Népszava, 1966. január (94. évfolyam, 1–25. szám)

1966-01-01 / 1. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 94. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ARA­I FORINT 1966. JANUÁR 1. SZOMBAT újdug új ívet kívánunk, . minden kedves űld­uónknak ! Kádár János újévi nyilatkozata kül- és belpolitikai kérdésekről Az új év alkalmából a Népszabadság szerkesztő­sége és a Magyar Táv­irati Iroda néhány kül-és belpolitikai vonatkozású kérdést intézett Kádár Jánoshoz, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkárához. Alább közöl­jük a kérdéseket és Ká­dár János válaszait. KÉRDÉS: A vietnami agresszió kiterjesztése, a Dominika belügyeibe való beavat­kozás, a reakciós, jobbol­dali erők támadása Indo­néziában, a nyugatnémet militaristák nyílt igény­bejelentése az atomfegy­verekre és más nemzetkö­zi események azt a be­nyomást keltik, mintha az imperialisták az utóbbi időben magukhoz ragad­ták volna a kezdeménye­zést. Mi erről az ön vé­leménye? VÁLASZ: Az imperializmus a nemzetközi politikában sem tud felmutatni sem­miféle, a jövőbe mutató elgondolást. Ilyen ter­veink csak nekünk van­nak, akik a szocializmus, a társadalmi haladás el­veit valljuk, és a tartós béke megteremtéséért küzdünk. De akinek nincs átfogó terve a jövőt ille­tően, az a kezdeményező szerepét sem ragadhatja magához. Az imperialista világrendszer válságban van, szorongatja a szocia­lista világrendszer orszá­gainak növekvő ereje, nyomást gyakorolnak rá a gyarmati örökség min­den formája ellen küzdő népek és saját dolgozói­nak osztályharca, nehezí­tik helyzetét a vezető ka­pitalista országok egymás közötti, egyre éleződő el­lentétei is. Csak arról lehet beszél­ni, hogy egyes imperialis­ta hatalmak, s különösen az amerikai imperialisták a múlt évben fokozták a népek ellen irányuló, bé­kebontó támadásaikat. A választások idején han­goztatott békeszólamok­kal szemben az új elnök kormánya katonai behí­vókkal szer­encséltette az Egyesült Államok polgá­rait. A nemzetközi jogot, a nemzetek önállóságát, az országok szuverenitá­sát lábbal tiporva, csapa­tokat szállítottak partra Dominikában, fokozták a »különleges­« háborút Dél- Vietnamban, bomba táma­dások sorozatát intézik a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen, s újab­ban katonai támadással fenyegetik Laosz és Kam­bodzsa területét és né­pét. Ázsiában nemcsak há­borút folytatnak, hanem felszítják az ellentéteket a gyarmati iga alól fel­szabadult országok kö­zött és országokon belül, ellenforradalmi akciókat szerveznek, bátorítják a népellenes erőket, védel­mezik a kolonialista rendszer maradványait Afrikában is; Latin-Ame­­rikában terrort alkal­maznak a haladó mozgal­mak ellen. Európában pe­dig azoknak a nyugatné­met militaristáknak a ke­zébe akarnak atomfegy­vert adni, akik a történe­­lem által régóta véglege­sített határok revíziójára törnek. De az is serty — s ezt az amerikai imperialisták is jól tudják —, hogy e **furkósbot—politikával szemben magában az Egyesült Államokban is növekszik az elégedetlen­ség és a tiltakozás, s még NATO-beli szövetségesei­ket sem tudták egységes akcióra bírni. S ami még fontosabb, a megtámadot­takat nem tudták megfél­­említeni, még kevésbé le­­igázni, mind növekvő el­lenállással találkoznak, győzelem számukra nem látható, s mindjobban le­lepleződnek a világ köz­véleménye előtt, így értem azt, hogy az imperialisták nem ragad­ták kezükbe a kezdemé­nyezést. Agresszív csele­kedeteik sokkal inkább a szorongatott kalandor ha­zard lépéseire emlékeztet­nek. KÉRDÉS: Milyen lehetőséget lát a békés egymás mellett élés elvének érvényesítésére a jelenlegi nemzetközi