Népszava, 1974. május (102. évfolyam, 100–125. sz.)

1974-05-17 / 113. szám

R NÉPSZAVA PÉNTEKI­ MOZAIK BEMUTATKOZOTT MOSZKVÁBAN A MADÁCH SZÍNHÁZ TÁRSULATA A Madách Színház moszkvai vendégjátékának megkezdése előtt csütörtökön a szovjet színházmű­vészeti szövetség székházában találkoztak a színház művészei a szovjet sajtó munkatársaival. Elsőként Mihail Ivanovics Carjov, az OSZSZK színházi szö­vetségének elnöke üdvözölte a magyar színházi élet képviselőit. Beszédében beszámolt arról, milyen emlékezetes élményt jelentett a szakma és a nagy­­közönség számára a társulat legutóbbi, 1966-os ven­dégjátéka, majd elmondotta, milyen nagy várakozás előzi meg az együttes moszkvai szereplését. Ezután Borisz Lanovoj, a Magyarországon is jól ismert szov­jet filmszínész, színész köszöntötte a házigazdák, a Vali Jan­go­v Színház művészeinek nevében a buda­pesti kollégákat, és sok sikert kívánt fellépésükhöz. A Madách Színház művészei csütörtök este a KGST- palotában színes műsort adtak a moszkvai magyar kolónia tagjai részére.­­ A szolgáltatóipari el­látás javult Pesterzsébe­ten és Soroksáron, annak ellenére, hogy az új vá­rosközpont kialakításával egyidejűleg több egységet meg kellett szüntetni. A XX. kerületi tanács ülé­sén felhívták a figyelmet, hogy több alapvető szol­gáltatóipari ágazatban a vállalási határidő hosszú.­­ A vasúti díjszabást átlagosan 30 százalékkal emelték május 15-én Olaszországban. A hétszáz kilométerig terjedő távon a drágulás 30 százalékos, 1000 kilométerig 20 száza­lék. Ezer kilométeren túl a régi díjszabás érvényes. Az áruszállítás díjszabása is 30 százalékkal növeke­dett A kempingfelszerelések KÉNYELMESEK, OLCSÓK, PRAKTIKUSAK! Hétvégi házakba, erkélyekre, nyaraláshoz ajánljuk: 186 Ft-től 199 374 980 1800 700 3100 200 1200 Kempingasztalok Kempingszékek Kempingágyak Kempingsátrak Kerti garnitúrák Kerti ernyők Kerti hintaágy Gumimatracok Gumicsónakok MŰANYAG EDÉNYEK, KÉSZLETEK ÓRIÁSI VÁLASZTÉKÁT KÍNÁLJUK VI., Népköztársaság útja 39 VII., Rákóczi út 74 LEGMAGASABB FELEMELT NAPI ÁRON KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROLUNK és bizományba is átveszünk EZÜST, ANTIK EZÜST tárgyakat EZÜST PÉNZEKET, TÖRT és TÖMB EZÜSTÖT Budapesten Karát ékszerboltunkban, VI., Népköztársaság útja 43, Rubin ékszerboltunkban, V., Párisi utca 2, Koráll ékszerboltunkban, VII., Thököly út 14. szám alatt, valamint V., Kossuth L. utca 1, V., Szent István körút 3, V. Vitkovits Mihály utca 10. szám alatti felvevőhelyünkön, továbbá az ország összes zálogfiókjaiban BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ V., Telefon: 189—646 CSEREAKCIÓ :CDI KERAVILL CSEREAKCIÓ KERAVILL CSEREAKCIÓ RENDKÍVÜLI TV-CSERE a vb-re OT­P - HITEL ★ DÍJTALAN SZÁLLÍTÁS. ÜZEMKÉPTELEN KÉSZÜLÉKET IS ÁTVESZÜNK. A LAKÁSÁN CSERÉLÜNK. A régi készülékért 50%-os felürt fizetünk. Részletes felvilágosítás a cserére kijelölt boltokban. — Termelőszövetkezeti agronómusok és más me­zőgazdasági szakemberek tartottak béke- és szolida­ritási gyűlést csütörtökön Salgótarjánban. . . — Elütötte Aszódon Oláh­­Mihály 24 éves gép­­járművezető, szeghalmi lakos tehergépkocsival az úttesten tartózkodó Hajdú Zoltán 17 éves ipari tanu­ló, bagi lakost, aki a hely­színen meghalt. — Motorkerékpárral az útkanyarban felborult Hajdú-Bihar megyében Egyek községben Pásztor József 50 éves tsz-elnök, helyi lakos és egy teher­gépkocsi elé esett, amely elütötte. Pásztor József a helyszínen meghalt. — A létráról négy mé­ter magasról lezuhant és a helyszínen meghalt Zala megyében, Aranyod köz­ség határában Tóth Pál 70 éves nyugdíjas, szombat­­helyi lakos. — Strasbourgi magyar hetek. A Magyarországot igen sokoldalúan és nagy érdeklődés mellett bemu­tató strasbourgi magyar hetek vége felé közeled­nek. Több száz kiskeres­kedő díszítette kirakatát magyar dekorációkkal. A magyar áruk már az első napokban olyan kelendő­nek bizonyultak, hogy az áruházaknak és a keres­kedőknek sürgősen után­pótlásról kellett gondos­kodni.