Népszava, 1971. július (99. évfolyam, 153–179. sz.)

1971-07-01 / 153. szám

MTI. Itízus ! ff*» mr rr Ejtőernyősök A helikopter, a MI—8-as szitakötő feljebb fúrja magát csavarszárnyával a délelőtti kékségbe. Szikrázó napfény, földközitengerien kék égbolt, de kellemetlen szél: ez a mai nap meteorológiai díszlete. A földrajzi folyópart, repülőtér, nyárfák, jegenyék, szelíd hazai táj. A helikopter ejtőernyősöket visz. Sportolók, az MHSZ egyik klubjának versenyzői. Ernyőjük néhány száz méteres zuhanás után nyílik, színes, vidám, virág és nagy kék égi alapon. Minden ernyőmintának más a neve, a piros-feketének például (nagyon dekoratív) éppen Barbara. Az ejtőernyőtervezők lelke rajta, miért? De hát ez legyen a legsúlyosabb kérdés, amit a nem szakember néző nem ért az ejtőernyősök bemutatójából. Most például a staféta jön. Három apró pont hullik ki a MI—8-ból 2500 méter magasban. Esni kezdenek Leesni: ez a földi ember félelmének egyik legnagyobb oka. Jack London külön ideológiát gyártott a zuhanásálomról, mint a fán élő ember atavisztikus félelmeinek tükröződéséről a kései unokák tudatában . Ezek ott fent, hárman, két és fél kilométeren, mintha úsznának a levegőben, összekapaszkodnak. Hármasban hullanak tovább, néhány másodpercig, füstfáklya színes felhőcskéjét, uszályt húznak maguk után. Aztán újra szétválnak és ernyőt nyitnak. Már leértek: a nagy színes gombák elnyúlnak a kis repülőtér füvén. Varga József, Borbély Sándor, Hüse Károly: Szőke Hüse 2913-ad- Szor ugrott ma délelőtt. • Kétezerkilencszáztizenhárofim. Magyarországon ennél többet senki sem ugrott. — Nem zuhanunk — javít ki egy kérdezőt —, merülünk. — És az az összekapaszkodás? Villámgyors vázlat a jegyzetfüzetembe. Kissé a derék Angyalra emlékeztető emberkék, de hát Hüse Károly nem is Michelangelo tanítványa, hanem Gyulai Györgyé, a fiatalon ejtőernyőshalált halt világrekorderé, sok korosztály mesteréé. A pálya és a sport szépségeiről folytatott beszélgetés fölött így hát egy percig ellebeg sötét ejtőernyőjén a szomorúság is. De aztán nézzük újra a módszert. Ezt a szőke ejtőernyős precíz rajzon mutatja be, háromszögek és egymáshoz viszonyított sebességek ábráival, számára világos, mint a napfény. Négyezer órát töltött már a levegőben, tanítással és tanulással és ugrással. Az MHSZ egyik legkiválóbb ,,ernyőse”, ha ugyan nem az. És a repülőtéren már járnak, forognak a LI— 2-esek, a hűséges öreg Tevék légcsavarjai, hogy rövidesen a folyópart fölé hozzák a deszant-alegységet. Csapat-ejtőernyősök: fiatal gárda. Katonák: a légierők különleges kiképzésű, bátor gárdája. Has- és házernyőik negyvenkilós terhével (van ebben a teherben géppisztoly és tőr is) úgy menetelnek a LI—2-esek felé, mint a kalandfilmek hősei. De számukra se kalandról, se hőstettről nincs szó, szolgálatot teljesítenek — nem akármilyen módon. Feladatuk most: hídfő kialakítása és védelme a saját csapatok beérkezéséig, a folyóátkelés megkezdésének előkészítéséhez. Hullanak a magasból, huppannak, ernyőiket egy darabig vonszolja a szél, aztán a fehér selyemvirágok feleslessé válnak, a téren maradnak. A katonák tovább haladnak: géppisztoly kerepel, golyószóró kemény, komisz dörrenéseit hozza a szél. ..harc folyik” a hídfőért, az ellenség ellen. A kiképzési terv teljesítéséért, valójában. Látnivaló: megnyerik. Kép és szöveg: Baktai Ferenc A 2913. ugrás után. Irány a „Teve” ECST-hitel A MÁV és az Ikarus fejlesztése Dr László Andor államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki hazánk képviseletében soros elnökként részt vett a Nemzetközi Beruházási Bank tanácsának harmadik ülésén, szerdán hazautazott Moszkvából. Elutazása előtt elmondotta, hogy a Nemzetközi Beruházási Bank tanácsának mostani ülése az alapító, illetve szervezeti kérdésekkel foglalkozó előző két tanácskozást