Népszava, 1962. július (90. évfolyam, 152–177. szám)

1962-07-01 / 152. szám

A Parlamentben, az országos békekonferencián megválasztották Moszkvába induló küldötteiket a magyar békeharcosok Szombaton országos béke­­konferenciát tartottak a Parla­mentben. A tanácskozáson megjelent és az elnökségben helyet foglalt Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának elnöke, dr. Münnich Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, államminiszter, Beresztóczy Miklós, az or­szággyűlés alelnöke, az Orszá­gos Béketanács katolikus bi­zottságának főtitkára, Bozsik József, kiváló sportoló, Bugár Jánosné, a Szaktanács titkára, dr. Csűrös Zoltán Kossuth­­díjas akadémikus, a TIT alel­nöke, Dezséry László az Or­szágos Béketanács főtitkára, Domanovszky Endre Kossuth­­díjas festőművész, a Képző­­művészeti­­ Főiskola főigazgató­ja, Dobozy Imre Kossuth-díjas író, az Élet és Irodalom fő­szerkesztője, Hamvas Endre Csanádi püspök, a püspöki kar, az Opus Pacis és az Orszá­gos Béketanács katolikus bi­zottságának elnöke, Jánossy Lajos Kossuth-díjas akadé­mikus, Káldy Zoltán evangé­likus püspök, Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, aka­démikus, Kokas Ferenc, a Ha­zafias Népfront Szabolcs me­gyei titkára, Makoldi Mihály­­né Kossuth-díjas pedagógus, Markó Ödön győri szövőgyári munkás, Orbán László, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propagandaosztá­lyának vezetője, dr. Ortutay Gyula akadémikus, a Hazafias Népfront főtitkára, Öveges József Kossuth-díjas egyetemi tanár, Perjési László, a KISZ központi bizottságának titká­ra, dr. Pesta László, a főváro­si tanács végrehajtó bizottsá­gának elnökhelyettese, Pintér Jánosné tsz-tag, Szakasits Ár­pád, az Országos Béketanács elnöke, Szamosközi István re­formátus püspök, Székely Mi­hály Kossuth-díjas operaéne­kes, Tolnay Klári Kossuth­­díjas színművésznő, Tóth La­jos vezérőrnagy, Törőcsik Ma­ri színművésznő, Vadász Ele­mér Kossuth-díjas akadé­mikus, dr. Zsebők Zoltán Kos­suth-díjas egyetemi tanár. Ugyancsak az elnökségben foglaltak helyet az országos békekonferenciára hazánkba érkezett külföldi vendégek: James Endicott lelkész, a Bé­ke-Világtanács elnökségének tagja, J. D. Bernal asszony, az angol béketanács tagja, Heinz Altschul, az osztrák béketanács titkára, Runar Nordgreen, a Finn Nép Demok­ratikus Szövetsége svéd tago­zatának titkára, Erkki Rautee tanár, Paul Layton francia építész, Wilm Abel nyugatné­met orvos, Nyikolaj Pantelej­­monovics Semenyenko, az Uk­rán Tudományos Akadémia alelnöke, Ibrahim Mohamed Hasim iraki küldött, Wojciech Korona, a krakkói népfront elnökségének tagja. Részt vett az országos béke­­konferencián az ország lakos­ságának mintegy ezer küldöt­te, munkások, dolgozó parasz­tok, értelmiségiek, művészek, íróik, tudósok. Dr. Ortutay Gyulának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának üdvözlő szavai után Szakosíts Árpád, a Béke-Világtanács irodájának tagja, az Országos Béketanács elnöke terjesztette elő referá­tumát »A magyar békemozga­lom a leszerelési és béke-vi­lágkongresszus sikeréért« cím­mel. Cégek értekezletéig számtalan alkalmat leltek a békemozga­lom céljainak ismertetésére, mindezeken a fórumokon több mint kétmillió honfitársunk­hoz jutottak el. Hangsúlyozta, hogy az el­múlt hónapokban sokrétűbbé váltak békemozgalmunk nem­zetközi kapcsolatai is, ugyan­akkor színesebbé, ötletesebbé vált egész mozgalmunk mun­kája is. A lényegében orszá­gos méretű beszélgetésekhez sok helyütt vonzó, újszerű ke­reteket találtak. Szakasits Árpád elmondot­ta, hogy a leszerelés problé­máit ismertető papi békegyű­léseken több mint 2500 kato­likus pap vett részt. A továb­biakban méltatta a KISZ, a szakszervezetek, a nőtanácsok, a Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat részvételét a le­szerelési akcióban, majd az Országos Béketanács tudomá­nyos bizottságának tevékeny­ségével foglalkozott. Végül hangsúlyozta: — Meggyőződésünk, hogy a magyar delegáció méltókép­pen képviseli majd a moszk­vai kongresszuson népünk oly egységesen és szenvedélyesen megnyilvánuló békeakaratát. Támogassanak minden építő javaslatot, amely közelebb visz bennünket a nagy cél el­éréséhez, dolgozzanak együtt nyílt,, baráti, őszinteséggel a nemzetközi közvételmény min-­ den áramlatával, minden olyan politikai és világnézeti irányzat­­képviselőjével, amely kész maga is lépéseket tenni a teljes és általános leszere­lésért.