Népszava, 1969. június (97. évfolyam, 125-149. sz.)

1969-06-21 / 142. szám

A IS. HETI NYERŐSZÁMOK 18,31, 40, 49,72 PIACI ŐRJÁRAT Csökkent a főzelékfélék ára Az elmúlt héten már viszonylag könnyebb volt a háziasszonyok dolga: a piacokon és a csarnokok­ban gazdagodott az áru­választék, s a főzelékfé­lék többségének ára csök­kent. Megszűnt végre a burgonya hiánya is. A Pest megyei Dabas, Alsó­­némedi, Ócsa, Soroksár — a korán érő fajták hazá­ja — gazdagon ontotta a fővárosba az újburgo­nyát. Ennek köszönhető a folyamatos árcsökkenés, amely szemben a hétfői 6,80-nal, mára elérte a 3,40 forintot. Főzőhagymából is ki tudják elégíteni az igé­nyeket, ára hétfő óta 60 fillérrel csökkent, ma a fővárosban 1,80 csomója. Fejes és kelkáposztából szintén gazdag a termés, jó a felhozatal, s ennek következtében kedvezően alakulnak az árak. A hét a zöldborsó je­gyében telt, bizonyára minden család étrendjé­ben legalább egyszer sze­repelt, hiszen rekord­­mennyiség, napi 15—18 vagon fogyott csupán Bu­dapesten. Elsősorban velő­borsót kínáltak, jóval ol­csóbban, mint tavaly ilyen­kor, igaz, hogy a múlt év­ben előbbre járt a termé­szet, s június közepén már fogytán volt a zöld­borsó. A zöldbab kedden jelent meg a szaküzletek­ben, akkor 14,60-ért kínál­ták, ma már 10,80 az ára. Jelentős mennyiség csak a jövő hétre várható. Bőséges az ellátás ubor­kából és főzőtökből is. Már külön árusítják a ko­­vászolni való és a saláta­uborkát,­ sőt, a budapesti tartósítóüzemekben meg­kezdték az uborka ková­szolását. Karalábéból túl­kínálat van, zöldpapriká­ból azonban egyenetlen az áruellátás, ez a magyará­zata annak, hogy a pap­rika ára hullámzik. Gyümölcsből a kereske­A következő napok ki­látásai nem túl biztatóak, a nagy esőzések ugyanis a zöldségfélék, gyümöl­csök szedését olyan nagy mértékben akadályozzák, hogy egyes cikkekből ti­zedére csökkenhet a fel­hozatal. A lakosság ellá­delem, illetve a mezőgaz­daság nem tudja kielégí­teni az igényeket. Az eper­nek a szakemberek szerint rosszat­ tettek a nyirkos, ködös "éjszakák, a termés a vártnál jóval kisebb. Cseresznyéből is vagy 40 százalékkal kevesebbet vá­sárol fel a kereskedelem, mint amennyit tervezett, s ráadásul nem is jó minő­ségben. Az eső következ­tében a cseresznye vizes, repedt, s a vihar sokat le­vert. Sem eperből, sem cseresznyéből nem számít­hatunk már jelentősebb felhozatalra, s így árcsök­kenésre sem. Márpedig a jelenlegi árak magasakí­tása érdekében néhány napig az exportot is szü­neteltetik. Reméljük azonban, hogy az idő javul, s ha napos, meleg lesz, akkor a jövő hét közepén megjelenik a szabadföldi zöldpaprika, ami július első napjaira már jelentős árcsökkenést eredményezhet Megjele­nik a meggy is, de a ter­més, sajnos, rossz. A szak­emberek becslése szerint az idén csupán kétféle gyümölcsből, sárga- és őszibarackból számítha­tunk gazdag kínálatra és alacsony árakra. A korán érő barackfajták már a jövő héten eljutnak a csarnokokba és a piacok­ra. Gál Zsuzsa I. osztályú fogyasztási árak a szövetkezeti kereskedelemben (június 20-án) Gül­burg. Fejes káp. Zöld­borsó Tök UborkaCseresz­nye Budapest 5,20 2,60 5,60 2,— 4,80 13,80 Miskolc 6,— 3,20 5,20 2,50 5,40 14.­Sz.-fehérvár 4,80 3 — 4,60 1,80 4,60 12,80 Tatabánya 5,80 3,20 6,— 2,80 6,— 12,80 Veszprém 5,80 3,— 5 — 2,20 6,— 14,­ Budapesten, a vm., Baross utca és Szentkirályi utca ke­reszteződésében Bálint János 35 éves raktárkezelő motor­kerékpárjával a kijelölt gya­logátkelőhelyen nem adta meg az elsőbbséget László Lajosné 7€ éves nyugdíjas­nak. Az idős asszony olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. A rendőrség Bálint Jánost őrizetbe vette. Dunakömlőd határában Sá­­rosdi Lajos 64 éves tsz-főag kerékpárjával szabálytalan előzések következtében össze­ütközött egy személygépko­csival, és olyan súlyos sérü­lést szenvedett, hogy a hely­színen meghalt. Ittasan és figyelmetlenül kerékpározott Vasvár közö­s­ségben Szabó Antal 61 éves éjjeliőr és egy lakóház kapu­jának ütközött. Szabó a kór­házba