Népszava, 1963. november (91. évfolyam, 256–280. szám)
1963-11-01 / 256. szám
A történet kijut a gyárkapun Magyar Adócsőgyár. A porta annak rendje és módja szerint ellenőrzi a jövő-menő embereket. De esténként nemcsak munkások és tisztviselők hagyják el a gyárat, hanem velük és bennük . Ismeretes, közhelyszámba menő téma már, hogy a gyárak egyesítését sokszor alaposan megnehezítette az a párviadal, amely a vezetői posztokért folyt. Nos, az Adócsőben nem volt ilyen párviadal, és az emberek az Orionnal történő öszszevonás napjaiban elvittek magukkal egy mondatot: — A másik főkönyvelő jobb képességű, mint én... Ezt Klemanovics György mondta, aki több, mint negyed százada dolgozik a gyárban, s egészen a legutóbbi időkig főkönyvelő volt. Most a gazdasági osztály vezetője. Talán van benne emiatt megbántottság? Talán csak egy gesztus volt az a mondat? Bizonyítékok vannak az ellenkezőjére. S ezek a bizonyítékok ugyancsak történetek, amelyek Klemanovics György személye köré fonódnak. De van a gyárban másfajta történet is. Elszomorító és nagyon-nagyon elgondolkoztató. Hőse egy művezető, akiről így vélekednek a munkások: — Nem tud ember lenni! Ezt a mondatot ismételgetik, s ezt viszik haza is, feleség vagy férj, idegesítő témának, refrénszerűen visszatérő panasznak. Hogy miért? Íme, egy ok a sok közül: A munkás vidéki. Vonattal jár. Természetesnek tartja, hogy mindig késő este vergődik haza, a munkaidővel nem lehet tréfálni, azt be kell tartani. Igen ám, de egy nap más, mint a többi. Születésnap. A feleségéé. Még sötét van, amikor öltözik, korábban indul, hogy nyerjen egy félórácskát, történetek is. Nincs az az ellenőrzés, amely meggátolhatná ezeknek a mindennapi történeteknek hazavitelét, amelyekben lehet fájó teher, vagy felemelő, szép újság... Délután négy óra. Az osztály dolgozói szedelőzködnek, indulnak hazafelé. Az osztályvezető marad. Előkészíti a másnapi munkát. Jön az igazgató. Szász László. — Gyere, itt a kocsi, hazaviszlek! — Csak induljatok, nekem még dolgomvan... S az igazgató már nem tudja, hogy nevessen-e, vagy bosszankodjék, mert ezzel a sovány arcélű, csendes-makacs emberrel nem lehet, bírni. Egyszer már meg is kérdezték tőle, hogy mire jó ez a nagy szorgalom, amire csak ennyit felelt: — Főkönyvelő már voltam. Most el kell érnem, hogy jó osztályvezető legyek, ami semmivel sem könnyebb... S miközben valóra váltja célját, százak vesznek példát róla és tisztelik benne a szerény vezető mintaképét Ugyanis ennyivel kell korábban letennie a szerszámot, ha még vacsora előtt köszönteni akarja a párját. És nagyon akarja. Kétszeres lendülettel dolgozik, azután ... azután odaáll a művezetője elé: — A feleségem születésnapja van. Csak egy félóra, már rádolgoztam... — Mit? Hát ez nem átjáróház, kérem! Menjen a dolgára!... S ott legbelül, a szív táján valami nagyon sajog. Már nem is az aszszonyra gondol, csak a megaláztatásra. Nem szól semmit, munkához lát és legyártja, hónapok óta, az első selejtet. Nem akarta, de a mardosó indulattól ügyetlenné vált a keze, mint egy kezdőnek. És viszi a történetét ajándék helyett, amely éget, mint valami szégyenbélyeg... elegendő csövünk ... Csöveket kérünk... Vannak csövek, de nem