­­ Szóváltás közben olyan súlyosan bántalmaz­ta Pest megyében, erdő­­kertesi lakásán S­ácz Sán­dor 54 éves foglalkozás­nélküli Erdős Béla 65 éves nyugdíjas, helyi lakost, hogy a szerencsétlen em­ber meghalt. A Pest me­gyei Rendőr-főkapitány­ság őrizetbe vétel mellett indított eljárást Rácz Sán­dor ellen.. 1974. MÁJUS 17. PÉNTE­K A : Nap kel 4 óra 5 perckor, nyugszik 14 óra 16 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon nevű kedves olvasóin­kat.­ IDŐJÁRÁS Várható időjárás pén­tek estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet, főként, keleten még né­hány helyen esővel. Az időnként erős lökésekkel kísért északnyugati, északi szél tovább mér­séklődik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. A Duna Budapestnél 276 centiméter. — Gyorsított csemete­nevelés. Kísérletképpen 400 ezer erdei fenyőfa­csemetét nevelnek az idei tavaszon gyorsított eljá­rással a soproni tanulmá­nyi erdőgazdaság tómalmi csemeteültetvényén. Most a magültetés után a cse­meteültetést is gépesítik. Már beszerezték azt az ültetőgépet, amely belövi a fenyőfacsemetét a ta­lajba.­­ Az elmúlt negyed­század legsúlyosabb ára­dása zajlik ezekben a na­pokban Melbourne-ben. A rendőrségnek csupán szer­dán 40 családot kellett megmentenie a háztetők­ről, ahová a folyamatosan emelkedő víz elől húzódó­­tak. Több száz személyt máris kitelepítettek és a mentési munkák idegfe­­szített erővel folynak.­­ A tizedik önálló TIT­­■zervezet alakult meg csü-­­törtökön a Fejér megyei Mór nagyközségben. A száztagú szervezetet dr. Vonsik Gyula, a TIT fő­titkára köszöntötte. — Paprikás műszak. Csongrádban, a szegedi fűszerpaprika tájkörzeté­ben a legsürgetőbb teendő most a palánták kitölteté­se. A murika­­ méreteire jellemző, hogy legalább 800 millió zsenge növényt kell elültetni alig egy hó­nap alatt.­­ Támadás érte ifjabb John F. Kennedyt, a né­hai amerikai elnök 13 esztendős fiát. A gyermek kerékpáron igyekezett a New York-i Central Park egyik teniszpályája felé, amikor egy ismeretlen személy lelökte a jármű­ről, és maga felkapott rá. A Kennedy gyermekek még mindig hivatalos rendőri védőkíséretben részesülnek, a biztonsági szolgálat szóvivője azon­ban nem volt hajlandó kommentálni az esetet Köszönetnyilvánítás Köszön­etünket fejezzük ki mindazoknak,, akik Koprád István, a Textil­ipari Dolgozók Szakszer­vezete központi vezetősé­gének titkára elhunyta al­kalmából részvétüket nyil­vánították és búcsúztatá­sán fájdalmunkban osz­toztak. A gyászoló család és a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének el­nöksége — Domanovszky End­re kétszeres Kossuth-dí­­jas, kiváló művész teme­tése és búcsúztatása má­jus 20-án, hétfőn 14 óra­kor lesz a Mező Imre úti temető fedett ravatalozó­jában. VÉDIK A RAGADOZÓKAT A kipusztulással fenyegetett hazai ragadozó ma­darak védelmére az Országos Természetvédelmi Hi­vatal felhívással fordul a megfelelő engedély nélkül sólymot fogva tartókhoz, hogy május 31-ig adják át ezeket a madarakat a Fővárosi Állat- és Növénykert madár­osztályán. A mezőgazdaság kemizálása nyo­mán a természeti értékként számon tartott madár­világ megtizedelődött az elmúlt években, s különö­sen a ragadozó madarak pusztultak el nagy szám­ban. Jelenleg kerecsensólyomból