Népszava, 1964. június (92. évfolyam, 127–151. szám)

1964-06-21 / 144. szám

Danek 60,70 méterrel stadioncsúcsot javított Mecser a JOOOO m-es országos bajnok A szombat délelőtti eső alaposan megzavarta a Bp. Honvéd nemzetközi atlétikai versenyének első napi küzdelmeit. A kez­dés időpontjában kisebb víztócsák tarkították a salakpályát s ezért a ren­dezők úgy határoztak, hogy a versenyt 16 óra helyett fél órával később kezdik. Alig 2000 néző előtt a női súlylökéssel kezdő­dött el a kétnapos via­dal. A mezőnyből, amint az várható volt, a világ­csúcstartó Tamara Press emelkedett ki, aki egyen­letes sorozat után 17,52 m-es eredménnyel győzött. A második he­lyet 16,13 m-es dobással Bognár Judit szerezte meg a világranglistán előtte álló, de ezúttal csak 15,77 m-et elért NDK-beli Garisch előtt. A 100 m-es férfi sík­futást K­lima távollétében a lengyel Dubziak nyerte 10,4 mp-es idővel. A ma­gyarok közül ezúttal a fia­tal Rozsnyói szerepelt a legjobban, aki 10,5 mp­­cel második lett. A har­madik helyet Erbstösser (NDK) szerezte meg ugyancsak 10,5 mp-cel. A kisdöntőben Gyulai nyert 10,6 mp-es teljesítmény­nyel. A 80 m-es női gát­futás mezőnyéből ezúttal is a még ifjúsági Kovács Annamária emelkedett ki, aki 11,4 mp-cel végzett az első helyen Jónás (11,6) és Pető (11,7) előtt. Kitűnő versenynek ígér­kezett a férfi gerelyhají­tás, annak ellenére, hogy a sérült Kulcsár nem állt rajthoz. Ott volt viszont az indulók között a szov­jetek világcsúcstartója, Luis is. A szovjet verseny­ző azonban ezúttal elma­radt legjobb eredményei­től, »csupán« 77,91 métert dobott. Egyetlen külföldi rész­vevője volt az 1500 m-es síkfutásnak is , s ebben a számban is elmaradt a magyar győzelem. A ja­pán Iwasita a nehéz ta­lajon is bátran verseny­zett, s 3:45,8 perces új ja­pán csúccsal biztosan utasította maga mögé a 3:47 percet elért Kiss Györgyöt, valamint a 3:51 percet futott Kiss Istvánt. Meglepetés született a 800 m-es női síkfutásban. A győzelmet 2:07 perces jó idővel Gleichfeld (NSZK) szerezte meg Nagy Zsuzsa (2:07,2 perc) és az NDK-beli Hansen (2:10,9 perc) előtt. Az esé­lyes Kazi Olga 2:13,9 perc­cel csak 4. lett. A nap legszebb versenyét hozta a következő szám, a 4x 100 m-es férfi váltó. A Csutorás, Gyula, Mihályfi, Rábai összeállítású ma­gyar A-csapat a második váltásig még második volt, de aztán nagyszerű küzdelemben, 40,5 mp-es idővel legyőzte az NDK és Lengyelország csapa­tát is. Jó eredmény született a férfi távolugrásban, ahol 745 cm-es egyéni csúcs­csal Margatics győzött. A rúdugrást 430 cm-rel Tamás nyerte, a 400 m-es férfi síkfutásban pedig a szovjet Biskov győzött 48,7 mp-es idővel. Nagyon érdekes versenyt vívtak a férfi diszkoszvetők , elsősorban a külföldiek. Ebben a számban szüle­tett a nap legjobb ered­ménye is: az Európa­­csúcstartó csehszlovák Danek 60,70 m-rel sta­dioncsúcsot javított. A második helyre 58,25 m-es dobással a lengyel Regier került, a harmadikon pe­dig 55,52 m-rel a cseh­szlovák Zemba végzett. Végig izgalmas ver­senyt vívtak a 10 000 m-es síkfutók. Az élboly 8000 méterig együtt haladt. Ekkor Sütő