­­ Dolgozzanak, tevékeny­kedjenek úgy, hogy egész fel­lépésük a békeszerető erők egységének nagy ügyét szol­gálja — mondotta befejezésül Szakasits Árpád. A III. és IV. Békekölcsön húzásának gyorslistája (A 6. oldalon) A IVI VIXIAAo Világ proletárjai, egyesüljetekl MNÉPSZAVA Válaszolunk olvasóink kérdéseire, megjegyzéseire Milyen kitüntetés illeti meg a mutakában kiemelkedő dolgozókat? (Interjú a 2. oldalon) ?0. ÉVFOLYAM, 152. SZÁM • A MAGYAR SZAKSZERV­EZETE....­ KÖZPONTI LAPJA • 1962. JÚLIUS 1. VASÁRNAP­I­ÁRA 80 FILLÉR " -■ --------- " Szakasits Árpád beszéde Szakasits Árpád referátu­mában hangsúlyozta: nem má­ról holnapra született a nagy­szabású esemény, a moszkvai leszerelési és béke-világkong­resszus gondolata. Igazán kéz­zel fogható formát azután öl­tött, hogy Hruscsov 1980 őszén az ENSZ közgyűlésén a népek szívét és elméjét egyaránt megragadó szavak kíséretében benyújtotta a szovjet kormány javaslatát az általános, teljes és szigorúan ellenőrzött lesze­relésről. A javaslatnak termé­kenyítő hatása volt a nemzet­közi békemozgalom fejlődésé­re.­­ Azzal, hogy az általános és teljes leszerelés kiharcolása lehetséges és elérhető politikai céllá vált, a békemozgalomra az a kötelesség hárult, hogy hatásosan megszervezze a vi­lág békeszerető erőinek egy­séges fellépését és egységes akcióját. A leszerelési világ­értekezlet összehívását 1931. decemberében a Béke-Világ­tanács stockholmi ülésén ha­tározták el, s ennek nyomán látott napvilágot az idén már­ciusban Bécsben a BVT elnök­ségének nagyhatású felhívása. — Népünk helyesléssel fo­gadta a felhívást, s a magyar békemozgalom is legjava erőit mozgósította, hogy e nagy­szerű szavak mély tartalma áthassa közvéleményünket. Az előadó ezután a nemzet­közi helyzet más jellemzőiről beszélt. Felhívta a figyelmet: változatlanul fennáll az atom­háború veszélye, az amerikai imperializmus a nemzetközi élet minden alapkérdésében tovább folytatja agresszív po­litikáját. Az események azon­ban azt mutatják, hogy az im­perializmus erői végülis vere­ségre vannak kárhoztatva. A továbbiakban kitért arra, milyen terheket jelent az em­beriség számára, a fegyver­kezési verseny, s mit hozhatna az emberiség számára, ha a hadicélokra költött milliárdo­­kat az emberiség javára, bol­dogulására fordítanák. — Örömmel jelenthetjük — folytatta ezután —, hogy a moszkvai értekezlet küszöbén a világ minden tájáról bíztató hírek érkeznek a nemzeti békemozgalmak előkészületei­ről. Ezeknek a híreknek leg­általánosabb jellemzője: a mozgalom szélesedéséről és egységének növekedéséről szá­molnak be a szocialista és ka­pitalista országokban egyaránt.­­ Jó hagyományaihoz híven a magyar békemozgalom sem sajnálta a fáradságot, amikor a világkongresszus előkészíté­séről volt szó. Az Országos Béketanács elnöksége átfogó programot dolgozott ki a kongresszus céljainak ismer­tetésére. Örömmel jelenthetem a konferenciának, hogy a szé­leskörű akció tervét minden lényeges pontban teljesítettük, sőt több vonatkozásban a várt­nál nagyobb eredményeket ér­tünk el. Tízezer aktivistánk csaknem 15 000 békegyűlésen ismertette a nemzetközi hely­zetet, s tájékoztatta a rész­vevőket a moszkvai leszerelési és béke-világkongresszus prog­ramjáról. Segítette őket az események helyes megíté­lésében. Aktivistáink találé­­konyságát mutatja, hogy ter­melőszövetkezeti közgyűlések­től, a tanácsüléseken át a sokszínű és sok embert moz­gósító baráti összejövetele­kig és a szülői munka közös­ Kanadai, angol, szovjet és finn békeharcosok üzenete Szakosíts Árpád nagy taps­sal fogadott beszéde után James Endicott, a Béke-Világ­tanács üdvözletét tolmácsolta, majd arra emlékeztetett, hogy 1953-ban Budapestről indult útjára az üzenet: »Új, nagy reménység született, nyilván­valóvá vált mindenki előtt, hogy a háborúnak igenis vé­get lehet vetni.