Népszava, 1964. július (92. évfolyam, 152–178. szám)

1964-07-01 / 152. szám

GUTEN TAG, DEAR MADAME Bábeli délután az idegennyelvű klubban Népes angol társaság szórakozik a margitszige­ti Casinó teraszán, egy másik asztalnál franciául társalognak, odébb néme­tek köszöntik egymásra jókedvű profittal a sörös­poharakat. Micsoda ide­genforgalom! Talán kül­földi turisták találkoznak itt ma? Az asztalokon azonban nincs külföldi zászló — milyen figyel­metlenség! — s a pincér is magyarul érdeklődik a francia társaság óhajai iránt De lám az egyik made­moiselle hamisítatlan pes­ti nyelven válaszol: rövid duplát kér tupírozás (azaz gőzölés) nélkül. Az ango­lul, németül, franciául csevegő asztaltársaságok tagjai ugyanis tősgyöke­res pestiek — az Egressy Klub keretében működő idegennyelvű klub tagjai. Segédmunkástól tudásig — Nehéz idegen nyelvet tanulni, könnyű elfelejte­ni — mondja Pásztor Miklósné nyelvtanár, a klub vezetője. — Ma már sokan vannak, akik kö­zép-, vagy felsőfokon el­sajátítottak egy-két ide­gen nyelvet és szeretnék gyarapítani szókincsüket, fejleszteni beszédkészsé­güket. Szerdai klubdél­utánjaink és vasárnapi közös kirándulásaink erre jó lehetőséget adnak. A klub tagjai között van segédmunkás­ és fizi­kus, diák és nyugdíjas, kenyai egyetemista és bu­dai háziasszony. Bárkit szívesen látnak, aki részt tud venni az idegennyel­vű társalgásban. Téten kávéházakban találkoz­nánk, nyári rezidenciájuk a szigeti Casino, vasárna­ponként a pilisi erdő, vagy egy dunai sétahajó. Az »angliusoknál«, most éppen Hetzel György öt nyelven beszélő nyugdíjas bíró tart angol nyelvű előadást Stephen Leacock­­ról, és a mintegy húsz­főnyi csoport érdeklődés­sel hallgatja. Ne zavarjuk őket, inkább lássuk, min mulatnak olyan jól a «■franciák­« asztalánál. Ma­dame Szikora, vagyis öz­vegy Szikora Ferencné nyugdíjas tisztviselő vic­ceket mesél, természete­sen franciául. Aki nem érti a poént, annak vagy a humorérzékével, vagy a nyelvtudásával van baj. Két vicc között néhány komoly szót váltunk Ju­hász Vilmosáéval, a Tan­­nimpex külkereskedelmi vállalat dolgozójával. — Új és lelkes tagja vagyok a klubnak — mondja a négy nyelven beszélő fiatalasszony. — Nagyon tetszik nekem, hogy itt kötetlen társalgás közben felfrissíthetjük nyelvtudásunkat, de vol­na néhány javaslatom. Több fiatalt kellene tobo­rozni a klubba, több nyelvtanárt, akik beszél­getés közben kijavíthat­nák a kiejtésbeli, vagy nyelvtani hibákat. Irodal­mi délutánokat is rendez­hetnénk, közösen látogat­hatnánk az idegen nyel­vű mozi előadásait és ta­lán egy olcsóbb külföldi társasutazáson is részt ve­hetnénk. „Mindenkit szívesen látunk“ Juhászné javaslatainak jó része már a megvaló­sulás útján van. Pásztor Miklós nyugdíjas iskola­­igazgató, a klub szervező­je, házigazdája, »minde­nese« rengeteg ígéretes tervről számol be. A FO­­MO-val folytatott tárgya­lások értelmében ősztől kezdve a klubtagok rend­szeresen megnézik a Gor­kij mozi idegen nyelvű előadásait, sőt a filmek forgatókönyvét is megkap­ják, hogy felkészülhesse­nek a helyes kiejtés meg­figyelésére. Idegen nyelvű irodalmi színpadot alakí­tanak. A közép- és