Népszava, 1962. május (90. évfolyam, 101–125. szám)

1962-05-03 / 101. szám

L, 1962. május 3 Odaítélték az 1961. évi Nemzetközi Lenin Békedíjakat Dobi István a kitüntetettek között A Nemzetközi Lenin­ Béke­díjaikat odaítélő bizottság az 1961. évi díjakat, a béke meg­őrzéséért és megszilárdításáért folytatott harcban szerzett kimagasló érdemeiért a kö­vetkezőknek ítélte oda: Kwame Nkrumali ghanai államférfinak, Pablo Picasso francia festő­művész és közéleti személyi­ségnek, Dobi Istvánnak, a Magyar Népköztársaság államférfi­­nak, Faiz Ahmad Faizu pakisz­táni költőnek és társadalmi személyiségnek, Olga Poblete de Espionosa chilei közéleti személyiség­nek. A Nemzetközi Lenin­ Béke­­díj Bizottság Dmitrij Szkobel­­cin akadémikus elnökletével április 19-én­ és 20-án tartotta üléseit. • A bizottság döntését kommen­tálva, Szkobelcin akadémikus el­mondotta, hogy dr. Kwame Nkru­­mah az afrikai nemzeti felszaba­dító mozgalom egyik legkimagas­lóbb vezére, aki tevékenyen har­col az afrikai népek felszabadulá­sáért és a gyarmaturalom elleni harcban való összefogásért. Nkru­­mah igen nagy és megérdemelt tekintélynek örvend az afrikai földrész országaiban, de ismeri őt az egész világközvélemény, mint a béke bátor és megingathatatlan harcosát. Pablo Picassóról szólva a szov­jet akadémikus hangoztatta, hogy Picasso nevét az emberek százmil­liói ismerik. Művészi alkotásait ott találni a világ majdnem min­den fővárosának múzeumaiban. A festészet Picasso számára — sa­ját szavai szerint — »­fegyver az ellenséggel szemben vívott védel­mi és támadó háborúban­«, az el­lenség pedig a fasizmus. 1950-ben Picassót beválasztották a Béke-Világtanács tagjai közé. Az egész világot berepülte nevezetes békegalambja, amelyért 1950-ben Nemzetközi Béke-díjat kapott. Dobi Istvánról szólva Szkobel­cin akadémikus kijelentette, hogy Dobi István egész életét a népe boldogságáért vívott harcnak s az emberi haladás ügyének szentelte. Faiz Ahmad Faizu verseivel, cik­keivel és hős életével harcra lel­kesít a gyarmati rendszer ellen, a szabadságért, a békéért és a népek testvériségéért. Olga Poblete de Espionosa, a santiagói egyetem professzora a békeharcban és a nők jogaiért folytatott harcban tette ismertté nevét. Tevékenyen részt vesz a chilei békemozgalomban, annak megalakulása óta. 1960-ban a Chi­lei Béketanács elnöke lett. A Lenin-Békedíjasokat meghívták a moszkvai leszerelési és béke-világkongresszusra A Nemzetközi Lenin-Béke­­díjakat odaítélő bizottság áp­rilis 20-i ülésén nyilatkozatot fogadott el, amelyben többek között ez áll:­­•A Nemzetközi Lenin-Béke­­díj Bi­tottság, miután számí­tásba vette az egyetemes le­szerelési és béke-világkong­resszus átfogó és reprezenta­tív jellegét egyszersmind nagy jelentőséget tulajdonítva a különböző nézeteket valló po­litikusok, társadalmi szemé­lyiségek és kulturális kiváló­ságok, valamint a leszerelé­sért és a nemzetközi együtt­működésért küzdő különböző szervezetek találkozójának, meghívja a Lenin-Békedíjaso­­kat, vegyenek részt a kong­resszuson és minden eszközzel támogassák munkáját.« A kitüntetésben népünknek az emberi haladás és béke ügyében tett erőfeszítéseit is elismerés érte . Meghatott érzéssel vet­tem tudomásul a moszkvai je­lentést, amely a Nemzetközi Lenin-Békedíjjal történt ki­tüntetésemről adott hírt, olyan személyiségek társaságában, akik különböző területeken valóban nagy szolgálatokat tettek a békére, biztonságra, jó életre vágyakozó emberi­ségnek a háborús félelmektől való megszabadítása érdeké­ben. A magiam kitüntetését — mondotta Dobi István nem tudom másként értékel­ni, mint hogy ‘ abban a ma­gyar népnek az emberi hala­dás és a béke ügyében