Népszava, 1963. július (91. évfolyam, 152–177. szám)

1963-07-28 / 175. szám

ígérték!­­ Megtartották? KI MITŐL TÜDŐS ? ISL* tg* Ígéret-lesre indultunk a fővárosba. Néhány hó­nappal ezelőtt sok szép ígéretet tolmácsoltunk ugyanis lapunk hasáb­jain, s egy kis körsétáin most arról akarunk meg­győződni, vajon megvaló­sult-e mindaz, amiről ír­tunk? Mese a táskaírógépről Közöltük például, hogy az Optikai, Finommecha­nikai és Fotócikkeket Ér­­téksítő­­Vállalat mindent elkövet, hogy 1963-ban bő választékot kínálhas­sanak üzletei nagy telje­sítményű táskaírógépek­ből. Néhány OFOTÉRT- boltot kerestünk fel te­hát, s érdeklődtünk: mi­lyen gépeket tudnának adni. — Semmilyet — hang­zott a kurta válasz. Amint kiderült, ebben az eszten­dőben csupán kisebb tel­jesítményű csehszlovák Consul és német Colibri volt kapható. De még ezek is csak nagy ritkán. Köztudomású, ezek a gé­pek hosszabb, komolyabb munkára nem alkalma­sak, legfeljebb három példányt visznek. Ezt an­nak idején megírtuk. Im­port útján szerezzük be ezeket a gépeket. Tavaly azért volt hiánycikk a táskaírógép, mert az ille­tő külföldi gyár nem elé­gítette ki az igényeket. Akkor a vállalat azt ígér­te: »Hamarosan újabb tár­gyalásokat kezdünk, hogy a jövő esztendőben ne le­gyenek ilyen problé­máink... Hát vannak. S az idén szinte már azokat a gépeket sem lehet kap­ni, amelyekből még ta­valy volt. 1:0 az illetékesek javára Terliszter nadrágot a múlt esztendő tavaszán még sehol sem találtunk. Minden üzletben azt vá­­laszolták, kifogyott, nem is tudják, mikor lesz. A Könnyűipari Miniszté­rium illetékesei akkor azt ígérték: annyi szöve­tet bocsátanak a Vörös Október Férfiruhagyár rendelkezésére — ez a gyár varrja a nadrágokat —, hogy abból bőven ki lehet majd elégíteni az igényeket Most alig né­hány üzletet jártunk vé­gig, de nyomban meg­győződtünk arról, hogy a könnyűipar illetékesei be­váltották ígéretüket. Min­den üzletben volt bőven s minden számban ter­liszter nadrág, pedig ott­­jártunkkor is alig néhány perc alatt négyet adtak el a Keleti Férfiruhaház­­ban. Szólóbútor ügyben na­gyot kellett csalódnunk, noha megírtuk 1962 no­vemberében a Bútorérté­­kesítő Vállalat informá­ciója alapján, hogy 1963-ban elegendő szólóbútor lesz. A 3-as számú Otthon Bútorboltban négy sötét kárpitozott széket kér­tünk. Nem kaptunk. Ta­lán a jövő héten — hang­zott a válasz. Vajna könyvszekrény is kellett volna, de arra azt a vá­laszt kaptuk: egyáltalán nem lesz. Az 1-es Lakbe­rendezési Áruházban is csak drága — 530 forin­tos — székek voltak. Könyvszekrényt semmi­lyet nem tudtak adni. Ho­vá lettek a 200—300 fo­rintos olcsó, hagyomá­nyos székek, s miért nincs elegendő szólóbú­tor , ha ígérték? Most joggal keresi a vásárló, hiszen a Bútorértékesítő Vállalat megígérte, az új­ság megírta. Se kávéfőző, se alkatrész Karácsony előtt hírt adtunk arról is, hogy Autopress kávéfőzőhöz szükséges alkatrészekből a jövő esztendőben — 1963-ban jó lesz az ellá­tás. Hiába kerestünk azonban kengyelt, előtál­­cát és kupakot Az egész városban kifogyott. Mi több, új kávéfőzőt sem kaptunk sehol. Tavaly a Vastömegcikk Értékesítő Vállalat úgy védekezett: nemrégiben vették át ezt a cikket