Népszava, 1971. április (99. évfolyam, 77–101. sz.)
1971-04-08 / 83. szám
SZEMTŐL SZEMBEN HÁROM KÉP A FALON Vajon szemtől szemben más-e Vietnam? Vajon nem tudunk-e már mindent, róla? Hiszen itthon is mindenfelől Vietnam veszi körül. Róla olvasunk a lapokban. Vietnamot látjuk a filmvásznon, a tv képernyőjén. Róla nyilatkoznak a politikusok. A szobrászok, a festők vietnami portrékat keltenek életre. Őket éneklik meg a költők, szenvedéseiket, harcaikat , örökítik meg az írók. — Más-e Vietnam szemtől szemben? Más-e egy olyan ember számára, aki már eddig is sokat tett Vietnamért. Aki gyűlései, értekezletek során beszélt a vietnami nép hősi VIETNAMMAL harcáról. Aki dokumentumok százait ismerte vietnami utazása előtt is. Aki sokat tudott erről az országról, amit egy együttérző európai ember csak tudhat. — Más-e Vietnam szemtől szemben? Dr. Czerván Mártonna, a SZOT nébizottságának elnöke, aki a Magyar Nők Országos Tanácsának elnökével, Erdei Lászlónéval most érkezett vissza a Vietnami Demokratikus Köztársaságból, nem a nagypolitikával kezdi. Ha memi egy nagyon is hétköznapi dologgal, mennyit esznek az emberek. — Egy hónapra a fejadag 30 deka zsír és hús. — Harminc—harminc deka? — Nem, összesen harminc deka. Tizenhárom kiló rizs... De a szülőnő 15 kiló rizst kap azonnali segélyként. Egy évre öt méter ruhaanyag... Az átlagkereset negyven dong, 280 forint. Aki ennél többet keres, az befizeti a haza védelmére. És mennyit dolgoznak ezért? A kérdést fel sem teszem. Nem ezért dolgoznak . — Nincsen család, amely ne gyászolná az elesett hozzátartozót, vagy amelyik ne várná vissza szeretteit. És akik várnak, akik dolgoznak, zömmel asszonyok. Mindenütt velük találkoztunk. A gyárakban és a földeken, az iskolákban, a így dolgoznak. És hogyan élnek? Milyen az otthonuk? — Meghívtak egy nagyon szerény lakásba. A szobában három ágy, gyékénnyel, takaró nélkül. Tükör a falon. És három kép. Az apáé, akiről régóta nem kaptak semmi hírt. S a két fiúé, akiről két hónappal ezelőtt érkezett híradás, élnek. Ez az örömük. És a reményük, hogy visszajönnek szeretteik. Az üresen kongó lakásba, a gyárba, a földekre. .. békébe. Azért a békére készülnek. Háború van, de élt akórházakban, a milícia gyakorlatain. Mintha mindenre telne erejükből. A munkára és a gyereknevelésre. A tanulásra. A háborúra. És a hűségre ... A Vu La-i tsz-ben a Katona Anyák Szövetsége nemcsak arra vállalkozott, hogy a frontharcosok hozzátartozóit segítse, de arra is, hogy őrködjön azok hűségén, akiknek férje a háborúban harcol. Szilárd hátország ez. Pedig mennyi kísérlet történt, hogy megtörjék! Csak a Vu La-i tsz-t kétezer bombatámadás érte eddig. Saját pénzükből vett légelhárító ágyúval védik a földeket, s a rizst, amelyből hektáronként hét tonnát akarnak termelni, az országosan kitűzött célnál kettővel többet... korítják a romokat, s folyik az újjáépítés. Háború van, de verseket tanítanak az iskolákban. És történelmet. Mert aki megtanulja a történelmet, az hinni is megtanul a győzelemben. — A tsz bölcsődéjében is jártunk. A földes épületben addig vigyáznak a gyerekekre, míg az anyák dolgoznak. Nem láttunk sem babát, sem játékot ... A gyárak ma nem játékokat termelnek. Inkább pufajkát, hogy legyen mit adni a kicsikre, ha lehűl az idő. — A ruhagyárban ötven varrógép mellett dolgoztak az aszszonyok. Átmeneti állapotok között folyik itt a termelés, mégis nagy gondot fordítanak a munkavédelemre. Hiába, itt északon érték az ember. És délen? Dr. Czerván Mártonná képeket mutat. Fotókat, amelyeket látva biztosan