Népszava, 1971. május (99. évfolyam, 102–126. sz.)

1971-05-01 / 102. szám

A NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 99. ÉVFOLYAM, 102. SZÁM ARA 1,20 FORINT 1971. MÁJUS 1. SZOMBAT világ proletárjai, egyesüljetek ! lm. • __ INTÉZET • ) Május elsejei köszöntő Somoskői Gábornak, a SZOT titkárának rádió- és tv-beszéde Somoskői Gábor, a SZOT titkára pénteken az alábbi beszédet mondotta el a Magyar Rádióban és a Televízióban május elseje alkalmából. Kedves Elv­társnők! Kedves Elvtársak ! A nemzetközi munkásosztály nagy ünnepének előestéjén a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kor­mány, a Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében meleg szeretettel köszöntöm szocializmust építő dol­gozó népünket, munkásosztályunkat, parasztságun­kat, értelmiségünket. Május 1-én a világ minden táján, Európában és Ázsiában, Afrikában és Amerikában együtt ünne­pelnek száz- és százmilliók. Együtt ünnepelnek mindazok, akik egyetértenek, és tettekben is kifeje­zésre juttatják szolidaritásukat a nemzetközi mun­kásosztály nagy küldetésével. A szándékot és az érzéseket mindenütt ugyanaz az erő hajtja, de a munkások, a dolgozók mégis más és más körülmények között ünnepelnek a földkerek­ség különböző országaiban: — vannak, ahol büszke örömmel köszöntik a szocializmus minél szebben virágzó májusfáját; — lesznek nevek, amelyek harcos tüntetésekkel juttatják kifejezésre a nemzetközi munkásosztály törekvését; — és sajnos, van a világnak olyan része, ahol ágyúdörgés zajában tesznek hitet a nemzetközi mun­kásosztály szent ügye mellett. A magyar munkásosztály is azt vallja, hogy a nemzetközi imperializmus ellen a harc leghatéko­nyabb fegyvere mindig az internacionalizmus volt és marad. Éppen ezért a proletár internacionalizmus érvényesítése a világ munkásosztályának és haladó erőinek egyetemes nemzetközi érdeke mindenütt, a jobb, tisztességesebb életért folyó harcban. Munka és proletár szolidaritás — ezt jelképezi május elseje szerte a világon, és ennek szellemében ünnepelünk mi is. Kedves Elvtársnők! Elvtársak! Országépítő munkánk eredményeiről, terveink­ről, népünk alkotó tevékenységéről az elmúlt hó­napokban többször is számvetést végeztünk egész dolgozó népünk előtt. Pártunk X. kongresszusának — az ország nyil­vánossága előtt lefolyt — tanácskozása a szocialista építőmunnka­ tapasztalatainak összegezésén túl az el­következő évek tennivalóinak reális programját adta. Ez a program valamennyiünké­s egész nemzetünké! Szép és lelkesítő távlatokat nyitó terveink meg­valósításának, a dolgozó ember szebb és jobb életé­nek, szocialista hazánk felvirágoztatásának feltétele és alapja: a munka. A munkát ünnepeljük holnap, mert ez ad értel­met életünknek. Ez ad tisztességet, becsületet és örömet az embernek. Akkor is igaz ez, miközben tudjuk, hogy továbbhaladásunk útja nem lesz egy­szerű, gondoktól, küzdelmektől mentes út. Népünk tapasztalatból tudja, hogy a munka hétköznapjai mindannyiunktól sok türelmet, állhatatosságot kí­vánnak. De szabad hazánk építéséért, boldogulásáért nem sajnáljuk a fáradságot. A költő arra hív:......nem elég akarni, de tenni, tenni kell..Munkásosztályunk, népünk érti a költő cselekvésre hívó szavát Válaszolnak rá nap mint nap: üzemekből és földekről, laboratóriumok­ba és irodákból, dolgos milliók; munkaversenyben, szocialista brigádokban serénykedő százezrek; mun­kások, műszakiak, idősebbek és fiatalok. Válaszoltak a költői gondolatra, a múlt vasárnapi választások­kal, a szakszervezeti kongresszusok országos és helyi gondokat oldó cselekvésével Igen, válaszolnak, mert hiszen társadalmi