követően első ízben tűzött napirendre közvetlenül banktevékenységet érintő kérdéseket. Különösen jelentős, hogy alig fél évvel a bank alapítása után, a pénzintézet vezető testülete megszavazta azoknak a létesítményeknek a listáját, amelyek számára elvileg hozzájárul a hitelnyújtáshoz. Az említett listára két magyar és három lengyel hitelkérelmet vettek fel. Ennek megfelelően az ügyvezetőség hitelt szavazhat meg az Ikarus és a MÁV számára egyrészt az autóbuszgyártás fejlesztéséhez, másrészt a Szoba Lökösháza vasútvonal villamosításához. A Magyar Nemzeti Bank elnöke elmondta még: a most zárult tanácsülés megerősítette, hogy a Nemzetközi Beruházási Bank egész tevékenysége jelentős új szakaszt nyitott a KGST -országok pénzügyi kapcsolataiban. (MTI) „Ha sokat akarsz dolgozni, és szegény akarsz maradni, folytasd, amit én csinálok .. Az ifjú szigorló orvosnak nem szegi kedvét az intelem. Alighanem azért, mert tudja: ha édesapja újrakezdhetné, ismét baleseti sebész lenne ... A baleseti sebész, dr. Ravasz János tanár úr, az Országos Traumatológiai Intézet igazgatóhelyettese — derűs tekintete árulja el — valahol a szíve mélyén örül a fiú választásának. Nem hirdet hitvallást az orvosi hivatások talán legnehezebbike mellett. Tárgyilagosan és — a riporter bánatára — meglehetősen szűkszavúan szól munkájáról. Lesem, várom az aranymondást, a jellemző hitvallást, amelyre felépíthetem portréját. Adós marad vele. Egyelőre. Helyette felkalauzol az intézet hetedik emeletére, a műtők szentélyébe. Combnyakcsonttörések szegezését magyarázza. Egyszerűen, érthetően, minden fetisizálás nélkül. — Az én időmben naponta egy műtétet, egy szegezést végeztünk el. Ma ötöt. „Az én időm” alatt bizonyára fiatalabb kora értendő. Az 1945 utáni korszak. Mert 1945. április 18 óta, ebben a magas, jellegzetes, zöld csempével borított épületben dolgozik. Tudása, szakmai gyakorlata együtt nőtt a magyar baleseti sebészettel. — Koromnál fogva nincs különösebb kivánságon. Hitvallás hirdetése helyett... Csodálkozásom látva gyorsan hozzáteszi: — ötvennyolc éves vagyok. Magas, vékony termete, fürge járása teszi talán, hogy fiatal ember benyomását kelti. — Aszkéta típus — mondom. — Aszténiás típus — helyesbít, orvosi nyelven így nevezik az ilyen vékony, egyszálbélű embert. Igaz, én nem kizárólag külsejére értettem. ő azonban „nem veszi a lapot”. Nem hajlandó a tollamra kívánkozó hitvallást megtenni. Más oldalról kísérletezem. Milyen feladattal jár az igazgatóhelyettesi funkció? — A három helyettes közül én a gyógyítás felelőse vagyok. És osztályvezető főorvos. A végtagok traumatológiai osztályának vezetője. Röntgenfelvételeket mutat. — Nyílt sípcsont törés ... Látja, már el van látva . . . ez most a divatlemezes osteoszintézis. Végigkalauzol az osztályon. Benyit a kórtermekbe. — Ha egy kicsit levegősebbek lennének... Ha nem lenne pótágy ... Tegnap nehéz napunk volt. Felvételes nap. Huszonnégy baleseti sérültet hoztak be. Fáradtak a kollégák, egész éjjel talpon voltak. Én is kicsit korábban jöttem a szokásosnál. A szokásos: fél hét. — Korán kell bejönni, megnézni, minden rendben van-e, üzemképes-e a ház... Havi egy-két ügyeletet is tartok, hogy lássam, hogyan megy az éjszakai munka, hogy segíthessek a fáradt kollégáknak ... Délután fél négykor megy haza — hacsak nincs valami akut (heveny) eset, vagy nem hívják konzíliumba. De az utóbbi eset a gyakoribb ... Magánpraxis? — Nekem? — csodálkozik. — Az én szakmám nem alkalmas erre ... Feleserkedni pedig nem szokásom. És íme, végre a lírai megnyilvánulás: — Puritán ember volt a mesterem, ifjúkori példaképem. A híres Hedri profeszszor volt a mester. Tanítványát pedig bízvást nevezi a mai ifjú generáció mesterének. Dr. Ravasz János nem igényli. Amikor kívánságait firtatom, mindössze ennyit mond: — Én már