Népszava, 1964. május (92. évfolyam, 101–126. szám)

1964-05-01 / 101. szám

­ Fedezzék fel Szelídet! Lassan fejlődik az Alföld Balatonja Immár harmadszor in­dulunk felfedező útra a Szelidi-tóhoz. Harmadszor lessük, mennyit fejlődött, szépült egy esztendő alatt. Mindig ugyanazzal a lelkesedéssel fedezzük fel, s vesszük számba, mi valósult meg a szép ter­vekből, elképzelésekből. Három évvel ezelőtt, ami­kor először adtunk hírt az Alföld Balatonjáról, a Szelidi-tóról, még mind­annyian bíztunk abban, hogy néhány év múlva lüktető élet lesz itt, s idegenforgalmi nevezetes­ségként fogják emlegetni a víz csodálatos gyógy­­erejét... Már tavaly is csalódnunk kellett, vajon mi lesz az idén? Letérünk az országút­ról, elhagyjuk Dunapa­­tajt. A felszálló párán át már látszik a part, s messzebb megcsillan a víz is. Még jó két hét van a szezonig. Tavaly csak június elsején nyitott a szálloda, de a múlt esz­tendei nagy látogatottság­ra való tekintettel, az idén május 15-én kezdő­dik az élet. Végig a par­ton munkások dolgoznak. A tavaly megígért hatal­mas parknak egy része elkészül az idén, most ül­tetik a díszcserjéket, fia­tal fákat, arrább ágyáso­­kat igazgatnak, füvet vet­nek. Varjú Pál, a kalocsai járási tanács vb-elnöke kalauzol bennünket vérig a parton. A földre terít­jük a háromesztendős tervrajzot, keressük, mi hiányzik még, mi készül el az idén, mi marad jö­vőre. Mellettünk a földet mérik. Ott, ahol a rajzon a családi víkendházakat jelöli a tus, kétszáz telket mérnek ki most és sok helyen még az idén meg­kezdik a kis hétvégi há­zak építését. Messzebb a vállalati üdülők sorakoznak, s majd mindegyiken dol­goznak. Bővítik, csinosít­ják a régit, ho°v méltó legyen a tó egyre szépülő környezetéhez. A part má­sik részén kalapácsok za­ja veri fel a csendet. Szolgálati lakások épül­nek. A szálloda, s az új park mögött salakot terí­tenek szét. Két nagy autó­parkoló kerül ide. Tavaly bizony sok gondot okoz­tak az itt-ott leállított gépkocsik. Újra a terv­rajzba pillantunk. A camping megjelölésű részt nézzük, majd nekiindu­lunk megkeresni a való­ságban. A kijelölt helyen csak téglákat találunk szerteszét, egy lélek sincs ezen a részen. Varjú Pál azonban megnyugtat ben­nünket, s örömmel újsá­golja: elkészül a sátortá­bor, a nyáron itt már kétszáz gyerek nyaralhat. Nem messze a tábortól korszerű busz végállo­mást emeltek. De hiába keressük a valóságban a rajzon lát­ható motelt, sportpályát, halászcsárdát, szabadtéri színpadot, a többszáz sze­mélyes gyors­éttermet, törpe vízművet. Csak a papíron léteznek, falaik csupán fekete vonalak. — Anyagi lehetőségeink maximumát nyújtottuk — tárja szét kezét Varjú Pál. — Segítséget nem kapunk senkitől, pedig tavaly már felvetettük: jó lenne, ha végre felfi­gyelnének e gazdag ide­genforgalmi lehetőségeket kínáló, egyedülálló gyógy­­erejű és folrmájú tóra. Rö­vid időn belül ugyanis kellemes és nagyon nép­szerű üdülőteleppé lehet­ne varázsolni Szelídet, ha végre felfedeznék azok is, akik hathatós segítséget tudnának nyújtani e szép üdülőhely továbbfejlesz­téséhez. Kovács Ildikó Helikopteres közlekedési rendőrök a balatoni út felett A budapesti autósok las­san a párizsiak sorsára jutnak: ha a csúcsforgalmi időszakban sürgős dolguk van, hamarabb érnek gya­logosan a célba, s elsősor­ban a nyári időszakban, az országutak is túlterhel- Televízió a­ ­ Tudósokkal, matema­tikusokkal,­­ pszichológu­sokkal, közlekedési szak­emberekkel közösen vizs­gáljuk a