lehet szállítani őket, mert nincsenek még bemérve. A gyár vezetői tanácstalanok. A bemérések ütemét nem lehet gyorsítani, már csak azért sem, mert tekintettel kell lenni a nagyfrekvenciás forrasztásokra, amelyek zavarják ezt a kényes munkát. Azután feláll egy fiatal mérnök, egy sportoló, a vasas válogatott vízipóló-kapusa és kijelenti: — A forrasztásokra nem kell tekintettel lenni! Nem? Hát hogyan? De a fiatalember szája szegletében már ott bujkál a mosoly, amikor feleli: — Egyszerű, mint egy pofon. Bejövünk néhányan vasárnap és lemérjük azokat a csöveket. Akkor legalább nyugalom van... Az emberi programozás: szerénység, áldozatvállalás És Lukász Tamás — mert így hívják az ifjú mérnököt — lemondja a vasárnapi kirándulást a mérések kedvéért. Akik ezt a történetet mesélik róla otthon, vagy baráti körben, rendszerint azt is hozzáteszik: — Ez a fiú nem így indult, amikor odakerült a gyárba. Eleinte bizony az edzés volt minden gondolata, de valahogyan kicserélődött. Ember lett belőle... A gyár nemcsak modern termékeit, hanem az ilyen és ehhez hasonló történeteket is ontja magából. Jó hírnevéhez pedig hozzátartozik, hogy ezek a szállóigékké lett esetek is helyes »programozás« alapján szülessenek. Egy program alapján, amely megköveteli a vezetőtől a szerénységet, az áldozatvállalást és nem tűri, hogy a művezető ne tudjon ember lenni. A szocialista élet programja ez. Fodor Gábor Példamutató szerénység Aki nem tud ember lenni Egyszerű, mint egy pofon A Finommechanikai tefon az igazgató szobája Vállalat mikrohullámúban:láncot készít a Szovjet- — Gyorsabban is tudunió számára. Cseng a fenénk dolgozni, ha lenne Felkai Ferenc? Három évvel ezelőtt meghalt a Víziváros budaszerte híres kályhása, özvegye feleslegesnek ítélte a kétszoba összkomfortos lakást, csökkenteni akart a házbéren, hoszszas tépelődés után úgy döntött, hogy hirdetés útján társbérlőt keres. A Vízivárosban a hirdetésnek ősi módja: halenyvvel cédulát ragasztani a sarki házak falára, vagy a vadgesztenyefák törzsére. Olcsó és biztos, mert az új lakóházak tövében még megmaradt öreg házak lakói ezúton jutnak a Jancsix-nak keresztelt kis vaskályhához, jó állapotban felkínált húsdarálóhoz, »keveset használt« varrógéphez. Ezt a lehetőséget vette igénybe az özvegy is. Így jutott fél évvel ezelőtt társbérlőhöz. Eleinte megfértek, nem volt semmi baj. A fürdőszoba használatban és minden aprólékos kérdésben megegyeztek. A társbérlő kis faliszekrényt vásárolt rá hirdetés útján —, abban tartotta szappanét, borotváját, kölnijét, fogkeféjét, fésűjét. Két hónapig zavartalanul éltek. Ritkán találkoztak, rendszerint csak vasárnap. Az előszobában. A baj egy kis önérzeteskedő megjegyzéssel kezdődött. Olyan volt, mint egy kis langyos szellő, de már vemhes a vihartól. — Látom, pántot fusizott a kis faliszekrényére — csípte el az előszobában társbérlőjét mosolyogva az özvegy. A férfi idegeskedve nézett az asszony gúnyosan mosolygó szemébe. Régen elmosódott szürkéskék szempár idéződött emlékezetébe. Volt felesége mosolygott ilyen kihívóan, fölényesen, amikor válásukat kimondták. Azóta mindig borzolódnak idegei, ha gúnyosan villan egy nő szeme. Kerüli is mindig a női társaságot. Baráti