főisko­lás fiatalok részére diák­­nyelvklubot létesítenek, az általános iskolások já­tékos nyelvoktatására is gondolnak. Július 1-től szeptemberig működik a pasaréti napközi tábor, ahol a gyerekek szórakoz­va, játszva sajátíthatják el az orosz, német, angol, vagy francia nyelv alap­jait. A XI. kerületi Ság­­vári Endre Művelődési Otthonban szervezik az ideg­en nyelvű napközi tá­bort, szeretettel várják az érdeklődőket A »németek« asztalához közben kedves vendégek érkeztek: Karl-Friedrich Karnatz potsdami filmfő­iskolás és menyasszonya, Heidemarie. Karli most két hétig a Budapest Filmstúdióban gyakorno­­koskodik. A vasárnapi pünkösdfürdői hajókirán­duláson hozta össze a vé­letlen a németül beszélő társasággal. Örömmel tett eleget a klub meghívásá­nak és — amint mondja — kellemes meglepetés számára, hogy nálunk ilyen sokan és ilyen jól beszélnek anyanyelvén. Két fiatal lány között ül Karli — vajon melyik a menyasszonya? A balol­dalán ülő csinos barnára tippelek, ám kiderül, hogy a szép kiejtéssel, nagy biztonsággal csevegő kis­lány, Hirsch Ágnes, a Te­leki Blanka külkereske­delmi technikum negyedi­kes tanulója. Ági az isko­lában és a szabadegyetem tolmács tanfolyamán ta­nul németül, idegenveze­tőnek készül. Ne szólj szám — magyarul Az »angliusok« asztalá­nál Hetzel György már befejezte Leacockról szó­ló előadását és most a társaság kisebb beszélge­tő csoportokra oszlik. Né­­hányan a sajátos angol humorról vitatkoznak, mások dr. Remete Jenő műszaki fordító hollandiai útiélményeit hallgatják. Freud Gézáné tudomá­nyos kutató boldogan új­ságolja, hogy Londonba készül a Pitman School négyhetes nyári nyelvtan­­folyamára. öreg Mária varrónő H. G. Wells egyik könyvéről beszélget Schreiber Ede dekorációs­sal. Mindketten kitűnően tudnak angolul és szorgal­mas látogatói az idegen nyelvű könyvtárnak, könyves­boltnak. A fris­sen érettségizett Révész Tamás először vesz részt a klubdélu­tánon, de nem utoljára. Felvételi vizsgá­ra készül az egyetem an­gol—arab nyelvszakán és bizony jól jön most a gyakorlás. Beszélgetek, ismerke­dem a pesti »angolokkal« — persze magyarul —, ám odajön Pásztor Mik­lós és csendesen megjegy­zi: — Nem tudom, ismeri-e klubunk alapszabályát, egy szót se magyarul! Aki ezt megszegi, fizet egy po­hár szódát. Ó, dear mister Pász­tor, ezt én nem tudtam. Most mit csináljak? — Főúr, kérek egy rund szódavizet! Vajk Vera Simon Emil: HULLÁMOK Keresztapja megengedte, hogy elmehet a motorcsónak­kal. Komolynak ismerte a fiút, bízott benne. Amikor kellően kioktatta, hogy mire kell vi­gyáznia, mosolyogva megkér­dezte: — Utasod is lesz?­­ A fiú elvörösödött. — Na, jó! — nevetett a ke­resztapja. Vállon veregette. — Nagyon vigyázz! Az alsó kikötőből indult, a legkisebb sebességgel járatta a motort. Közel ment a parthoz, szépen, egyenesen akart halad­ni, de azt is kívánta, hogy a fürdőzők felfigyeljenek. A lánnyal a nádas szélén ta­lálkozott. Közvetlenül a vízből szállt a csónakba, leült, aztán helyet váltott. A fiú sokáig nézte a testének nyomait őrző vízfoltokat. A lány rámosolygott — igazán kedves, hogy el­hozta a csónakot. — Semmi! — mondta ügyet­lenül