bizonnyal innen vonulok nyugalomba. Szeretem a munkámat, a kollégákat. Az intézetet.. . Néhány világklasszis, aki megfordult itt, elismeréssel szólt arról, amit csinálunk __ — Egy kívánságom: a szigorló orvos fiamat szeretném révben látni. A fiút, aki szintén baleseti sebész akar lenni. Olyan, mint édesapja, dr. Ravasz János, akit mától hivatalosan is megillet a Kiváló orvos cím. Lukács Mária A tanárőr (Reder Ferenc felvétele) n fp szava s A CSALÁDI HÁZ TETEJÉN egy 11 éves fiú mászkált, pajtásával éppen partizánosdit játszott. Amikor a konyhából kijövő nagymama észrevette, ijedten odarohant, nehogy unokája leessen, s hogy a tetőről lehívja. De miközben a gyerek nyugtatta, váratlanul lecsúszott és éppen az idős „nagyira” zuhant... Neki köszönheti, hogy semmi baja nem esett. A nagymamát viszont súlyos csonttöréssel azonnal kórházba kellett szállítani... Ezt az esetet minap mesélte el ismerősöm a vakációzó sráca majdnem tragikus kalandját. Aztán keserűen hozzáfűzte: most kire bízza a gyereket? E hetekben sok családnak hasonló a gondja, főleg a 14 éven aluli iskolásokkal. Még olyan családokban is, ahol a mama otthon dolgozik, s csak a háztartást vezeti, vagy velük él valamelyik nagyszülő. Hiszen az alig tizenéves unokákat ők sem képesek állandóan strázsálni. Különösen nehéz ez sok fáradt nagymamának.. . Pedig a kamaszodó srácok és bakfisok ahhoz még elég kicsik, hogy vigyázó szemmel óvják őket. A többi közt némely nagyobb fiú kétes társaságától és hatásától. Ugyanakkor ahhoz már elég nagyok, hogy ne legyen szükséges folyton a család valamelyik „kotlósának” szárnya alatt őrizni őket. Mit tegyen hát az az apa és anya, aki napközben gépnél, pultnál vagy íróasztalnál dolgozik, és a családban nincs nagymama, s ha van, messzire él. Az ilyen családok arra törekednek, hogy gyerekeik két és fél hónapos nyári vakációját szinte „betáblázzák”, minél több szervezett programmal: a család szabadsága alatti közös nyaralással vagy más szórakozásokkal, emellett úttörővagy napközis táboroztatással... A NAPKÖZIS TÁBOROK jó része azonban nincs kihasználva, mert i sok szülő csak pár hétre — vagy egyáltalán nem veszi igénybe. Gyakran olyanok sem, akiknek tényleges gondjuk a vakáció. Okai felől érdeklődve kiderült: sok családnál főleg a gyerekek nem kívánkoznak ezekbe a táborokba! Az ottani élet emlékezteti őket a tanév alatti napközi sokszor zűrzavaros, de szükségszerű együttléteire. Így üt vissza az a hiba, hogy jó néhány iskola napközije nem áll feladata magaslatán. Felsőtagozatos tanulókat pedig már alig lehet olyan nyári napközibe kényszeríteni, amelyikbe nem akaródzik menniük. Pedig ezek vakációs jellegükrévén egészen mások, mint iskolai társintézményük. A nyár további programlehetősége, hogy amelyik szülő teheti, leküldi gyermekét a vidéki nagymamához vagy nagybácsihoz — de általában ezzel is csak két újabb hétre kerülnek ki a gondok „rubrikájából”. A 13—14 évesek ezenkívül még pár hetes alkalmi munkát is vállalhatnak, naponta négy órára, így hát valahogy a legtöbb szülő már fél hónapra elrendezi gyermeke szünidejét. De mi legyen a fennmaradó három-négy heti szabad idővel, amikor már majd minden szervezett program kimerült, és nincs, aki felügyeljen a gyerekekre ? E különféle mértékű nyári öröm-üröm komplexumot saját családi körömben is tapasztalom, mint fonák ellentmondását életünknek. Mert igaz, hogy valóságos gyermekkultuszban élünk, s hazánkban még sose volt olyan jó dolguk a gyermekeknek, mint napjainkban. Nem véletlen, hogy társadalmunk is évről évre mind többféle nyaraltatásról, táborozásról és más szervezett vakációs programról gondoskodik részükre. Mégis, a vázolt nyári gondok nem csökkennek — például —, mert növekszik a közlekedési gyermekbalesetek száma. De szélesednek bizonyos negatív erkölcsi hatások