Népszava, 1972. július (100. évfolyam, 153–178. sz.)
1972-07-01 / 153. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! / ti NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 100. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM ARA 1 FORINT 1972. JÚLIUS 1. SZOMBAT Beszövetten szólok TV NEM KELL KÜLÖNÖSEBBEN bizonygatni senki- s nek, hogy kispénzű nemzet vagyunk, anyagi eszközeink szerények. Ezért igencsak gyakorta hangzik el — nem is kell hozzá vb-ülés vagy nagyvállalati értekezlet —: „A kultúrotthon építését pár évvel elhalasztjuk", „a lakótelepen nem hat-, hanem négyezer lakás készül el az idén”, s hosszan lehetne idézni a lemondást jelző félmondatokat, önnön vágyaink kontrollja is az ilyen, szerényebb mértékre, korlátozottabb lehetőségekre utaló megjegyzések halmaza. Szégyellni nincs értelme, szégyellni nem való az, hogy addig lehet csupán nyújtózni mindenütt, ameddig a takaró ér. Aztán — néhol — az az érzése az embernek, legyen járókelő vagy a megyei, fővárosi fejlesztési tervekben búvárkodó újságíró —, hogy az a bizonyos takaró mintha itt-ott nyújtható lenne. Nem irreális elképzelések hajszolásával, hanem oly módon, hogy hosszabbítható szálak szövődnek az anyagba a végén: lehet, ott voltak korábban is, csak éppen nem akadt anyaggá bontakoztatásukra ügyes, értő kéz. Pár napja például úgy nyilatkozott a megyei újságban dr. Ditrói József, Veszprém megye tanácselnök-helyettese: 400 idős ember vár évek óta szociális otthoni beutalóra . ez indította arra a megyei vezetést, hogy a nagyon szerény anyagi eszközökből és elsősorban a megye lakosságának összefogásával szociális otthont hozzon létre. A megye beruházási vállalat társadalmi munkában több régi épületre, elavult régi lakótelep átalakítására felújítási és átépítési tervet készített, a keszthelyi erdőgazdaság mérnökei parkosítási tervet készítettek, tehát tető alá kerül valami, amiről korábban szó sem volt, amire eddig gyakorlatilag hiányoztak az anyagi eszközök. S HOGY MÉG EGY veszprémi példánál maradjunk: társadalmi munkaközösség segíti immár Balatonfüred fejlesztését. Életre hívták önmagukat, valamiféle olyan szorító, belső kényszertől indíttatva, hogy a közösen adott egyéni energiák, ötletek — a városért — felszínre hozhatnak egyszerűen kivitelezhető, társadalmi erőből és munkával kibontakoztatott akciókat Budapestnek ma már szinte valamennyi kerületében születőben vannak az ilyen közös akciók, tevékenykedni akaró, néhol már tudó közösségek, tanácselnöktől lakóbizottsági elnökig terjedően. Hogy mikor és mire vállalkoznak, az különböző. Sokak szemében — miért is ne mondanánk meg őszintén — nem a legrokonszenvesebb kifejezés a „társadalmi munka”. Valamiféle nyögvenyelős, „kényszeredett”, netán látszatténykedést vélnek mögötte. Régről, kevésbé sikerült dolgokról ítélkeznek A valóságban azonban olyan folyamat kezdetét sejtetik ezek az akciók, amelynek a kihatásai roppant sok jót tartalmazhatnak. Napról napra elmegyek egy épülő paneltömeg mellett, óvoda, bölcsőde körvonalai bontakoznak. A munka javát építőmunkások végzik, időnként azonban, s elég rendszeresen „civilek” is megjelennek. A Ganz egyik művezetőjével váltottam ott pár szót, azt mondta, „gyorsítják kicsit a menetet", sok gyerek lesz őszre óvodás korú a gyáruk munkás- és alkalmazott családjaiban. Még ennyire „szoros" érdek sem fűti azt az angyalföldi idős raktárvezetőt, aki a lakótelepükön sakkasztalt készített a srácokkal — jómaga sohasem sakkozott, csak bántja a gyerekek lódörgése, szívesen lekötné a figyelmüket. PERSZE, EZEK a kis, egyéni akciók nem mérhetők — például — a Füred fejlesztésére alakított társadalmi munkabizottsághoz. Még ahhoz a mérnökhármashoz sem, amely az építőipari vállalatnál több tucat típustervet készített el ingyen, kisblokkos családi ház-építékezésekre. A hajtóerő, az indíték forrása azonban sok tekintetben hasonlatos. Élünk a magunk szűkebb pátriájában, Pesten vagy vidéken. Van egy kerület, városrész, falu, amelynek neve ott szerepel