Népszava, 1971. július (99. évfolyam, 153–179. sz.)

1971-07-07 / 158. szám

1071. július 7 NÉPSZAVA Szakszervezeti bizottságot választottak a csepeli nyugdíjasok Egyedülálló esemény zajlott le az öreg csepeli munkásotthon megifjá­­ttott, megnagyobbodott és megszépült falai között: teljes jogú szakszervezeti bizottságot választottak a Csepel Vasmű nyugdíja­sai. A megnyitó szavak a Tanácsköztársaság, a fa­sizmus és háború elleni harc, az újjáépítés küz­delmeire emlékeztek és nem ok nélkül, hiszen akik megtöltötték a csil­logó színháztermet, szen­vedő és diadalmas része­sei voltak mindennek. Sőt, volt közöttük, aki annak idején még tégla­jegyeket vett, hogy fel­építhessék a csepeli va­sasok otthonát... Ismerősen, otthonosan csengtek — ki tudja, há­nyadszor e falak között — József Attila a Duná­nál című versének sorai. Ezúttal Keres Emil Kos­­suth-díjas színművész szavalta, aki következő versével, Győre Imre so­­rai­val szinte az értekez­let küldötteit köszöntötte: „Minden szépüljön, min­den épüljön ti néktek!” A küldöttértekezlet egy­hangúlag megválasztotta elnökségét, tagjai között Haner Józsefet, a vasas­szakszervezet elnökét, Kovács Emilt, a tröszt szakszervezeti bizottságá­nak elnökét, Závori Lász­lót, a tröszt szb-titkárát, Csató László vezérigazga­tót, Ernszt Antalt, a nagy­üzem pártbizottságának titkárát, Kardos Vilmost, a kerületi tanács elnökét és Drahos Lajost, a gyár felszabadulás utáni első ülettitkárát. Traub Ferenc, a nyug­díjas bizottság titkára számolt be ezután négy­éves tevékenységükről. El­mondta, hogy eddig a cse­peli nyugdíjasok a szak­­szervezet központi nyug­díjas bizottságához és a trösztbizottsághoz is tar­toztak. A SZOT legutób­bi­­ határozata azonban egyértelműen kimondja, hogy minden nyugdíjas ahhoz az üzemhez tarto­zik, ahonnan nyugdíjba ment. A Csepeli Vasmű­nek 4900 nyugdíjasa van és most küldöttei útján teljes jogú szakszervezeti bizottságot választhatnak. Beszámolójából kitűnt, hogy eddig is sokat tet­tek a nyugdíjasok életé­nek megkönnyítésére, megszépítésére. Rendsze­resen adtak segélyeket, üdülési beutalókat, heten­ként szórakoztató és is­meretterjesztő előadáso­kat szerveztek — ezeken 15 ezren vettek részt egy év alatt —, népszerűek voltak a hajó- és autó­buszkirándulások, a nyug­díjas bálok és társasva­csorák. A csepeliek szíve­sen látogat­ják a munkás­­otthonban biztosított klub­helyiségüket. A nem Cse­pelen lakókkal is igyekez­tek jó kapcsolatot kiépí­teni a körzetenként meg­választott bizalmiak út­ján. Lanyik Jánosnak, a számvizsgáló bizottság el­nökének jelentéséből ki­tűnt, hogy tekintélyes összeggel gazdálkodott a nyugdíjas bizottság: a be­fizetett tagdíjak 50 száza­lékával és a vasmű szak­­szervezeti tagdíjainak 2,5 százalékával, ami a tröszt­bizottság által fizetett se­gélyekkel együtt négy év alatt több mint egymillió forintot tett ki. Ebből szo­ciális segélyekre 676 500, temetkezési segélyre 243 ezer, kulturális célokra pedig 159 ezer forintot költöttek. A beszámolók feletti vita után megválasztották a­­ vasmű nyugdíjasainak 11 tagú szakszervezeti bi­zottságát és 3 tagú szám­­vizsgáló bizottságát. El­nökké Somogyi Antalt — az 1930-as évek közepén a WM-gyár főbizalmija volt —, titkárrá Kovács Emilt, a számvizsgáló bi­zottság elnökévé pedig Verőcei Ödönnét válasz­tották. M. A. A Borsodi Vegyi Kombinátban csaknem egymilliárd forintos beruházással elkészült a PVC üzemcsoport. A négy üzem: a polimer gyáregység, a granu­láló üzem, a vinilklorid-monomert előállító gyáregység és a műanyagfeldol­­gozó üzem a jövőben fedezi az ország PVC alapanyag-szükségletét és kész­ gyártmányokat is előállít. Képünkön: vinilklorid gömbtároló (MTI Fotó : Bara István felvétele) .FESTÉS MIATTI ZÁRVA...