Népszava, 1968. május (96. évfolyam, 101–126. szám)
1968-05-01 / 101. szám
MÁJUS ÉS IFJÚSÁG Nemrégiben még a fagyot a hózivatarokat állták, most éppen a korai kánikulától szenvednek az állandóan szabadban dolgozó fiatal hajóépítők, az újpesti hajógyár »VIII. Kongresszus« szocialista ifjúsági brigádjának tagjai. Még sincs köztük senki, aki árnyékba húzódna a munka elől, akár percekre is. — Érdekünk, hogy minden körülmények között kihasználjuk az időt, hiszen nagy célt tűztünk magunk elé — fejtegeti egy hajóbordafarigcsálása közben Erdélyi Alfonz brigádvezető. — Apáink a nyolcórás munkaidőért harcoltak, mi az ötnapos munkahétért, amelyhez magunk teremtjük meg a feltételeket. Egyelőre nem panaszkodhatunk, a legfontosabb — a fő gyártmányokra eső normaóraterv szigorú betartása, illetve csökkentése — jól megy. Nemcsak nekünk, hanem az egész gyárnak, ezért nyithatja meg a mi üzemünk az angyalföldiek május elsejei felvonulását... Az ünnepi seregszemle és a vidám népszigeti majális után máris nehéz erőpróbákra készülnek majd a fiatalok: az év végi vizsgákra. Ki a marxista-leninista egyetemen, ki a gimnázium, technikum, illetve az általános iskola esti tagozatán. Emellett helyt akarnak állni a forradalmi ifjúsági napokkal kapcsolatos verseny utolsó,legforróbb szakaszában is. — Utána aztán jöhet a jól megérdemelt, változatos felüdülés. Már kidolgoztuk a nyári kirándulások programját — újságolja Szakos Károly, a KISZ-szervezet titkára. — Az első út kétnapos, pécs—Adós—harkányi autóbuszitúra lesz, június végén, ezt még néhány hasonló utazás követi. Tervezik azt is, hogy megszerzik egy napra aKemény Sándort, a gyár saját jachtját, s két-három író társaságában író—olvasó találkozót rendeznek a Dunán. A szervezés Soós Zoltán költő feladata. — Itt dolgozik a hajóújságnál — jegyzi meg Bakk Ferenc, akicivilben a kiváló munkásőr szakaszparancsnok. — Köztünk írta a Gorombakovácsok című kötetét, a legtöbb vers itt, a melegedő bódénkban született reggelenként Az ifjú hajóépítő közösség gazdag, sokszínű élete méltán ihlette meg a költőt. Teli vannak tervekkel, elképzelésekkel, alig győzöm jegyezni »harci céljaikat«. Nyáron az országjáró kirándulásokon túl, hétvégi táborozásra járnak majd Dunakeszire, a vállalat telkére, ahol társaikkal vetélkedőket rendeznek és tábortűz mellett, régi meg új mozgalmi énekeket tanulva, felelevenítik az illegális kommunista ifjúsági mozgalom természetjárásainak légkörét, hangulatát Romantikus fiatalok? Csak részben, hiszen terveik egy része nagyon is realista, szinte prózai... Ki akarják például dolgozni az önköltségcsökkentés, az anyagmegtakarítás új, a jelenleginél ösztönzőbb és hatékonyabb módszerét... A családalapításra készülők pedig — mint Hajdú Gábor, aki három társával egyszerre kíván KISZ-esküvőt tartani — nem nyugszanak addig, amíg nem szerveznek meg valamiféle, az üzemi munkásfiataloknak is elérhető építkezési akciót Van hát mit írniuk a májusi lobogókra nekik is. Körülményeik és így céljaik természetesen mások, mint a hajdani vasas-ifiké, de tettrekészségük, harci kedvük, lelkesedésük cseppet sem kisebb az elődökénél. A katonákkal asztal mellett ülünk: alegöregebb (ezt csak idézőjelbe téve lehet leírni) 1945-ben született Az ország sok sarkát képviselik — Pesten, ahol alegységük állomásozik. Ennek folytán bizonyára irigyelt katonák, mondjuk Lentiben vagy Mezőtúr táján. Húsz és huszonhárom közötti katonák — Porkoláb Csaba, Juhos András, Papp Károly, Molnár Adorján (ő az a bizonyoslegöregebb) — arról beszélgetünk: mit is jelent május elseje? — Amit történelem, iskola, KISZ mondott róla, azt értjük, elfogadjuk és tiszteljük — mondja Porkoláb, a karcsú tizedes, aki