Népszava, 1967. december (95. évfolyam, 284-308. sz.)

1967-12-01 / 284. szám

Várpalota, Tatabánya, Oroszlány után... TŰNŐDÉS A KEREKASZTALNÁL - EGY MOTTÓ JEGYÉBEN Bányavidékről bányavi­dékre járva, az elmúlt he­tekben, hónapokban cik­kekben, riportokban ke­restük a népművelésnek a csökkentett munkaidőből adódó új lehetőségeit, sok helyütt bíráltuk a kultu­rális intézmények lassú •»•tempóváltását­«, s azt nemegyszer szembeállí­tottuk a vendéglátóipar •»leleményességével«, amely — mint például Oroszlányban és Várpalo­tán is — előbb felismerte a szabad szombatokban rejlő lehetőségeket... A téma változatlanul iz­galmas, nagyon időszerű, s úgy érezzük, nem kerül­het le lapunk hasábjairól, hiszen egy társadalmi mé­retekben ható nagyszerű folyamat indulásának va­gyunk tanúi és benne előbb-utóbb szerepet vál­laló részesei. Szocialista társadalmunk mintegy 50 ezer bányaipari munkást máris megajándékozott a hosszabb szabad idő eltöl­tésének lehetőségével, hogy ne volna kötelessé­günk elsősorban a pihe­nés, a nemes szórakozás, az emberi szellem javára kamatoztatni azt vállalatoktól, egy kicsit mintha függetlenítették volna magukat a szakma jellegétől, attól az alapve­tő követelménytől, amely számukra változatlanul az üzemi nevelés szolgála­tát írja elő, annak szer­ves kiegészítésén kell fá­radozniuk. A hiba persze kétoldalú, mert az üzemi szakszervezeti bizottságok is mintha örültek volna, hogy nincs gondjuk­ bajuk a kultúrával... — A nemrégiben lezaj­lott társadalmi vezetőség­választások hűséges tükrét adták ennek — veszi át a szót a szakszervezet titká­ra. — Sok helyen elvesz­tek az apró részletekben, mintha a művelődési há­zak falai közül semmi ki­tekintés sem lenne az üzem egész életére, fejlő­dési irányára, alapvető feladataira, amelyeket ma már felvázolni elképzelhe­tetlen, úgy, hogy ebben ne számítanánk a munkások nagyobb szakmai tudásá­ra, felkészültségére. S már nem pusztán a kívánság, hanem egyenesen a köve­telmény igényével. A szabad idővel — okosan!... Csakhogy mindez nem olyan egyszerű. Az idővel való okos gazdálkodást is tanulni kell — mondotta a minap egy tatabányai nyugdíjas bányász, s ez le­hetne a mottója az alábbi beszélgetésnek, amelyet Vigh Árpáddal, a bányász­szakszervezet titkárával és Tóvizi Sándorral, a kultu­rális osztály vezetőjével — a már közreadott tapasz­talataink birtokában, vala­mint az útkeresés jegyé­ben — folytatunk. — Talán nem is lehet eléggé hangsúlyozni, mi­lyen nagy jelentősége van a megnövekedett szabad időnek a bányászok szá­mára — mondja Vigh Ár­pád. — A munkásság va­lamikori álma valóság lett, törvénybe foglaltatott a hajdani remény, ilyen­formán is gyakorlattá vált a föld alatt dolgozó em­. Sok tekintetben való­ban váratlanul érintette a művelődési intézményeket az átállás, de megítélésünk szerint ez nem is hajtható végre egyik napról a má­sikra, hanem egy türelme­sen végigvezetett, tervsze­rű folyamat eredménye lesz. Ennek ellenére szá­mos hasznos kezdeménye­zésnek örülhetünk: az üze­mek az országjáró, kirán­duló buszok sokaságát in­dították a kettős ünnepna­pokon, az oktatás és az is­meretterjesztés megannyi eseményét csoportosították át, igyekeztek a szabad napokra az átlagosnál gáz­ber fokozott kímélése. A másodhetenkénti­­-dupla vasárnapok- tízezreknek kínálnak ma már olyan lehetőségeket, amelyekre