Népszava, 1966. november (94. évfolyam, 258–282. szám)

1966-11-26 / 279. szám

onnn. Juszkó 2. lett Mexikóban A mexikói nemzetközi kerékpáros országúti kör­versenyen magyar idő szerint péntekre virradó­ra a Morelia—Zamora közötti 144 km-es harma­dik szakasz megtételére került sor. A mezőnyben a lengyel Gazda szerepelt a legjobban, aki 37 890 km/órás átlagot hajtva, hajrágyőzelmet aratott a magyar Juszkó előtt. Jól szerepeltek azonban a magyar csapat többi tag­jai is, akik sokszor kez­deményeztek és a máso­dik bolyban értek célba. Három szakasz után az egyéni összetettben a me­xikói Leon áll az élen, s a magyarok közül a leg­jobb teljesítményt jelen­leg Balaskó nyújtja, aki a 10. a mezőnyben. Csa­patban Magyarország vá­logatottja a 4. helyen áll. Irány: Pár­zs A magyar labdarúgó - válogatott péntek délután némi késéssel elindult Budapestről Párizsba, a francia B csapat elleni vasárnapi mérkőzésre. A már hét közben kijelölt tizenöt játékos szerepel a küldöttségben. Illovszky Rudolf azonban már ki­jelölte a csapatot, ame­lyen csak akkor lesz vál­tozás, ha a mérkőzésig valamelyik játékos meg­sérül, vagy megbetegszik: Rapp — Bakos, Orbán, Szűcs, Juhos — Nagy I., Fister — Szabó, Puskás, Szuromi, Keglovich. Egyperces gyászszünet A Magyar Testnevelési és Sportszövetség orszá­gos elnöksége és a Ma­gyar Cselgáncs Szövetség mély megrendüléssel ér­tesült arról a tragikus eseményről, hogy a prá­gai nemzetközi cselgáncs­­versenyre utazott Kovács Ákos vezetőedző, Bodor Antal, Faragó Benjámin, Kovács János és Nagy Miklós válogatott ver­senyzők repülőszerencsét­lenség következtében éle­tüket vesztették. Az MTS országos taná­csa és a Magyar Cselgáncs Szövetség az elhunytakat saját halottjának tekinti. Az MTS elrendeli, hogy a november 26—27-én sor­ra kerülő valamennyi sportversenyen, sportese­ményen egyperces gyász­szünetet tartsanak az el­hunyt kiváló sportembe­rek emlékére. Az ezekre a napokra tervezett csel­gáncs-versenyeket későb­bi időpontra halasztják el. A Bp. Spartacus az EK-ra készül A női kézilabda baj­nokcsapatok 1966—1967. évi Európa Kupájában a Bp. Spartacus is megkez­di a küzdelmeket. A ma­gyar együttes, amely 1965- ben a döntőbe jutott, az idén pedig a legjobb négy közé került, nagy remé­nyekkel néz az új sorozat elé. A Bp. Spartacus a leg­jobb nyolc közé jutásért december 1-én Szófiában játssza első mérkőzését, azzal az Akademik Szó­fiával, amellyel tavaly is kezdett a magyar bajnok­csapat. Óriási meglepetés­re az elmúlt EK-ban a bolgár bajnok az első ta­lálkozón 8:5-re legyőzte a Spartacust, a visszavá­gón aztán 13:2-re nyertek a szövetkezetiek. A ma­gyar csapat kedden uta­zik Szófiába. A Bp. Honvéd ökölvívói az élen Péntek délután kellett volna megrendezni Tata­bányán a november 13—i CSB-fordulóból Máté sé­rülése miatt elhalasztott Dobó—Máté félnehézsú­lyú mérkőzést. Az össze­csapás azonban elmaradt, mert Dobó, aki vasárnap az