személyi igazolványunk egyik rubrikájában, odakötődünk hozzá ezer láthatatlan szállal. Ha szép része az országnak, büszkélkedünk. Ha ridegebb, ha füstös, ha kevésbé szép — azért a mienk. Egyszer diskurálgattam egy asszonykával, aki egy kénsavgyár tőszomszédságában lakik, nem éppen ózondús környéken, családi házában „Van száz jó rózsám a kertben s az utcára is ültettem virágokat” — mondta nyugodt természetességgel. És van egy lakóbizottsági elnök a Ferencvárosban, aki mozgalmat indított azért, hogy minden ablakban legyen virág... öreg bérházak testetlen ablakaiban. Füred persze nagyon szép. Még szebb lesz nyilván a társadalmi munkabizottság tevékenysége nyomán. Gondolom, a mérnöktrió tervezte családiház-telep is kedves, modern lesz, s tervezői aligha meditálnak majd azon, milyen fontos társadalompolitikai missziót végeztek azzal, hogy az alkotókészségüket egyszer így „társadalmilag” is kifejtették. A népfront, a tanácsok jó érzékkel ismerik fel mostanság, hogy bizonyos társadalmi munkaként értékelhető tevékenységekre nagyon sok helyen megvannak a belső indítékok , s akadnak „kivitelezők” is szép számmal. Igaz, szükség lenne a jó ötletek gyakorlati megvalósításához több szervezésre, konkrétabb ...mozgatásra” is. Úgy fogalmazta meg ezt múltkorjában az iskolai szülői munkaközösség gépkocsivezető tagja, akivel együtt töprengtünk, mivel lehetne kulturáltabbá tenni a peremkerületi iskola környékét : „Kell, hogy szóljanak, tanács, igazgató, ez kell, vagy más, és akkor tudom, hogy számítanak rám, persze, hogy elmegyek.” A MI KÖZÖS takarónk beszövetlen szálaihoz, az egyénekben és a kisebb-nagyobb közösségekben meglevő aktivitáshoz elengedhetetlen a hívás, a szervezés. Ahol ez megtörténik — immár sok helyütt —, ott bízvást nyilatkozhatnak úgy veszprémi „mintára": „A megye társadalmi munkájának értéke... meghaladja a tanács és a főhatóságok költségvetéséből biztosított milliókat.” Ez pedig nem csekélység. Csak élni kell vele, a mainál jobban. Várkonyi Margit _ Gyorslista a III. és IV. Békekölcsön húzásáról .... 9 Nagyközségi gondok Jászapátiban....... 3 Visszatérnek-e a kismamák a ruhaiparba? . 3 Szép Szó................................................ 5—8 Fock Jenő Mongóliába utazott Jumzsagim Cedenbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke és felesége pénteken hivatalos, baráti látogatásra a Mongol Népköztársaságba utazott. A Minisztertanács elnökét a látogatásra elkísérte Marjai József külügyminiszter-helyettes és Kádas István nagykövet, a Külügyminisztérium főosztályvezetője. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettesei, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, Párai Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Puja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese és dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője. Jelen volt a búcsúztatásnál V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Ott volt Shamszurengin Tadet, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Fock Jenő, felesége és kíséretének tagjai úton a Mongol Népköztársaság felé pénteken megszakították útjukat Moszkvában. Fogadásukra a vnukovói repülőtéren megjelent Dmitrij Poljanszkij, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, Nyikolaj Rogyionov külügyminiszter-helyettes és több más hivatalos személyiség. Ott volt Rapai Gyula, hazánk moszkvai nagykövete is. Foczó Jenő rövid pihenő után folytatta útját. Fock Jenő — útban a Mongol Népköztársaság fővárosába, Ulánbátorba — pénteken este Omszkba érkezett. A magyar kormányfőt, feleségét, valamint kíséretét a szibériai nagyváros repülőterén Sz. Manjakin, az omszki területi pártbizottság első titkára, valamint a területi és a városi tanács több vezetője fogadta. Fock Jenő és kísérete az éjszakát az Irtis-parti városban tölti, szombaton Omszk nevezetességeivel ismerkedik, és vasárnap repül tovább — Irkutszk érintésével — a Mongol Népköztársaságba. Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Berlinből Befejezte munkáját az FDGB kongresszusa Pénteken az NDK fővárosában, a berlini Werner Seelenbinder-Halléban befejezte munkáját az FDGB VIII. kongresszusa. A 7,3 millió szervezett dolgozót képviselő 2199 küldött közül 52-en kaptak szót, 112-en pedig írásban terjesztették elő mondanivalójukat. A vita középpontjában csakúgy, mint a beszámolóban, a legfontosabb kérdések között szerepeltek az élet- és munkakörülmények, illetve a már korábban nyilvánosságra hozott szociálpolitikai intézkedések. A felszólalók helyeselték, hogy a lakások elosztása az üzemi szakszervezeti bizottságok hatásköre, mivel megítélésük szerint az igények kielégítésének helyes sorrendjét mindenkinél jobban ők tudják összeállítani. Helyeselték azt is, hogy a lakásépítési program végrehajtását más kérdések megoldása elé helyezik, és a jövőben saját erőből is többet fordítanak erre a célra. A termelési kérdésekről szólva, a felszólalók sürgették az anyagellátás mielőbbi megjavítását. Többen a racionalizálás jelentőségét hangsúlyozták, kiemelve a munka hatékonyságának, a termelékenység emelésének fontosságát. A termelési kérdések között nagy helyet kapott a kutatási és az üzemi termelési, munkavédelmi és más, főként a munkakörülményeket javító tervek összhangjának megteremtése. A küldöttek bírálták a jelenlegi munkabér-rendszert és üdvözölték a tervezett bérintézkedést. Elmondották, hogy a szakszervezetek hiába lépnek fel például a túlórák ellen, ha a munkás akkor jár jól, ha túlórázik. Következésképpen a munkabér-rendszert úgy kell módosítani, hogy a termelékenység és a munka hatékonyságának növelésén túlmenően a munkaidő csökkentésére is ösztönözzön. Nagy jelentőséget tulajdonított a kongresszus a dolgozók tájékoztatásának. Mint a felszólalók hangsúlyozták, ennekhíján az üzemi demokrácia nem fejlődhet kielégítően. Helyeselték azoknak a gazdasági és mozgalmi vezetőknek a módszerét, akik a tervismertetés időszakában szinte hetenként informálják a dolgozókat. Ebben a tájékoztatási rendszerben folyik már most a jövő évi tervek ismertetése. Az öt napig tartó vita után a kongresszus elfogadta az írásos és szóbeli beszámolókat. Határozattá emelte az előterjesztett javaslatokat, egyebek között azzal a kiegészítéssel, hogy az FDGB vezetősége az eddiginél nagyobb figyelmet fordítson a közlekedés javítására, valamint a közszükségleti cikkek gyártására. Ezután elfogadta a kongresszus a különböző munkabizottságok jelentését is. Az FDGB VIII. kongresszusa szolidaritásáról biztosította mindazon latin-amerikai és más népeket, amelyek az USA háborús politikájának áldozatai. Szolidaritásáról biztosította a kongresszus az elnyomott és gyarmati sorban élő népeket is. Elítélte az izraeli agressziót és tiltakozott az Amerikai Egyesült Államok Vietnami politikája ellen. Az FDGB kongresszusa végül megválasztotta a központi vezetőséget és az elnökséget. Az FDGB elnöke ismét Herbert Warnke lett. A magyar delegáció, amelyet Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára vezet, szombaton a délutáni órákban utazik Berlinből Budapestre. Zsidai Pál Szolnok új lakótelepein a 18 emeletes m igasházak mellett a hagyományos és házgyári épületek egész sora épült és épül. Képünkön a Szigligeti Színház és környéke (MTI Fotó : Balassa Ferenc felvétele) Évi négymilliónd forint táppénzre Listavezető Nógrád megye A táppénz tekintélyes tényezője társadalombiztosítási költségvetésünknek: 1970-ben 3750, tavaly pedig 3942 millió forint volt. A két év közötti különbözetet nem a táppénzesek számbeli szaporodása, hanem a táppénz alapjául szolgáló bérek növekedése okozza. 