gyorsabb, bizton­ságosabb közlekedés meg­teremtésének lehetőségeit — mondotta Ladvánszky Károly rendőralezredes, a Belügyminisztérium közle­kedési csoportfőnöke. — Úgy gondoljuk, hogy a ki­vezető utat, a megoldást a technika legújabb vív­mányainak fokozottabb alkalmazásában is keres­nünk kell. 1964 több fon­tos, nálunk még nem al­kalmazott berendezés, mű­szer premierjének éve lesz, s a két legfontosabb kísérleti góc: a Belváros, tek, zsúfoltak. A növekvő forgalom bonyolítása, irá­nyítása, ellenőrzése a jö­vőben szinte elképzelhe­tetlen a legkorszerűbb gé­pi berendezések, műszerek (■közreműködése« nélkül, Kiskörúton valamint a balatoni út. A Belváros teljes közlekedési rendjét átszervezzük — ez ma már elkerülhetet­len —, valamennyi utcát egyirányúsítunk, a József Attila utcában az átépítés után mód nyílik a több­soros közlekedésre, új parkírozó helyeket létesí­tenek, parkírozó utcákat nyitunk. A kiskörúti zöld­­hullám-rendszer még az őszig megkezdi működé­sét. Az előzetes tervek sze­rint itt állítják munkába először az ipari televíziót is, amely 5 fontos csomó­pontot »tart szemmel«, ha valahol torlódást észlel, a rendőr azonnal közbe tud avatkozni, intézkedhet­ motorosokat. Igaz, ez az út 10 kilométerrel hosz­­szabb, de gyorsabban jut­hatnak el céljaikhoz a jár­művek, mint a túlzsúfolt útvonalon. A balatoni úton alkalmazzuk majd először a balesetek jegy­zőkönyvezésénél a magne­tofonokat. Sztereo-fényké­­pezőgépeket is vásárolunk, amelyek egyszerre rögzítik a rendőrségi gépkocsi és a szabálytalankodó jármű helyzetét. A szabálysértési eljárás, a bírság kiszabá­sakor a fényképet mellé­keljük, úgy gondoljuk, ez elég »szemmel látható« indokolás, bizonyíték lesz, a határozatokkal nem le­het majd sokat vitatkozni. Helikopter, sztereo-f­ényképez­őgép — És a balatoni út? — A tervek már készen állnak. A program szerint a forgalom lebonyolítását repülőgépek, helikopterek, földi URH-adó-vevő állo­mások, motoros- és gép­kocsis irányító rendőrök segítik. A repülőgép és a helikopter madártávlatból figyeli az utat és állan­dóan tájékoztatja a földi irányítókat a különböző szakaszokon kialakult for­galmi helyzetről. A hét­végi napokon a székesfe­hérvári út telítettsége ese­tén a Balaton irányába Bicskén keresztül »vezet­jük« a gépkocsioszlopokat. A gyorshajtók és az ittas vezetők alkonya — A gyorshajtók és az ittas vezetők tavaly min­den eddiginél több bal­esetet okoztak. Mit tesz­nek ellenőrzésük, »megfé­kezésük« érdekében? — 1963-ban kísérletez­tünk először Magyarorszá­gon sebességmérő rada­rokkal — hangzik Lad­vánszky Károly válasza. A tapasztalatok szerint a berendezés csak a gépko­csivezető javára »csal«, előfordult ugyanis, hogy 3,5 kilométerrel keveseb­bet mutatott. A külföl­diek, ha meglátják a ra­dart, nem sokat vitatkoz­nak, azonnal elismerik a gyorshajtást. Reméljük, hogy a mi járművezetőink körében is hasonló tekin­télyt szerez a radar, az idén Lengyelországtól töb­bet vásárolunk, s ezeket a legfontosabb útvonalak mellett állítjuk fel. Tavaly 2498 balesetet idéztek elő alkoholos állapotban a járművezetők s ezek döntő többsége súlyos kimenete­lű volt. A napokban meg­kezdtük az új alkoholszon­dák alkalmazását, ame­lyek pontosan kimutatják, fogyasztott-e vagy sem szeszes italt a járműveze­tő. Meg kell mondanom, hogy a jövőben az alko­holszondák segítségével az eddiginél sokkal több el­lenőrzést végzünk, s a tör­vény minden eszközével, szigorúan büntetjük azo­kat az embereket, akik mások életét is kockára téve, ittasan vezetnek. A közlekedési rendőrök a főváros legforgalmasabb és legveszélyesebb csomó­pontjaiban segítik a jár­művezetők munkáját. Az elmúlt hetekben, hónapok­ban hozott szervezési in­tézkedések már éreztetik hatásukat, reméljük, a legmodernebb technikai eszközök alkalmazásával tovább javul közlekedé­sünk biztonsága. Moldován Tamás „Felajánlom a múzeumnak...