarsolylemezt halászott elő. Még azon a héten egy nyolcadikos csenegelei leány lékelt koponyát hozott a fogászati rendelésre: a csibék felnőttek, az idén már nem kell az itató. A másik iskolában maroknyi csiszolt ezüstpénzeket tettek a katedrára. Még látszott némelyiken a bizánci császár képe. S pénzt nem fogadtak el a pénzért! Nagyon meglepődött Kéri s vette észre, hogy egyik-másik tsz-ben, például a Kossuthban, ahol még semmi régiség nem került elő, mintha leplezett bűntudattal néznének őrá. Valami mulasztásért. Meglepődött Kéri, de örülni igazán nem tudott. Hiszen élete egyetlen vigaszának a cankókat érezte most, ha motorjáról leszállva, késő délután', a zsombékos ártér egy-egy fej-', tett helyén megbújva figyel-', tette őket. • A gyülekező érmék megzavarták ezt a boldog figyelést.', »>Visszahozni, ami elmúlt?'Eh!« ] A Kossuth TSZ földje lapé-;lyos, hajdan vízjárt terület, ott pénzek és koponyák nemigen■ bukkannak elő. A fogorvos keshedt kedélyét látva, maga az elnök vette kezébe a dol-; got. : Érkezett Kéri (minden . hó- nap utolsó hetében péntek—, szombat!). Hagyták, hadd bön-: géssze ki magát az odvas fo-; gak között, akkor azt mondja neki szemlesütve az elnök: — Volna itt két jelentéktelen dolog, doktor úr kérem. ; — No? — kérdi unottan; Kéri, csipeszeit mosva. ; — Alapozzuk az új istállót, egyszer csak majdnem lábát töri az a szerencsétlen kőmű-ves, beszakadt alatta a föld..." Odamegy Kéri. Azon a he- lyen tovább nem, folytatták a munkát. Betekint a megbon-. tott üregbe. Egyetlen pillan- tással felméri: Árpád-kori templom pincéje. Nyilván a tö- rök időkben is használták! Beleborzong a gyönyörűségbe: ilyen fogása nem akadt harminc esztendő alatt! Belepirul. Az elnök azonban rosszat sejt a nagy pirosodásban. — Hiszen volna itt még valami más is ... — Na?! — hökken most már egészen másképp Kéri. — Az én csiszár fiam mord: ja nekem a minap, hogy a Labodárban furcsa madarak gyülekeznek. Tetszik tudni ott, ahol a Tisza kanyarodik, és az új meder átvágja az egészet. Azt mondja a fiú, ő ezeket nem ismeri: fehérek, és a vállukról foszlott nagy tollak csüngenek le, mint a fátyol. Ez kócsag,, mondom, nemes kócsag. Más', nap megnéztem, hát csakugyan! És legalább negyven' pár fészkel a Labodárban! '■ Olyan erős szívdobogás vet-', te elő kérit, le kellett üljön.', Nemes kócsagot harminc év', alatt kettőt ha látott. S most', negyven fészek! ! Érezte, most új kor követ-', kezik! ’ ! Nem törődött vele, nyíltan', letörölte meghatottsága köny-', nyét. ̋ Másnap megkezdte a mun-', hát a múzeumban... ) Cseres Tibor : A doktor urat tőrbecsalják (Küchler Vilmos rajza) Jzerni elfogultság és meghatítottság tökéletesen indokolt volt a Károlyi-kert július 4-i és 6-i hangversenyén, ahol a Magyar Állami Hangversenyzenekar Mozart D-dúr (prágai) szimfóniáját, a Budapesti Kórus, továbbá Szőnyi Olga, Werner Mária, Jámbor László és Réti József közreműködésével Beethoven IX. szimfóniáját, illetve Mendelssohn Hebridák-nyitányát, Hernádi Lajos közreműködésével Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét és Brams I. szimfóniáját szólaltatta meg. Dean Dixon személyében néger dirigens állt e két hangversenyen a karmesteri pulpituson. Kell-e, s szabad-e egyáltalán külön, és ilyen nyomatékos hangsúlyt tenni arra a tényre, hogy a vezénylő, kivételes tehetségű karmesternek történetesen nem fehér, hanem fekete az arcszíne? Nem, erre tulajdonképpen semmi szükség nem volna. S nem is lesz, Dean Dixon hangversenyei mihelyt az egész világon végleg megverve és megszégyenítve hevernek az emberellenes, faji kiváltságokat, illetve alacsonyabbrendűséget hirdető eszmék és gondolatok. Ma még nincs így, tehát van még tartalma és ereje a ténynek, értelme a hangsúlyozásának: íme, a fekete bőrű, a néger milyen nemes és nagyszerű eggyéolvadásban találkozik az emberi kultúra legragyogóbb alkotásaival; milyen kivételes lelkesültséggel, kifinomult szépérzékkel szólaltatja meg a méltóságosan klasszikus Beethovent és a sűrűen romantikus Brahmsot. Lám, alávaló és hazug, aki holmi felsőbbrendűség jogán örök hálókocsikalauzokká és dzsessz-zenészekké degradálná az »■embermilljók« egy részét. A kísérlet lehetetlen — az ember a maga rangját világviszonylatban kivívja, arcának színétől függetlenül. Egy Marion Anderson, egy Paul Robeson, s egy Dean Dixon is fényes tanúság efelől. Dixon kivételes hozzáértéssel, felkészültséggel, nemes, érett egyszerűséggel vezényelte a klasszikusokat — kilencedik szimfónia