korábban gondolni sem lehetett. Szakszervezetünk természetesen az első pil­lanattól rendkívül fontos­nak tartotta, hogy minden rendelkezésére álló esz­közzel elébe menjen en­nek, készüljön rá, tudja vállalni a kalauz szerepét, hiszen egyetlen pillanatra sem volt kétséges, hogy a szakszervezeti népműve­lésnek az új helyzetben megnövekedett feladatai vannak, számunkra a sza­bad idő a nevelés szem­pontjából ezernyi új ten­nivalót jelent. Tapasztalataink szerint ehhez nemigen tudott idő­ben igazodni a helybeli népművelés, dagabb, tartalmasabb programot összeállítani. Ezekről a törekvésekről hírt is adtunk, de hosszú távon csak ilyen eszközök­kel aligha oldható meg a szabad idő gondja. — Magunk is érezzük ezt, s ennek megfelelően kívánunk az átfogóbb, mélyebben ható nevelő­munkához hasznos elvi út­mutatást adni — szól Tó­vizi Sándor. — A művelő­dési intézményeink ugyan­is az utóbbi években — mert hogy a területi jelle­gű, egyébként fontos tevé­kenység annyira előtérbe került — meglehetősen el­szakadtak az üzemektől. Lám, merre, hová visz a nagyobb szabad­idő problémaköre, mennyire összetett, bonyolult kérdés ez, kezdve n »ki a szabad levegőre- jelmondattól, a klubszerű szórakoztatáson, ízlésnevelésen, ismeretter­jesztésen át a tudatos képzésig, a magas rendű belső szakmai igényig.­­ A követelményeket természetesen módjával kell felállítani, ügyelni ar­ra, hogy átgondoltak, reá­lisak, de mindenekelőtt fokozatosan egymásra épülők legyenek. Viszont ha így értelmezzük a sza­bad időt, akkor már a je­lenlegi adottságok mellett is többet tudnának nyúj­tani az intézmények. Tel­jesen jogos például az az igény, hogy több klubot rendezzünk be, játsszanak szombat délelőttönként is a mozik, legyen több a szórakoztató jellegű prog­ram. Minderre már ma le­hetőség van, s a szakszer­vezeti népművelő appará­tus képessége sem hiány­zik e feladatok megoldá­sához. Ilyen vonatkozás­ban akár lehetünk türel­metlenek is. Az egész ne­velőmunka átformálását, az új helyzethez való iga­zítását azonban nem ha­­markodhatjuk el, s külö­nösen nem dolgozhatunk ki egységes receptet rá, hi­szen azt a helyi sajátossá­gok ezernyi színben ár­nyalhatják. A városias, zárt települések mást igé­nyelnek a népműveléstől, mint a kolóniák, a bejárók gondja különbözik a mun­kásszállásiakétól, az isko­lázottabb réteghez más­képpen kell közelednünk, mint az alacsonyabb vég­­zettségűekhez, megint más a fiatalok és az idősebbek igénye. Sok mindenre kitérhet­nénk, hiszen a szabad idő tükrében regiment témát kínál a bányásztársada­lom, amelynek eddigi kul­turális nevelési eredmé­nyeire építve, az új lehe­tőségek további sikerek­kel biztatnak. Van, ami visszahúz, van amire büsz­kék lehetünk. A több sza­bad idő azonban kétségte­lenül annak kedvez, hogy ez a mélyről indult, nagy múltú munkásréteg, a szo­cialista társadalom éltető közegében, a munkában való sokszorosan bizonyí­tott helytállásán túl, szel­lemiekben is egyre inkább kibontakozzék. Kiss Gy. János Amihez türelem kell, s amihez nem A friss levegőtől a belső igényig Simon Emil: NADAS Rezzenéstelen csend. Hangtalanul lebegő ma­darak, suhannak, kiter­jesztett szárnnyal. A fiú jól bent ül a nádasban, ha felfelé néz, csak az eget látja, s a madara­kat. Előtte egy szűk rés utat nyit a vízre. Nyúj­tott árbocú hajók imbo­­lyognak, s