tett erőfeszítéseit is elismerés érte, s ha eddig elvégeztünk vala­mit ezen a téren, ha talán el­értünk számottevő eredménye­ket is, akkor ezután a béke és haladás szolgálatának el­mélyítésére, kiszélesítésére kell törekednünk — mondot­ta a kitüntetésről szólva Dobi István. — A nagy kitüntetés, amelyben részesítettek, úgy érzem, nemcsak engem köte­lez arra, hogy tovább halad­jak a szocializmus, a haladás, a béke ügyének hűséges szol­gálatában, hanem hiteim sze­rint népünket is további helytállásra és az eddiginél még eredményesebb építő munkára ösztönzi — fejezte be nyilatkozatát Dobi István. Földmunkás, államférfi, békeharcos A férfi arca — aki most, el­­sőnek népünk fiai közül, megkapta korunk egyik leg­­megtisztelőbb kitüntetését, a Nemzetközi Lenin­ Békedíjat ■— mindannyiunk előtt ismerős. Fényképről, fémről, televízió­ból mindenki ismeri az ország­ban és tíz- meg tízezer ember találkozott vele személyesen is. Dobi István, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke nem afféle íróasztal­ember; mindennapi munkájá­val vallja, hogy a szocialista vezető számára úgy kell az államdó, szüntelen kapcsolat a tömegekkel, mint az élethez a lev­egő vagy a víz. ! H­ogyan rajzolja meg a min­­dennapok krónikása en­nek a férfinak arcélét? Csak a jelent vázolja fel háttérül, napjain okait, amikor az állami legfelsőbb vezető testületének elnökeként tevékenykedik? Vagy próbálja meg néhány esztendővel ezelőtti napok képét megörökíteni, amikor a szocialista építés egész helyt­állást követelő napjaiban a kormány elnökeként tevé­kenykedett? Vagy lépjen még vissza az időben és próbálja felvázolni alakját abból az időből, amikor a felszabadu­lást követő első időben, övéi, a szegényparasztság szószóló­jaként lépett fel a Duna-parti gótikus palotában, a Parla­mentben? Vagy akkor lesz hű ez a rajz, ha ifjúsága nehéz éveit, vagy a Horthy-korszak­­bal folytatott bátor küzdel­mét rajzolj­uk­ hátterül mai alakjához? I.Jű­ és igaz, teljes és őszinte akkor lesz a róla felvázolt kép, ha ott lesz rajta az út, amelyet Dobi István megtett. Szörnyben kell kezdődnie a történetnek, a Komárom me­gyei kisközségben, ahol egy korai árvaságra jutott sze­­gényparaszt-fiú részesarató­ként, napszámosként ismer­kedik meg a dolgozó embert megnyomorító társadalmi renddel s válik ifjú éveiben tudatos harcosává egy más, egy újabb rendnek, a dolgo­zók rendjének. Ezen a képen ott kell szennie a vékony, lelkes vöröska­tonának, aki a munkások lobogói alatt kiűzd a népjogért. Meg kell rajzolni annak a markáns­ arcú fiatal férfinak az alakjait, aki a munkába tört ember jellegze­tes, kissé előrehajló testtartá­sával Ól és magyaráz sorstár­sainak a Kis-Alföldön, Heves­ben, Vasban, a Viharsarok­ban: a szegény ember nehéz sorsait, s a szabadság felé ve­zető utat magyarázza. Meg kell rajzolni mellette a kakas­tollas csendőrt, amint nyers hangja csattan: »szedje a cók­­mókját, aztán gyerünk, amíg baj nélkül mehet!« Meg kell rajzolni múltjában azokat az esztendőket, amikor a dolgo­­­zó nép legjobbjaival együtt harcolt a nácik és magyar csatlósaik ellen a népellenes háború megszüntetéséért, a magyar függetlenségért. Meg kell mutatni a változást, az ország sorsának változását és az ember sorsának változását is , hogyan lett az ezerhol­dak országából a dolgozók or­szága, s hogyan lett az űzött harcosból miniszter, minisz­terelnök, államelnök, a nép hivatott vezetője. A­kkor lese jó és igaz a Nemzetközi Lenin-Bék­edíj kitüntetettjéről rajzolt kép, ha megmutatja azt is, hogy ez a szüntelenül dolgozó, küz­dő férfi életének évtizedet adott következetesen, bátran lépett mindig előre: övét, a szegényparasztság szebb sor­sát az élenjáró osztállyal, a munkásosktánsal szoros szö­vetségben képzelte el, s jól tud­ta mindig: a túlhaladott, egy évszázad óta elavult paraszti életforma helyén meg kell teremtenünk az újat, a szövet­kezeti parasztság világát. Az ember életéért, az ember jobb életéért küzdeni — ez a leg­szebb és legnemesebb tett, az ilyen élet a béke igaz szol­gálata. Hűség a néphez, hűség a békéhez: ez a jellemzője Dobi István életének. 