Népszava, 1972. május (100. évfolyam, 102–126. sz.)

1972-05-14 / 112. szám

SOT2. május 14 NÉPSZAVA A munkverseny újjászületése Győrött A munkások azt mond­ják: Horváth Ede, a Magyar Vagon- és Gépgyár vezér­­igazgatója vaskos kötetet tesz elém: „Gazdasági fel­adatok az 1972. évi ver­senymozgalom célkitűzé­seihez.” — Ez azért még nem az igazi — fűzi hozzá —, csak a futóműgyáregység cél­kitűzéseit dolgoztuk ki tel­jesen. Érdemes volt belelapoz­­ni, ilyent még nem lát­tam. Volt már a kezem­ben sok hasonló kötet, de arra még nem vállalkoz­tak, hogy olyan gépsorok­ra, munkásokra bontott versenyfeladatokat készít­senek, amely megfelel az . Hogyan sikerült ilyen egységes feladat- és pré­miumrendszert kidolgoz­ni? — kérdezem a vezér­­igazgatót. — Megállapodtam a va­sasszakszervezet vezetői­vel — válaszolja —, hogy pénzt csak olyasmire adunk, ami a vállalat egé­szének célkitűzéseit szol­gálja, de valamivel maga­sabb szinten, mint erede­tileg terveztük. Nincs kü­lön ilyen, olyan pénz, csak egy feladat van, eh­hez egyféle ösztönzés, me­lyet a béralap szerint pré­miumból és a részesedési alap jutalomkeretéből von­tunk össze. Tisztességes munkáért tisztességes bért, prémiumot adunk. A ver­seny csak egy célt szol­gálhat: az anyagi gyara­podást. — A kormány határoza­tával azért is egyetértek, mert egységre törekszik, a közös célok érdekében egységes versenyt és anya­gi ösztönzést szorgalmaz. Nem formális munkaver­senyt akar, hanem kézzel­foghatót. „Ezt teszed,­­ ezt adom, s választhatsz, csi­nálod vagy sem.” — A szocialista, munka­centrikus gondolkodás gya­korlatáról van szó. Én is melós voltam? s ha ponto­san tudtam, mit miért ési­egész nagyüzem gazdasági célkitűzéseinek. Ráadásul jóformán személy szerint ott a prémium, a jutalom összege: ha valaki telje­sít, mennyi pluszt kap. írásos garancia a válla­latvezetés részéről! Csak példa a töménte­len pontból: Kiegyenlítő­­műház-gyártó sor. Éves darabszám 54 100. A kitű­zött versenyprémium a második negyedévben 4000 darabos havi teljesítmény­nél 2000 forint havonta. A második fél évben négy­ezer felett 100-tól 300 da­rabig, darabonként még 10 forint, 300 darab felett da­rabonként 20 forint, náluk, akkor nem kellett kényszeríteni, sem külön szónoklatot mondani. És szerintem ez egyben a lel­kesedést segíti, hiszen ho­mályosan megfogalmazott feladatok nem nagyon lel­kesítenek. A lelkesedés pe­dig nagy hajtóerő, higgye el, nagyobb, mint a pénz. — Hogyan egyezteti ös­­­sze a munkacentrikus gondolkodást a szocialista brigádmozgalom hármas jelszavával? — Jól. Ismét azt mon­dom: ebben a gyárban voltam inas, itt éltem le az életem. Az igazi mun­kás nem kupec, nem kell — A futóműgyáregység minden dolgozójának ki­dolgozták a feladatát 1972-re, sőt 1973-ra is. De nemcsak feladat kell a versenyhez, hanem anyag, szerszám, műszaki feltéte­lek és így tovább... — említem meg Bajcsi Gyu­lának, a versenyiroda ve­zetőjének. — Az anyagbeszerzésre is terv készült — válaszol­ja —, a szerszámellátásra, a műszaki feltételek telje­sítésére, mindent határ­időztünk, megjelöltük a felelős személyeket. — És sorra rakja elém a kapa­külön ösztökélni, hogy „be­teg a társad, látogasd meg!”, mert úgyis megte­szi, s húsz évvel ezelőtt is megtette. Segít