Népszava, 1968. november (96. évfolyam, 257–281. szám)

1968-11-21 / 273. szám

CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 21. A Nap­kel 6 óra 57 perckor, nyugszik 16 óra 2 perckor. A METEOROLÓGIAI INTÉZET JELENTI Várható időjárás csütörtök estig: időnként felszakadozó felhőzet, többfelé, elsősorban a keleti megyékben eső, ha­vas eső. Élénk, helyenként erős északi, északnyugati szél. A hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 2—7 fok között. A Duna Budapestnél 202 cm. Szeretettel köszöntjük névnapjukon OLIVÉR nevű kedves olvasóinkat. . . A nap kérdése:­­ — Ha Ibafán az 'A* új vendéglőnek Pipacsárda lesz a neve, a füstös levegőjű pesti eszpresszókat cigarettacsár­dáknak lehetne nevezni? Jó reggelt! Olvasom a Népszavában, hogy a vásárlók véleménye szerint a zsemle súlya néha nem üti meg a mértéket. Ezt azzal is lehet magya­rázni, hogy a szőke, szelíd zsemle nem olyan verekedés, hogy megüsse a mértéket, ta­lán az is megfordul abban a kerek, buksi zsemlefejben, hogy, ha megüti a mértéket, a mérték talán visszaüt, jobb a békesség, ki lát bele egy zsemlébe, hacsak ketté nem vágják, hogy szendvicset csi­náljanak belőle, a hetykébb zsemlék talán azt gondolják, hogy aki könnyűnek tartja őket, az vegyen ólmot, annak megvan a súlya, különben is, mit okvetetlenkedik a vásár­ló, mit bírálgatja a súlyomat, gondolhatja egy ideges zsem­le, én, a zsemle se bírálom az­t, mármint a vásárló sú­lyát, nem igazságos dolog ez, ha én, a zsemle, nem teszek megjegyzést a vásárló súlyá­ra, a vásárló se tegyen meg­jegyzést az én súlyomra, sze­rintem — ezt még mindig a zsemle mondja — súlyos be­csületsértés az az állítás, hogy nem vagyok elég sú­lyos, azt is mondhatnám, ha nem tudnék helyesen írni, hogy, ha hiányolják a súlyt, az engem súlyt, illetve sújt. Különben az volna a leg­jobb, ha a zsemle olyan hiú lenne, hogy ellenőrizné időn­ket a saját ............... nők­ súlyát, mint a B Buborékfigyelő szolgálat A vízi rendőrség rend­szeresen figyeli majd a Duna vizét, hogy a föld alatti robbantások követ­keztében jelentkeznek-e buborékok vagy kisebb hullámok a folyó tükrén. A víz felszínén megjelenő buborékok ugyanis előre jelzik, hol szökik az alag­útból a levegő.­­ Érdekes régészeti le­leteket — égett emberi és állati csontokat, kőedény­törmelékeket — forgattak ki az ekék az Orosháza határában levő Gyopáros­­fürdőn. A szakemberek megállapították, hogy szkíta kori hamvasztásos temetkezés nyomai kerül­tek napvilágra.­ ­ Tudományos szimpozion a közlekedés fejlesztéséről A Magyar Tudomá­nyos Akadémia műszaki­tudományos osztálya két­napos szimpoziont tart az Akadémia székházában. A bevezető előadást dr. Csa­nádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, a Magyar Tudományos Aka­démia levelező tagja tar­totta.­­ A multimilliomos gö­rög hajótulajdonos, Onas­­sis megnyerte egy jogi csetepaté első fordulóját. A kettős állampolgárságú Onassis ellen egy argen­tin kerületi ügyész ugyan­is feljelentést tett és kér­te a bíróságot, hogy fosz­­szák meg argentin állam­­polgárságától. A bíró el­utasította a kérést, mivel Onassis ügyvédei bebizo­nyították, hogy a görög nagytőkés a legutóbbi négy év alatt 55 alkalom­mal argentin útlevéllel utazott Görögországba.­­ Befejeződött Zala­egerszegen Zala megye legszebb műemléke, az 1730—1732 között épült barokk stílusú megyeháza felújítása. A nevezetes épület a reformkorban a magyar politikai élet egyik vidéki fellegvára volt.