és rétisasból öt, ván­dorsólyomból pedig mindössze egy pár él szabadon az országban. A ritka madarak kipusztulásának meg­akadályozására kormányrendelet mondja ki: a vé­dett madárfajok és köztük valamennyi ragadozó ma­dár tartása, illetve a szabad természettől bármilyen formában történő kivonása kizárólag az OTVH en­gedélyével lehetséges, s minden ragadozó madár en­n­gedély nélküli tartása szabálysértést jelent. Az or­r­szágban több száz sólymot tartanak illegálisan fogva. A fogságban élő sólyom pedig nem szaporodik. Az Állatkert a beszolgáltatott madarakat szabadon en­gedi, s így a faj megmenekülhet a pusztulástól. Ma a tv-ben PÁRIZSTÓL VÁRNÁIG ÉS TOVÁBB... A műsor a Szakszer­vezeti Világszövetség szerepéről, tevékenysé­géről ad áttekintést,­­ benne megszólal a szak­­szervezeti világmozga­lom néhány vezető sze­mélyisége is: Pierre Gen­­sous, az SZVSZ főtitká­ra, Louis Saillant, az SZVSZ tiszteletbeli el­nöke, Georges Seguy, a CGT főtitkára, Alek­­szandr Selepin, az SZSZKT elnöke és Gás­pár Sándor, a SZOT fő­titkára. — Kiváló gépkocsiveze­tők kitüntetése. A Ma­gyarországi Nemzetközi Közúti Fuvarozók Egyesü­lete csütörtökön tartott évi közgyűlésén kitüntették a nemzetközi forgalomban részt vevő kiváló magyar gépjárművezetőket. Az IRO arany jel­vény­ét és díszoklevelét a HUNGA­­ROCAMION 12 és a Volán 3 gépkocsivezetőjének ad­ta át Tapolczai Kálmán, az egyesület elnöke. CSENGŐ-LÉLEKTAN Szerda estére, a labda­rúgó BEK-döntő idejére kiürültek a budapesti utcák. A taxisofőrök is a televíziókészülékek előtt izgulhattak, mert a „koc­kásoknak” hírük sem volt. A szemerkélő esőben autómatuzsálem farolt a taxiállomáshoz. Uram, elviszem — mondotta, és úgy is lett. A Rákóczi út lámpafénye a sebesség­váltókaron függő közön­séges, frissen nikkele­­zett biciklicsengen csil­lant. A nevetést megáll­ni nem lehetett. A vezető: „Amikor a gyalogosok tömött so­rokban húznak előttem, lehúzom az ablakot, megszólaltatom a csen­gőt. Erre minden épeszű ember nevetni kezd. És amíg ők nevetnek, én szépen elhajtok közöt­tük .. M. A. — A Fővárosi Fürdő­­igazgatóság közli, hogy a Széchenyi strandfürdő május 18-tól ismét a ven­dégek rendelkezésére áll. — A BKV közli, hogy a XIV., Füredi utat május 15-én forgalomba helyez­ték. A 31/A autóbusz­viszonylatot módosították. Menet Rákospalota-temető felé: Örs vezér tere vég­állomás—Füredi út, to­vább változatlan útvona­lon Rákospalota-temető végállomás. — Menet Örs vezér tere felé, Rákosi útig­ változatlan, majd Fü­redi út—Örs vezér tere végállomás. Új megállóhe­lyek: azonosak a 31/B autóbuszviszonylat Füredi úton levő megállóhelyei­vel. Évfordulók BALÁZS BÉLA Kossuth-díjas költő és író, kiváló filmesztéta halálának 25. évfordulója. BECK VILMOS festő, karikatúra-rajzoló és illusztrátor 150 esztendeje szü­letett. KŐVÁRY gyula kabarészínész és író születé­sének 90. évfordulója. E. JENNER angol orvos, aki kidolgozta a himlő elleni­ védőoltást, 225 esztendeje született. Operaház: Falstaff (K-bérl, 9. ea., 7). — Erkel Színház: Bach: E-dúr hegedűverseny, Pugní: Pas de quatre, Keogh : Variációk négy táncosra., Bo­lero (Székely M-bérl, 7. ea., 7). — Nemzeti Színház: Szép Heléna Cs­. — Katona József Színház: Play Strindberg (7). — Madách Színház: Ahogy tetszik (a kaposvári Csiky G. Színház vendégjátéka este 7 és este fél 1l). — Vígszín­ház: Az értelem álmai (NI- bérl. 5. ea., 7). — Pesti Szín­ház: Vérrokonok (7). — Jó­zsef Attila Színház: Liliomfn (7). — Operettszínház: Kara­ván (7). — Vidám Színpad: Polly Amerikában (fél 3). — Thália Színház: A csendes amerikai (7), Akar-e ön író lenni? (stúdióelőadás, fél 