MTK elleni találkozón megsérült, nem léphetett szorítóba, így mérkőzés nélkül Máté lett a győz­tes, s a bajnok Honvéd végeredményben 12:8-ra győzött. Ezzel az eredménnyel a bajnoki címet védő Bp. Honvéd a tabella élére került. KÉSZÜLJÖN A TÉLRE! Ápolt, gondozott gépkocsival kellemesebb az utazás. FAGYÁLLÓ FOLYADÉK KÖDLÁMPA HŰTŐTAKARÓ KRÓM- ÉS FÉMVÉDŐ-LAKKOK, valamint a gépjármű belső és külső tisztántartásához szükséges autóápolási cikkek bő választékban az autóápolási szaküzletekben . Bárczy István u. 3—5. (vidékre utánvéttel szállít) VI. Nagymező u. 23. XI. Bartók Béla út 16. A „ m­űzök “ a jégen Péntek délután a Kis­stadionban megkezdődött a műkorcsolyázók és jég­táncosok hazai verseny­­idénye is. Az első viadalt a Bp. Petőfi bonyolítja le és a kétnapos küzdelem iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. A felnőt­teknél és az ifjúságiaknál egyaránt 22—22 férfi és női egyéni versenyző, il­letve páros állt rajthoz. Matolay­emlékverseny A Bp. Spartacus torna­szakosztálya szombaton és vasárnap nemzetközi tor­naversenyt rendez az NTE egykori vezetőjének Matolay Eleknek emléké­re. A viadalon a magyar élversenyzőkön kívül vá­logatottak állnak rajthoz. A lengyel férfi verseny­zők között Gornil és Mia­­nowski, a nők közül Ka­­winska és Kos-Petrusek a legismertebbek. A fér­fiak versenyén 21 évüket be nem töltött tornászok vehetnek részt. A nők versenyére nem állapítot­tak meg korhatárt. Szombaton délután 16 órai kezdettel a férfiak, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a nők mutatják be szabadon választott gyakorlataikat a Bp. Spar­tacus Szentkirályi utcai tornacsarnokában. Hat pont hátránnyal végzett a második he­lyen a Ferencváros, a bajnoki címért folyó párviadal másik nagy részvevője. A zöld-fehé­rek a tavaszi jó szerep­lés után jelentősen visz­­szaestek, s gyakorlatilag már jóval a bajnokság befejezése előtt elveszí­tették a Vasassal folyó csatát. A két csapat kö­zött azonban nincs hat pont különbség! A Fe­rencváros gyengébb sze­replését nem a játéko­sok kisebb tudásában kell keresni. Az Üllői úti pálya játékosanyaga kiváló, hiszen valameny­­nyi zöld-fehér labdarúgó szerepelt már valame­lyik válogatottban. S hogy mégsem tudtak képességeikhez mérten szerepelni, annak más a magyarázata. A tavaszi idényben kitűnően szerepelt a Ferencváros, s ebben je­lentős szerepet játszott a tatai alapozás, a vi­lágbajnokságra való gon­dos felkészülés, ami a zöld-fehér játékosok zö­mét érintette. A Vasas, a Bp. Honvéd és az V. Dózsa ellen 5 pontot szerzett a csapat, de az őszi fordulóban már csak a lila-fehéreket tudta legyőzni. Az őszi idényre rosszul készült fel a zöld-fehér gárda, mert figyelmen kívül hagyta a világbajnokság kihatásait. A csapatot sújtotta a balszerencse is. Hat mér­kőzésen csak 10 ember­rel tudta befejezni a játékot az együttes, mert a sérülések sorozatban jöttek. A gyengébb fel­készülés és a balszeren­cse