robbantott, s csak Mecser tudta követ­ni. Az utolsó körben Me­cser a közönség buzdítá­sa közben remek hajrát vágott ki, s biztosan győ­zött 29:31,8 perces idővel. Így ő nyerte az országos bajnokságot, s az Esti Hírlap Kupáját. A máso­dik helyre Sütő, a harma­dikra pedig a szovjet Orental került. A nap­­ utolsó számát, a 200 m-es női síkfutást a nyugatné­met Pensberger nyerte 24,2 mp-es idővel. Vasárnapi sportműsor ATLÉTIKA: A Bp. Honvéd nemzetközi versenye, Nép­stadion, 16 ó. 20 km-es gya­loglóbajnokság, Népstadion, 1 ó. EVEZÉS: Az FTC verse­nyének döntői. Csepeli Du­náig, 16 ó. KAJAK-KENU: A Bp. Honvéd versenye, Újpestj­éből, 15 ó. KÉZILABDA: Magyar vá­logatott—Danubia (Wien) nemzetközi női mérkőzés, Tímár u., 9 6. LABDARÚGÁS: NB I/B-S mérk.: Egyetértés—Láng, So­roksár, 17.30 6. Szfehérvár— Szombathely, Szfehérvár, 16.30 6. MAV-DAC—Ganz-MÁVAG, Győr, 16 ó. Orosz­lány—Dunaújváros, Orosz­lány, 17 6. Budafok—Bors, Bányász, Budafok, 17 ó. SBTC—Miskolc, Salgótarján, 17 ó. Ózd—Nyíregyháza, Ózd, 17.30 ó. ÚSZÁS: Budapest serdülő­­bajnoksága, Sportuszoda, 16 órakor. VIVAS: Női tőrválogató, Sportcsarnok, 8 ó. LO S­P­ORT Megfigyeléseink a mai ga­loppversenyekre:­­ Barna­bás II., Offélia, Fanny. 7. Gátverseny, 3. Karolina, Csel, Tundra. 4. Pajzán, Ho­zomány, Chianti. 5. Irha, Kemál, Filmhős. 6. Sparta­­na, Fortély, Fruska. 7. An­dersen, Kiadós, Tekla. 8. Tarifa, Scylla, Vapiti. 9. Funkció, Falusi, Retorika, 10. Muzsika, Ria, Vera. FIGYELEM! A Vasas a Fáy utcai sport­telepen július 1, 3, 15 és 17-én 17 órakor újonc labda­­rúgó-toborzót tart az 1950— 1953-ban születettek, 8-án és 10-én pedig az 1947—49 kö­zötti születésűek részére. A jelentkezők tornacipőt vi­gyenek magukkal. 1964. június 21 Jól játszottak a Fradi-fiatalok Hónapok óta nem volt komoly mérkőzés az Ül­lői úti pályán. Most a több mint 8000 főnyi kö­zönség mindjárt nemzet­közi találkozót láthatott. Az osztrák NB I/B-ben szereplő Krems csapata egy pillanatig sem tu­dott méltó ellenfele lenni a fiatalokkal teletűzdelt ferencvárosi együttesnek. Nagy érdeklődés előzte meg a Juhász—Németh— Rátkai belső hármas játé­kát. Nos, ezek a fiatal labdarúgók bebizonyítot­ták, hogy tudnak futbal­lozni. Az első percekben már szép támadásokat vezettek, s az eredmény: Rátkai és Juhász gólja bár az igazság kedvéért jegyezzük meg: mind a kettő lesgyanús volt. To­vábbra is az FTC-fiata­­lok játszottak kitűnően. Az osztrákok csak időn­ként tudtak átjönni a fél­pályán. A 36. percben Németh pompás gólt lőtt, s két perc múlva a »na­gyoknak is« dicséretükre váló gólt láthatott a kö­zönség. Németh—Juhász volt a labda útja, s for­dulásból kapta Rátkai, aki 18 méterről óriási gólt lőtt. 4:0. Szünet után esett a já­ték színvonala. Most már a zöld-fehér fiatalok sem küzdöttek olyan lendü­lettel. Így is jó néhány gólt lőhettek volna, de az osztrák védelem most jól zárt. Két kapufa után a 14. percben Németh rú­gott gólt, ez volt az 5., majd néhány perccel a befejezés előtt Juhász gólja zárta a jól sikerült labdarúgó-délutánt. Az FTC-ben Rátkai volt a legjobb játékos, de Páncsics és