Népszava, 1967. február (95. évfolyam, 27–50. szám)
1967-02-01 / 27. szám
Amit még gyakorolnunk kell... Állampolgári gondolatok a szocialista demokráciáról FEBRUÁRI FÉNYSUGÁR — Véleménye szerint hogyan kellene továbbfejleszteni és szélesíteni a szocialista demokráciát? — Most is épp a demokrácia gyakorlására készülünk, jöjjön csak velem... A váratlan választ a Medicor-gyárban kaptam, amikor az időszerű kérdésről folytatott érdekes beszélgetések közben Szénási Imrével, az elektromedicai alkatrészgyártó üzem művezetőjével akadtam össze. Szénási, aki mellesleg a hosszútávúszás négyszeres világrekordere is, nyomban belémkarolt s magával vitt a műhelyükbe, ahol műszakváltás lévén, már röpgyűlési félkaréjban állták és ülték körül a gépeket. Sajátos „tűzoltó“ aktus... Vörös György gyáregységvezető mindjárt mondanivalójába kezdett, amelyből kitűnt, hogy e röpgyűlésre azért került sor, mert néhány műhely indokolt és ésszerű átszervezésével kapcsolatban különböző nyugtalanító mendemondák keltek szárnyra. Kiderült azonban, hogy a leépítési és keresetcsökkenési aggodalmak teljesen alaptalanok, hiszen harminc új embert még fel is kell venniük. A gyáregységvezető szavait jó kérdések, okos észrevételek, ellenvetések és válaszok követték. A vita viszont arra is rávilágított, hogy ez a röpgyűlés tulajdonképpen afféle »tűzoltó« aktus volt. Amikor ugyanis az átszervezést elhatározták — nem beszélték meg idejében a dolgozókkal is, hogy véleményeiket, javaslataikat hasznosíthassák. Velük csak a befejezett tényt közölték nemrégiben, s így érthető bizonytalanság támadt közöttük. Ha azonban a munkásokkal már a terv kezdetén tanácskoznak, akkor most — félreértések és rossz hangulat nélkül — már a közvetlen végrehajtás tennivalóit beszélhették volna meg... — Hát ez igaz — mondja a művezető elgondolkozva. — Szóval a demokráciát még tényleg gyakorolgatnunk és csiszolnunk kell... Németh József szerszámkészítő terelte a szót a képviselők munkájára. Elismerte, hogy még akarva sem győznének rendszeres és közvetlen kapcsolatot tartani választókerületük minden rétegével, közösségével vagy üzemével. Ezt a kapcsolatot viszont fontosnak tartja, s ezért érdekes gondolattal áll elő: — Szerintem, a lakóbizottságok tagjainak bizonyos mértékig társadalmi, politikai szerepet is kellene adni. Úgy képzelném, hogy mint a lakossággal leginkább együttélő emberek , a közvélemény afféle spontán figyelői, a problémák és javaslatok, észrevételek összegyűjtői is lehetnének. A képviselők aztán időnként gyűléseken találkoznának velük és a tanácstagokkal is, ahol kölcsönösen tájékoztatnák egymást az időszerű kérdésekről, tennivalókról és a lehetőségekről. A képviselők és a lakóbizottságok ilyen találkozóin persze bármely más választó is részt vehetne ... A bizalmiak és az új mechanizmus Szabó Béla közgazdász először a szakszervezeti bizalmiakról szólt. Helyteleníti például, hogy a jelenlegi körülmények között a bizalmiak szerepme néha jóformán csak a tagdíjak beszedésére szűkül. — Tudom, hogy az alapszabály szerint mihez van joguk és mi a kötelességük, de a gyakorlatban igen kevés az, amiben szavuk van. Az új gazdasági mechanizmusban viszont még inkább előfordulhat majd, hogy a vállalati érdek esetleges helytelen értelmezése a dolgozók rovására érvényesüljön , ezért nélkülözhetetlen, hogy éppen a szakszervezeti bizalmiak, illetve a műhelybizottságok jogköre még szélesebbé váljon... — Helyes ez — mondja Keresztes István műszerész csoportvezető —, mert így a termelési tanácskozások, az üzemi demokrácia fórumai is jobban működnének. Most ugyanis azt