Népszava, 1971. július (99. évfolyam, 153–179. sz.)
1971-07-07 / 158. szám
1071. július 7 NÉPSZAVA Szakszervezeti bizottságot választottak a csepeli nyugdíjasok Egyedülálló esemény zajlott le az öreg csepeli munkásotthon megifjáttott, megnagyobbodott és megszépült falai között: teljes jogú szakszervezeti bizottságot választottak a Csepel Vasmű nyugdíjasai. A megnyitó szavak a Tanácsköztársaság, a fasizmus és háború elleni harc, az újjáépítés küzdelmeire emlékeztek és nem ok nélkül, hiszen akik megtöltötték a csillogó színháztermet, szenvedő és diadalmas részesei voltak mindennek. Sőt, volt közöttük, aki annak idején még téglajegyeket vett, hogy felépíthessék a csepeli vasasok otthonát... Ismerősen, otthonosan csengtek — ki tudja, hányadszor e falak között — József Attila a Dunánál című versének sorai. Ezúttal Keres Emil Kossuth-díjas színművész szavalta, aki következő versével, Győre Imre soraival szinte az értekezlet küldötteit köszöntötte: „Minden szépüljön, minden épüljön ti néktek!” A küldöttértekezlet egyhangúlag megválasztotta elnökségét, tagjai között Haner Józsefet, a vasasszakszervezet elnökét, Kovács Emilt, a tröszt szakszervezeti bizottságának elnökét, Závori Lászlót, a tröszt szb-titkárát, Csató László vezérigazgatót, Ernszt Antalt, a nagyüzem pártbizottságának titkárát, Kardos Vilmost, a kerületi tanács elnökét és Drahos Lajost, a gyár felszabadulás utáni első ülettitkárát. Traub Ferenc, a nyugdíjas bizottság titkára számolt be ezután négyéves tevékenységükről. Elmondta, hogy eddig a csepeli nyugdíjasok a szakszervezet központi nyugdíjas bizottságához és a trösztbizottsághoz is tartoztak. A SZOT legutóbbi határozata azonban egyértelműen kimondja, hogy minden nyugdíjas ahhoz az üzemhez tartozik, ahonnan nyugdíjba ment. A Csepeli Vasműnek 4900 nyugdíjasa van és most küldöttei útján teljes jogú szakszervezeti bizottságot választhatnak. Beszámolójából kitűnt, hogy eddig is sokat tettek a nyugdíjasok életének megkönnyítésére, megszépítésére. Rendszeresen adtak segélyeket, üdülési beutalókat, hetenként szórakoztató és ismeretterjesztő előadásokat szerveztek — ezeken 15 ezren vettek részt egy év alatt —, népszerűek voltak a hajó- és autóbuszkirándulások, a nyugdíjas bálok és társasvacsorák. A csepeliek szívesen látogatják a munkásotthonban biztosított klubhelyiségüket. A nem Csepelen lakókkal is igyekeztek jó kapcsolatot kiépíteni a körzetenként megválasztott bizalmiak útján. Lanyik Jánosnak, a számvizsgáló bizottság elnökének jelentéséből kitűnt, hogy tekintélyes összeggel gazdálkodott a nyugdíjas bizottság: a befizetett tagdíjak 50 százalékával és a vasmű szakszervezeti tagdíjainak 2,5 százalékával, ami a trösztbizottság által fizetett segélyekkel együtt négy év alatt több mint egymillió forintot tett ki. Ebből szociális segélyekre 676 500, temetkezési segélyre 243 ezer, kulturális célokra pedig 159 ezer forintot költöttek. A beszámolók feletti vita után megválasztották a vasmű nyugdíjasainak 11 tagú szakszervezeti bizottságát és 3 tagú számvizsgáló bizottságát. Elnökké Somogyi Antalt — az 1930-as évek közepén a WM-gyár főbizalmija volt —, titkárrá Kovács Emilt, a számvizsgáló bizottság elnökévé pedig Verőcei Ödönnét választották. M. A. A Borsodi Vegyi Kombinátban csaknem egymilliárd forintos beruházással elkészült a PVC üzemcsoport. A négy üzem: a polimer gyáregység, a granuláló üzem, a vinilklorid-monomert előállító gyáregység és a műanyagfeldolgozó üzem a jövőben fedezi az ország PVC alapanyag-szükségletét és kész gyártmányokat is előállít. Képünkön: vinilklorid gömbtároló (MTI Fotó : Bara István felvétele) .FESTÉS MIATTI ZÁRVA...