Népszava, 1962. november (90. évfolyam, 256–280. szám)

1962-11-02 / 257. szám

NÉPSZAVA Tananyagcsökkentés vagy ismeretnövelés ? Heti 33 óra teljes elfoglaltság Viták a tagozat-kérdésben 1­8 Ahol össze­csapott a szaktárgy szeretete és a tantervi elképzelés fao A középiskolai tan­tervi vita eddigi tapasztalatai országszerte most mé­rik fel, összegezik a kö­zépiskolai tanterv-ter­ve­zet nagyszabású országos vitájának megyei és ke­rületi tapasztalatait. Ho­ff­­an vélekednek a terve­idről a pedagógusok, a szüleik, a meghívott üze­mi dolgozók és diákok? A Művelődésügyi Miniszté­rium közoktatásügyi fő­osztályára már megérke­­ze­tt a legtöbb észrevétel. Fekete József főosztályve­zetővel beszélgettünk el a tapasztalatokról. — 600—700 munkatárs állította össze a tanterv­­tervezetet, s az általános iskolai viták tanulságát iparkodtunk eleve haszno­sítani. Örömmel tapasz­taltuk, hogy a megyei és kerületi vitákat gondosan készítették elő, több szá­zan mondották el észrevé­teleiket, hasznos tapasz­talatokat nyújtottak a ta­nácskozások. Különösen gyümölcsözőnek bizo­nyult, hogy általános is­kolai nevelők is kifejtet­ték nézeteiket: az alsófo­kú oktatás tanterve ma már nem zárt egység, mint régebben, hanem — figyelembe véve a közép­iskolai végzettség terve­zett általánossá tételét — a középiskolai tantervek­nek szorosan kapcsolód­niuk kell az általános is­kolaihoz. Néhány fontosabb ész­revétel: a tantervi óra­terv-koncepcióval általá­ban egyetértettek a vitá­­ztók, a heti 33 órai teljes elfoglaltság helyeslésre ta­lált. A tagozatokkal kap­csolatban azonban élénk, nemegyszer parázs viták születtek. A kisebb isko­lák nevelői felvetették: Milyen tagozatnak lesz­nek ezek az intézmények, amelyekben külön hu­mán- és reáltagozat indí­tására nincs mód. A reál­tagozat egyetlen idegen nyelvet tervező oktatását ugyancsak rendkívül so­kan boncolgatták: vajon elegendő-e egy idegen nyelv tanulása olyan osz­tályokban, amelyek mű­szaki érdeklődésű diáko­kat nevelnek? Érde­kes eszmecsere bontako­zott ki a fizika tantárgy szerepéről: miért szorul mellette háttérbe a bioló­gia, kémia, helyes-e az ilyen megosztás? Általá­ban­ sok helyütt össze­csapott a szaktárgy sze­­retete a tantervi elképze­léssel. Sokan kifejtették véleményüket a társadal­mi ismeretek elnevezésű új tantárggyal kapcsolat­ban. Ez a tantárgy igen mély természet- és társa­dalomtudományi ismere­tekkel rendelkező tanáro­kat, mondhatnánk min­den tekintetben képzett nevelőket kíván — van-e közülük elegendő, s ho­gyan lehet képzésüket biztosítani? Fi­gyelemre méltó az a több helyen elhangzott vélemény, hogy az 5+1 elméleti és gya­korlati ismeretei között nem elég alapos az össze­kapcsolás az új tervezet­ben. Többen az eddigi földrajz-oktatás módsze­rét tartják jobbnak. A tantervekből nem tűnik ki eléggé a túlter­helés csökkentése. Bizo­nyos tantárgyaik elhagyása automatikusan egy másik tárgy anyagának gyarapo­dását jelenti. A viták következő állo­mása: november végéig a tantestületek is mindenütt megbeszélik a középisko­lai tanterv-tervezetet. Olyan fontos kérdéseket kell tisztázni e megbeszé­léseken, mint