tovább lapozna az olvasó. Mert ezekre a felvételekre csak pillantást lehet vetni, hosszan nézni már kín. Hirosima megcsonkított áldozatai lehettek ilyenek. A Vietnamban bevetett fegyver talán még kegyetlenebb is tud lenni, ha életben tartja áldozatát ... — Egy nagy alumínium hengerben 19 kisebb henger, s bennük 350 narancsbomba. Igen, színre is, olyan, mint a narancs. Talán azért, hogy ha nem robban fel, kézbe vegyék a gyerekek. Szemtanúk elmondták, milyen, amikor a B—52-esek a dzsungelra dobják őket. Az állatok duplájukra duzzadnak, s elhullanak, mint a fák lombjai. De az ember, az ember túlélheti.. . Legszörnyűbb élményem, hogy én találkoztam ilyen emberekkel ... És ekkor éreztem meg, miben más a Vietnam szemtől szemben. — Az amerikaiak háborús bűneit vizsgáló bizottságnál Délről átmentett emberekkel találkoztunk. Búr Váll Vattai, akit foszforbomba sebe— A vegyi bomba még a meg sem született életet is pusztítja. Ez volt legmegrázóbb élményem ... Két anyát hoztak át Délről. Kéthónapos terhesek voltak a vegyi támadáskor ... A gyerekeket kihordták, megszülték. Most 21 hónaposak, torzszülöttek. Az egyiknek nincs ajka, szája öszsze van nőve a torkával, a nyelve leragadva, a homloka benyomott, lábas alakú, keze hátra feszült, ujjai egyik kezén összenőttek, a másikon minden ujjból kettő van. A feje 30 centi kerületű ... Csak az a két szép szeme él. Szopni tud és feküdni. Amíg lehet, életben tartják, s megpróbálják kikísérletezni e vegyi fegyver ellenszerét... Egyedi esetek? Tavaly Dél- Vietnam 39 tartományában 715 000 hektár területen vetettek be mérgező anyagokat. Kétszázhetvenötezer embert mérgeztek meg, közülük négyszázan haltak meg. ... Az eltorzított kislánynak sízett meg 1970 márciusában, Va Ngda tartományban. Az elsősegélyhelyre vitték, amikor amerikaiakkal akadtak össze. Szuronyaikkal összeszurkálták, belevágtak a nyakába. Partizánok mentették meg. Van valamilyen növényük, amelyik elállítja a vérzést. Azt tették a vérző sebre. Leégett a bőr a lábáról, a karjáról, az ujjairól... Az orvosok azt mondják, amíg él, meleg időben mindig szenvedni fog az égő sebektől. És Vietnamban nagyon meleg van... — Találkoztunk egy másik fiatalemberrel is. A 18 éves Ma Van Luonggal, Napalmbomba-támadás érte. Egész teste összeégett, tele van daganatokkal, ujjai nincsenek . . . — Bemutattak egy csodálatosan szép tanítónőt, Muong Xent. De csak az arcának egyik fele szép. A másik fele összeégett, eltorzult. A karját nem tudja emelni,, nem lehet eltávolítani belőle a golyósbomba darabjait. Ronald David Grzesik, a My Lai-i mészárlás szemtanúja mondotta: „A hadsereg Frankenstein-szerű szörnyeteg, s e szörnyeteg kikerült minden ellenőrzés alól.. neve van. Thi Thuynak hívják. Rá nem büszke Nixon. Pedig ő is a „hős fiúk" műve. S Thi Thuyról nem szólnak azok a szenátorok sem, akik olyan igyekezettel próbálják megértetni Amerika háborgó felével, hogy a vegyi fegyverek a hadsereg természetes fegyverei. Hány nyilatkozat, hány cikk látott napvilágot Amerikában e fegyverek elfogadhatóságáról! És a törvénykezésnek, amelyre oly kényes a Fehér Ház, nem akad egyetlen paragrafusa sem, amely tiltaná e szörnyű fegyverek bevetését. Olyan cikket azonban olvastam, amely azt próbálta elhitetni, hogy a Vietnamban bevetett vegyszerek nem különböznek az Egyesült Államokban egyszerű lombtalanításra használt, ártatlan szerektől. „Csak ijedtséget okoznak, fejfájást.. .” ... Nemcsak az amerikai bomba kegyetlen. Az ember is. Tran Thi Da 13 éves. Rajta nem külső nyomot hagyott Amerika. A lelkét