« A szerelési és béke-világkongresszustól azt várjuk — hangoztatta —, hogy továbbfejleszti ezt a gondola­tot: »Új remény született: az emberiség eltörli a háborút és az új világban, amely békét és függetlenséget biztosít min­denki számára, gyors és cso­dálatos fejlődés lesz jutal­munk.« Csűrös Zoltán azt fejtegette, hogy korunkban minden lehe­tőség megvan arra, hogy meg­fékezzük a háború megszál­lottjait, s új, virágzó korsza­kot nyissunk az emberiség történetében. J. D. Bernal asszony a brit békemozgalom mind erőtelje­sebb akcióit ismertette, majd így fejezte be felszólalását: — Boldogok lennénk, ha Magyarországról is minél több küldött érkezne Angliába, hogy kicseréljük tapasztala­tainkat, még jobban megis­merjük egymást. Vadász Elemér hangsúlyoz­ta: népünk újra és újra hitet tesz a Szovjetunió vezette bé­ketábor mellett. Tudja, hogy a felemelkedés további útja a béke, a leszerelés. Békás Lajos, az Eötvös Lo­­ránd Tudományegyetem hall­(Folytatás a 2. oldalon) A televízió közvetíti Hruscsov hétfői beszédét A Magyar Televízió közli, július 2-án, hét­főn N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának elnöke, az SZKP Központi Bizott­ságának első titkára, a moszkvai televízióban be­számol a szovjet párt- és kormányküldöttség ro­mániai útjáról. A Ma­gyar Televízió hétfőn 16.25 órától közvetíti a szovjet kormányfő beszé­dét. Új szovjet akadémikusok A Szovjetunió Tudományos Akadémiája pénteki ülésén 13 új rendes tagot választott. Az új akadémikusok között van Nikolaj Zsavoronkov, a szervetlen kémia ismert szak­embere, Vlagyimir Szmirnov, aki nyolc könyvet írt az érc­képződés elméletéről és az érc­lelőhelyek feltárásának mód­szereiről, Andrej Belozerszkij biokémikus, Mihail Milk­ons­­csikov, a kiváló izotópszak­értő, Borisz Ponomarjov, a nemzetközi munkásmozgalom történésze, Leonid Iljicsov, nemzetközi közgazdász és filo­zófus. Az újonnan megválasz­tott akadémikusok és akadé­miai levelező tagok között vi­szonylag sok a 35—45 éves fiatal tudós. DOKTORRÁ FOGADOM... Közel száz most végzett egye­temi hallgatót avattak doktorrá az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem állam- és jogtudományi karának aulájában. Képünk: Esküt tesz a hallgatók egyik csoportja (MTI Fotó : Fényes Tamás felvétele) Ma­ssmwas Algéria Ma hatmillió algériai járul a szavazóurnákhoz, hogy igen­­szavazatával feltegye a koro­nát az algériai nép függet­lenségi harcának győzelmes befejezésére. Az országban 6500 szavazóhelyiséget állítot­tak fel és 60 000­­ főnyi arab rendfenntartó erő ügyel majd a szavazás zavartalan lebo­nyolítására. Az FLN felszó­lította az arab teherautó- és gépkocsitulajdonosokat, hogy szervezzék meg a­ távoli fal­vak lakosainak a szavazóhe­lyiségekhez szállítását. Úgy lá­tszik, hogy lényegében az OAS is beletörődött sor­sába és végre tudomásul ve­szi a reális helyzetet. Susini, az OAS egyik helyszínen ma­radt vezetője a kalózrádió adásában felhívta az európaia­kat, jelenjenek meg a szava­záson és a leadott szavaza­tukkal járuljanak hozzá az új Algéria megszületéséhez. »Részt kell vennünk az or­szág építésében együtt azok­kal, akik kezet nyújtottak ne­künk« — mondotta Susini. A helyzet Oranban is nyu­godt. Az arab negyedeket őr­ző francia katonaság lassan visszahúzódik az európai vá­rosrészbe. Arab—európai ve­gyes békéltető bizottságok munkálkodnak azon, hogy kö­zelebb hozzák egymáshoz az eddig szemben álló két felet. A városban megszüntették a kijárási tilalmat. Valamennyi francia lap ve­zércikkben foglalkozik a vasár­napi népszavazással, az új al­gériai állam