Népszava, 1960. június (88. évfolyam, 129–154. szám)
1960-06-01 / 129. szám
4 K I. JEFREMOV: 44 ANDROMEDA Fordította: Gallyas Ferenc „Mi vagyunk a Föld!“ Felbődült az elsőfokú készültség félelmetes jelzése. Mintegy varázsütésre a hajó mellett megjelentek a széles, magajáró lapos járművek, amelyek magukkal vitték a búcsúzók tömegét. Félrehúzódtak, de a gépről nem vették le sugaraikat és hangvevőiket a három lábon álló televizofonok és reflektorok sem. A Hattyú szürke teste elhalványodott, s szinte elvesztette hatalmas méreteit. A hajó »fején« fenyegető vörös fény gyúlt fel: jelezte, hogy a hajó indulásra kész. A motorok erős remegése végigfutott a kemény talajon, a csillaghajó forogni kezdett állványain, hogy betájolódjék a repüléshez. Mind messzebb és messzebb távolodtak a búcsúztatók, amíg át neki lépték a szél felőli oldalon a sötétben felvillanó biztonsági vonalat. A csillaghajó gerince alatt zöld fények gyúltak fel. A központi épület tornyán vadul forogni kezdett a rádiótorony, hogy a szélrózsa minden irányába elküldje a figyelmeztetést az óriáshajó felszállásáról. — A csillaghajó most kapja az indítójelet! — zendült fel egy acélos hang. — Akik a körön belül maradtak, emeljék fel kezüket! Emeljék fel kezüket, különben halál vár rájuk! Emeljék fel kezüket, különben... — kiabálta az automata mindaddig, amíg a fényszórók végig nem pásztázták a mezőt, hogy megkeressék mindazokat, akik véletlenül a biztonsági körön belül maradtak. A fényszórók nem találtak senkit, fényük kihunyt. A robotgép kiáltó szava újra felhangzott: — A harangjel után forduljanak háttal a hajónak, s hunyják be szemüket! Ne nyissák ki szemüket a második harangjelzésig! Forduljanak háttal, hunyják be szemüket! — üvöltötte riasztóan és fenyegetően a robotgép. — Szörnyű ez! — suttogta Veda Dar Veternek. A férfi nyugodtan levette övéről az összegöngyölített félálarcokat a fekete szemüveggel, egyet feltett Veda fejére, a másikat maga vette fel. Éppen csak megerősítette a szalagot, amikor vadul, de most már magasabban csendült a harang a jelzőberendezések tetőzete alatt. A hang megszakadt, s a mély csendben közönyösen cirpeltek a tücskök. A csillaghajó váratlanul dühös üvöltést hallatott, s kioltotta fényeit. Ez a szívet tépő üvöltés egyszer, kétszer, háromszor, négyszer hasította át a sötét síkságot, s az érzékenyebb idegzetű emberek úgy érezték, mintha maga a hajó kiáltana a búcsú okozta fájdalmában. Az üvöltés éppen olyan váratlanul megszűnt. Elképzelhetetlenül ragyogó lángfal keletkezett a hajó körül. Egy pillanatra a világon minden megszűnt, csak ez a kozmikus láng égett. A tűztorony oszloppá vált, hosszan elnyúlt, vakítóan ragyogó vonal lett belőle. A harang másodszor is megszólalt, s a megforduló emberek az üres síkságot látták maguk előtt, amelyen az izzó talaj óriási foltja vöröslött. Egy nagy csillag voltfent a magasban, a Hattyú távolodott. A látóhatár déli részén kigyúltak az ismerős csillagok. Minden szempár arrafelé fordult, ahol a ragyogóan kék Ahernar kelt föl. Ott, ennél a csillagnál lesz majd a Hattyú nyolcvannégy év múlva, amely alatt óránként 900 millió kilométeres sebességgel halad útján. Számunkra nyolcvannégy, a Hattyú számára csupán negyvenhét. A Hattyú utasai talán új világot teremtenek ott, amely szép és boldog lesz a cirkónium csillag zöld sugarai alatt. Dar Veter és Veda Kong utolérte Csarát és Mven Maszt. Az afrikai felelt a leány előbbi szavaira. — Nem, nem bánatot, hanem nagy, szomorú büszkeséget érzek én ma. Büszke vagyok magunkra, akik mind magasabbra emelkedünk bolygónkkal, és egybeolvadunk a Világmindenséggel. Szomorú vagyok azért, mert oly kicsivé válik a mi kedves Földünk... Nagyon-nagyon régen a maják, a középamerikai vörösbőrű indiánok egy büszke és szomorú feliratot hagytak maguk után. Az afrikai körülnézett, észrevette, hogy barátai utolérték, s hallgatják őt, s hangosabban folytatta: — »Te, aki majd később mutatod meg itt arcodat! Hágón: dolgozol, megkérdezed: kik voltunk mi? Kik voltunk mi? Kér-dezd meg a napfelkeltét, kérdezd az erdőt, kérdezd a hullájmot, kérdezd a vihart, kérdezd a szerelmet. Kérdezd a Földet, a szenvedések és a szeretet Földjét. Kik vagyunk mi? Mii vagyunk a Föld!