távolabb né­hány horgász ül szobor­ként irigyli a horgászokat. Legalább tesznek valamit, legalább megkísérlik, hogy elvegyék a víztől a hala­kat. Egy darabig nézi őket, majd hirtelen meg­unja, s másfelé fordul. »Biztosan keresnek már­« — gondolja elégedetten. Most még jól érzi magát, nem éhes, szinte frissíti a hajnali levegő. Moso­lyog, amikor végiggondol­ja, milyen csendesen öl­tözött fel, hogyan lopa­kodott ki a szobából, az­tán az épületből. Ahogy a filmeken mutatják. Most itt ül, de még nem döntötte el, mit tegyen? Az biztos, hogy haza nem megy. Nagyon megsértette az apja. Tudja, hogy szándékosan, tudatosan, bár úgy tettek, mintha nem vettek volna észre semmit. Mintha jelenték­telen lenne az egész. Ő már tekintélyt szer­zett Magda előtt. Renge­teg könyvet olvasott,­­ azokról úgy tudott be­szélni, mintha a saját él­ményeit mesélte volna. — Jaj, de izgi! — mond­ta minduntalan a lány. Mentek egymás mellett és önkéntelenül összefo­nódott az ujjuk. — El­mondjam Hutter kapitány tengeri útját? — Leültek a partra, s ahogy beszélt, a lány szeme előtt bené­pesült a víz hajósokkal, kalózokkal. A szülei faggatták, ki az a lány, akivel járkál? Hol ismerte meg? Inge­rültem válaszolt: — Jól érzem magam! — Ohó, fiacskám! — mondta az apja —, ne fe­lejtsd, hogy még csak­ tizennégy éves vagy! Durcásan félrevonult és magában lázongott. *Mennyivel vagyok keve­sebb, mint, aki húsz­éves?­Meg akarta mutatni, hogy mer ellenkezni ve­lük. Szándékosan nem ment haza a kijelölt idő­pontra, tíz perceket, majd negyedórákat késett Per­sze, akkor már nem Mag­dival sétált, mert a lány­nak hamarabb haza kel­lett mennie. Megállt a nyaraló mögött, várta, hogy teljék az idő. Tegnap délután össze­találkoztak a szüleivel. Ahogy elmentek egymás mellett, egy pillanatra megtorpantak. Már úgy látszott, szó nélkül meg­ússza, s akkor az apja gunyoros hangon azt mondta: — Nem gondolod, hogy inkább a matematikát kellene gyakorolnod? Elsápadt, fojtogatott a torka, mintha füstöt nyelt volna, s azt hebegte: — Miért? — Tudod te nagyon jól! — mondta mérgesen az apja. — Vagy talán meg­mutassam a bizonyítvá­nyodat? Beletapostak! Nem ér­tette, miért haragszik ennyire az apja? Igaza volt, persze. De nem így kellett volna elmondania! És Magda? Úgy tett, mintha semmit sem hal­lott volna.­ De ő tudta, hogy színlel. A lányok értenek az ilyesmihez! Gyorsan elbúcsúzott tőle és hazament. Úgy fogad­ták, mintha az a mondat el sem hangzott volna. Az apja tréfálkozott az any­jával, nevettek, őt is be­le akarták vonni, de el­zárkózott. Evett néhány falatot és ment lefeküdni. Bántotta az apja vidám­sága. Vajon már elfelej­tette, mit tett vele? Igen, bizonyára. Az apja ilyen ember. A felnőttek mind ilyenek. Ami rossz nem velük történik, azon ha­mar túlteszik magukat. De hát ezt nem lehet el­viselni! Azért hajnalban kiszökött a szobából és kijött ide, a nádasba. Csak most tudjon össze­függően és világosan gon­dolkozni. Valamit tennie kell, amivel elszakadhat a szüleitől, önálló lesz és nem irányítják minden cselekedetét. Lehetséges ez? — kérdezte magától. Nem tudta határozottan. Latolgatta, mi történnék, ha több napig, esetleg egy hétig nem menne ki a nádasból. Persze, meg kell élni, ennivalóra van szük­sége. Pénzt nem hozott magával, aljas dolog lett volna, ha belenyúl az ap­ja pénztárcájába. Így