a csa­ládján, mindez természe­tes a számára. Harminc éve a többiek szoktattak rá, hogy „ha bajban van a társad, kötelességed se­gíteni”. Szerintem a szo­ciológusok kicsit eltúloz­zák a dolgot azzal, hogy „felhígult” a munkásosz­tály. Jó, vannak közöttük nem igazi munkások, de mikor dolgoztak a mi megfogalmazásunk szerint csak „igazi” munkások? A természetszerűt köve­telni a munkásoktól s azt mondani, az a szocialista — nem szerencsés. Ezért még jutalmat is adni — ez, szerintem, haszonle­sésre nevel. — Tanulni, az persze más, az mindegyikünkre nagyon ráfér, „a jó pap is holtig tanul”, mondják. A „szocialista módon élni” érdemi tartalmát a véle­ményem szerint kicsit job­ban kellene megfogalmaz­nunk a brigádmozgalom­ban, épp a mozgalom ér­dekében. A munka pedig egyértelmű: munka nél­kül, a termelékenység nö­velése nélkül egyszerűen nem lehet szocialista tár­sadalmat építeni. Ha lé­­hűtősködünk, üres marad a zsebünk, oltás helyzetéről szóló fel­mérést, a műszaki intéz­kedéseket és így tovább.­­ A futóműgyáregység versenyéért tehát az egész vállalat vezetői felelnek. Részletes feladattervet ad­tunk, ami több, mint a gyártási program. 1973-ra ezt a munkát tovább bő­vítjük. — Mi a véleménye az így kialakított versenycél­­kitűzésekről? — faggatom tovább. — A munkások azt mondják: jó. Végre eltér­tünk a sok éves sablontól. Éveken keresztül dolgoz­tunk, hogy igazi munka­versenyt alakítsunk ki. Egy egész gyár nem ter­mel annyi papírt, ameny­­nyit mi felhasználtunk a verseny felmérésére, for­málására. De itt egy pilla­nat nyugalom sincs. A „vezér” most azt kérte: állítsunk össze tételes jegyzéket a nagy értékű gépekről, mert ezek kar­bantartását külön kívánja jutalmazni, olyan esetben, ha a gép, berendezés nem hibásodik meg.­­ A bürokratizmus csök­kentésére elrendelte, hogy a versenynyilvántartást végezzék a gyáregységek. Különös ember a „vezér”, egy pillanat nyugtunk sincs mellette, mindig újat akar. Igaz, eredmény is van: hosszú ideje 10—12 százalékot növekszik éven­te a termelésünk. A futóműgyáregységben éppen brigádvezetői érte­kezlet van. Ismertetik a versenyfeladatokat. Vajon mit szólnak hozzá a bri­gádvezetők? Csupán né­hány megjegyzés: — A nagykerékagygyár­Megkérdezem Fü­löp Já­nost, az üzemi szb titká­rát, hogyan értékeli az új versenyfeladatokat s a pré­miumrendszert. — Egészében jó — vá­laszolja. — Az emberek nyugodtak, mert tudják, hogy amit az igazgatónk aláír, az szent. Vannak tisztázatlan kérdések, mert még nem tudjuk, hogy a vezér ,amint intézkedett. Jó jel viszont, hogy május­ban jelent meg az új ver­senyfeladat, de a­­ főnök már áprilisra is fizetett a teljesítőknek. A tengely­­csonkkészítő brigád pél­dául 3000-et, a koszorú­ágy gyártók 15.00­-at kap­tak. Egyértelművé vált: aki teljesít, azonnal pénzt kap, aki nem, az marad­hat csöndben a helyén. S pillanatnyilag szerintem ez is nagy szó. — Mi a véleménye a tók feladata eltért az ere­deti éves programtól — mondja Nagy Sándor. — Négyezer darabbal többet kérnek. Mi azért aggódunk csak, hogy nem lesz meg a rendszeres anyagbizto­sítás. Különben az elkép­zelés reális és teljesíthető. — A bolygótartó gyár­tásánál az első gépet újí­tással „elszúrták” — szól Balogh Imre. — Csak 45 darabot ad le