tapasztaljuk, hogy gyakran még az elfogadott javaslatok sem kerülnek megvalósításra... Bizonyságul két évvel ezelőtti kezdeményezésére utal, amikor azt kívánta, hogy a gyártásra kerülő új elektronikus orvosi készülékeket rendszeresen ismertessék meg a dolgozókkal, hogy tudják mit, miért csinálnak és mire valók. Szerinte ugyanis ezek használatánál még egy rossz forrasztás is halálos baleseteket okozhat. Ha jobban ismernék amit csinálnak, a részfeladatokat is nagyobb felelősséggel végeznék el. Javaslatát azonban fél évvel későbbi megismétlése után is, eddig csak egyszer realizálták — pedig üzemükben elég gyakori az új vagy korszerűsített gyártmány. — Ebből elképzelheti, hogy az ennél bonyolultabb helyes javaslatok is milyen nehezen valósulnak meg... A centralizmust is erősíteni kell Más általános társadalmi, gazdasági jelenségekből egyébként Keresztes István úgy véli, hogy a párt és a kormány helyes intézkedéseit több helyütt deformálva hajtják végre. Ebből azt a következtetést szűri le, hogy nálunk a párt- és országvezetést jellemző demokratikus centralizmus gyakorlatában nemcsak a demokrácia fejlődött lassan — mint ezt a pártkongresszus is megállapította —, hanem a centralizmus sem kellően érvényesül .... — Fentről lefelé még erélyesebben követeljék meg a határozatok és a rendelkezések helyes végrehajtását, s ezt kísérje alaposabb ellenőrzés, a mulasztásokért pedig szigorúbb felelősségre vonás. Lényegesen meg kellene javítani a dolgozók tájékoztatását és a közügyekben való részvételük lehetőségét is, mert így a helyes politika társadalmi ellenőrzését alulról is jobban segíthetnénk ... Ezzel kapcsolatban Szabó Béla azt hangoztatta, hogy a dolgozók fokozottabb részvétele a közügyekben és a társadalmi ellenőrzésben csak a választott testületek, vagyis képviseleti rendszerünk fejlesztésével, jogkörének és hatékonyságának növelésével képzelhető el. És erre elsősorban az országgyűlés mutasson példát. Arra gondolok, hogy a kormány a párt koncepciói alapján több politikai és gazdasági kérdés elvi, illetve gyakorlati eldöntését terjessze az országgyűlés elé, esetleg alternatív változatokban, mert így ezeket sokoldalúbban lehetne megvitatni és mérlegelni a leghelyesebb megoldást... Íme néhány felelősségteljes állampolgári gondolat és vélemény a szocialista demokrácia továbbszélesítéséről. Demokráciánk tágabb érvényesülése és gyakorlása bizonyosan még több állampolgárt nevel majd a közügyekkel törődésre és szocialista szemléletre ... Szenes Imre 1967. február 1 Ülést tartott a KNEB A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság keddi ülésén több országos vizsgálat összefoglaló jelentését tárgyalta meg. A közúti járműállomány, valamint az áru- és személyszállítás fejlődésének és a közúthálózat fejlesztésének vizsgálatáról készült jelentésen kívül megvitatták a mezőgazdasági nagyüzemek bekötő- és belső úthálózatának vizsgálati összefoglaló jelentését is. Ugyancsak a keddi ülésen tárgyalták meg a rét- és legelőgazdálkodás vizsgálatának , összefoglaló jelentését ! A Dunai Vasmű mechanikai üzemében készül a 20 tonna súlyú óriási kúpfogazott kerék, amelyet további megmunkálásra a nagykarusszelre helyeznek át (MTI Fotó - Szilágyi Pál felvétele) Baló Elemér: Ugratások A harmincas évek derekán játszottukAz Úr katonái** című drámát tíz férfi szereplővel. Mindannyian jezsuita papok voltunk. A tízből ma már csak ketten élünk: Bilicsi és jómagam. A darabot Hevesi Sándor rendezte a Magyar Színházban. Nekem olyan papot kellett alakítanom, aki már hosszú évek óta ágyban fekvő beteg s isteni csoda folytán egyszerre csak gyógyultan