“ Egy városnyi gyerek óvoda nélkül ,,A szabadságom elfogyott a télen...’ Csak maron balesetveszély? Feljegyeztem olyan véleményt is, hogy a mindig hiányos gondozón® és óvónői létszám miatt Egymás után kerülnek ki a táblák az óvodákra, bölcsődékre: „Festés miatt zárva.” Csak a zárás időtartama változik intézményenként: a bölcsődék többnyire két hétre, az óvodák azonbanmindenütt egy hónapra rekesztik ki a gyerekeket... A festés kötelező egészségügyi előírás, minden nyáron program. De ez az egyszerű tényproblémák lavináját indítja el a családokban. „Én tanítónő vagyok, szerencsére itthon lehetek egész nyáron. Mégis megvisel minket anyagilag az óvodák és bölcsődék bezárása. Egyedül tartom el a három kicsit, nem tudom otthon a kosztot kihozni annyiból, mint amennyitaz óvodában meg a bölcsődében kell fizetnem értük. Két fiam óvodás, a kislány bölcsödés, éppen hat hétig lesznek itthon...” „Az éngyerekeimért két hétig fizetek valakinek, aztán fizetés nélkülit veszek fel. A szabadságom elfogyott a télen, amikor betegek voltak. Most aztán kiesik kétheti kereset, ráadásul nagyobbak a kiadások is.” A munkáslakta XVIII. kerület 5-ös számú tanácsi bölcsődéjében a 60 férőhelyen 79 gyerek osztozik. Kikerült itt is a tábla: „Festés miatt zárva . .Erről kér igazolást az egyik szülő Szűcs Béláné, a Közmű és Mélyépítő Vállalat dolgozója. — Két kislányom van, és a télen minden szabadságom elfogyott a kiseb„legalább a nyári festés alatt végre kiadhatják a szabadságot a dolgozóknak”. Ezért is és a gyerek„Évek óta nem tudjuk együtt kivenni a szabadságunkat a férjemmel. Az óvoda egy hónapra zár be, a bölcsőde két hétre. De sosem egyszerre... A három gyerek miatt hat hétig kell itthon maradnunk. De kinek van hat hét szabadsága? Előbb a férjem marad itthon, aztán én, és még fizetés nélküli szabadsággal is meg kell toldanom az időt.” Kik betegsége miatt — mondja. — A vállalat viszont csak úgy ad fizetés nélkülit, ha igazolom, hogy a bölcsőde bezárt. A keresetem 1200 forint, a férjem leszázalékolt. Most mindent szűkebbre kell fognunk, de ez sem elég. A vállalati nőbizottságnak, úgy tudom, van segélykerete, hozzájuk fordultam, segítségükkel valahogy kihúzzuk majd ezt az időt... Szücseknek senkijük nincsen se vidéken, sem Pesten, akire a gyerekeket bízhatnák. A bölcsőde vezetője, Péli Józsefnél . Most is, mint minden évben, a legnehezebb körülmények között élőknek felajánlottuk: elhelyezzük a festés idejére a gyerekeket a közeli, másik bölcsődébe. Háromnégy gyereket szívesen átvesznek ilyenkor tőlünk, és mi is hasonlóképpen viszonozzuk később. Azonban a gyerekeknek nem a legjobb az ilyen környezetváltozás ... Szücsné is inkább a fizetés nélküli szabadságot választotta. kekre nézve balesetveszélyes körülmények miatt szükségszerű a festés és nagytakarítás alatti szünet. Az utóbbiakhoz nem