műszakon­ként, száz kellene a célki­tűzéshez. Eddig rendben a terv, de mi lesz ezután? A gépet vissza kellene ala­kítani, mert jobb teljesít­ményű volt, s új gép is kellene. — Nyolc percről hat percre állították a hátsó hidak szerelésének nor­máját — jegyzi meg Fá­bián András —, csakhogy nem szeretnénk az eddi­gieknél rosszabbul járni. Ezt a vezérkar megígérte. Május 1-től új norma van, de az is jó lett volna, ha a bértételeket is előre közlik. Különben a vázolt célok reálisak, teljesíteni lehet és fogjuk is a gyár újonnan kibontakozó versenymozgalmáról ? kérdezem Szilágyi András vszb-titkárt. — Tömören talán úgy tudnám megfogalmazni: megfelel a SZOT legutób­bi ülésén elhangzottaknak, a kormány és az MSZMP KB határozatának, mert serkenti a munkahelyi kezdeményezést, ugyanak­kor érződik, hogy a ver­senyt a gazdasági vezetés saját kötelességének te­kinti, s a verseny anyagi elismerése szorosan kap­csolódik a vállalati célok teljesítéséhez. Mi kell en­nél több? Sok éve isme­rem a versenymozgal­munkat, rendszeresen fej­lődött, de eddig csak mi szorgalmaztuk. Most úgy érzem, sikerül jelentősen előbbre lépni. S ez a moz­galomnak sem mindegy Pusztai Ferenc A lelkesedés nagyobb hajtóerő A brigádvezetők véleménye Jelentős előrelépés „A forgalomban levő ter­mékek minőségére vonat­kozó ellenőrző vizsgálatok az előző negyedévhez ké­pest jelentősebb változást, nem mutattak” — olvas­ható a Kereskedelmi Mi­nőségellenőrző Intézet leg­frissebb jelentésében. Ám­de ez a mondat az inté­zet kiadványaiban újra és újra visszatér. S a vásár­ló is sűrűn tapasztalja, mennyi hibás, gyenge, vagy éppen rossz minősé­gű termék, helytelenül osztályozott, más esetben lejárt szavatossági idejű fogyasztási cikk van az üzletekben. Valami krónikus, gyó-Ami a vizsgálatokat, el­lenőrzéseket, intézkedése­ket illeti, azokban igazán nincs hiány. Kötetnyi elő­írás védi a vásárló érde­két, s tucatnyi szerv, in­tézmény foglalkozik ezek betartásának rendszeres ellenőrzésével. Másfél év­vel ezelőtt nagyszabású vizsgálatot folytatott a Központi Népi Ellenőrzé­si Bizottság, s tapasztala­tait a kormány elé ter­jesztette. Ennek nyomán az ipari tárcák vezetői felhívták a vállalatokat: fordítsanak megkülönböztetett figyel­met a minőségtanúsítás, az ellenőrzés, az átvételi nyíthatatlan betegségről lenne szó? Miért nem tu­dunk kigyógyulni ebből a népgazdaság és az egyén számára egyaránt ártal­mas kárból? Miért kerül ki az üzemekből olyan nagy arányban a szab­ványnak nem megfelelő termék? S miért veszi át ezt az árut szinte kivétel nélkül valamennyi keres­kedelmi vállalati rendszer módozatainak ki­dolgozására, a szabványok következetes alkalmazásá­ra. Úgy döntöttek, hogy a vállalati vezetők munká­jának értékelésekor foko­zottan figyelembe veszik a fogyasztói érdekvédelem terén kifejtett tevékenysé­güket. Ugyancsak a KNEB- vizsgálat nyomán felhív­ták a belkereskedelmi mi­nisztert, hogy a kereske­delmi dolgozók tovább­képzésénél fordítsanak fo­kozott gondot a minőség­­védelemmel kapcsolatos tudnivalókra, az áruisme­ret oktatására, indokoltnál magasabb osz­tályba sorolását. Az Igazságügyminiszté­riumban ezzel kapcsolat­ban elmondták, hogy ezek az intézkedések már 1962 óta érvényben vannak, ám ez év elejéig csak