a fiú. Nagyobb sebességre kap­csolt, de óvatosan és figyelme­sen vezetett. Szorította a kor­mányt, hogy az erőlködéstől kifehéredett az ökle. A lány végighevert a csónak elején. Két évvel idősebb volt, mint a fiú. Fejlett nő. Egy he­te ismerkedtek össze. A fiú ak­kor is a motorcsónakkal körö­zött, a lány a vízből integetett neki. — Elvinne? — kiabálta egy­szer. Kinyújtott karja a víz fö­lé emelkedett, a legszebb fák ívelő mozdulatával. A fiú zavartan kormányozta a csónakot, majdnem rossz irányba ment. Végül a lány közelében megállt. — Tessék! — mondta suta udvariassággal. A lány hullámokat kavarva futott a vízben, aztán ügyes mozdulattal kiemelkedett és a csónakba ugrott. A fiú csak nézte. — Nahát, indulhat! — neve­tett rá a lány. Egészséges fog­sora fehéren villant, mint nap­sütésben a kikövezett partsze­gély. A fiú indított, lassan köröz­tek a vízen. Közben szél tá­madt és oldalról lökdöste a csónakot. — Nem fél? — kérdezte a fiú. — Nem vagyok félős! — mondta a lány. Így volt az első délutánon, s azóta csaknem mindennap együtt csónakáztak. A lány megszokta a fiú csöndességét, a fiú pedig hőstettekről ábrán­dozott, nem egyszer a lány éle­te megmentőjének képzelte magát. Néha a hazautazás is eszébe jutott, s arra gondolt, hogy egy délutánon végképpen kiszáll a lány a csónakból, ki­lábal a partra, s nyomában el­simul a víz. A lány észrevette, hogy töp­reng és megkérdezte: — Világmegváltó gondolatai vannak? A fiú zavarba jött, kicsit bosszankodott is. Arra számí­tott, hogy a lány megsajnálta és hirtelen beleszeret. Filmek­ről emlékezett hasonló jelene­tekre. — Nem! — mondta dacosan. Szándékosan kerülte a lány te­kintetét. A motor egyenletes pöfögését hallgatta, s ahogy a kormányt fogta, egész teste a motor ütemére rázkódott. Váratlanul zavart pu­fogás törte meg az ütemet, a motor asztmásan fuldoklott, aztán le­állt. Egyszerre átfogta őket a csend, meghallották a fürdőzők kiabálását. A lány felemelkedett fekté­ből és hátra fordult. — Mi történt? — Nem tudom — mondta a fiú. Kinyújtotta a kezét, s a motorra mutatott. — Megállt. — Azt hallom! — mondta a lány. — Csináljon vele vala­mit! — Van evezőnk — mondta csendesen a fiú. — Azzal is ki­mehetünk a partig. — Nem szégyellenél — kér­dezte gúnyosan a lány. A fiú lehajtotta a fejét. Az­tán levette a védőborítást a motorról és belenézett. Érezte, hogy most ez az az alkalom, amikor érdemessé válhat a lány előtt. Hányszor visszatér­hetne rá beszélgetés közben: »Emlékszik, amikor megjaví­tottam a motort?­« És felcsil­lanna a szeme, büszke lenne rá, hogy ahhoz is ért. De a valóság más volt. A­ motor alkatrészei ismeretlenül feküdtek előtte, mintha olvas­ni nem tudó ember ütött vol­na fel egy könyvet. — Nem megy? — kérdezte kis idő múlva a lány. — Még nem találom — mondta a fiú. Mindkét keze fe­ketén olajos volt, de maga is tudta, hogy éppen csak masza­­tolja magát, s nem halad előbb­re. A víz közepéről erős hul­lámzás indult, dobálni kezdte a csónakot. A fiú szíve a szokott­nál jóval erősebben lüktetett, mintha a hullámzás keringett volna az ereiben. Sokáig szótlanok voltak. Ak­kor meghallották a közeledő