Népszava, 1968. április (96. évfolyam, 78–100. szám)

1968-04-04 / 80. szám

........ . ..... . Kiváló és érdemes művészek, művészeti díjasok —1968 Negyven év színpadon Ha igaz a mondás, hogy az ember életének tükre a lakása is lehet, akkor Ajtay Andor Kossuth-dí­jas művészünkre kétsze­resen az, hiszen szabad idejének legnagyobb ré­szét otthon tölti. Fegyel­mezett rend, célszerű, ké­nyelmes bútorok, jólin­­formáltságot biztosító ha­zai és külföldi folyóiratok mindenütt. A sarokban egy hatalmas, lemezját­szóval és magnetofonnal egybeépített rádió. A há­zigazda bekapcsolja, már­is felcsendül a Carmen egyik melódiája. Aztán váratlanul tánczene pörög le a magnószalagról. — Ne csodálkozzon, mindkét műfajt szeretem. Sőt, a beatzenét is élve­zem — mondja. — Itt, a könyveim között, zenét hallgatva pihenem ki las­san negyvenéves színházi munkám fáradalmait. Itt tűnődöm örömökön, csa­lódásokon. Néha verseket olvasok magnóra és visz­­szapergetem. A költemé­nyek mindig megvigasz­talnak. Tucatnyi filmszerep és sokszor annyi színházi ala­kítás fémjelzi a kitűnő művész életútját. Elért si­kereiért sokszor többet kellett küzdenie, mint sze­rencsésebb pályatársai­nak. De nem megkesere­dett ember. Vérmezői ma­gánya a gondolkodók, a másokért töprengők fél­­revonultsága. Most a fia­tal tehetségekért aggódik, akiket túl korán »sztárol­­nak«, idő előtt kerülnek a »­mélyvízbe«. — Ennek az az eredmé­nye, hogy sok fiatal azt hiszi, csak a főszerep az »igazi«. Én mindent szí­vesen játszom. Királyt, bohócot is. Énekeltem sanzont és vállaltam rá­dióhang játékot. Akármit adunk a közönségnek, ha szívvel és tehetséggel ad­juk, maradandót nyúj­tunk. Az asztalon Dü­rrenmatt­­szövegkönyv. A bíró és a hóhér. Ennek szerepében találkozunk nemsokára Ajtay Andor kiváló mű­vésszel. (e.) „BC Az ideális operaénekes­nő izgalmas egyéniség, jó színész, elsőrendű zenei hallással rendelkezik, jel­lemformáló képessége ár­nyalt, sokoldalú, a hangja szép, bő és kifejező, nő­nek vonzó és szép. Van ilyen egyáltalán?! Nálunk most van. Házy Erzsébet, vagy ahogy szé­les baráti körben nevezik, a »»Böbe«. Bármilyen meg­lepően hat itt, mindehhez még kitűnően úszik, spor­tol, lovagol. Ettől ugyan­is nem független ragyogó színpadi mozgása. Talán még hasonló humora sem. — Az az eset vagyok — mondja —, aki egyáltalán nem akartam énekesnő lenni. Azt hiszem, azért lettem mégis az, mert harmadikban rosszul áll­tam történelemből. A zenei középiskolában a legelső ének-főtansza­­kos lett. Tanára, László Géza esküdött rá — és az eskü megalapozottnak bi­zonyult Az operai felvé­teliről szabályosan meg akart »»lógni« — Székely Mihály tartotta vissza. Sajátos, ösztönös játék­kal kísért próbaéneklése után Tóth Aladár tréfá­san megjegyezte: — Ez bolond, ezt fel kel venni. A repertoárja az ötve­nedik operai szerephez közelít (egyéb adottságai mellett hallatlanul tanu­lékony). A Mahagonny­ ­BE" (»Alabama-song«-ját, Pop­­pea reneszánsz áriáját és most élete első Wagner­­szerepét (Éva a Nürn­bergi-ben) hibátlan meg­győző erővel énekli. Akár­csak Tatjánát énekelte — nem is akárhol, hanem a­­»Bolsoj«-ban. Különös valami: az ősök között sehol egyet­len művész. És a négy Házy leánytestvér közül egyetlenegy »»privát«. A Györgyi színésznő (Teles­­sy Györgyi), Házy Ilona kitűnő festőművész. — Hadd mondjak vala­mi szokatlant, ilyent mű­vésztől úgyis ritkán hall. Sok a bajom — mégis meg vagyok elégedve. De nehogy azt írja, hogy be­képzelt vagyok, mert ez nem igaz. Valóban nem az. Ro­konszenves, derűs