Népszava, 1968. december (96. évfolyam, 282–306. szám)
1968-12-01 / 282. szám
Idealizált „érvényesülési” lehetőség Vita az érdekvédelem ifjúsági vonatkozásairól Zavart okoz néhol, hogy a KISZ az utóbbi időben erőteljesen hangsúlyozza érdekvédelmi funkcióját Különösen napjainkban, az 1969—1970. évekre szóló kollektív szerződés megkötését előkészítő viták után gyakori a zsörtölődés: kivel szemben, kinek a rá- Gondolatébresz A gondolatébresztő tanulmány egyértelműen leszögezi: a szakszervezetek nélkül nem valósítható meg az ifjúság érdekvédelme. Nemcsak azért, mert a szakszervezet az összes dolgozó érdekeit képviseli, mert nagyobb a beleszólása az üzem dolgaiba, hanem azért sem, mert a különböző nemzedékek együttműködnek benne. A fiatalok érdekeinek jogossága, sorrendje nagyobb biztonsággal állapítható meg és illeszthető be az össztársadalmi érdekbe a különböző generációk együttes nézőpontjából. A szándék tisztaságát a KISZ központi bizottsága és a SZOT közös határozatai is példázzák, melyek azt bizonyítják: az ifjúsági szövetségnek nincs olyan törekvése, hogy kiragadja a fiatalokat a szakszervezetek szárnyai A pályakezdő fi ú tulajdonképpen ez késztetett írásra bennünket. Kovács Judit ugyanis olyan rosszalló példákat sorakoztat fel „az üzemi érdekvédelem területéről", melyek nem mindenben számolnak az új gazdasági mechanizmus teremtette körülményekkel. „Arra már van lehetőség, hogyha közepes, vagy annál jobb a tanulmányi eredménye, a szakmunkásvizsga előtti félévben ne ösztöndíjat kapjon, hanem munkabért. De bére nemcsak munkája minőségétől függ, hanem attól is, hogy van-e az üzemnek erre pénze és hogy a szakmában az adott helyen a kereslet nagyobb-e, vagy a kínálat. Így egy nagy gyár üzemében a pályakezdő ifjúmunkás nem kap emelést, a másikban 50 fillért kap, a harmadikban pedig 1 forintot. De aki — bár jeles tanuló volt — még mindig a minimumot keresi, és már lakásgondjai is vannak, az nehezen fogadja el a magyarázatot a bérhelyzetről” — említi többek között. Laikusan gondolkozva, a „magyarázatot” természetesen nehéz elfogadni. Így senki sem veszi és veheti rossz néven a hátrányosan érintett ifjúmunkástól, hogy szubjektíve méltatlankodik miatta. Az ifjúság érdekeinek védelmezői azonban nem gondolkozhatnak tetszik, nem tetszik alapon. Az új mechanizmus egyik alapelve, hogy a jobban dolgozó vállalati kollektíva — bérben, nyereségrészesedésben, szociális és kulturális ellátásban — az átlagosnál többet biztosíthat önmagának. A példánál maradva, ez azt jelenti, hogy az egyik vállalat 1968-ban mindössze egyszázalékos évközbeni béremelést adhatott eredményei alapján a dolgozóknak, míg a másik a felső határként előírt négy százalékot fizetett. Fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. A „probléma” tehát nem sajátosan ifjúsági. Az új mechanizmus olyan lehetőséget teremtett, hogy — mondjuk — a jól dolgozó üzem esztergályosának bé A nehéz - és a segédmunk a A fiatal segédmunkásoknál gyakori, hogy egy bizonyos idő eltelte után elkeserednek, hogy nincs szakmájuk. Legalább betanított munkásként géphez juthatnának!... Egyik vására akarják érvényesíteni a fiatalok érdekeit? A gyakran „féltékenységből” fakadó zsörtölődés félreértéseken alapul. E félreértések tisztázásához nyújt segítséget Kovács Judit tanulmánya „Az üzemi és a tsz-ifjúság érdekvédelméről” (Társadalmi Szemle 5. sz.). szó tanulmány