Népszava, 1966. május (94. évfolyam, 102–127. szám)

1966-05-12 / 111. szám

■ HATEZER SZAKMU­NKÁSTANU­LÓt vár A m­EZŐGAZDASÁG Az általános iskolákból kikerülő fiatalok közül a mező­­gazdaság 15-féle szakmára 6000 szakmunkástanulót vár az idén. A Földművelésügyi Minisztérium szakoktatási és kí­sérletügyi főigazgatóságán elmondották, hogy az 1966—67-es tanévben tovább fejlesztik a mezőgazdasági tanulóképzés tan­tervét. A képzési időt minden szakmában három évre növe­lik, és a legtöbb szakmában öt hónapra bővítik az elméleti oktatás idejét. A gyakorlati képzés nagy részét a külön erre a célra kijelölt gyakorló gazdaságokban iskolai tanárok irá­nyításával szervezik. Az elméleti és gyakorló gazdasági kép­zés idejére minden tanuló állami ösztöndíjat, a gyakorló és a szerződtető gazdaságban végzett munkáért pedig tanuló­bért kap. ■ IDŐSEBB NŐKNÉL NAGYOBB A BALESETVESZÉLY A statisztika szerint Budapesten évente mintegy 800-an halnak meg baleset következtében. A baleseti halált szen­vedett férfiaknak csaknem fele, a nőknek pedig egyharm­ada közlekedési baleset áldozata. A kor szerinti megoszlás mu­tatja, hogy a baleset következtében meghalt nők három­negyede, a férfiaknak alig több mint egyharm­ada hatvan éven felüli. Figyelemre méltó, hogy a férfiaknál — a balese­tek arányát illetően — nincs lényeges különbség az egyes korcsoportok között, a nők viszont hatvan év alatt mindig a férfiaknál kisebb arányban szerepelnek a halálos végű bal­esetek áldozatai között. — Dr. Woynarovich Elek egyetemi tanár Ró­mában előadást tart az európai édesvízi halte­­nyésztés fejlődéséről és az új halfajokról. ■ Kenyérgyár épül Vácott Hozzáfogtak a Váci Kenyérgyár építéséhez. A 11 millió forintos­, költ­séggel épü­lő üzemben na­ponta 18 tonna kenyeret sütnek majd.­­ A Magyar Honvé­delmi Sportszövetség új székházat kap Szolnokon. A város főutcáján meg­kezdték a 5 millió forin­tos költséggel épülő há­romemeletes székház ki­vitelezését. ■ Feltérképezik a Balaton partvidékét Szerda délután a Tech­nika Házában a Magyar­honi Földtani Társulat ülésén geológusok és épí­tészmérnökök megvitatták a Balaton parti sávjának mérnökgeológiai feltérké­pezését. A munkálatokat júniusban kezdik Bala­­tonakarattyától észak felé, Aszólétól pedig keleti irányban. A két munka­­csoport egy éven belül ta­lálkozik össze a parti sávban. ■ Hófehér kispulykák Angliából 2000 pici pulyka érke­zett repülőgépen Angliá­ból vérfelfrissítés céljára a Baranya megyei Mező­gazdasági Vállalat puly­katenyésztő gazdaságába. ■ Pauszta-tas a Tiszán A Tiszán megkezdő­dött, a Keletbükki Állami Erdőgazdaságban kiter­melt nyárfák úsztatása. Az idén csaknem 1000 köbméter Észak-Magyar­­országon kivágott rönköt juttatnak el vízi úton az alföldi feldolgozó üzembe.­­ Az európai városok harmadik nemzetközi kommunális értekezletét Drezdában tartják. A konferenciára magyar küldöttség utazott Makri Pál oroszlányi tanácsel­nök vezetésével. A Földművelésügyi Mi-­ nisztérium meghívására tanulmányúton hazánk­ban tartózkodó dán mező­gazdasági küldöttség szer-­ dán látogatást tett a nád­udvari Vörös Csillag Ter­melőszövetkezetben. — Nemesnádudvaron nemzetiségi békeestet ren­dezett a Hazafias Nép­front helyi bizottsága. Az ünnepségen részt vett Ernst Röder, az NDK bu­dapesti kulturális és tá­jékoztatási irodájának igazgatója. — Az Ybl-család gazdag hagyatékát Székesfehér­várott az Arany János ut­ca 12. szám alatti műem­lékházban helyezik el. A Csehszlovákia felsza­badulásának 21. évfordu­lója alkalmából rendezet magyarországi ünnepség­sorozat keretében a Cseh­szlovák Kultúrában szer­dán kiállítás nyílt Évi Trizuljaková szlovák fes­tőművésznő alkotásaiból A tárlat május végéig te­kinthető meg. — Szerda délután Prá­gában, a Karolinumban megnyílt a Prágai Tavas. — 1966, nagy nemzetköz zenefesztivál, amelynek fő jelszava:­­►Zenével a bé­kéért és a népek barát­ságáért.