1970- ben és 1971-ben ugyanis egyaránt 5,4 százalék volt a táppénzesek aránya. A kiugróan magas számban szerepet játszik a megismétlődő influenzajárvány, és sok egyéb, vizsgálatra szoruló tényező is. A statisztika tanúsága szerint ugyanis az 1965. évi 4,7-ről öt év alatt 5,4 százalékra nőtt a táppénzes arány, és erről a szintről nehezen mozdul el. Bár az idei első öt hónap 5,2 százalékos aránya két tizeddel jobb, mint a tavalyi, de ebből még korai lenne optimista következtetéseket levonni. Érdekes következtetésekre vezet viszont az idei májusi 4,8 százalékos átlag vizsgálata. A Pest megyei 4,9, a Komárom megyei 5,7, a borsodi 5,8 mellett a listavezető 6,4 százalékos arányával Nógrád megye. A feltűnően magas szám nem véletlen kiugrás, hanem évek óta tapasztalható tendencia, amely rászolgál az egészségügyi szervek elemző vizsgálatára. Ugyanúgy nem véletlen a Győr megyei, országosan legalacsonyabb, 4,3 százalékos arány. Győr-Sopron évek óta a legegészségesebb megyének bizonyul. A társadalombiztosítási statisztika arról is felvilágosít, hogy milyen betegségek okozzák a legtöbb táppénzes napot. Száz ipari, építőipari dolgozóra jutó betegségi nap számában az 1967. évi 104-ről 58-ra csökkent a tbc szerepe, 75-ről 23-ra a gyermekápolási napok száma (a gyermekgondozási segély eredményeként). Az influenzás napok viszont 301-ről 414-re, az abortusz és a terhességi gyermekágyi szövődmények okozta kiesés 54-ről 75-re nőtt. Évről évre több a szív- és érrendszeri, a mozgásszervi betegségek okozta táppénzes nap. Hasonlóképpen sajnálatosan felfelé tendál a psychoneurózis, az elmebetegség: a 100 dolgozóra jutó táppénzes nap 1967 és 1971 között 69-ről 87-re emelkedett. Lukács Mária Nixon sajtóértekezlete Washington és Saigon kész folytatni a párizsi tárgyalásokat Nem szüntetik be a VDK bombázását Nixon elnök csütörtökön bejelentette, hogy az Egyesült Államok két hét múlva, július 13-án visszatér a párizsi tárgyalóasztalhoz, nem jelölte meg azonban az Észak-Vietnam elleni harci cselekmények befejezésének időpontját, vagy feltételét és ugyancsak teljes homályban hagyta az amerikai csapatok teljes kivonásának határidejét. Nixon hangoztatta, hogy egyik fél sem támasztott feltételeket a párizsi tárgyalások felújításával kapcsolatban, s ezzel ismét igyekezett részben a VDK-ra és a DIFK re hárítani a felelősséget a tárgyalások majdnem két hónapos szüneteltetése miatt. A tévében is közvetített sajtóértekezlet 44 percig tartott és a legtöbb kérdés a vietnamiháborúra vonatkozott. Nixon nem volt hajlandó elkötelezni magát a bombázások és a VDK kikötői elaknásításának leállítása mellett. Jelezte, hogy az Egyesült Államok folytatja Észak bombázását és fenntartja az aknazárat, mert ezzel akar nyomást gyakorolni a VDK-ra az „érdemi tárgyalások” és az amerikai foglyok szabadon bocsátása érdekében. Ugyanakkor kijelentette, hogy egy perccel sem akarja tovább folytatni a bombázásokat, „mint szükséges” a megfelelő békefeltételek kikényszerítéséhez. Megismételte azt a májusi javaslatát is, hogy egy általános indokínai tűzszünet és az amerikai foglyok szabadon bocsátása fejében négy hónapon belül kivonja az összes amerikai csapatokat Vietnamból. A háború pedig — szerinte — január 20-ig, az újabb elnöki periódus megkezdéséig befejeződhet — „ha a kommunisták hajlandók komolyan tárgyalni”. Ami a dél-vietnami probléma politikai megoldását illeti, Nixon elzárkózott attól, hogy a nemzeti egyetértésen alapuló koalíciós kormány létrehozásáról folytasson tárgyalásokat a VDK-val és a DIFK-kel. A háború pillanatnyi állásáról Nixon ismét rózsaszínű képet festett. Elmondotta, hogy a saigoni hadsereg megállta a helyét és ma már ellentámadásba ment át a népi erőkkel szemben. Más kérdésekre válaszolva Nixon tagadta, hogy az amerikai repülők bombázták Észak- Vietnam gátrendszereit és duzzasztóit. Elismerte, hogy Lavelle tábornok, a Vietnamban állomásozó amerikai légierő volt parancsnoka önkényesen is hajtott végre bombázásokat Észak-Vietnamban, de jóváhagyta a főparancsnokság döntését, hogy ezért csak leváltás és nem hadbíróság jár. Más világpolitikai kérdésekről szólva Nixon méltatta a Moszkvában aláírt fegyverkorlátozási egyezmények jelentőségét, de nyomban hozzáfűzte, hogy a további SALT- tárgyalások sikeréért újabb áldozatokat kell hozni az egyezmények által nem érintett új fegyverfajták létrehozásával. (Folytatás az 5. oldalon)