motorcsónak zümmögését. A hajó körüljárta őket, aztán egészen közel jött. Harmincöt év körüli férfi ült benne, olaj­jal bekent barna teste, mint a mányványszobrok, fénylett. Bi­zalmaskodva intett a lánynak, aztán a fiúra nézett: — Baj van, öcskös? A fiú hirtelen felegyenese­dett. A megszólítás a lány előtt úgy érte, mintha az ember rá­ütött volna. Elvörösödve tüzelt a feje, keze ökölbe szorult. A lány észrevette ezt, elfordult és mosolygott. A férfi mindezzel semmit sem törődve, átlépett a csónak­jukba, saját hajója kötelét az evezőkampókba akasztotta. Be­lehajolt a motorba, kis idő múlva azt mondta: — Sajnos, gyertyát kell cse­rélni. Van eveződ? — Van — mondta halkan a fiú. Ordítani szeretett volna, belevágni az ember arcába, de, ahogy mind a ketten ott álltak felette, minden bátorságát el­veszítette. — Nincs messze a part! — mondta vigasztalással a férfi. Visszamászott a saját csónak­jába, beindította a motort. Ak­kor a lány felegyenesedett. — Elvinne? — kiabált a fér­finak. Mindkét karját magasra emelte, mint a­ győzelmet jelké­pező szobrok.­ — Jöjjön! — mondta a férfi és nevetett. Amikor a lány be­szállt, a férfi még intett a fiú­nak. — Lassan evezz, nehogy elfáradj! Aztán elrobogtak. Nyomuk­ban összesimult a meghasadt víz, eleven hullámok futottak, mint a kapkodó gondolatok. 1964. július 1 Aratók a szélviharban Azt mondják a sárbo­gárdi járási pártbizottsá­gon, hogy a sok küzdelem és verejték teszi nemessé az idei aratási munkát. A járás egész területén érez­tette hatását az időjárás, de szinte minden község­ben másként. Most is or­kánszerű szélvihar dúl, miközben Mezőszállásra igyekszünk. A szél szinte csontunkat is átjárja. Az egyenetlen, hepe­hupás úton még gép­kocsival is nehéz leeresz­kedni, majd felhúzatni. De a hatalmas, lomhának lát­szó SZK—3-as kombájn Marékkel József keze alatt engedelmesen, si­mán kúszik felfelé. A fő­­agronómus, Semjén István odaint: — Figyelje csak, való­sággal leborotválja a tar­lót! Nem is lehet máshova figyelni, mint ennek a fia­tal­embernek a munkájá­ra. Innen, a tarlóról is lát­szik, hogy minden idegszá­lát a gépére és a gabonára összpontosítja. A dombol­dalon lefelé vezeti a gépet. A kanyarban feláll, meg­görbül, úgy figyeli, hogy a dőlt gabonát mind egy szálig felszedje a kom­bájn. Munkája nyomán nem találni kivetnivalót. Néhányat fordult, és máris mellette áll egy traktor pótkocsival. Aranysárga sugárban ömlik a kicsé­pelt őszi árpa. Innen, a kombájnszérűkre viszik, ahol elektromos úton szá­rítják. Marékkel József nem egyedül arat ezen a ré­szen, itt van a segítője. A kombájnosokat, trakto­rosokat keressük. Az emberek mindenhol a szélkárról és a viharról beszélnek. Ez a keddi nap csak a szelet hozta. Haj­nalban esett az eső, és gondolták, ha kicsit fel­szikkad, már munkához láthatnak. Dél volt, ami­kor a szövetkezet két leg­jobb kombájnosa elindít­hatta a gépét. Nagy László, azután a má­sik gépen Nagy István és Borza István, a harmadi­kon Szabó Sándor, a tava­lyi megyei győztes. Úgy bánnak a gépóriásokkal, mint valami finom mű­szerrel. Maguk bizonyít­ják: téves az a nézet, hogy a dőlt gabonát csak ka­szával