a főhatóságok tehettek fel­jelentést. Az pedig ritka volt, mint a fehér holló. A módosított Btk. ezért minden állampolgár jogá­vá teszi, hogy a rendőrsé­gen jelentse, ha rossz mi­nőségű árut talál a bolt­ban, s feljelentése nyomán a hatóságok büntetőeljá­rást indítanak. S ha ezt kevesen is tud­ják, az közismert, hogy a kereskedelmi felügyelősé­gek, a Belkereskedelmi Minisztérium panasziro­dája, a tanácsok kereske­delmi osztályai, a népi el­lenőrzési bizottságok, a Kereskedelmi Minőségel­lenőrző Intézet, a KÖ­­JÁL-ok és számos más szerv foglalkozik a lakos­ság bejelentéseivel. Van tehát hová fordulnunk, ha hibás árut vásároltunk. De a panasztevés joga nem boldogít. Nem rek­lamálni szeretnénk, ha­nem jó árut vásárolni. Mindig és mindenütt. Mi ennek az akadálya? Ma, amikor a termelésben már nem a mennyiség növelé­se a központi kérdés, miért nem kap nagyobb figyelmet a minőségvéde­lem? S miért nem védi meg kellően érdekeinket a kereskedelem? A minőség védelmében Hibás áru forgalmazása — bűntett Vizsgálatok, intézkedések Három évig terjedő szabadságvesztés Rendkívül figyelemre­méltó novellákat tartal­maz az új, ez év elején életbe lépett Büntető Tör­vénykönyv a rossz minő­ségű termék forgalomba­­hozatalának megtorlásá­val kapcsolatban. A 230. és a 231. paragrafus nem kevesebbet ír elő, mint hogy három évig terjedő szabadságvesztéssel bün­tetető az az ipari vagy kereskedelmi vállalatve­zető, minőségi ellenőrzést végző dolgozó, aki rossz minőségű terméket jó mi­nőségű áruként hoz for­galomba, illetve annak forgalombahozatalát nem akadályozza meg. Hason­lóképp bűntettnek minősí­ti a Btk. az áruknak az Több ipari és kereske­delmi vállalat vezetőjé­nek tettük fel ezt a kér­dést, s válaszaikból — ha nem is mindig kimondva, kereken megfogalmazva — az derült ki, hogy egy­szerűbb, olcsóbb és főként kényelmesebb elnézni a hibákat, mint hatékony minőségellenőrzést alkal­mazni. Egyszerűbb néhány vásárlót kártalanítani, mint az árut alaposan megvizsgálni, a hibásat visszautasítani. A nagykereskedelmi vál­lalatok végeznek ugyan szúrópróbás minőségel­lenőrzést, de sokszor azt is csak formálisan, és nem­egyszer a rostán fenn­akadt terméket is átve­szik. Pedig tekintélyes kötbért követelhetnének, — csakhogy akkor esetleg attól a termelőtől legköze­lebb nem kaphatnának a legkeresettebb, a legdiva­tosabb termékekből. Az ilyen, rosszul értelmezett „jó kapcsolatok” fenntar­tása érdekében némely nagykereskedelmi válla­lat megalkuszik­­ a ve­vők kárára. (Belekalkulál­va, hogy a pórul járt ve­vők többsége hamar meg­unja az ide-oda szaladgá­lást, és lemond jogairól.) Az utóbbi években el­terjedt a közvetlen be­szerzés: a termelőtől egyenesen a boltba érke­zik az áru, amely ily mó­don kikerüli a nagykeres­kedelmi raktárat Gazda­ságos, jó módszer ez szá­mos szempontból, de a minőségvédelmet károsan befolyásolja. Hiszen a boltban nincs sem hely sem idő, sem munkaerő az áru alapos vizsgálatára. Ilyen és hasonló okok magyarázzák, miért tér vissza rendszeresen a KERMI jelentésében a mondat. ..a forgalomban levő termékek minőségé­re vonatkozó ellenőrző vizsgálatok jelentősebb változást nem mutattak”. Hogyan lehetne ezen a helyzeten némileg változ­tatni?