s nem ők készí­tették a rendelési tervet. Az idén azonban már ők voltak a gazdák. Úgy lát­szik, még sem terveztek elég gondosan. S emiatt naponta több száz vásár­lónak kell bosszankodnia. Villanytűzhely. Tavaly ez a cikk is kedvenc té­mája volt a lapoknak. Az 54-es boltban azt mond­ták, mindössze két darab volt az üzletben ebben az évben. Idézzük csak fel a tavalyi cik­ket: »Jö­vőre minden bizonnyal megoldódik a villanytűz­hely-ügy, mert a folya­matos gyártáshoz szük­séges alkatrészek már megvannak.« Lehet, hogy csak éppen villanytűzhe­lyek nem készültek belő­lük. Jó volna, ha mindenki, aki illetékes, tudomásul venné a hazánkban már általánossá vált szabályt: nem szabad ígérni fede­zet nélkül így nemcsak a vásárló szabadulna meg a sok felesleges bosszú­ságtól, hanem biztosak vagyunk benne, az érin­tett illetékesek is! Kovács Ildikó Hat fiúnak ment el a levél a kérdéssel: kinek köszönheti? Perjés Zol­tánnak, Vámos György­nek, Rudas Lászlónak, Hámori Gyulának, Bejczi Miklósnak, Szegi András­nak. ők hatan lettek az elsők a szellemi küzde­lemben, amelyet végigült az ország tv-néző része. — Volt osztálytársam­nak, Nagy Dénes Lajos­nak köszönhetem — je­lentkezett Szegi András. A fiú, kinek a sikert tu­lajdonítják, elhárítja az érdemet. — Nyolcadikban talál­koztunk először, egy­be­tudósoknak bizonyultak a maguk területén, a fizi­kában, a biológiában, a földrajzban vagy a törté­nelemben. Sikerükhöz az utat a jupiter-lámpák fé­nyén kívül maradtak egyengették. És sorra szólt a tele­fon t­e­rületi matematika verse­nyen. Aztán a gimná­ziumban egy osztályba kerültünk. Nem ő tanult tőlem, én inkább tőle. Al­kati különbség kettőnk között: ő logikusabban gondolkodik, én meg, mi­helyt elkövetem az első hibát a feladatban, izgul­ni kezdek. Nagy Dénes Lajos a kö­zépiskolai fizikaversenyek állandó sikeres résztvevő­je volt Tavaly például Szegivel együtt nyerték meg az Eötvös-versenyt. — Mégiscsak kell, hogy értsen a fizikához!? — Hát igen, talán And­rást az piszkálta fel, hogy az első években nekem volt jobb ponteredmé­nyem, ő meg nem akart alulmaradni. Akkor kezd­te komolyan venni a fizi­kát. Most, a­­Ki miben tudása alatt már semmit sem kellett tőlem kérdez­nie. Dr. Philipp Ilona, a Rá­kóczi Gimnázium történe­­lem szakkörét vezeti. Ő nem háríthatja vissza diákjára a köszönetét. Hát egy nemzedékkel vissza­megy, még a vári Szilágyi Erzsébet Gimnasziumig, ahol őt oktatta dr. Schul­­theisz Vincéné a régmúlt idők eseményeire. M­a tanított meg lelke­sedni a történelemért, s Rudas Laci sikere így az övé is. Meg a gyerek ta­náráé, Solymossy Lászlóé. Aztán igen-igen tehetséges gyerekek járnak a Rákó­cziba, megérdemelt tehát a győzelem. Így hát nála is a ténye­ket kell kifürkésznünk. Szakköre az idén első lett az országos történelmi versenyben Indonéziáról írt pályázatával, s négy év óta minden esztendőben szereznek díjat. Maga bir­tokosa egy kiváló dolgozó jelvénynek, s egy nemhi­vatalos címnek: Ilus fide­­lissima. (Ilus, a leghűsége­sebb). Vissza a feladónak ,Robbantás a utózengéssel A Loginak — a kártyá­zógépnek —, a Csodama­lomnak, a Halomnak, meg a Műegérnek külön-külön története van. A sajtó, a tv már hírt