éle­tünkben a vasárnapi szavazás a nemzet egészséges felelete volt; pártunk, kormányunk politikájának megvalósítása, a munkáshatalom erősítésének el­tökélt szándéka jutott kifejezésre a választási ered­ményekben. Erőnk, hitünk kimeríthetetlen forrása az a tudat, hogy népünk alkotó munkáját nem egyedül végzi, hanem azt testvéri együttérzéssel, rokonszenvel, megbecsüléssel figyeli, támogatja és sajátjának tekinti a világ munkásosztálya, haladó erői. Népünknek olyan hatalmas szövetségesei, test­vérei és barátai vannak, mint a nagy Szovjetunió, a szocialista országok népei, a tőkésországok forra­dalmi munkásosztálya, s a felszabadulásukért küzdő milliók. Igaz szövetségeshez, baráthoz illő módon, inter­nacionalista kötelességünknek tartjuk mindazon népek támogatását, amelyek a nemzetközi osztály­harc frontvonalában fegyverrel vagy az osztályharc más formáinak alkalmazásával küzdenek az impe­rializmus ellen. Testvéri üdvözletünket küldjük az amerikai im­perializmus és csatlósai ellen küzdő hős vietnami, kambodzsai és laoszi népeknek. Biztosítjuk őket harcuk további politikai, erkölcsi és anyagi támo­gatásáról. Szolidárisak vagyunk és támogatjuk a hazájuk felszabadításáért harcoló arab népek küzdelmét az izraeli agresszorok ellen. Üdvözöljük Chile munkásosztályának és népé­nek harcát, amelyben eltökéltséggel védelmezi az általa választott kormányt és folytatja a forradalmi átalakítások végrehajtását Szövetségeseink között első helyen emlékezünk a felszabadítóra, a szabadságot hozó testvérre, a hős szovjet népre. Az elmúlt napokban népünk szinte mint saját ügyét kísérte figyelemmel a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusát. Ez a figyelem közös tőről fakad; a magyar és a szovjet népet a marxizmus—leninizmus eszméi és az azokból fakadó célok vezérlik. Őszinte elismeréssel és tisztelettel üdvözöljük azt a nagyszerű programot, amelyet a béke meg­védéséért, a kommunista társadalom felépítéséért, a szovjet nép és a világ minden népének boldogsá­gáért, biztonságáért a kongresszus meghirdetett. Meg vagyunk győződve arról, hogy a szovjet társa­dalom, amelyet Lenin pártja vezet, sikerrel teljesíti a kongresszus határozatait. Elvtársak! Holnap a nemzetközi munkásosztály 81. alkalom­mal ünnepli május elsejét E napon a világ meg­annyi nyelvén megfogalmazódik a ma is aktuális jelszó: Világ proletárjai, egyesüljetek! E nagy for­radalmi kórusban ott lesz a magyar munkások, dol­gozók hangja, lelkesedése. Kívánom mindannyiuknak, hogy május elsején a jól végzett munka tudatában ünnepeljenek, pihen­jenek. Átadták az 1971. évi SZOT-d­íjakat Pénteken délelőtt a SZOT székházában­ ünne­pélyesen átadták a SZOT elnökségének 1971. évi irodalmi és művészeti díjait. Az ünnepségen megje­lent Aczél György, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, Gáspár Sándor, a SZOT főtitká­ra, a Politikai Bizottság tagjai, Földvári Aladár, a SZOT elnöke, Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bi­zottságának elnöke és Darvas József, a Magyar Írók Szövetségének elnö­ke is. A megnyitó beszédet Vinizlay Gyula, a SZOT titkára mondotta. Kiemel­te, hogy a dolgozók mű­vészi ízlése örvendetesen nemesedik, s ez nagy ösz­tönzőerő új művek, mű­vészeti alkotások születé­séhez. Indokolt a mun­kásoknak az a kívánsága, hogy életüket, az építő­munka nagyszerűségét a műalkotásokban is tük­rözzék. A szocialista em­ber formálásában nagy a jelentősége az irodalom­nak, a művészetnek, a tudományoknak. A szak­­szervezeti mozgalom ösz­tönzi és sajátos eszközei­vel segíti ezek fejlődését, mert az igazi művészet, a tudás felemeli az em­bert, erősíti szellemét. A díjakat Gáspár Sán­dor, a SZOT főtitkárta adta át.