mellesleg a lapkiadás és terjesztés szakembere akar lenni civilben. — De talán nem sértő vagy bántó, ha azt mondjuk: megszoktuk, így nőttünk fel. Igen, jórészt első-második általánosba jártak akkor, amikor május elseje már egész országot megmozgató, gyerekfejjel különösen nagy élményt jelentő színes, mozgalmas nap volt. Mit jelent hát nekik most, azon felül, hogy a szolgálat ellátóin kívül a többségük szabad lesz és járhatja az ünneplő várost? — Emlékeztet — mondják hárman is. — A szerencsés helyzetünkre, hogy nálunk ez az ünnep ilyen lehet. És egyúttal arra, hogy milyen sok helyen nem ilyen még. Anem ilyen — szélesebb értelemben is jelentkezik: életük körülményeinek rajzánál. Térben — a mai világot jelenti: azokat a népeket, amelyeknek még a szó szoros értelmében verekedniük kell egy nemzetközi munkásünnepért. Időben a nagyapák már csak történelemkönyvből ismert ifjúságát, amikor nálunk se volt ilyen. — Az ünnepeknek háttere van — mondja Molnár Adorján. — A hétköznapok. Civilben az, hogy tisztességesen keresek, megvan a biztonságom, a szakmám, hogy együtt ünnepelek másokkal, akikkel becsüljük egymást. Itt meg — mutat társaira, az egyenruhára — nagyon jó alegységünk van, ahol tisztesség lenni. Az összetétele se rossz. Már az iskolai képzettségnél tartunk. Olyanféle adatoknál, hogy az egység katonáinak is majdnem a fele érettségizett, itt az alegységnél meg éppencsak egy van, akinek csak nyolc általános a végzettsége. Hogy ezek a régi nyelvet»közkatonák« modorban, csiszoltságban, fellépésben milyen távol vannak az apák korszakától, vagyis attól az időtől, amikor május 1. még tiltott ünnep volt... arról nem lehet velük beszélni. Nincs hasonlítási alapjuk. Senki se ugorhatja át az árnyékát, régi igazság. Még akkor se, ha ez az árnyék tulajdonképpen — fény. — És akárhová vezényelnek — ezt Porkoláb mondja, aki az Alföldön és Zalában is szolgált már —, mindenütt megtalálni az ünnepet, néhol helyi ízekkel, még májusfával is. Hivatalosan tudja az ember: nagy demonstráció, nemzetköziség, béke. De különben: természetes és kedves ünnep. Abbahagyjuk a beszélgetéstt mindig újra oda torkollik, hogy a munkás szolidaritás, a nemzetköziség, a béke nekünk természetes, kedves. És miért keressek más befejezést? A tranzisztor-akciótól az olimpiáig A nemzetközi munkásszolidaritás eszméjéről beszélgetünk az Anad Áramirányító Gyár fiatal munkásaival. Csak a saját érzelmeikről, tűnődéseikről szóltak, de úgy vélem, hogy spontánul csapirngó válaszaikból és töprengéseikből akár százezernyi társuk is magára ismerhet, abból is, hogy gyáruk 130 fiataljával együtt derekasan kivették részüket a KISZ tranzisztor-akciójából. A szőke, tavaly érettségizett Forró Éva betanított műszerész ezzel kapcsolatban megjegyzi: — Úgy hallottam, hogy eddig már több száz rádió ára gyűlt össze a vietnami katonák részére. Tudom, hogy ez a magyar ajándék már nem juthat el hozzájuk a mostani nemzetközi ünnepre, de nagyon jó lenne, ha már ott is úgy ünnepelhetnének, mint nálunk ... Szívből kívánom nekik ... Éva egyébként 10 éves kora óta vesz részt a májusi felvonulásokon. Eleinte szüleivel, később az iskolájával, de most már az üzemével. És mint aki csak most jömn rá egy számára újszerű tényre, romantikus hevülettel magyarázza: — Nekem valami különleges érzés, hogy amikor május 1- én mi is felvonulunk, akkor tulajdonképpen én is részese vagyok a világon majd mindenütt egyszerre zajló olyan hatalmas demonstrációnak, amilyet semmilyen más erő nem képes megrendezni, csak a munkásmozgalom, amelynek a nemzetköziségét tartom a legszebbnek ... — Igen, én is így érzem — fűzi hozzá Lengyel Tibor géplakatos, meósi, még akkor is, ha sajnos, nem