Népszava, 1973. szeptember (101. évfolyam, 204–229. sz.)

1973-09-25 / 224. szám

Portisch Petroszjannal mérkőzik Tigran Petroszjan szov­jet nemzetközi nagymes­ter, exvilágbajnok lesz Portisch Lajos ellenfele a sakkvilágbajnoki negyed­döntőben. Petroszjan sa­ját kezűleg húzta ki el­lenfele nevét a vasárnap Moszkvában megtartott sorsoláson. A magyar nemzetközi nagymestert, aki a portorozsi hármas mérkőzés fáradalmait pi­heni ki, s ezért nem vett részt a sorsoláson, a szov­jet központi sakk-klub­ban megrendezett cere­mónián Kiss László taná­csos, hazánk moszkvai nagykövetségének kultu­rális attaséja képviselte. A sorsolás után Pet­roszjan gondterheltnek látszott Csak annyit mondott, hogy ellenfelét igen nagyra becsüli, s úgy érzi, „nagyon alapos felkészülésre van szüksé­­ge”. A sakkvilágbajnok-je­­löltek negyeddöntőjének a párosítása a következő: Szpasszkij—Byrne, Pet­roszjan—Portisch, Moc­king—Korcsnoj, Karpov— Polugajevszkij. A Petroszjan—Portisch mérkőzés győztese a kö­vetkező világbajnoki for­dulóban a Mecking— Korcsnoj találkozó nyer­tesével játszik, a másik ágon ugyancsak a győzte­sek találkoznak. A negyeddöntők mérkő­zéseinek színhelye Lenin­grad, illetve Petropolis lesz. A színhelyről végle­gesen a FIDE helsinki kongresszusán döntenek. Drapál hetedik Vasárnap a madridi versennyel befejeződtek az idei motorkerékpáros gyorsasági világbajnok­ság versenyei. Most már kialakult az 1973. évi végső sorrend, s a 350 kcm-es géposztályban Drapál János a 7. helyen végzett. A sorrend: 1. Agostini (olasz) 84 pont, 2. Lansivuori (finn) 77 p. 3. Read (angol) 56 p. 4. Dodds (ausztrál) 49 p. 5. Andersson (svéd) 38 p. 6. Braain (nyugatnémet) 33 p. 7. Drapál (magyar) 30 p. Kiss és Popen­kot. Vasárnap a­­ Farkas­völgyben nagyszabású nemzetközi motocrossver­­senyre került sor Buda­pest centenáriuma és a Zalka Máté MK 25 éves jubileuma alkalmából. Ti­zenegy ország — Szovjet­unió, Svédország, NDK, Románia, Ausztria, Finn­ország, Belgium, Cseh­szlovákia, Lengyelország, Luxemburg és Magyaror­szág — 61 terepgyorsasá­­gi motorosa állt rajthoz a 250 és 500 kcm-es kate­góriában. A szép napos idő 5000 nézőt vonzott a küzdel­mekhez, amelyekben nagyszerű versenyek, iz­galmas párharcok után dőlt el az elsőség kérdése, a 250 kcm-es géposztály­ban magyar,­ Kiss László ZMMK, az 500-asban pe­dig szovjet, Popenkov, győzelem született. Csak egyetlen magyar győzelem Győrött szombaton és vasárnap a Rába ETO nagyszerűen előkészített pályáin találkoztak Cseh­szlovákia és Magyaror­szág fiatal teniszezői. A fiúk versenyében A és B csapatok küzdöttek meg egymással, amelyeknél az eredmény az alábbi­­ volt: Csehszlovákia—Ma­­­­gyarország 5 f), Csehszlo­­­vákia B—Magyarország B 15:0. Alekszejev továbbra is a világ legerősebb embere Havannában befejeződ­tek a súlyemelő világbaj­nokság küzdelmei. Az utolsó nap az ólomsú­­lyúak léptek dobogóra, szereplésüket óriási ér­deklődés kísérte. Az ösz­­szetett elsőségért nagy harc folyt Vaszilij Alek­szejev, az olimpiai baj­nok szovjet sportoló és a nyugatnémet Rudolf Mang között. Alekszejev mindössze 2.5 kilóval nyerte a világbajno­ksá­­got, de így megőrizte „cí­mét”: továbbra is ő a vi­lág legerősebb embere. Szakításban viszont Mang került az első hely­re. Alekszejev a lökést nyerte, mégpedig 5 kiló­val Mang előtt, és így biztosította összetett el­sőségét. Ólomsúly, szakí­tásban világbajnok: Ru­dolf Mang (NSZK) 180 kg. 2. Alekszejev (szov­jet) 177,5 kg. 3. Batisev (szovjet) 175 kg. Lökésben világbajnok: Alekszejev 225 kg. 2. Benk (NDK) 222,5 kg. 3. Mang 220 kg. összetettben világbaj­nok: Vaszilij Alekszejev (Szovjetunió) 402,5 kg. 2. Rudolf Mang MNSZKI 400 kg. 3. Sztaniszlav Bati­sev (Szovjetunió) 392,5 kg.A nemzetek közötti pontversenyben a Szov­jetunió lett az első 96 ponttal. 2. Bulgária, 3. Magyarország. NÉPSZAVA 197­3. szeptember 2­5. st­­pi­co m­int m­ Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Belgrádból „Ez van, ebből válogattam” Vesztes csapaton ne vál­toztass! — mintha ez a meghökkentő elv vezérel­né Illovszky Rudolfot a labdarúgó-válogatott őszi idénynyitója előtt. Az el­múlt évek nemzetközi si­kertelenségeinek fősze­replői, a szerdai belgrádi mérkőzés váltogatott je­­löltjei között mindössze három újonc neve talál­ható, s közülük is ebben a pillanatban csak egynek van biztos helye a kezdő csapatban. Vajon nem lennének le­hetséges, jól átgondolt távlati szempontok figye­lembevételével számbave­­hető fiatalabb játéko­saink? A szövetségi kapi­tány mérgesen rándít egyet a vállán, amikor ezzel a kérdéssel állítom meg a Hotel Metropol halljában. Csak én vagyok „jó formában” . Ha az elmúlt két fordulót venném alapul, akkor most csak én le­hetnék itt Belgrádban. De különben sem fogom meg­ismételni a marseille-i ve­reség utáni söprögetést... Mire vezetett? ... Semmi­re! Vissza kellett térni azokhoz, akik — formá­ban vagy formán kívül — a legjobb adottságokkal rendelkeznek. Igaz, az emlékeztes marseille-i vereség után teljesen új játékosgárdá­val kezdődött a csapat­­építés — és akkor is itt Belgrádban, a jugoszlá­­vok ellen lépett először nemzetközi porondra az „új” csapat, amely 2:2-es döntetlennel mutatkozott be. Az akkor helyesen megkezdett fiatalítást azonban nem sikerült kö­vetkezetesen végigvinni. Most viszont, egy újabb „marseille-i kudarc” után — maradt a világbajnoki selejtezőkön elbukott csa­pat gerince, és mindösz­­sze néhány ponton kínál­kozik bemutatkozási le­hetőség új játékosok szá­mára. — Tudomásul kell ven­ni, hogy a mai magyar labdarúgásban válogatott szintű balhátvédek és szélső játékosok nincse­nek! — csattant fel Il­lovszky Rudolf hangja, amikor a középpályáról végre (!) hátravitt és a neki megfelelő balhátvédi szerepkörbe állított Bá­lint játékára terelődik a szó. — Az ő esetében ész­reveszik, hogy nem bal­hátvéd, a 11-es számmal játszó Zámbónál viszont mindenki természetesnek tartja, hogy a középpá­lyán játszik. Természete­sen én is szeretnék vér­beli balhátvédeket és szél­sőket beválogatni, de je­lenleg jobb megoldást nem találtam ... — Ez lenne tehát az a csapat, amely a jövőben eredményesebb lehet? — faggatom tovább a szö­vetségi kapitányt. — A sérült Török be­számításával igen! Legfel­jebb azt nem döntöttem még el, hogy Géczi vagy Mészáros védjen-e ... „Bérletesek” előnyben Nos, ha Illovszky