Népszava, 1961. március (89. évfolyam, 51–77. szám)

1961-03-11 / 60. szám

Mai g­­ermelláink­il­o­rajzbran elszeszélve Űrrakéta száguld hihetetlen sebességgel a Hold felé. S va­lahol az »űrben« nagy piros betűk hirdetik: »Takarékos­kodj, a Holdra is eljuthatsz«. Takarékossági gyermekrajz­­kiállítás nyílt pénteken dél­előtt a IX., Mester utcai álta­lános leányiskolában. A Mű­velődésügyi Minisztérium és az OTP rendezte a kiállítást, amelyet dr. Pogány G. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria fő­igazgatója nyitott meg. El­mondotta: nagyon magas szín­­vonalúak, ötletesek a képek és nagyszerűen mutatják a mai gyermek elképzeléseit, benyo­másait a felnőttek világáról. Vágyaikat, reményeiket a ma­guk természetességében, szin­te ösztönösen fejezik ki. Érde­kes megfigyelni, hogyan vál­toztak meg a gyerekek elkép­zelései a világról. Húsz évvel ezelőtt egészen más vágyaik, terveik voltak. A mai gyer­mek sokkal merészebben, reá­lisabban nézi a valóságot. Míg régen esetleg télikabátról és kenyérről álmodták, ma — amint a rajzok is igazolják — kerékpárt, televíziót és külföl­di, sőt, űrutazást szeretnének. A pályázat első díját, egy tranzisztoros zsebrádiót Sebes Katalin, a Mester utcai általá­nos iskola nyolcadik osztályos növendéke nyerte. Pályamű­vén csíkos trikós kisfiú tele­­szájjal kiáltja a világba: Ta­karékoskodj ! Húsz díjat és kilencven könyvjutalmat osztanak szét a 350 pályázó között. A sok mu­latságos, ötletekben gazdag kép közül nehéz volt kiválo­gatni a legjobbakat. (k. i.) Rácz Vilmos, a Vörösmarty utcai általános iskola VII. osztá­lyos tanulójának festménye: Hulladékgyűjtés — De jó neked, nem ázik a hátad! szép tavaszi idő. Várható időjárás szombat estig: kisebb felhőátvonu­lások eső nélkül, helyenként reg­geli ködképződés, mérsékelt szél. A rendkívül enyhe idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet szombaton: 15-19 fok között, távolabbi kilátások: vasár­nap is enyhe idő. A Meteorológiai Intézet jelenti: Cikkü­unk nyomán... Megbüntették az önkényeskedős főpályamestert A Népszava 1961. február­­ 26-án cikket közölt »Egy név­telen levél és ami mögötte van, címmel. Szóvá tettük eb­ben, hogy a MÁV putnoki építkezés edelényi munkás­szállásán Nagy Mihály fő­pályamester egy, a fürdőben keletkezett víztócsáért tettle­gesen bántalmazta Popovics ,­ Mihály pályamunkást s cik­­­­­künk megjelenéséig reá nézve ennek nem lett semmiféle kö­vetkezménye. Fabók János, a Miskolci Építési Főnökség vezetője — akinek, mint cikkünkben je­leztük, mi hoztuk elsőként tu­domására az esetet — az aláb­biakban értesített bennünket a cikk megjelenését követő fe­gyelmi vizsgálat eredményé­ről: »A cselekmény súlyát és körülményét figyelembe véve, Nagy Mihály főművezető ellen fegyelmileg eljárva, alacso­nyabb munkaköri bérrel járó beosztásba való leváltással büntettem... Munkaköri bé­rét 1660 forintról 1400 forintra csökkentettem. A büntetésből eredően elveszti 1961. évi egész üzemi jutalékra vonatkozó igé­nyét ... Az esettel kapcsolatos másik súlyos körülmény (hogy az esetet nem jelentették időben) szintén rossz fényt vet főnökségünkre. Ezzel kapcso­latban közölhetem, hogy a je­lentés elmulasztásáért felelős dolgozókat felelősségre von­tom, megfelelő büntetésben részesítettem. Egyetértek az­zal, hogy Nagy főművezető cselekedete szemben áll egész társadalmi rendszerünkkel...