Népszava, 1972. május (100. évfolyam, 102–126. sz.)
1972-05-14 / 112. szám
SOT2. május 14 NÉPSZAVA A munkverseny újjászületése Győrött A munkások azt mondják: Horváth Ede, a Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója vaskos kötetet tesz elém: „Gazdasági feladatok az 1972. évi versenymozgalom célkitűzéseihez.” — Ez azért még nem az igazi — fűzi hozzá —, csak a futóműgyáregység célkitűzéseit dolgoztuk ki teljesen. Érdemes volt belelapozni, ilyent még nem láttam. Volt már a kezemben sok hasonló kötet, de arra még nem vállalkoztak, hogy olyan gépsorokra, munkásokra bontott versenyfeladatokat készítsenek, amely megfelel az . Hogyan sikerült ilyen egységes feladat- és prémiumrendszert kidolgozni? — kérdezem a vezérigazgatót. — Megállapodtam a vasasszakszervezet vezetőivel — válaszolja —, hogy pénzt csak olyasmire adunk, ami a vállalat egészének célkitűzéseit szolgálja, de valamivel magasabb szinten, mint eredetileg terveztük. Nincs külön ilyen, olyan pénz, csak egy feladat van, ehhez egyféle ösztönzés, melyet a béralap szerint prémiumból és a részesedési alap jutalomkeretéből vontunk össze. Tisztességes munkáért tisztességes bért, prémiumot adunk. A verseny csak egy célt szolgálhat: az anyagi gyarapodást. — A kormány határozatával azért is egyetértek, mert egységre törekszik, a közös célok érdekében egységes versenyt és anyagi ösztönzést szorgalmaz. Nem formális munkaversenyt akar, hanem kézzelfoghatót. „Ezt teszed, ezt adom, s választhatsz, csinálod vagy sem.” — A szocialista, munkacentrikus gondolkodás gyakorlatáról van szó. Én is melós voltam? s ha pontosan tudtam, mit miért ésiegész nagyüzem gazdasági célkitűzéseinek. Ráadásul jóformán személy szerint ott a prémium, a jutalom összege: ha valaki teljesít, mennyi pluszt kap. írásos garancia a vállalatvezetés részéről! Csak példa a töméntelen pontból: Kiegyenlítőműház-gyártó sor. Éves darabszám 54 100. A kitűzött versenyprémium a második negyedévben 4000 darabos havi teljesítménynél 2000 forint havonta. A második fél évben négyezer felett 100-tól 300 darabig, darabonként még 10 forint, 300 darab felett darabonként 20 forint, náluk, akkor nem kellett kényszeríteni, sem külön szónoklatot mondani. És szerintem ez egyben a lelkesedést segíti, hiszen homályosan megfogalmazott feladatok nem nagyon lelkesítenek. A lelkesedés pedig nagy hajtóerő, higgye el, nagyobb, mint a pénz. — Hogyan egyezteti össze a munkacentrikus gondolkodást a szocialista brigádmozgalom hármas jelszavával? — Jól. Ismét azt mondom: ebben a gyárban voltam inas, itt éltem le az életem. Az igazi munkás nem kupec, nem kell — A futóműgyáregység minden dolgozójának kidolgozták a feladatát 1972-re, sőt 1973-ra is. De nemcsak feladat kell a versenyhez, hanem anyag, szerszám, műszaki feltételek és így tovább... — említem meg Bajcsi Gyulának, a versenyiroda vezetőjének. — Az anyagbeszerzésre is terv készült — válaszolja —, a szerszámellátásra, a műszaki feltételek teljesítésére, mindent határidőztünk, megjelöltük a felelős személyeket. — És sorra rakja elém a kapakülön ösztökélni, hogy „beteg a társad, látogasd meg!”, mert úgyis megteszi, s húsz évvel ezelőtt is megtette. Segít a családján, mindez természetes a számára. Harminc éve a többiek szoktattak rá, hogy „ha bajban van a társad, kötelességed segíteni”. Szerintem a szociológusok kicsit eltúlozzák a dolgot azzal, hogy „felhígult” a munkásosztály. Jó, vannak közöttük nem igazi munkások, de mikor dolgoztak a mi megfogalmazásunk szerint csak „igazi” munkások? A természetszerűt követelni a munkásoktól s azt mondani, az a szocialista — nem szerencsés. Ezért még jutalmat is adni — ez, szerintem, haszonlesésre nevel. — Tanulni, az persze más, az mindegyikünkre nagyon ráfér, „a jó pap is holtig tanul”, mondják. A „szocialista módon élni” érdemi tartalmát a véleményem szerint kicsit jobban kellene megfogalmaznunk a brigádmozgalomban, épp a mozgalom érdekében. A munka pedig egyértelmű: munka nélkül, a termelékenység növelése nélkül egyszerűen nem lehet szocialista társadalmat építeni. Ha léhűtősködünk, üres marad a zsebünk, oltás helyzetéről szóló felmérést, a műszaki intézkedéseket és így tovább. A futóműgyáregység versenyéért tehát az egész vállalat vezetői felelnek. Részletes feladattervet adtunk, ami több, mint a gyártási program. 