“ Egy városnyi gyerek óvoda nélkül ,,A szabadságom elfogyott a télen...’ Csak maron balesetveszély? Feljegyeztem olyan vé­leményt is, hogy a min­dig hiányos gondozón® és óvónői létszám miatt Egymás után kerülnek ki a táblák az óvodákra, bölcsődékre: „Festés miatt zárva.” Csak a zárás idő­tartama változik intézmé­nyenként: a bölcsődék többnyire két hétre, az óvodák azonban­­minde­nütt egy hónapra rekesz­tik ki a gyerekeket... A festés kötelező egészség­­ügyi előírás, minden nyá­ron program. De ez az egyszerű tény­problémák lavináját indítja el a csa­ládokban. „Én tanítónő vagyok, szerencsére itthon lehetek egész nyáron. Mégis meg­visel minket anyagilag az óvodák és bölcsődék be­zárása. Egyedül tartom el a három kicsit, nem tu­dom otthon a kosztot ki­­­hozni annyiból, mint amennyit­­az óvodában meg a bölcsődében kell fizetnem értük. Két fiam óvodás, a kislány bölcsö­­dés, éppen hat hétig lesz­nek itthon...” „Az én­­gyerekeimért két hétig fizetek valaki­nek, aztán fizetés nélkülit veszek fel. A szabadságom elfogyott a télen, amikor betegek voltak. Most az­tán kiesik kétheti kere­set, ráadásul nagyobbak a kiadások is.” A munkáslakta XVIII. kerület 5-ös számú taná­csi bölcsődéjében a 60 fé­rőhelyen 79 gyerek osz­tozik. Kikerült itt is a tábla: „Festés miatt zár­va . .Erről kér igazolást az egyik szülő Szűcs Bé­­láné, a Közmű és Mély­építő Vállalat dolgozója. — Két kislányom van, és a télen minden szabad­ságom elfogyott a kiseb­„legalább a nyári festés alatt végre kiadhatják a szabadságot a dolgozók­nak”. Ezért is és a gyerek„Évek óta nem tudjuk együtt kivenni a szabad­ságunkat a férjemmel. Az óvoda egy hónapra zár be, a bölcsőde két hétre. De sosem egyszerre... A három gyerek miatt hat hétig kell itthon marad­nunk. De kinek van hat hét szabadsága? Előbb a férjem­ marad itthon, az­tán én, és még fizetés nélküli szabadsággal is meg kell toldanom az időt.” Kik betegsége miatt — mondja. — A vállalat vi­szont csak úgy ad fizetés nélkülit­, ha igazolom, hogy a bölcsőde bezárt. A keresetem 1200 forint, a férjem leszázalékolt. Most mindent szűkebbre kell fognunk, de ez sem elég. A vállalati nőbizott­ságnak, úgy tudom, van segélykerete, hozzájuk fordultam, segítségükkel valahogy kihúzzuk majd ezt az időt... Szücseknek senkijük nincsen se vidéken, sem Pesten, akire a gyereke­ket bízhatnák. A bölcsőde vezetője, Péli Józsefnél . Most is, mint min­den évben, a legnehezebb körülmények között élők­nek felajánlottuk: elhe­lyezzük a festés idejére a gyerekeket a közeli, má­sik bölcsődébe. Három­négy gyereket szívesen át­vesznek ilyenkor tőlünk, és mi is hasonlóképpen viszonozzuk később. Azon­ban a gyerekeknek nem a legjobb az ilyen kör­nyezetváltozás ... Szücsné is inkább a fizetés nélküli szabadságot választotta. kekre nézve balesetveszé­lyes körülmények miatt szükségszerű a festés és nagytakarítás alatti szü­net. Az