kel ki az ágyból. Magából kikelten rohan be a színre, hálóingben, úgy, ahogy feküdt, s hangosan kiáltozza: Deo gratias! Deo praties" A próbákon még nem tudtam teljes hittel és lelkesedéssel kiáltani a »deo gratias—t, s ezért három egymást követő próbán Hevesi többször megismételtette velem a szöveget. Kollégáim a szünetben állandóan ugrattak: deo gratias! Bilicsi a kávéházban elmesélte az ugratást Salamon Bélának és azt is, hogy Hevesi ezzel a megjegyzéssel ismételtette meg szövegemet: »Nézze, Baló úr, ez a dráma mély hitből fakad“ érzelmeket kerestől, ez nem a ,molnár és gyermeke’.** Szegény Salamon szinte könnyezett, úgy kacagott. Nemsokára ezután zsúfolt autóbuszon ültem, melyre időközben felszállt Salamon Béla is. Mikor meglátott, széles mosolylyal és jó hangosan üdvözölt: »Szervusz, Baló! Jó, nagyon jó, demokrácia!** És még kétszer megismételte: »Demokrácia! Demokrácia! Neked van igazad!, (Salamon kicsit félreértette Bakcsit.) * Gázoni Gyula nagyon szeretett másokat ugratni, csak azt nem szerette, ha őt ugratták. Engem néhányszor majd a frász tört fel, amikor borotválkozás közben mintha bomba robbant volna, lezuhant a lavór, benne egy csomóüvegtörmelék, amit Gázon a hátam mögül irányított ott az öltözőben. Egyszer elhatároztam, kamatostul adok vissza mindent, amint jön rá alkalom. Mindez körülbelül harmincöt évvel ezelőtt történt az Új Színháznál, ahol Gázon és Berky Lili vendégszerepeltek, mint vonzó és nagy rangú művészek, Földes Imre egyikhazafias** darabjában. A kellékes (rendkívül erős fiatalember) mindig az utolsó percben adta Gázon vállára a hátizsákot. Gőzön az utolsó pillanatig kártyázott. Harctérről visszatérő katonát játszott, akit nagyasszony édesanyja, a polgármester felesége vár (Berky Lili) a pályaudvaron, cigánybandával, fehérruhás lányok csapata élén... És megérkezik Gózon előírás szerint kopottan, csapzottan, borotválatlanul, hátizsákkal ... A kellékes ott állt a díszletnél, az utolsó pillanatban adta fel a hátizsákot Gózonra, amit előzőleg én megtöltöttem körülbelül 20—25 kiló ócskavassal. Gózon megjelent — de négykézláb. Édesanyja, a fehérruhás leánycsapat, valamint a vigyorgó cigánybanda nagy derültséggel fogadták, miközben rárántottak a Rákóczi indulóra ... * Legkedvesebb barátom, Greguss Zoli, ez a remek színész, már ezelőtt húszhuszonöt évvel is szeretett ugratni, de azért nem haragudott meg, ha őt ugratták. Sohasem élt vissza testi erejével, pedig nemegyszer adtam rá okot. Tőlem még azt is eltűrte, ha méláknak neveztem. (Mástól nem tűrte el!) 1942-ben Pünkösti Bandi igazgatása alatt ott játszottam a Madách Színháznál, m Ma Madách Kamaraszínház.) Greguss, Várkonyi Zoli, Tapolcai Gyuszi s én — egyikünk sem volt ellensége a konyaknak. Próba előtt mindig betértünk Gschwindthez, a sarki talponállóba, egy-egy fél decire. Egy alkalommal Greguss, Várkonyi és Tapolcai már ott állnak a pultnál, mikor megjelentem és nagyban konyakoztak, már a harmadik fél decinél tartottak. — Mi az? Ti megelőztetek?! — mondtam felháborodva. — Ezért megbüntetlek benneteket ezzel a három fél decivel. — Kérlek, parancsolj velem — mondta Greguss —, fizetem a három fél decit neked, sőt még négyet is, mert ugye fiúk, még iszunk egyet? Azzal a csapos még egyszer megtöltötte az üres poharakat. Persze, én nem vettem észre, hogy a csajfos nem abból az üvegből tölt nekik, amiből nekem. (Nekik ikizet töltött.) A negyedik fél decit már nehezen nyeltem le. Utána már énekszóval vonultam próbára... A próba is nehezen indult: holdúdoltam, hol dadogtam. Egyszer csak így szól Pünkösti: »Na, Balókám, mára elég a próbából, menj fel az öltözőbe, zárd magadra az ajtót és dúdold ki magad.