1973-ra ezt a munkát tovább bővítjük. — Mi a véleménye az így kialakított versenycélkitűzésekről? — faggatom tovább. — A munkások azt mondják: jó. Végre eltértünk a sok éves sablontól. Éveken keresztül dolgoztunk, hogy igazi munkaversenyt alakítsunk ki. Egy egész gyár nem termel annyi papírt, amenynyit mi felhasználtunk a verseny felmérésére, formálására. De itt egy pillanat nyugalom sincs. A „vezér” most azt kérte: állítsunk össze tételes jegyzéket a nagy értékű gépekről, mert ezek karbantartását külön kívánja jutalmazni, olyan esetben, ha a gép, berendezés nem hibásodik meg. A bürokratizmus csökkentésére elrendelte, hogy a versenynyilvántartást végezzék a gyáregységek. Különös ember a „vezér”, egy pillanat nyugtunk sincs mellette, mindig újat akar. Igaz, eredmény is van: hosszú ideje 10—12 százalékot növekszik évente a termelésünk. A futóműgyáregységben éppen brigádvezetői értekezlet van. Ismertetik a versenyfeladatokat. Vajon mit szólnak hozzá a brigádvezetők? Csupán néhány megjegyzés: — A nagykerékagygyárMegkérdezem Fülöp Jánost, az üzemi szb titkárát, hogyan értékeli az új versenyfeladatokat s a prémiumrendszert. — Egészében jó — válaszolja. — Az emberek nyugodtak, mert tudják, hogy amit az igazgatónk aláír, az szent. Vannak tisztázatlan kérdések, mert még nem tudjuk, hogy a vezér ,amint intézkedett. Jó jel viszont, hogy májusban jelent meg az új versenyfeladat, de a főnök már áprilisra is fizetett a teljesítőknek. A tengelycsonkkészítő brigád például 3000-et, a koszorúágy gyártók 15.00-at kaptak. Egyértelművé vált: aki teljesít, azonnal pénzt kap, aki nem, az maradhat csöndben a helyén. S pillanatnyilag szerintem ez is nagy szó. — Mi a véleménye a tók feladata eltért az eredeti éves programtól — mondja Nagy Sándor. — Négyezer darabbal többet kérnek. Mi azért aggódunk csak, hogy nem lesz meg a rendszeres anyagbiztosítás. Különben az elképzelés reális és teljesíthető. — A bolygótartó gyártásánál az első gépet újítással „elszúrták” — szól Balogh Imre. — Csak 45 darabot ad le műszakonként, száz kellene a célkitűzéshez. Eddig rendben a terv, de mi lesz ezután? A gépet vissza kellene alakítani, mert jobb teljesítményű volt, s új gép is kellene. — Nyolc percről hat percre állították a hátsó hidak szerelésének normáját — jegyzi meg Fábián András —, csakhogy nem szeretnénk az eddigieknél rosszabbul járni. Ezt a vezérkar megígérte. Május 1-től új norma van, de az is jó lett volna, ha a bértételeket is előre közlik. Különben a vázolt célok reálisak, teljesíteni lehet és fogjuk is a gyár újonnan kibontakozó versenymozgalmáról ? kérdezem Szilágyi András vszb-titkárt. — Tömören talán úgy tudnám megfogalmazni: megfelel a SZOT legutóbbi ülésén elhangzottaknak, a kormány és az MSZMP KB határozatának, mert serkenti a munkahelyi kezdeményezést, ugyanakkor érződik, hogy a versenyt a gazdasági vezetés saját kötelességének tekinti, s a verseny anyagi elismerése szorosan kapcsolódik a vállalati célok teljesítéséhez. Mi kell ennél több? Sok éve ismerem a versenymozgalmunkat, rendszeresen fejlődött, de eddig csak mi szorgalmaztuk. Most úgy érzem, sikerül jelentősen előbbre lépni. S ez a mozgalomnak sem mindegy Pusztai Ferenc A lelkesedés nagyobb hajtóerő A brigádvezetők véleménye Jelentős előrelépés „A forgalomban levő termékek minőségére vonatkozó ellenőrző vizsgálatok az előző