alól, nincs olyan követelése, hogy parcellázzák fel a klasszikus érdekvédelmi feladatokat, s egy részüket adják át neki. Célja inkább az, hogy ráirányítsa az érdekvédelem ifjúsági vonatkozásaira, a fiatalok sajátos szükségleteire a szakszervezetek figyelmét. A hivatalos álláspontot is kifejező „célkitűzést” messzemenően támogatjuk. A fiatalok valós gondjainak lekicsinylése, figyelmen kívül hagyása felmérhetetlen erkölcsi és politikai károkat okozna. Ezért a szakszervezet, a KISZ és a gazdasági vezetés viszonya nem csupán szervezeti, hatásköri kérdés, mint ahogyan azt Kovács Judit is hangsúlyozza. A lényeg az együttműködés tartalmasságán van. A hétköznapok gyakorlatában persze nem ilyen egyszerű a dolog, utasok bérezésé re és nyereségrészesedése nagyobb, mint a rosszul gazdálkodó üzemben dolgozó szaktársáé. És itt előfordul olyan fonáknak tetsző helyzet is, hogy a jól dolgozó üzem fiatal esztergályosa többet keres a kevésbé jól dolgozó üzem „öreg” esztergályosánál. Igazságtalan ez? Ha belátjuk, hogy a gazdasági tevékenység nem csupán termelést, de eladást is jelent, semmiképpen sem az. Az új mechanizmus viszonyai között nem általában a munka, hanem a társadalmilag hasznos, a nagyobb eredményt hozó munka biztosíthat magasabb jövedelmet. A munka ilyen értelmű hasznossága végső soron a bel- és a külföldi piacon kerül mérlegre, s minden előzetes jó szándék ellenére ott dől el, hogy az egyik vállalati kollektíva mennyivel dolgozott jobban, illetve rosszabbul, mint a másik. Az egyéni jövedelmek mindenkori nagysága, a béremelés lehetősége tehát most már nem csupán a termelés mennyiségétől, az egyén felkészültségétől és szaktudásától függ. Ha a vevők és a felhasználók piaca egyformán hasznosnak, egyenlő értékűnek ismeri el a különböző vállalatok termékeit, akkor feltehetően egyenlő lesz az értük fizethető bér is. S nem fordulhat elő, hogy „egy nagy gyár egyik üzemében a pályakezdő ifjúmunkás nem kap emelést, a másikban 50 fillért kap, a harmadikban pedig 1 forintot”. A feltételezés persze meglehetősen elvont. Egészen biztos, hogy a szóban levő különbségtétel a jövőben még inkább általános lesz. S ezt csak örömmel üdvözölhetjük. Sajnos, a termelést és a teljesítményt eddig legtöbbször csak a mennyiségi oldalról vizsgáltuk, értékeltük. A megrendelői kívánságokhoz, igényekhez rugalmasan alkalmazkodó, valamint a nehezen értékesíthető, vagy éppen eladhatatlan termékeket előállító vállalati kollektívák jövedelmében alig volt eltérés. isti munkaások kesergése vállalatunk hirdetésében — amelyben segédmunkásokat keresett — megígérte, hogy biztosítja számukra a továbbtanulást. Ezt a gazdasági mechanizmus szellemében tette. A KISZnek pedig politikai szempontból is támogatni kell a fiatalokat abban, hogy elvégezzék az általános iskolát, majd gépmunkások, és idővel szakmunkások lehessenek” — érvel a továbbiakban Kovács Judit. S érvelése általánosságban most is elfogadható. Konkrétan vizsgálva a dolgot, azonban akad néhány fenntartásunk. Elhisszük ugyan, hogy a szóban levő vállalat a gazdasági mechanizmus szellemében tett ígéretet jövendő segédmunkásainak hirdetésében. A példát viszont csak bizonyos feltételek ismeretében népszerűsítenénk. Így kötve hisszük, a „gazdasági mechanizmus szelleme” megkívánná, hogy a jelenlegi Mindenkinek joga de a lehetősége „Sok fiatal szakmunkás jár technikumba. Visszatérő sérelmük, hogy