« Ren Boz futott szembe velük. Szaggatottan szedte a lélegzetet. Körülvették a fizikust, aki néhány szóval elmondotta nekik a példátlan eseményt: két óriási csillagsziget gondola-tának első találkozását. — Úgy szerettem volna, ha ideérek még a hajó felszállása előtt — mondta Ben Boz bánatosan —, hogy elmondhattam volna ezt Erg Noornak. Ő már a fekete bolygón rájött, hogy a spirálkorong egy rendkívül távoli, egészen idegen világ csillaghajója, s hogy ez a hajó sokáig repült a világűrben. — Erg Noor tehát sohasem tudja meg, hogy az a csillagkorong a Világmindenség szörnyű mélységeiből, egy másik galaxisról, az Androméda-ködről érkezett? — kérdezte Veda Kong. — Mily fájdalmas, hogy nem várhatta meg ezt a mai közlést! ‘ -1- Meg fogja tudni! — mondta határozottan Dar Veter. — Megkérjük az Energia Tanácsot, hogy engedélyezzen rend-]kívüli adást a 36. űrállomás útján. Hívásunk tizenkilenc órán belül még elérheti a Hattyút! — VÉGE — III Tájékoztassák rendszeresen a munkásokat a nyereségrészesedés alakulásáról Hogy állnak a nyereségrészesedéssel, mit kell tenniük ahhoz, hogy nyereségrészesedést kapjanak? Ezt kérdeztük néhány nagyüzemünk munkásaitól az első negyedévi mérlegbeszámolói utáni hetekben. (Mint közismert, a SZOT elnökségének lapunkban is megjelent irányelvei szerint: »Biztosítani kell Nem a munkások érdekre A megkérdezett mintegy 15 munkás közül alig néhányan tudtak — azok is eléggé általános — választ adni, amiből következik, hogy a munkások többsége nem ismeri a vállalati részeredményeket, nem tudja, hogy eddigi munkája után mit várhat. Így azután nem is hat megfelelően év közben a nyereségrészesedés ösztönző ereje. Persze, nem a munkások érdektelenségéről van itt szó. Az emberek kíváncsiak év közben is az eredményekre. Mircó Gábort, a Csepel Szerszámgépgyár főkönyvelőjét szinte naponta állítják meg a kérdéssel: hogy állunk, főkönyvelő elvtárs? Hány nap nyereségünk van már? A Kerékpárgyár dolgozói — ahogy erről Tőzsér János csiszoló beszámol — a Fémmű kapujánál levő tábláról ál- A főkönyvelő — Mi csak azt tudjuk, hány nap a mi mérlegünk szerint, de hogy ez megáll-e, azt a felettes gazdasági szervek mondják majd meg az év végén. A főkönyvelő »saját számlájára« beszél év közben, hiszen még a leltárát nem vették át, az első negyedévi nyereségesebb gyártmányok után jöhet kevésbé nyereséges is. A kereskedelem igényének változásával gyártmányeltolódás következhet be, ami változtat a nyereségen, így lehetne összefoglalni a véleményeket. És hozzá még azt is: kevés gazdasági vezető vállalja, hogy utólagosan magyarázza meg, egyik vagy másik cikk miért lett veszteséges, amikor a munkások éppen olyan becsületesen dolgoztak, mint a nyereséges cikken. Tavaly a vállalatok a termelői árrendezés közbejötte miatt az év közepéig nem ismerték az alaprentabilitás számait. A főkönyvelők óvatossága az évközi adatok közlését illehogy a dolgozók mozgósítása a nyereségrészesedés anyagi alapjainak megteremtésére minél hathatósabban érvényesüljön. Ezért lehetőleg a negyedéves mérlegbeszámolók elkészítése után tájékoztatni kell az üzemi tanácsot, valamint a dolgozókat a nyereségrészesedés tapasztalatairól, alakulásáról.