** Greguss játszotta Felkai Ferenc »Néró** című drámájában a címszerepet s én az ő házi hóhérját, Enobarbust. Gyakran adott olyan parancsokat, ami meghaladta erőmet, amikor azokat teljesíteni akartam, s ilyenkor ő és a kollégák is nagyon jól mulattak rajtam. Egyik nyílt változásnál ő és Toronyi Laki Imre, aki valami udvari főkorifeust játszott, függöny előtt beszélgettek nyílt színen. Greguss már tudta, melyik végszóra fogom Toronyit a függöny mögül tógan , billenteni. Egyszer a függöny mögül nem Toronyinak, hanem kivételesen — de tudatosan — Gregussnak mértem ki az adagot, mégpedig jó kiadásán a vastag talpú szandállal. Felvonás végén csak ennyit jegyzett meg Greguss: »Szerencséd, hogy nem csőrrel, csak külső rüszttel passzoltál.** * 1942. Behívtak katonának. Unokabátyám, reaktivált ezredes, a lengyel internálótábor jólelkű parancsnoka, maga mellé vett írnoknak, nehogy kivigyenek a frontra. Már közel voltam az ötödik X-hez, de még mindig csak önkéntes őrvezető. Sokan érdeklődtek (húztak is), hogyan lehet ilyen öreg fiú csak őrvezető. Persze, azt nem mesélhettem el, hogy voltam én már tiszt is, csak közben ledegradáltak. Innen, az internáló táborból jártam be előadásokra a Madáchba. Egyszer azt mondja Greguss: »Szégyen, hogy még csak őrvezető vagy, majd csinálunk valamit az érdekedben, hogy előléptessenek.** Aztán csinálta... Délutáni előadás után, élvezve a szép időt, lassan sétálgatva indultam haza. A szembejövők megálltak, néztek, mosolyogtak, még a gyerekek is ... Én is mosolyogtam. Akkor lett gyanús a dolog, amikor egy fiatal százados megállított s behívott a közeli kapu alá. Rámutatott a sapkarózsámra: »Ez mi?** Levettem a sapkát és akkor láttam, hogy szürke gomb helyett arany sapkarózsa, azaz tiszti sapka volt a fejemen. Azután rámutatott őrvezetői csillagaimra, amelyek szintén tiszti aranycsillagokká változtak át. Rögtön tudtam, mi történt... »Na, most jelentsen** — parancsolt rám a százados. »Százados úr, én önkéntes őrvezető, alázattal jelentem, színész vagyok, Greguss Zoltánnal játszom, s mialatt én színpadon voltam, biztosan ő léptetett elő hadnaggyá...» A fiatal százados jót nevetett, kezet rázott velem. »Üdvözlöm Greguss Zoli barátomat — mondja meg neki.** NÉPSZAVA Magyarország, 1942... a háborús törekvések, az olcsó uszítás, a hódító beképzeltség esztendeje. Polgári gomblyukakban V-betűk, de horogkeresztekkel. Indulók harsognak: »És vár rád a sírig hűséges Pannikád ...** »Magyar honvéd áll túl a Dnyeszteren, körülötte már égnek a falvak...» És a falvak valóban égnek. Horthyék és a nyilasok lapjai versenyt jövendölgetik a világháború közeli végét, Hitler máris biztos győzelmét, a Szovjetunió bukását, a kommunizmus halálát. És akkor megjelenik Horthy Magyarországon egy illegális kommunista lap. Aki manapság lapozgat a gyenge szívópapíron előállított, gépírásos sorokkal teli oldalak között, mindenekelőtt meghatottságot érez. Honnan volt az erő, amely egy önmagát mindig győztessé felfújt társadalmi rend örökös harsonázása és csattogó díszlépései között csendesen és konokul lel merte mondani: »Követeld az azonnali fegyverszünetet!** A TÖRTÉNELEM megmutatta, hogy ez az erő megvolt és nagyobb volt a Tigris páncélosok, a stukák, a Kelet felé zúduló menetoszlopok hatalmánál. De közvetlenül, szemben a gyilkosokkal, a kínzókamrák, a defenzív osztály vasöklével szemben is, az egyéni helytállás véres frontszakaszain is győztes maradt. Mintha csak betűről betűre megvalósuló jóslatot mondott volna Rózsa Ferenc: »Semmiféle kínzás nem mentség a pártárulásra. A mai idők hősöket kívánnak és a KMP hősökkel fog példát mutatni a népnek, osztályának a helytállásban és a harcban.