­ ­ 1500 kilométer vízlevezető csatorna A Borsodnádasdi Le­mezgyár részben az építő­ipar, részben a lakosság igényeinek jobb ellátásá­ra külön kis üzemet ren­dezett be vízlevezető csa­tornák készítésére. A sa­ját erőből kialakított mel­léküzem az idén kétszer annyi megrendelést ka­pott, mint tavaly: együt­tesen 1500 kilométernyi vízlevezető csatornát adott, illetve ad a piacnak.­­ A párizs—nizzai gyors­vonat szerdán, kora reg­gel Avignonhoz közeled­ve lassított, mert a sínen pályafenntartó munkák folytak. A lassítást fel­használva, két bandita, akik a vonaton tartóz­kodtak, kifosztott több utast, majd leugrott a vo­natról és eltűnt . ötven éve az Állatkert dolgozója Az Állat- és Növény­kert dolgozói a napokban ünnepelték Szabó Istvánt, aki ötven évvel ezelőtt, pontosabban 1918. október 27-én lépett az Állatkert szolgálatába. Ez alkalom­ból dr. Szederjei Ákos fő­igazgató a Magyar Nép­­köztársaság Miniszterta­nácsa által adományozott „Kiváló dolgozó” kitünte­tést, továbbá az 50 éves jubileumi jutalmat adta át az ünnepeltnek. Kíván­juk, hogy még éveken át teljék öröme a munkában, az állatok gondozásában. Gábor Zsuzsát, a ma­gyar származású holly­woodi filmszínésznőt, akit a mallorcai rendőrség csa­lás és hatósági közegek megsértése miatt őrizetbe vett, 2184 dollár óvadék ellenében szabadlábra he­lyezték. Egyidejűleg ígé­retet kellett tennie, hogy tárgyalásáig minden hó­nap 1-jén és 15-én szemé­lyesen jelentkezik Palma de Mallorca rendőrfőnö­kénél. Mint ismeretes, Gá­bor Zsuzsát a rendőrök egy Párizsba induló gép­ről szállították le. Szállo­dája panaszt tett ellene, hogy nem fizette ki 1140 dolláros számláját. A Gázszivárgásban ci­garettára gyújtott a Bu­dakeszi út 55—57. számú ház alagsorában Budai József 39 éves szerelő. A gyufa lángjától felrobbant a helyiségben összegyűlt gáz, s erős légnyomást és tüzet okozott. A helyiség­ben tartózkodó személyek, köztük Budai is, nyolc napon túl gyógyuló égési sérülést szenvedtek. A Fővárosi Bíróság Budait öthónapi szabadságvesz­tésre ítélte.­ ­ Az IL—62-es New Yorkban Moszkvából New York­ba érkezett az Aeroflot IL—62-es gépe a szovjet polgári repülésügyi mi­nisztérium és más szovjet állami és társadalmi szer­vek képviselőivel. A kül­döttséget a Kennedy re­pülőtéren Malik, a Szov­jetunió állandó ENSZ- képviselője fogadta. A Moszkva—New York lé­­giúton közlekedő gépek hetente egyszer járnak oda-vissza. ■ WHO-JELENTÉS AZ ÖNGYILKOSSÁGOKRÓL Felmérést tett közzé Genfben az Egészségügyi Világ­­szervezet (WHO) a világ iparilag fejlett országait sújtó ön­gyilkossági hullámról. A felmérés szerint nyolc ilyen or­szágban az öngyilkosság a szívbetegségek és a rák után a harmadik leggyakoribb halálok a 15 és a 45 éves korosztá­lyúak között. A Német Szövetségi Köztársaságon kívül e probléma Ausztriában, Svájcban, Kanadában, Dániában, Finnországban, Magyarországon és Svédországban vetődik fel a legélesebben.­­ Felmérte a megye vadállományát a Magyar Vadász Szövetség Veszp­rém megyei csoportja. Az adatok szerint mintegy 3400 őz, csaknem ezer vaddisznó és 900 szarvas él a bakonyi és a balaton­­felvidéki erdőkben. A vadállomány együttes ér­téke körülbelü 20 millió forint.