Népszava, 1968. június (96. évfolyam, 127–152. szám)
1968-06-06 / 131. szám
A sínek és betonalak katonái Forog a csörlő, a sín lassan emelkedik a magasba. A Balaton-part fölött, a fenyvesi állomás környékén mindenütt szikrázik a napfény és ez a körülmény nem egyszerűen a riportkezdés meteorológiai fogása. Lehet vagy 30 fok meleg, de lehetne 35 is: a vasútépítők ugyanígy dolgoznának, egyenletes mozdulatokkal, begyakoroltan, rutinosan. Kik ezek az építők? Katonák. Papp Jenő, aki mellett megállók, Szalczát Lászlóval forgatja kettesben az emelőkészülék »illetékes« alkatrészét. Ajkáról jött — Laci viszont Szentgotthárdról. Jenő gimnáziumot végzett és gépkezelő, Laci pedig selyemszövő a szűkebb haza kis gyárában. Aki most megmosolyogja a kiegészítő parancsnokságot, amiért selyemszövőt hív be vasútépítéshez, téved , mert Laci, mint segédművezető, a gépbeállításhoz is ért, és egyáltalán nem mozog idegenül a vágányépítés munkaterületén sem, tudva, Szemesen fejeződött be, meghallgatva Hersitzky Lajos vezérőrnagynak, a néphadsereg műszaki főnökének értékelését, dr. Csanádi György részletes, egész közlekedési koncepciónkra kiterjed Terveik a Ennél a kiválóan gépesített építkezésnél is és mindenütt másutt, egyértelműen elfogadott tény: a fiatal katonai egységek, az alakulatok új voltát is értve ezalatt — ma már nélkülözhetetlen segítőtársaivá váltak a közlekedés fejlesztésének. Autóútépítés és vasútfejlesztés gyakorlatilag elképzelhetetlen nélkülük. Csak néhány adat a tervekből: miután modernizálták Csajág, Alsóörs, Akafi és Zánka-Köveskál állomásokat, korszerűsítették a csorna—gyár—ikrényi vonalat, most a déli parton korszerűsítik a vasút jejelentős szakaszát, a balatonfenyvesi alegység 1969—70-ben befejezi a boglár—nagykanizsai vasdő összefoglalóját, a meglátogatott helyeken a parancsnokok beszámolóját, és például a 7-es út új szakasza felüljárójának építésénél Matus Erich főmérnök részletes tájékoztatóját térképen útállomások modernizálását és a pálya átépítését majd Dombóvárra kerül, ahol hozzálát a bátaszék— dombóvári, majd a Rákóca—Godisa és Szentlőrinc közti vonal modernizálásához. De szerepel a távlati tervekben a tapolca— bobai szakasz is. Munka, kiképzés, szakképzettség. Aki leszerel — és nem megy vissza eredeti szakmájába —, azonnal helyet kaphat a MÁV vagy a betonútépítő szakmunkás-, sőt művezetőgárdájában. Kevés rá a példa, hogy jönnének — erősebb a régi szakma vonzása. Mert van munka Magyarországon. De utak és vasutak is kellenek. B. F. Munkájuk ! A néphadsereg új kiképzésű műszaki alakulatai közül az egyik egység Balaton-parti vasútépítő századánál járunk: az országgyűlés honvédelmi bizottsága tanulmányozza, bevált-e ez az új kiképzési forma, teljesíti-e a várakozásokat az a nem is kis létszámú gárda, amely néhány év alatt ismertté vált az egész országban. Kiképzésük célját azonban sokan félreértik. Valahogy úgy képzelik — Pap János, a bizottság elnöke is utalt erre a félreértésre —, hogy a katonák a kiképzésük mellett végeznek népgazdasági érdeket szolgáló munkát. Pedig maga a munka — a kiképzésük, ezzel kapják meg speciális katonai szakmájukat, mert feladatuk út-, vasút- és hídépítés, bonyolult viszo s kiképzés nyolc között is, adott esetben rombolások