mérgezték meg. — Vele is Hanoiban találkoztunk. Elmesélte azt a napot, amikor falujára, Quang Ngaira helikoptereken érkező amerikaiak csaptak le. Mindenkit a rizsföldekre tereltek, s ott felszólították a lakosságot, működjenek együtt a saigoni rezsimmel. Nem vállalták. Ezután hazaengedtek mindenkit. Az asszonyok nekiláttak a főzésnek, már vacsoráztak a családok, amikor megint összeterelték a falut... s megszólaltak a gépfegyverek. Tran Thi Dat a ráeső holttestei mentették meg. Később a környékbeliek el akarták temetni a holtakat, az amerikaiak azonban visszajöttek és felgyújtották a holttesteket, hogy megakadályozzák a halotti szertartást. „Az egész nem volt nagy ügy” — vallotta nemrég William Calley a My Lai-i tömeggyilkosságról, amelynek 102 védtelen ember esett áldozatul. A Quang Ngai-i mészárlás sem volt nagy ügy, csak rutinmunka ... És a genfi egyezmények? Calley bevallotta: a harctéren ezekből mindent elfelejtett. De azt nem felejtette el, hogy belenevelték: .......a férfiak és a nők egyaránt veszélyesek. Tekintettel arra, hogy a gyermekek nem keltenek gyanút, a gyermekek még ennél is veszélyesebbek...” Tran Thi Dát ..jó nénik és jó bácsik” vezették erdőségeken keresztül északra. De ő délre vágyik — és békére. Soha nem felejti el anyja utolsó sikoltását. És megrendült hangjából érzem, nem felejti el a kislányt Czerván Mártonné sem. — Az amerikai anyáknak kellene ezt végignézniük ... Tran Thi Dának várnia kell még arra a napra, míg hazamehet. S arra is, hogy elhallgassanak körülötte a fegyverek. Négyszer több bomba zúdult Vietnamra, mint amenynyi a második világháborúban egész Európára. És még mindig nincs vége. AZ EGYIK ARCA SZÉP... CSAK A SZEME ÉS „AZ EGÉSZ NEM VOLT NAGY ÜGY" szimbólummá vált ez a kép: Vietnam és Amerika Camry-i híd az amerikai „légi felderítés” után NÉPSZAVA 1971. április VELÜK EGYÜTT A KŐKORSZAK ELLEN • Mi is négy órát vártunk a vietnami repülőtéren, mert az amerikaiak éppen akkor bombázták a Kőedény-síkságot. És ismét bombázzák a VDK-t is. Csak januárban 2600 berepülést hajtottak végre, februárban is több mint kétezerszer sértették meg a VDK légiterét, s 3570 tonna bombát dobtak déli tartományaira. — Hogy bírják? Nem fáradtak bele? Nem fásultak el? — Foglalkoztatott ez a kérdés engem is az utazás előtt. Semmi jelét nem láttam annak, hogy elfásultak volna, sőt, megacélozódtak. Ez az ezer sebből vérző ország szilárd, és elszánt. Azt várják tőlünk, hogy mi se fásuljunk el... — Viet elvtárs, a vietnami szakszervezetek elnöke is a szolidaritás nagy erejéről beszélt. Arról, milyen sokat jelent nekik a segítség. Arról, hogy fel kell rázni a világot, meg kell értetni, mi folyik Indokínában. Nguyen Duy Trinh külügyminiszter is erről beszélt. A Szovjetunió, a szocialista országok aktív támogatásának fontosságáról. És ami érdekes: Európáról. Mert Vietnam számára nagy jelentőségű Európa biztonsága. — Sok helyen találkoztunk magyar szakemberekkel. Hanoiban baromfikombinátot építenek, Haiphongban a,kenyérgyárban dolgoznak... S a barátságjele: az egyetemen magyar népdallal fogadtak a fiatalok. . Szemtől szemben ilyen Vietnam. És igy vall, így összegezi érzéseit, gondolatait, dr. Czerván Mártonná." — Utazásom előtt is mindent megtettem ezért a távoli országért, amit csak tehettem. Ma mégis más szemmel nézek Vietnamra. Csodálom a helytállásukat, a kitartásukat, az optimizmusukat. Az amerikaiak a kőkorszakot akarják visszaidézni Vietnamban. Nem hagyhatjuk! A Trón Thi Dák élni akarnak. Békében, annyi szenvedet után. Barabás Péter