Népszava, 1962. március (90. évfolyam, 50–76. szám)
1962-03-11 / 59. szám
1962. március 11 ... mint ahogy a mellékelt ábra, azaz ábrák mutatják. Ezzel a jól ismert hasonlattal élve, ismertetünk — „elrettentő” példaképpen — a BUVÁTI által tervezett szövetkezeti lakóházak, illetve lakások közül néhányat, amelyek az Árpád-híd pesti hídfőjénél — szemben a Szabadságstranddal — épültek. A felvételeket tucatnyi közül választanák ki; induljunk kalauzolásukkal kis körsétára — nem feledkezve meg az íróasztal fiókjában maradt fényképekről sem. Első képünkön látható ház bejárata előtt építési anyagok, deszkák hevernek; ez még nem volna baj, mert, amikor a fénykép íészült, az építkezés tartott. De meglepően habt, hogy a modern kiképzésű kapubejárat felett — kint a falon — húzódik, hajladozik az esőcsatorna. Dickens kisérte, ties, mindenesetre ódon házain csobogott az eső ilyesfajta csapadéklevezetőkben — korunkban kissé különösnek tűnik ez a megoldás. Nem lehetett volna máshol elvezetni, vagy falba süllyeszteni a »szemet gyönyörködtető« csövet? "■ Folytatva sétánkat, a következő épület lépcsőházába nyitunk be. Mintha a Sing-Sing fegyházban járnánk, vagy három lépcsőházra való vasrácsot építettek be a lépcsőtől a felső emeletig. Vajon miért? Ugyanezt a kérdést tehetnek fel az egyik lakásban járva, ahol fémrudak választják ketté a szobát a parkettától a mennyezetig. Tisztesség ne essék, félreértés ne történjék, nem a ligetben, az Állatkerti út környékén sétálunk ... Háziasszonyok »öröme« látható második felvételünkön. Szabad a választás: vagy nyitva az ablak — miként a fénykép mutatja — és a gáz tűzveszély miatt elzárva (edényeknek természetesen nincsen megfelelő hely), vagy csukva az ablak és lehet főzni... utóbbi nyáron kissé »meleg« foglalkozás. Egyelőre elegendőnek tartjuk a »legkiválóbb« terveket a közvélemény ítéletére bízni. Úgy gondoljuk, bővebb kommentárt nem szükséges fűzni e »remekművekhez«. A fővárosi tanács már intézkedett, hogy a hibákat — akikre tartozik — javítsák ki. Csupán az illetékesek figyelmét szeretnénk felhívni: mi szükség az ilyen célszerűtlen, sokszor anyagpazarló tervek megvaló- sítására pénzt fordítani, amikor vannak szebb és olcsóbb, tökéletes megoldások. A BUVÁTI-nek is... (Hakovsz.hu) Amiről a mentőnaplók és a rendőrségi jelentések beszélnek — Miért akart meghalni? — Úgy éreztem, felesleges vagyok... A sápadt arcú, őszülő hajú asszony szeméből szivárognak a könnyek, miközben a főkapitányság életbiztonsági alosztályának egyik szobájában halk hangon elmondja, hogy azon az éjszakán miért vett be egy marék altatót. Férjével, aki egyik gyárunk vezetője, a harmincas években ismerkedett meg. Akkor még mindketten munkások voltak. A felszabadulás után a férfi vezető beosztásba került, ő pedig a háztartásban tevékenykedett és két kisgyermekét nevelte. A férj közben leérettségizett, majd elvégezte az egyetemet. Az asszony azonban megfeledkezett arról, hogy a tanulásban lépést tartson a férfival, a férfi pedig — eléggé el nem ítélhető módon — arról feledkezett meg, hogy az asszony akkor is hűséges segítőtársa volt, amikor még mostoha körülmények között vártak egy jobb világra. A szakadék évről évre nagyobb lett közöttük. S most, hogy a gyermekek felnőttek és a férfinak úgyszólván hétről hétre nem volt mondanivalója az aszszony számára, nem találta többé értelmét az életnek. Mint ahogy az a fiatal tisztviselő sem, aki a halálba akart menekülni, mert felesége elhagyta. Három évvel ezelőtt esküdtek össze. Házasságuk második évében a férfi tbc-ben megbetegedett. Amikor kikerült a kórházból, felesége közölte vele, hogy elköltözik, mert beleszeretett valakibe. A rendőrségen megmagyarázták neki: az, hogy házasságában csalódott, nem ok az öngyilkosságra. Egyik kőbányai gyárunk fiatal munkása beleszeretett a vele egy üzemrészben dolgozó leányba, akinek édesapja cigány. Elhatározták, hogy egybekelnek, de a