ember. ír.) Hazánk felszabadulásá­nak 23. évfordulója alkal­mából szerdán az Ország­ház delegációs termében művészeket tüntettek ki a Magyar Népköztársaság kiváló, illetve érdemes művésze címmel. Az ün­nepségen megjelent Fock Jenő, a magyar forradal­mi munkás-paraszt kor­mány elnöke és Szirmai István, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagjai, Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a Politikai Bi­­ o A Magyar , érdemes címmel tüntette ki. AGÁRDI GÁBORT, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművészét, a Marat halála, Úri muri, Az Édent bezárták, A vágóhi­dak Szent Johannája című előadásokban megformált sze­repeiért; ELEKESY JENŐT, Munkácsy-díjas festőművészt életművéért; FÜLÖP VIKTORT, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas magántáncosát a balettművészetben kifejtett tevékenységéért; HÁZY ERZSÉBETET, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas magánénekesét a Manón, Anyegin, Bohémélet, Albert Herring, A nyugat lá­nya, Együtt és egyedül című operákban nyújtott alakítá­sáért; KUN ZSUZSÁT, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas magántáncosát a balettművészetben kifejtett tevékenységéért; KONECSNI GYÖRGY Kossuth-díjas festőművészt, festőművészi és grafikusi te­vékenységéért ; LEHEL GYÖRGY Liszt-díjas karmestert, a Ma­gyar Rádió és Televízió­zottság póttagja, és Aczél György, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tit­kára. A forradalmi munkás­paraszt kormány nevében Ajtai Miklós, a kormány elnökhelyettese, a Politi­kai Bizottság póttagja üd­vözölte a művészeket, majd átnyújtotta a kitün­tetéseket. A kormány a szocialista kultúra terén elért ered­ményeik elismeréséül épköztársaság művészet szimfonikus zenekarának ve­zető karnagyát művészi mun­kásságáért, hazai és nemzet­közi zenei sikereiért; RUTTKAI MÁRIÁT, a Veszprémi Petőfi Színház színművészét több évtizedes színművész­ tevékenységéért; SZÉCSÉNYI FERENC Balázs-díjas filmoperatőrt, operatőri munkásságáért; TAR ISTVÁN Munkácsy-díjas szobrászmű­vészt, szobrászművészi tevé­kenységéért; TÖRÖK VIDORT, a Magyar Televízió operatő­rét, televíziós operatőri mun­kásságáért; VÁRADI HÉDIT, a Nemzeti Színház Jászai-dí­­jas színművészét, Az ember tragédiája, Magadra kiálts, Marat halála, Czillei és a Hu­nyadiak, A bűnbeesés után című színművekben nyújtott alakításáért; ZENTAY ANNÁT, a Fővárosi Operettszínház Jászay-díjas színművészét a Szabad szél, Luxemburg grófja, Szelistyei asszonyok, Marica grófnő című operet­tekben nyújtott énekesi és színészi teljesítményéért, n. FOKOZAT: Galambos Erzsinek, a Fő­városi Operettszínház szín­művészének ; Giricz Mátyás­nak, a debreceni Csokonai Színház főrendezőjének; Gyenge Árpádnak, a Madách Színház színművészének; Koncz Gábornak, a József Attila Színház színművészé­nek; Lórán Lenkének, a Vi­dám Színpad színművészé­nek. IH. FOKOZAT: Demeter Hedvignek, a ka­posvári Csiky Gergely Szín­ház színművészének; Halász Lászlónak, a szolnoki Szigli­geti Színház színművészének; Kovács Gyulának, az Állami Bábszínház színművészének; Marton Frigyesnek, a Ma­gyar Rádió és Televízió ren­dezőjének; Szántó Margit­nak, a Déryné Színház szín­művészének; Zsudy József­nek, a Vidám Színpad ren­dezőjének. Balázs Béla-díj L FOKOZAT: Sára Sándor filmoperatőr­nek, Somló Tamás filmope­ratőrnek. H. FOKOZAT: Bacsó Péter filmrendező­nek, Bokor László filmren­dezőnek, Kósa Ferenc film­rendezőnek. HL FOKOZAT: Dargay Attila rajzfilmren­dezőnek ; György István filmrendezőnek; Katkics Ilo­nának, az