­ (Az új SZOT-díjasokat lapunk 9. oldalán mutat­juk be.) Fogadás a külföldi delegációk részére Április 30-án a SZOT elnöksége fogadást adott a Gundel-étteremben a május 1-re és a szakszer­vezetek XXII. kongress­zusára hazánkba érke­zett külföldi küldöttségek tiszteletére. Az elnökség nevében pohárköszöntőt mondott Földvári Aladár, a SZOT elnöke Újabb szakszervezeti küldöttségek érkeztek Újabb küldöttségek ér­keztek május 1-re, illetve a szakszervezetek XXII. kongresszusára. Ma Buda­pestre érkezett a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának küldöttsége, V. J. Szergejev osztályve­zető vezetésével, a bolgár küldöttség Sztoil Krisz­­tovnak, a Bolgár Szak­­szervezetek Központi Ta­nácsának titkára vezeté­sével, a mongol szakszer­vezeti küldöttség N. Bant­­ragcs titkár vezetésével, valamint S. Thangasami, az összindiai Szakszerve­zeti Szövetség képvisele­tében, Hagi Abdul­adiri, a Szomáliai Általános Mun­kásszövetség képviseleté­ben és Silvano Barbon, az Olasz Általános Munkás­szövetség küldöttségének tagjaként. WW Ünnep Moszkvában Ha­vel József, az MTI tudósítója jelenti: Miközben a szokatlanul hideg időjárás igyekszik téliesre „dekorálni” a szovjet fővárost, a lobogó vörös zászlók, a piros lám­pafüzérek, a vörös alapon fehér betűs transzparen­sek élénk tavaszi színek­be öltöztetik a moszkvai utcákat és tereket, kö­szöntve a munka és a nemzetközi szolidaritás ünnepét. Élénk politikai és mun­kalégkör jellemzi a szov­jet főváros életét a má­jus elsejei ünnepen is. Aktívan folyik az OSZSZK Legfelső Tanácsa küldöt­teinek jelölése A gyűlése­ken felszólalók támogat­ják az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott bel- és külpolitikai irány­vonalat, hitet tesznek amellett, hogy megvalósít­ják a kongresszusi hatá­rozatokat. Május elsejét a moszk­vaiak nagyszerű munkasi­kerekkel fogadják. Már április 28-ra teljesítették az idei esztendő első négy hónapjának tervét. Csu­pán áprilisban 15 ezer csa­lád költözött új lakásba. A szovjet főváros dolgo­zói ezekben a napokban újabb felajánlásokat tet­tek: vállalták, hogy idei tervüket december 26-ra befejezie Éljen május 1, a munkásosztály nemzetközi seregszemléje ! Összehívták­­az új országgyűlést Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott, amelyen a válasz­tások utáni feladatokkal és egyéb időszerű kérdésekkel foglalkozott. Az Elnöki Tanács az alkotmány 18. paragrafusa (5) bekezdése alapján az országgyűlés alakuló ülését 1971. május 12-én (szerdán) délelőtt 11 órára összehívta. Alkotmányos államrendünk gyakorlatának megfelelően Fock Jenő, a kor­mány elnöke — mivel a kormány megbízatását a korábbi országgyűléstől kapta — kérte az Elnöki Tanácstól a kormány felmentését. Az Elnöki Tanács a kérést elfogadta, a felmentést megadta, és egyben megbízta a kormányt, hogy az újra­­választásáig — a jelenlegi összetételben — intézze a kormányzati ügyeket. Az Elnöki Tanács módosította a népi ellenőrzésről szóló, 1968. évi V. tör­vény, valamint a bíróságok népi ülnökeinek választásáról szóló, 1960. évi 6. számú törvényerejű rendeletet. Az Elnöki Tanács megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a műve­lődésügyi miniszternek a kitüntetéses doktorrá avatások tapasztalatairól szóló tájékoztató jelentését, valamint határozatot hozott az 1971. évi kitüntetéses doktorrá avatáshoz való hozzájárulásról. Eszerint kitüntetéses doktorrá avatásra kerül sor az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a József Attila Tudományegye­tem, a Kossuth Lajos