is fér kétség. De ha ezt nyáron ilyen komolyan veszik, ősszel miért bukdácsolnak a gyerekek festékes vödrök, mész és malter közt, létrák alatt sok helyen, mint azt az őszönként hozzánk és a szakszervezetekhez érkező panaszos levelek tanúsítják? A kényszerűség — az elfogyott szabadságnapok és a kis jövedelem — viszi rá a szülőket arra, hogy a számukra is kedves, örömteli együttlét helyett A gyári gyermekintézményeknek csak elenyésző hányada zár be, s csak legfeljebb egy-két hétre, akkor is elviszik a gyerekeket nyaralni, a Velencei-tóra, a Mátrába. Miért várat még magára a tanácsi intézményeknél is hasonló megoldás? Ha nem is nyaraltatással, de körültekintő és előrelátó tervezéssel, jobb szervezéssel legalábbis javítani lehetne a helyzeten. Például az óvodák és bölcsődék egyidejű bezárásával ott, ahol erre lehetőség nyílik , megoldható ez a lakótelepek közös gyermekintézményeinél. Vagy több intézményben szervezzék meg a festés alatt álló óvodák, bölcsődék kis növendékeinek befogadását. Szervezés és előrelátás kérdése az is, hogy már januárban biztosítsák a festőkapacitást és valóban, a zárás idejére időzítsék, így már az év elején tudathatnák a szülőkkel is a zárás időpontját. A kisgyerekek téli — természetszerűen gyakori — megbetegedései miatt vds megoldást válasszanak a bezárás idejére. Budapesten több mint 41 ezer óvodáskorú és 14 ezer bölcsődés gyermek szüleit érinti a gyermekintézmények bezárása. Minden nyár elején többségük talpal, kilincsel, szervez a gyerekek elhelyezéséért, a festés miatt — általában kevés sikerrel. Egy megyeszékhelynyi ember — Szolnok vagy Kaposvár nagyságú város lakossága ez — gondban, mégpedig a legnagyobb gondban. (Milyen szülő az, akinek nem a gyereke a legfőbb gondja?) Hogyan segíthetnénk nekik? nyárra elfogy a dolgozó anyák szabadsága, egyetlen mentsvárként marad a „fizetés nélküli". Ha viszont élnének és élhetnének a sok vállalatnál megtagadott joggal, kisbetegség esetén a 2—3 napos fizetetten szabadsággal — nyárra tartalékolhatnák az évi rendes szabadságot. Elsősorban tehát arra kellene törekedni, hogy a kisgyerekes dolgozók szabad idejével ne a vállalatok, tanácsok, gyermekintézmények gazdálkodjanak. Hiszen éppen a kisgyermekes szülőknek jut a gyerekek betegségei miatt legkevesebb ideje pihenésre, nyaralásra! Ezért szükségszerű a gyermekintézmények nyári működésének felülvizsgálata, rendezése. Mert ha csak a fővárosban ötvenezer családban okoz gondot, mennyi fejtörést követelhet a vidék nagy munkásvárosaiban, országosan az egyszerű tábla: „Festés miatt zárva”? Légrády Eszter Szervezés és előrelátás Amire nem lehet garanciaI NDULATOKTÓL FŰTÖTT, szélsőségesen heves vitába csöppentem nemrégiben: végzős egyetemi hallgatók tárgyalták egyik barátunk otthonában kilátásaikat. Akadt a fiatalok között tanár, jogász, egy közgazdász is. Váltakozó hangerővel, de bizonyos nézőpontokon teljes véleményazonossággal sorakoztatták fel a rendelkezésükre álló elhelyezkedési lehetőségüket. Egyikük véleményét nagyon megjegyeztem: „Hol van itt garancia arra, hogy a fiatal diplomás a képességének, vágyának legmegfelelőbb helyet kapja?” Azt hiszem, az ifjú tanár a pályázati rendszerre célzott, nem sikerült bennmaradnia az egyetemen, s az illusztris pesti gimnáziumban sem akadt helye. „Most lógok a szeren” — idézte kesernyésen Karinthyt — ősszel, ha az elhelyezkedési dömping véget ért, nézek magamnak valami szerződést középiskolában. Lehetetlen, hogy ne találjak — az ember végtére is nem a semmiért tanult öt évig." A „semmiért” — ismerve a vita tartalmát —, itt azt jelentette. ..