­­ Az ipari és a keres­kedelmi vállalatok érdekeltségét úgy kellene módosítani, hogy drágább legyen rossz m­inőségű ter­méket forgalomba hozni, mint a minőségellenőrzést megszervezni, a hibás áru kibocsátását megelőzni.­­ A Btk. idevonatkozó paragrafusait széles körben ismertté kellene tenni. Mint annyi más fel­hívást, ennek kivonatát is ki lehet függeszteni az üz­letek, áruházak falára Hasznos figyelmeztetés lenne ez nemcsak a vá­sárló, hanem az üzletve­zető számára is. Mindent el kell tehát követni, hogy ,az ipari és a kereskedelmi vállalatok rákényszer­ül­jenek a mi­nőség védelmére, javítá­­­sára, a fogyasztó megbe­csülésére. A cél érdekében gazdasági és adminisztra­tív eszközökre egyaránt szükség van. A hibás, rossz termékek árusítása nem lehet gyó­gyíthatatlan betegségünk. Gál Zsuzsa Megalkuvás a vevő kárára / 3 A . Magasabb mércével öt-három esztendeje azt hittem, hogy a címben szereplő téma véglegesen lekerül közéletünk napirendjéről. Legalábbis abban a szellemben nem kíván magyarázatot, mint annak idején — a hat­vanas évek elején —, amikor azt tisztáztuk, hogy a párttagsággal nem járnak semmilyen társadalmi elő­nyök, s persze, hátrány sem. Ugyanakkor a pártággal szemben a párt szabályainak megfelelő politikai és erkölcsi normák megkövetelése mindenütt kötelező. Ez a tisztázás akkor egész politikai előrehaladá­sunknak egyik kulcskérdése volt, mert összefüggött egy korábbi idő­szektás politikai felfogásának és gya­korlatának elvetésével; a munkásosztály szövetségi politikájának bővítésével; a szocialista szellemű, tar­talmú nemzeti egység fejlesztésének sürgető igényé­vel; a származás szerinti kategorizálásnak — mint akkor már gátló társadalmi tényezőnek — a meg­szüntetésével, az iskolai felvételek esetében; azzal, hogy pártfunkció kivételével hazánkban minden tiszt­ség betölthető az arra alkalmas, a káderkiválasztás mércéjének egyébként­ megfelelő emberekkel, tehát nem szükséges a párttagsági könyv, mint feltétel (de jó, ha van), s egyenlő feltételek esetén a párttag elő-,­nye természetes. Akkor ezáltal széles körű alkotó erőt hoztunk­ mozgásba, s óvtuk a pártot attól, hogy könyöklők, kar­rieristák, eszmei meggyőződés nélkül, csak az érvé-­ nyesülésért kerüljenek az ajtón belül. Jó egy évtized távlatából nézve, ezt az elvi és gyakorlati lépést igazolták az évek. Nagy eredménye az 1956 utáni idők politikájának, hogy a munkáshata­lom köré szerveződött a társadalom valamennyi osz­tálya és rétege, és megerősödött népünkben — szo­cialista alapon — az egység, az együvé tartozás érzése. S meggyorsult a korábbi évtizedek nagy történelmi hányattatásait és a forradalmi átalakulásokat végigélő és küzdő nemzedékek beilleszkedése és nyugalma. H­a most mégis ceruzavégre kívánkozik a párttagok és pártonkívüliek címen jelzett téma, annak nem régebbi, hanem egészen mai okai vannak. S ezt elsősorban politikai és morális vonások indokol­ják. Politikai okok közül az első helyre teszem, hogy a párttagnak ma sincs több joga, mint a pártonkívü­­linek, de kötelessége több és a felelőssége is nagyobb. S itt helyenként tapasztalható és érzékelhető va­lamilyen egészségtelen elmosódás; az erőteljesebben jelentkező kötelezettségekkel és felelősséggel szembe­ni engedékenységről van szó. Pedig a párt ma