szállítás után meghalt. Perkáta községben a helyi tsz szántóföldjén is­. Bugyi József 19 éves traktorvezető a tsz vontatójával meglökött egy álló traktort, amely alatt fekve pihent Baráth József 77 éves tsz-tag. A meglökött traktor elgázolta a szeren­csétlen embert, aki a kórház­ba szállítás után meghalt. A felelősség megállapítására a vizsgálat folyamatban van. Pénteken hajnalban Csem­­peszkopács és Tanakajd köz- FIESTS KRÓNIKA jégek közötti úton ittasan és figyelmetlenül vezette sze­mélygépkocsiját Jakab István 25 éves sárvári lakos, a cell­­dömölki vendéglő vezetője és járművével az útmenti árok­ba hajtott, majd egy fának ütközött. A baleset következ­tében a gépkocsi utasa, Ba­kony János 41 éves zenész sérülésébe a helyszínen bele­halt, és megsérült Jakab Ist­ván is, aki ellen a rendőr­ség eljárást indított. A Perkáta község határá­ban lévő tóban tilos helyen fürdött és a vízbe fulladt Maczula Mihály 14 éves ta­nuló. Ifj. Sápi Gábor 18 éves se­gédmunkás az alsózsolcai Be­tonel­emgyár melletti kavics­bányánál tiltott helyen für­dött és a vízbe fulladt. A Balmazújvárosban levő tanyáján fanyesés közben a magasfeszültségű villanyve­zetékhez ért Becskereki Jó­zsef 46 éves tsz-tag és halá­los áramütést szenvedett. A Trófeántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat földgáz­bontó üzemének ventillátor­helyiségében gázrobbanás történt, amely kidöntötte a válaszfalat. A baleset követ­keztében Hauszmann László 31 éves vezető gázkezelő, Lu­kács Lajos 50 éves bontóke­zelő és Kozák Lajos 58 éves bontókezelő súlyos, életve­szélyes égési sérüléseket szen­vedett. A robbanás körülmé­nyeinek és az anyagi kár megállapításának vizsgálatát a rendőrség szakértők bevo­násával folytatja. Kör telefon A zöld­borsó hete Sok eső, kevés szedés Export­szünet Árubőség a Fény utcai piacon Két ruhagyárban jártunk A választék bővül, a mennyiség továbbra is kevés A kereskedelem, nem rendelt, az ipar lekötötte kapacitását exportra 1200 új fazon a Május 1-ben — Bőr- és műbőr ruhák— A Vörös Október több szintetikus árut gyárt Ebben az esztendőben hiány mutatkozott női és férfi készruhákban. Az elmúlt év második felé­ben a ruhakereskedelem 1969 első felére lényege­sen kisebb rendelést adott az iparnak. Viszont mivel készletei elfogytak, 1969 második fél­­évében már a belkereskedelem többet akart rendelni a ruhaipartól, mint ameny­­nyi a vállalatok kapaci­tása. Két nagy budapesti gyárban jártunk és az iránt érdeklődtünk, hogy miként oldják meg a problémát. A Május 1. gyár, mi­­után 1969-re kapacitásá­nál kisebb mennyiségű rendelést kapott a belke­reskedelemtől, a különbö­­zetet exportra kötötte le, így ebben az esztendő­ben mintegy 700 ezer férfi és női kabátra, bak­fis és női kosztüm gyár­tására vállalkozott a bel­kereskedelem részére. A választék ellen nem lesz kifogás, mert 1200 új fa­zon került le a tervezők asztaláról. Mintegy száz­féle, úgynevezett kis soro­zat is készül, közöttük 20, illetve 50 és 500-as da­rabszámban is. Az anyag­­választék is bőségesnek ígérkezik. Huszonhét fa­zon készül bőrből, illetve újfajta műbőrökből, gra­­vionból, szattyánból és lakk műbőrből. Új, kor­szerűsített anyagok a jadrán, a belona, a ritz, a lamár, a lancia és töb­bek között a karakan­­csa. A Vörös Október Fér­firuhagyár Közép-Európa egyik legnagyobb férfiöl­töny gyára ugyancsak ebben a cipőben jár. Az 1969-re feladott kereske­delmi rendelés szintén nem merítette ki kapaci­tását, s hogy azt kitöltse, többletét úgyszintén ex­portra adta el. A fokozó­dó belföldi igények azonban náluk is jelent­keztek már az esztendő első negyedében. Az át­állás azonban nem egy­szerű. Kevesebbet tudnak gyártani a kelleténél, de a negyedik negyedben már az előző negyedév­hez képest 40 ezerrel több öltönyt adnak a bel­kereskedelem részére, bár ez sem sok. Anyagban, alapanyag összetételben szintén hoznak újdonsá­gokat. Fejlesztik a terlisz­­ter családot. Forgalomba kerül az 55 százalék poli­észter és 45 százalék gyapjúszál tartalmú szö­vet. Három