helyreállítása. Ezt pedig gyakorlótéren nem nagyon érdemes megtanulni, olyan utak és vasúti pályák építésével, amit aztán szétbont az ember. Autóútra és a vasútra úgyis nagy szüksége van az országnak, fizikai munkaerő pedig — tanú valamennyi építővállalat — koránt sincs elég. Annak az egyenletnek az X-e tehát, amelynek egyik oldalán az építési igény, a másikon az adott feladatokra kiképzendő jelentős létszám állt, csak ez lehetett: a teljes jogú szakképzett katonák, akiknek helyzete teljesen azonos a harcoló csapatokéval , és feladataik semmivel sem kevésbé bonyolultak. Munkájuk is kiképzés Laktanya, „m És milyen az életük? Ezt a bizottság közvetlen közelről szemléli meg — Úszta Gyula altábornagy például a laktanyaéletet ismerő katonaember precizitásával még az ágyak rugalmas voltát is ellenőrzi, mert nagy sikert aratnak a bizottság körében az egyik elhelyezési körlet kockás plédjei. A titok nyitja: ezeket a körleteket a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium létesíti és rendezi be, s a jelen levő miniszter, dr. Csanádi György örömmel regisztrálja az elismerést. Tisztaság, rend még azokban a szálláskörletekben is, ahol — mint a korábban meglátogatott betonútépítőknél — barakkokban, előre gyártott és öszszeszerelt »laktanyákban« telik a katonaélet. De itt, Fenyvesen, a háromemeletes, szép külsejű, erkélyes házak inkább üdülőre emlékeztetnek, sőt nagyon jók lesznek majd annak vagy vasutaslakásnak, amikor majd a század elköltözik. Ezek az európai »élvonalban« álló laktanyácskák, kavicsozott parkolóhelyeikkel, kis kertjükkel, jól felszerelt konyhájukkal ugyancsak az új típusú alakulatok közé tartoznak. És a katonák keresnek is. Kereseti szintjük — tekintettel a teljes ellátás, ruházat, szállás és miegyéb ellenértékének honvédségi számlára utalására — a 3—400 forintot éri el havonta, a zsoldon felül. Ezzel az összeggel a legtöbben »OTP elvtárs« közreműködésével gazdálkodnak: divat a takarékosság. Papp Jenő, akire otthon már menyasszonyjelölt is vár (felhatalmazott, hogy megírjam) — január óta több mint 700 forintot tett félre. ade in KPM, a hét öt napján. Ehhez jön egy hatórás katonai kiképzési nap. Nem unatkoznak. A szabad idejükben sem, amikor a nagyon kedvesen felszerelt, mindenféle társasjátékot és a legtermészetesebb módon televíziót is felszereléséhez soroló klubban ülnek a sakktábla, vagy állnak az asztali foci mellett. A honvédelmi bizottság, amelynek ülése tulajdonképpen Székesfehérvárott kezdődött, Polgárdiban, majd Fenyvesen folytat Kinőtt civilruhák Persze, vannak különleges költségek , és ezalatt nem a szabadnapok különkiadásait értem. Tavaly a Baján leszerelt vasútépítők nem tudtak belebújni a civilruhájukba. Két év alatt annyit vállasodott, erősödött az egész gárda, hogy kénytelenek voltak a félretett pénzből civilruhát venni. Ilyen az élet, pontosabban a katonaélet. Kemény munkával. Mert illúziókat senki sem táplálhat, itt dolgozni kell. Végzettsége: szakmunkásképző iskola Nézzük csak meg igazolványainkat. Egyetlen helyen sem láthatjuk, hogy a szakmunkásképző iskolai végzettséget is bejegyezték volna az okmányokba. Már többször szóvá tettük: ily módon is meg kell becsülni a képzett szakmunkást és teljes értékű iskolai végzettségnek