nem kapnak egyműszakos beosztást, a nagy hajrák idején olykor lealkudják tanulmányi szabadságukat, és a technikum elvégzése után sem változik beosztásuk és keresetük. Több üzemben nem támogatják eléggé a fiatal szakmunkások törekvését, hogy tanulás révén technikusi munkakörbe kerüljenek, előlépjenek” — példálódzik a továbbiakban. S felületesen nézve, ismét úgy látszik, hogy jogos sérelmeket emleget. A tanuláshoz, az önképzéshez mindenkinek joga van. Ez viszont nem azt jelenti, hogy korlátlan a lehetőség. Az első probléma ott jelentkezik, hogy a technikumok, főiskolák, egyetemek legtöbbjében jóval több a jelentkező, mint a férőhely. Másodszor, a vállalatnak sem kötelessége a kérelmek mindegyikét támogatni. Helyi viszonylatban is értelmetlen dolog lenne a jövőbeni szakember-igényt messze meghaladó „iskoláztatás”. Néhány szakmában máris telítettség tapasztalható, s minden bizonnyal erre vezethető vissza, hogy egyeseknek „... a technikum elvégzése után sem változik a beosztásuk ...” A „nagylelkűség” tehát visszaüthet. A vállalat szakember-utánpótlását a távlati gyártmány- és gyártásfejlesztési tervekhez igazítva szabad biztosítani. A szakszervezetek részvételével működő oktatási bizottságok ilyen értelemben dolgoznak. Az iskolai felvételi lapokat is csak akkor írják alá, ha a választott szakma helyileg kamatoztatható. Ez eltér a korábbi szokásoktól. Ám r ■ — , ............... ■ ■ fiatal segédmunkások mindegyike gépmunkás, idővel szakmunkás lehessen. Ezt egyébként a későbbiekben Kovács Judit is cáfolja, amikor úgy fogalmaz „... ahol lehet, gépek végezzék a nehéz testi munkát”. így már másként fest a helyzet Ahol lehet, persze, hogy gépekkel kell végeztetni a nehéz testi munkát. Sajnos, jelenleg még nagyon sok helyen nem lehet, így a fiatal (és idősebb) segédmunkások jelentős részét még jó darabig nem képezhetjük át gépmunkásokká, majd szakmunkásokká. Még akkor sem, ha „... bizonyos idő eltelte után elkeserednek azért...” van a tanuláshoz, a korlátozottak az új mechanizmusban végső soron a vállalati kollektíva viseli az „iskolásoknak” járó kedvezmények (tanulmányi szabadság, ösztöndíj, segély stb.) költségeit ✓ ' 1 ' 111 — ' ............. „A KISZ-szervezeteknek ... ki kell kerülniük néhány buktatót. Nem lehetnek a követelődzések szószólói, csak azért, mert azokat a fiatalok támasztották. Nem helyes, ha csupán az igényeket látják, de nem mérlegelik a lehetőségeket" — tanácsolja Kovács Judit. Ám az elvileg kifogástalan tanulmány „példatárával”, sajnos, negatív értelemben aláhúzza ennek fontosságát Az üzemekben — mint már említettük — konkrétan folyik a jó szándékú útkeresés. A szakszervezeti bizottságoknak és a gazdasági vezetésnek viszont éppen az okoz jó néhány helyen gondot hogy a fiatalok nem mindig mérlegelik a lehetőségeket. S mindezt — Kovács Judit kézikönyvként forgatott tanulmányához kapcsolódva, — csupán azért tesszük szóvá, mert az 1969— 1970. évekre szóló kollektív szerződések előkészítő munkálatait ilyen vonatkozásokban is helyes irányban szeretnénk befolyásolni. Macsári Károly 2 19** december 1 WfIPSZAVA Egy idős termelőszövetkezeti nyugdíjas ügyében fordultak hozzánk segítségért levélíróink. Tizenheten írták alá a levelet, amelyben a most hetvennégy éves, egy nagyobb községben lakó, nehéz sorsú férfi nem mindennapi életéről adnak számot. A szóban levő nyugdíjas negyvenöt évig élt