minden szocialista ország és nem minden kommunista párt képes közös nevezőre jutni a fő kérdésekben. Pedig ez rendkívül fontos volna az imperialista gengszterizmus megfékezésére. — De vajon miért nem? — kérdi Éva. — Én ezt máig sem értem, pedig rendszeresen olvasok újságot és érdekel a politika... Mindketten azt várják, hogy a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását előkészítő bizottság budapesti munkája eredménnyel járjon és előbbre vigye közös harcunk ügyét. A legfiatalabb, Forró Éva, arról kezd beszélni, hogy neki mennyire tetszenek az ifjúság világszerte zajló akciói a békéért és a haladásért, és milyen jó, hogy ebben sok nyugati ifjúsági szervezet is részt vesz. Elítéli és mint mondja, nehezen érti, hogyan sikerülhetett lengyel egyetemistákat szocialistaellenes célok érdekében befolyásolni. Ezek a diákok maguknak is többet használnának, ha zavaros ügyek helyett jobban élnének azokkal a tanulási lehetőségekkel, amiket sok nyugati egyetemista is irigyelhet tőlük . .. Szinte természetes, hogy szóba kerül az export is, mert a Villamosberendezések és Készülék Művek — amelynek üzemük is az egyik gyáregysége —, a világ majd minden részébe eljuttatja a termékeit. Ők készítették a girenoble-i téli olimpia eredményjelző berendezéseit is. Ezzel kapcsolatban Lengyel Tibi megjegyzi: — Nagyszerű dolog, hogy a nemzetközi szolidaritás és összefogás megakadályozta a fajgyűlölő Dél-afrikai Köztársaság részvételét a mexikói olimpián. Szerintem sok ilyen nemzetközi akcióra volna szükség az emberiség és a haladás minden ellensége ellen .. És mint szavaik, eddigi tetteik sejtetik". Jó maguk ismédén ilyen akcióban részt vernének Elismerés, bizalom, feladatok Bokros Vilmos az Országos Villamos Távvezeték Vállalat fiatal mérnöke. Már ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik a nyíló gyerekértelemmel is a szabad májusi ünnepek látványosságát ismerhette meg. Arról a világról, amelyben a munka ünnepét megülni, a munka becsületét követelni gyakran súlyos következményekkel járó politikai kiállás volt, pontos ismeretei vannak, de nem személyes élményei. Ami emléke, élménye, gondolata a munkához kötődik, az mind mai életünkkel kapcsolatos. Ezeket sokszor érezzük sablonosnak, mindennapinak. Lehet, a megszokás miatt. Bokros Vilmosról úgy is lehetne írni, mint egy mai karriert befutott fiatalról. De mert az út, amelyet eddig bejért — s amelynek távlatait, azt hiszem, még saját maga sem mérte fel —, minden mozzanatában a munkával kapcsolatos, személyes sorsának alakulása a munka megbecsülését, mai rangját példázza. A mostani évek egyik legfontosabb energiaipari munkája a 400 kilovoltos szovjet— magyar villamos távvezeték megépítése. Amikor a munka megkezdődött, Bokros Vilmos még villanyszerelő volt, bár közben már végezte a Műegyetemet. Az első szakasz üzembehelyezése óta közismert, hogy a fiatalok védnökségi munkája mindvégig az egyik legfőbb segítője volt az építkezésnek, a váratlanul adódott gondok megoldásának. A mérnöknek készülő fiatal munkás szinte észrevétlenül nőtt fel addig, hogy végül teljesen kezében tartotta a fiatalok szervezésének meglehetősen szerteágazó feladatát. Kiváló szakmai és szervezőmunkájáért a nehézipari miniszter -A nehézipar kiváló dolgozója a kitüntetéssel, a KISZ pedig aranykoszorús jelvénnyel jutalmazta. Nem szívesen beszél erről. És ez nem álszerénység. Úgy érzi — s valójában így is van —, hogy személyében a fiatalok átlagon felüli munkája kapott a kitüntetéssel megbecsülést. Az a munka, amelyhez nehéz hozzáképzelni a szó szerinti örömét, mert az OVIT fiataljainak esetében az időjárás viszontagságait jelenti, ismeretlen falvakat, lavórból mosdást, szinte