születésével. A polgári sajtó több-kevesebb nyíltsággal az elveszett gyar­matot siratja, a haladó lapok a franciák többsége nevében őszinte örömmel köszöntik Al­géria felszabadulását. »Lezárult egy fejezet — ír­ja az Humanité. — Hétéves véres háborúra és gépfegyve­rek, robbanások zajától kísért háromhónapos békére« volt szükség, hogy Algéria szuve­rén állammá váljék. De Gaulle nyilatkozatai nem tud­ják elfedni a valóságot: Al­géria függetlensége nem a »­fejedelem ajándéka«, hanem az algériai nép győztes har­’ cáinak eredménye, fiatattak, és sebesü­ltek százezrei; mérhetet­len szenvedés,­ bátor harc társa vívta ki szabadságát­ Algéria. A szélsőjobboldali Aurore is őszinte:­ semmi okunk az örömre — írja — nem örül­­ünk annak, hogy Algéria, amelyről azt hittük, hogy hús a mi húsunkból, elszakad tő­lünk. Ez évben július lire nem lesz a »­glorie napja«. A haladó Liberation rámu­tat: a függetlenség kivívásá­val még nem múlt el a neo­­kolonializmus veszélye Algé­ria felett. »A születő új ál­lamnak — írja — szembe kell néznie a belső és külső ellenséggel, amely készen áll, hogy elfojtsa a kivívott sza­badságot. Algéria azonban bíz­hat barátaiban, elsősorban a francia népben, amely az al­gériai nép oldalán állt hosz­­szú, hősies harcában és vele van ma is, a győzelem órá­jában.­ Nem jó dolog várakozni. Sem o­kkal, sem ok nélkül. Pedig hivatalos ügyekben hány embernek kell órákat eltölteni előszobákban, sem­mire sem fordítható, üres órá­kat. Amikor belépek a kiskun­­halasi városi tanács titkársá­gára, ott is legalább húszan várakoznak. A száimban két asztal, mögöttük két asszony, a titkárnők. Jobbra is, balra is ajtók, az elnöké és a he­lyettesé. Mondom, mi járat­ban vagyok. A két asszony mosolyogva tárja szét a kezét. Az elnök és a titkár szabadsá­gon van, mondják, az elnök­­helyettes végzi mindhármuk munkáját, mindenki rá vár. Egyre többen jönnek, már kevés a szék, a tanácsterem­ből kell kihordani. Mindenki tudja, hogy csak órák múlva kerül rá a sor, mégis bosszú­ság nélkül ülnek, beszélget­nek. S a titkárnők? Szemmel láthatólag sok a dolguk — postázás, gépelés, telefonok —, egyik szemük mégis állandóan az ajtón, az embereken, öreg néni óvatos­ TITKÁRNŐK ködük befelé, de megáll, ahogy a sok várakozót meglátja. — Tessék csak beljebb jön­ni, nénike — szól szinte egy­szerre a két asszony —, mit segíthetünk? Valami bonyolult adóprob­lémát mond el a néni,­­Csak itt intézhetik el. De ahhoz várni kellene. Gyors telefo­nok, kire tartozik még az ügy. A nénike indulhat, az egyik osztályon azonnal fo­gadják. Utolsó szavak a tele­fonba: »Magyarázzátok el két­szer is, ne kelljen szegénynek annyit mászkálnia.« ■ Elveszett gyereket hoznak be. Közben újabb telefonok. A gyerek már nem sír, a néni rajzolt neki, s közben kifaggatta, hogyan hívják. Bemondhatja a hangosbeszélő, hogy itt van az elveszett pesti­skisgyerek. Valaki rá­gyújt. Alig fújja el a gyufá­ját, keze ügyében ott a hamu­tartó. Fiatal lány áll az ajtó­ban. Rágyújtana, úgy látszik, nincs cigarettája. Legalábbis ezt veszi észre az egyik tit­kárnő, mert halkan benyit az elnökhelyetteshez és cigaret­tát hoz. Ismét egy néni áll meg tanácstalanul az ajtóban. Kérvényt kell írnia, de nem tudja, hogyan. Ketten magya­rázzák, pontosan és egysze­rűen. Tetszik érteni? A néni bizonytalanul bólint. Kezdik elölről türelmesen. Közben egyre fogy a várakozó. Meg­került a nagymama is, de a gyerek nem akar elmenni. A nagymama nem tud nyuszit rajzolni. Telnek az órák, mégis bosz­­szúság nélkül, nyugodtan vár­nak az emberek, beszélgetnek. Egyik-másik talán már ott­honról bosszúsan indult út­nak, de itt, a hivatali köte­lességet messze túlszárnyaló kedvesség mindenkihez elérő villámhárítóján lefutnak a rossz érzések. És kellemessé lesz a máskor oly sok bosszú­ságot okozó várakozás. Mert telik az idő, de a két kedves asszony arcáról nem fogy el a mosoly. Nemcsak titkárnők, meleg­szívű emberek is. . (diósdi)

Next