adott róluk, mikor a kibernetikai szak­kör munkája nyomán megszülettek. Tavaly a Technika Házában is lát­hatók voltak. Most, a nyá­ri meszelés miatt a terem közepére hordva, porosod­nak a Piarista Gimnázium fizikatermében. Ide járt Perjés Zoltán, aki szintén a fizikával szerzett első helyet, s volt tanárának, Kovács Mihálynak tulaj­donítja győzelmét. — Nem nézhettem a versenyt, azzal a hatalmas vitorlással jártuk a Bala­tont, amelyet az ablakon kellett kiemelnünk az ut­cára — mondja Kovács Mihály. — Azt is éppúgy a gyerekek csinálták, mint ezeket a gépeket A Logi meg a Csodamalom egye­dül Perjés műve, öt éve indult a kibernetikai szak­körünk, s ő akkor nem je­lentkezett. Aztán egyszer — harmadikos lehetett — meghallgatott egy elő­adást a felfogókról. Azzal jött hozzám: »Ezekből összeadógépet lehetne csi­­nálni.-­ S kivonni is tudna a gép? — kérdeztem. -Ezen még nem gondolkoztam« — válaszolta. A gép azon­ban két nap múlva kivon­ni is tudott. — Ő­­robbantott« itt , most már mennek utána a többiek. Azóta mind­egyik akar valamit csi­nálni. Így jött létre a sok logikai gép is. — Mi volt a módsze­re Perjésnél és a többiek­nél? — A lehetőséget te­remtjük meg. Például Perjés első két gépéhez, amelyek több tízezerbe kerültek volna, ha gyár­ban készülnek, a postától szereztünk kiselejtezett jelfogókat. S buzdítjuk őket, s hagyjuk, hogy csi­nálják, amit elgondolnak. 4 Nincs rá mentség! Egy asszony, aki három gyermekét ölte meg Haja frissen ondolált, a szőkébe ősz hajszálak vegyülnek. Arca kelle­mes, vonásai arányosak, tekintete szelíd. Kifogás­talan hófehér blúzt visel. Ha nem tudnám, hogy három gyermek gyilkosa, vidéki tanítónőnek néz­ném. Mert Pátkai Eszter 42 éves gyári munkásnő lelkiismeretét háromszo­ros emberölés terheli. A monori illetékességű lány először 1948-ban hozott világra gyermeket. A kis­lányt örökbefogadták. — Kicsoda? — kérde­zem. — Már nem tudom, el­felejtettem — feleli hal­kan. Az elmúlt években egyetlenegyszer sem ér­deklődött gyermeke után, aki most tizenöt éves. Az első gyilkosság Tíz évvel később mun­kahelyének öltözőjében szülte meg második gyer­mekét. Az újszülöttet egy szatyorban hozta ki a gyárból, vonatra ült, majd a kicsit kidobta a vonat­ablakon. A bűntényre világosság derült és a bestiális nőt másfél évi börtönre ítélték, enyhítő körülménynek véve vé­dekezését: félt gyermekét hazavinni Monorra, mert szülei elzavarták volna. Az elmúlt hetekben — mint megírtuk — egyik Kresz Géza utcai ház ka­pualjában a kuka-tar­tályban újszülöttet talál­tak. A nyomozás során végigjárták a terhesren­deléseket és itt figyeltek fel ismét Pátkai Eszter­re, akit mint más állapot­ban levő nőt nyilvántar­tottak, sőt betegállo­mányba is helyeztek. Mi lett a gyermekkel? — ezt kutatták a nyomozók és így derült ki Pátkai Esz­ter újabb bűne. Másodszor és harmadszor is... Május 4-én albérleti lakásán megszülte gyer­mekét, egy egészséges kisleányt. Egy napig a rekamié fiókjában rejte­gette, majd kofferban ki­csempészte a lakásból és az Újpesti rakpartról a Dunába dobta. Tíz nap múlva Paksnál fogták ki a vízből. A bestiális anya beismerte a rendőrségen a bűncselekményt. Megál­lapították azt is, hogy