a reform három alapelvének szere­pe és érvényesülése a ter­vezetben, a tantárgyi kon­centráció lehetőségei, a szakmai és tudományos oktatás összefüggése, új módszerek, a kísérleti esz­közök számbavétele, szak­körök, ifjúsági szervezet, politikai akadémiák sze­repe. A minisztérium igényli minden hiba fel­tárását, minden ésszerű javaslat, jó ötlet megvi­tatását. A beküldött ész­revételek alapján tesz a minisztérium módosításra vonatkozó javaslatot a tan­tervi bizottságnak. V. M. KORSZERŰ ÚJ ISKOLA DEBRECENBEN. A debreceni Új Élet-parkban épült 12 tantermes általános iskolát 1962 szeptemberében adták át rendelte­tésének. Az idén 590 általános iskolás tanul a jól felszerelt iskolában 25 pe­dagógus irányításával. A több mint 8 millió forintért létesített épületben a tantermeken kívül tornaterem, kémia-fizika előadóterem, 4 gyakorlati fog­lalkozási terem, orvosi, tanári-igazgatói szoba, 3 napközis terem, melegítő konyha és étterem kapott elhelyezést. Képünk: Pethő Anna VI. osztályos tanuló rántást készít a tökfőzelékhez a gyakorlati foglalkozáson (MTI Fotó : Bartal Ferenc felvétele) Ahonnan Egymillió darab cső nagy mi Fehér köpenyben, be­kötött fejjel léphetünk csak be az üzembe. Ha­talmas kádakban keverik a masszét, a gépekben percek alatt átalakul: mikulás, őzike, kiskutya formában jelenik meg új­ra. már elment koládé-mikulás­­— 229 mnyiségű édesség kara Még csak november áll a naptáron, de a Buda­pesti Csokoládégyárban nemsokára be is fejezik a télapó-, a karácsonyi és újévi figurák gyártását. Nádasi Károly, a terme­lési főosztály vezetője, el­mondta, hogy június 10-én kezdték el a télapó-figu­rák gyártását. Ezúttal a szüleik 12 fajta — körül­belül egymillió darab — kisebb-nagyobb csokolá­dé-télapóval szerezhetnek örömet gyermekeiknek.­­ A szaloncukor gyár­tását eddig csak kará­csony előtt néhány héttel lehetett elkezdeni, mert hamar megkeményedett. a Télapó vagon szaloncukor­ácsonyra Egy új eljárással sikerült ezt megakadályozni, így évekig is eláll, anélkül, hogy minősége romlana. A dolgozóik felajánlották, hogy november 30-ig le­gyártják az előirányzott mennyiséget. Ez különö­sebb nehézséget nem okoz, mivel ezt a munkát már május óta folyama­tosan végzik. Többféle csomagolásban 229 vagon szaloncukor kerül a ka­rácsonyi piacra, épp úgy, mint az elmúlt években, háromféle minőségben hozzák forgalomba.­­ Az ajándékozók hu­szonkét fajta díszdoboz között válogathatnak. (1) G. MARTINOV A FÖLD G NŐVÉREI' CÍMŰ TUDOMÁNYOS - FANTASZTIKUS --------------------AN HALÁSZTANULÓK A HORTOBÁGYON. A több mint 8000 holdas hortobágyi halastavak vízfelülete a Nyugati Főcsatorna megépítése után tovább bővül. A tógazdaság növelésével a Hortobágyi Állami Gazdaság halászati üzeme egyidejűleg gondoskodik a halászmesterek utánpótlásáról, eddig 47 fiatal szerezte meg a gazdaságban a halászmester címet. Ez év őszén 27 halásztanulót szerződtettek. A tanu­lók 3 éves tanfolyamon vesznek részt, s a vizsgák után halász szakmunkások lesznek. Képünk: A ta­­nulók lehalászáshoz készítik a nagy kerítőhálót (MTI Fotó : Bartal Ferenc felvétele) A METEOROLÓGIAI INTÉZET JELENTI: Erősen felhős idő. A hő­mérséklet csökken, nyugaton nem változik. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet pénteken: keleten 10— 13, a Dunántúlon általában 5—9 fok között, a nyugati határszélen 5 fok alatt. — A Duna vízállása Budapestnél: 95 cm. Itésmcgsi­­i a Padi 1,5 millió utas a hullámvasúton — A gyerekek kedvence Új, a tükör-útvesztő Eső áztatja a kavicsos utakat, hulló leveleket perget a szél. Üresek a sétányok, a padok, nem szól a zene, a vidám ka­cagások visszhangja sem rezeg már a levegőben. Pihennek a kisautók, a falovak, a körhinták. Sza­badságra ment a Vidám Park. — Rekordforgalmunk volt az idén — mondja Szántó Ferenc igazgató. — 2 700 000 gyerek és fel­nőtt látogatott el a park­ba. A legtöbben a gyer­meknapon voltak, s a leg­kevesebben az utolsó ok­tóberi vasárnap. Ennek oka valószínűleg, a rossz időn kívül, a magyar— osztrák meccs volt. — A kedvencek? — A hullámvasútra min­den második szórakozó felült, ötezren nézték meg a Planetáriumot, nagy sikert aratott a legked­­veltebb mesék alakjait bemutató mesecsónak is. A gyerekeiknél a sztárok sztárja mégis a 4,5 mé­teres alvó, lélegző-áriát volt, félóráig is elálldo­­gáltak mellette, s várták, mikor ébred fel, hogy reg­gelizzék. — Újdonságok? — A jövő évi nyitásig elkészül a »tükör-útvesz­tő■», amely sok meglepetést tartogat a »bemerészke­­dőkne­k«. Az épül­etnek üvegfala lesz, így a néze­lődő­k látják, ami bent történik, s együtt mulat­­nia­k majd a megtréfát­takkal. — Mégsem zártunk be teljesen,, vasárnapomként — délelőtt 10-től, amíg a közönség kívánja — műl ködik a barlangvasút, a­ villanyautó, a robogó, fo* rog az óriáskerék, a kro* nolin, s a legrégibb »kör­be haladó hagyó lány« a körhinta, (b. e.) Délután szabadult, este már betört Kocka Ferenc galvánozó, aki egyébként önkéntes rend­őr, a késő esti órákban ha­zafelé tartott, amikor a XII., Lejtő út 1. szám alatti már sötét dohányboltból egy fér­fit látott kilépni csomagok­kal a kezében. Gyanúsnak találta a dolgot és az isme­retlen férfi nyomába szegő­dött. Az észrevette, hogy kö­vetik, futásnak eredt. Koc­ka utána iramodott. Izgal­mas versenyfutás kezdődött a néptelen utcán, közben az üldözött férfi eldobta a ke­zében levő csomagokat. Már­­már egérutat nyert, de az önkéntes rendőr kiáltására figyelmes lett egy TEFU te­herautó vezetője és kocsikí­sérője, s útját állták a me­nekülőnek. Az elszórt cso­magokban a trafikból szár­mazó dohánynemű, csokolá­dé, bazáráru és telefontan­­tuszok voltak. Az elfogott ember a XII. kerületi rendőrkapitányságra került. Ott kiderült, hogy Horváth László 25 éves se­gédmunkás, aki már több­ször volt büntetve. Aznap délután szabadult a börtön­ből, ahol csalás miatt hat­hónapi büntetését töltötte. Kószálása során elvetődött erre a vidékre és kiszemel­te a dohányboltot. Elhatároz­ta, hogy zárás után betör oda. A Böszörményi úton le­vő tatarozásnál egy ácskap­csot lopott, majd visszatért a trafikhoz, leverte a rács lakatját, majd az ácskapocs­csal felfeszítette az ajtót. A sötét üzlethelyiségben pénzt keresett, de az elővigyázatos trafikosnő azt