«) ezek a vezetők óvatosak lapítják meg, hogy: »jobban állunk, mint tavaly, mert akkor nem volt az első sorban a kerékpárgyár a csepeli üzemek között«. Az érdeklődés tehát megvan. Az első negyedévi mérlegbeszámolók elkészültével mégsem tájékoztatták a várható nyereségrészesedésről a munkásokat. Miért? — A mérlegbeszámolóból megmondhatom, hogy eddig mennyi nyereségre számíthatunk, de nem áll módomban közölni, mert az még teljesen bizonytalan. Ha nem annyi lesz, amennyit mondtam, engem vonnak felelősségre — mondja Bartha Endre, a gyár főkönyvelője. A kerékpárgyári gazdasági vezetők véleménye — és óvatosságuk többé-kevésbé általánosnak mondható, kiszámíthatja iően ennek alapján érthető volt. Az idén azonban már korántsincs annyi bizonytalansági tényező, ahogy azt a vállalatok gazdasági vezetői állítják. A válalatok már az első negyedévben megkapták a részesedési kulcsokat és az alapjövedelmezőség számait. Ahogy , a Pénzügyminisztériumban tájékoztattak bennünket: a szak- minisztériumok csak a jelen-,tősebb terv- és profilváltozás ] esetén eszközölnek módosítást.! A termelői árrendezés után a számítások biztosabbak, sok zavaró tényezőt megszüntettek. A korrekciókat már most tisztázzák, vagyis megvizsgálják azokat a tényezőket, ame-3 igéki a vállalat munkáját »plusz-mínusz irányban« be-3 folyásolják. Minden válla- lat egy évre megkapta a feltételeket, ismeri gyártmá- 3 nyai összetételét — és egy fő- könyvelőnek a tervezett ter- melés alapján ki kell tudnia 3 számítania, hogy állnak a nye-reséggel. A lehetőség tehát — a gazdasági vezetők és főkönyvelők véleményével ellentétben — megvan arra, hogy felmérjék a helyzetet és időben felhívják az emberek figyelmét: hol kell javítani a munkán ahhoz, hogy gazdaságosabban, olcsóbban és jobban termeljenek. Ehhez viszont fel kell használni a nyereségrészesedés mozgósító hatását — év közben is. Kerülni kell a megalapozatlan ígérgetéseket, de a fajlagos mutatók alakulásán keresztül helyes megbeszélni a munkásokkal, a többletnyereségért ezt és ezt kell tenni. És nem lehet ezt a feladatot pótolni azzal, amire egyes gazdasági vezetők hivatkoznak — hogy »az intézkedési tervek le vannak bontva egészen a munkapadokig, ha tehát a munkás tudni akarja, mennyiben járul hozzá a nyereségrészesedés növeléséhez, megtudhatja abból, hogyan végzi el saját feladatát; ebben benne van a többletnyereség is.« Használjuk ki az ösztönző erőt — év közben is Meggyőződésünk, hogy az üzemi demokrácia szerveinek, szakszervezeti bizottságoknak és üzemi tanácsoknak itt nagy kezdeményező és mozgósító feladatuk van. A nyereségrészesedés csak akkor válik hatalmas ösztönző erővé a termelékenység és a gazdaságosság javításában, ha rendszeresen tájékoztatják a munkásokat annak alakulásáról és nagyobb nyereség eléréséhez szükséges tennivalókról. Baják Aranka Tallózás szerkesztőségünk postájában Kultúrárét Jánoshalmán — A keményítőről és a molyzsákról Füstös környék... — A vasúti kocsik védelmében — Tejivót kérnek a Városligetbe — A tiszaszigeti szakmaközi bizottság munkájáról Gyors intézkedés A t Bacs-Kiskun megyei Jánoshalmáról érkezett Kubatov Sándor levele, melyben községük kultúréletéről ad számot. »A közel félszázéves dalárda munkáját folytatjuk — írja. — Tánccsoportunk, színjátszó gárdánk és zenekarunk is sikeresen működik. Vendégfellépésekre járunk az ország távoli városaiba, még Budapestre is. Sok díszoklevelet kaptunk már és az országos fesztiválon a legjobb énekkarok között említették a miénket is. A földművesszövetkezet vezetősége mindenkor támogat bennünket, neki köszönhetjük gazdag ruhatárunkat is. Törhetetlen szorgalommal és lelkesedéssel dolgozunk a további sikerekért.