feleségével boldog és zavartalan körülmények között, öt évvel ezelőtt a feleség elhunyt és az egyedül maradt férj ismét megnősült, mert így akarta biztosítani öreg napjait, mivel sem gyermeke, sem közeli hozzátartozója nem volt, akire számíthatott volna. Becsületes munkájával az idők folyamán sikerült annyi pénzt megtakarítania, hogy házat vegyen. Szerény nyugdíjából viszonylag nyugodtan teltek napjai, mindaddig, míg ismét meg nem nősült. Ekkor szakadt rá a pokol, amiről a levél aláírói megdöbbentő jelzőkkel tarkított sorai adnak számot. „Az idős bácsi új felesége mind kevesebbet törődött férjével, az utóbbi időben már nem is főzött neki. Ha olykor mégis rászánta magát arra, hogy meleg ételt tegyen az asztalra, az jóformán ehetetlen volt.” Erről meggyőződtek a szomszédok és a levél írói is. Közülük többen naponta felváltva főztek az idős embernek, akinek ereje lassan fogyott a rossz és hiányos táplálkozás miatt. A jóval fiatalabb feleség nem egy alkalommal tettleg is bántalmazta őt, sőt, még konyhakéssel is rátámadt férjére. Elképzelhető, hogy mit érzett a hosszú évtizedek boldog házasélete után ilyen asszony mellett az öreg nyugdíjas. Tehetetlenségében csak a szomszédoknak panaszolhatta el bánatát és keserűségét. Tőlük kért segítséget roppant bánata enyhítése és gondjainak megoldása érdekében. Ezért kérték segítségünket levélíróink, s ugyanakkor azt a véleményüket is közölték velünk, hogy szerintük az asszony a ház megkaparintását tűzte ki célul. Mondvacsinált indokokkal gyakran indít bíróságon pereket férje ellen, csak azért, hogy ezzel is siettesse sötét elgondolásainak megvalósítását. „Védencünk már annyira kimerült idegileg és fizikailag a sok meghurcoltatástól, hogy félő: nem húzza sokáig.” A sürgős intézkedést kérő sorainkra az illetékes tanács igazgatási csoportjának vezetőjétől kaptunk választ. Ebből megtudtuk, hogy a levélben foglaltak megfelelnek a valóságnak. Az igazgatási csoport vezetője a helyszínen beszélt az idős emberrel és feleségével, de meghallgatta a szomszédokat, illetve a levél aláíróit is. Fény derült arra is, hogy az „új” feleség valóban a fél házrész megszerzésére törekszik. Az a véleménye az egész ügyről, hogy ez csak rá tartozik, s különben is a bíróság majd meghozza az ítéletet. Azóta ugyan már elvált idős férjétől, azonban bent maradt a lakásban, illetve a házban, s legfőbb tevékenysége a bírósági beadványok szerkesztése, illetve azok benyújtása. Való vagy vélt igazsága bizonyítására utcányi tanút nevez meg, azok megkérdezése nélkül. Megtudtuk továbbá, hogy a fentiekkel kapcsolatban eddig huszonkilenc járás-, illetve megyei bírósági tárgyalás volt. „A feleség szegénységi alapon, költségmentesen indítja, illetve kezdeményezi a pereket, mivel havi ötven forint (!?) jövedelemmel rendelkezik, ami hivatalosan is kimutatható.” Az idézett hivatalos sorok híven érzékeltetik, milyen indokolt volt levélíróink minden megjegyzése, jelzője. S ha ehhez hozzávesszük, hogy ez az asszony számításból ment férjhez a nyugdíjas emberhez, akkor már kész is a megfelelő gyorsfénykép jelleméről és magatartásáról. S még hátravan a legnehezebb: a panasz elintézése olyan megnyugtató formában, hogy mind az idős nyugdíjas, mind pedig az utca lakói elégtételt kapjanak. Reméljük, hogy az illetékes szervek ehhez is segítséget nyújtanak. Bár ez nem ígérkezik könnyű feladatnak... Samarjai Tibor Heti