lehet vágni. Elis­merik, hogy van olyan öszekaszált, a szél és a vi­har által tönkretett gabo­na, amelyet valóban csak kézzel lehet learatni — és most sok ilyen vár az or­szágban a kaszásokra —, de nagy figyelemmel és kellő tudással a dőlt gabo­na egy részét fel lehet szedni a kombájnnal is. És ők erre vállalkoztak. * Szabó Sándor egyébként szerelő is. Olyan kombájnt kapott, amelynek rossz híre járt az országban, és nem alaptalanul, mert a B—62-esekkel szemben valóban minőségi kifogá­sok merültek fel. Szabó a télen elvállalta, hogy kija­vítja ezt a kombájnt és ő maga dolgozik majd vele. Most nagyszerűen állja a szavát és szaktudását bi­zonyítja, hogy még egy percre sem állt le a gépe meghibásodás miatt, zökkenők következnek be. Az emberek gondolkoztak, tanakodtak, és végül is tudja, mi történt? Egész éjszaka ügyeletet tartot­tak, a termény forgalmi­sok. Mi hordtuk az 1700 zsák gabonát, ők rendre átvették, mérlegelték, és reggelre kiürült a kom­áz csak egy termelőszö­vetkezet a sárbogárdi já­rásból, sokba mehettünk volna. Történetet hallot­tunk például Mezőkomá­­romból, ahol olyan kevés ember van, hogy az agro­­nómus attól tartott, hogy nem tudják elvégezni az aratást. Az emberek a gyű­lésen, ahol ezt tárgyalták, vészharangot húztak. Cso­rnai János párttitkár állt fel akkor, és azt kérdezte: »Emberek, kire várunk mi? Hány gépet akarunk mi ezen kívül, ami a ren­delkezésünkre áll? Csak úgy tudunk magunkon se­gíteni, ha felkeressük az idegen helyen dolgozókat és hazahívjuk őket, hogy az aratásban segítsenek.« báj­szérű! Elindulunk a tarlóról. Közben elpörög mellet­tünk a vontató, viszi a a mai nap első szállítmá­nyát a szérűre. Mire mi beérünk, az emberek már lapátolják le, a villanygé­pek dolgoznak, tisztítják a gabonát, a zsákok telnek. Az egész gyűlés hangulata megváltozott, egymás után ajánlották fel az emberek, hogy ki kit kér fel, és két nap múlva a községi ta­nácselnök jelentkezett a párttitkárnál, hogy ő már egy cséplő csapatot meg­szervezett, az iparban dol­gozó mezőkomáromiak jönnek segíteni. Küzdenek az időjárás­sal, küzdenek a nehézsé­gekkel Cecén is, Sáregre­sen, Igaron. Csupán ebben a járásban 35 000 holdnyi aratnivaló vár a termelő­­szövetkezetekre, ahol — mint a keddi határjárások mutatják — minden ne­hézség ellenére megmen­tik a megtermelt gabonát. Lendvai Vera Az engedelmes óriás Segítség az iparból Közösen , minden megoldható Lankadatlanul dolgoz­nak, mint amilyen kitar­tóan süvít a szél a domb­oldalon, hordja-viszi a szalmát. A kazlazást abba is kellett hagyni. A kazla­­zók és szalmalehúzók az időt lesik, várják, hogy el­­csöndesedjen a szél, és folytathassák a munkát. Ott fenn, a szalmakazal tetején most veszélyes a munka, nem maradhat ott senki. Megpróbálták, s a főagronómusnak valóság­gal le kellett parancsolnia őket, mert tovább akartak dolgozni, féltették a meg­termelt szalmát, amelyre olyan nagy szükség van egész éven át. — Van sok gondunk is, de közös erővel megoldjuk — mondja Semjén István. — Tegnap 1700 zsák őszi árpánk várt elszállításra, és nem tudtuk, mi lesz vele, mert a Terményfor­galmi Vállalatnál már nem volt