utóbbiakhoz nem is fér kétség. De ha ezt nyá­ron ilyen komolyan ve­szik, ősszel miért bukdá­csolnak a gyerekek festé­­kes vödrök, mész és mal­ter közt, létrák alatt sok helyen, mint azt az őszön­ként hozzánk és a szak­­szervezetekhez érkező pa­naszos levelek tanúsít­ják­? A kényszerűség — az elfo­gyott szabadságnapok és a kis jövedelem — viszi rá a szülőket arra, hogy a számukra is kedves, örömteli­ együttlét helyett A gyári gyermekintéz­ményeknek csak elenyé­sző hányada zár be, s csak legfeljebb egy-két hétre, akkor is elviszik a gyerekeket nyaralni, a Velencei-tóra, a Mátrába. Miért várat még magára a tanácsi intézményeknél is hasonló megoldás? Ha nem is nyaraltatással, de körültekintő és előrelátó tervezéssel, jobb szerve­zéssel legalábbis javítani lehetne a helyzeten. Pél­dául az óvodák és böl­csődék egyidejű bezárásá­val ott, ahol erre lehető­ség nyílik , megoldható ez a lakótelepek közös gyermekintézményeinél. Vagy több intézményben szervezzék meg a festés alatt álló óvodák, bölcső­dék kis növendékeinek befogadását. Szervezés és előrelátás kérdése az is, hogy már januárban biz­tosítsák a festőkapaci­­tást és valóban, a zárás idejére időzítsék, így már az év elején tudathatnák a szülőkkel is a zárás idő­pontját. A kisgyerekek téli — természetszerűen gyakori — megbetegedései miatt vds megoldást válassza­nak a­ bezárás idejére. Budapesten több mint 41 ezer óvodáskorú és 14 ezer bölcsődés gyermek szüleit érinti a gyermek­­intézmények bezárása. Minden nyár elején több­ségük talpal, kilincsel, szervez a gyerekek elhe­lyezéséért, a festés miatt — általában kevés siker­rel. Egy megyeszékhely­­nyi ember — Szolnok vagy Kaposvár nagyságú város lakossága ez — gondban, mégpedig a legnagyobb gondban. (Milyen szülő az, akinek nem a gyere­ke a legfőbb gondja?) Hogyan segíthetnénk nekik? nyárra elfogy a dolgozó anyák szabadsága, egyet­len mentsvárként marad a „fizetés nélküli". Ha viszont élnének és élhetnének a sok vállalatnál megtagadott joggal, kis­­betegség ese­tén a 2—3 napos fizetet­ten szabadsággal — nyár­ra tartalékolhatnák az évi rendes szabadságot. Elsősorban tehát arra kellene törekedni, hogy a kisgyerekes dolgozók sza­bad idejével ne a válla­latok, tanácsok, gyermek­­intézmények gazdálkod­janak. Hiszen éppen a kis­gyermekes szülőknek jut a gyerekek­­ betegségei miatt legkevesebb ideje pihenésre, nyaralásra! Ezért szükségszerű a gyermekintézmények nyá­ri működésének felülvizs­gálata, rendezése. Mert ha csak a fővá­rosban ötvenezer család­ban okoz gondot, mennyi fejtörést követelhet a vi­dék nagy munkásvárosai­ban, országosan az egy­szerű tábla: „Festés miatt zárva”? Légrády Eszter Szerv­ezés és előrelátás ­ Amire nem lehet garanciaI­ NDULATOKTÓL FŰTÖTT, szélsősé­gesen heves vitába csöppentem nem­régiben: végzős egyetemi hallgatók tárgyalták egyik barátunk otthonában kilátásaikat. Akadt a fiatalok között ta­nár, jogász, egy közgazdász is. Váltako­zó hangerővel, de bizonyos nézőponto­kon teljes véleményazonossággal sora­koztatták fel a rendelkezésükre álló el­helyezkedési lehetőségüket. Egyikük vé­leményét nagyon megjegyeztem: „Hol van itt garancia arra, hogy a fiatal dip­lomás a képességének, vágyának leg­megfelelőbb helyet kapja?”