« ■ TOVÁBB RENG A FÖLD TASKENTBEN Taskent utcáin egyetlen pillanatra sem halkul el a bull­dózerek, útgyaluk, emelődaruk és tankok zaja, amelyek az április 26-i földrengés következtében összedőlt vagy megron­gálódott épületeket bontják. Május 10-én reggel 5 óráig a szeizmográfok harminchárom földlökést észleltek. Elővigyá­zatossági okokból a május 11-re virradó éjszakát sok család az utcákon és a parkokban töltötte. Reggel 4 óra körül újabb 4,5 bali erősségű földlökésre ébredtek. A földrengés követ­keztében 2188 fedél nélkül maradt család már új lakásokba költözött, 1100-at pedig ideiglenesen átalakított középületekbe és más családok több szobás lakásaiban helyeztek el. A 15 napja tartó föld alatti vihar még hallat magáról, a tudósok véleménye szerint azonban fokozatosan elül. TALLÓZÁS LEVELEK KÖZÖTT Lándzsa utcai nyugdíjasok A sashalmi Lándzsa ut­cai lakótelep szinte vala­mennyi nyugdíjasát sze­mélyesen ismerte a postás, akinek megbetegedése idézte elő a panaszokat. A kisegítő postás ugyanis nem tudott hozzá hason­lóan eligazodni azon ház- és ajtószámok között, amelyek még a régi ba­rakklakások jelzéseként maradtak meg, így az­után amelyik »nyugdíjas«­­utalványon ez a régi szá­mozás szerepelt, csak ke­rülővel, késve érkezhetett tulajdonosához a várva várt pénzküldeménnyel. Meggyógyult azóta már a megszokott, kedves pos­tás, ismét ő csönget ha­vonként a lakótelep nyug­díjasaihoz. A Budapesti Postaigazgatóság közben­járásának eredményeként A Kresz Géza utca 29. számú ház és az Autóvil­lamossági Gyár közötti zajvitával e rovatunkban már egy alkalommal fog­lalkoztunk. Hogy ismét visszatérünk az ügyre, ar­ra a lakóbizottsági elnök által feladott, s valameny­­nyi érdekelt lakó által aláírt újabb panaszlevél szolgáltatott okot. E levél arról tudósít, hogy lénye­gében semmi nem történt panaszuk orvoslására. A lakók továbbra is álmo­san jelennek meg munka­helyeiken, egyikük — hogy a zajtól aludni tud­jon — “füldugót­ vásá­rolt ... A lakók közül né­­hányan felkeresték a gyár egyik műszaki vezetőjét az éjszakai órákban. Arra kérték, legalább éjjel csökkentsék az elszívó be­rendezések zaját, s szerel­jenek fel hatásos hang­fogókat legzajosabb gé­peikre. Kérésük azonban nem talált meghallgatásra. Reméljük, az Autóvilla­mossági Gyár vezetői meg­értőbbek lesznek, mint ez a műszaki vezető volt, s végre megtalálják a mód­ját annak, hogy a szom­szédos lakók éjszakai nyu­galmát ne háborgassák. Annál is inkább, mivel a lakóbizottsági elnök által küldött panaszlevél mellé csatolt fővárosi tanácsi határozat is feladatául je­lölte az üzemnek a lakók nyugalmát biztosító intéz­kedések megtételét. Ennek határidejét jelző hatvan nap azonban többszörösen lejárt... nyomán is valamennyi nyugdíjashoz intéznek, a névben és címben történt azonban már az új számú­ változásokat saját érde­­zásokat tüntetik fel az énkben és a postások utalványokon. Kérésük, munkájának megkönny,­­amit az eset tanulsága tésére azonnal jelezzék. Ismét a zajról... .4 HÉT ÚJ FILMJEI: A PÁRIZS—MÜNCHENI HÁLÓKOCSI NDK bűnügyi film A VÖRÖSMARTY (délután), a MŰVÉSZ (délelőtt), a MÁJUS 1. (délután), a SPORT és a GORKIJ (idegen nyelvű, német