kel­lett eljönnie, tisztán, emelt fővel. Érezzék, hogy igazságtalanság történt vele, de ne foghassák rá, hogy hálátlan vagy tol­vaj! Hány óra lehet? Alig hallani emberi hangot, még a fürdözők sem za­­jonganak. És Magdi? Al­szik még! Egyébként túl­ságosan tiszteli a szüleit, nem bírálja őket magá­ban sem. Szeret függeni valakitől. Ebből követke­zik, hogy aligha értené meg őt. Talán megsajnál­ná, hogy magányos. Szél játszott a nádban, súrlódó neszek futkároztak, mint láthatatlan vízi állatok. Toldira gondolt, aki szin­tén a nádasban keresett menedéket. De hát itt nincsenek farkasok, sem­mit sem tehet, amivel el­kápráztathatná az embe­reket. Várni kell. Érdekes, gyorsan múlik az idő. A parton kiáltoz­nak, meglódul a vitorlá­sok árboca, motorosok éles hangja hasít. Beszél­gető emberek közelednek. Váratlanul meghallja az apja hangját. — Nem láttak erre egy fiút? Olyan magas, mint én. Kék melegítő van rajta. — Miért, elment? — kérdezi egy másik hang, anélkül, hogy az apjának felelne. —» Persze! Mi másért keresném? — mondja bosszúsan az apja. »Ilyen közel van a part?­ — gondolta ijed­ten a fiú. Úgy képzelte, hogy messzire elrejtőzött, áthatolhatatlan sűrűség veszi körül. Rá­ kellett jönnie, hogy valójában tíz lépésnyire van a part­tól. Most mit tegyen? Hallja, hogy az apja me­gint beszélget valakivel. — El kell mennem a rendőrségre! — mondja végül. A fiú hallja, hogy szinte remeg a hangja. Igen, most érzi, hogy az apja fél. Az idegen hang ismét mond valamit. — Úristen, arra gondolni sem merek! — kiáltja kétségbeesetten az apja. Váratlanul felugrik, ro­hanni kezd. Suhogva vág­ja a nád, mintha vesz­­szőzők között kellene fut­nia. Kiér a szabadba, meglátja az apját. — Apaaa! — kiáltja, el­nyújtva a hangját. Az ap­ja odafordul. Egy pillana­tig dermedten áll, aztán futni kezd. Egymáshoz érnek. — Hé, fiú! — mondja csöndesen. Áll­nak egymással szemben — Hát te, merre jártál? — kérdezi az apja. — Csak itt — mutat a háta mögé a fiú. — Milyen jó hely ez így korán reggel! — mondja az apja. Egy­­szerre elnevetik magukat a megkönnyebbülés bol­dogságával. 2 1967. december 1 NÉPSZAVA A komédia műfaji meg­jelölését a színlapról má­soltam le. Kétségtelen, sok min­dent megtett az író — aki a filmtől tárt vissza a színpadhoz —, hogy való­ban komédia legyen a színpadon. Van feje tete­jére állított alaphelyzet, vannak váratlan fordula­tok, helyenként szellemes ötletek is. Mégsem igazi komédia az egész, az ember nem tud igazán jól szórakoz­ni. Félreértés ne essék, nem egy magasra állított kritikai mércéről olvas­suk le ezt a megállapítást, őszintén szólva, eleve nem úgy léptem be a színházba, hogy valami mélyen szántó mondani­valóval fogok találkozni vígjátéki megfogalmazás­ban. De arra mindenkép­pen számítottam, hogy viszonylag kellemes szó­rakozásban lesz részem, a szerző és a színlap fel­szabadult nevetésre ígért alkalmat. De még ebben a vára­kozásban is csalódni kel­lett. A jól kiszemelt alap­ötletet ugyanis nem sike­rült íróilag megfelelő ráncba szedni. A cselek­mény kezelése vontatott­­ságot eredményezett, a szellemességnek szánt »bemondások« üres petár­dákként pufogtak, inkább lehangoló, mint humoros hatást keltettek. A végén belopódzó tár­sadalomkritika — a pénz a nyugati világban nem ismer eszményeket — úgy áll az egészen, mint va­lami pizsamára húzott