Juhász is di­cséretet érdemel. _________________ (t. i.) Számos, a kerékpáros A 20. magyar kerékpá­ros körverseny hatnapos harc után szombaton be­fejeződött. A mezőny az utolsó napon a Székes­­fehérvár és Szombathely közötti 168 km-es távot tette meg. Délben a 7 nyerte körversenyt szombathelyi célba Makó érkezett elsőnek Aranyi előtt, utánuk 36 verseny­­ző azonos időre futott be. Az összetett verseny győz­tese így Stámusz Ferenc (II. Dózsa) lett Befejeződött a teke Szombaton befejeződött a Budapesten megrende­zett 1. teke Európa-baj­nokság. Az utolsó napon a férfi és női egyéni dön­tőt bonyolították le. A női versenyben NDK- Európa-bajnokság győzelem született, mi­után Rippin 844 fás telje­sítményét egyetlen ver­senyző sem tudta túl­szárnyalni. A magyarok közül Schrettné, aki esé­lyese volt a versenynek, sokkal gyengébben szere­pelt, mint pénteken, s így kénytelen volt a 4. hellyel megelégedni. A férfiak küzdelmében a világbajnok Szabóhoz fűződtek a magyar remé­nyek, de a jugoszláv Sterzaj megismételte első napi jó szereplését s így megszerezte az Európa­­bajnoki címet Szabó előtt. Továbbjutott a Bologna Szombaton Belgrádban került sor a Középeurópai Kupáért folyó OFK Beo­grad—Bologna visszavágó mérkőzésre. Miután a ta­lálkozó 2:2 (0:0) arányú döntetlennel ért véget, az olasz csapat 3:2-es össze­sített gólaránnyal tovább­jutott az elődöntőbe, ahol a Szpartak Szokolova lesz az ellenfele. Az NDK beli Preussger 495 cm-rel új országos csúcsot ért el a rúdugrásban az NDK—Bulgária válogatott viadalon. NAGY SZILÁRDSÁGÚ, KÖNNYŰ, KÉNYELMES ÁRA 245­ FT KAPHATÓ­­ÁZAMAZAKBAN-SPORTBOLTOKBAN1­­ GYÁRTJA: HUNGÁRIA. KTSX Portisch a hé­ i sakkvilágbajnoki zó­naközi döntő utolsó előtti fordulójában a magya­rok közül egyedül a leg­nagyobb figyelemmel kí­sért Portisch játszmája fejeződött be. Nagymes­terünk legyőzte az auszt­rál Bergert. A függőjátsz­mák folytatása során Lengyel is győzött, még­pedig a kubai Perez el­len. Egyedül Bilek kapott ki az amerikai Benkőtől. A nagy érdeklődéssel várt Larsen­ Szpasszkij játsz­ma a dán versenyző győ­zelmével ért véget, s így Szmiszlovval együtt ismét ő került az élre. Portisch jelenleg a 7. helyen áll, de még legalább fél pon­tot kell szereznie, hogy biztosítsa a továbbjutást.­ izedik helyen Tressel győzött A szabadon választott gyakorlatok során férfi­tornászaink közül Soós szerepelt jobban, gyűrűn első­­lett. Az összetett ver­senyben azonban, amely­ben Orendi győzött, ő sem került az első hat közé. Annál értékesebb siker Constantában született a nőknél. Az ösz­­szetettben 75,35 ponttal Tréssel szerezte meg a győzelmet a román Leus­­tean és Anatasia előtt. Ducza a 4—5. helyen vég­zett. Tréssel felemáskorlá­ton is első lett. BVSC-Szállít Mintegy 3500 néző előtt a Szállítók heves rohamai jellemezték az első fél­órát , mégis a BVSC szerezte meg a vezetést. A 25. percben a lestakti­kázó védők mellett Arató a jobb sarokba lőtt, öt perccel később a fiatal Németh egyenlített. Szünet után nagy erő­vel támadott a vasutas­csapat, de Kenderesi, a Szállítók kapusa, nagy ték 2 : 2 (1:1) formában