Tudományegyetem, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Semmelweis Orvostudományi Egye­tem, valamint a Szegedi és a Debreceni Orvostudományi Egyetem jeles ered­ménnyel végzett hallgatóinál. (MTI) Kedden kezdődik a szakszervezetek XXII. kongresszusa Az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének kongresz­­szusi termében május 4-én, kedden reg­gel 9 órakor kezdődik a magyar szak­­szervezetek XXII. kongresszusa. A ma­gyar szervezett dolgozók képviseletében mintegy 706 küldött vitatja meg a szak­­szervezeti mozgalom helyzetét és idő­szerű feladatait. A kongresszuson részt vesznek társadalmi, politikai életünk vezető személyiségei is. A kongresz­­szusra több mint 40 ország szakszerve­zeti mozgalmának küldötteit várják. A kongresszus első napján hangzik el Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának előadói beszéde a XXI. kongresszus óta végzett munkáról és a magyar szak­­szervezetek soron következő feladatairól. Befejeződtek a zászlóátadási ünnepségek A Középdunántúli Szénbányák a X. párt­­kongresszus tiszteletére indult versenyben ki­emelkedő eredményeivel elnyerte az MSZMP Köz­ponti Bizottságának elis­merő oklevelét és a Mi­nisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját. A pénteken Veszprémben rendezett ünnepségen a Központi Bizottság okle­velét Pullai Árpád, a Központi Bizottság titká­ra, a Minisztertanács és a SZOT vörös vándor­zászlaját pedig Simon Antal, a Bányaipari Dol­gozók Szakszervezetének főtitkára és dr. Szekér Gyula adta át Hidasi Istvánnak, a vállalat Kossuth-díjas igazgatójá­nak. A Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság elnyerte az MSZMP Központi Bi­zottsága kongresszusi ok­levelét, a Minisztertanács és a SZOT vörös vándor­zászlaját, valamint a Szocialista munka válla­lata címet. Szolnokon, a megyei tanács székházának dísz­termében a Központi Bi­zottság kongresszusi ok­levelét, valamint a Mi­nisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját Fe­hér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának­­tagja. A Minisztertanács elnökhelyettese és Kovács István, a MEDOSZ főtit­kára adta át Hegedűs Lajosnak, az igazgató­ság vezetőjének. A Szo­cialista munka vállalata címmel Dégen Imre ál­lamtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke tüntette ki az igazgató­ság kollektíváját Az ünnepség után Fe­hér Lajos megyei és víz­ügyi vezetők társaságá­ban Kiskörére utazott Megtekintette a vízlépcső építkezését, valamint az abádszalóki töltés és a nagykunsági főcsatorna kivitelezési munkáit, az épülő új szivattyútelepet Április 30—május 7. A budapesti tanácsok alakuló ülései Április 30-a és május 7-e között tartják alakuló üléseiket a budapesti ke­rületi tanácsok. A tanács­üléseken a tanácstagok saját soraikból — a helyi népfrontbizottságok ja­vaslatai alapján — meg­választják a tanácsok tisztségviselőit, a tanács­elnököt és helyetteseit (a tanácselnököknek minden kerületben egy, illetve két helyettesük lesz), a végrehajtó bizottságok tagjait és jóváhagyják a szakigazgatási szervek ve­zetőinek kinevezését. A végrehajtó bizottságok titkárait a kerületi taná­csok — a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának jelölése alapján — neve­zik ki. Ezután a tanács tiszt­ségviselői és a végrehajtó bizottság tagjai esküt tesz­nek, majd megalakítják a tanácsi bizottságokat. Ugyancsak az alakuló ülések feladata lesz — az új tanácstörvény rendel­kezéseinek megfelelően — eldönteni, kiket választa­nak — a kerületi tanács­tagok soraiból — a fővá­rosi tanács tagjaivá. Mint ismeretes, a fővárosi ta­nácsnak összesen 201 tag­ja lesz (MTI)

Next