Én, a magyar—orosz szakos tanár, jó közepes vizsgaátlagokkal, nem mehetek el Kisbürgözdre tanítani, általános iskolai felső tagozatba. Inkább várok, keresgélek — esetleg felhasználom a nyelvtudásomat valami egészen más munkaterületen.” De miért korlátozódjunk pedagóguspéldákra? Jó barátunk az a fiatal orvos, aki három-négy éve szerződéssel dolgozik az egyik vidéki nagyvárosban, a kórházi személyzetist negyedévenként megkeresi, nem ürült-e meg hely? Falusi körzeti orvosi állást nem fogad el. Inkább vár. És néha ő is megjegyzi: nem eléggé garantált ma a képzettségnek megfelelő szintű elhelyezkedés. A leendő ifjúsági törvény tételeivel, megfogalmazásaival birkózó szakembereknek ismerős ez a „garancia" szó. Sok száz vélemény, levél, a fiatalok nézeteit elemző észrevétel is segíti kovácsolni a születendő törvényt: óhatatlanul összetalálkoztak olyan véleményekkel — nem is kevéssel —, amelyek arra biztatnak: az ifjúsági törvényben tételesen, jogszabályba öltöztetve is mondja ki az állam, hogy garantálja a végzett — különböző szinteken végzett — fiatalok elhelyezkedését. Tehát: aki valamit a szakemberképzés különböző szintjein megtanult, valamilyen képzési ág tételes tudnivalóit elsajátította, legyen biztos a dolgában, bízhasson abban, hogy törvény is garantálja az elhelyezkedését. FÁBÓL VASKARIKA, nyitott kapuk döngelése? Nem egészen. Ha ennek a követelésnek alaposan a mélyére pillantunk, kiderül: nem annyira a munkalehetőség garanciáját kérik. Korántsem. Magyarországon— ezt már a tízéves gyerek is tudja — nincs munkanélküliség. Mesterségesen sem kívánunk ilyet teremteni, a munkavállalás szabadságát törvények sora védi, a választási lehetőségek pedig — ha csak a napilapok álláshirdetéseit vesszük alapul — szinte korlátlannak tűnnek ma. A fiatalok körében dúló viták lángja azonban nem a munkalehetőségek választéka körül csapkod. Nyilván rossz a példa, mégis érezhető bizonyos visszavetítődése: sok végzős fiatal — kimondva vagy kimondatlanul — azt érti garancián, hogy a kedvére leginkább való, tökéletesen „testre szabott” elhelyezkedési lehetőséget, ilyesfajta választékot kellene törvényileg is garantálni. Talán a sok év előtti időkhöz hasonló elhelyezkedést: kórházat, kutatóintézetet, nagyvárosi iskolát, nagyvállalatot, kifüggesztett listákat az egyetemi, főiskolai hirdetőtáblákon, amelyek csupa „jó helyet" kínálnak, és anynyi jó helyet, vagy még többet, ahány friss diplomán, oklevélen megszáradt a tinta. Csakhogy messze vagyunk már annak deklaratív kijelentésétől: csupa teljesíthető és teljesítendő kívánsággal startol a felnövekvő nemzedék. Ez a lemez lejárt,a múló idő tette archívumba. Ma a realitások talaján folyik a munkaerőgazdálkodás, a szakemberképzéshez a népgazdaság igényeinek talajából fakadó szükséglet ad számokat. „Felnőtt érvként" ezt szegezzük szembe a teljesíthetetlen kívánságokkal. Mi nem nyitjuk még