Iskolatelevízió rendezőjének; Schóber Ró­­bertnek, a Tv-híradó vezető operatőrének. Erkel Ferenc-díj SL FOKOZAT: Bozay Attila zeneszerző­nek; Durkó Zsolt zeneszer­zőnek, Láng István zeneszer­zőnek. HL FOKOZAT: Meixner Mihálynak, a Ma­gyar Rádió zenei főosztálya szerkesztőjének. Liszt Ferenc-díj L FOKOZAT: Ágay Karolának, a Ma­gyar Állami Operaház ma­gánénekesének. IL FOKOZAT: Menyhárt Jacquelinnak, a Magyar Állami Operaház magántáncosának; Mező László gordonkaművésznek; Szirmay Mártának, a Magyar Állami Operaház magánéne­kesének; Szőnyi Ferencnek, a Magyar Állami Operaház magánénekesének; Tusa Er­zsébet zongoraművésznek; Vadas Kiss Lászlónak, a sze­gedi Nemzeti Színház ma­gánénekesének. Ia. FOKOZAT: Sziklay Erika dal­énekesnek, a Zeneművészeti Főiskola ta­nárának ; Tréfás Györgyinek, a debreceni Csokonai Szín­ház operaénekesének. Munkácsy Mihály­­díj I. FOKOZAT: Bleski János festőművész­nek, Göllner Miklós festőmű­vésznek. H. FOKOZAT: Berényi Ferenc festőmű­vésznek, Kaján Kalász Tibor grafikusművésznek, Kasso­­vitz Félix grafikusművész­nek, Konfár Gyula festőmű­vésznek, Németh István bel­sőépítésznek, Szűr-Szabó Jó­zsef grafikusművésznek. HI. FOKOZAT: Czinke Ferenc grafikusmű­vésznek, Heczendorfer László belsőépítésznek, Juhász Ár­pád ötvösművésznek, Patay László festőművésznek, Pász­tor Gábor grafikusművész­nek, Ifj. Szabó István szob­rászművésznek, Szuppán Irén textiltervező iparművésznek. „A Magyar­­ kiváló ! címmel tüntette ki: AJTAY ANDORT, a Madách Színház Kossuth­­díjas színművészét, a Ma­gyar Népköztársaság érde­mes művészét több évtizedes színművészeti tevékenysé­géért; BENKŐ GYULÁT, a Vígszínház Jászai Mari-dí­jas színművészét, a Magyar Népköztársaság érdemes mű­vészét, a Vígszínházban há­rom évtized alatt megformált szerepeiért; HINCZ GYULA Kossuth-díjas festőművészt, a Magyar Népköztársaság ér­demes művészét festőművé­szi, grafikusi és illusztrátori munkásságáért; PÉCSI SÁNDORT, a Madách Színház Kossuth­­díjas színművészét, a Magyar Népköztársaság érdemes mű­vészét számos színdarabban és filmben nyújtott alakítá­sáért N­ épköztársaság művésze. Hazánk felszabadulásá­nak 23. évfordulója alkal­mából művészeti díjakat adtak át szerdán a Fészek Klubban. Az ünnepségen ott volt Ilku Pál, az MSZMP Politikai Bizott­ságának póttagja, műve­lődésügyi miniszter, Aczél György, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titká­ra és Óvári Miklós, a KB osztályvezetője. Ott volt művészeti életünk számos ismert személyisége. Az ez évi művészeti dí­jasokat Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese üdvözölte, majd átadta a megtiszte­lő kitüntetéseket. - ---------­ József Attila-díj I. FOKOZAT: Benjámin László költőnek, Gyurkó László írónak, Ka­­hána Mózes írónak, Keresz­­tury Dezső írónak, Molnár Géza írónak. II. FOKOZAT: Mocsár Gábor írónak, Szé­­csi Margit költőnek. III. FOKOZAT: Raffai Sarolta írónőnek. Jászai Mari-díj L FOKOZAT: Kohut Magdának, a Nem­zeti Színház színművészének; Somogyvári Rudolfnak, a Thália Színház színművészé­nek; Várady Györgynek, a győri Kisfaludy Színház igaz­­gató-f­őrendezőjének ; Zenthe Ferencnek, a Madách Szín­ház színművészének. Történelem — írószemmel Sokáig úgy tetszett, hogy elsősorban irodal­már, kritikus, biztos szavú publicista. Még két regé­nyének, a Bűnösök és a Csütörtök megjelenése után is. Az első nagy meglepetést a tavaly őszön megjelent Lenin, október című műve váltotta ki. Kirobbanó sikert aratott. Napok alatt elkapkodták. Ezt követően pedig a szín­padon is — néhány