kell tekinteni a szakmunkásképző iskolákat is. A legfrissebb hír szerint az illetékesek méltányolták ezt az igényt és a munkaügyi miniszter rendelete alapján mindazoknak, akik 1961. január 1 után fejezték be szakmunkásképző iskolai tanulmányaikat és nincs ennél magasabb végzettségük, ezt kell feltüntetni a hatósági bizonyítványokban és más okiratokban. A szakmunkás iskolai képzés szerves része oktatási rendszerünknek és mint a rendelet megállapítja, a tanulmányokat ily módon is el kell ismerni. Őszinte örömmel köszöntjük ezt az intézkedést, hiszen különösen fontosnak tartjuk, hogy a jövő és jelen szakmunkásai érezzék: az elméleti tudás és a gyakorlat egyformán fontos és elismert nálunk. (L v) NÓGRÁDI UTAKON Sanéa meg a dejtári gyerekek Dejtáron süt a nap. Az iskolásokat — befejezve a délutáni tanítást — más viszi sportkörre a testnevelő tanár, az új iskolaépület friss színei világítanak, a határban asszonybrigádok járják a zsendülő vetések között a növényápolásra szoruló földeket, egy nagy Dutra traktor ekéje nyomában tudós képpel ballag egy gólya és a kiforduló hantok közül sebészi precizitással emeli ki a csemegéket. Az óvodában csend van: alszik az aprónép. Palánkiné, az óvoda vezetője, az iskolaigazgatóhelyettes felesége, őrzi az álmukat és közben kimutatásokat készít. A lurkók ellátásáról van szó. Egerek és óvodások kávét és kenyeret reggeliztek. Gulyáslevest, mákoskalácsot — aki akart, akár négy szeletet is — ebédeltek és volt egy kis befőtt is. Most, ha felébrednek, kolbászos kenyeret kapnak. Ilyenfajta kérdéseket különben minden szociográfiai riportban fel szoktak adni óvónőknek, tanítónőknek, valamint azt is, kellőnek tartja-e a változást a község óvodásainak korábbi ellátásához képest, összehasonlító statisztika helyett talán mondjuk el, hogy a régi óvodácska, amelyben az akkor járó kevés gyerek is rejtélyes módon fért el, voltaképpen egy földes konyha volt, kevés korszerűséggel, és sok egérrel. A fiatal óvónő — aki mellesleg a végzettségét is most szerzi meg a munka mellett — nagyon hasonló állapotokra emlékezhet vissza gyerekkorából, holott Szügyön, ahol élt, megyeszékhely is volt igen régen. (Zárójelben jegyezzük meg: ez adalék Madách megyéjének amúgy is rebellis múltjából, volt idő ugyanis, a XVIII. század derekán, évtizedekkel Rákóczi veresége után, hogy a megye nemesei nem voltak hajlandók Gyarmaton ülésezni, mivel ott német ezred állomásozott, labanc.) De hát ez olyan régi múlt, és Dejtáron annyira jelen a jelen, ötvenöt gyerek jár az óvodába és egyetlenegy van, akinek nem mindig tökéletes a ruházata. Múltkor az illetőt kiállították a sarokba és a kis mackója tisztasági hiányait a kollektíva élesen megbírálta, mondván: »Ez mindig ilyen piszkosba’ van!« — Tegyük hozzá — fűzi az emlékhez az óvónő —, hogy Dejtár mindig rátarti volt a külsejére, amikor népviseletben járt, arra, amikor nylonban és miniben, akkor arra. »Hogy mit eszel, azt nem látják« — mondták régen. Ma már ezt sem kell mondani, mint az óvodai étlap is bizonyítja. Állványozók, krumplitermelők Miből él a falu? A környező mezőkön szorgoskodó asszonyok híresek aktivitásukról: már a tsz-szervezés hajnalán is ismerték munkás kezüket és új gondolataikat. Az is igaz, hogy a