­ ­ Gábor Zsazsa a mallorcai rendőrségen 1960. november 21 Csütörtöki mozaik­ ig EGY AGY­O­NEGYFÉJ­E MUNKA Az orvostudományban, a híradástechnikában és a gaz­dasági életben mindinkább nélkülözhetetlenné válik a kü­lönféle elektronikus készülék. Az Elektronikus Mérőkészülé­kek Gyára és a MIGÉRT közös kiállításon mintegy nyolc­van elektronikus készüléket mutatnak be a legújabbakból. Az érdeklődők november 20—20 között tekinthetik meg. Az orvosi készülékek közül kiemelkedő a Biocomb tranzisz­toros, ötcsatornás törpe EKG-műszer, amely minden, a szív­vel kapcsolatos biológiai megnyilvánulás észlelésére alkal­mas. A legújabb enkefalográf az agy diagnosztizálására szolgál. A híradástechnika céljait szolgálják a tv és rádió gyártásánál szükséges precíz elektromos műszerek. A gaz­dasági élet nélkülözhetetlen kelléke a Hunor asztali szá­mítógép fejlesztett változata, amely egy központi „agyból" négy különböző munkahelyen vehető igénybe, az ember számítóképességet sokszorosan meghaladó gyorsasággal. A berendezés egyszerre 15 jegyű számot tud kiadni.­­ Beköltöztek a lakók Szeged új lakónegyedé­nek, a Tarján-negyednek első házaiba. Velük együtt az év végéig több mint 350 család jut az új ne­gyedben otthonhoz.­­ Az Indiába utazott magyar küldöttség tagja­ként dr. Kádár László egyetemi tanár, a Ma­gyar Földrajzi Társaság elnöke is részt vesz a Nemzetközi Földrajzi Unió 22. kongresszusán. A deb­receni professzor Darje­­lingben megkoszorúzza Körösi Csom­a Sándornak, a kiváló magyar orienta­listának sírját, s a sír kö­rül hazai földből vitt diófacsemetéket ültet el. A Komszomolisták a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Szovjet komszomolis­ták 30 tagú csoportját lát­ják vendégül az I. kerü­leti Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanulói. A szovjet fiatalokat a gim­názium diákjai színes műsorral fogadták, majd elbeszélgettek iskolai él­ményeikről, egymást köl­csönösen foglalkoztató problémáikról.­­ Megkezdődtek a zár­számadás előkészületei Szolnok megye 125 ter­melőszövetkezetében. Sok helyütt máris megalakí­tották a szakbizottságo­kat, amelyek számba ve­szik a közös tulajdonban levő álló- és forgóeszkö­zöket. Az év végi szám­vetéskor kereken 5 mil­liárd forint értékű tsz-va­­gyonról készítenek leltárt. Dr. Lévárdy Ferenc nehézipari miniszter és dr. Szabó Kálmán, a Bu­dapesti Marx Károly Tu­dományegyetem rektora szerdán szocialista szer­ződést írt alá a Nehéz­ipari Minisztérium és az egyetem közötti együtt­működésre. A szerződés célja, hogy a miniszté­rium segítse a közgazda­ságtudományi egyetem oktatási és tudományos munkájának eredményes­ségét. VILLANÓFÉNY Szokatlan üzenetet közvetí­tett a postás a napokban Ócsai Józsefné budapesti ol­vasónk otthonába, már amennyire egyedülálló eset az, ha magának a postának szóló üzenetet is rejteget a levélboríték. Olvasónk fivére, a Szovjetunióban élő Lax Fe­renc, ugyanis 54 év közvetí­tését köszönte meg. Lax bá­csi az első világháború után talált új hazát, a Szovjet­uniót. A Moszkva környéki városkából küldözgette azóta a testvérekhez a leveleket. A pesti lakásba érkező postá­sok 54 év érdeklődését és sze­­retetét tolmácsolták, őket üd­vözölte, nekik köszönte a szorgalmas, pontos munkát, a távol élő hazánkfia, s kí­vánt a továbbiakban is jó egészséget, sok sikert. (1.) — Kairóban rövidesen megkezdik a földalatti vasút építését. Több sza­kaszban három vonal épül, ezek a főváros hat külső kerületét kötik­ ösz­­sze, és a Nílus jobb ol­dalán, a város központjá­ban keresztezik egymást. A metró terveinek elké­szítésében szovjet szakér­tők is köreműködnek. 