Ru­dolf szerdáig nem gon­dolja meg magát, akkor a Partizán Stadionban a következő összeállításban kezd a magyar váloga­tott: Géczi (Mészáros) — Fábián, Páncsics, Hor­váth, Bálint — Juhász J., Kocsis, Vidáts — Szőke, Bene, Zámbó. A tartalékok — a fe­hérvári és a tarjáni Ko­vács, illetve Karsai és Kozma — játékára is va­lószínűleg sor kerül a mérkőzés folyamán, és így végül valamennyien átes­nek a „tűzkeresztségen”. A kérdés most tehát a következő: szívesen ját­szana a jugoszlávok el­len? — Miért ne?! Előbb­­utóbb úgyis túl kell esni a bemutatkozáson — vá­laszolja az újpesti újonc, Horváth, aki nagyon ma­gabiztosnak látszik. Nem így a tarjáni Ko­vács, aki kissé szabadra felel: — Talán most még jobb lenne, ha csak a kispad­­ról figyelném a játékot és tapasztalatokat gyűjte­nék ... pedig nagyon örü­lök, hogy itt lehetek, a válogatottak között... A Vasas kapusa, Mé­száros higgadtan méri fel a helyzetét: — A kapusnak mindegy, hogy először vagy tized­szer véd­ő gólt soha nem szabadna kapnia. Ha beállítanak, boldogan vál­lalom! Hát így néz ki az újon­cok hozzáállása és ezek ismeretében érth­ető kí­váncsiság fog el: mit éreznek vajon az „öre­gek”? — Döntetlennel elége­dett lennék! — mondja a Krisztus-szakállas Zámbó, akit nagy lelki nyugal­mában legfeljebb az el­lenfelek tudnak megza­varni. — Persze, úgy kell kezdenünk, hogy győzhes­sünk is. De lehet-e­ most egy ilyen vert sereggel, hi­szen a válogatottjelöltek többsége vesztes csapat­ból érkezett Belgrádba? A legegyszerűbb válasz az lenne, hogy — nem! „A vert sereg” bizakodó . A futballpályákon azon­ban már annyi meglepe­tés született, hogy már nem is lepne meg igazán, ha válogatottunk — rá­cáfolva minden papírfor­mára — végül mégis győztesen hagyná el a Partizán Stadiont. Mert hiszen ami a képessége­ket illeti, játékosaink semmi esetre sem állnak tudásban a jugoszlávok alatt. Minden attól függ tehát, hogy mennyire tud­ják függetlenítetni magu­kat az elmúlt hét esemé­nyeitől, eredményeitől, s mennyi lelki és testi ere­jük maradt a bizonyítás­ra. Vándor Kálmán Megkezdődött a belügyi sportegyesületek úszó- és vízilabda spartakiádja Vasárnap ünnepélyes keretek között kezdődött meg a margitszigeti Sportuszodában a szocia­lista országok belügyi sportegyesületeinek úszó- és vízilabda spartakiádja. Az első napi döntőkben több kimagasló eredmény született, különösen az NDK versenyzői tűntek ki, élükön a világbajnok­ság érmeseivel. A hat győzelem közül hármat az NDK, kettőt a szovjet és egyet a magyar úszók sze­reztek. Cseh László nyer­te a 100 méteres hát­úszást, jó idővel, szovjet vetélytársai előtt. A vízi­labdában három mérkő­zés volt a programban (ebből kettőt már délelőtt lejátszottak), és szerepelt a magyar Dózsa-váloga­­tott is. Hétfőn nyolc úszószám­ban került sor döntőkre. Eredmények: 200 m női gyors: 1. Eife (NDK) 2:11,96 p., 200 m férfi hát­úszás:­­ Cseh László 2:13,37 p., 100 m férfi mellúszás: 1. Podoprigore (Szovjetunió) 1:07,55 p., 100 m női mellúszás: 1. Ruszanova (Szovjetunió) 1:18,85 p., 200 m női ve­gyesúszás: 1. Eife 2:32,72 p., 1500 m férfi gyors­úszás: 1. Tauber (NDK) 17:31,74 p., 4­X100 m férfi vegyesváltó: 