« Két közérdekű kérdést továbbítottunk a Belkereskedelmi Minisztérium illetékeseihez. Az egyikben Fodor Endre érdeklődött, hogy miért nem lehet keményítőt kapni, a másikban Kovács Mátyásné a ruhákat védő molyzsákokat reklamálta. A minisztériumban elmondták, hogy előreláthatóan a harmadik negyedévben az Elida-gyárból forgalomba hozzák a szintetikus anyagból készített, tartósított keményítőt s ezzel oldják majd meg a háziasszonyok problémáját. Már folyamatban van a kétféle polietilén-zsákok gyártása, s így június végén már árusításra kerül a szaküzletekben. * Kertész Gyula tanácsösszekötő írja levelében: »A XIV. Szabó József utca 12. szám alatt működik a Filmtechnikai Vállalat, ahol, ha fűtenek, a lakók nem szellőztethetnek, olyan füst lepi el a környéket. Jó időben pedig a gyár udvarán működtetik a fülsiketítő zajjal járó köszörűgépet. A gyár vezetőségéhez már többször fordultak a lakók, hogy találjanak valamilyen megoldást a panaszok megszüntetésére, de eddig még nem történt semmi. Jó lenne, ha a kerületi tanács műszaki osztálya felülvizsgálná a panaszt. »Nemrégen Baracskára utaztam — írja Hamm Vilmosné székesfehérvári olvasónk. — A pályaudvaron új kocsikból álló szerelvényen foglaltam helyet. Örültem a szép vasúti kocsiknak, de nagyon elszomorodtam, amikor a kalauz elmondta, hogy az utasok egy része lefeszíti a kapcsolókat és a tükröket. Eszembe jutott az is, hogy a fehérvári új autóbuszoknál is hasonló a helyzet: olajos ruhában, tisztátlan csomagokkal szállnak fel az utasok a társas gépkocsikra. Javasolom, hogy a MÁV és a MÁVAUT a helyszínen vonja felelősségre a rongálókat, akik a közvagyont így károsítják.« Heller Béla olvasónk a Városliget környékén lakók nevében fejivó pavilon létesítését kérte a játszótér környékére. Olvasónk javaslatára válaszolva, a XIV. kerületi tanács kereskedelmi osztályán elmondották, hogy valóban szükség lenne a tejivóra. Egyet is értenek a gondolattal, a javaslat azonban csak a felettes szervek segítségével oldható meg. * — A tiszaszigeti szakmaközi bizottság munkájáról szeretnék beszámolni — tájékoztat bennünket dr. Kaproncai Emilné olvasónk. »A bizottság sok támogatást ad a tsz-eknek — írja. — így például a mezőgazdasági munka dandárjában brigádokat szerveznek és társadalmi munkával nyújtanak segítséget. Megszervezték továbbá a munkaügyi, munkajogi rendszeres tanácsadást is.« A VIII., Bródy Sándor u. 36. számú ház lakóinak nevében írt Scheiring József olvasónk: »Szeretnénk köszönetet mondani a VIII. kerületi Házkezelési Igazgatóságnak. Az elismerés elsősorban az Ör utcai elektromos részleg vezetőjének — Báthori István mérnöknek — szól, aki a tanácsösszekötő kérésére gyors intézkedéssel biztosította, hogy a lakók minél előbb használhassák a 320 voltos áramok (bozóky) Sikeres szénkutatások a sárréti medencében! A Várpalotai SzénbányászatiTröszt üzemeinek szomszédságában nagyarányú geológiaikutatásokat végeznek. A munkát siker koronázta: a mélyfúrógépek szénréteget harántoltak, s megállapították, hogy a medence déli részén is bányászásra alkalmas szenet rejt a föld. A kutatások eredménye alapján kimutatták, hogy a tröszt egyik legnagyobb bányáját, a Beszálló-aknát további 20—30 évig üzemeltethetik, s ezzel megtakaríthatják a környék vegyiműveit kiszolgáló újabb bányák telepítési költségeit. Az egykori hegyképző mozgások ezt a területet erősen felszabdalták, s így az eddigieknél jóval részletesebb, a földtani képződmények elhelyezkedését nyomon követő térképet kellett készíteni, hogy a leggazdaságosabban aknáztassák ki a szénvagyont. Pontos adatokkal segítették a hidrogeológusok munkáját is. A sárréti szénmedence déli területén felkutatott szénrétegeket a feltárási tervek szerint kapcsolják a művelés alatt levő területhez. (MTI) NÉPSZAVA Kis Ferenc: Ami megőriz »Ha lehetne, se bontanék itt szárnyat — magasba én csak népemnek feltámadt millióival együtt szállanák!