esténként ha­zavitte, így aztán összesze­dett mindent, ami a keze­­ügyébe került, azonban — amikor elhagyta a helyisé­get — az önkéntes rendőrbe ütközött. Horváth Lászlót a­­ rendőrségen előzetes letart­­ tóztatásba helyezték. A bá­­í­tor és éber önkéntes r­endő­t a kitüntetésre javasolták. [ (b. ö.) NÉPSZAVA A magyar szakszervezetek központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Timmer József Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat VI. kerület, Rákóczi út 54. Telefon: 224—219 Felelős kiadó: Galló Ernő, a Népszava l­apkiadó Vállalat igazgatója Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetés egy hónapra 14 forint Athenaess* Nyomda* E--E* Soproni Béla igazgató A fővárosi üzletek nyitvatartása november 7-e előtt A fővárosi tanács végre­hajtó bizottsága intézkedett a nyíltárusítású üzletek no­vember 7-e előtti nyitvatar­tási rendjéről. Eszerint no­vember 5-én valamennyi egy­es kétműszakos élelmiszer­­üzlet — az egym­űsza­kos hús­­boltok kivételével ), csar­nok és piac, iparcikküzlet (áruház, könyvesbolt), továb­bá a vendéglátóipari egysé­gek a szokásos hétfői rend szerint tartanak nyitva. Az e­gyműszakos húsbolto­k a szokásos pénteki nyitvatar­tási rend szerint, de legalább 18 óráig szolgálják ki a vá­sárlókat. November 6-án reggel 6, illetve 7 órakor nyitó egy­­műszakos élelmiszerüzletek (hús-, hal-, vad-, baromfi-, fűszer-csemege, édesség-, pék-, tej-, zöldség-gyümlöci boltok) 19 óráig, a későből nyitó egy mű­szakos élelmi*­szerüz­leteik a szokásos nyit­­vatartási rendjük szerint, de legalább 19 óráig, a kétmű­­szakos élelmiszerüzletek* iparcsikküzletek (áruházak és könyvesboltok) a hétköznapi* a vendéglátóipari egységek a szombati napokon szokásos ideig tartana­k nyitva, míg a csarnokok és piacok reggel 6 órától 19 óráig. November 7-én az élelmi­szer- és iparcikküzletek (áru­házak, könyvesboltok), vala­mint a csarnokok és piacok zárva lesznek, a vendéglátó­­ipari egységek, továbbá az édesség- és dohányboltok a vasárnap szokásos ideig tar­tanak nyitva. Rózsák és halak a bélyegeken Nemcsak nálunk, hanem külföldön is kedvelt témája a postaigazgatóságoknak a szép rózsa. A magyar »Ró­­zsa«-sorozatot most két ér­tékből álló francia rózsák követik. A színes bélyegek közül az egyik — a francia posta tájékoztatójának szö­vege szerint — az elmúlt idők világát, a másik a mai rózsát mutatja be. Az elmúlt hetekben több új, szép bélyegsorozat került kibocsátásra a Szovjetunió­ban. Szeptember 25-én jelent meg az 1812. évi honvédő háború 150. évfordulója al­kalmából négy értékből álló bélyegsorozat, amelyeken le­gendás hírű partizánparancs­nokok képeit, valamint a bo­­rogyinói csata jeleneteit tan­táljuk. A koreai nép egyik fon­tos iparága a halászat. A legismertebb tengeri halfaj­ták közül ötöt mutat be most legújabb színes bélyeg­sorozatában a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság postaigazgatása. *Dr. S. L. Megérkeztek a női táska újdonságok a bőrdíszmű szaküzletekbe: II., Mártírok útja 28—32, V., Váci utca 9, VII., Tanács körút 16, VII., Rákóczi út 38,­­ VIII., Rákóczi út 47 (x) .

Next