elképzelhetetlenül nehéz körülményeket. Az ember persze ilyen alkalommal felteszi a kérdést, hogy a munka ünnepén mit mondana el a fiatalok és a munka viszonyáról? A válasz ismét nemegyszemélyes: arról beszél, hogy túl az alkotásból fakadó örömön, a fiatalokat olyan hőfokú felelősségérzet ösztönzi a közösség érdekeit szolgáló nagy feladatok elvégzésére, amelyre — a napi kötelességen túl — akár tervezni is lehetne. S ebben nagy része van annak a sokféle szálon tapasztalt megbecsülésnek, amelyet például a védnökségi tevékenységükért kaptak. Megújuló feladatokban, szóban, jutalmakban, bizalomban. S ahogy Bokros Vilmos mondja, mindez, meglehet, sablonos egy kicsit. Nem nehéz hasonlóval találkozni. De ez benne a legfontosabb. Riportok: Baklai Ferenc, Diósdi László, Légrády Eszter, Miklós Dezső, Szenes Imre, Várkonyi Margit. Fényképek Gonda György, Jentetics László. A munka szivárványa Ülnek a világos, napos műhelyekben a Vámos Ilona 15. számú szakmunkástanuló-intézet növendékei, és tanulják napról napra a munkát. Ha megkérdik tőlük, mit tartanak a legszebbnek a munka tanulásában, mind másképpen válaszol. — Én a színeket szeretem — mondja Kamocsai Edit. — Zöld, rózsaszín, világoskék, halványlila; kiterítem a térdemre és álmodozom: mi lenne belőle a legszebb? — Én a kirakatoknak örülök — mondja Szökrön Éva —, amikor a Letttó nagy üvegtáblái mögött meglátom, hogy ott, bal oldalt, azt a szoknyát mi varrtuk, az 1/4. osztályban. — Én a gépet élvezem — mondja Nagy Ilona. — Bekapcsolom a huzalt a konnektorba, csendes zúgás, s aláterítem az anyagot. Kicsit hullámzik a kezem alatt, aztán engedelmes lesz, simul, formálódik. Tizennégy-tizenhét évesek, abban a korban vannak, amikor mindent el lehet érni, megszeretni és megérteni valamit — vagy hátat fordítani örökre a gépeknek. Ők — a szeretetet választották. A rúgó, a kiinduló pont végtelenül egyszerű: a diákgyerek ösztönszerűen tenni akar. Látni, mit tud, mit végzett. Itt — láthatja. Bejön a szaktanár, elsős kis csitrik ugrálnak fel az asztalok mellől, a tanár kezében kellnék: »Nézzétek, ez a nyersanyag. Még semmi, még csak szálak szoros rendszere. Mit csinálnátok vele?« És milyen dús az ifjú fantázia! Kabátkát látnak a holt anyagban, kis finom ruhát, egy szoknyát,mint legyen, úgy a legszebb«, abból a kockásból ingruha lenne talán... Alkotni, igen, ez a legszebb. Már érdemes volt küszködni az alapműveletekkel, igaza volt a tanárnőnek, amikor tízszer kijavíttatta az öltéseket. Most az övék az anyag. Fárasztó a hajlongás, a szabás, az öltögetés? Ugyan, lehet-e fárasztó valami, ha a fantázia is dolgozik munka közben? A jó munkadarabért kirándulás jár, színházjegy, közös szórakozás a tanárokkal, pajtásokkal. —Jó együtt lenni a tanárainkkal Megmutatják hétközben ezerszer, hogy nagyon értik a szakmát — megmutatják vasárnap, hogy olyan fiatal a szivük, mint a mienk.« Szállítják a kész darabokat, s a tanár int,öt kislány velünk jöhet a Lottóba«. Hátul, a ruhasorok legvégén az osztály munkái, kék kiskosztümök.Mind elfogyott, egy maradt csak, kisméretű« — mondja a konfekcióosztály vezetője, s a lányok összenevetnek. Büszkék. Heti két nap elmélet. Kinek könnyebb, kinek nehezebb az észjárása, viszolyognak a matektól, történelemtől. -Csak szalonmunkát? Az nem megy, lányok. A megrendelővel, a vevővel társalogni is kell majd, mérni, szabni és diskurálni. Nincs rosszabb, mint az olyan szakmunkás, akinek csak a keze jár, a feje nem.« Nevetnek, ebben sok igazság van. Alkotni. Alfától ómegáig látni, mit tudnak, mire mennek. Ez a titok, a munka szeretetének titka. Heltai Jenő szép sorait kissé megváltoztatva vezetik őket az úbomé, a munka szépe Is néktek magyarázzam?