közben 1960-ban is eltet­te láb alól újszülött gyer­mekét. — Miért tette? — Nem tudom — tör­deli idegesen kezeit — Talán a lakás miatt... Féltem, hogy kitesznek. — Nem így van — szól közbe a rendőrtiszt. — A lakásadónőjével jó viszonyban volt, ő maga is leányanya, akinek két gyermeke van. De azokat is megverte többször. — Mert csúnyán beszél­tek — jegyzi meg halkan a gyilkos nő. De arról már nem beszél, hogy munkahelyén a párttitkár és a szakszervezeti tit­kár, amikor észrevették, hogy más állapotban van, felajánlották segítségü­ket­ segélyt és azt, hogy később a születendő gyermek elhelyezéséről is gondoskodnak, ő azonban azt hazudta később nekik és a házbelieknek is, hogy májdaganata van, ezért helyezték betegállo­mányba. Nyilván már ak­kor kitervezte, hogy vé­gez majd a születendő gyermekkel. Elvetemült gonosztett Hiába várok feleletet megdöbbentő tettére, ha­rapófogóval kell kihúzni belőle a szavakat. Ami­vel tettét magyarázni igyekszik, az sem felel meg a valóságnak. A ti­szazugi arzénes asszo­nyok tettei jutnak eszem­be — de azoknak irtóza­tos bűnét az akkori szo­ciális viszonyok, a döbbe­netes földéhség némileg megmagyarázta. Az ő bű­nére azonban nem lehet magyarázatot találni. Társadalmunk mindent megtesz az anyákért és gyermekekért. Ha Pátkai Eszter nem akart gyer­meket, elmehetett volna valamelyik AB-bizottság elé. De ha már a gyermek születése mellett döntött, a szülés után is minden segítséget megkapott vol­na, örökbe is adhatta volna a kicsinyeket, hi­szen egy-egy csecsemőért valóságos harcot vívnak az örökbefogadók. Elvetemültség, társa­dalomkívüliség indította arra, hogy megölje gyer­mekét Tettére nincs enyhítő körülmény! Balla Ödön Hímes­ verseny matyóföldön Egy csapat gyereket — kislányokat — kéne ide beengedni. Hegyek tornyosodnak az asztalokon, sok­­szoknyájú, hímeskendős­­ babákból. Végszámra szabják-varrják itt a babaruhát, sűrűn pettyent arc­­pirosat az ecset a babaképre, óraszám kötik kontyba az aranyhajat. Babaüzem matyóföldön. Akár szalagon, sorozat­ban is készülhetne a munkadarab, annyi lány, asz­­szony hajladozik fölötte. De a híres mezőkövesdi hímzést nem tudhatja gép, hát ügyességgel hozzák be a fürge kezek, amit lehet. Lehet: csaknem ezer babán dolgozik az egész terem, s egy hét kell hozzá, míg harmincöten elkészülnek velük. A mezőkövesdi matyóházból nyolc-tízezer baba vándorol ki évsza­konként — egyelőre csak hazai piacra. A szomszéd termekben már messzibb útra vasalják a rózsás ing­­vállakat, kendőket — az idén hatmilliónyit hoz a konyhára a kövesdi hímzés. Nyolcszázféle holmin öltik a tűt a lányok, asszo­nyok. Mindig ugyanazokat a formákat, virágokat varrják? — Megújulnak a formák, felfrissülnek a virá­gok hamarosan — mondják. »Kisjankó Bori néni pályázat«-ot tűztek ki augusztus 20-ra Kövesden — a híres népművész­asszony neve jelzi az első ilyen versengést. Nevez­het bárki — még hímesebbé tenni a matyóhímzést. a. SZABAD A NEVÉT? Mielőtt elárulná ne­künk nagyra becsült ne­vét, szükségesnek tartjuk kijelenteni: nem holmi szemfényvesztő trükkök­­höz, jövendölésekhez vagy hasonlóakhoz kívánjuk azt felhasználni, hanem üljünk fel az időgépre, szálljunk