korlátlan számú diák előtt az egyetemek, főiskolák kapuit; annyi fiatalt — és olyan ágazatokban — képezünk, amennyit ezután foglalkoztatni is tudunk. A garanciákról vitatkozó fiatalok,és minek titkolnánk, szépszámú végzős cserél eszmét e témakörben), viszont, úgy tetszik, mást értenek a garancián, mint az élemedettebb nemzedék. Mondhatjuk úgy is: a nekik adható garanciákat sokan tévesen értelmezik. Miről is van szó? A magyar felsőoktatási intézményekben ma 80 ezernél többen tanulnak, évente 13— 20 ezer diplomás szakember hagyja el az Alma Materek kapuit, áll munkába. Annyi munkalehetőséget, ahányan vannak, ma is, holnap is biztosítani léte az állam. Sőt bizonyosfajta választékot is elébük tár: a termelési struktúrák fejlődése, a műszaki tudományok gazdagodása, a képzés korszerűsítése eleve feltételezi, hogy a koros, nyugdíjba vonuló nemzedékek „őrségváltása" fokozatosan megtörténik. A kínálat ma is még sokáig — elhelyezkedés szempontjából — nagyobb a keresletnél. Ha csak a pedagóguspályáról veszem a hasonlatot: legalább két ajánlat, ha nem három jut minden végzőre. Az alaptörvény tehát érvényesül. Nem képezünk állástalan diplomásokat, bizonyos kisszámú, igen kismérvű szakember-utánpótlást igénylő hivatások kivételével gyakorlatilag megvalósul az az elv, hogy a fiatalok a képzettségüknek megfelelően el tudnak helyezkedni. Mi az viszont, amire — véleményünk szerint —■z nem adhat ma már semmiféle garanciát sem az ifjúsági törvény, sem közvetve az álam? Ha a fodrászszakmában — például — 500 tanulót képeznek ki, nyilvánvaló, hogy 500, sőt több hely rendelkezésükre áll később. Aki ma bejut valamely képzés forrásintézményébe, gyakorlatilag biztos lehet a dolgában. Ha a 200 jelentkező közül ötöt régész szakra vesznek fel az egyetemen, ezek a fiatalok valóban régészek lehetnek, igaz, nem garantáljuk, hogy a karnaki piramis szomszédságába kerülnek gyakornokoknak, valószínűbb, hogy egy-egy magyar vidéki múzeum tart igényt rájuk. S talán itt kellene megállítanie kissé. . A CSAK ..ELIT VÁLASZTÉK" kora felett eljárt az idő. Semmiféle garanciát nem nyújt — és nem is nyújthat — arra az állam, hogy a végzett közgazdász a Pénzügyminisztériumban lesz főelőadó; a szegedi egyetemen adjunktus, kerületi vezető gyógyszertárban gyakornok, a körút legforgalmasabb kozmetikai szalonjában tanulólány. Ilyesfajta garanciákra nem teremthető törvény, s aki ezt értené a ,,képességnek legmegfelelőbb" álláshelyek biztosításán, az bizony csalódni fog. Minden tisztes szándék, erőfeszítés azt célozza, hogy a legfontosabb munkahelyekre a végzők legjobbjai kerüljenek. Ugyanakkor azonban népgazdasági érdekfeszítő belső törvény, hogy a szakember-utánpótlás a lehető legjobban segítsen betölteni, beszínezni a „fehér foltokat" is. Sokféle rendelkezés és érvelés buzdítja erre a fiatalokat, végezzenek akár egyetemen, akár szakközépiskolában, akár a szakmunkásképzőben. Ez ma a leendő ifjúsági törvény „garanciáinak* alapja; a tisztes és becsületes munkát kínálja a szocialista állam minden fiatalnak. Igaz, — „elitgaranciák"’ nélkül. Várkonyi Margit Az új székesfehérvári nehézfémöntödében bronzot öntenek (MTI Fotó : Szilágyi Pál felvétele) _________________________________________________________________