is szerepet játszott, hogy e kritikus időszak­ban erkölcsileg is meg­ingott a csapat. Egy-egy rosszul sikerült átadás vagy lövés végén gyak­ran láthattunk olyan je­leneteket, amelyek nem jellemzőek a zöld-fehér színekre. A Ferencváros mindig a kitűnő közös­ségi szelleméről, törhe­tetlen küzdeni tudásá­ról, sportszerűségéről volt híres. Hol volt ez a nagyszerű erkölcsi tu­lajdonság ebben az év­ben? ... A bajnokság végére ismét formába lendült a csapat, s ez is alátá­masztja, hogy szakmai­lag hibák történtek. Ez egyébként felmérhető volt a ferencvárosi szur­kolótáboron is, amely megcsappant a látottak következtében. A zöld­fehérek azonban már kiheverték a megingást, s ha játékfelfogásuk korszerűbbé, szervezet­ 2. Ferencváros többé válik, akkor jövőre is egyenlő eséllyel pá­lyázhatnak a bajnoki címre. A csapat szerepléséről Csizmadia Jánost, a szakosztályvezetőt kér­deztük meg, aki vála­szaiban így értékeli az elmúlt bajnokságot. " Az adott körülmé­nyek között elége­dett vagyok a csapat he­lyezésével , de nem a szereplésével. A mi já­tékosgárdánk többre ké­pes az idei teljesítmé­nyénél. Igaz, komoly okai vannak a gyengébb szereplésnek, de csak azok rovására írni a 6 pont hátrányt, nem sza­bad. Tény, hogy az őszi felkészülés nem sikerült, de az is tény, hogy soro­zatos sérülések akadá­lyozták a csapatot az eredményességben, s a sorsolás is igen kedve­zőtlenül végződött szá­munkra. A világbajnok­ság után rögtön a Va­sassal és a Honvéddal játszani, túl nagy koc­kázat volt, s amint ki­derült, itt buktunk el Hiába jött formába ké­sőbb az együttes, akkor már eldőlt a bajnoki cím sorsa. A válogatott játékosok hosszabb ki­esése is károsan befo­lyásolta a csapat folya­matos, jó szereplését, s így történt, hogy olykor a híres »­Fradi-szív« is halkabban dobogott... " Ha most lehetősé­gem nyílna arra, hogy a történtek közül valamit megváltoztas­sak, akkor az a sorsolás lenne. Nem volt helyes, hogy az eredeti sorso­lást a szövetségben megváltoztatták! Az őszi fordulóban ugyanis elő­rehozták a két legfonto­sabb rangadónkat! S miután az őszi felké­szülés nem sikerült, ez végzetesnek bizonyult az akkori körülmények között. Az eredeti sor­soláson soha nem sza­badna változtatni!­­ Ami megtörtént, az megtörtént. Előre kell nézni, s mi már a jövőbe tekintünk. Az átigazolási szabálytól függően, szeretnénk minden csapatrészbe egy-egy fiatal játékost igazolni. A kapustól kezdve, egészen a bal­szélsőig. A Ferencváros csak az idei bajnokságot és nem a tekintélyét veszítette el jövőre megújult erővel, az idei tapasztalatok felhaszná­lásával és új edzővel, Lakat Károllyal kísérel­jük meg a bajnoki cím visszaszerzését. Vándor Kálmán A nemzetközi­tlétikai szö­vetség Eu­rópa-bizottságának ülésén eldöntötték, hogy 1968- ban Madridban rendezik a fe­dettpálya- Európa-­játékok­at, míg az 1971-ben sorra kerülő 10. EB színhelye Helsinki lesz. A tanácskozáson több