köre — ismerve válásának történetét — tapintatosan tudomásul vette nőgyűlöletét. Az asszony várt a válaszra. Mosolyogva. A pánt bántotta, udvarias magyarázkodásra számított. A férfi eddigi fegyelmezettségét meglazította a kihívó mosolyra jelentkező indulathullám, de igyekezett fékezni magát. Zavartan, mellébeszélve, a gúnyosan mosolygó szemekbe nézve mondta: — A pántot azért szereltem fel, mert a bejárónő túl sokat használja a kölnimet. — Tévedés — mosolygott az asszony —, nincs is bejárónőm. A férfit most már bőszítette a fokozottan gúnyos mosollyal tálalt kihívás. Nem korrigált. — Lehet, hogy nincs bejárónője, ebben tévedek, de abban nem, hogy feltűnően fogy a kölnim! Az asszony mosolya elfogyott, arcába futott a vér. — De kérem... — Ez a tényállás — mondta rekedten a férfi és bement a szobájába. A hadüzenetet rövidesen háború követte. A következő vasárnap az előszobában az asszony ismét elcsípte. Nem mosolygott. Hangját izgalom fűtötte. — Legyen szíves fürdés után kimosni a kádat és feltörölni a locs-pocsot. — Mindig az történik! — Soha! Nem vagyok hajlandó ön után takarítani! Ha még egyszer előfordul, panaszt emelek — mondta erélyesen az asszony és becsapta az ajtót. Estére lángralobbant a gyújtóanyag. Az első összecsapás a folyosóra nyíló előszobaajtóban zajlott le. A szomszéd lakások lakói előbb ennyit hallottak: — Ne hordja be a sarat! Ott a lábtörlő az ajtó előtt! Később ezt: — A kölniről beszéljen! Aztán: — Vegye tudomásul, hogy feljelentem! Rágalmazó! — Kölnitolvaj! Másnap este az ügyvédi közösségben elkészült a feljelentés. Becsületsértés, rágalmazás ... A társbérlő viszonvádat emelt. A kölni ügyet nem bolygatta, nem volt bizonyítéka, de elpanaszolta, hogy az asszony állandóan beleköt, tönkreteszi vasárnapi pihenését, csip-csup dolgokkal szekírozza. A második tárgyalásra megvastagodott a per aktája. Az asszony kérte, hogy szüntessék meg a fürdőszoba közös használatát. A társbérlő megállapodásukra hivatkozott és kérte, hallgassák ki a házfelügyelőt, akinek többször elpanaszolta, hogy fürdési napon az asszony mindig hamar hazasiet, bevonul a fürdőszobába, jó másfél óráig lubickol, és így, mire őrá kerül a sor, megszűnik a melegvíz-szolgáltatás. Sokszor feljött kérésére a házfelügyelő és erről személyesen is meggyőződött. Eskü alatt vallani fogja... Télen, tavasszal folyt a harc. Nyáron kicsit csendesedett. Szabadságok, üdülések idején a szomszédok csak felváltva számoltak be egymásnak a szélcsendről. Jólesően vették tudomásul a nyári nyugalmi állapotot, ami egyébként is érthető a jogerős ítélet előtt. Most őszre tűzték ki a harmadik tárgyalási napot. Két tanú kihallgatása volt már csak hátra — és az ítélet. A két ügyvéd idegesen rendezgette aktáit — mindkét ügyfél késett. Elsőnek a házfelügyelőt szólították. Csodálkozva állt a bíró elé: — Kérem szépen, nem tudom miért kaptam idézést? Nem érkezett ide még az akta??... — Micsoda akta? — Hát amiben mindent viszszavontak, merthogy két hete nagy csendben összeházasodtak és most nászúton vannak a Kékesen... 