földek elsősorban mindig rájuk voltak bízva. Az 1900 lakosú falu férfiainak zöme mindig építőmunkás volt. (Megint a »skatulya nélküli megye« gondolata ugrik előtérbe, ez a paraszti község egyúttal építőmunkás-falu, ma a férfiak zöme állványozó, magasépítő, de azért van visszaáramlás is a tsz-be. És hogy az asszonyokat jól ösztönzi a tsz, azt a 10 órára jutó 62 forintos jövedelem beszédesen bizonyítja. Hogy emellett még mindig találni dejtárit — főleg krumplival — a Miklós téren, a Lehel piacon és Lágymányoson, az azt bizonyítja, hogy egy kis »túlóra« nem árt. Hát ebből gondtalan falu képe rajzolódnék ki, de Bacsa Ferenc tanácselnök azért tud hozzátenni problémát is. Például, hogy a pedagógusok lakáshiány miatt nem élnek itt, hanem jórészt autóbusszal járnak Dejtárra, ami kivonja őket a helyi társadalmi életből — és a »lámpásokat« ma sem nélkülözheti semmiféle falusi közösség. A másik, hogy rossz a vizük, csak a tsz hidroglóbusza ad igazán jót, a többit klórozni kell, sok még a vénséges vén gémeskút. A törpe vízmű ötmillióba kerülne, viszont a falu hitelkeretét lekötötték az új iskola építésére. A gyerekek ezekből a gondokból aligha tudnak valamit is. Bár a tájékozatlanságot nem lehet a szemükre vetni. Gólya, gólya, vaslapát... Úgy ismerik Ivanhoet, az Angyalt, természetesen a tv-készülékek jóvoltából, akárcsak egymást. Olyan kérdéseket tesznek fel négyéves korukban, hogy milyen magasan repülnek a rakéták — és ők újságolták az óvónéninek, hogy »meghalt az űrhajós bácsi«, amikor Gagarinról a szomorú hír érkezett. De azért éneklik a régi dalocskákat is. A minap az udvaron játszottak, amikor kiterjesztett szárnyával arra repült egy gólya. Máris hangzott a rigmus, kórusban: »Gólya, gólya, vaslapát, hozzál nekünk kisbabát!« Kiabált Kovács Hajnalka is, kék szemű pötty, szőke hajjal. De csak amíg az unokatestvére figyelmeztetően meg nem rántotta a szoknyácskáját: — Te ne kiabálj, nektek most hozott! Még valamit irodalmi ismereteikről. Van egy kis szürke hintaszamara az óvodának. Múltkor nagy kör állta körül és valamelyik ifjú nagy szakértelemmel bizonyította be, hogy ez a Sancho szamara. Don Quijote se idegen már Dejtáron. Baktai Ferenc A szakszervezet — az egészségügy fejlesztéséről Verseny — több dimenzióban :*Az életszínvonal emelése megköveteli,... az egészségügyi ellátás továbbfejlesztését is, a megnövekedett igényeknek megfelelően az egészségügy tudományos eredményeinek gyorsabb és hatékonyabb bevezetését ... A szakszervezetek javasolják, hogy a következő ötéves terv egyik fontos feladata legyen az egészségügy általános korszerűsítése, a megelőzés előtérbe állítása ... az ellátás további javítása . .. gyorsabb ütemben kel emelni a kórházak ágylétszámát, műszer- és gépellátását. . .*» (A magyar szakszervezetek XXL. kongresszusának határozatából.) »Többdimenziós« futóversenyhez hasonlította az egészségügy fejlesztési feladatait a főtitkár az orvos-egészségügyi szakszervezet minap megtartott, igen érdekes központi vezetőségi ülésén. »Versenyezünk tízezer méteren az évszázados lemaradás pótlásáért, 1500 méteren az ugrásszerűen megnövekedett igények kielégítéséért, százméteres távon pedig az orvostudomány fejlődésével, a minőségi követelményekkel futunk versenyt...