« A hibát elkövető főpálya­mestert és az ügyet »eltussol­ni« igyekvő helyi vezetőket megfelelő büntetésben részesí­tették. A névtelen levélírónak — aki felhívta figyelmünket az esetre — igaza volt. De telje­sen szükségtelen volt a névte­lenség homályába burkolóznia, mert — amint ezt a tények is bizonyítják — a Miskolci Épí­tési Főnökség nem tűri az ön­kényeskedést, bárki is legyen annak elkövetője. (fodor) „Le a kártevőkkel!" Évi 180 000 forint kár az Elektromos Műveknél Évente sok százezer forint kárt okoznak a gyerekek. Egy­­egy játékos délutánt gyakran betört ablaküvegek, levert ut­cai lámpák, telefirkált falak jelzik. Az Elektromos Művek közvilágítási osztályán például elmondották, hogy évente át­lag 150—180 000 forint káruk van leütött lámpákból, és szét­zúzott világítótestekből. Meg­előzni szinte lehetetlen. A probléma megoldását az jelen­tené, ha a társadalmi tulajdon védelmének ügyét az ifjúságra bíznák. Ezért is nagy jelentő­ségű a II. kerület Medve utcai általános iskola 466-os számú Bem József úttörőcsapatának kezdeményezése a »le a kárte­vőkkel« mozgalom. Zsebők István igazgatóval és Pál Emil úttörővezetővel beszélünk erről. — A társadalmi tulajdon védelmére indított mozgalmat a Galamb-őrs és Keskeny László őrsvezető javasolta — mondja Zsebők István igazga­tó. — A gyerekek felosztották az iskolához tartozó területet és minden őrs egy-egy utcát és teret jelölt ki tagjainak, ellen­őrzésre. A gyerekek esténként — a szülök kíséretében — vé­­gigcirkálják az útvonalat, meg­figyelik, hol hiányzik közvilá­gítási izzólámpa, bura vagy tejüveg. A tapasztalatokat fel­jegyzik az őrsi naplóba és a következő napon jelentik az Elektromos Műveknek, amely azonnal gondoskodik a javí­tásról. Pál Emil úttörővezető arról beszél, hogy egy évvel ezelőtt a II. kerület, a Medve utca és környéke szinte állandó gon­dot okozott az Elektromos Mű­veknek. A vár oldalán garáz­da fiatalok naponta több száz forint kárt okoztak. Ma a Medve utcai iskola környékén nincs rongálás. Az úttörők büszkék feladatukra s tevé­kenységüket a szülök is he­lyeslik. Legfontosabb pedagó­giai eredmény: a gyerekek tu­lajdonosként mennek végig az utcán, sajátjuknak éreznek minden padot és lámpát. A társadalmi tulajdon meg­óvása kiterjed az iskolán be­lüli vagyontárgyak: falak, aj­tók, ablakok, asztalok, padok, iskolán kívül: gáz-, víz-, elekt­romos vezetékek, lámpák, csa­torna, házak, falak, kapuk, ke­rítések, telefonfülkék, a füves területek, bokrok, fák, padok, szobrok és műemlékek védel­mére. Az alig másfél hónapja in­dult mozgalom máris szép eredményekkel dicsekedhet. A Galamb-őrs lelkiismeretes te­vékenységéhez hasonlóan mun­kálkodik a Mackó- és Rakéta­­őrs, Kardos Gyula és Fetter József vezetésével. A 466-os számú, Bem József ♦ úttörőcsapat most felhívással fordult a II. kerület valameny­­nyi úttörőcsapatához, csatla­kozzanak a mozgalomhoz. A II. kerületi tanács vezetői lel­kesen támogatják felhívásu­kat, hiszen azzal, hogy a fia­­­talok jelentős része »rongáló­­ból« megőrzővé válik, nehezen kimutatható, de feltehetően komoly megtakarítást érhet­nének el