1. Szovjet Dinamo 4:04,70 p., 4X100 m női vegyesváltó: 1. NDK Dynamo 4:40,50 p. A vízilabda-torna má­sodik fordulójának ered­­ményei: 1. Dózsa—Gwar­­dia 8:1, Szovjet Dinamo —NDK Dynamo 5:3, Ro­mán Dinamo—Ruda Hvez­­da 12:6, NDK Dynamo— Gwardia 9:4, Román Dy­namo—Dózsa 6:5. NB I. SZEOL—FTC 2:1 RÁBA-Vasas 1:0 S-Ho­nvéd—Egyetértés 3:0 Tatabánya—Dorog 3:2 Videoton—Haladás 2:1 V. Dózsa—MTK 4:1 Pécs—ZTE 3:1 SBTC—Csepel 1:1 NB IB Bp. Spartacus--MAV-DAC : Olajbányász—Szekszárd 1:1 Kecskemét—Komló 0:0 Várpalota—Budafok 1:0 Békéscsaba—G.-MÁVAG 2:0 Pénzügyőr SE—Debr. VSC 1:0 Eger—Oroszlány 5:1 Duraaújv.—Szóm­. MTE 3:1 KKFSE—Diósgyőr 1:0 NB II KELETI CSOPORT V. Láng—Bcsaba VTSK 0:1 Szóm­. MÁV--Bp. Építők 1:2 Szeg. VSE—H. Bocskai 1:1 Szegedi D.—Volán SC 1:1 Debr. MTE—Szállítók 1:1 DEAC—Il. ker TTVE 1:3 Szabó L. SE—Kecsk.TE 0:1 Cegléd—Kiskunhalas 2:0 1. Szállítók 6 5 1 21:5 11 2. Bp. Építők 6 4 2 13:7 10 3. Sz. Dózsa 6 3 2 11:7 8 ÉSZAKI CSOPORT Leninváros—Saig. KSE I 12 Ózd—Dunakeszi 2:0 Kazincbarca—Nagybátony 3:1 BVSC—Rudabánya 4:1 V. Izzó—Gyöngyös 2:1 Miskolci VSC—ÉPGÉP 1:0 Kisterenye—S.­újhely 2:1 Vác—Nyíregyháza 2:2 1. MVSC 2. Gyöngyös 3. Izzó­­ 3 — 1 12:4 Ifi 6 4 11 13:3 9 6411 10:4 9 NYUGATI CSOPORT Fűzfő—Pécsi VSK 2:0 Szív: MÁV E.—Bakony V. 2:1 BKV Előre—K. Rákóczi 1:0 Győri Elektr.—Dunaúj. Bp. 2:1 Táncsics SE—Győri Dózsa 0:0 Máza-Szászvár—KOMÉP 1:0 SZSE Dózsa—Sabaria 1:1 Soproni Text.—Körmend 3:1 1. Fűzfő 6 4 2 — 18:6 10 2. K. Rákóczi 6 3 2 1 14:8 8 3. Sopr. Text. 6 2 4 — 7:3 8 1.Újpest6 5— 120:13 2.Honvéd6 4— 217: 7 3.FTC6 4— 211: 6 4.SBTC6 2 4— 6: 3 5.ETO6 3 2 1 8: 7 6.Tatab.6 2 3 110: 9 7.Pécs6 3 1 2 9:11 8. Szeged6 3 — 312:10 9.Videoton6 2 2 2 6: 9 10.Vasas6 1 3 2 7: 7 11.MTK6 2 1 3 7:10 12.Csepel6 1 2 310:13 13. Dorog6 1 2 3 8:11 14.ZTE6 1 2 3 4:10 15.Haladás6— 3 3 5: 8 16.Egyetért.6— 3 3 5:11 1. DVTK7 5 —214: 7 10 2. Budafok7 4 2 113: 7 10 3. Komló7 4 1 212: 7 9 4. Kecsk.7 3 31 8: 5 9 5. Olajb.7 3 2 213:10 8 6. Várpal.7 2 41 8: 7 8 7. DVSC7 2 41 4: 3 8 8. Bcsaba7 4 — 311:11 8 9. Dunaújv.7 3 1 317:14 7 10. Bp. Sp.7 2 32 7: 7 7 11. Pénzügy.7 3 1 311:12 7 12. Szeksz.7 1 42 4: 5 6 13. SZITE7 1­­42 8:10 6 1 14. MÁV-D.7 2 23 8:11 6 1 15. KKFSE7 2 14 8:13 5 1 16. G-MÁV.7 1 33 6:11 5 17. Eger7 1 24 9:11 4 18. Oroszt.7 1 15 3:13 3 HÍREK Totóeredmények és nyere­mények: x, x, 1, 1, 1, 1, 1, 1, 2, x, 2, x, 1, x. Nyeremények: A 13 találatosokra 111 445, a 12 találatosokra 2083, a 11 ta­lálatosokra 150 és a 10 talála­tosokra 30 forintot fizetnek. 13-11 találatos szelvény nem akadt. A labdarúgó világbaj­noki selejtezők dél-amerikai II. csoportjában Argentína, La Pazban kemény küzdelemben 1:0 (1:0) arányban győzött Bo­lívia ellen. Az egyetlen gólt Fernari szerezte a 18. perc­ben. A csoportban Argentína vezet Paraguay és Bolívia előtt. Székesfehérvárott, illetve Szekszárdon vasárnap befeje­ződtek a férfi és női kosár­labda MNK küzdelmei. Férfi döntő: Bp. Honvéd—MAFC 73:61. Női döntő: Bp. Sparta­cus—TFSE 65:52. er(DE LTC)T­ 0) ...................... Múlt heti góltotó-pályázatunk helyes eredménye: Kecskemét—Komló 0:0, Pénzügyőr—Debrecen 1:0. Az eredményt 66 pályázónk találta