fiút maradi felfogású családja kitagadással fenyegette. A két szerencsétlen fiatal megmérgezte magát. A fiút meg tudták menteni, a lány — az előítélet áldozataként — meghalt. A családi élet ridegsége, a szeretet hiánya kergette a halálba azt a 14 éves kisleányt, akinek tragikus esete intő példa. Apja 1956-ban disszidált. A kislány sokáig búskomor volt emiatt, de aztán úgy látszott , kiheveri a dolgot. Az anya a közelmúltban férjhez ment és ez a házasság súlyos konfliktust idézett elő a kamaszleány lelkében. Az anya, ahelyett, hogy sok szeretettel igyekezett volna gyermekét ezen az állapoton átsegíteni, csak a férjével törődött. A gyermek elhanyagolta iskolai tanulmányait, s emiatt egy ízben mostohaapja megverte. A kislány kinyitotta a gázcsapot, s mire rátaláltak, meghalt. Vannak, akik súlyos, gyógyíthatatlan, vagy annak vélt betegség miatt keresik a halált. Ezek persze nem számolnak azzal, hogy a tudomány óriási léptekkel halad, s a tegnap még gyógyíthatatlan betegségnek holnap talán már megtalálják az orvosságát Egy 40 éves mérnök arra kérte orvosát, operálja meg, mert gyomorfájdalmak gyötrik. Hiába magyarázta az orvos, hogy nincs szükség műtétre, csupán gyomorsüllyedése van, nem akart belenyugodni. Később rögeszméjévé vált, hogy operálhatatlan gyomorrákban szenved. Emiatt azután végzett magával. A boncolás megállapította, hogy valóban gyomorsüllyedése volt, amelyet diétával meg lehetett volna gyógyítani. A mentők naplói, a rendőrségi jelentések összehasonlítva, az elmúlt évtizedek statisztikáival, azt bizonyítják, hogy ma az öngyilkosságok és öngyilkossági kísérletek száma lényegesen kevesebb, mint a múltban volt, még akkor is, ha nem vesszük fgyelembe, hogy a főváros lakossága megkétszereződött. A halálos végű öngyilkosságok száma csupán egytizede a felszabadulás előtti időkének, de az öngyilkossági kísérletek száma is igen alacsony a múlthoz viszonyítva, amikor valóságos öngyilkossági járványok söpörtek végig az országon. A Népszava 1931. augusztus 8-i számában olvasható: »A legutóbbi éjszaka a Margithíd karfájánál négy ember állott meg. Nem azért, hogy a festői panorámában gyönyörködjék, hanem hogy meghaljon. Hátuk mögött még hatalmas sor húzódik. Egyre többen vannak, akik nem bír tják a nyomort. Mert kévési értéke van most az embernek, nincs szükség munkájára, tud]dására, egyre többen érzik, hogy feleslegesek. Nem jut] nekik étel, ruha, csak éhezés,] rongyok és hánykolódás .. .* A mai öngyilkosságok hátterében már nem szerepel a munkanélküliség, a nyomor, vagy az éhezés, a házasság semmibe vevése, a családi élet megromlása, a helytelen és szeretet nélküli nevelés, felelőtlenség, oktalan előítélet és kishitűség, az, amiért egyenesek a halált keresik. Ezek ellen pedig a társadalom, a közösség erejével fel kell venni a harcot. Balla Ödön . „Rájöttünk: semmi keresnivalónk odakint“ Horváth Béla és Vámos Imre beszámolója a Magyar Sajtó Házában Az előadói asztalnál egy idősebb és egy fiatal férfi ül, Naményi Géza, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnöke két oldalán. Az alig két hete hazatért Horváth Béla és Vámos Imre, a müncheni Látóhatár volt szerkesztői beszélnek 17, illetve 14 éves emigrációjuk tanulságairól, hazatérésük indokairól — szemben velük, az újságírószövetség nagytermében, az újságok, a film, a televízió, a rádió munkatársai. Először a katolikus költőé, Horváth Béláé a szó, aki a háború végén amerikai hadifogságból nem tért vissza hazájába, majd hosszabb időt töltött Olaszországban, később Nyugat-Németországban. Szubjektív vallomás ez a rövid beszámoló, a költő eltávolodásáról az egyháztól, amelyben csalódott, mivel nem képes igazán foglalkozni az emberiséget valóban foglalkoztató problémákkal. Szubjektív, akárcsak a »Végkor« versciklus, amelyet az a felismerés ihlet, hogy a történelem kapitalista kora lezárult, s nem az emberi civilizáció pusztul el, hanem a régi helyébe az