nyelvű előadás, csak este 8-kor) filmszínházak műsorán FELETTÜNK AZ­ ÉG A titokzatos bolygó Színes, szélesvásznú francia film A CORVIN, a SZIKRA (délelőtt), A DÓZSA, a HUNYADI filmszínházak, és május 14-től a BUDAI PARK SZÍNPAD (volt BARTÓK) kertmozi műsorán A BECSÜLETES SZÉLHÁMOS Szélesvásznú, magyarul beszélő jugoszláv filmvígjáték A bÁSTYA filmszínház délutáni műsorán A SZISZTÉMA Egy nyár múló kalandjai Szélesvásznú, magyarul beszélő angol film Csak 18 éven felüliek látogathatják! Csak a VÖRÖSMARTY KERTMOZI műsor*»! (május­­*-től) GERGELY □ NAP CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 12. A Nap kel 4 óra 12 perckor, nyugszik 19 óra 10 perckor. A METEOROLÓGIAI INTÉZET JEL­EINTI: Várható időjárás csütörtök estig, időnként felszakadozó felhőzet, többfelé megismét­lődő esővel. Mérsékelt, he­lyenként északnyugati-északi szél. A nappali hőmérséklet nyugaton kissé emelkedik, máshol alig változik. Legma­gasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 15—20 fok kö­zött. — A Duna Budapestnél 423 cm. Szeretettel köszöntjük névnapjukon PONGRÁC nevű kedves olvasóinkat. A nap kérdése: — Lehet a hi­deg Pongrác-nap­­ra hivatkozni, ha csatáraink esetleg a Stras­bourg­­ kapu előtt sem tud­nak meleg helyzeteket terem­teni? Jó reggelt! Olvasom a Népszavában, hogy megérkeztek a madár­­vonulás sereghajtói, a gyur­gyalagok is. Vajon mivel mentegetőzik a gyurgyalag, hogy mindig ké­sik, hogy mindig ő jön be­ utolsónak? Azt nem mond-­ hatja, hogy nem jött az autóbusz vagy a villamos,­ mert a gyurgyalagról közti t­­­domású, hogy nem száll fel­ se villamosra, se autóbuszra.­ Pedig ő igazán sokkal kön­y­­nyebben felszállhatna, mint­­ bárki más, hiszen szárnyai vannak és szárnyakkal még a csúcsforgalomban is egy­szerűbb a felszállás, kivéve, ha csatársorról van szó, amelynél a jobb és bal­­szárnnyal néha baj van. " Nem is hiszem, hogy a gyurgyalag sokat magyaráz­kodna, mert hiszen mi tör­ténhet vele, legfeljebb bete­lik a pohár és repül, de ot­tül a gyurgyalag korántsem ijed meg, nem azért, mert madár lévén, nagy gyakorla­ta van a repülésben, hanem azért, mert meg van róla győződve, hogy egy másik vállalatnál majd felveszik ma­gasabb beosztásba, mondjuk sasnak, elvégre abba is bele lehet tanulni. De a gyurgya­lagnak nagy az önbizalma azért is, mert látja, hogy a kanári egész nap csak fütyö­­részik, hogy a szarka mit művel, azt mindenki tud­ja, a gólya mindig ott sündörög, ahol félnek tőle, a papagáj meg állandóan a futballról beszél és mindig ugyanazt mondja, már mindenkinek a könyökén jön ki, hát mi eh­­­­hez képest az a kis késés? ! Különben is a gyurgyalag , tudományosan a rikácsolók­­ közé tartozik, ilyenformán nemigen merik bírálni, mert mindjárt elkezd rikácsolni.­­ Nagyüzemi selyem­hernyótenyészeteket léte­sítettek a magasbakonyi erdőgazdaságban. Miért locsoltak esőben? — Miért locsolták a pes­ti utcákat, amikor esett az eső? A kérdés Szondi István olvasónk tapaszta­lataival kapcsolatos. A Fő­városi Köztisztasági Hiva­tal igazgatója a kérdésre az alábbiak szerint vála­szolt: “A gépi úttisztítás eddig világszerte ismert egyik módszere az úttest nagy nyomású vízzel történő mosása. Gépjárműveink, típusuktól és gyártmá­nyuktól függően 4—8 at­moszféra nyomással lövel­lik ki a vizet, s az a szeny­­nyeződést az úttestről a járdaszegélyhez, illetve on­nan a csatornaszemnyílá­­son keresztül a csatornába mossa. Megállapításunk szerint az eső által elő­áztatott úttesten a gépek NÉPSZAVA ■ Ültetik a paprikapalántákat A Szegedi