átvétel. Lejárt a munkaidő, és este mit csi­náljunk? Beszéltünk az emberekkel, elmagyaráz­tuk minden bajunkat. El­mondtuk, hogy ha az éj­szaka nem tudjuk elszál­lítani a kombájnszerűről a kitisztított árpát, akkor két nap múlva leállhat a kombájn, és mire a búza­aratás elkezdődik, súlyos Évzáró ünnepély az Állami Balettintézetben Az Állami Balettintézet­ben kedden évzáró ünne­pélyt tartottak, amelyen egyúttal búcsút vettek az elmúlt oktatási évad mun­kájában vendégtanárként részt vett Olga Lepesinsz­­kajától, a Szovjetunió nép­művészétől. Hidas Hedvig, az intézet igazgatója ünnepi beszéd­ben értékelte az elmúlt oktatási évadot és az idén végzett növendékek opera­házi vizsgakoncertjét. Hidas Hedvig ezután vi­rágot és ajándékot nyújtott át a szovjet mesternőnek, aki meghatottan mondott köszönetet és további jó tanulásra, munkára biztat­ta a fiatalokat. NÉPSZAVA Bánfi János vezet a kombájnosok versenyében Eddig hat állami gazdasági kombájnos haladta túl az 1000 mázsás teljesítményt Az állami gazdaságok hagyományos aratási ve­télkedőjének első eredmé­nyeit kedden foglalták össze. Eszerint a szovjet kombájnok csoportjában eddig hatan haladták túl az 1000 mázsás teljesít­ményt. A rangsorban jelenleg Bánfi János, a Derekegy­­házi Állami Gazdaság kombájnosa az első, aki 1124 mázsa őszi árpát és búzát adott át a szállító­brigádoknak. Második Pál András, a Jászsági Állami Gazdaság, a harmadik Barna László, a Pankotai Állami Gazdaság kombáj­nosa. A hazai gyártmányú, ki­sebb teljesítményű kom­bájnok kezelői közül Elek Ferenc, a Bácsalmási Ál­lami Gazdaság dolgozója jár az élen 403 mázsás tel­jesítményével. A rendre arató kombájnosok közül Zsótér József teljesítmé­nye a legjobb, aki a Haj­dúszoboszlói Állami Gaz­daság határában 145 hold termését vágta le eddig. Megkétszerezik a szakközépiskolai osztályok számát Az 1963—64-es tanév bu­dapesti tapasztalatairól tartott tájékoztatón Per­lős Béla, a fővárosi ta­nács oktatási osztályának vezetője elmondotta, hogy a főváros általános- és középiskoláinak diákjai az elmúlt tanévben a ko­rábbinál kedvezőbb kö­rülmények között tanul­hattak. Az általános isko­lai hálózat 52 új tante­remmel bővült, s 1963— 64-ben 880 millió forintot fordítottak az iskolák felszerelésének fejleszté­sére. A most zárult tanév­ben a budapesti általános iskolások 21,3 százaléká­nak, azaz 44 700 tanuló­nak biztosítottak napkö­zis elhelyezést. Az általá­nos iskola nyolcadik osz­tályát 22 400 fiatal vé­gezte el. Az idei tanévben Budapesten csaknem 12 ezer fiatal fejezte be érettségi-, illetve képesí­tővizsgával tanulmányait gimnáziumokban, szakkö­zépiskolákban, techniku­mokban. A végzettek 52,7 százaléka továbbta­nulásra, 10 százaléka szakmunkásképzésre je­lentkezett. Az új oktatási évben megkétszerezik a fővárosban a szakközép­iskolai osztályok számát, az 1964—65-ös tanévben már több mint 200 ilyen jellegű osztály működik majd. 5 HSH 5 ESE 5ESH 5 ESSS 25 I S 5 HSH I 3 július­i­(■ tsioUis * MAtrÁNAUTÓ* ■8mu~5 navaiossím •iitosításímak MÁSODIK rtk­vi DÍJA minuisoskrin. ■ Ultit Csapot Az ÁlUMI BITOsÍtÓ fiÓKJAI ADNAK !5H52SHSE5F525HSaS252Sa53

Next