hely­zetben? VÁLASZ: A békés egymás mellett élés elve számunkra nem propagandaszólam, nem taktika, hanem egész ko­runkra érvényes lenini elv, amelynek érvényesí­téséért minden körülmé­nyek között a mostani nemzetközi helyzetben is lehet és kell küzdeni. Mi abból indulunk ki, hogy a szocialista építő­­munkánkhoz békére van szükség, a kommunisták történelmi küldetése, hogy az emberiség érdekében küzdjenek egy újabb vi­lágháború megakadályo­zásáért, azért is, mert a szocializmus eszméjének világméretű győzelméhez nincs szükség háborúra. Az emberiség szeren­cséjére a világháború immár nem végzetsze­rűen elkerülhetetlen, a Szovjetunió, a 14 szocia­lista ország, a­ gyarmati iga alól felszabadult né­pek s a kapitalista orszá­gok haladó mozgalmai, ha egyesítik erejüket, képe­sek meggátolni az impe­rializmust egy új világ­háború kirobbantásában. A békés egymás mellett élés elvének érvényesíté­se megköveteli az impe­rialista támadások megfé­kezését. Ennek megfele­lően mi teljes mértékben szolidárisak vagyunk az amerikai agresszor ellen küzdő vietnami testvé­reinkkel és minden, az imperialisták által meg­támadott néppel, s tőlünk telhetően támogatjuk őket. Ugyanakkor hívei vagyunk a vitás nemzet­közi kérdések politikai tárgyalások útján való megoldásának. Normális viszonyra, a kapcsolatok bővítésére törekszünk a kapitalista világgal is, ide értve a hozzánk köze­lebb eső európai országo­kat, s a távoli Amerikai Egyesült Államokat is. A m­ostani helyzetben félreértések is adódnak a békés egymás mellett élés értelmezésében. Mi tud­juk, s a kapitalista orszá­gok kormányainak is meg kell tanulniuk, hogy a bé­ke oszthatatlan, képtelen­ség azt feltételezni, hogy miközben bombáznak egy szocialista országot, más szocialista országokkal fejleszthetik politikai kap­csolataikat. A népeknek pedig tudniuk kell, hogy a békés egymás mellett élés elvét és gyakorlatát rá kell kényszeríteni az imperialistákra, s ebben nemcsak a kommunisták­nak van feladatuk, ha­nem minden embernek, aki bármilyen okból elle­ne van a háborúnak, a föld bármely részén él­jen is. KÉRDÉS: Milyen lehetőségek nyíl­nak ebben a helyzetben a Magyar Népköztársaság nemzetközi tevékenysége számára, hogyan haszno­síthatjuk ezeket a lehe­tőségeket? VÁLASZ: A Magyar Népköztár­saság nemzetközi tekinté­lye 1965-ben is erősödött. Ezzel együtt külpolitikai tevékenységének lehető­ségei is tovább növeked­tek. A nemzeti önbecsülést fel nem adva is jól tud­juk, hogy nekünk, mint kis országnak, nincs döntő befolyásunk a vi­lágpolitika alakulására. Mégis, hála népünk poli­tikai és az építésben elért sikereinek, szocialista tár­sadalmi rendszerünknek, szavunk súlya növekszik a nemzetközi életben, s ezt mi mindenkor a szo­cializmus, a haladás, a béke javára fordítjuk. A múlt évben bővítet­tük kapcsolatainkat és együttműködésünket a Szovjetunióval, az euró­pai szocialista országok­kal, távol-keleti szocialis­ta országokkal, elsősorban a Vietnami Demokratikus Köztársasággal. Bővültek kapcsolataink az európai kapitalista országokkal, közöttük jelentősebb po­litikai lépéseket realizál­tunk Ausztriával, Fran­ciaországgal és Angliával is. Tovább fejlődtek kap­csolataink Ázsia, Afrika országaival, Latin-Ameri­­kával. Növekedett szere­pünk a különböző nem­zetközi szervezetekben, közöttük az Egyesült Nemzetek Szervezetében, ahol kormányunk állás­pontját képviselő kül­ügyminiszterünk ismert fellépésével széles körű elismerést vívott ki, és a legutóbbi ülésszakon a mi képviselőnk töltötte be az I. számú politikai bizott­ság elnöki tisztét. Az 1966-os esztendőben is szándékunkban áll és kötelességünk is, hogy ha­sonló