** Nem jóslat volt ez, ha teljesült is. Több: pártutasítás. Ő maga kezdte valóra váltani: megölhették, de nem bírhatták szóra. És a sor nem ért véget. Napjaink különös aktualitása, hogy miközben az ország az illegális Szabad Nép megjelenésének negyedszázados évfordulóját ünnepli, most állnak bíróság előtt, nagyon megkésve, azok a pártszolgálatosok, akik (egyikük akkor 16 éves fejjel) a mindig helyet változtató, de mindig ugyanazt a célt szolgáló illegális lap készítőin rajtaütöttek. »... Én is részt vettem a Gizella úta bevetésen. A házból hatan mentünk. Valami nyomdát kerestünk...« A szavak egyenletesen peregnek, közönyösek: az évek meglakítják az emlékeket A gyilkosban legalábbis. És különben is: mi volt a suhanc nyilasnak az a nyomda, ki volt neki Richtmann Sándor, Rákosi Endre, Verschitz Emil? Géppisztoly-sorozatok, vallatókamrák, börtönök, koncentrációs táborok — ez a történelmi környezet, amely a Kommunista Párt illegális lapjának születését és egész útját beárnyékolja Vajon, gondoltak-e a lap névadói Berzsenyi csodálatos ódájára, amelyben azzal fordult a magyarokhoz:»Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat«? Akár így volt, akár nem, az a maroknyi szabad nép, amely az illegális párt körül tömörült, egy Hitlerrel szövetséges ország egész rendőri és katonai apparátusával dacolva, megfélemlíthetetlenül és tántoríthatatlanul folytatta a maga munkáját, mert tudta, hogy történelmet, a nemzet igazi történelmét írja. Hogy az illegális Szabad Nép kis példányszáma ellenére politikai tényezővé vált, azt annak köszönhette, hogy kegyetlen nyíltsággal kimondott minden igazságot a háborúról, a háború haszonélvezőiről és felvázolta az egyetlen lehetséges utat hitlerizmus és háború ellen: a nemzeti összefogás útját, a munkásegység útját, a feudális nagybirtok szétzúzásával földosztást, az egész népnek demokratikus szabadságjogokat. Az adott viszonyok között, a szűkre szabott és életveszéllyel szegélyezett lehetőségek között, csak keveset mondhatott terjedelemben. De azon a kis helyen minden lényegeset el kellett mondania Horthyról és Kállayról, Bárdossyról és Újvidékről, az európai ellenállásról, a nemzeti egységfront kialakításának lehetőségeiről. Kimondta: SZAVA kevesekhez jutott el közvetlenül, mégis terjedt és segített világosságot gyújtani abban a sötétségben, amelynél feketébb soha nem borult Magyarországra. A szabadság világítótornyának nevezte magát ez a lap és a történelem bebizonyította, hogy a legparányibb túlzás nélkül. A kifejezés maga Schönherz Zoltántól származik, aki az első szám vezércikkét írta és aki nem sokkal később életét áldozta szavaiért és eszméiért. Az illegális Szabad Nép első vezércikkírójának az illegális párt titkárának érdekében állt tanúként a bíróság előtt Bajcsy-Zsilinszky Endre , aki nagyon messziről, az úri Magyarország oldaláról érkezett az antifasiszta Magyarország harcosai közé, hogy a nyilasok bitóféján végezze életét. Áldozatok árán, a fizikai megsemmisülés közvetlen veszélyével dacolva, tettek meg a párt és a vele szövetséges erők minden lépést a háború ellen, a fasizmus ellen. De nemzetünk legjobbjainak örök dicsőségére, megtették, amit tehettek, hogy megállítsák a szakadék felé rohanó ország harci szekerét, hogy fényt gyújtsanak a sötétségben. Örök dicsőségére a Szabad Nép mindig megújuló kis kollektívájának is, amelyre ma, az illegális pártlap megjelenésének 25. évfordulóján kegyelettel emlékezünk. Baktai Ferenc 3