« A hármas próbatétel önmagában sem lekicsinyleni való teljesítmény. Bizonyítják az kevesebb pénz A kórházak idei költségvetési előirányzata ugyanis általában alacsonyabb a tavalyinál. Jócskán elmarad a tavalyi tényszám, sőt az előirányzat mögött is. A csökkenés elsősorban a tanácsi intézményekre jellemző. Íme, néhány példa: az 1968. évi keret az 1967. évi felhasználáshoz viszonyítva: a fővárosi Jánoskórházban 90,9, a Bajcsy- Zsilinszky-kórházban 91, a Heim Polt-gyermekkórházban 92,6, a Somogy megyei kórházban 85,9, a Szolnok megyei kórházeredmények, amelyek méltatásával nem fukarkodott a központi vezetőség. A lendületet azonban — a hasonlatnál maradva — időnként fékezik a salakpálya hepehupái, és a rossz helyre emelt gátak. Ez utóbbi volt a tanácskozás témája. Tizenhárom kórház, illetve szanatórium felmérése alapján értékelték a betegellátás idei dologi feltételeit: a mögöttünk álló öt hónap tapasztalatai szerint ugyanis az egészségügyben sok nehézséget okoz a költségvetés csökkentése. A több feladat ban 92,9, az ózdi városi kórházban 89,3 százalék. A mínusz igen érzékenyen érinti az intézeteket, hiszen már a tavalyi kereteket is nagyon takarékosan szabták meg. A korábbi években a megszokott 6—7 százalékos növekedés amúgy is a felére esett vissza. Nem fogyatkoztak viszont a feladatok. Az igények — természetesen — nőnek, a minőségi fejlesztés követelményei szintén. A dologi kiadások rubrikájába tartozó fűtés, takarítás, élelmezés, műszerezés, gyógyszer stb., csupa olyan tétel,, amely egyrészt nélkülözhetetlen, másrészt az árak alakulásával, a haladással való lépéstartással egyre több pénzt kíván. Az igény korántsem légből kapott. Az egészségügyi intézmények technikai, dologiszínvonala még igen sok kívánnivalót hagy maga után. A kórházak többsége zsúfolt, az ágyfejlesztés — főként a felszabadulást követő 10—15 esztendőben elsősorban az intézetek falai közé szorítkozott. A betegek 50 százalékát hét ágyasnál na Az igények gyo Az ágyfejlesztés azonban még e zsúfoltság árán is nehezen képes fedezni az igényeket. Az ágykihasználás — főképpen a belgyógyászatokon —sokhelyütt eléri, sőt meg is haladja a 100 százalékot. Az átlagos ápolási idő pedig — ugyancsak a zsúfoltság, a sürgető igények hatására — csökken. Holott — egy-egy beteg esetében a kórházi ápolás megtoldása megrövidítené a táppénzes időt. Ami sok millió forintban realizálódnék a népgazdaság javára. Nyilvánvaló, hogy a zsúfoltság az igények ugrásszerű szaporodásának velejárója. Annak az örvendetes ténynek tulajdonítható, hogy a lakosság 97 százaléka, mint biztosított, igényt tart a díjtalan ellátásra. De éppen ez a tény határozza meg az egészségügyi ellátás helyét társadalmunkban, népgazdaságunkban,gyobb kórteremben gyógyítják. A régi kórházak és klinikák elhelyezési mutatói az új intézmények normatíváinak 50— 60 százalékát érik el. (A XII. kerületi Népi Ellenőrzési Bizottság Jánoskórházi vizsgálata például megállapította, hogy az egy ágyra jutó 6 négyzetméteres előírás szerint — adott időpontban —, a belosztályokon fekvő 491 helyett csak 318, a szülészeti 206 helyett 58, az elmeosztályi 149 helyett csak 26 beteget lehetett, illetve lett volna szabad elhelyezni tá rsabban nőnek Emellett egyéb tényezők is