el, közülük sorsolás útján az alábbi 20 olvasónk kapott egyenként 10 totó­­szelvényt : Ifj. Csabai Lajos, Érchegyi László, Horváth Fe­­rencné, Kocsis László, Kovács Gyula, Molnár Rezső­­né, Nyögéri Istvánné, Schrött János, Sógorka Mária, Szabó Gyula, Szalay József, Vígh Ottóné budapestiek és Boda Benedek Péter, Endrédi Lajos Szőny, Gulácsi Gábor Maglód, Palescó Józsefné Tápiószele, ifj. Safra­­nyik Sándor Tápiószele, Szijjártó Sz. Ferenc Szentes, Szű­cs Károly Kaposvár, Újvári Béláné Pápa. r GÓLTOTÓ ZTE—FTC .......................................... Pótmérkőzési­­ SZEOL—V. Dózsa........................... Név: ........... Lakcím: Lengyelország nyerte a tízpróba EK-t Bonnban vasárnap be­fejeződtek az idén első ízben kiírt több próba Európa Kupa küzdelmei. A második versenynapon a tízpróba újabb öt szá­mát bonyolították le, és az eredmények alapján — meglepetésre — a len­gyelek szerezték meg az első helyet, legyőzve a Szovjetunió és az NDK válogatottját. A tízpróba Eb vég­eredménye: 1. Lengyelor­szág 23 578 pont, 2. Szov­jetunió 23 434, 3. NDK 22 732. Az egyéni sorrend: 1. Lennart Hedmark (svéd) 8120 pont, 2. Le Roy (francia) 7942, 3. Skow­­ronek (lengyel) 7936. E13 HISZER- ÉS I­RODAGÉPÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT értesíti t. vevőit és szállítóit, hogy szaküzleteiben és raktáraiban az áru- és ügyfélforgalom­i LELTÁROZÁS MIATT az alábbi időpontokban szünetel: 1. sz. MÜSZERSZAKÜZLET Budapest VI., Népköztársaság útja 2 Telefon: 374—575 1973. okt. 1—9-ig Laboratóriumi műszerek, mikroszkópok, automatikai műszerek 2. sz. MÜSZERSZAKÜZLET Budapest VII., Majakovszkij utca 59 Telefon: 420—745 1973. okt. 1—9-ig Villamos és elektronikus műszerek, logikai áramkörök 3. sz. MÜSZERSZAKÜZLET Budapest VII., Tanács körút 9 Telefon: 226—658 1973. okt. 1—15-ig Mechanikai és pneumatikus hossz- és egyéb méretmeghatározó műszerek, hőmérők, festmérők IRODAGÉP-SZAKÜZLET Budapest VI., Népköztársaság útja 2 Telefon: 111—021 1973. okt. 1—9-ig Irodagépek, számológépek, pénztárgépek IRODAGÉP-BEMUTATÓ TEREM Budapest VI., Népköztársaság útja 38 Telefon: 125—530 1973. okt. 1—2-ig Könyvelőgépek, gyorsmásolók Az áruforgalom 1973. okt. 1—15-ig szünetel RAKTÁRAK Budapest XIII., Tömöri út 33, Budapest IX., Dimitrov tér 14 1973. okt. 1—15-ig Áruforgalmi osztályainkon az ügyfélforgalom a raktárak leltárideje alatt szünetel Szaküzleteink és áruforgalmi osztályaink a leltár után ismét nagy áruválasztékkal, készséggel állnak­­. Vevőink rendelkezésére Új szolgáltatás a la reszere Aa HAM TECHNIKA ISZ 1973. október 1-én megnyitja új AKKUMULÁ­TOR RÉSZLEGÉT! Új telepek árusítása,­­ telepkölcsönzések. Javítás, töltés, üzembe helyezés. Címünk: Budapest XI., Prielle Kornélia utca— Kolozsvári utca sarok, szemben a taxigarázzsal. A Móricz Zsigmond körtértől csak 5 perc! Megközelíthető a Budafoki úton. Tekintse meg a BKV Petőfi Csarnokában „KLÍMATEREM 73” kiállításunkat szeptember 25—30-ig. Bemutatásra kerülnek: — szén-, olaj- és gáztüzelésű kazánok, — gáz- és olajégők, — kazán automat­ikák, — gáz- és olajtüzelésű kályhák, — radiátorok, — klíma berendezések, — egyéb fűtéstechnikai cikkek

Next