is, olyan nagyfiúk és lányok révén, akik felbomló vagy züllött családi környezetben vagy éppen az utcán, galerikban „nevelkedtek”... Itt tehát reális veszélyekről van szó, amelyeken egyedül a nagy társadalom nem mindig tud segíteni, változtatni. Talán ennél többet tehet az a „kis társadalom”, amely gyakran meglepő rugalmasságra és hatásra képes. Mire gondolok? Megpróbálom sok család külön töprengését afféle sajátos gyűjtőlencsébe fogni. Ez pedig képzeletem képernyőjére kivetít néhány érdekes és mérlegelést kívánó lehetőséget. A KÜLÖNÖS „KÉPERNYŐN” elém tárul egy nagy bérház lakóbizottsága, amint összehívja háza népét udvari beszélgetésre. Az elnök elmondja, hogy a gyermekes szülők közül a nap minden órájában több férfi és aszszony van otthon, vagy mert szabadságát tölti, vagy mert váltott műszakját már ledolgozta. Mi volna, ha 3—4 szülő naponta váltakozva összefogná a ház kisiskolás gyermekeit és vinné őket strandra, ligetbe, hegyoldalra, múzeumba, a Szigetre és még másfelé is?!... Tűnődő csend után majd mind jelentkeztek, mert hamar felismerték: ez a jó ízű társadalmi munka mindnyájuk gyermekének biztonságos nyári programokat jelenthet A felnőtteknek pedig újszerű, érdekes, havonta csak néhány napos elfoglaltságot — valamennyiük javára...- VIAA-* • '~e -?*: *"22 E .sorok írásaitőzscén gyorsan hazatelefonáltam, megtudakolni, hogy tízéves kislányom otthon van-e, s a nagymama ráér-e meg vele lenni? Kiderült, hogy a „nagyi” egy időre elszaladt másfelé lakó másik unokájára is felügyelni ; továbbá, egyedül maradt lánykám elbeszélte: a házbeli és környéki gyerekhaddal ma éppen olyasmit játszottak, hogy véletlenül betörték a szomszéd ablakait. Gyermekemet gyors „telefonnevelésben” és korholásban részesítettem, kiegészítve azzal a „fenyegetéssel”, hogy erről este még beszélünk... Ettől az esettől „képernyőmön” újabb lehetőség is felbukkant. Egy másik nagy ház lakóbizottsága összehívta házuk összes általános és középiskolás gyermekét. Voltak vagy harmincan, és azt ajánlotta nekik, hogy ők is válasszanak maguk közül egy öttagú „lakóbizottságot”, amely megszervezi napi programjaikat és társasjátékaikat. A gyerekek meglepő üdvrivalgással fogadták a számukra igen romantikus és játékos komolyságú javaslatot. Az külön szívderítő volt, hogy minden jelölő bizottság nélkül, spontán többségi közbekiáltásokkal és hurrázással a ház legkomolyabb és legkedveltebb középiskolásait választották be gyermekbizottságukba. Az új „testület” tagjainak pedig igen imponált a kisebbek bizalma irántuk, és azonnal jobbnál jobb ötletekkel álltak elő, hogy miként szervezzék meg közös szórakozásukat... AZ IS KÜLÖN HATÁSOS VOLT, hogy javaslatukra pótbizottsági tagokat is választottak: arra az időre, amikor közülük nyaralni vagy táborba megy valaki, legyen akkor is mindig teljes létszámú a „gyermekvezérkar''. Igen tetszett a társaságnak, hogy majdnem minden gyerek kapott valamilyen „tisztséget”: az egyik egészségügyi, a másik tisztasági felelős lett, a harmadik létszámellenőr, hogyha kirándulni vagy strandra mennek, összeírja a velük tartókat. A szülők pedig örömükben felemelték gyermekeik zsebpénzét, mert választottjaikban még arra is garanciát láttak, hogy a forintokat nem kótyavetyélik el. Mire e sorokat leírtam, eszembe jutott, hogy pár évvel ezelőtt már riportban számoltam be egy ilyen gyermekbizottságról, amely remekül működött. A riport megjelenése után kiderült, hogy ilyen gyermekegyütteseket már máshol is alakítottak, és írásunk nyomán számuk megszaporodott Azóta bizonyára már sokan kinőttek közülük, de remélem, utánpótlásuk is akadt. Elhatároztam, hogy amint jelentkezik ilyen lakóházi gyermekbizottság, felkeresem őket és róluk is riportot írok. Remélem, erre hamarosan sor kerül. Szenes Imre Gyerek a háztetőn (Tűnődés a vakációról)