« Ezzel zárja a költő 1937-ben írt egyik legszebb versét. Ez a magatartás jellemző egész eddigi életművére a mai napig. A munkanélküliség sivár reménytelenségében, majd a fasizmus tombolásában, mindig és mindenütt ott van, ahol az elkínzott munkásnép naponta keresztre feszíti magát a betevő falatért és a tiszta lelkiismeretért. Őmaga is ott él kórusukban, komoly méltósággal felszálló dalában az ő gondjaik virágairól gyűjtögetett méz édessége csorran. Mert keserűségükben is az élet — és a tiszta munkásélet — nedvdús és hymnikus szeretetévél teljesek ezek a versek. Kis Ferenc a fasizmus leverése, a felszabadulás után is hűséges maradt a munkások kórusához. Verseiben nem ivott könnyű áldomást osztályai győzelmére, ő, a közülük való, tudta, hogy a gondok nem szűnnek meg, csak változnak. A nélkülözés gondjait felváltják a felelősség gondjai. Ezért válaszol egymásnak olyan drámaian egyik legjelentősebb versében, a Számadásban: »... azokat magasztalják e versek, akik engem emberré neveltek!« — s rá: ».. . inkább legyőzött, de hősi harcban, mint győztes a kakasviadalban«. S e belső vívódásra két verssel arrébb, az Ötvenedik születésnapomra című hozza a feloldást: »Behunyt szemmel is látom én sebeidet, de néha már érzem a gyógyító idő kezét is ...« Megrendítő felelőséggel éli át osztálya metamorfózisát a hatalomból, kirekesztettségből a hatalom birtoklásába. Versei mindig a proletariátust fenyegető legnagyobb veszélyekre hívja fel a figyelmet. ».. . Híven viharról álmodnak az árok partján a fák s a föld előt sóvárog« — »Zokog a vers, hogy gyermekeinket ne tanítsák, akik tűzzel játszanak — hogy hazug szívvel azok, akik mindent elárulnak, ne vallják elveinket!« — írja 1941-ben. 1957-ben pedig: »... s az emberfia nemcsak enni kér, de dalol is, mert azzal végig ér.« (Magvető) Vas István: Rapszódia egy őszi kertben Van az optimizmusnak egy fajtája, mely tartózkodva az elsietett lelkendezés szeleburdiságától és az indulatok szertelenségétől — a megvesztegethetetlen tájékozottság szemérmes szenvedélyével kapaszkodik fölfelé a jövendő biztos ösvényein. Ennek az egyedülálló és eredeti lírai magatartásnak Vas István költészete a foglalata. Nem tépi fel a sebeket, miközben feltárja őket, hanem az enyhületet, a gyógyulást tapintja ki, a szép tanulságot keresi. Intonálásának művelt tapintatában ott van a mély megrendülés fegyelme az emberi szenvedés és az emberi teremtés nagysága előtt. (»Ki most kinéz az éjbe, örökké az vagyok: ne higyjetek nekem, ha jajgatok.«) A mostanit megelőző három kötete: A Kettős örvény, a Római pillanat és A teremtett világ tükrében az elmúlt negyedszázad minden vér- és szennyhulláma, kínhalála és feltámadása fölött ott a költő, aki a törvényt akarja kitudni, s miközben értelmezi, érti meg mélyebben ő maga is, nemcsak a logikájával , az idegeivel, a kedélyével is. Ez a megvesztegethetetlen valóságtudat láttatja meg vele a nyugati kultúra végzetes ellentmondásait is. Vas István költői szemlélete nem esetleges, nem egyike a sokféle lehetőségnek — a magyar nemzeti és egyetemesen európai haladó tudat standard ötvözete. Kivált magas szinten fejeződik ki ez új kötetében az »Előhang« és a »Nem értett azonosulás« versekben. Vas István már József Attilával, Radnótival.» Szabó Lőrinccel, Illyés Gyulával egyidőben kezdte kirángatni költészetünket az avult lírizmus nyelvi életidegenségéből. A megélt valóság prózanyelvű oltásából annyi pátoszt tudott fakasztani, mely egy kataklizmák közt fogant nemzedék előtt is hitelt tud szerezni a szociális emberi felelősség szépségének. (Magvető) Reményi Béla 1960. június 1