tolmácsolása emlékezetes, tartalmas és igaz. Valójában azonban nagy, szinte naív, átszellemült romantikus lélek lakik a bensejében. Ez a pompás Brahms-műnél kendőzetlenül feltárult, a mély és férfias regényesség szinte eláradt dirigensen, zenekaron és hallgatókon egyaránt, gyönyörű zenei élményként ülve meg a szívekben. Rajk András Koszta József: Vihar előtt Az Alföld festészetének kiállítása Címe után ezt a kiállítást csupán témájuknál fogva rokon művek gyűjteményének gondolnánk, de mire a Műcsarnok csaknem valamennyi termét betöltő, hatalmas képsorozat végére érünk, már egészen határozottan tudjuk: itt sokkal többről van szó. A nagy Alföld tája és népe Petőfi óta, sőt már régebben is, a haza egyik jelképévé lett. Nem véletlen, hogy nemzeti festészetünk hőskorában a múlt század hajnalán éppen a jellegzetes alföldi táj indítja el a hazai tájképfestészetet. (Markó Károly, Barabás Miklós). Munkácsy legszebb és művészi szándékait legtisztábban kifejező festményeit ugyancsak az itt szerzett ifjúkori élmények ihlették. És egy nemzedékkel később Munkácsyt tudatosan elődjüknek vallva, egy sor — embernek és művésznek egyaránt nagyszerű — a festő életprogramjának vállal► ta az Alföld festői megörökí► zését. Koszta József, Fényes ► Adolf, Tornyai János, Rudnay Gyula, Mednyánszky László, [ Nagy István, Endre Béla, Nyilassy Sándor csaknem vala- mennyien maguk is a falu élettét élték, távol a művészetiélet piacától. Az ő műveik alakotják a kiállítás gerincét. ► Műveik között alig akadt sokalakos, reprezentatív kom► pozíció — állandó nehézségek► kel küszködve alkottak — de ► egy-egy arcban, tájrészletben ► is benne sűrűsödik, akárcsak Móricz írásaiban, a parasztság egész drámája. Fojtott szenvedélyt, vihar előtti nyomottsá► got, kirobbanni kész indulato► kát tolmácsolnak a villanó fe► hérek és szurokfekete árnyé► kok ellentétei, az izgatott ecsetjárás, a részletezéstől mentes nagyvonalúság. (Érdekes, hogy maga a vihar, a borulás minduntalan ismétlődő téma.) Az ő művészi hagyatékuk továbbélését szemléltetik a kiállítás utolsó termei. Ma is az Alföldön élő festőink között nem egy a nagyerejű, sokat ígérő tehetség (Kohán György, Botos Sándor, Szalay Ferenc). És örvendetes, hogy egyre több művészt vonzó és a főiskolai fiatalság nyári művésztelepének otthont adó városunk éppen Hódmezővásárhely, az alföldi művészet egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező központja. Az új művek egyúttal felvetik a hagyomány további fejlődésének problémáját is. Az életet sötét színekben látó, tragikus alaphang változatlan folytatása ma már anakronizmus, s az újabb képeik között azok a sikeresebbek, amelyek szintézist tudtak teremteni a maibb kifejezési eszközökkel és lépést tettek a jelen kor tartalmainak tolmácsolása felé. (Ilyen mű aránylag kevés van.) Az alapjában igen sikerült válogatásból sajnálattal hiányoltuk Dési Huber István paraszti tárgyú képeit, annál is inkább, mert a fiatalok egynémelyikénél érezhető művészetének hatása. Az Alföld festőinek kiállítása az utóbbi idők legjelentősebb képzőművészeti eseményeinek egyike: nemzeti festészetünk tartalmi nemességével és ebből folyó következetes realizmusával kiemelkedő hagyományát tárja a nagyközönség elé. (havas) Az IHUÜKA • SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOKRA társasutazásokat indít Repülőgéppel: VII. 25-től Vili. 16-ig naponta Közlekedés, szállás, belépőjegy 188 Ft A szombat délután induló repülőgépek vasárnap este, a vasárnap reggel induló repülőgépek hétfőn korán reggel, a hétköznap délután induló repülőgépek másnap korán reggel érkeznek vissza Különvonattal: VII. 25-én VII. 28-án Vili. 1-én Menetjegy oda-vissza 56 Ft szállással 70 Ft Szállással és háromszori étkezéssel 123 Ft A különvonatok szombat délután indulnak és vasárnap este érkeznek vissza Autóbusszal: VII. 27-én (két és félnapos) VII. 28-án (egy és félnapos) VII. 29-én (egy és félnapos) Vili. 2-án (egy és félnapos) Vili. 9-én (egy és félnapos) Vili. 11-én (egy és félnapos) Részvételi díjak: a két és félnapos társasutazás 151 Ft étkezéssel, szállással és városnézéssel 257 Ft az egy és félnapos társasutazás 134 Ft szállással, étkezéssel és városnézéssel 188 Ft • A szabadtéri előadás jegyeit a különvonattal, illetve autóbusszal utazók részére a szükségletnek megfelelően biztosítjuk Jelentkezés : a feltüntetett utazási dátum előtt két héttel az IBUSZ VII., Lenin körút 6, valamint VI., November 7 tér 3. sz. alatti utazási irodáiban