“ 62—70, 63—61, 62—210, 62—10. Szürke leltári szá­mok. Száz és száz ilyen sorakozik a Magyar Nem­zeti Múzeum leltárköny­vében. De ezek a számok különböznek a többi lel­tári számtól. Mielőtt rá­kerültek volna a lapok­ra, levél íródott: »Fel­ajánlom a múzeumnak...« Elrejtett 48-as lobogó A »62—70«-esért Pilis­­szentivánra és több mint 116 esztendőt kell vissza­menni. Idős Sántha Mózsi Ferenchez, a gyümölcsfa­virág illatú faluba, idő­ben pedig Kossuth lobo­góbontásáig. — Jankó Anna volt a nagyanyám — kezdi idős Sántha Mózsi Ferenc. — A dédapám meg Jankó Ferenc. Azt már nem tud­ni teljes bizonyossággal, hogy ő vagy a testvére, de valamelyikük Bem tá­bornok parancsnoksága alatt harcolt a szabadcsa­patban. A csapat zászló­ját egy Gál nevű kapi­tány mentette meg és az ősöm őrizgette, rejtegette. Halálbüntetés járt érte a Bach-időkben. A Kossuth-címeres, gyapjúból varrt nemzeti­szín lobogó örökségként szállt nemzedékről nem­zed­énre. — Hányszor úgy volt, hogy tovább nem lehet őrizni, de mégsem váltam meg tőle. Most már nagy útra készülök, azért ad­tam oda. Tanú a Genfi-tó partjáról A bokát rejtő ruhába öltözött nő képével díszí­tett keskeny, kecses for­májú gyufásdoboz még félig tele. Utoljára a múlt század végén lobbantott lángra üvegpapírcsíkos oldalán egy kénfejű szá­lat Deák Ferenc. — Mi már egyetlen szá­lat sem gyújtottunk meg soha — mondja Sz. Lász­ló földrajz-természetrajz­­szakos tanár a »63­—61«-es­­ről. — Édesanyám csak megmutatta, kezünkbe so­se vehettük. Nálunk csa­ládi hagyomány, hogy ilyesminek nem szabad magántulajdonban ma­radni. Ügyvéd nagyapám jövedelmét történelmi emlékek gyűjtésére for­dította s halála előtt a fővárosnak adományozta mind. De ez az apróság akkor — történelmi táv­lat híján — nem volt ér­dekes. Így maradt ránk. A tárgyak némák, pe­dig most ide az kíván­kozna, hogy ők mesélje­nek. A­z előbbi gyufás­­skatulya, s a gomb, a »62—210«-es. A parányi gomb Erzsébet magyar királynő ruháját díszítet­te, azt a ruháját, amelyen a Genfi-tó partján a gyil­kos tőr áthatolt. A gom­bot Pongrácz Margit, a Dózsa György út 82/b alatt levő szociális otthon lakója adta a múzeum­nak. — Benczúr Gyula fele­ségével jó barátnők vol­tunk. Mikor meghalt Er­zsébet, Benczúrnak kel­lett megfestenie a képét. Hogy hűségesen tudja megfesteni, sok fényké­pet kapott Ferencz Jó­zseftől, meg egy ruhát is, amelyben meggyilkolták a királynőt. A ruha jobb­oldalán volt egy zseb, azon a gomb. Mikor az udvarhölgy visszavitte a ruhát, Benczúr elkérte emlékül, őriztem, amíg csak tudtam. Ne menjen feledésbe. A kék garnitúra titka A »62—10« XVI. Lajos korabeli kék bútorgarni­­túrát jelöl, tíz széket és egy kanapét. Mindjárt csenget a francia nyelvórára érkező gyerek a Szentkirályi ut­cai lakás ajtaján, s ad­dig nekem öt generáció történetét kellene meg­tudakolnom. De Brossé Marie Henriette másról beszél: »ötvenöt éve élek Magyarországon, tizen­nyolc éves koromban jöt­tem el otthonról. Ha már nem bírok tanítani, ha­zamegyek. Nem fért itt a bútor és boldog voltam, hogy adhatok valamit.