kisebb előzmény után — kima­gaslóan mutatkozott be. A Szerelmem, Eletkra jegyei hónapokra előre nem kap­hatók. A Lenin, október sikere különösen azért meglepő, mert annyi Leninről szóló írás után merőben lénye­geset tudott mondani a nagy forradalmárról és arról a korról, amelyben élt és korszakalkotó tevé­kenységét kifejtette. — Magam sem számí­tottam ilyen nagyszerű fo­gadtatásra. Arra gondol­tam, hogy hatezer pél­dányban csak el fog kel­ni. A téma azért vonzott, mert szent meggyőződé­sem, hogy a XX. századot nem lehet megérteni a 17-es forradalom valósá­gos ismerete nélkül. De a magunk problémáit sem, ha nem szembesítjük a vi­lágot átformáló esemé­nyekkel. A hatvanas évek elején kezdett foglalkoz­tatni Lenin és kora. Elő­ször egy tanulmányt írtam róla. Közben azonban az anyag gyűlt. Egyre izgal­masabb anyag halmozó­dott fel. Rájöttem, hogy nem ismerjük a történel­met, annyi mindent más­ként írtunk róla. 1917-ig követve az ese­ményeket, húsz­éves könyv született. Most készül a folytatásra, egészen Lenin haláláig. Az íráshoz még nem kezdett hozzá, ren­geteget olvas, az anyagot rendszerezi. — Nem vagyok törté­nész — vallja —, arra tö­rekszem, hogy a hatvanas évek végén élő ember szemével nézzem át és ér­tékeljem az eseményeket és Lenint, tanúságként mindnyájunk számára. S éppen ez adja művé­nek egyik legfőbb értékét. (sz.) A nemzet színházának mai, modern Évája nem úgy tűnt fel színjátszá­sunk egén, mint az üstö­kös. Ragyogó külseje és fesztelen játéka ugyan egyhamar magára vonta mind a közönség, mind a szakma figyelmét — azért ellenben, hogy tudomásul vegyék, mint kiemelkedő színművészeink egyikét, hosszú esztendőkön át kellett küzdenie. Újra meg újra bizonyítania kellett. És talán nem is baj. Talán éppen így van jól — a küzdés és a művészi érés egymással végtele­nül közeli rokonságban levő folyamatok. V­áradi Hédi játékában, pályája elején, valóban voltak té­nyezők, amelyek felett szükséges volt győzni ah­hoz, hogy a teljes érté­kű, a mély emberábrá­zolás egyszerre keserves és felemelő művészi küz­delmébe belebocsátkoz­hasson. Emberi és művé­szi érése egybeesett — felejthetetlen alakítások jelzik ennek a nagyszerű útnak az állomásait Hosszan időzhetnénk sok­nál — talán majd később egyszer, teljesebb arcá­nak megrajzolásakor. Mirát azonban minden­képpen meg kell említeni — azt hiszem, Váradi Hédi ebben az »Elveszett paradicsom«-ban, Sarkadi Imre kimagasló színmű­vében találta meg önma­gát. Egy egészen más, ad­dig senki által nem is­mert arcát, remek humo­rát pedig Csehov Leány­kérésében, Natalja Sztye­­panova alakjában, akinek külső-belső időtlensége csakis a színművészet kü­lönös világában találko­zott és találkozhatott a kivételesen jó külsejű művésznő lényével. Legutóbb Maggie-ként »fedezték fel«, Arthur Miller drámájában (A bűnbeesés után). Ez már persze végképp nem volt felfedezés — hiszen Vára­di Hédi olyan szerepek után érkezett el a tragi­kus asszony-alakhoz, mint Madách sok arcú Évája, mint a szánalmas, dep­ressziós Charlotte Corday (Marat halála), Heavenly, a »roncsolt szárnyú ma­dár«, ahogy maga nevezte egy nyilatkozatában Ten­nessee Williams leány­alakját (Az ifjúság édes madara). »Mostan színes tinták­ról álmodom ... Kiszíne­zem vele az életem« — Kosztolányi-sorokkal kez­dődött ez ’’a nagyon szé­pen ívelő színművészi pá­lya a főiskolán. A mű­vésznő, az érdemes mű­vésznő, a népe szívéhez közel került művésznő a megmondhatója, vajon megfestették, kirajzol­ták-e már azok a tinták gazdag és változatos