Európa­­rekordot hitelesítettek, így Mecser 6 mérföldes cúcsát is. Az ausztráliai Kathy Wain,­wright 9:50.3 perces idővel Új világcsúcsot ért el a 890 yar­­dos női gyorsúszásban. Operaház: Katyerina Izmai­lova (Rékay-bérl. 3. előad., 7). — Erkel Színház: Tosca (Flei­­scher-bérl. 3. és Főisk. bérl. VI. sor., 2. előad., 7). — Nem­zeti Színház: Czillei és a Hu­nyadiak (7). — Katona József Színház: A csörgősipka (7). — Vígszínház: Szerelem, él (7). — Ódry Színpad: A Mona Lisa-mosoly (fél 8). — József Attila Szinház: A kaktusz vi­rága (du. 3); Farkasok és bá- Hűtőszekrényt, televíziót, háztartási gépet és egyéb elektromos cikkeket, a Keravill-üzletekben vásárolt áruit, hordozható cserépkályhát, fűtőberendezést, kazánt, vasárukat, táblaüveget, háztartási és vascikkeket, a Vas-és Edénybolt Vállalat üzleteiben vásárolt áruit házhoz szállítja — garanciával — Megrendelhető a KERAVILL és VAS- és EDÉNYBOLT V. üzleteiben, Budapest minden kerületében GYORS! OLCSÓ! PONTOS! K. Johansson, a legjobb svéd asztaliteniszező ismét sé­­rülé­sel bajlódik, s már olyan hírek is elterjedtek, hogy nem vehet részt az 1967 áprilisában sorra kerülő svédországi VB-n sem. Az olasz sportújságírók egy­hangúlag a Milan középhát­védjét, Roberto Rosa­tét vá­lasztották az év legjobb lab­darúgójává, I­iszickij nyerte a sérült Voronyin távollétében a szov­jet férfi tornászbajnokságot. A nőknél Kucsinszkaja sze­rezte meg az aranyérmet. Isztambulban rögzítették a jövő év legjelentősebb atléti­kai eseményeinek időpontjait. Az elfogadott versenynaptár szerint a magyar válogatott mérkőzései: NSZK (női) jú­lius 23 Budapest, Anglia (fér­fi, női) július 29—30 Buda­pest, Csehszlovákia (férfi, női) szeptember 30 Kassa, NDK október 7—8 Budapest. Az Eb-döntőre egyébként Ki­­jevben kerül sor. Szeptember 15-én a nők, 16—17-én pedig a férfiak mérik össze tudásu­kat. Színházak mai műsora­ rányok (T-bérl. 2. előad., 7). — Madách Színház: Koldus­opera (7). — Madách Kamara Színház: Amíg összeszoknak (7). — Thália Színház: Fio­­renza. Mario és a varázsló (7). Godot-ra várva (stúdió­előadás, 8). — Fővárosi Ope­rettszínház: My fair Lady (Komb. 12. bérl., 2. előad., 7). — Zeneakadémia: MÁV Szim­fonikusok, vez. Lukács Mik­lós, közr. Sopronyi Mária (öt népszerű zenekari hangv., 1., fél 8). — Kamaraterem: Ad­­nan Saygum szerzői estje (fél 8). — Irodalmi Színpad: Vad­rózsák (Ipari tanulók bérlete, II. sor., 1. előad., du. fél 4); Angyalok vagyunk? . .. Ilf— Petrov szatíraest (B.-bérl., 1. előad., 7). — Egyetemi Szín­pad: Ady Endre napjai (Ady­­sorozat 3., du. fél 4); Shakes­peare: A két veronai nemes (fél 8). — Vidám Színpad: A televízió szilveszteri műsora- A rádió és tv KOSSUTH RADIO 4.30: H. Időj. 4.32: Z. 5: H. Időj. 5.30: Reggeli krónika. 5.50: Falurádió. 6: H. Időj. 6.30: H. Időj. 7: Reggeli kró­nika II. 7.30: Új könyvek. 7.40: Pesti moziműsor. 8: H. Időj. Műsorok. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Operarészt. 9.20: Orvosi tanácsok. 9.25: Népi muzsika. 10: H. Hazai lapsz. Időj. 10.10: Svejk meg a többiek. írod. összeáll. 1914: Szimf. hangv. Közl. 11.57: Mű­sor. 12: H. Nemzetk. lapsz. Időj. 13: Pesti színházműsor. 13.03: Új könyvek. 13.18: Ope­­rettrészl. 13.50: Hird. 14.05: Mi történt a héten a nagyvilág­ban? 14.20: Mozart-művek. 15: H. Időj. 15.15: Csak fiatalok­nak! Táncz. 16: Hétvége . . . 17: H. Időj. 17.50: Népi z. 18.16: Dvorzsák. Gordonka­­verseny. 19: Esti krónika. 19.30: Közv. a Kis Színpadról. Szegény kis betörő. Zenés vígj. Közb. 20.40: H. Időj. 21.35: Népi z. 22: H. Időj. 22.15: Sporthíradó. 22.30: Tánc­zene. Közb. 24: H. Időj. PETŐFI RADIO 4.26—7.58: Azonos a Kos­suth adóval. 6.20: Torna. 10: Könnyű- és táncz. 11.50: Ang­liai élmények. IV. 12: MRT énekkara. 12.15: Orvosi taná­csok. 12.20: Népi 7. 12.50: Szántó Jenő műsora. 13: Ze­nekari muzsika. 13.47: Vízál­lás. 14: H. Időj. 14.08: Daljá­­tékrészt. 14.30: Daloló trópus. Latin-amerikai költők versei. 15: Magy. fúvósz. 15.18: Doni­zetti: Don Pasquale. Három­­felv. vígopera. Közl. 16: H. Időj. 17.19: Verset mond. La­ mai műsora dányi Ferenc. 17.24: Zongora­­művek. 17.45: Dr. Garam Jó­­zsef írása. 18: H. Időj. 18.10: Fiúk a térről. Rádiójáték, Itt. rész. 19.01: Benny Goodman és együttese játszik. 19.25: A históriák forrásánál. Az igazi Rózsa Sándor. 19.40: Román énekkarok. 19.50: Mese. 20: Esti krónika II. 20.25: Walde­mar Kmentz és Eberhard Wächter dalestje. 20 .42: Vi­dám műsor Feleki Kamillás. 22.16: Zenekari muzsika. 23: H. Időj. URH 18: H. Időj. 18.05: Hangle­mezparádé. 18.50: Szecskő Ta­más írása. 19: MRT Szimfo­nikus Zenekara játszik. 19.55: Világhírű Wagner-énekesek. Kirsten Flagstad. 20.25: Ka­marazene. 20.52: Bach-n­evek. 21.46: Dzsessz. 22: A Juilliard­­vonósnégyes játszik. 23: H. Idős. TELEVÍZIÓ 16.48: Rajzolj velünk! A raj­zolás kifejezési eszközei. A ceruza- és a tollrajz. 17.40: Hírek. 17.45: A tv ifjúsági táncklubja. 18.30: A tv jelenti. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- t úr a­­ló. 19.50: Rodolfó bűvész­­iskolája­­. 20: Szombat esti hangverseny a kongresszusi versenyben kitűnt brigádok tiszteletére. 22: Tv-híradó 2. POZSONYI TV 14.30: Szovjetunió—Csehszlo­vákia jégkorong-mérk. 16.45: Nemzetk. cselgáncsbajnokság. 18: Pionírhíradó. 19: Tv-hír­adó. 19.45: Kis kalandok a természetben. 20.10: Új tánc­dalok. 21.40: Komédia a ki­linccsel. Cseh filmvígj. Saus#** Magyar rövidfilm Előadja: PSOTA IRÉN Rendező: KOLONITS ILONA Operatőr: SZABÓ ÁRPÁD A budapesti híradómozikban november 24-től December 1-től a bemutató mozik kísérő műsora CAOLA aerosolos hajlakk rögzíti és tartósítja a frizurát, a hajnak szép fényt ad NÉPSZAVA nak nyilvános felvétele (fél 3, fél 10). — Kis Színpad: Gyil­kostársak (7). — Kamara Va­rieté: Krimi magyar módra (6, fél 9). — Déryné Színház: Oké, Mister Kovács (7)* 1966. november 26

Next