1g JAVASLAT A FAGYLALTGYÁRTÁS FE­LTÉTELEINEK szigorításába Az Állami Kereskedelmi Felügyelőségen most összesí­tették annak a nagyszabású vizsgálatnak az eredményét, amelyet az AKF az Állami Közegészségügyi-Járványügyi Felügyelettel közösen tartott a nyáron. Az AKF azt java­solja az illetékes szerveknek, hogy a jövő szezonban csak azokon a helyeken engedélyezzék a fagylalt gyártását és értékesítését, amelyek mindenben megfelelnek a követel­ményeknek, s ahol a helyszíni termelés feltételei nincsenek meg, ott csak konzervfagylaltot vagy egyéb jeges készítmé­nyeket árusíthassanak. A Fürdő épül Nyíregyházán 11,5 millió forintos költséggel új tisztasági fürdő építését kezdték meg Nyíregyházán. A ter­vek szerint 1970 nyarán adják át rendeltetésének. 32 kád, egy nagyobb és egy kisebb medence áll majd a közönség rendel­kezésére. Negyvenfokos vizét termálkútból kapja.­­ Olcsó „C”-sínek gyár­tását kezdte meg a kősze­gi Műszaki Ktsz. Kitű­nően alkalmas a falon kí­vüli vezetékek szerelésé­nél eddig használt drága acélcsövek helyettesítésé­re. Az új gyártmány iránt különösen az építőipar ta­núsít nagy érdeklődést.­ ­ Nemzetközi borverseny Budapesten a jövő évben A VI. budapesti nem­zetközi borverseny szer­vező bizottsága elhatároz­ta, hogy jövő év szeptem­berében rendezik meg a nemzetközi borversenyt. Még az idén kétezer kül­földi céget kérnek fel a részvételre, elsősorban azokat, amelyek az im­már hagyományossá vált budapesti „borolimpiára” eddig is elküldték legjobb boraik mintáit. — PÁRIZSBA UTA­ZOTT Déry Tibor, Illyés Gyula és Nagy László. A magyar—francia kulturá­lis munkaterv alapján két hetet töltenek Fran­ciaországban. NÉPSZAVA HEHIT­IK HATVANY ISTVÁN matematikus és fizikus, a debreceni főiskola Európa­­hírű tanára, a felvilágoso­dás nagy harcosa, 250 esz­tendeje született. G. TISSANDIER francia természettudós, lég­hajós, a repülés egyik út­törője születésének 125. év­fordulója. LEWIS HENRY MORGAN amerikai néprajztudós és régész, az ótársadalom tör­ténetének világhírű kuta­tója 154. éve született. SIMON MARCSA színművésznő születéséne­k6. évfordulója. MEZŐ FERENC sporttörténetíró, irodaian történész, a Nemzetkö Olimpiai Bizottság volt tag­ja 7 esztendeje halt meg. KISFALUDY KÁROLY költő, a romantikus­­ gyar költészet megalapít­ó­ja halálának 130. évforduló Feladótól a címzettig: 126,8 perc Üzembe helyezték a központi távírda új géptermét A Központi Távíró Hi­vatal új géptermét szer­da délután­­ helyezték üzembe. — Ez az esemény lé­nyegében az 1964-ben el­kezdett négyéves prog­ram megvalósulását je­lenti — mondja Bakos Elemér, a Központi Táv­író Hivatal vezetője. — Az országban feladott 10 millió távirat nagy több­ségét gépekkel továbbít­juk. A legforgalmasabb vonalakon sikerült meg­szüntetnünk azt, hogy ál­lomásról állomásra ját­szották át a szöveget. A hálózatot tovább bővítjük, s most már a kisebb for­galmú postahivatalok ke­rülnek sorra. 