is, és holnap is olyan harci szövetség, amelybe önkéntesen, elvi-politikai meggyőződés alapján léphet be az em­ber. Vállalva a párttagsággal járó politikai és erkölcsi normákat, amelyeknek summázata: a kommunista minden körülmények között a párt politikájának vég­rehajtója, hirdetője és ha kell, védelmezője: a párt politikai és erkölcsi elveinek és céljainak reprezen­tánsa. Vagyis a pártonkívüli állampolgárra vonatkozó­ állami, társadalmi törvények mellett a párt tagjára, a kommunista eszme hordozójára a párt normái is érvényesek. S ezek erőteljesebb politikai és etikai normák. Egyes párttagok néha nem úgy viselkednek, hogy kifejeznék magatartásukkal is e normákat, mintha nem egy hatalmon levő marxista-leninista párton belül lennének, mintha nem egy egységesen cselekvő, egységes politikát folytató, fegyelmezett gya­korlati munkát követelő pártszervezethez tartozná­nak. A párt X. kongresszusán elhatározott tennivalók megvalósítása minden pártszervezetre, vala­mennyi kommunistára egyformán kötelező. A kongresszus például határozottan fellépett az ország­ban tapasztalható kispolgári életérzés és életvitel le­küzdése érdekében. A szocialista felfogástól idegen, a társadalom kárára történő individuális gyarapodás­sal szemben. Az nem várható, hogy a maszek zöldsé­ges teljes meggyőződéssel képviselje és környezetében érvényesítse a párt kongresszusának ezt az álláspont­ját. Az meg viszont nem tűrhető, hogy kommunisták helyenként olyan közömbösek legyenek környezetük­ben esetlegesen jelentkező immorális megnyilatkozá­sokkal szemben, mintha semmi közük sem lenne ah­hoz a környezethez, ahol élnek, ahol dolgoznak. Ehhez persze az szükséges, hogy a párt tagja — bármilyen foglalkozású és beosztású — olyan intakt legyen, hogy politikai eltántorodás vagy erkölcsi sze­mét ne érhessen hozzá. Ez a párttagsághoz fűződő kö­vetelmény volt mindig, ma is az, és a jövőben is az marad. A párt szervezeti szabályzatában kifejezett poli­tikai és morális igény a pártonkívüli állampolgárt nem kötelezi, de a párt tagját igen! Az ilyenfajta ösz­­szevetésnek időszerűségét tehát az szolgáltatja, hogy a párt tagjára és a pártonkívülire érvényes politikai és erkölcsi normák közötti különbséget helyenként elvtársaink szem elől tévesztik. S ez a pártnak és po­litikájának tetemes károkat okozhat, hogyha nem tisz­tázzuk ott, ahol erre szükség van. Már csak azért is, mert rontja a párt politikájának hitelét, a kommunis­ták szavahihetőségét és csökkenti eszménk, világnéze­tünk vonzerejét. Mi pedig ennek az ellenkezőjére tö­rekszünk. Ezért szükséges konkrét módon, egészen gyakorlatiasan, ott, ahol ennek helye van, előhozni a párttagok és a párton­vüliek közötti különbséget, mert ezt a fajta különbséget nélkülözhetetlennek tartjuk, hogyan egy évtizeddel korábban érvényt szerez­tünk elgondolásainknak, amikor a párttagok és a pártonkívüliek közötti viszonyt tisztáztuk, ugyanúgy ma is érvényt szerzünk akkori álláspon­tunknak, ott, ahol a tisztázásra újra szükség van. Föl­lépünk azzal az elvi álláspontunkkal, amit akkor mondottunk kongresszusainkon és gyűléseinken: a párttaggal szemben a párt szabályainak megfelelő po­litikai és erkölcsi normák megkövetelése mindenütt kötelező. SIKLÓS JÁNOS

Next