vissza az Ár­pád-korba, mikoron a jól ismert ősmagyar nevek mellett ilyenek is előfor­dultak fiúgyermekeknél: Nemvaló, Nemés! Miért adták a szülők e különös neveket magzatuknak? Csak azért, hogy a go­nosz szellem rájuk ne ta­láljon, mert ugyebár aki nem létezik, azt hiába is keresné fent nevezett szel­lem. (Minden célzatosság nélkül: mit szólna hitele­zőnk egy ilyen és 1963- beli hirtelen névváltozta­táshoz?!) Idézzünk egy pillanatot a későbbi ke­bemutatjuk körvonalai­ban az onomastica, ma­gyarul névkutatás érdekes tudományágát, s ezzel kapcsolatban felderítjük a keresztnévadási szoká­sok mai indítóokait — legalábbis részben. rokban: divatos volt a föl­desurak, helyi elöljárók és egyéb nagyságok ke­resztneveinek utánzása, a környékbeli­­névjárások­Büky Béla, az Akadé­miai Könyvtár kézirattá­rának tudományos mun­katársa érdekes tanul­mányt készít a névadás pszichológiájáról, bizo­nyos fokú törvényszerűsé­geiről. Az adatok VIII. kerületiek — Itt van ugyanis a legtöbb szülő­otthon és klinika —, de jellemzőek az egész fővá­hoz­ való alkalmazkodás — még a múlt században is. A többszörös kereszt­nevek megszámlálhatat­lan sokaságával is talál­kozhatunk, de ahogy kö­zeledünk a XX. század­hoz és napjainkhoz, leg­feljebb kettő a szá­muk. Csökken a ka­lendáriumok, a rokon­ság vagy az egyházi anya­könyvezés névválasztásra ható szerepe is. Végül is: milyen akkor a mai modern­­névrecept vá­rosra. Kutatásai bizonyít­ják, hogy a névadásnál újabban ügyelnek a jó hangzásra — vagyis a ve­zeték- és keresztnév ne csengjen egybe. Itt van például Kelemen: elárul­hatjuk, sok a magán­hangzója. A fia valószí­nűleg már nem Kelemen, hanem István, György lesz talán. De a legna­gyobb névdiktátor a di­vat! Hölgyek, ezt önök tudják a legjobban, hi­szen igen sokan viselik most letűnt (persze nem­régen) filmcsillagok ne­vét, de hogy 1945-től kezdve hogyan és miért lett a másik nemnél­­csá­szárk­a László, ez még — e sorok megjelenéséig — egyelőre rejtély. Döntő fordulat a divat­ban: 1959 és 1962! Négy évvel ezelőtt — tán az ős­anyai vér felpezsdülésére — Éva lépett a porondra és csak szívós,­­körömre menő­ harc után engedte át a dicsfényt, azaz a ve­zető szerepet a női nevek között Zsuzsának —­ 1962- ben. (Annyi és természe­tesen olyan Zsuzsa van je­lenleg Budapesten, mint égen a csillag.) De vigasz­talódjanak az Évák, mert azt mondja a statisztika — illetve az anyakönyv —, hogy ismét feltűnőben vannak új napok a látha­táron: Ildikók, Erikák és Katalinok! Néhány év, és közöttük dől el az első­ség, pontosabban számbe­li többség. De itt a bök­kenő. Melyik nő örül an­nak, ha történetesen tár­saságban névmásával, esetleg annak­­többszörö­sével­ találkozik? Fő a hidegvér, nincsen baj. Különben mi a helyzet a­­férfifronton­, ami a számbeliséget illeti? Szo­morú, de így van, hogy Lajosok, Jenők, Palik és Károlyok mind keveseb­ben lesznek, át kell en­gedniük a terepet a Zol­tánoknak, Gáboroknak. Lászlók, Lászlók! Szakér­tői vélemény szerint tíz éven belül vége az egyed­uralomnak. A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy bizonyos nevek­­osz­tódással szaporodnak­. Így lesznek manapság Magdolnákból Magdák, Piroskákból