« Egy levél azonban el­árulja a kék garnitúra titkát. A napóleoni csa­ták híres angol vice-ad­mirálisáé, John Richard Strachané volt. Lányá­nak, Martidnak hagyta a bútort, ahol magyarhoz, gróf Berchtold Antalhoz ment férjhez. Ekkor a bú­tor Velencébe, a Conta­­ríni palotába került. On­nan a harmadik nemze­dékhez, Nagyorosziba, Nógrád megyébe költöz­tették örökül, majd Ber­­necére, az első magyar atléta olimpikonhoz, Szo­­kolyi Alajos otthonába Szokolyi lánya, Révay Istvánná örökölte ezután, akinek családját Brossé Marie Henriette tanította franciára. Négy leltári szám­a­n a mesének alig lehet vé­gét szakítani. Légrády Eszter ­­ A DÉL-PESTI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPET egy­éves próbaüzemelés után leállították és most a ta­pasztalatok alapján tovább építik. A telep az év végétől teljes kapacitással működik majd, és na­ponta 30 000 köbméter szennyvizet tisztít meg (MTI Fotó : Lajos György felvétele) Hét évszázad őrzője Egy galamb szállt a tu­rulra. Hófehér pont a két szétterjesztett szárny kö­zött. Onnan, felülről mesz­­szire láthat. Fiatalodó várost s maga alatt az állványaiból bontakozó óriást. Vár, 1964. május. A kupola rézteteje ko­­rinthoszi oszlopsorára kö­nyökölve levetette az áll­ványerdőt. Vakolat és ideiglenes üveg csillog már a Dunára néző hom­lokzat nagyján. De benn, udvarok sorában félig fa­ragott kövek, pallórenge­­teg, törmelék között lába­lunk. A munka dandárja ez, újjászületése eszten­deit éli a Vár. — Ide a háború és béke szobra kerül. Emitt a helyreállított Mátyás kút szökteti vízsugarait. Fad­­rusz két oroszlánjának még várnia kell. — Így a tervek készítői. S egy félmondat még: »A déli oldal feltárt középkori részeit egy-másfél év múlva megnyitjuk a nagy­közönségnek.« Talán — ez volt a leg­nagyobb munka. Tart ma is: bepillantani hét év­század távlatába, meg­őrizni a Várból azt is, ami már csak történelem, ami legjobban pusztult, amit minden sorsforduló rom­bolt és emésztett. Egy séta a múltban. A középkori palota alatt. Fojtó a csend a lépcső­sor után, tétován kalan­doz a villanyfény a Zsig­­mond, Mátyás kori kőfa­lak sötét kockáin. Csodá­latos épségben maradt aj­tórészeket egészített ki a ma kőművese, nyolc-tíz méteres boltozatok őrzik Mátyás pincéjének csend­jét, hűvösét. Odább két kápolna, barokk boltoza­tuk finom íve régmúlt ko­rok áhítatát varázsolja pil­lanatra. »Üvegajtó kerül ide, márványburkolat.« S profán hirtelenséggel a XV. század konyhaművé­szeinek hatalmas terme, korabeli rajzok őrzik raf­­finált gazdagságát, pom­páját. »Hűsölő« pince: két oszlopa szinte teljes egészében megmaradt, a boltozat tetejéig nyúlik. Börtön. Több méter vas­tag falak, sötétség és csend regél porrá lett ra­bok szenvedéséről, sóha­jokról és soha nem jött vigasztalásról. Majd a déli zárófal, a Dunáig nyúlt le valamikor, belsejében most is lépcsőfokok százán haladhat lefelé az ember. Mindezek fölött, oldalt már áll a Buzogánytorony, Zsigmond lovagudvara bontakozik, a Rondella, az északi kapu s a Kelenföl­di kapu, Karakas basa zö­mök kerek őrtornya is visszanyeri korhű szépsé­gét. A múlttal harmoni­kus egységben, ide, a fe­lettük levő, Tabánra néző épületbe költözik a Törté­neti Múzeum, szeráf-fe­jek, freskó-maradványok, frízek, majolikacsempék s ezer más értékes régészeti lelet tár utat majd a múltban kalandozó kép­­zeletnek. A feltárt örökbecsű em­lékek felett csendben áll­nak a ma épületei. Köny­vek millióiról álmodik az egyik, szobrokról, képző­­művészeti remekekről a másik. Szobieszky