védett. Végül is Csicsman ártatlannak lát­szó távoli lövése Fekete lábán irányt változtatott, s ez a vezetést jelentette a Szállítóknak. Már úgy né­zett ki, hogy a két hét óta nyeretlen hazaiak két ponttal a tarsolyukban hagyják el a játékteret, de öt perccel a befejezés előtt Murát egyéni játék­kal megszerezte a BVSC- nek az egyik pontot. Budapest serdülő Szombat délután ren­dezték meg a Sportuszo­dában Budapest serdülő úszóversenyét. Az első helyeken a BVSC és az FTC osztozik. Fiaival a BVSC volt jobb, lányai­val viszont az FTC ért el elsősorban sikereket. Né­hány eredmény: 100 m-es úszóbajnoksága férfi pillangó: 1. Szentir­mai (BVSC) 1:04.8. 400 m-es férfi gyorsúszás: 1. Székely (BVSC) 4:54.5. 4x200-as férfi gyorsváltó: 1. BVSC 9:41.1. 4x100-as női vegyesváltó: 1. FTC 5:19.7. 100 m-es női gyorsúszás: Szatmári (FTC) 1:06.8. így láttuk a televízióban: keserves győzelem! Magyarország—Dánia 3:1 (1:1, 1:1­) A barcelonai 120 ezres Nuo Camp Stadionban üres lelátók előtt került sor a Nemzetek Kupája »kisdöntőjére«, s mi itt­hon, a televíziós készülé­kek előtt, szégyelltük ma­gunkat. Hát eddig süllyedt a magyar válogatott te­kintélye, hogy egy világ­városban, ahol még soha nem szerepelt, ott mind­össze kétezren kíváncsiak a csapatra?!... A mérkőzés igazolta a futballszerető spanyol kö­zönség előítéletét. A ma­gyar és a dán válogatott találkozója alacsony szín­vonalon mozgott, semmi­vel nem bizonyította, hogy méltóan harcol ez a két csapat a nemzetek Európa Kupája harmadik helyéért. S bár 120 percig tartott a küzdelem, ez semmivel nem emeli a mérkőzés ér­tékét. Gól a 12. percben A svájci Mailet játékve­zető sípjelére a két csapat a következő összeállítás-­f­ban lépett pályára. MAGYARORSZÁG: Szentmihályi — Novák,, Mészöly, Ihász — Sólymo­si, Sipos — Farkas, Varga, Albert, Bene, Fenyvesi dr. DÁNIA: L. Nielsen — Wolmar, Larsen, K. Hansen — B. Hansen, E. Nielsen — Ber­­thelsen, Sörensen, Madsen,, Thorst, Danielsen. Kezdés után mindjárt a­ magyar csapat lendült tá­madásba. Varga két szép­ megmozdulása, majd Sóly­mosi éles kapuralövése jó­val biztatott. Az első öt­ perc alatt négyszer szállt dán kapura magyar lövés, s a 8. percben Albert a há­lóba talált. A svájci játék­vezető azonban már ko­rábban sípolt, nem alkal­mazta az előnyszabályt s így bennünket sújtott. A szabadrúgást Sipos a sor­falba vágta. A magyar fölény a 12. percben góllá érett. Bene lőtt kapura,, a visszapatta­nó labdát újra elcsípte, Alberthez játszott, az visz­­szapergette a labdát és Bene a tehetetlen kapus lába között vágta mintegy 11 méterről a hálóba az első magyar gólt. Ekkor még úgy nézett ki, hogy nagy gólarányú győzelmet aratunk. Meddő csatár játék A folytatás azonban el­maradt. A lövések pontat­lanul, rendre kapu fölé és mellé szálltak. A dán el­lentámadások pedig »me­leg« pillanatokat terem­tettek Szentmihályi szá­mára. Az első félóra után már megismertük Thorst, Madsen és Sörensen nevét, s akkor is nyugtalanul fi­gyeltük a képernyőt, ha Danielsen, vagy Berthel­­sen rohant a labdával. Az első félidőben azonban már nem változott