Pirik és Bar­nabásokból Barnák. A névkutatás, a ke­resztnévadás indítóokai­nak tanulmányozása más különlegességekre is gon­dolnak az előrelátó szü­lők, majd a Loliták, Edi­nák, sőt Yvonne-ok szé­pen és lassacskán helyre­billentik az egyensúlyt. (Férfitársaink, ti se fél­jetek: jönnek a Szilárdok, Arnoldok.) tudományoknak is segéd­eszköze. Kitűnően felhasz­nálható történelmi, kultu­rális és néprajzi kutatá­sokhoz, a lakosság nem­zetiségi megoszlásának ta­nulmányozásához, nyelvé­szeti feladatok megoldá­sához, a gondolkodásmód elemzéséhez. Majd elfe­ledtünk azonban valamit! Csatoljuk írásunkhoz a szigorú tárgyilagosság kedvéért. Az előzőekben említett vizsgálatok sze­rint ritka, valószínűleg divatja múlt manapság az alliteráló név is, vagyis amikor a vezeték- és ke­resztnév azonos betűvel kezdődik. Például ilyen, hogy Jankovszky János Aki Nemés az nem él! Új „napok" a láthatáron Lászlók tündöklése és bukása NÉPSZAVA Mikroszkóp a sportszatyorban Hogy a jó pedagógusok elvei mennyire hasonlóak, arról dr. Kiss-Kocsis Im­­rénénél győződünk meg. Hozzá Hámori Gyula, a biológia­ első küldött. — Bízni és biztatni! És­­ potyatárgynak vegyék a gyerekek a biológiát. Amitől nem félnek, meg­szeretik. Gyuszi biokémi­kusnak termett, megérde­melte a döntést: én orvos szerettem volna lenni, nem lehettem, hát most én indítok el diákokat az orvosi pályára. Persze, a versennyel kockáztattunk is. Otthon is szüksége lett volna egy mikroszkópra. Hát — szabálytalanul — sportszatyorban jutott ha­za a műszer, de meghozta a sikert. Bejczi Miklós Székesfe­hérvárról levélben vála­szolt: -A középiskolában dr. Janovszky Antal volt a történelemtanárom, neki köszönhetem a legtöbbet , azonban tavasszal meg­halt. Javaslom, keressék meg dr. Ságh Károlynét, volt osztályfőnökömet a Kandóban. Általában ő se­gített a legtöbbet. — Miklós megérdemel­te a győzelmet, annál is inkább, mert mi műszaki iskola vagyunk — mond­ja a fiatal tanárnő. — A humán tantárgyak óra­száma alig egyharmada a többinek, de legalább olyan komolyan vesszük­, mint a műszakiakat. Hogy a gyerekért mit tettem? Mint a többiért. Előbb meg kell őket ismerni, az­tán kit-kit egyénisége sze­rint értékelni, vezetni. Ró­la az első képem: a legel­ső kirándulásunkra köny­vet hozott magával... Az otthon Vámos György a föld­rajzban volt verhetetlen, ő az otthonát jelölte meg a válaszban, annak kö­szönheti győzelmét, hogy mindent megkapott ott­hon, amit csak kívánt. Az ifjú tudós a Bala­tonhoz utazott aznap, mi­kor a lakótelepi új lakás­ba bekopogtattunk. Ko­moly arcú édesanyja tes­sékelt be, s ilyen előzmé­nyek után hűtőszekré­nyes, televíziós, a falakon körbefutó, mennyezetig érő könyvespolcos lakásra számíthat akárki. He­lyette: két apró szoba, napfényes, könyves, ott­hon. — Nézte a versenyt? — kérdezzük. — Igen, az apjánál vé­gigizgultuk. — ?? — Elváltunk, mikor Gyuri még kicsi volt De megegyeztünk, a gyerek­nek úgy kell felnőnie, ott­hona van. Apjával együtt örültünk a sikernek. Az adottságot vala­mennyien a bölcsőből hozták, mint annyi más gyerek. Hogy tarisznyá­jukból mégis többre fut­ja? Szárnyakat kaptak — időben, jó kezektől. Légrády Eszter 1963. július 28

Next