1963. november 1 NÉPSZAVA 3 Haladj kétszáz métert a Keletitől a Zugló felé, kanyarodj balra a Murányi utca sarkán s az emeletes házak árnyékában falusi vásári sokadalomra bukkansz, amely úgy hömpölyög eléd, mint egy régi népszínmű tarka dagálya. Kapható itt aranygyűrű valódi rézből, fülönfüggő, falonfüggő, lábra— Mesevilág! — dünynyög egy rekedt árus, akinek szabályos iparengedélye van s akinek a pultján, a ponyva alatt a mesevilág következő fejezeteit lapozzuk át, szúrós szagú kartonra mázolva: Hófehérke és a hét törpe.* Hófehérkének piros lázrózsák nyílnak az arcán, általában egy régi társadalmi színmű tüdőbajos utcalányára emlékeztet, akit a kapitalista törpék éppen megvásárolnak ... Hamupipőke, aki szendén szemezi a hamuból a lencsét, miközben a mesebeli királyfi fehér lovon az ablak alá rugtat s bajszát pederve kancsít be a szobába, szemügyre véve Hamupipőke piskóta lábát, amely véletlenül éppen kilóg a szoknya alól... Ledér vadászjelenet XIV. Lajos francia király környezetéből. A fehér parókás márkik éppen a gímszarvast űzik jó meklenburgi söröslovak hátán, míg a fővadász — feltehetőleg a király személyesen — éppen pajzán ajánlatot tesz egy márkinőnek a bokorban ... János Vitéz érkezése a Tündérek Birodalmába, egy szakasz huszár élén. Iluska szemérmesen fogja a saját térdét, mint akinek elszakadt a harisnyagumivalós fejrevaló, fakanál és kerti törpe, kardigán és játékpisztoly, használt gomb és gatyamadzag, virágkosár s nylonszatyor, s falvédők, falvédők és falvédők hegyekben, halmokban, ládákban és zsákokban, valamennyi alkalmas arra, hogy abszolút győztes legyen egy nagy, nemzetközi giccsolimpián. Ja, a jobb tündérek szemlesütve, de azért egészséges női kíváncsisággal szemlélik a nyalka huszárszakaszt... Falusi házaspár válogat e válogatott gyönyörűségek tündérkertjében, — galgahévíziek, — s A Keleti felől szakadatlanul érkeznek a csomagokkal felszerelt vidékiek erre a keleti bazárra, mintha mágnes húzná őket. A pesti bazárban vannak egyszerű eladók és vannak nemesi rangok. Vannak kis sovány öregasszonyok, akik három szénlapát és egy horpadt vödör fölött merengenek a nagy üzletről s vannak fejedelmek, mint a pertlikirály és a gombcsászár. Ezek szomszédok — ebben a demokratikus világban összehúzódnak a koronás fők —, az egyik iszonyú pertligubancot árul, amelyből a vevő maga fejti ki a szíve szerint való fehéret, vagy feketét, vékonyat, vastagot. Húzzák, vonják, fejtegetik és boncolgatják ezt a reménytelen és végtelen gombolyagot, aztán kipróbálják a darabot szálmentében és keresztben, megalkusznak és viszik haza. Talán azért is van az egész, mert itt végül János Vitéznél kötnek ki, mivel az mégis magyar, ugyebár, s a rekedt árus dünynyögve csomagolja be a falvédőt: , — Ami szép, az szép, tisztelt asszonyság, e szerzemény lesz a lakás dísze, a gyermekek öröme ... A galgahévíziek elmennek a gyermekek örömével, s jön a következő házaspár, amely Robin Hooddal kacérkodik, csak nem tudják eldönteni a nemzeti hovatartozandóságát, az árus pedig ilyenkor hallgat. A második házaspár végül megoldja Robin pajtás származását: — Ez Rózsa Sándor ... , elviszik... alkudni lehet, s az alku szenvedélye még él az emberekben. Alkudni jó, akkor is, amikor felfelé alkuszik az ember... A gombkirály büszke ember lehet, alig szól a vevőkhöz, hagyja őket válogatni és