postánkból GONOSZOK A szabadszájú „Nem minden, ami szabad, tisztességes is.” (Vergilius) Apróság volt ami nyíltan felszínre buktatta az ellenszenvüket A kövérkés, nagyhangú férfit sohasem szerették, de a tűrő és békességet akaró emberek közönyével tudomásul vették, hogy közöttük dolgozik. Mindig pontosan érkezett a rajzterembe, meggyújtotta a táblája felett függő külön villanyt, kezet mosott, aztán vigyorogva körbejárta az asztalokat. Vagy tizenöten dolgoztak a táncterem nagyságú helyiségben, s a nagyhangúnak speciális módszerei voltak ehhez a reggeli körsétához. Az idősödő, egyedül élő lányhoz lépve hangos szexuálpatológiai fejtegetésbe kezdett, röpködtek a nyomdafestéket igencsak nehezen tűrő kifejezések — persze, gyengéd érdeklődésnek álcázva — míg a lány vérvörösre válva ki nem ment valamilyen ürüggyel a teremből. Akkor a legidősebb kollégát vette célba. Jól tudta róla, hogy gyengéje az öreg, nyolcvan felé tartó édesanyja, megállt az asztala mellett s mintegy dühbe lovalvá magát — legalábbis mindig ilyen látszatot koholt — elkezdett káromkodni. Mint hajdanán a kocsisok« hosszan, cifrázva, rendkívül közönséges és vissz»taszító kifejezésekkel. Az öreg sose szólt rá, hallgatott és kínlódott, válaszolni, leinteni félt, mert a tervezőintézetben sok pártfogója volt a szabadszájúnak; furcsa módon sokan összekeverték a mosdatlan kiszólásait az őszinte, nyílt beszéddel. A kis szőke leány adminisztrátornak lépett be, éppen hogy elvégezte a gimnáziumot. A szabadszájú szabadságon volt, két nap múlva tért vissza s nagy örömmel szemrevételezte az új szerzeményt. Ebédszünetben mellé is telepedett az asztalnál és két perc múlva ott tartott, hogy elkezdte a lányt oktatni — a férfiakról. Hogy milyen szavakkal — azt nem lehet írásban visszaadni. A lány először csodálkozott. Intettek a szabadszájúnak, hagyja abba, de nagyon tetszett neki a móka, derűsen folytatta. Már a zoológiában közismert kifejezésekre tért át, amikor a lány hirtelen mozdulattal ráöntötte a maradék paradicsomlevest. Vagy húszan ülték körül az asztalt. Annyit hallottak még a lány elfúló szavaiból, hogy „ez hivatal? ez munkahely?" — kiszáguldott az ebédlőből, a szabadszájú bámult, majd jót nevetett s folytatta, ahol abbahagyta. Délután megkapta az — első — főnöki figyelmeztetőt. Négyévi trágár, sértő, durva beszédmód után végre egyszer. A szabadszájú rendkívül felháborodott. „Mert az ember egy kicsit fesztelenebb, nyíltabb szavú?” — kérdezgette atortútfélen. Először fordult elő, hogy néhányan nem neki adtak igazat. „Talán bizony gyermekmegőrzőben dolgozom?” — sértődött meg. Nem, ő egészen mindennapi munkahelyen tevékenykedik, emberek között. Olyan emberek között, akik immár visszataszítóan ellenszenvesnek találták leírhatatlan kifejezéseit s nem láttak benne jópofaságot sem többé. Hogy ezt a szemébe mondták-e — más kérdés. Az ilyen ember nehéz ellenfél. Félnek a nyelvétől, a gonoszságától, annál is inkább, mert nemegyszer a nyíltszívűség, szókimondás köntösébe rejtőzik. Várkonyi Margit Munkásarcol A tisztít AJTAJÁN piros betűkkel: „Vigyázat, tűzveszély!” Bent, az asztalán fehér, átlátszó folyadékkal öt kis üveg. A címkéken: benzin, hypo, aceton, express, triklóretilén. Mesterségének eszközei: Az ablakot télennyáron nyitva tartja, precíz, pontos ember, az elővigyázatossági szabályokat az előírásosnál is körültekintőbben megtartja. Csicsely János