a vállalatok és intéz­mények, amelyeknek a károk évente visszatérő nagy össze­get jelentenek. A Medve utcai általános is­kola pedagógusai elmondot­ták, hogy szeretnék kezdemé­nyezésüket kiterjeszteni a fő­város egész területére. Mun­kájukhoz azonban igénylik a tanács, a házkezelőség, a gáz-, víz-, elektromos és valamennyi olyan szerv segítségét, amely érdekelve van a köztulajdon megóvásában. Kérik, támogas­sák és ösztönözzék a »kis tu-­­­lajdonosok« mozgalmát! Kő Tamás Készülődés a magyar ipar májusi seregszemléjére Az élelmiszeripar „ajándék­órái" a háziasszonyoknak Előre gyártott komplett fürdőszoba — Két új nehézipari csarnok A városligeti vásárvárosban egyre láthatóbbak a Budapesti Ipari Vásár előkészületei. Új, hatalmas pavilonok nőnek ki a földből, rendezik az útvona­lakat, csinosítják, szépítik a főbejáratot, a már meglevő ki­állítási csarnokok új portált és neonfeliratot kapnak. — Megjelent a Vásári Hír­adó első száma is — mondják az irodán —, ami mindenkép­pen a megnyitás közeledtét jelzi. Valamennyi iparág számos meglepetést tartogat. Az élel­mezési ipar például 580 négy­zetméteres területen vonultat­ja fel újdonságait. Megtudhatják majd a háziasszonyok, hány »szabad órával« ajándékozzák meg őket a konzervgyárak. Bemu­tatják a modern háztartás egy hetét, azaz teljes heti étrendet állítanak össze a főzésre, illet­ve fogyasztásra kész termé­kekből. Az idén első ízben kérdő­íveket is bocsát ki az élelmi­szeripar a vásár látogatói kö­rében. Maguk a fogyasztók dönthetnek afelől, hogy mi­lyen új termékek gyártását helyezze előtérbe az ipar. Rendkívül érdekesnek ígér­kezik az építőipar bemutatója. A nagyközönség részéről való­színűleg nagy érdeklődést kelt az úgynevezett fürdőszoba­blokk, ami nem más, mint egy komplett fürdőszoba. A kí­sérletek sikerrel jártak, s az első előre gyártott fürdőszobá­kat még a nyáron behelyezik az új lakótelepek épületeibe, jövőre pedig a sorozatgyártást is megkezdik. A mosható mű­anyagtapétákat és a termosz­rendszerű ablaküvegezést is megtekinthetik majd a láto­gatók. Ez utóbbi lehetővé te­szi, hogy az eddigi két ablak­­szárny helyett csak egyet al­kalmazzanak. A nehézipar két hatalmas, impozáns látványt nyújtó új pavilonban állítja ki termé­keit. Mindkét csarnokot a ha­zai nehézipar által előállított legkorszerűbb anyagokból épí­tik. A csarnokok váza alu­míniumból lesz, borítására poliésztert használnak fel. A nagyszabású seregszem­lére a közlekedés, a posta és az idegenforgalom is készülődik. A MÁV különvonatokat, a MÁVAUT pedig autóbuszjára­tokat indít a fővárosba. A mozikban hamarosan vetítik a BKV színes reklámfilmjeit. A Képzőművészeti Alap által rendezett pályázaton döntöttek a vásár idei plakátjáról. A magyar nyelvűek mellett orosz, angol, német és francia nyel­ven is nyomnak művészi pla­kátokat. A vásár alkalmából kerül forgalomba a magyar gyártmányú lapos levél-gyufa.. A Dohánygyárban már ontják a gépek a különleges össze­tételű vásári cigarettákat. A jel­vény­gyűjtők számára érté­kes emlék lesz a vásár zomán­­cos fémjelvénye. A város kü­lönböző pontjain üdvözlő fel­iratok köszöntik majd a ma­gyar ipar seregszemléjére ér­kező kül- és belföldi vendége­ket. (k) ?