szellemben tovább folytassuk és szélesítsük a Magyar Népköztársa­ság külpolitikai tevé­kenységét. Hazánk képvi­selőire a nemzetközi po­litikában az a megtiszte­lő szerep vár, hogy min­den területen növekvő aktivitással tevékenyked­jenek és önálló kezdemé­nyezéssel is működjenek közre a szocializmus, a béke javára, a vitás nem­zetközi kérdések megol­dása érdekében, szoros együttműködésben a Szov­jetunióval, a Varsói Szer­ződés tagállamaival, vala­mennyi szocialista ország­gal, a haladás minden erejével. KÉRDÉS: Hogyan látja a szocia­lista országok együttmű­ködésének eredményeit és távlatait, a nemzetközi kommunista mozgalom egységének problémáit, s ezek hatását a jelenlegi nemzetközi helyzetre? VÁLASZ: Mint ismeretes, az utóbbi években a nemzet­közi kommunista mozgal­mon belül és a szocialis­ta országok együttműkö­désében is új problémák merültek fel. Mivel e kérdések rendkívül fon­tosak, mi nagy figyelmet fordítunk rájuk. Jóma­gam 1965-ben részt vet­tem a Varsó Szerződés politikai tanácskozó tes­tületének varsói ülésén, jártam a Szovjetunióban, Jugoszláviában, Mongó­liában, s több, itthon foly­tatott nemzetközi tanács­kozáson is sok személyes tapasztalatot szereztem. Az igazsághoz híven meg kell mondani, hogy a vita tovább folytató­dott, az összes szocialista ország és az összes kom­munista párt egységét nem sikerült megteremte­ni. Mégis kijelenthetjük, hogy a múlt évben fej­lődött, erősödött a szocia­lista országok, a nemzet­közi kommunista mozga­lom, a haladó erők kap­csolata és együttműködé­se. Ez egyben azt is je­lenti, hogy az egységtö­­rekvése­k erősödtek, az egységbontó szakadárok pedig mindinkább ma­gukra maradnak. Ez most a helyzet. A szocialista országok együttműködése mind a Varsói Szerződésnek, mind a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának a keretében és azon kívül is fejlődött. Viszonyunk a Szovjetunióval és a szo­cialista országok többsé­gével zavartalan, interna­cionalista és testvéri. Ja­vulnak kapcsolataink olyan szocialista orszá­gokkal is, amelyekkel egyes kérdésekben fenn­álló nézeteltéréseink ko­rábbról ismertek. A szocialista országok egységének, együttműkö­désének nemzetközi poli­tikai jelentősége felbe­csülhetetlen, hiszen ez az egység szocialista vívmá­nyaink, a népek szabad­ságharcának és a világ­­békének legfőbb védelme­zője a nemzetközi impe­rializmus agresszív erői­vel szemben. Ugyanígy, ha egységünk nem teljes, az imperialisták ezt min­denkor kihasználhatják, mint ahogy ma ki is hasz­nálják saját céljaik érde­kében és nemcsak propa­gandájukban. A jelenkor viszonyai között, amikor már három világrészben léteznek szo­cialista államok, amelyek más-más gazdasági alap­ról indultak, és ma a fejlettség különböző fo­kán állnak, amikor a kommunista testvérpá­rtok egy része kormányoz, más része legális tömegpárt­ként dolgozik a kapitaliz­mus viszonyai között, me­gint más része illegalitás­ban, kegyetlen üldözteté­sek közepette harcol, ter­mészetszerű, hogy egyes kérdések megítélésében különböző vélemények alakulnak ki, és nézetel­térések is keletkezhetnek. Ezeket azonban elvtársia­­san, a marxista-leninista elvek alapján lehet és kell tisztázni. Ellene vagyunk minden olyan vitának amelyben sértő jelzőkkel, címkékkel és frázisokkal dobálóznak. A legfontosabbnak azon­ban azt tartjuk, hogy minden vitás kérdést és minden vitát az interna­cionalizmus szellemében feltétlenül alá kell ren­delni az imperializmussal, az osztály­ellenséggel szem­beni akcióegység érdekei­nek. Különösen áll ez napjainkban a vietnami kérdésre. Igaz, a szocia­lista országok mindegyi­ke biztosította szolidari­tásáral harcoló