lovas­szobra várvívó hős méltó­ságával vigyázza a kupo­la előtti teret, távolabb alakulóban már az északi szárny. Egy perc tűnődés Hunyadi László kivégzé­sének színhelyén, egy pil­lantás arra, ahonnan 1686-ban Savoyai Jenő hadai vívták küzdelmüket a várért — s egy emlékezés a Hartmann—Schedel kró­nika rajzára. XV. század közepének várpalotáját örökítette meg, segítségé­vel gyorsabb a munka, gondosabb a feltárás, könnyebb az eligazodás. S ha a krónikás rajzának fényképe mellé tesszük a néhány év múlva kész, mai várpalota rajzát: előt­tünk múlt és jövő. Ybl és Hauszmann ál­modta olyannak, amivé lesz. Műépítészek, régé­szek, munkások, mérnö­kök formálják mai arcát. És mindennap kevesebb lesz a rom, több az új. Akik itt dolgoznak esz­tendők óta, rajongói let­tek. Akik majd jönnek, búvárkodók és turisták, kirándulók és ismerke­dők, hódolói lesznek. Tovaröpült a galamb, magára maradt a turul. Színpadi kellék egy mai díszleten. De e díszlet a főváros legszebb ékessé­ge és egyik legmaradan­dóbb nemzeti kincsünk lesz. Várkonyi Margit Kopognak a billentyűk, száguld az áram, a gép­agy »gondolkodik« és ké­sedelem nélkül továbbítja a parancsot. Fények vil­lannak az éjszakában, pi­rosak, sárgák, zöldek, fe­hérek és minden árnyala­­túak. Betűk formálódnak szavakká, amelyek figu­rákkal és díszekkel válta­kozva több színben kúsz­nak végig a lámpamezőn. A villanyújság nem isme­retlen fogalom, de a most megjelenő színes fényúj­ság pompás színfoltja le­het bármelyik világváros éjszakai életének. Tízezer különféle színű izzó várja a gépagy pa­rancsát, hogy hírt adjon, mozgó figurákat és rajzo­kat mutasson be. A lám­pamezőn gyors egymás­utánban latin, cirill, vagy bármilyen, akár kézírásos betűk, olyan színösszeállí­tásban, ahogy ezt a terve­ző elképzelte és ahogy a parancsot a gépagy útján kiadta. A távvezérlésű színes fényújság fővárosi adóköz­pontjából kelnek szárnyra a jelek, de egyidőben lát­hatók városszerte, ahová föld alatt, vagy levegőben az elektromos távközlés eljuthat. Lehetővé teszi a kábel, a légvezeték. Az adóközpontban leko­pogott, vagy egy közbeik­tatott berendezés segítsé­gével telefonon felvett hír­anyagot az irányító köz­pont sifrírozza, a logikai központ a jeleket azonnal megfejti és a lámpák ki­gyújtásához, illetve eloltá­sához szükséges paran­csokká alakítja át. Egyide­jűleg végrehajtja a meg­felelő kapcsolást és a szö­veg, illetve az ábrák olyan ütemben kerülnek fel a színes fényújság izzótáb­lájára, ahogy azt az irá­nyító központ diktálja. Az »okos berendezés«­­nek még arra is van ideje, hogy a kapott jeleket tá­rolás céljából lyukszalagra rögzítse. Az »illetékes« műszer a továbbítandó szöveget villámgyorsan »elolvassa«, gyors áram­impulzusokká alakítja át és késedelem nélkül to­vábbítja a nézőnek, or­szághatárokon és földré­szeken túlra. A színes villanyújság logikai központjában és lámpa tábla-vezérlésében 30 000 tranzisztort, 20 000 germánium-diódát és 8000 logikai kártya-áramkört helyeztek el. A berendezés logikai elemei a színes fényújság kezelését telje­sen automatikusan végzik. A kezelő személyzetre te­hát csak a lyukszalagok befűzése és a berendezés bekapcsolása vár. Az új és sokoldalú hír­közlő berendezés a Villa­mos Automatika Intézet­ben készült el. Külföldi útjai előtt a Budapesti Nemzetközi Vásáron mu­tatkozik be és röviddel az­után a budapesti éjszaka színeit fogja gazdagítani. Szentiványi György Színes fények az éjszakában NÉPSZAVA 1964. május 1

Next