*­ -ír* HÚSVÉTI BEVÁSÁRLÁSAI­NÁL nagy fehérnemű- és kö­töttáru-választékkal várják az »ARANYPÓK« szaküzletek. V. Kálvin tér 4, VL, Lenin körút 108, VI., Rákóczi út 26 (X­ -VI NÉPSZAVA Megkezdte tanácskozását az országos bírósági vezetői értekezlet A bírósági vezetők szokásos­­ évi országos értekezlete pén­­­­teken délelőtt kezdte meg­­munkáját az Újvárosháza köz­gyűlési termében. Az értekez­­­letén részt vett és az elnök­­­­ségben helyet foglalt Biszku­­Béla, az MSZMP Politikai Bi­­­­zottságának tagja, belügymi­­­niszter, dr. Szénási Géza leg­­­főbb ügyész és Jahner-Bakos­i Mihály, a Legfelsőbb Bíróság­­ elnöke. Dr. Szalai József, az­­ igazságügyminiszter első he­lyettesének megnyitója után [dr. Nezvál Ferenc igazságügy­­- miniszter tartott beszámolót. Beszámolójában az igazság-­i [ ügyminiszter kiemelte, hogy a | [ társadalmunkban, végbement 2 [ politikai és gazdasági megszi- 2 [ fordulás a bírósági ügyforga- |­­ lom terén is éreztette hatását. | | A büntetőügyek száma, az 1­z 1959. évihez viszonyítva több­ ! mint 17 000-rel csökkent. örvendetes tényként hang-!­n­súlyozta, hogy bár elvétve és­­ a szórványosan huligán-ügyek; ; vannak, a fiatalkorúak által; ; elkövetett bűnügyek száma; ;erősen csökken. 1959-hez vi-'­szonyítva csaknem 20 száza-',­lékkal volt kevesebb a fiatal-', korúak által elkövetett bűn-', ügyek száma. A beszámoló a továbbiak­­­ban példákkal alátámasztva­ bizonyította a bírósági munka­ színvonala további emelésének­ szükségességét.­­ A miniszter ezután tájékoz­­ tatta az értekezletet a készülői fontosabb jogszabályokról.­­ A beszámoló után széleskö-­­rű vita kezdődött. Az értekez-­­let ma reggel folytatja mun-­­káját. (szegő) ! Rendőrségi krónika Két elnök „összedolgozott“ • A Budapesti Vasipari KISZOv [feljelentése alapján folytatott nyo­­­mozást a Budapesti Rendőrfőkapi­­t­ányság Berki Tivadar, a rákos­­­­palotai Szegkovács Ktsz elnöke és­­társai ellen. [ A KISZÖV ellenőrei tetten érték­­ Berkit, amikor majdnem 100 000­­forint értékű árut akart átadni, il­­­­­letve elkészíttetni a XX. kerületi­­Vörös Október Tsz-nek, hogy az­t majd tovább adja a vevőknek. Az a külföldi filmfesztiválon vett­­ részt, s közülük számos díjat­­és oklevelet nyert. S 1961-ben, a tervek szerint, 15­2 riport- és dokumentumfilm, ♦18 népszerű tudományos film, 135 oktatófilm és 40 egyéb rö- f­vidfilm készül, (g.) áru a ktsz anyagából és költségén készült, de ezért egy fillért sem kapott volna a vasipari szövetke­zet. A terv ugyanis az volt, hogy a tsz vezetői - a termelőszövetke­zeti cégért használva fel üzelmeik­­hez­­ számlázzák és értékesítik a Berkitől rendelt árut. A százezer forintból Berki mintegy 40 000 fo­­­­rintot kapott volna. Ebből munka­bérre 19-15 000 forintot kellett ki­fizetnie, a többi megmaradt volna haszonnak, mert az anyagot lopta a szövetkezettől. A KISZOv vizsgálata leállította a manipulációt, de Berki ekkor már felvett 18 900 forint előleget. Hogy kijátssza a felettes szervet, éjszakánként próbálta letörlesztet­ni munkásaival tartozását. A mun­ka — az előleg értékében — el is készült. S hogy ilyen szerencséstül megúszták az üzletet. Berki még meg is toldotta a szállítmányt 40011 forinttal, egy kis ajándékkal a tsz korrupt főkönyvelőjének és elnö­kének. A rendőri vizsgálat