turkálni abban az óriási ládában, amelyben az árut őrzi és cipeli. Van itt pitykegomb I. Ferenc József király és császár monogramjával, van itt lájbigomb, amelyhez már sehol sem szőnek fekete brokátmellényt, vannak itt fényevesztett gyöngyházgombok és testes szarugombok, amelyekre jobbára diákok vadásznak, mivel innen merítik a gombfocihoz az utánpótlást. Nyeszlett, vastagbarkós legényke turkál könyökig a gombhegyben, kihalász öt tulaezüst gombot s megveszi rövid alkudozás után az ötöt hetvenöt forintért — Mire kell? — Mellényre — mondja tartózkodó modorban a fiatalember és széttárja paradicsompiros zakójának szárnyait Alatta kanárisárga művészmellény, egyelőre gombok nélkül. — Passzol? — kérdést bizalmasan. — Halában — felelem. Eladója válogatja Merítőkanállal kacérkodik egy fiatal menyecske. Előbb messziről, aztán közelebbről. Az eladó, fülig beöltözve vastag bekecsbe, sálba és sapkába — a fal mellett ül a kisszéken, napozik és közben a körmét festi a vörös gyöngyház lakkal, félszemmel kísérve a menyecskét aki végre bátorságra kap, közelebb lép és felvesz egy kanalat. — Mennyiért adja? — Bele van írva — szól az eladó foghegyről és vattába törli körméről a fölösleges maszatot. A menyecske is látja, hogy bele van írva, de ez a szép ebben a vásárban, a puhatolózás, az áru fityikálása, a kapcsolat megteremtése az eladóval. A felét ígéri annak, ami rá van írva, mire az eladó befejezi a manikürt, odalép és kiveszi a menyecske kezéből a kanalat . — Magának nem eladó, szentem. A menyecske elpirul. — Másik eladónál lehet válogatni. — Eladója válogatja — mondja büszkén az asszonyság és a Garay tér felé fordul, mintha onnan okosabb vevőket várna... Ez itt a hang. Kis asztalra bizonyos női alsónemű halmait rakja ki az eladó, ott kelletik magukat a Hernád utcai iskolából arra özönlő gyerekek előtt, akik felállnak a járdán, s ha egy fiatalabb nő vevőszándékkal közelít a kereskedő felé, kórusban vihognak. Épületes perc... Kora délután — vonat érkezett, vagy indul nemsokára a Keletiből, megint elözönli egy csapat vidéki ember a Murányi utcai keleti bazárt s viszik a gipsz kerti törpét pirospettyes gombának támaszkodva, viszik XIV. Lajost a márkinővel, a tóparti randevút, amelyen szederjes arcú hölgy borul egy csapzott férfi vállára, mint egy vízből mentett hajadon a megmentő vállára s viszik a gicscset, a rézfüggőt. János Vitézből a hetedik darabot csomagolják, Hófehérkéből a negyediket, elkelt ezenkívül három őszi alkony, egy téli varázs és három pár sütögélt gilicemadár, amint csőrében hordozza a házibéke jelét, a főzőkanalat. .. Valahonnan pecsenyeszagot hoz a szél — talán saslikot süt egy élelmes vállalkozó a kapu alatt —, a keramikus szövetkezet boltja három lépéssel odébb kong az ürességtől, de a fogfájós kutyák, virándulásban szenvedő ballerinái utaznak az égtájak felé, hogy örömet, derűt és ízlést vigyenek a vidéki otthonokba. Iparengedéllyel, persze... Az ember lélegzetet vesz, amikor kifordul a Murányi utcai keleti bazárból, kezét a homlokához érinti és mélyen meghajol: — Allah akbár... A török néhányszáz éve kivonult Pestbudáról, de a bazár itt maradt Baróti Géza Ami szép — az szép A pertlikirály és a gombcsászár