izmokig csokornyakkendő nélkül. Semmiképpen nem illik az előzményekhez. De nemcsak ez, hanem az egész darab sem abba a színházba, amely olyan sok szép estével ajándé­kozta meg hálás közön­ségét. Mert mi történik a né­zőtéren? Érdektelen una­lom telepszik a széksorok közé, csak időnként hang­zik fel nevetés, amelyben több a kényszeredettség, mint az önfeledt derű. Ebben is inkább az elő­adásnak, Várkonyi Zoltán rendező bő átadású ötle­teinek és a kitűnő színé­szeknek van szerepük. A rendező mindent megtett, hogy felcicomázza ezt a sápadtan vérszegény »ko­médiát­. Vígjátéki jelle­mek hiányában azonban sokszor kénytelen­­ volt külsőséges elemeket be­iktatni a játékba. Vonat­kozik ez a színészek já­tékára is. Darvas Iván nagy művészettel mindent megtesz, hogy az asszony­gyilkos személye körül levegő támadjon. Elmond­ható ez a többiről is, el­sősorban Páger Antalról, Szakáts Miklósról, Bárdy Hét színházi bemutató lesz decemberben Budapesten A fővárosi színházak­ban hét bemutató lesz decemberben. Dürrenmatt vígjátékát A nagy Ro­­mulust december 8-án mutatja be a Madách Színház. 9-én két bemu­tató is lesz. A József Attila Színházban Mes­terházi Lajos Férfikor című vitadrámája kerül színre, a tízéves fennállá­sát ünneplő Egyetemi Színpad Illés János, Tor­nyos Péter és Csokonai Gerson du Malheureux című XVIII. századi víg­játékát viszi színpadra. A Thália Színház Darvas József történelmi tárgyú színdarabját, a Zrínyit tűzte műsorára. Bemuta­tó 14-én. Edward Albee drámáját, amely magya­rul is megjelent könyv­alakban, Nem félünk a farkastól címen a Ma­dách Színház Kamara­­színháza mutatja be de­cember 15-én. Eduardo de Filippo két komédiá­ját mutatja be a Vígszín­ház 29-én: A komédia bosszúját és A cilindert. Az ifjúság Pinceszínháza Schwajda György Hat fiú — hat lány című két­részes színművét mutatja be. (b) Békefi István komédiája a Vígszínházban Györgyről, Benkő Gyulá­ról és Dávid Kiss Ferenc­ről. Rajtuk kívül Pécsi Ildikó asszonyi szépsége imponáló. Duba László díszletter­vező és Kemenes Fanni jelmeztervező látványos­ságra törekvő munkája is dicséretet érdemel. A színház darabválasztása már kevésbé. Sz. E. Aldo Protti fellépése az Operaházban Aldo Protti, a világhírű olasz baritonista énekelte a Rigoletto címszerepét csütörtökön az Operaház­ban. A nagy sikerű elő­adáson a vendégművész partnerei a főbb szere­pekben László Margit, Komlóssy Erzsébet, Bar­­ba Alfonz és Domahidy László voltak. A zenekart Erdélyi Mik­lós vezényelte. (MTI) műsorok Operaház: Háry János (K. béri. 3. ea. 7). — Erkel Szín­ház: Bánk bán (HJ. előad. du. 6). — Nemzeti Színház: Czillei és a Hunyadiak (7). — Katona József Színház: A fösvény (7). — Vígszínház: Macska a forró tetőn (7). — Pesti Színház: A trükk 17). József Attila Színház: Ketten az úton (I.. béri. 2. ea. 7). — Madách Színház: örvény (7). Madách Kamara Színház: Színház (7). — Thál­ia Szín­ház: Tigris és hiéna (7). — Fővárosi Operettszínház: Lili (I. béri. 1. ea. 7). — Bartók Gyermekszínház (az Operett­­színházban): Az utolsó mohi­kán (du. 3). — Egyetemi Színpad: A Belga Vokálkvar­­tett hangversenye (Egyet, és Félssc. bérletsorozat I B. bér­let 2. előad. fél 8). — Vidám Színpad: Álom az államban (fél 8). — Kis Színpad: Ilyen­nek hazudtalak (7). — Állami Bábszínház: A három kisma­lac (de. 10); Dani Pogáror­­szágba-i (du. 3). — Mikrosz­kóp Szín-pad: Érem a szín­házban (fél 9). — Kamara Varieté: Hello, Dolcsi. (6, fél 9). KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: H. Idős. 4.32: 7. 