8). — Mikroszkóp Színpad: Tisz­ta vizet a fejekbe (fél 9). — Egyetemi Színpad: „Kedd, július 14” (fél 8). — Huszon­ötödik Színház: M-A-D-Á-C-H (fél 8). — Bábszínház: Fajan­kó (de. 10), Öz . . . (du. 3). — Föv. Nagycirkusz: Nemzet­közi cirkuszfesztivál (fél 4 és fél 8). — Zeneakadémia: MÁV Szimfonikusok (MÁV- bérl. 16., fél 8). Az Állami Bábszínház igaz­gatósága színészek és bábjá­tékosok számára a felsőfokú bábszín­észképző tanfolyamra való felvétel végett 1974. jú­nius 18-án meghallgatást tart. Jelentkezés június 6-ig írás­ban a színház titkárságán (VI., Jókai tér 10). Feltételek: középiskolai végzettség, ének­tudás, előadói és bábmozga­tási képesség, 32 év korhatár (esetleg színészi alkalmazás­hoz: működési engedély). A Pesti Színházban megbe­tegedések miatt műsorválto­zások vannak. Május 19-én A hirdetés előadása elmarad. A jegyek a váltás helyén visz­­szaválthatók. Május 21-én a Vidám kísértet helyett a Vér­­rokonok, míg május 22-én A hirdetés helyett a Macska já­ték kerül színre. Jegyek ér­vényesek vagy kívánságra május 18-án estig a váltás helyén visszaválthatók. KOSSUTH RADIO 8.20 Örökzöld dallamok 9.05 1793. II. 9.35 Népi zene 10.05 Iskolarádió 10.30 Édes anyanyelvünk 10.35 Kórusmuzsika 11.01 Változó világtérkép 11.10 Dvorzsák, g-moll zongoraverseny (~műsolmák ) 11.49 Kritikusok fóruma. Ism. 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Népdalok 13.45 Pro és kontra — a minőségről. IV. 15.00 Születésnapi ajándék 14.25 Nyitnikék 15.10 Magyarán szólva 15.25 Mozart: F-dúr divert 16.05 Aki húsz éves koromig voltam Nemes György műsora 16.52 Rossini: Mózes-induló 17.20 Lemezmúzeum 17.39 Mikrofórum A modernség 17.59 A denevér. Részt. 18.28 Mindenki könyvtára 19.40 Nóták, népi zene 20.05 Rossini: A sevillai borbély 20.45 Láttuk, hallottuk 22.20 Meditáció 23.20 Könnyűzene 0.10 Toronyzene PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Barokk muzsika 9.03 Ezeregy délelőtt 10.00 Zenés műsor üdülőknek 12 00 Gigliola Cinquetti olasz népdalokat énekel 12.14 Wilhelm Furtwägler — nyilatkozatai tükrében 13.03 Sámson és Delila: Részi. 14.00 Zenés délután kettőtől hatig! 18.20 Brahms: II. szimfónia 19.04 Húszas stúdió 20.28 Népi együttes műsora 21 21 Paradicsom az óceánban 21.35 Záray Márta és Vámosi János énekel 22.00 Két magyar vonósnégyes 22.58 Régi magyar dalok 23.15 Szimfonikus zene 3. MŰSOR 18.05 Iskolarádió FELVÉTELEINKBŐL 18.25 DZSESSZ­ 18.36 ÚJ CHOPIN-LEMEZ 19.20 Sugár Dezső: Divertimento 19.39 RENDEZTE: VARGA GÉZA PEER GYNT TELEVÍZIÓ 8 05—10.20 ITV 10.20 A Tízen Túliak Társaságának magazinja 11.05—12.35 ITV 13.35—16.55 ITV 17.23 Hírek 17.30 A nő — három szerepben 17.45 Zöld erdőben. Ism. 13.05 Előszó helyett. . . Reymont Parasztok c. regényének tv-változata 18.20 Öt perc meteorológia 18.25 Monitor Párizstól Várnáig és tovább . 17 1,9.15 Mese 19.30 Tv-hiradó 20.00 Hazai esték Baja — Gyöngyös 22.00 Hírek 22.05 Atletico Madrid—Bayern München megismételt labdarúgó BEK-döntő 2. MŰSOR 20.00 Technika és társadalom 20.45 Tv-híradó 21.20 Dr. Socrates. Am. film POZSONYI TV 16.10 Kerékpáros békeverseny 17.35 A harc és a munka száz éve 18.00 Esti mese 18.10 Autó, motor revü 19.00 Tv-híradó 19.30 Élet a természetben A londoni állatkert 19.55 Dalok 20.35 Goya. Film. I. rész 1­974. május 11. üzemi dolgozókat mellékfoglalkozásban alkalmaz lakásokban végzendő javítási és szerelési munkákra VÍZSZERELŐ ÉS VILLANYSZERELŐ szakmákban a JAVSZER GYORSJAVÍTÓ SZOLGÁLATA Jelentkezés, felvilágosítás: fővárosi javító-szerelő vállalat GYORSJAVÍTÓ SZOLGÁLAT, Budapest V., Magyar utca 5 Telefon: 186—953, 186—954

Next