feltétlenül indokolják az egészségügyi költségvetés nagyobb arányú fejlesztését. Hiszen például az intézményhálózat bővítésével járó fenntartási költségek önmagukban is évi 3 százalékkal gyarapodnak. Az orvostudomány és a technika vívmányainak gyakorlatba ültetése ugyancsak anyagi eszközöket kíván. Azután: az életszínvonallal arányosan kell javulnia a betegek általános ellátásának. (Csupán zárójelben jegyezzük meg, hogy a sokat és joggal bírált kórházi élelmezés nívója is az anyagi-technikai feltételek függvénye.) Ide tartozik a néhány tért hódító betegség visszaszorítása — a baleseti sérültek, a szív-, elmebetegek gyógyítása —, ami szintén anyagi feltételekhez kötődik. Végül sok pénzt kíván a szocialista egészségügy alapelvének érvényesítése, a betegségmegelőzés is. A felsoroltak — a szakszervezet központi vezetőségének álláspontja szerint — a költségvetés évi 6—8 százalékos gyarapodását kívánják. De semmiképpen sem indok A reális szüksz Az egészségügyi ellátás helyzete tehát nem engedheti a csökkenést. Ellenkezőleg, az eddiginél merészebb fejlesztést diktálna. De nem indokolják a gazdaságosság sokat emlegetett szempontjai sem. Bár nyilvánvaló, hogy az egészségügy sem nyújtózkodhat tovább a takarójánál. És a gazdasági reform, a gazdálkodás tudományának elsajátítása rá nézve is kötelező. Csupán az a kérdés, hogy irreális keretek között elsajátítható-e? A reális szükségletek »alátervezése« nyilvánvaló irrealitás. És nem elég segítség a Pénzügyminisztériumnak a vitában elhangzott — ha úgy tetszik — felajánlása, hogy szükség esetén idén is adnak póthitelt. E nézet ugyanis ellentmond a gazdasági reform szabta feladatnak, a gazdálkodás helyes szempontjainak. A szakszervezet »költségvetési vitája« tehát nem a gazdasági mechanizmus bevezetéséből, hanem alkalmazásának következetlenségeiből adódott. Helyesen hangsúlyozták, hogy a gazdálkodás jogával felruházott intézmény akkor képes eleget tenni a várakozásnak, ha reális költségvetést kapkolják a költségvetés csökkenését. Az előirányzatnak a tavalyi tényszámok alá szorítása a dologi feltételek elégtelen volta, bizonytalanná teszi a gazdálkodást. A kórházak sok helyütt csak a pénzügyi fegyelem megszegése árán képesek kötelezettségeiknek eleget tenni, égletek szerint Egérút nélkül. A kilátásba helyezett póthitel nem gazdaságos, nem is ésszerű. Közömbösíti a megtakarítás, a takarékosság iránti érdekeltséget. Tervszerűtlenné, kapkodóvá, esetlegessé teszi a munkát. A gazdasági mechanizmus természetéből törvényszerűen következik tehát, hogy a megyei, járási, városi tanácsok élve a decentralizálás adta lehetőségekkel, bátrabban fejlesszék saját egészségügyi intézményeiket. (Örömmel nyugtatható, hogy az idén negyven esetben tűzték napirendre a tanácsok területük egészségügyi problémáit. A cél inkább az, hogy igyekezetükben az eddiginél több támogatást kapjanak a pénzügyi hatóságoktól. Ehhez elsősorban a szűk látókörű szemlélet emelte korlátokat kell ledönteni. Felismerni, hogy az egészségügy nem reszortfeladat. Hanem — ahogyan a magyar szakszervezetek XXI. kongresszusa megállapította — a nép életszínvonalának, létbiztonságának egyik fontos alkotóeleme. Ezért érdemes is, kell is versenyezni. Több dimenzióban! Lukács Mária