vietnami testvéreinket, és tényle­gesen segíti is őket.. Ez jó, de még jobb volna, ha mindezt nagyobb egység­ben és még összehangol­­tabban tennénk. Mi en­nek érdekében léptünk fel eddig is, s ezt fogjuk szorgalmazni a jövőben is. A jövőt illetően pedig arra kell gondolnunk, hogy a nemzetközi kom­munista mozgalom törté­nelme folyamán már sok nehézséget leküzdött, bel­ső harcaiból mindig meg­erősödve került ki, s hogy minden bizonnyal most is így lesz. KÉRDÉS: Mindent egybevetve, ho­gyan ítéli meg ön a nem­zetközi helyzet általános kilátásait? VÁLASZ: Az el­m­on­do­ttaikbó­l is kiviláglik talán, hogy 1966-tól a szocializmus és a haladás erőinek és egy­ségének növekedését, az imperialista agresszió visszaszorítását, egyszóval a béke erőinek újabb győ­zelmeit várom. A vezető tőkés államok kormányainak fel kell hagyniuk a nemzetközi jognak és a népek akara­tának semmibevételével, a kihívó agressziókkal, mert különben nem kerül­hetik el azt, amit három­négy évvel ezelőtt egyszer már megértek, amikor, ahogy ők maguk nevez­ték, meg kellett kezde­niük hidegháborús politi­kájuk »fájdalmas újra­értékelését«. Ez nem­ jóslat kíván len­ni, és nem is magától fog végbemenni. De biztosan bekövetkezik, ha a hala­dás erői — s közöttük szo­cializmust építő magyar népünk — állhatatosan ki­tartanak eddig követett elveink, céljaink, a béke­politika mellett, s annak szellemében összefogva cselekszenek, dolgoznak, harcolnak. KÉRDÉS: Belső fejlődésünkről is lenne néhány kérdésünk. Véleménye szerint általá­ban mi határozta meg és mi jellemezte a múlt esz­tendőben a társadalom helyzetét hazánkban? VÁLASZ: Nem volt könnyű évünk. Száj- és körömfá­jás volt, árvizek voltak, és egyéb természeti csapások pusztítottak. Nagy erőfe­szítést kívánt a Duna ki­öntésének megakadályozá­sa, és jelentős anyagi esz­közöket vett igénybe a ká­rok potlása. A különböző megpróbáltatások köze­pette társadalmunk erői megmozdultak, a helytál­lás, az áldozatkészség sok lelkesítő példáját láttuk. A nemzeti egység mérhe­tő valósággá vált. Ismét bebizonrosodott, ami egész társadalmi ha­ladásunkra jellemző, hogy a szocializmus eszméi mind mélyebben hatják át a népet, hogy a nemzet és a szocializmus mindin­kább eggyé válik. A hala­dás élén nagyszerű mun­kásosztályunk jár, amely történelmi hivatását, ve­zető szerepét méltóképpen betölti. Csak elismeréssel szólhatunk a falusi dolgo­zók nehéz körülmények között végzett munkájáról is, a parasztemberekről, akik tovább szilárdítják és fejlesztik szövetkeze­teiket. Az értelmiség a szocialista alkotómunká­ban mindjobban összeforr a munkásosztállyal és a parasztsággal. Hasznosan teljesíti feladatát a kis­iparosok és kiskereskedők zöme is. A társadalmi tevékeny­ség minden területén elő­rehaladunk. Ennek kö­szönhető, hogy szocialista termelési viszonyaink to­vább erősödtek, közokta­tásunk fejlődött, kulturá­lis életünk gazdagodott. KÉRDÉS: 1965 a második ötéves terv utolsó éve volt. Ho­gyan értékelhetők eredmé­nyeink és melyek 1966- ban főbb népgazdasági feladataink? VÁLASZ: Még nincsenek meg a végleges számok az 1965- ös gazdasági évről és a második ötéves terv telje­sítéséről, ezért csak előze­tes adatok­ alapján szól­hatok e kérdésekről. A második ötéves terv jelentős fejlődést irány­zott elő, megvalósításával népünk nagy eredménye­ket ért el. Az ipari ter­melés a tervezett mérték­ben, mintegy 48 százalék­kal, a mezőgazdasági ter­melés 12—14 százalékkal — a tervezettnél kisebb mértékben — növekedett A növekedéssel lépést tartott a közlekedés és a számítás is, amely sok ne­hézséget­ leküzdve teljesí­tette feladatait Ugyan­ezen időszak alatt a