1960-ban át­lagosan 180 perc alatt ju­tott el egy-egy távirat a feladótól a címzettig, leg­újabb méréseink szerint most 126,8 perc alatt (m­­t) Szélesedik a vaskohászati termékek cseréje Az Intermetall Vas­­kohászati Együttműködési Szervezetben részt vevő hat ország, továbbá a jugoszláv kohászati üze­mek egyesülésének kép­viselői tárgyalásokat foly­tattak Budapesten a vas­­kohászati termékek köl­csönös szállításáról. A szerdán véget ért tanács­kozáson megállapodtak, hogy a rendes kereskedel­mi forgalmon kívül a jövő év első negyedében 159 000 tonna kohászati terméket cserélnek. Ma­gyarország elsősorban öt­vözött acélokat és bugá­kat vásárol, közép- és fi­nomsori hengereltárukért. Megállapodtak abban is, hogy fokozzák az értéke­sebb kohászati másodter­mékek, a többi között a csavarok, sodronyok, drót­kötelek és dróthálók köl­csönös szállítását. (MTI) Amerikaiak a Pedagógusok Szakszervezetében Az összehasonlító neve­léstudománnyal foglalko­zó társaság egyesült álla­mokbeli, 106 fős, tanárok­ból, professzorokból álló tanulmányi csoportja szer­dán ellátogatott a Peda­gógusok Szakszervezeté­nek székházába, ahol Pé­ter Ernő főtitkár előadást tartott részükre a magyar oktatási rendszerről, a szakszervezet tevékenysé­géről és válaszolt kérdé­seikre.­­ A debreceni egyetem tudományos munkatársai­nak nyolctagú küldöttsé­ge érkezett Lublinba dr. Rapcsák András rektor vezetésével. A debreceni egyetem és a lublini Sklo­­dowska Egyetem között 12 év óta áll fenn tudomá­nyos együttműködés. " Tudnivalók a kapukulcsról Egyik fővárosi olvasónk szóvá tette, hogy sem a lázfelügyelő, sem a lakó­­bizottság elnöke nem já­ult hozzá állandó kapu­­kulcshasználati kérésé­hez. Erre pedig nagy­züksége lenne, mert vál­tott műszakban dolgozik. Olvasónk panaszával kapcsolatban az illetékes kerületi ingatlankezelő vállalattól kértünk tájé­koztatást. A válasz sze­rint a szóban levő lakás főbérlője korábban már kapott kapukulcsot, de azt & CIOXEIEI­ZSEMENYEI Horloogijn Damdinnak, a Mongol Népköztársaság legfelsőbb bírósága elnö­kének vezetésével szer­dán mongol igazságügyi küldöttség érkezett ha­zánkba. Ugyancsak megérkezett Budapestre D. Csimid­­dorzs külügyminiszter­helyettes vezetésével a mongol külügyminiszté­rium delegációja. Szerdán Budapestre ér­kezett Frantisek Barbi­­rek, a szlovák tervbizott­ság elnöke, hogy a két ország gazdasági együtt­működéséről tárgyaljon az Országos Tervhivatal vezetőivel. Angyalföld halottal Elhunyt Bayer Lajos és Holub Alajos, mindket­ten a párt és a munkás­­mozgalom régi angyal­földi harcosai, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend kitüntetettjei. Bayer La­jos hamvasztás előtti bú­csúztatása szombaton 11 órakor lesz az újpesti Me­gyeri-temetőben, Holub Alajos búcsúztatásáról később intézkednek. TALLÓZÁS LEVELEK KÖZÖTT Magnetofon és kezelési utasítás Régi vágyát váltotta va­lóra M. J. tolnai olvasónk, amikor a helyi iparcikk­­üzletben­ egy csehszlovák gyártmányú TESLA mag­netofont vásárolt. Megle­petésére azonban a mik­rofont külön 250 forintért kellett megvásárolnia hoz­zá. Leveléhez mellékelte a magyar nyelvű haszná­lati utasítást is, amelyben a többi között az olvasha­tó, hogy a készülék tarto­zéka a mikrofon is, amit a magnetofon árába be­számítanak. Panaszának kivizsgálá­sára a Belkereskedelmi Minisztérium illetékeseit „Városunkban nemrégi­ben egy korszerű ABC- áruházat nyitottak — ír­ja Mezőtúrról Nagy Lajos olvasónk. — Az önkiszol­gáló módszerrel azonban túlzásba estek: nemcsak a csomagolt árut, hanem a kenyeret, péksüteményt is a vásárlónak kell kiválo­gatnia a pultról. Ez pedig egészségügyi szempontból erősen kifogásolható.” A panasz kivizsgálása­F. S., XI. kerületi olva­sónk többek kérését tol­mácsolta: leveléből meg­tudtuk, hogy a környék­belieknek eddig az Építő­ipari Szolgáltató Vállalat biztosított előfizetéses közétkeztetési lehetőséget. Ezt a szolgáltatást főként a környék nyugdíjasai, ki­sebb jövedelmű, egyedül­álló lakói vették igénybe. Éppen ezért nagy gondot okoz nekik, hogy az étke­zési lehetőséget a vállalat megszüntette. Kérésünkre a XI. kerü­leti tanács kereskedelmi osztálya foglalkozott a problémával. Tárgyaltak a kértük fel. Válaszukban arról tájékoztattak, hogy a Csehszlovákiában nyom­tatott magyar szövegű ke­zelési­ utasítás pontatlan megfogalmazású. Ez, saj­nos, sok reklamációra, fél­reértésre ad alkalmat. Érintkezésbe léptek az il­letékes külkereskedelmi vállalattal és kérték, hogy a jövőben a magnetofon csomagolódobozán tüntes­sék fel azokat a tényle­ges tasztázékokat, amelyek a készülék árában is sze­repelnek. A használati utasítást pedig megfele­lően korrigálják.­nak eredményéről a me­zőtúri járási közegészség­ügyi felügyelőségtől kap­tunk tájékoztatást. Meg­állapították, hogy a beje­lentés indokolt. Elrendel­ték, hogy a kenyérárusító polchoz bolti elárusítót állítsanak, és csak ő szol­gálhatja ki a kenyeret. A péksütemények árusítása plexiüveg tölcsérből tör­ténik, egy süteményfogó „szerszám” segítségével. szolgáltató vállalat illeté­keseivel. Miután tisztáz­ták, hogy a vállalat a jö­vőben — konyhakapacitá­suk nem képes többre — csak saját dolgozóinak, il­letve az építőipari dolgo­zóknak, nyugdíjasoknak tud előfizetéses étkezést biztosítani, a kereskedel­mi osztály a Dél-Pesti Vendéglátóipari Vállalat­tal állapodott meg, így a Villányi úti Kaffka Mar­git Gimnáziumban műkö­dő üzemi konyhájuk kész­séggel áll rendelkezésére azoknak, akik továbbra is közétkeztetésre kívánnak befizetni. — a házfelügyelő és a la­kóbizottsági elnök állítá­sa szerint — több ízben is odaadta idegeneknek. A­z 1965. (III. 21.) ÉM. sz. rendelet szerint a kapu­­kulcshasználatot a ház­­kezelőség vezetője vagy annak képviselője azon­nal megvonhatja a bérlő­től, ha tudomására jut, hogy kapuzárás után az illető más, idegen sze­mélyt a házból ki- vagy beenged. Az ócsai úttörők kérése Az ócsai úttörőcsapat titkárától hírt kaptunk ar­ról, hogy csapatuk a For­radalom lángjai című mozgalom jegyében kuta­tómunkát végez. A kuta­tást szó szerint kell érte­ni, mert a lelkes kis út­törők lelkiismeretesen, fá­radtságot nem ismerve jár­ják a falu házait, padlá­sait. Munkájukat a közeli hetekben siker koronázta. Éppen iskolájuk padlásán találtak egy 1919. július 20-i Népszavát, ráírva Treba István neve, köz­vetlen mellette pedig egy vöröskatona-sapkát. Fel­tételezik, hogy a sapka is, meg az újság is Treba Istváné lehetett. Szeretné­nek erről megbizonyosod­ni, ezért arra kérik Treba Istvánt vagy hozzátarto­zóit, hogy adjanak élet­jelt magukról. Címük: „Halászy Károly” Úttörő­csapat, Ócsa, Szabadság tér 5. Példamutató véradók A Lenin Kohászati Mű­vek nagyüzemi vöröske­reszt-titkára levelében a diósgyőri kohászoknak mond köszönetet. A nagy­üzem kollektívája ismét bizonyságot tett, hogy nemcsak a munkában pél­damutatók, hanem akkor is lehet rájuk számítani, ha önzetlen segítségnyúj­tásról van szó. A néhány hete megtartott térítés nélküli véradáskor is bi­zonyították ezt, amikor 1054 liter vért adtak rá­szoruló embertársaik éle­tének megmentéséhez. (M. A mezőtúri ABC)ár­uházról A tanács intézkedett

Next