újfajta kelme készül: 67 százalék poli­észter tartalommal és 33 százalék len, vagy ugyan­annyi pamut, illetve visz­­kózaszál keverékkel. Bi­zonyára sikert arat a su­perior terywool, a for­matartó woolakról. A za­kók közül két újdonság, a poliuretán habbal réte­gelt kabát, a laminált szövetből készült zakó. Szentiványi György n­épszava A magyar szakszervezetek központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felelős: Gedeon Pál Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat VII. kerület, Rákóczi út 54 Telefon: 224—819 Felelős kiadó: Gábor Márton, a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatója Beküldött kéziratokat nem őrztünk meg és nem adunk vissza Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp. V., József nádor tér I) Előfizetési díj: havi 20 Ft Index: 25 005 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Fv.: Soproni Béla igazgató Negyvenezer forint tulajdonosa kerestetik A rendőrtiszt kibontot­ta a tégla nagyságú cso­magot. Negyvenezer fo­rint, egy briliánsokkal ki­rakott női karóra, egy szép arany karkötő és egy fél pár arany fülbevaló ke­­rült az asztalra. — A ház, amelyben la­kom, megérett a tataro­zásra — mondta az asz­­szony. — A műtermem szép nagy ablakát is be­állványozták. Ahányféle munkát végeztek az épí­tők, az mind nyomot ha­gyott a lakásban. Nem törtem magam a takarí­tással. Azután, hogy e munkák vége felé köze­ledtek, gondoltam, nem húzom tovább az időt, rendet csinálok. Ahogy a két ablakrész között ra­kosgattam, törülgettem cserepeimet, nylon csoma­got pillantottam meg Felbontottam, pénzt lát­tattam benne, aztán az ék­szerek is előkerültek ... A VIII. kerületi rendőr­­kapitányság kéri mind­azokat, akik tudnak a ta­lált érték eredetéről, hogy jelentkezzenek. (hargitai) Egy asszony nem min­dennapi üggyel kereste fel június 8-án a VIII. kerületi rendőrkapitány­ságot. Gondosan átkötött csomagot szorongatott a kezében. Több motoros olva­sónk panaszolja, hogy hiánycikk a komplett bovden, illetve még in­­kább a bovdenhuzal. Komplett bovdent ugyan lehet kapni néha, 30 forintért, de a méterenkénti 1,60—2,50 forint árú huzal több mint egy éve nem kapható, így ha valakinek kell, 3—4 forint he­lyett 30 forintot kell kiadjon, mert másképp nem jut hu­zalhoz. — Halló, KERAVILL? — A komplett bovdenből is keveset kapunk, de kimér­ten árusítható huzalt mintegy két éve nem szállít a nagy­kereskedelem. — Halló, Csepel Nagykereskedelmi Vállalat? —­ A hazai gyártmányú motorkerékpárokhoz is nehe­zen kapunk komplett bovdent, de huzalhoz egyáltalán nem jutunk. A külföldi motorkerékpárokhoz, illetve robogók­hoz minimális mennyiségű alkatrész-utánpótlás érkezett. A miskolci December 4. Drótművek sorozatosan visszauta­sítja rendeléseinket. — Halló, December 4. Drótművek? — A panasz jogos, a komplett bovdeneken kívül bov­­denhuzalt méteráruban nem tudunk termelni szűk kapa­citásunk miatt. Segíteni Csak akkor tudunk, ha a keres­kedelem egyéb huzaláru rovására rendel bovdenhuzalt. Ez csak 1970 második negyedévéig lenne szükséges. (sz. gy.) WOLFGANG SCHREYER REGÉNYE NYOMÁN M/guelnek a száza is trtva marad. Úgy elképeszd RODR/GÜEZ VÁRATLANUL TANÁRT ÖTLETÉVEL. MIELŐTT BŐRM/T TEL­ELNETIJE, P/GUREAS KIJELENT/, HOGY EZ AZ EGYETLEN REMÉNYÜK A MENEKÜLÉSRE. X? szerelmed majd szerez NEKÜNK EGY DZSIPET M/T KERESNÉNK ÉS S/ERRA San ? A tengerpartra KELL ELJUTNUNK. 'ÉmWTMRMLNC KILOMÉTEREN ÁT, mZj NYÍLT TEREPEN..? SZÉTSZÓR LS ELKAPNAK QDAI/G / . Bezzeg, ha volna EGY DZS/PÜNK Barro sípoló tüdővel KAPKOD LEVEGŐ UTÁN. Testen Egész sebek■ AUG VAN JA­RTXÍNy/ EREJE. A Budapesti Nemzetközi Vásáron nagy sikert aratott INDIAN FALU újból megnyílt, a Műjégpálya bejárata mellett, a Népstadion úti oldalon. Nyitva hétköznap 15—22.30 óráig, vasárnap 10—22.30 óráig. Romantikus környezet. Speciális meleg ételek, italok. Hangulatos zene. Előzékeny kiszolgálás. Autó­sok részére parkolási lehetőség. Kedves vendégeinket szeretettel várja a XIII. ker. Vendéglátóipari Vállalat (x)

Next