1956-ban, ami­kor az ellenség rohamra in­dult a néphatalom ellen, Dobi István egy pillanatra sem tán­torodoa meg. S amikor a Parlamentben kérdőre vonta az elenforradalmárokat, azok fölényes gúnnyal fogadták sza­vait. »Egyikük mégis annyira becsült, hogy kioktatott az amerikaiak mérhetetlen atom­­fölényéről, amiről nejei — így mondta — egész pontos szám­adatok állnak rendelkezésére. No, de ha az atom a követ­kező lépés — kérdeztem, mi lesz az országgal és a nép­pel?« — emlékezett vissza ké­sőbb ezekre a napokra. Min­dig az ország és a nép, a dol­gozó ember holnapja, élete, békéje volt és marad az első gondolata. A kitüntetés, amelyben most részesült, vele együtt ki­tünteti egész népünket s azt a hatalmas, harcban, mun­kában, alkotásban egyformán nagyszerű réteget is, amely őt is adta a magyar népnek: a szegényparasztságot. Az a szőnyi parasztház, ahonnan elindult, hogy ma a Népköz­­társaság Elnöki Tanácsának elnökeként kapja meg a meg­érdemelt kitüntetést, szinte jelképes. A mi korunk, a meg­valósuló kommunizmus és szo­cializmus kora, az ilyen fér­fiaknak, az ilyen harcosoknak adott teret tettekre, győzel­mekre, alkotásra: a nép fiai­nak, akikből egy, egy a leg­jobbak közül Dobi István, m­imm­l-M-AWXvlvvlvi Már csak a jó idő kell, 225 000-en mennek az idén kedvezményes szakszervezeti üdülésre Emelik az üdülőkben az el­látás színvonalát is. A Szak* Befejeződtek az üdülési fő­szezon előkészületi munkái. A Balatoninál, a Mátrában, a Duma-kanyarban, Lillafüre­den, Sopronban, Hévízen, Haj­dúszoboszlón és másutt felké­szülten várják az üdülők a szabadságukat töltő dolgozókat — tájékoztatta munkatársun­kat Tóth Géza, a Szaktanács Üdülési Főigazgatóságának he­lyettes vezetője. Ebben az évben a Szakta­nács üdülőiben 188 000 felnőtt dolgozó és 37 000 gyermek ré­szesül kedvezményes szakszer­vezeti üdültetésben. Ebből a létszámból a főszezonban 118 000 felnőtt és 31 000 gyer­mek üdültetését biztosítják. A felnőtt létszámból ebben az időszakban magaslaton 26 000, gyógyüdülőhelyeken 23 000, a Duna-kanyarban 6000, a Szaktanács szanatóriumai­ban 3200, a Balaton melletti üdülőkben pedig 60 000 dol­gozó üdül. A nyári főszezon­ban utazik 10 000 dolgozó külföldi üdülésre. A nyári üdülési főszezon előkészületeivel egyidejűleg a Szaktanács átvette azokat a vállalati üdülőket is, amelyek korábban már a szervezett üdültetés céljait szolgálták. A vállalati üdülők átvételé­vel lehetőség nyílt több ki­sebb, egymás mellett levő üdülő egyesítésére, így pél­dául Siófokon, a strand mel­lett levő 11 épületből egysé­ges üdülőtelep lett; az egyik épület korábbi társalgójából könyvtárszoba, a másikból társalgó, a harmadikból ol­vasó, a negyedikből játékte­rem, az ötödikből táncterem lett. Az új üdülőtelepnek 7000 négyszögöles parkja van. Az állami támogatással együtt 50 millió forint áll rendelkezésre az épületek fel­újítására, környezetük rend­­behozására, a belső berende­zés cseréjére. Ebből az ösz­­szegből mintegy 30 millió fo­rintot a főszezon előkészítésére fordítottak, több mint 50 szá­zalékot generál-felújításira költöttek. Generál-felújítás és teljes rekonstrukció történt a szakszervezetek hévízi szana­tóriumánál, az alsóörsi volt Duna Cipőgyár üdülőjénél, a