negyedévhez képest jelentősebb változást, nem mutattak” — olvasható a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet legfrissebb jelentésében. Ámde ez a mondat az intézet kiadványaiban újra és újra visszatér. S a vásárló is sűrűn tapasztalja, mennyi hibás, gyenge, vagy éppen rossz minőségű termék, helytelenül osztályozott, más esetben lejárt szavatossági idejű fogyasztási cikk van az üzletekben. Valami krónikus, gyó-Ami a vizsgálatokat, ellenőrzéseket, intézkedéseket illeti, azokban igazán nincs hiány. Kötetnyi előírás védi a vásárló érdekét, s tucatnyi szerv, intézmény foglalkozik ezek betartásának rendszeres ellenőrzésével. Másfél évvel ezelőtt nagyszabású vizsgálatot folytatott a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, s tapasztalatait a kormány elé terjesztette. Ennek nyomán az ipari tárcák vezetői felhívták a vállalatokat: fordítsanak megkülönböztetett figyelmet a minőségtanúsítás, az ellenőrzés, az átvételi nyíthatatlan betegségről lenne szó? Miért nem tudunk kigyógyulni ebből a népgazdaság és az egyén számára egyaránt ártalmas kárból? Miért kerül ki az üzemekből olyan nagy arányban a szabványnak nem megfelelő termék? S miért veszi át ezt az árut szinte kivétel nélkül valamennyi kereskedelmi vállalati rendszer módozatainak kidolgozására, a szabványok következetes alkalmazására. Úgy döntöttek, hogy a vállalati vezetők munkájának értékelésekor fokozottan figyelembe veszik a fogyasztói érdekvédelem terén kifejtett tevékenységüket. Ugyancsak a KNEB- vizsgálat nyomán felhívták a belkereskedelmi minisztert, hogy a kereskedelmi dolgozók továbbképzésénél fordítsanak fokozott gondot a minőségvédelemmel kapcsolatos tudnivalókra, az áruismeret oktatására, indokoltnál magasabb osztályba sorolását. Az Igazságügyminisztériumban ezzel kapcsolatban elmondták, hogy ezek az intézkedések már 1962 óta érvényben vannak, ám ez év elejéig csak a főhatóságok tehettek feljelentést. Az pedig ritka volt, mint a fehér holló. A módosított Btk. ezért minden állampolgár jogává teszi, hogy a rendőrségen jelentse, ha rossz minőségű árut talál a boltban, s feljelentése nyomán a hatóságok büntetőeljárást indítanak. S ha ezt kevesen is tudják, az közismert, hogy a kereskedelmi felügyelőségek, a Belkereskedelmi Minisztérium panaszirodája, a tanácsok kereskedelmi osztályai, a népi ellenőrzési bizottságok, a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet, a KÖJÁL-ok és számos más szerv foglalkozik a lakosság bejelentéseivel. Van tehát hová fordulnunk, ha hibás árut vásároltunk. De a panasztevés joga nem boldogít. Nem reklamálni szeretnénk, hanem jó árut vásárolni. Mindig és mindenütt. Mi ennek az akadálya? Ma, amikor a termelésben már nem a mennyiség növelése a központi kérdés, miért nem kap nagyobb figyelmet a minőségvédelem? S miért nem védi meg kellően érdekeinket a kereskedelem? A minőség védelmében Hibás áru forgalmazása — bűntett Vizsgálatok, intézkedések Három évig terjedő szabadságvesztés Rendkívül figyelemreméltó novellákat tartalmaz az új, ez év elején életbe lépett Büntető Törvénykönyv a rossz minőségű termék forgalombahozatalának megtorlásával kapcsolatban. A 230. és a 231. paragrafus nem kevesebbet ír elő, mint hogy három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetető az az ipari vagy kereskedelmi vállalatvezető, minőségi ellenőrzést végző dolgozó, aki rossz minőségű terméket jó minőségű áruként hoz forgalomba, illetve annak forgalombahozatalát nem akadályozza meg. Hasonlóképp bűntettnek minősíti a Btk. az áruknak az Több ipari és kereskedelmi vállalat vezetőjének tettük fel ezt a kérdést, s válaszaikból — ha nem is mindig kimondva, kereken megfogalmazva — az derült ki, hogy egyszerűbb, olcsóbb és főként kényelmesebb elnézni a hibákat, mint hatékony minőségellenőrzést alkalmazni. Egyszerűbb néhány vásárlót