Paprikafel­­dolgozó Vállalat jelentése szerint megkezdődött a fűszernövény palántáinak kiü­ltetése. A tájkörzetben 65 termelőszövetkezet 7500 hold fűszerpaprikára kötött szerződést, csaknem ezer holddal nagyobb te­rületre, mint a múlt év­ben. — KARLOVY VARY­­­­BAN, a Lenin tér és az Imperial Szanatórium kö­­­zött rövidesen befejezik a­­ 127 méter hosszú alagút­­­ drótkötélpálya újjáépíté­sét. A drótkötélpálya ha­­­­vonként százezer utast szállít. — ÖT ÉVE GYŰJTI a soproni sörgyár néhány dolgozója a magyar és külföldi sörgyárak termé­keinek címkéit. Gyűjte­ményükben jelenleg 7000, 32 országbeli sörcímkét őriznek. ■ Nyitott kapuk hete A prágai vár egész te­rülete és összes termei május 11-től 17-ig nyitva állnak a lakosság előtt. — A VILÁG LEGNA­GYOBB SZIVARJÁT Bünde nyugatnémet vá­rosban őrzik. A dohány­múzeum üvegtárlójában látható világosbarna szi­var hossza 170 centimé­ter. ■ Vadriasztó berendezés A szálastakarmányok betakarításához használt motoros kaszák elől vad­riasztó berendezéssel za­varják el a nyulakat, fog­lyokat és fácánokat. A kalászemelős riasztó a kisnyulakat, foglyokat és fácánokat kiemeli a fé­szekből. m -Óriásbébi-­ Pakson Ritka súlyú kisbaba született a paksi szülőott­honban. Ruff Marika vi­­lágrajötte után 5 kiló 60 dekát nyomott. — A Zagyva és a Tár­na gátrendszerének kiépí­tését a Közép-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság dol­gozói az idén befejezik. MESTERSÉGES HOLDAK­­BEFOGÁSA­Úgy számítják, 1970-ben már több ezer mesterséges hold kering majd a Föld kö­rül. Ezek zavarhatják az újak felbocsátását, azért tervezik, hogy megfelelő építésű űrha­jóval megközelítik a régi — feladatát befejezett — űrha­jót, és belső pályára kény­szerítik, így az űrhajó a sű­rűbb légrétegekben hamuvá ég, s nem okoz zavart az égi pályákon. A Szentendrén csator­nahálózat építését kezd­ték meg. ■I Uhu-fogás az erdőben A zempléni erdőgazda­ságban az erdészek nagy becsben tartják a sziklák között fészkelő uhukat. A betanított bagolyfajta se­gítségével puskavégre kaphatják az apróvadak­ra és fácánokra támadó szárnyas ragadozókat. Az uhuk ugyanis a szárnyas ragadozók közeledtére lármát csapnak.­ ­ KÉSZÜL A BLOKKOS CSALÁDI HÁZ ÉS TÁRSASHÁZI te­rve Az Építésügyi Minisztérium öt évvel ezelőtt adott ki elő­ször tervgyűjteményt a családiház-építőknek. A gyűjtemény tervei azóta elavultak. Ezért­ a minisztérium megbízásából a Típustervező Intézet, a Budapesti Városépítési Tervező Vál­lalat és a Szegedi Tervező Iroda dolgozói újabb tervsorozatot készítenek. Összesen 140 tervet dolgoznak ki családi házak­ról, ikerházakról, sor- és társasházakról. Ebben a gyűjte­ményben kapnak helyet először olyan tervek, amelyek alap­ján korszerű kohóhalosalakból vagy téglablokkból nem atlanti bérház, hanem földszintes családi ház vagy emeletes társas­ház épül. — A munkásmozgalom helyi mártírjairól, Pírok Gyuláról, Csik Istvánról és Varga Károlyról Pest­erzsébeten, Hrivnák Pál­ról és Láng Endréről So­roksáron neveznek el ut­cát. — A Pápai Textilgyár­ban, ahol nagy összegű beruházással rekonstruk­ciós munkákon dolgoznak — szerdán új gépeket ál­lítottak munkába. Az öt fésűs fonógépet az angol Platt-cég szállította, és ezek óránként 25—28 kiló anyagot dolgoznak fel. A gépcsoporthoz két, úgyne­vezett szalagegyenítő és nyújtó gépen percenként 72 méternyi fonal fut ke­resztül. ■ BEZÁRTA a VÉGREHAJTÓT Schmuczer János gépkocsivezető lakására kiment a végre­hajtó egy segédmunkással, azzal a céllal, hogy a már lefog­lalt ingóságokat elszállítsa. Schmuczer