megforgatja a gondosan ledugaszolt üvegcséket: — Az aceton kábít, a triklóretilén meg az idegekre hat károsan, ha belélegzik — mondja. Bekapcsolja az asztalába épített elszívógépet s csak aztán nyitja ki az üvegeket, mindig csak azt az egyet, amelyikre éppen szüksége van. Most éppen az acetonosat Az aceton veszi ki legjobban a kék festéket a zakóból. Akkor került a folt a 5fakóra, mikor az árat pecsételték az ujjra fűzött cédulára. k ómester MILLIÓS FORGALMÚ gyár százféle munkafolyamata között ez a feladat Csicsely Jánosé. Munkájának nincsenek látványos eredményei, beleolvadnak a szalag törvényei szerint az előtte, utána dolgozókéba. Nevét ezért nem is igen ismerik, se tőle följebb, se lejjebb az üzemben, de ott, ahol dolgozik, nélkülözhetetlen. — Mire a szalag végéről a meóba kerülnek a férfiöltönyök, hol a zsebek táján, hol a nyaknál, hol a háton egy kis por, egy kis gépolaj, festék szemcsézik be az anyagot — magyarázza a mester. — A meóban fehér krétával jelölik meg nekem ezeket a helyeket. A tisztításhoz ugyan — vélem — még nem szükséges szabószakmával, hosszú éves szalaggyakorlattal rendelkezni. Csicsely János szerint: elengedhetetlenül ... Leakasztja az első tisztításra váró zakót a fogasról. — Látja ezt a fazont? A nyakon a díszbevágásnak össze kell tartania, nem szét... Ez a másik nyak meg hullámos ..A legkisebb hibát is észreveszem, amíg dolgozom az anyagon. Nem ez a dolgom, de szólok érte, örül is neki mindig a művezető. Máskor már nem fordul elő ugyanaz a hiba. Tegnap is lecsepegtették lyukfestékkel a gomblyukaknál a bélést. Szóltam a teremmesternek, kiderült, hogy új kislány dolgozik a lyukasztógéppel. Csak két zakóban kellett kicserélni a bélést. Neki öt percébe került, míg kiszaladt a teremmesterhez, ha nem szól, öt-hat napos csúszás is adódhat abból, hogy sok tucat zakó követi az első kettőt. Az egész szalag bánná... MOSTANÁBAN könnyű dolga van: sötét öltönyök futnak. Fél óra alatt két zakó meg egy nadrág gyűlt fel a fogasán. Háromféle cédulával: „VOR” — a hazai piacra, cirill betűkkel szovjet exportra, angol szöveggel a nyugatra készülőn. A tisztítómesterből kibukkan a szabómester. Végigsimít a ruhákon: — Mondhatom, nagyon tökéletesek, magamnak is ebből vettem. Tisztító, szabó, hol meg mindenes, ő inkább azt mondja, bizalmi volt sokáig, most meg gazdasági felelős, hát ráragadt természetére, hogy mások dolgába avatkozik. Elromlik a villanyvasaló, csak nem viheti a meleg gőzben felhevült testű vasalólányát a hideg udvaron, a szerelőműhelybe? Viszi ő... Szódavíz jár újabban a szalagnak, ő megy szódáért... Ha vége a műszaknak, akkor sem zárkózik az otthon négy fala közé. Tíz éve lakóbizottsági elnök a Hámán Kató utcai bérházban. Sokféle teendője közül kettőt említ: az idős, egyedülálló lakók apró-cseprő javítanivalóit — a kicsapott biztosítékot, a csöpögő vízcsapot — meg a békéltetést. Házi perpatvart csitítani — hittem — erélyes fellépés, hangerő nélkül lehetetlen. Neki egyik sem sajátja. Még a receptet is mástól, másoktól kapta: — Sokszor végighall gattam az előadásokat — a fővárosi tanács emberei voltak kint —, mind azt mondták, nem fellépni kell, hanem nevelni. AZ IDŐS NÉNIK gondját-baját viszont saját gyerekkori emlékei teszik fontossá számára. Valamikor a szarvasi földmunkás korán megözvegyült felesége egyéves korától egyedül nevelte • fiát... <L «J (Garda György felvétele)