5: H. Idős. 5.30: Reggeli krónika. 5.45: Falurádió. 6: Hírek. Időjárás. 6.15: Mit főzzünk? 6.30: H. Idős. 6.45: Műsor. 7: Regg. kr. H. Utána: Körzeti időjárás. 7.30: Út könyvek. 8: Hírek. Időt. Műsorok. 8.22: Régi kedvelt melódiák. 9: Miért szép? 9.20: Zárt mu­zsika. 10: H. Hazai lapsz. Idős. 10.10: Óvodások műso­ra. 10.50: Édes anyanyel­vünk. 10.35: Magyar nóták. 10.59: Lottóeredmények. 11: Iskolarádió. 11.30: Áriák. 12: H. Lottó. Idős. 12.15: Táncz. koktél. 13: Pesti színházmű­sor. 13.03: A korszerű mező­­gazdaságról. 15.18: Kamaraz. 13.50: Színészek énekelnek. 14.11: Gazdasági újságíróké a szó. 14.16: Weber-népdalfel­­dolgozások. 14.50: Róka Móka Bábszínháza. 15: H. Nemző­k. lapsz. Idős. 15.15: Zenei üze­netek. 15.55: Falusi délután. 16.57: Műsor. 17: H. Idős. 17.05: Kiu­pol, figyelő. 17.15: Mozart, g-moll szimfónia. 17.40: Nyitott stúdió. 18: Új Zenei Újság. 18.40: Magyar nóták. 19: Fitl krónika. 19.39: Műsor. 19.50: Swift születé­sének 309. évfo­dulóján. 20.39: Nyitv. táncz. hangv. a stú­dióból. 21: H. Időj. 21.05: Esti pihenő muzsikával 22: H. Sport. Időj. 22.15: Két Afrika a Kongó két partján. VL 22.25: Népdalok, népi táncok. 22.45: A tudósok és a világ problémái. 22.59: Zkri muzsi­ka. 24: H. Időj. 810: Sanzo­nok. PETŐFI RÁDIÓ 4.26—7.57: Azonos a Kos­suth adóval. 6.20: Torna, ló: Dalok a fokvárosi malájne­gyedből. 10.23: Svéd Sándor énekel. 10.44: válaszolunk hallgatóinknak. 10.59: Ope­­rettrészt. 11.45: Világnézet és nevelés. 12: Zkrl muzsika. 13.15: Olasz dalok. 13.47: Víz­állás. 14: H. Idős. 14.08: Operettrészt. 14.25: Versek. 14.30: Polkák. 14.40: Sarasata hegedűművek. 14.55: Mit ol­vassunk? 15: Citeramuzsika. 15.15: Brüsszeltől Brüsszelig. Csendélet a Közös Piacban. 15.40: Meseoperákból. 16: EL Idős. 16.05: Könnyű hang­szerszólók. 16.17: Mai dalok. 16.27: Horgászok öt perce. 16.32: Francia muzsika. 16 50: Szántó Jenő műsora. 17: öt­óra­ tea. 18: H. Idős. 18.10: Cigánydalok, csárdások. 18.34: Láttuk, hallottuk. 18.54: Muszorgszkij: Horanscsina. Közv. az Operaházból. a szó­fiai Nemzeti Operaház ven­dégjátéka. Közb. 19.52: Mese. 20: Esti krónika Tt. 20.50: Opera folyt. Közb. 21.50: Verlaine verse. 21.52: OpetB folyt. 23: H. Sport. Időj. URH 18: H. Időj. 18.10: Tánca. koktél. 18.55: URH zenei ka­lauz. 19.28: Kamaraz. 20.01: A Berlini Rádió énekkarának és szimf.­ikjának híve. 21.36: Vlado Perlemuter zongora­estje. 2?35: Weber­ művei. V. 23: H. Sport. Idős. TELEVÍZIÓ 8.05: Élővilág, ált. ism. ft. 8.25: Orosz nyelv, középisk. HI—IV. 9 05: Orosz nyelv, ált. isk. 5. 9.25: Az űrutas ren­det terem*. Angol film ism. 10.59: Kisfilmek. 11.25: Váll­vetve. Dokum. műsor IL rész ism. 11.45: Telesport ism. 15.35: Élővilág ism. 14.35: Orosz nyelv, ált. isk. S. Ism. POZSONYI TV 16.70: Tudom.—techn. 19: Picasso 85. 18.10: Korunk kérdései. 19: Tv-híradó. 19.20: Tesla contra Philips. 28: Há­romszor a szerelemről. Szov­jet filmnoveláre. 21.50: Dal III. Rudolfnak. HL Misa Diorling. ÓVJA ERESZIEC „C’VITAMIMOS CSIPKE UttRPÖI CSIPKE ÜRMÖST Kapható: gyógynövény szaküzletekben, csemege-, közért- és ffilmművesszövetkezeti boltokban Gyártja: HERBARIA, BUDAPEST

Next