emberiség új társadalmat épít. Beszél az emigráns író hányódásairól dicsőség és pénztelenség között, s befejező szavaival jelzi, hazatalált, a Séd partjára és a Röppentyű utcába, mert, mint mondja: »pátosz és nagy szavak nélkül éreztem odakint: van haza és van honvágy”. Vámos Imre, aki húszesztendős korában hagyta el az országot, a külföldön hányódó emigráció differenciálódásáról, különböző csoportjai útkereséséről és a nyugati irodalmi élet fokozatos elszegényedéséről beszél. Az emigráns író számára nincs közönség és nincs irodalmi közvélemény, a Látóhatár kiadásában megjelent néhány könyv zömét szerzői saját költségen adták ki, s a tőkés társadalom valódi támogatást csak hidegháborús uszító propagandairományok szerzőinek ad. »Menekült voltam, író vagyok, munkámat értelmetlennek és céltalannak találtam. Próbáltunk a hidegháborús szellemtől függetlenül alkotni, de csak üldöztetés és rágalom volt a válasz. Nem voltunk és nem vagyunk kommunisták, amit annak idején a magyarországi politikai viszonyokról részben a Szabad Európa Rádió munkatársaiként írtunk, igaznak éreztük. Ha továbbra is végrehajtottuk volna a SZER utasításait, ma is ott ülhetnénk müncheni íróasztalunknál vagy Londonban. De rájöttünk: semmi keresnivalónk odakint.« ‘ Arról a marakodásról beszél ezután, amely 1956 őszével, az ellenforradalmat követő emigrációs hullámmal kezdődött. Vámos, mint az úgynevezett írószövetség ügyvezető titkára működött, de végül is felismerte: a régi, 1944 —45-ös emigráció és az új disszidensük azokat a külföldön élő magyarokat, akik komolyan veszik a demokrácia fogalmát, sohasem fogadja be, legfeljebb megtűri. A Szabad Európánál működő 18 bárónak és grófnak, a csapatnyi nyilas vezetőnek és horthysta törzstisztnek valóban nem lehet közös érdeke — még azzal a bíráló szellemmel sem, amely a Látóhatár című folyóiratban jelentkezett. Ezért történt az, hogy a Látóhatár 1962 februári száma megkísérelt leleplezést közölni a Szabad Európa Rádió szervezetéről és Magyarország számára káros működéséről. Nem akadt németországi nyomda, amely kinyomta volna ezt a számot és nem volt jobb a londoni eredmény sem: találtak ugyan kiadót és nyomdát, el is készült a szám, de terjesztését, kibocsátását »ismeretlen tényezők« megakadályozták. A hála és szeretet hangján szól Vámos Imre kormányunk döntéséről, amely lehetővé tette hazatérésüket — és azt is, hogy lehetővé tette munkájuk folytatását itthon. Szünet következik, s ebben a szünetben kiosztják a Látóhatár XII. évfolyama első mát. A két hazatért író szünet után — kérdéseinkre válaszol. Megkísérlem összefoglalni a csaknem egyórás válaszadás lényegét: a Nyugat-Németországban újjáéledő nagygermán hatalmi szellemről, a nyugateurópai irodalom helyzetéről, amelyre az a jellemző, hogy az emberiség valódi érdekeit felismerő alkotók kivétel nélkül meglátják — és ábrázolják — a kapitalista világ elembertelenedését. Szólnak a 15 millió példányban megjelenő hét nyugatnémet hetilap rikoltó, triviális »hercegnő-kultuszáról«, amely az egyszerű olvasó figyelmét a Sprayes- és Farah Diba-típusú fejedelmi »hitvesek« viszontagságaira, irányítja. Beszélnek a telekvásárlásról, amely az emigráció irodalmi életének magától értetődő jellemzője, több kérdésre válaszolva, a disszidens írók jelenlegi tevékenységéről és csoportosulásairól szólnak. S azután — az első hazai benyomásaikról, tizenhat nap után. Vámos Imre, aki Csepelen lakott, a nagy munkásnegyed 1948 óta bekövetkezett változásait említi az első benyomások között és Dunaújvárosban szerzett élményét Az emigráció propagandája számára az országnak ez a pontja volt az, amelyre a legtöbb rágalmat és szitkot szórták, mint valami »mumusról« beszéltek róla. A két hazatért most azt mondja: büszkék rá. Akárcsak a József Attila telepre, amely véleményük szerint szebb a Nyugat legsikerültebb parkvárosainál is. Horváth Béla egy készülő versének sorával felel