balatonfüredi volt BVK- és MEDOSZ-üdülőnél, Balaton­­földváron valamennyi part­menti üdülőnél, a siófoki part­menti üdülők egy részénél és a Duna-kanyarban. A Szak­tanács növelte a kétágyas szobák és fürdőszobák számát is. Több épületben teljesen kicserélték a bútorokat, illet­ve a régi berendezés faanya­gából új bútorokat készítettek. Ebben az évben 1500 férőhe­lyet teljesen új berendezéssel, 800 férőhelyet pedig felújított berendezéssel korszerűsítettek. Beválta­k az elmúlt évben kísérletképpen felállított szak­­szervezeti üdülő­campingek. A tapasztalatok alapján — elsősorban azokon a helye­ken, ahol szabad éttermi és konyhakapacitással rendelkez­nek — új, körülbelül 300 camm­­­ping-férőhely készült el eb­ben az évben, Alsóörsön, Ba­­latonlelén, Bakonybéren, Zir­­cen és Szilvásváradon. tanács Üdülési Főigazgatósága elrendelte: legyen az étlapon nagyobb választék, több étel. A legtöbb helyen háromféle főétkezés legyen étlapon, eb­ből az egyik kímélő jellegre Az üdülők többségében két­féle leves, két-háromféle reg­geli választékot is biztosíta­nak. A beutaltak hazautazás­kor már általában kétféle úticsomag-típusból választhat­nak. A szakszervezetek »Buda­pest« nevű üdülőhajója októ­ber végéig jár Bratislavába, az Al-Dunára és Ausztriába. Ok­tóber végétől a hajó ismét Budapesten lesz, a Vigadó té­ren kultúrüdülés céljára hasz­nálják fel. (zs. p.) — NÉPSZAVA Kádár János interjút adott a japán televíziónak Az elmúlt hetekben a Japán Állami Televízió munkatár­sai, Nishikawa Yoshihisa, Ki­­mura Tom­a, Kató Maszahiko és Umemura Hiroshi urak fil­met készítettek Magyarorszá­gon. Ennek során — kérésük­re — interjút adott Kádár Já­nos elvtárs, a Magyar­ Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke. Az interjút a Magyar Tele­vízió május 3-án, 19.45 órakor sugározza. ­ Csak tudomásul vették, engedélyezték, helyeselték... Másfél éve tanítják a szép szeretetét — Másfél éve... A főisko­lához közel van egy középis­kolás diákotthon ... Ott vol­tunk először... — Mi mindent kérdeztek, hogy lelkesedtek a gyerekek! Mások - kapkodva, egymás szavába vágva -beszélnek. Töredezett mondataikban még ott vibrál az elmúlt két­ óra izgalma. Nagyon sápadtak, reszkető uj­jaik között a füstölgő cigaret­ta táncot jár. Ha az utcán, vagy akár itt, a Puskin utcai Művészpince rafináltan mo­dern faldíszei, meghökkentő színes fénypászmái között idegenként látnád őket, nem hinnéd, hogy így tudnak iz­gulni. Hogy azt tették, amit tettek. Mert olyan másnak látszanak! A legutolsó divat szerint készült sötét öltöny, a bokára simuló szűk nadrág, a hegyes orrú cipő, a rövidre nyírt, homlokba fésült haj, asszonyaik eleganciája ... Egy szóval: a külsőségek egészen mást mutatnak. De ha jól meggondoljuk és félretesszük az előítéleteket, el kell ismer­nünk, hogy éppen ezek a kül­sőségek foglalják harmonikus keretbe a lényeget. Mai fia­talok ők, az elmúlt másfél év­tized neveltjei, modern embe­rek. Lelkesednek mindenért, Csipke a A gyerekek érdeklődése minden várakozást felülmúlt, rengeteg kérdést tettek fel és megérlelték a három fiúban az elhatározást, ha egyelőre kísérletképpen is, de szeren­csét próbálnak másutt is. Vass professzor közreműködé­sével szép képanyagot állítot­tak össze, megfogalmazták a kísérő szöveget és útnak in­dultak. Elmentek a Bolyai János és a Rákóczi Ferenc Gimnáziumba, aztán Mátyás­földre, a Corvin Mátyás Gim­náziumba, a budapesti Gyors- és Gépíróiskolába, az Állami Ápolónőképzőbe. Jártak Szek­­szárdon és az Angyalföldi Bú­torgyárban, előadást tartottak a­­ Textilipari Tudományos Egyesületben, a Ganz Kapcso­lók­ és Készülékek Gyárában, összesen 36 helyen. S ahány helyen jártak, annyi