az ered­mény. Kihagyott gólhelyzetek Szünet után már sokkal kiegyensúlyozottabb volt a játék képe, bár változatla­nul a magyar csapat táma­dott többet. A dánok vil­lámtámadásai azonban sokkal veszélyesebbek vol­tak. A 11. percben Feny­vesi dr. »holtbiztos« gól­helyzetben csúnyán kapu fölé vágta a labdát. A 24. percben Szent­mihályi csak merészen ki­futva tudta a dán csatár elől elcsípni a labdát,­­ pár perccel később pedig csak önfeláldozóan, testi épsége kockáztatásával tudta megakadályozni a dánok egyenlítését. Erre azonban mégis sor került. Egyenlítés! A sok elhibázott magyar helyzet és rossz kapuralö­­vések után, a 36. percben Berthelsen futott el a jobbszélen, Ihász nem tud­ta szerelni, s a jobbszélső közeli bombája Szentmi­hályi kezét besodorva vá­gódott a bal felső sarok­ba. 1:1. Amit nem hittünk volna: kiegyenlítettek a dánok!... A rendes játékidőben, hiába támadott a magyar csapat, az eredmény már nem változott, s ismét — akárcsak a spanyolok el­len — hosszabbításra ke­rült sor. Az utolsó 30 percre megváltozott a belső hár­mas összetétele (Bene, Albert, Farkas) s talán ez is segített, hogy végül is egy 11-essel és egy szabad­rúgással sikerült a mérkő­zést megnyerni. Novak 2 gólja dönt! Az első 15 percben még csak kihagyott gólhelyze­tek (Albert) jelentették fölényünket, de a fordulás után már a második perc­ben megszereztük a veze­tést. Albertet a 6-oson buktatták és a megítélt 11-est Novák értékesítette. Három perccel később sza­badrúgáshoz jutott a ma­gyar csapat s ismét Novák állt a labdának. A jobb­hátvéd 18 m-es lapos lö­vése ismét a hálóban kö­tött ki. 3:1. S ezzel meg­nyertük a mérkőzést s a Nemzetek Kupája harma­dik helyét. De erre nem lehetünk büszkék! Vándor Kálmán FELVESZÜNK azonnali belépéssel budapesti és vidé­ki munkákra VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat és fentiek mellé SEGÉD­MUNKÁSOKAT (ser­ tőket). Utóbbiak részére meglel©a gya­o­r­­lati VSS letöltése után sza­k­maiszerzé­­si tehetséget is biztosítunk. Jelentkezés: ÉM Villan­yszerelő­­ipari Vállalat központjában, vn. Sip u. 23. m. emelet, vagy a Mibhi üze­meiben: 1. sz. VI., Mozsár utca 16. sz. 3. sz. VI., Ham Ede u­. 4. sz. (Weiner u.) 4. sz. vill., Beth­len Gábor u. 21. Azonnali belépéssel ALKALMAZUNK NYUGDÍJAS KŐMŰVES, ÁCS, ÁLLVÁNYOZÓ, RUKKOLÓ, HEGESZTŐ, épület- és szerkezeti LAKATOS valamint BETANÍTOTT SEGÉD­MUNKÁSOKAT nyugdíjkor­lá­tozás nélkül, budapesti és vidéki ment­ahelyeinkre. Jelentkezés: KM 22. se. Építőipari Vállalat munkaerő­­gozdolkodásán Budepest, V., Irányi utca 17, írzkterint. Boltberendező Vállalat VI., Szív tl 53 azonnali belépésre felvesz FESTŐ-MÁZOLÓ, KŐMŰVES, VILLANYSZERELŐ szak­munkásokat és betanított mun­kásokat villany­­szerelők mellé, valamint általános segéd­munkásokat Csak nagy-buda­pesti lakosok je­lentkezzenek. NÉPSZAVA vasárnap du. 2 órakor MAGYAR DERBY GÓJ BÜHÖSTÉSből Színes, magyarul beszélő szovjet fi­lm­víg­játék egy balsikerű szpartakiádról BEMUTATÓ: JÚNIUS 2. EH IS BELÉPEK A BIZTOSÍTÁSI ÉS ÖNSEGÉLYZŐ CSOPORTBA És BT-ÉS BALESET BIZTOSÍTÁS raigwsz A BAJ BAL 11

Next