mű­vészpályájának, életének mai színeit? Közönségével együtt szívből köszöntjük korunk sok­színű Éváját is) KORUNK ÉVÁ­JA 230 rendezés A győri Kisfaludy Szín­ház igazgatója és főren­dezője, Várady György színháztól »fertőzött« nagyváradi családból származik — és ez a fer­tőzés meghatározta az egész életét. Huszonöt éve színész­nek és rendezőnek indult párhuzamosan — és máig rekordokat mondhat a magáénak. Most legutóbb például Vészi Endre új drámáját rendezte »saját« színházában. Kétszázhar­mincadik rendezése ez — ennyi egyetlen rendezőnk nevéhez sem fűződik az elmúlt évtizedekben. Az ország egyik legna­gyobb és legfontosabb vá­rosában, Győrött öt esz­tendeje igazgató és fő­rendező. A nehézségek sokaságával küzdő győri színháznak 1900 bérlője volt öt éve. A nehézségek nem csökkentek. A bér­lők száma ellenben 10 400-ra nőtt. Győrött — ahol Budapest mellett Po­zsony és Bécs is változa­tos tv-programot biztosít, ahol a tv-előfizetők szá­ma is rekord. — Rendezni élmény — mondja —, de újat ren­dezni, ez a legigazibb él­mény. Akkor is, ha na­gyobb a kockázat — vagy épp ezért. Ezt az izgalmat nem adnám semmiért. Ez nem fogadkozás, frá­zis — felfogását tények igazolják. Tizenöt leg­utóbbi bemutatójukból ki­lenc magyar szerző műve. És minden egyéb kísér­letük is izgalmas, érde­kes. A Rába művelődési házban megvalósították a Mikroszínpad-­ukat, s most erősen foglalkoznak a győri vígopera megte­remtésének a gondolatá­val. A társulat szívesen tervez és dolgozik együtt vezetőjével, mert tiszteli és szereti. — És remélem, Győr 700 éves jubileumára végül mégiscsak elkészül majd az új színház. Majd ak­kor nézzenek meg ben­nünket! Ezt meg is ígérjük. Sőt, addig is találkozunk még jó néhányszor. (r.) AZ OPERATŐR PREMIER PLÁNBAN Somló Tamás filmope­­ratőr eddigi életének fe­lét, csaknem húsz eszten­dőt töltött a felvevőgép mögött. Ott érzi jól ma­gát, ott van elemében. Most, hogy kitüntetése kapcsán egy kicsit ráirá­nyítjuk a közfigyelem ka­meráját, róla, a képalko­tóról akarunk képet adni, feszeng és szabadkozik. Még az operatőri munka önálló művészet jellegét is vitatná — éppen ő, az utóbbi évek legnagyobb magyar filmsikereinek ré­szese, a mindenkori ren­dező művésztársa. Érzé­keny kamerájáról, gondo­latokat, érzelmeket tol­mácsoló felvételeiről, fe­szülten drámai vagy ép­pen zenélő képsorairól so­kat írtak, írtunk a Sze­génylegények, a Csillago­sok és az Egy szerelem három éjszakája kritikái­ban. — A rendező megüt egy húrt, amelyre az ope­ratőrnek rezonálnia kell és érdemes. Megéreznie és megértenie a rendező gondolatait, képpé for­málni elképzeléseit, lát­vánnyá azt, amit belülről lát. Ennyit ad az operatőr a filmhez, ha igazi mű­vésszel dolgozik. Többet csak akkor, ha koncepció­­ja, egyénisége erősebb, mint a rendezőé. Somló Tamás ars poeti­cájához hozzá tartozik az operatőri technika mes­terfokú elsajátítása. Jó is­kolája volt a rövidfilm: éveken át sok kitűnő, fő­leg képzőművészeti tár­gyú kisfilmet forgatott. Ezekért kapta az első Ba­lázs Béla-díjat, és két kö­zös rövidfilm hozta össze Jancsó Miklóssal, akinek eddig már öt játékfilmjé­ben volt partnere. Most Keleti Mártonnal dolgo­zik. A Gyárfás Miklós for­gatókönyvéből készülő film a nemzedéki problé­ma vígjátéki, görbetükrös változata lesz. — Nyolcadik játékfil­mem új, izgalmas opera­tőri feladatot és lehetősé­get kínál. Annyi szigorú, szürke tónus és drámai kontraszt után ebben a vígjátékban saját stílu­som derűsebb oldalait kell megtalálnom. Sok sikert hozzá! (v) NÉPSZAVA 1968. április 1

Next