kis­kereskedelmi forgalom, a tervet meghaladó mérték­ben, 29 százalékkal növe­kedett A reálbér 9 száza­lékkal — az előirányzott­nál kisebb mértékben —, az egy főre jutó reáljöve­delem mintegy 20 száza­lékkal — a tervezettnél nagyobb mértékben — nőtt a jövedelmezőség, bár nagyon egyenetlenül és a tervezettnél kisebb mértékben, a gazdaság minden ágában javult. Az 1965-ös népgazdasá­gi terv, ha kisebb eltéré­sekkel is, egészében telje­sül. A múlt évben külö­nösen javult a létszám­gazdálkodás és a terme­lékenység. Az ipari ter­melés egész évi növeke­désének mintegy 80 szá­zalékát nem új létszám­mal, hanem a termelé­kenység növekedésével értük el. Javult az ex­porttevékenység is, a fi­zetési mérleggel kapcso­latos céljainkat is elértük. Az ötéves terv értéke­lésénél figyelembe kell venni, hogy teljesítése közben népünk olyan kü­lönleges feladatokat ol­dott meg, mint a mező­­gazdaság szocialista át­szervezése, a honvédség korszerű fegyverzettel va­ló ellátása. A termelés eközben jelentősen, az eseteznivoncU m- szi ntott**­vően emelkedett. S mind­ezt nehéz körülmények, egymást követő elemi ká­rok, természeti csapások leküzdése közepette való­sították meg. A gazdasági munka ja­vulását 1965-ben a Köz­ponti Bizottság 1964 de­cemberi határozata indí­totta el. A jövő évi gaz­dasági munkában folytat­nunk kell e határozat kö­vetkezetes végrehajtását. Az 1966. évi terv fő irányszámai — az ipari termelés 4—6 százalé­kos , a mezőgazdasági terme­lés 5 százalékos, a külke­reskedelmi forgalom 6—8 százalékos növelése — is azt jelzik, hogy nem a puszta számszerű növeke­dés hajszolása a cél. A gazdasági munka minő­ségi mutatóinak további javítására, a műszaki fej­lesztésre, a munka, ter­melékenységének növelé­sére, az önköltség csök­kentésére és a következe­tesen érvényesített taka­rékosságra törekszünk. Az 1966-os terv célja más vonatkozásban, hogy az egy keresőre jutó reálbért 1,5 százalékkal, az egy fő­re jutó reáljövedelmet 3,5 százalékkal növelje. Befejezés előtt áll új öt­éves tervünk kidolgozása. A harmadik ötéves terv időszakában tovább fejlő­dik népgazdaságunk, nö­vekszik a termelés, bővül az áruforgalom, emelkedik a fogyasztás. KÉRDÉS: Népgazdaságunk fejlő­désének üteme most las­súbb, mint korábban volt és mint néhány más szo­cialista országé. Mi ennek az oka és várhatunk-e változást e tekintetben a gazdaságirányítási rend­szer javasolt reformjától? VÁLASZ: Minden szocialista or­szág gazdasági fejlődésé­nek megvannak a sajátos­ságai, eltérő adottságai. Ha az 1953 és 1957 nyara kö­zötti fejlődési rendellenes­ségre, megtorpanásra, sőt, visszaesésre gondolunk, akkor mindenki megérti, hogy nálunk különleges hátrányt kellett behozni, már az is jelentékeny eredmény, hogy minden alapvető kérdést megol­dottunk, és ismét fel tud­tunk zárkózni a gazdasági fejlődés tekintetében is a többi szocialista országhoz. A valamivel lassúbb fej­lődési ütemben — amely ütemért a világ sok orszá­ga még így is irigykedhet­ne — kifejeződik más is. Nevezetesen az, hogy elér­tünk egy bizonyos fejlett­ségi szintet, amelyet már nem haladhatunk túl az eddigi, úgymond a külter­jes­ gazdálkodással, amelyre az új munkaerő szakadatlan bevonása, az ipari termelés alapjainak megteremtése és a terme­lés főleg mennyiségi nö­velése volt nagymérték­ben a jellemző. Folytatódik és tavaszra befejeződik a gazdaságirá­nyítási rendszer reform­jára vonatkozó program kidolgozása. A reform ha­tékonyabb eszközt ad ah­hoz, hogy megoldhassuk a soron levő feladatokat. De ne feledjük, hogy a leg­fontosabb ezentúl is a gazdasági munka tartalmi részének javítása, a meny­(Ptogtamest rt ). akiakmé

Next