történe­tet tudnak mesélni. — Mint mindenütt, az apa-Ez adta az ötletet... Aztán partizánkodtunk... — A szakemberek el sem tudják képzelni... Mi sem tudtuk! Óriási az érdeklődés az otthon, a modern lakás iránt... - maiak ami új, s régi mértékkel mér­ve szokatlan, magukénak éreznek mindent, ami a kö­vetkező évek, sőt évtizedek modernebb életformájára utal. És mert ilyenek, azért in­dultak el másfél évvel ez­előtt előadásokat tartani diá­koknak és munkásoknak a jövő modern lakásáról. Vass Antal Ybl-díjas épí­tész, az Iparművészeti Fő­iskola belső­építész főtansza­kának vezetője — professzo­ruk — gyakran emlegette, hogy kulturális életünk fáj­dalmas »fehér foltja« még a lakás. Sokszor beszélt arról, hogy már az általános iskolá­ban tanítani kellene, milyen legyen a mi új életformánk­nak megfelelő otthon. Azután, amikor annak a zugligeti diákotthonnak az igazgatója felkérte a tanszéket, tartaná­nak náluk előadást a modern lakásról, Szörényi Béla, Drá­vai Tamás és Bősze György vállalkozott a feladatra. fotelon lóncképzőben is rengeteg kér­dést tettek fel... Hogy mi a véleményünk a stílbútorról, mert a szülők szerint a stíl­bútor az elegancia teteje, hogy ugye mi is az­t gondol­juk, divatját múlta már a régi polgári pompa... És megkérdezték, szeretjük-e a csipkét a lakásban ... — Nahát! Ez a csipke-ügy, óriási volt! — veszi át a szót Drávai Tamástól Szörényi Bé­la. — Vetítés közben, sötét­ben tette fel az egyik lány a kérdést, s mi persze »slágra« kifejtettük, hogy enyhén szólva, nem kedveljük a hor­golt terítőcskéket. Elmondtuk, milyen szörnyű az, amikor az ember például gyanútlanul beül egy fotelbe, azután, ami­kor távozik, a lépcsőházba szaladnak utána, s levetkőz­tetik, hogy visszaszerezzék a hátára ragadt csipkét. Parázs vita volt ezen, nem is egé­­­­szen értettük, miért. Amikor világos lett, megértettük. Het­ven lány-hallgatónk közül 68 az egész vetítés és előadás alatt horgolt... S mesélnek, mesélnek, ki­fogyhatatlanul. Mindenütt, ahol másfél év alatt jártak, történt valami. Illetve az tör­tént, hogy felfedezték: fiata­lokat és idősebbeket egyaránt érdekli, izgatja ez a témát várják, igénylik az útmuta­tást, a tanácsot. Jó a tanács, de segítség is kell! Erről a »felfedezésről«, más­fél évi munkájukról adtak most számot az Építőművés­­szek Szövetségében a szakem­berek, a Kossuth-díjas és Ybl-díjas nagyok előtt. Ezért voltak olyan izgatottak, sá­padtak, ezért remegett a ke­zük, amikor beszélgetni kezd­tünk a kétórás, érdekes vita után. Tulajdonképpen indoko­latlan volt ez a nagy »vizsga­drukk­«, hiszen mindenki di­csérte őket, mindenki üdvö­zölte a kezdeményezésüket. És a legtöbben — közöttük a Kossuth-díjas Hincz Gyula, az Iparművészeti Főiskola fő­igazgatója, Juhász­ László, az Iparművészeti Tanács titká­ra — kifejezték azt a vélemé­nyüket, hogy szélesebb ala­pokra kell helyezni ezt a kez­deményezést, társadalmi moz­galommá fejleszteni a modern lakáskultúrát. Elhangzott az is — többek között Szabolcsi Hedvig, az Iparművészeti Mú­zeum bútortörténésze és Wal­­kó Zoltán, a KÖZTI tervező­építésze mondotta —, hogy intézményessé, esetleg általá­nos és középiskolai tantárgy­­gyá kellene tenni valamilyen formában a szép lakásról szó­ló ismereteket. Sok hasznos tanácsot kap­tak a vita során, hogyan kel­lene ezeket az előadásokat csi­nálni, mit kellene még el­mondani, s mit kihagyni az eddigi anyagból. Csak ép­pen... Tevékeny segítséget, közreműködést nem ajánlott fel senki. Igaz, eddig is csak annyi segítséget kaptak, hogy a Művelődésügyi Minisztérium, engedélyezte, a KISZ tudo­másul vette, az Építésügyi Mi­nisztérium helyeselte »misz­­sziójukat«... Köves Judit

Next