kártalanítani, mint az árut alaposan megvizsgálni, a hibásat visszautasítani. A nagykereskedelmi vállalatok végeznek ugyan szúrópróbás minőségellenőrzést, de sokszor azt is csak formálisan, és nemegyszer a rostán fennakadt terméket is átveszik. Pedig tekintélyes kötbért követelhetnének, — csakhogy akkor esetleg attól a termelőtől legközelebb nem kaphatnának a legkeresettebb, a legdivatosabb termékekből. Az ilyen, rosszul értelmezett „jó kapcsolatok” fenntartása érdekében némely nagykereskedelmi vállalat megalkuszik a vevők kárára. (Belekalkulálva, hogy a pórul járt vevők többsége hamar megunja az ide-oda szaladgálást, és lemond jogairól.) Az utóbbi években elterjedt a közvetlen beszerzés: a termelőtől egyenesen a boltba érkezik az áru, amely ily módon kikerüli a nagykereskedelmi raktárat Gazdaságos, jó módszer ez számos szempontból, de a minőségvédelmet károsan befolyásolja. Hiszen a boltban nincs sem hely sem idő, sem munkaerő az áru alapos vizsgálatára. Ilyen és hasonló okok magyarázzák, miért tér vissza rendszeresen a KERMI jelentésében a mondat. ..a forgalomban levő termékek minőségére vonatkozó ellenőrző vizsgálatok jelentősebb változást nem mutattak”. Hogyan lehetne ezen a helyzeten némileg változtatni? Az ipari és a kereskedelmi vállalatok érdekeltségét úgy kellene módosítani, hogy drágább legyen rossz minőségű terméket forgalomba hozni, mint a minőségellenőrzést megszervezni, a hibás áru kibocsátását megelőzni. A Btk. idevonatkozó paragrafusait széles körben ismertté kellene tenni. Mint annyi más felhívást, ennek kivonatát is ki lehet függeszteni az üzletek, áruházak falára Hasznos figyelmeztetés lenne ez nemcsak a vásárló, hanem az üzletvezető számára is. Mindent el kell tehát követni, hogy ,az ipari és a kereskedelmi vállalatok rákényszerüljenek a minőség védelmére, javítására, a fogyasztó megbecsülésére. A cél érdekében gazdasági és adminisztratív eszközökre egyaránt szükség van. A hibás, rossz termékek árusítása nem lehet gyógyíthatatlan betegségünk. Gál Zsuzsa Megalkuvás a vevő kárára / 3 A . Magasabb mércével öt-három esztendeje azt hittem, hogy a címben szereplő téma véglegesen lekerül közéletünk napirendjéről. Legalábbis abban a szellemben nem kíván magyarázatot, mint annak idején — a hatvanas évek elején —, amikor azt tisztáztuk, hogy a párttagsággal nem járnak semmilyen társadalmi előnyök, s persze, hátrány sem. Ugyanakkor a pártággal szemben a párt szabályainak megfelelő politikai és erkölcsi normák megkövetelése mindenütt kötelező. Ez a tisztázás akkor egész politikai előrehaladásunknak egyik kulcskérdése volt, mert összefüggött egy korábbi időszektás politikai felfogásának és gyakorlatának elvetésével; a munkásosztály szövetségi politikájának bővítésével; a szocialista szellemű, tartalmú nemzeti egység fejlesztésének sürgető igényével; a származás szerinti kategorizálásnak — mint akkor már gátló társadalmi tényezőnek — a megszüntetésével, az iskolai felvételek esetében; azzal, hogy pártfunkció kivételével hazánkban minden tisztség betölthető az arra alkalmas, a káderkiválasztás mércéjének egyébként megfelelő emberekkel, tehát nem szükséges a párttagsági könyv, mint feltétel (de jó, ha van), s egyenlő feltételek esetén a párttag elő-,nye természetes. Akkor ezáltal széles körű alkotó erőt hoztunk mozgásba, s óvtuk a pártot attól, hogy könyöklők, karrieristák, eszmei meggyőződés nélkül, csak az érvé- nyesülésért kerüljenek az ajtón belül. Jó egy évtized távlatából nézve, ezt az elvi és gyakorlati lépést igazolták az évek. Nagy eredménye az 1956 utáni idők politikájának, hogy a munkáshatalom köré szerveződött a társadalom valamennyi osztálya és rétege, és megerősödött népünkben — szocialista alapon — az egység, az együvé tartozás érzése. S meggyorsult a korábbi évtizedek nagy történelmi hányattatásait és a