a kérdésre: »Üdvözlégy, hazám, emberek országa”, mert — így mondja — a legdöntőbb különbség és élmény itthon: társadalmunk embersége, légiköre Naményi Géza zárszava után kiürül a terem. A két hazatért — munkához lát, mint bárki más a határon innen. Csak két albérleti szoba, maradt üresen, Steinhramben és Münchenben. stb. f.) A felszabadulás előtti szám egytizedére csökkent az öngyilkosok száma FELHÍVÁS! Felkérjük kedves ügyfeleinket, hogy munkánk zavartalanságának biztosítása érdekében tisztításra leadott és elkészült ruhaneműiket mielőbb, okvetlen elvinni szíveskedjenek »SZIVÁRVÁNY« RUHATISZTÍTÓ KTSZ NÉPSZAVA 5 Vitamin „ábécé“ — kicsiknek Hetvenötezer kis »kosztosa« van a Gyermekélelmezési Vállalatnak. Az elmúlt hetekben dühöngő influenzajárvány azonban itt is erősen éreztette hatását: ezekben a napokban bizony sok kis tányér üresen maradt. Hogy némiképpen védekezzenek a járvány testen, a vállalat vezetősége elhatározta, hogy C vitaminban dús őszibarack-, birs-, meggy-, feketeszederlevet ad rendszeresen a gyerekeknek. A gyümölcsleveket azonban nemsokára a primőrök váltják fel. Amint megjelenik a piacokon a korai retek, zöldhagyma, fejessaláta, a köz- étkeztetésben részesülő gyerekek is hozzájuthatnak majd a természetes vitaminokhoz. Bajza Sándor, a vállalat igazgatója elmondta: mindent megtesznek azért, hogy egyre egészségesebb, élettani értékekben gazdagabb legyen a gyerekek ellátása. Ennek érdekében a Budapesti Vendéglátóipari Tröszt segítségével a vállalat szoros kapcsolatot teremtett az Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet munkatársaival. A jövőben az étlap összeállításában, a nyersanyagok helyes, célszerű felhasználásában tanácsokat adnak az ÉTI kutatóorvosai. Céljuk, hogy az évszaknak megfelelően a gyerekek olyan anyagokhoz jussanak, amelyekre az adott időben a legnagyobb szükségük van. Nemcsak az intézet munkatársai látogatnak el a vállalat konyháiba, hanem a vállalat egyik ételtechnikusa is felkeresi az intézetet, hogy megismerje azokat a fontosabb egészségügyi követelményeket, amelyeket a vállalat hányétlapjának összeállításánál feltétlenül figyelembe kell venni. Nagyarányú kísérleteket is végeznek a kutatók. Különféle vizsgálatokkal száz olyan gyerereket választottak ki az étkezők közül, akik még óvodások, de ősszel már iskolábamennek. Ezeknek a gyerekeknek valamilyen formában naponta tíz grammal több fehérjét adnak, mint a többieknek. A kísérlet végén megvizsgálják, milyen hatással volt a fölemelt fehérjeadag a szervezetre, gyorsult-e a fejlődés üteme, s hogyan jelentkezik a »fehérjekúra« hatása. Már készülnek a nyári táborozásra is. A vakációban legalább 25—30 000 gyerek étkezik a Szabadság, a Hárshegyen, a Hűvösvölgyben és a Margitszigeten. Nemcsak változatos, könnyű nyári ételeket készítenek majd, hanem a tábor programjának megfelelően, a kirándulásokra tartalmas, hideg ételeket is biztosítanak. Nagy gondot fordítanak arra is, hogy egyre korszerűbbek legyenek a konyháik. Az utóbbi időben több befejező konyhát létesítettek, ide a már előkészített, de még meg nem főzött ételek kerülnek, tehát a hús felszeletelve, bundázva, a burgonya megtisztítva, felvágva. Ezeknek a konyháknak nagy előnye: nem kell a főtt ételt szállítani, így nem romlik a minősége, nem töredezik össze, nem hűl ki s mivel nem kell többször felmelegíteni, nem veszít élettani értékeiből. A gyerekek elé párolgó levest, frissen sült húst tehetnek. Sajnos, azonban még mindig sok iskolába a vállalat gépkocsijai juttatják el az ebédet. A törekvés az, hogy a gépkocsikat egyre inkább felváltsák a befejező konyhák. Még ebben a hónapban új konyhát kapnak Csepelen, ahol egyébként ez lesz az első konyhája a vállalatnak. Február végén új központi konyhát kaptak a XVII. kerületben is. Szeptemberben a XVI. és a XX. kerületben két nagy konyha kezdi meg működését. Szinte havonta létesülnek befejező konyhák is. Kovács Ildikó