­ Azt hiszem, az ifjú tanár a pályázati rendszerre célzott, nem sikerült benn­maradnia az egyetemen, s az illusztris pesti gimnáziumban sem akadt helye. „Most lógok a szeren” — idézte keser­nyésen Karinthyt — ősszel, ha az elhe­lyezkedési dömping véget ért, nézek magamnak valami szerződést középisko­lában. Lehetetlen,­ hogy ne találjak — az ember végtére is nem a semmiért tanult öt évig." A „semmiért” — ismerve a vita tar­talmát —, itt azt jelentette. ..Én, a ma­gyar—orosz szakos tanár, jó közepes vizsgaátlagokkal, nem mehetek el­ Kis­­bürgözdre tanítani, általános iskolai fel­ső tagozatba. Inkább várok, keresgélek — esetleg felhasználom a nyelvtudáso­mat valami egészen más munkaterüle­ten.” De miért korlátozódjunk pedagó­guspéldákra? Jó barátunk az a fiatal orvos, aki három-négy éve szerződéssel dolgozik az egyik vidéki nagyvárosban, a kórházi személyzetist negyedévenként megkeresi, nem ürült-e meg hely? Fa­lusi körzeti orvosi állást nem fogad el. Inkább vár. És néha ő is megjegyzi: nem eléggé garantált ma a képzettség­nek megfelelő szintű elhelyezkedés. A leendő ifjúsági törvény tételeivel, megfogalmazásaival birkózó szakembe­reknek ismerős ez a „garancia" szó. Sok száz vélemény, levél, a fiatalok nézeteit elemző észrevétel is segíti kovácsolni a születendő törvényt: óhatatlanul össze­találkoztak olyan véleményekkel — nem is kevéssel —, amelyek arra biztatnak: az ifjúsági törvényben tételesen, jogsza­bályba öltöztetve is mondja ki az állam, hogy garantálja a végzett — különböző szinteken végzett — fiatalok elhelyez­kedését. Tehát: aki valamit a szakem­berképzés különböző szintjein megta­nult, valamilyen képzési ág tételes tud­nivalóit elsajátította, legyen biztos a dolgában, bízhasson abban, hogy tör­vény is garantálja az elhelyezkedését. F­ÁBÓL VASKARIKA, nyitott kapuk döngelése? Nem egészen. Ha en­nek a követelésnek alaposan a mé­lyére pillantunk, kiderül: nem annyira a munkalehetőség garanciáját kérik. Korántsem. Magyarországon­­— ezt már a tízéves gyerek is tudja — nincs mun­kanélküliség. Mesterségesen sem kívá­nunk ilyet teremteni, a munkavállalás szabadságát törvények sora védi, a vá­lasztási lehetőségek pedig — ha csak a napilapok álláshirdetéseit vesszük ala­pul — szinte korlátlannak­ tűnnek ma. A fiatalok körében dúló viták lángja azonban nem a munkalehetőségek vá­lasztéka körül csapkod. Nyilván rossz a példa, mégis érezhető bizonyos visszavetítődése: sok végzős fiatal — kimondva vagy kimondatlanul — azt érti garancián, hogy a kedvére leginkább való, tökéletesen „testre sza­bott” elhelyezkedési lehetőséget, ilyes­fajta választékot kellene törvényileg is garantálni. Talán a sok év előtti idők­höz hasonló elhelyezkedést: kórházat, kutatóintézetet, nagyvárosi iskolát, nagy­­vállalatot, kifüggesztett listákat az egye­temi, főiskolai hirdetőtáblákon, ame­lyek csupa „jó helyet" kínálnak, és any­­nyi jó helyet, vagy még többet, ahány friss diplomán, oklevélen megszáradt a tinta. Csakhogy messze vagyunk már annak deklaratív kijelentésétől: csupa teljesít­hető és teljesítendő kívánsággal startol a felnövekvő nemzedék. Ez a lemez le­járt,­a múló idő tette archívumba. Ma a realitások talaján folyik a munkaerő­­gazdálkodás, a szakemberképzéshez a népgazdaság igényeinek talajából faka­dó szükséglet ad számokat. „Felnőtt érvként" ezt szegezzük szembe a telje­síthetetlen kívánságokkal. Mi nem nyitjuk