során kide­rült, hogy nemcsak Berki hanem a termelőszövetkezet volt elnöke. Varga Pál és volt főkönyvelője, Kecskeméti László is görbe utakon igyekezett már hosszabb ideje­­ mellékkeresethez jutni. A tsz-nek­­ megbízták egyik tagját, egy szeg­­i kovácsot egy jövedelmező munká­­t mégpedig azzal a megállapo­­­­­­ással, hogy a tsz vezetőinek bi­­­zonyos összeget visszafizet. Az el­nök és a főkönyvelő így 45 000 fo­rintos hasznot vágott zsebre ... Alig indult meg a nyomozás, a termelőszövetkezet határozatokig zárta ki a tagok sorából a terme­lőszövetkezeti cégér alatt saját zsebre üzletelő elnökét és főköny­velőjét, Stindkettőjüket, s a rákos­­palotai Szegkovács Ktsz elnökét, Berki Tivadart is hamarosan bíró­ság elé állítják. (dl) A lottó nyerőszámai: 14, 26, 49, 58, 81 Újra van öttalálatos! 14, 26, 49, 58, 81. A 10. játékhéten 4 806 313 szelvény érkezett a Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóságra. Ennek megfelelően egy-egy osztályra 1 802 367 forint nye­remény jut. A bonyhádi Vö­rösmarty járási művelődési házban megtartott sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: Az e heti sorsolás egyébként újabb meglepetéssel szolgált: a 10. heti szelvények értékelésé­nél öttalálatos szelvényt talál­tak. Száma: B 7 179 387. A szel­vényt a IX. kerületi OTP-fiók hozta forgalomba. (MTI) Március 13-án kezdődik a II. magyar rövidfilm szemle Március 13. és 19. között rendezi meg a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége filmművészeti szakosztálya —­ a Filmművész Klubban — a II. magyar rövidfilm szemlét, amelyen az 1960-ban gyártott legkiemelkedőbb rövidfilmek vesznek részt. A zsűri elnöke Gertler Viktor filmrendező* tagjai között van Fábri Zoltán, Fejér Tamás, Makk Károly és Máriássy Félix filmrendező* Szécsényi Ferenc filmoperatőr és Nemes Károly, a Filmtudo­mányi Intézet helyettes igaz­gatója. A fesztivál első napján az 1960-ban készült rajz- és báb­filmeket, a következő napon a televízió dokumentum-, vala­mint népszerű tudományos- és híradófilmjeit tekinti meg a­­ zsűri, majd a reklámfilmek, a­­ filmhíradók, a dokumentum-­­ filmek, végül pedig a népsze­­­rű tudományos filmek vetíté­­­­sére kerül sor. * A rövidfilmek egy-egy m­s­­­­fajában három díjat adnak ki.­­ A seregszemlével párhuzamo­san több szakmai ankétot és­­vitát rendeznek a Filmművész­­ Klubban és a televízióban.­­ A díjkiosztásra és a díjat nyert filmek bemutatására március 19-én, vasárnap dél­előtt 10 órakor kerül sor a Duna Filmszínházban. Ormos Tibor, a Budapest Filmstúdió igazgatója a többi között elmondotta, hogy az el­múlt évben csaknem száz rö­­vidfilm készült a gyárban: be­fejezték 14 riport- és doku­mentumfilm, 20 népszerű tu­dományos rövidfilm, 31 okta­tófilm és két kis­játékfilm for­­ogatását. A stúdió művészeinek­­ alkotásai közül 21 rövid­film 16 Athenaeum Nyomda F. V.I Sopron] Béla NÉPSZAVA A magyar szakszervezetek központi lapja Szerkeszti a szerkesztő­bizottság Főszerkesztő: Timmer József Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat VI. ker. Rákóczi út 54. Telefon 824-819 Felelős kiadó Galló Ernő, a Népszava Lapkiadó vállalat Igazgatója Beküldött kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetés egy hónapra 14 forint

Next