forradalmi átalakulásokat végigélő és küzdő nemzedékek beilleszkedése és nyugalma. Ha most mégis ceruzavégre kívánkozik a párttagok és pártonkívüliek címen jelzett téma, annak nem régebbi, hanem egészen mai okai vannak. S ezt elsősorban politikai és morális vonások indokolják. Politikai okok közül az első helyre teszem, hogy a párttagnak ma sincs több joga, mint a pártonkívülinek, de kötelessége több és a felelőssége is nagyobb. S itt helyenként tapasztalható és érzékelhető valamilyen egészségtelen elmosódás; az erőteljesebben jelentkező kötelezettségekkel és felelősséggel szembeni engedékenységről van szó. Pedig a párt ma is, és holnap is olyan harci szövetség, amelybe önkéntesen, elvi-politikai meggyőződés alapján léphet be az ember. Vállalva a párttagsággal járó politikai és erkölcsi normákat, amelyeknek summázata: a kommunista minden körülmények között a párt politikájának végrehajtója, hirdetője és ha kell, védelmezője: a párt politikai és erkölcsi elveinek és céljainak reprezentánsa. Vagyis a pártonkívüli állampolgárra vonatkozó állami, társadalmi törvények mellett a párt tagjára, a kommunista eszme hordozójára a párt normái is érvényesek. S ezek erőteljesebb politikai és etikai normák. Egyes párttagok néha nem úgy viselkednek, hogy kifejeznék magatartásukkal is e normákat, mintha nem egy hatalmon levő marxista-leninista párton belül lennének, mintha nem egy egységesen cselekvő, egységes politikát folytató, fegyelmezett gyakorlati munkát követelő pártszervezethez tartoznának. A párt X. kongresszusán elhatározott tennivalók megvalósítása minden pártszervezetre, valamennyi kommunistára egyformán kötelező. A kongresszus például határozottan fellépett az országban tapasztalható kispolgári életérzés és életvitel leküzdése érdekében. A szocialista felfogástól idegen, a társadalom kárára történő individuális gyarapodással szemben. Az nem várható, hogy a maszek zöldséges teljes meggyőződéssel képviselje és környezetében érvényesítse a párt kongresszusának ezt az álláspontját. Az meg viszont nem tűrhető, hogy kommunisták helyenként olyan közömbösek legyenek környezetükben esetlegesen jelentkező immorális megnyilatkozásokkal szemben, mintha semmi közük sem lenne ahhoz a környezethez, ahol élnek, ahol dolgoznak. Ehhez persze az szükséges, hogy a párt tagja — bármilyen foglalkozású és beosztású — olyan intakt legyen, hogy politikai eltántorodás vagy erkölcsi szemét ne érhessen hozzá. Ez a párttagsághoz fűződő követelmény volt mindig, ma is az, és a jövőben is az marad. A párt szervezeti szabályzatában kifejezett politikai és morális igény a pártonkívüli állampolgárt nem kötelezi, de a párt tagját igen! Az ilyenfajta öszszevetésnek időszerűségét tehát az szolgáltatja, hogy a párt tagjára és a pártonkívülire érvényes politikai és erkölcsi normák közötti különbséget helyenként elvtársaink szem elől tévesztik. S ez a pártnak és politikájának tetemes károkat okozhat, hogyha nem tisztázzuk ott, ahol erre szükség van. Már csak azért is, mert rontja a párt politikájának hitelét, a kommunisták szavahihetőségét és csökkenti eszménk, világnézetünk vonzerejét. Mi pedig ennek az ellenkezőjére törekszünk. Ezért szükséges konkrét módon, egészen gyakorlatiasan, ott, ahol ennek helye van, előhozni a párttagok és a pártonvüliek közötti különbséget, mert ezt a fajta különbséget nélkülözhetetlennek tartjuk, hogyan egy évtizeddel korábban érvényt szereztünk elgondolásainknak, amikor a párttagok és a pártonkívüliek közötti viszonyt tisztáztuk, ugyanúgy ma is érvényt szerzünk akkori álláspontunknak, ott, ahol a tisztázásra újra szükség van. Föllépünk azzal az elvi álláspontunkkal, amit akkor mondottunk kongresszusainkon és gyűléseinken: a párttaggal szemben a párt szabályainak megfelelő politikai és erkölcsi normák megkövetelése mindenütt kötelező. SIKLÓS JÁNOS