még korlátlan számú diák előtt az egyetemek, főiskolák ka­puit; annyi fiatalt — és olyan ágazatok­ban — képezünk, amennyit ezután fog­lalkoztatni is tudunk. A garanciákról vitatkozó fiatalok,­­és minek titkolnánk, szépszámú végzős cserél eszmét e téma­körben), viszont, úgy tetszik, mást érte­nek a garancián, mint az élemedettebb nemzedék. Mondhatjuk úgy is: a nekik adható garanciákat sokan tévesen értel­mezik. M­iről is van szó? A magyar felsőok­tatási intézményekben ma 80 ezer­nél többen tanulnak, évente 13— 20 ezer diplomás szakember hagyja el az Alma Materek kapuit, áll munkába. Annyi munkalehetőséget, ahányan van­nak, ma is, holnap is biztosítani léte az állam. Sőt bizonyosfajta választékot is elébük tár: a termelési struktúrák fej­lődése, a műszaki tudományok gazda­godása, a képzés korszerűsítése eleve feltételezi, hogy a koros, nyugdíjba vo­nuló nemzedékek „őrségváltása" foko­zatosan megtörténik. A kínálat ma is még sokáig — elhe­lyezkedés szempontjából — nagyobb a keresletnél. Ha csak a pedagóguspályá­ról veszem a hasonlatot: legalább két ajánlat, ha nem három jut minden vég­zőre. Az alaptörvény tehát­ érvényesül. Nem képezünk állástalan diplomásokat, bizo­nyos kisszámú, igen kismérvű szakem­ber-utánpótlást igénylő hivatások kivé­telével gyakorlatilag megvalósul az az elv, hogy a fiatalok a képzettségüknek megfelelően el tudnak helyezkedni. Mi az viszont, amire — véleményünk sze­rint —■z nem adhat ma már semmiféle garanciát sem az ifjúsági törvény, sem közvetve az á­lam? Ha a fodrászszakmában — például — 500 tanulót képeznek ki, nyilvánvaló, hogy 500, sőt több hely rendelkezésük­re áll később. Aki ma bejut valamely képzés forrásintézményébe, gyakorlati­lag biztos lehet a dolgában. Ha a 200 jelentkező közül ötöt régész szakra vesznek fel az egyetemen, ezek a fiata­lok valóban régészek lehetnek, igaz, nem garantáljuk, hogy a karnaki pira­mis szomszédságába kerülnek gyakor­nokoknak, valószínűbb, hogy egy-egy magyar vidéki múzeum tart igényt­ rá­juk. S talán itt kellene megállítanie kissé. . A CSAK ..ELIT VÁLASZTÉK" kora felett eljárt az idő. Semmiféle ga­ranciát nem nyújt — és nem is nyújthat — arra az állam, hogy a végzett közgazdász a Pénzügyminisztériumban lesz főelőadó; a szegedi egyetemen ad­junktus, kerületi vezető gyógyszertár­ban gyakornok, a körút legforgalma­sabb kozmetikai szalonjában tanulólány. Ilyesfajta garanciákra nem teremthető törvény, s aki ezt értené a ,,képesség­nek legmegfelelőbb" álláshelyek biztosí­tásán, az bizony csalódni fog. Minden tisztes szándék, erőfeszítés azt célozza, hogy a legfontosabb munkahe­lyekre a végzők legjobbjai kerüljenek. Ugyanakkor azonban népgazdasági ér­dek­­feszítő belső törvény, hogy a szak­ember-utánpótlás a lehető legjobban segítsen betölteni, beszínezni a „fehér foltokat" is. Sokféle rendelkezés és érvelés buzdít­ja erre a fiatalokat, végezzenek akár egyetemen, akár szakközépiskolában, akár a szakmunkásképzőben. Ez ma a leendő ifjúsági törvény „garanciáinak­* alapja; a tisztes és becsületes munkát kínálja a szocialista állam minden fia­talnak. Igaz, — „elitgaranciák"’ nélkül. Várkonyi Margit Az új székesfehérvári nehézfémöntödében bronzot öntenek (MTI Fotó : Szilágyi Pál felvétele) _­­________________________________________________________________

Next