arra hivatkozott, hogy munkába megy, s a bírósági végrehajtót ki akarta tessé­kelni a lakásából. Amikor látta, hogy ez sehogy sem sike­rül, hirtelen kilépett az ajtón, és a végrehajtót a vele levő segédmunkással együtt bezárta a lakásba. A Központi Ke­rületi Bíróság hivatalos személy elleni erőszakban mondta ki bűnösnek Schmuczer Jánost , és ezért öthónapi szabadság­­vesztésre, 500 forint pénzbüntetésre ítélte, de büntetlen elő­életére való tekintettel a szabadságvesztés végrehajtását pró­baidőre felfüggesztette. ■ GYÓGYSZER FAKEREGBŐL 1 A Kőbányai Gyógy­szerárugyárban megkezdték egy nagy , hatású antiepileptikus készítmény gyártási próbáit. Előállít­í­tottak új atropin- és kokainhatású vegyületeket is. A kúla- t­tok egy fafajta kérgéből olyan anyagot különítettek el,­­ amelynek származéka jóval tartósabban csökkenti a vérnyo­­mást, mint a jelenleg alkalmazott szerek. A Reanal .Finom- 1 vegyszergyár szakemberei szárnyasok véréből nukleinsavat­­ állítottak elő. A kutatók a most még legfeljebb tüzelésre , használható, úgynevezett négy- és ötszénatomos szénhidro­gének gazdaságosabb hasznosítása érdekében e vegyületek­­ből értékes finomvegyszerek és gyógyszeralapanyagok elő- s állítását tervezik. MŰVÉSZI PRODUKCIÓ UTÁN — A zongorakísérőm­. — A villanyszerelem... (Czobor rajza) hatásfoka jobb, ezért dől­ íme a hivatalos magya­­rozunk esőben vagy eső rátát ez ügyben még tá­­után is úttestmosó gépjár- fékozatlan budapestiek művekkel.­ számára. Gyors ügyintézés Tüzelő szállítás alkalmá­val nemegyszer vita tá­mad a tüzelő pincébe tör­ténő lehordása körül. A szállítómunkások, arra va­ló hivatkozással, hogy a pince lejárata balesetve­szélyes, megtagadják a le­­hordást, mint ez B. Béla VII., Garay tér 15. szám alatt lakó olvasónk eseté­ben is történt. Aki azon­ban nem hagyta­ ennyiben a dolgot, hanem panasz­­szal fordult a Tüzelőanyag Szállítási Vállalathoz. A bejelentést helyszíni vizs­gálat követte, melynek so­­rán a vállalat illetékesei megállapították: a szál­lítómunkások érvelése nem alaptalan. A pinceboltoza­tot alacsonynak találták, emiatt a lépcsőn nagy te­herrel történő lejárás bal­esetveszélyes lehet, ezért erre a tevékenységre nem kötelezhetik munkásaikat. Ha az illetékes házkezelő­­ség bizonyos módosításo­kat elvégeztet a pince bol­tozatán — mondották —, ebben az esetben nem, lesz akadálya a tüzelő tároló­helyre történő szállításá­nak. Fenti megállapítást, a VII. kerületi tanács vb házkezelési igazgatóságá­nak­ helyszíni vizsgálata követte. Szakembereik azonban megállapították: statikai szempontból aka­dályokba ütközik a pince­boltozat megbontása, a szállítási vállalat kíván­sága ezért nem teljesíthető. Ami azonban ezután tör­tént, egy kissé — mint mondani szokták — rendhagyó eset. A Tü­zelőanyag Szállítási Válla­lat ügyintézője gondolt egyet, s felkereste a HKI ügyintézőjét. A szemé­lyes megbeszélés során könnyebbnek bizonyult megtalálni a megoldás módját. A HKI ügyintéző­je vállalta, hogy az illeté­kes házkezelőség útján csúszdát létesítenek a pin­ce lejáratához. A csúsz­dán ledöntött tüzelőt ko­saranként vihetik a szál­lítómunkások a tároló­helyre. Lényegében annyi tör­tént, hogy a két ügyinté­zőnek sikerült egy pa­naszt mindenki megelége­désére orvosolni... (baják) Figyelem! ÁRUHÁZAK, CIPŐBOLTOK, KISKERESKEDELMI VÁLLALATOK. FÖLDMŰVESS­Z­ÖV­ETKEZETEKI Az üres, összehajtható vándor cipődobozokat sürgősen küldjék be a Göngyöleg Felújító Vállalathoz Budapest, XIII. kerület, Dévai utca 28. Telefon: 204—650 1966. május 18

Next